Arany Templom tanítások
Cikkek
Ekhnaton és Mária Magdolna: 3:3 A Most
2016.03.02
"A szeretet teszi fejlődőképessé az emberiséget, mert az emberiség tulajdonképpen alig fejlődött, ezt jó, ha tudjátok, a technológiátok fejlődött, de az emberi lény nem jutott sokkal előbbre – sem szellemi tudatosságában, sem érzelmi tudatosságában."
A felemelkedés 27 kulcsa és az 54 Kundalini csakra
2016.02.10
"A felemelkedés 27 kulcsa és az 54 kundalini csakra egy lépés annak irányában, hogy teljesen magatokévá tegyétek a mikrokozmoszt, így beleszülethettek abba, ami a makrokozmoszon belül létezik, ezért körbebugyoláljátok önmagatokkal a külső világot, így hozva be azt a makrokozmoszba. Így használjátok fel a negativitást és változtatjátok át pozitivitássá. A kihívás, amit a huszonhét kulcs és az ötvennégy kundalini csakra magában hordoz nem más, minthogy legteljesebb lehetőséged fényében állj, akár tudatos vagy, akár nem, és nézz szembe minden egyes félelmeddel, mindennel, ami gátol téged, mindennel, ami azt eredményezi, hogy „igen!” helyett „nemet” mondj az életre."
Atlantiszi Magok Ébredése – 4. rész – A Végső Lépés
2016.01.22
"A felemelkedés az a képesség, hogy teljes felelősséget vállalsz mindenért, amit megteremtettél és előrehaladsz, hogy kilépsz ebből a pontból, hogy kilépj valamilyen sűrűbb vibrációból egy magasabba. Tehát simán és egyszerűen, a felemelkedés mindössze az, hogy kilépsz a félelmen alapuló életstílusból és belépsz a szeretet által motivált életbe. A szeretetben való létezés mindaz, ami támogatja a szellemetek szabadságát, a lelketek, az elmétek, a szívetek szabadságát és titeket, mint egy személy, hogy az életeteket a legteljesebben éljétek. A végső lépés az Atlantiszi Magok aktiválásában bennetek olyan valami, ami hatással lesz az életetekre fizikailag, érzelmileg, mentálisan és spirituálisan az elkövetkező 4 évben."
5D-s Korona és Harmadikszem csakra egyesülése
2016.01.10
Atlantiszi Magok Ébredése – Atlantisz Kulcsai 3. rész – A Fény Egy Új szintje
2015.12.27
Kuthumi, Lady Guinevierre, Mária Magdolna, Jezabel: Karácsonyi channelling
2015.12.23
"Szeretteink, ez Krisztus tömeges ünneplésének ideje, ez az az időszak, amikor mindegyikőtöknek lehetősége nyílik a krisztusi tömegtudatosságra összpontosítani.Biztos vagyok benne, hogy már tisztában vagytok a ténnyel miszerint december 25-e nem feltétlenül Jézus Krisztus születésének napja, mindazonáltal ez az a nap, mikor a krisztusi tömegtudatosságot ünnepeljük és a nap, mikor ez [a krisztusi tömegtudatosság] lehorgonyoztatott az emberek szívében.Ezen a napon a legerősebb az energia, mivel a tömegtudatosság teljes egészében erre összpontosul.Valójában a karácsonyi Krisztusi tömegünnep még nagyobb hasznára lenne az emberiségnek, ha naponta tartanák, ám ez jelenleg nem lehetséges, bár ti mégis lehetségessé tehetitek.Ezt oly módon tehetitek meg, ha mindenkiben felismeritek és elismeritek a krisztusi tömegtudatosság jelenlétét, igen, a legtöbbekben el van nyomva, de ott van.A számotokra elérhető krisztusi energia tömeges voltának elismerésével beindul egy hullám-hatás, és így a karácsony, a krisztusi tömeges ünneplés napi szintűvé válhat."
Hozzáállás
2015.12.10
Üdvözlet Nap fia
2015.12.09
"Ismerd el férfiasságod; az apát benned, a fiatal fiúgyermeket benned. Szeresd őt, tartsd őt, ápold őt és adj neki lehetőséget, hogy az ő igazságáról beszéljen félelem, megszidás vagy elutasítás nélkül, és hagyd, hogy a belső gyermek (fiú része) biztonságban érezze magát, amikor kommunikál a lelkeddel. Nézz ennek a gyermeknek a szemébe, és nézd meg az ártatlanságát és lásd a bölcsességét. Tudd, hogy mikor megszülettél ezen a földön, tudtad a te igazságodat, és tudd, hogy biztonságos számodra, hogy visszamenj az időben, és előhívd ezt az energiát, és bölcsességet nyerj a belső kutadból, amely a lelked központi pontja, amely a világegyetem magja és a minden egy szíve a minden egy forrása, és ha elismered mindezt magadban, akkor elismered az Atyát, aki minden teremtője."
Mooi Folyó Átjáró és Platina Folyékony Szeretet Aktiválás - A béke és alázatosság rácsa
2015.11.28
"Szeretteim, az összejövetelünk ma már önmagában is a szeretet egy óriási ünnepe. Ezen a napon a kollektív tudatosság belép a folyékony szereteten belül rejlő potenciálba és erőbe. Ma a folyékony szeretet egyik takarója átöleli a bolygótokat, miközben lehorgonyozzuk a platina energia még újabb sugarát, megteremtve a platina fény egy örvényét [vortex], hogy elősegítsük Gaia Úrnő és minden emberi lény gyógyulását a bolygón, beleértve a tudat összes többi faját, akik összehangolódnak ezekkel a vibrációkkal, amiket előidézünk. Ez alkalommal annak fontosságára összpontosítunk, hogy megidézzük a szeretetet a Minden Ami Létezik jelenlétében. Mert ezzel a jelenléttel, minden léleknek lehetősége van arra, hogy kapcsolatba lépjen a teljes potenciáljával és túllépjen az összes akadályon és a korlátozás szűrőin, amelyek egy fajta korlátozó tapasztalást eredményeztek eddig a pontig az életükben."
11:22 Spirituális mester esszencia aktiválás
2015.11.22
"a mai ünnep kiterjesztése a 11-ik 11-ikén lehorgonyzott energiáknak. Megnyitni önmagatokat ezeknek a kulcsoknak a befogadására, már önmagában is nagyon erőteljes folyamat. Ezen kulcsok mindegyike az én egyik olyan szunnyadó részét aktiválja, amely kész arra, hogy kilépjen a régi mintázatú energiák sűrűségéből. Ez azt jelenti, hogy ismét újabb szintjét engeditek el éneteknek, felszabadítva ezáltal az énetek ezen aspektusát, hogy nagyobb részévé válhasson az új világnak."
Kuthumi - Második Platina Sugár aktiválás
2015.11.16
"... folytatjuk a szeretet ezen nagyszerű aktiválását és lehorgonyozzuk a Platina Sugarat, aktiválva a fény portáljait a Platina Sugár számára, és a Minden Ami Van esszenciájának összes szintjét, amit mindannyian magatokévá tetettek, hogy megtapasztaljátok a nagyszerűbb világokba való átmenetet, nem csak az alkalmazkodó képességet, de az önelfogadást, az öntudatosságot és az elismerést."
Mária Magdolna: 11:11 Kulcs Dátum Aktiválás
2015.11.09
"Ünnepi alkalom ez most, különösen a mai kulcsdátum aktiválás miatt, ugyanis az ön-uralás átjárói új szinten nyílnak meg. Ez a szint olyan energia rendszereket és fény sugarakat testesít meg, melyek egy szent nyelven kommunikálnak a testetek csakráival, ez a nyelv összehangolja a testetek csakráit a galaktikus központ mélyebb belső magjával, megnyilvánítja előttetek a szabadságba vezető személyes ösvényetek új dimenzióját és lehetőséget biztosít arra, hogy mélyebben integráljátok a bölcsességet, a megértést és az öntudatosságot."
Mária Magdolna: 11:11 - 121-127. Levegő Kapu
2015.11.09
"Ezek a feltámadási rácsok azért terülnek szét világszerte a kormányzati hivatalokban és katonai bázisokon, mert rendkívül erőteljes alvó Fénymunkások találhatók ezekben az intézményekben. A feltámadási rács életre kelti őket és feltámasztja a mennyei igazság tudatosságát ezeknek a fizikai helyeknek a felépítményén belül.
A Kilencek Galaktikus Tanácsa fogja felügyelni ezt az egész projektet, a fény elhozását a kormányzati hivatalokba és a katonai bázisokra. Rendkívül erőteljes projektek aktívak már ezeken a birodalmakon belül, de most szükségessé vált a régi világ karmikus mintáit mind jobban eltüntetni, ami által ezeknek az erőteljes rendszereknek a felébredése és feltámadása lerögzülhet és teljesen legyökerezhet ezeknek a helyeknek, intézményeknek az alapjain belül, melyek átitatják azoknak a testületeknek a fizikai, érzelmi, mentális és spirituális felépítményét, melyek megtestesítik azokat a folyamatokat, amelyek az életeteket irányítják a kormányzaton és a hadseregen keresztül.
A másik ok, amiért ez annyira fontos, az, hogy ez kapcsolódni fog azokhoz a részekhez bennetek, melyek agymosáson estek át, és átprogramozódtak olyasmi által, amit a kormányzat és a hadsereg szándékosan vetített ki a Földanya éteri testébe, befolyásolta ezzel a pszichétek rendszereit tudatküszöb alatti programozással, ezért a feltámadás rácsai és azok az energiák, melyeket most már aktiváltunk a kozmikus DNS-eteken keresztül, visszafordítják ezeket a programokat.
Erre szükség van annak érdekében, hogy valamennyien ráébredjetek személyes erőtök és fényetek kiterjedt dimenzióira. Mennél jobban megértitek a mennyei igazság tudatosságát, és hogy ez a mennyei igazság tudatosságot ébreszt, annál egyszerűbb lesz megértenetek és tulajdonképpen elfogadnotok, hogy valójában és kiemelem azt, hogy tényszerűen az igazság messze túltesz minden fikción."
11:11 Fordul a szerencse
2015.11.09
"Ennek a kulcsfontosságú dátumnak azért van ilyen nagy szerepe, mert november 11-e és 13-a között lepecsételtetik az összes [olyan] kapu és belépési pont, amelyeket a Sötét Nagyúr arra használt, hogy belépjen a világba - és a világ, amelyről most beszélek, a folyékony energia és folyékony paradigma világa. A sötétség időszaka a végéhez közeledik, és ez esetben befejezitek a Sötétség Korszakában tett utazást, amelyre mi a tudatlanság korszakaként szoktunk utalni. Ez tulajdonképpen a Halak korszaka volt, amikor mindenki elvárta, hogy megmondják neki mit, mikor és hogyan tegyen, most pedig beléptek a Vízöntő korszakába. Ez hatalmatok visszakövetelésének időszaka, beléptek annak tudásába, hogy kik is vagytok valójában, és hogy mi a saját igazságotok. Azzal, hogy ezek a portálok lezárulnak, egy új idővonalra nyertek bebocsátást; egy új tapasztalásba, a Vízöntő energiájának lényegéről. "
Kuthumi: 11:11 Új Föld portál aktiválás
2015.11.09
"Ez a 11:11 portál, amin most keresztül mentek, felfedi majd énetek azon aspektusait, amelyek konfliktusban állnak valódi igazságotokkal. Ez azt jelenti, hogy az én olyan egó és személyiség aspektusai, amelyeket tudat alatt a régi mintázat irányít, kihívás elé kerülnek, hogy sikerüljön túllépni a korlátozottságnak ezen a paraméterein, és átölelni ezt az új dinamikát, ami belőletek fakad. Az az esszencia bukkan elő belőletek, ami az Atya/Anya Isten magjából származik, és olyan energiából, amint már korábban mondtam, aminek a megtapasztalásához nem vagytok hozzászokva."
Mária Magdolna: 11:1 - 107-113. Levegő Kapu
2015.10.31
"A mai közvetítést fénynővérem, a Szíriusz királyának leánya segíti, név szerint Alchemaya. Az általa jelenleg képviselt energia a kettőszázhuszonkettő Szíriuszi Mennyei Láng. Ezek a lángok képviselik a fény azon fiait és leányait, akik válaszoltak a szolgálatra hívó hangra, és akik ténylegesen felébresztik az alvó lelkeket. A kettőszázhuszonkettő Szíriuszi Láng idézi elő a felgyorsult megvilágosodás utazását, a ma délelőtti ízelítőm belőlük pedig azért fontos, mert újból megerősíti ezekről az energiákról, melyeket most fogadtok, hogy már eleve felgyorsult természetűek. "
11:1 A Tömény Független Én Hatalma
2015.10.31
"A társ-teremtés teljesen más, mint a társ-függőség. A társ-függőség táplálja a bizonytalanságot, a félelmet és folyamatosan továbbítja felétek azt, amiben kényelmetlenül érzitek magatokat és amit nem tartotok a sajátotoknak és gyakran ez az, amiért a kapcsolataitok a gyengeségeiteket, a sérüléseiteket és a félelmeiteket tükrözik vissza rátok. Azok közületek, akik egy ideje már dolgoznak a tanításainkkal, emlékezhetnek arra, amikor azt mondtam, hogy az új idővonal a fényt tükröző fényről szól, olyan kapcsolatok megteremtéséről, ahol egymás fényét tükrözitek, egymás erejét és a hatalom belső minőségeit, ezért meg kell barátkoznotok énetek ezen részeivel. "
Mária Magdolna - A Csillag Tudatosság Megnyitása és Levegő Kapuk 65-71
2015.10.15
"Ezeknek a Levegő Kapuknak és a Csillag Tudatosságnak pompás energiái segítenek a csakráitoknak, hogy elengedjék az Asztrális Sík zavaró hatását, amelyet leginkább a félelem kormányoz minden szempontból, és most egy kereszteződésnél álltok, de mielőtt megteszitek a következő lépést, itt az ideje, hogy lezárjátok a befejezetlen karmikus szerződéseiteket, és hogy elkötelezzétek magatokat, hogy végig szolgáljatok, és a Szellem mennyei csatornáivá váljatok. Ez szintén a lehetőségetek arra, hogy megtegyétek a végső lépést, hogy a tudatalatti legyöngítő aspektusai fölé emelkedjetek, amely bemocskolta az utat előttetek, amely korlátozta azt a képességeteket, hogy az itt és moston túl lássatok, azon túl, amivel csatáztatok, a kihívásokon túl, amelyet a sajátotoknak ismertetek el, amelyek tulajdonképpen nem többek, mint valószínűleg kivetített félelmek, másoktól, vagy pedig a testetekben tárolt sejtetek memóriájából származnak."
10:10:10 Kulcs Dátum Aktiválás
2015.10.09
"A belső hitelesség segít kiaknázni személyes bátorságotok és erőtök mélyebb erőforrásait. A személyes bátorságnak és erőnek ezek az erőforrásai arra ösztönöznek benneteket, hogy olyan lépéseket tegyetek meg, amelyeket a múltban lehet, hogy fontolóra sem vettetek, valójában arra ösztönöznek, hogy vállaljatok kockázatot, ami fontos, mert ezzel tágítjátok ki személyes határaitokat, ennélfogva kifejlesztitek vele önmagatok nagyobb tiszteletét. Ha önelégülten komfort zónátokban maradtok, azzal nem sok minden változik. Gyakran hallhattátok, hogy botorság valakitől másféle eredményre számítani, miközben mindvégig ugyanazt teszi, igazából egyenesen nevetséges még csak foglalkozni is ezzel az elképzeléssel vagy hogy ebben az elképzelésben lenne valami igazság, úgy értem, hogy ugyanazon mintákat végigjátszva más eredményre várni."
Mária Magdolna: 10:10 - 72-78. Levegő Kapu
2015.10.09
"Ezzel a mostani aktiválással megnyitunk néhány igen erőteljes átjárót a Szellem teremtő teste belső mag esszenciájához, ezt a Kreatív Energia Nagy Férfi és Női Testvérisége segíti. A Levegő Kapuk ezek az átjárók, melyek hozzáhangolják az energiátokat a magasabb intelligenciához, ami azokat a teremtő energiákat tartalmazza, melyeket a Galaktikus Mag őriz. Ez segít felerősíteni teremtő testetek rezonanciáit és összehangolja a Galaktikus Magéval. Ezek az átjárók lehetővé teszik a Kollektív Tudattalan tétlen, szunnyadó kreatív testének, hogy felbolyduljon és elkezdjen kiemelkedni mély álma hamvából, ami néhány esetben neveznek halálnak is. Ez most annak az ideje, amikor minden újból felfedezi önmagát és ennek teremtő fénye megváltoztatja azt az iramot, amivel ti mint az emberi tudatosság kollektív teste fényt és energiát bocsátotok ki. Ez változást idéz elő a fény hatóképességében, hogy elvezethessen titeket olyan új fény területekre, melyek támogatást képeznek a tudatosságotok átlendítéséhez az élet sokkal fejlettebb szintjeire és hogy a Hitelesek Ösvényét járhassátok. "
10:10 A Harmónia és Béke Ösvényei
2015.10.09
"... a 10-ik hónap 10-ikéjének megünneplése lehetőséget nyújt az elmétek, a testetek, az érzelmeitek, az intellektusotok és a szellemetek működésének megismerésére. Az én ezen aspektusainak megértése új rácsot alakít ki bennetek, olyan folyékony rácsot, ami a megvilágosodás ösvénye felé irányít benneteket és segít megemelni belső rezgéseteket, ami hozzásegít közel férkőzni a sejtemlékezetben tárolt információkhoz, amelyekhez eddig a pontig nem voltatok képesek kapcsolódni. Az erre való 'képtelenségnek', ha nevezhetjük így, az a sűrűség az oka, amit az elmétekben, a testetekben, az intellektusotokban és az érzelmeitekben tároltok, emiatt a mai közvetítésünk célja az, hogy olyan irányba tereljünk benneteket, ami lekapcsol [benneteket] az élet érzékelésének régi paradigmás mátrixáról és a tudatosság olyan felfogásáról, ami beleszövődött a kollektív rácsozatba."
Kuthumi – A szeretetről
2015.10.04
"A szeretet lehetővé teszi az energiának, hogy spirálisan mozogjon. Az evolúció/fejlődés egy spirális energia. Mikor az egyén csapdába esik : sötétségbe és félelembe, a spirál nem forog tovább és önmagán lefelé kezd el haladni, és ekkor egy bezárt körbe kerülsz. Ezek a körök nem minden esetben negatív energiák; mindössze annyit próbálunk nektek ezzel megmagyarázni, hogy különbség van egy spirál és egy zárt kör között. Egy zárt kör bezáródik önmagában, mint egy farkába harapó kígyó. A gyűrű ugyanolyan energiával működik, körbe és körbe, és körbe forog; egy spirál az energiát kifelé, felfelé, befelé és keresztül húzza. A szeretet az egyik leginkább félreértett, félreértelmezett energia a bolygón."
Kuthumi: (10:1) Utazás az öt testen keresztül
2015.09.30
"Mindenekelőtt a fizikai testetek mostani fiziológiája fogja folytatni a változást. Ez a változás sok szintjén ment keresztül, ami miatt sok ember tapasztalt olyan egészségügyi problémákat, amelyeket képtelenség volt megfelelően diagnosztizálni a saját orvosaik számára, de még a homeopatáknak és a természetgyógyászoknak is nehézségeik voltak a válaszok megtalálásában vagy a diagnózisban. A körülöttetek lévő világ energetikai lenyomata eltérő, így valóban semmi nincs a múltban, amire valaki visszamehet, vagy hivatkozhat rá, abból a célból, hogy képes legyen megérteni, hogy mi megy végbe a fizikai testben éppen most, és azok közületek, akik nagyon érzékenyek az energiára, úgy találhatják, hogy a fizikai test reagál. Időnként lázadó módon reagál, és mindent el akar taszítani, más alkalmakkor meg olyan, mintha túl sokká válna, és befelé fordulva reagál, szélsőségesen kifáradva, és csendre van szüksége, sok pihenésre, sok gondoskodásra és táplálásra, és bizonyos esetekben sokan közületek úgy találhatjátok, hogy talán egészségtelennek tekintett anyagokhoz vonzódtok, vagy olyasmihez ami nem jó a testeteknek."
(9:29) A Bolygószintű Szexuális Sérülések Gyógyítása(08.09.12)
2015.09.29
"A szexuális energia az, amit leginkább elnyomtak és valójában ezt a legveszélyesebb elnyomni, amivel arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy a teremtő szexuális energia elfojtásával minden egyebet [is] elfojtanak. Ehhez az elfojtáshoz kapcsolódva végeredményben a személyiség, az intellektus, sőt még a fizikai test is károsodik. "
9:21 Napéjegyenlőségi megbocsátás channelling
2015.09.22
”minden alkalommal, amikor valaki feldolgozza tudatossága egy-egy aspektusát, legyen az akár testi, érzelmi, értelmi vagy szellemi szintű, a feldolgozás után visszamaradó energia leülepedhet az energiamezőben, különösen, ha az illető tudatosságának rejtett aspektusai kapcsolódnak bármely olyan dimenzióhoz, melyet feldolgozott. Ez pedig annyit jelent, hogy ha van olyan részetek, amelyik valamilyen módon 'hasznot húzott', ha mondhatjuk így, egy kézenfekvő lehetőségből, akkor lesz az alsó egónak olyan én-része, ami kapcsolatban marad ezzel a folyamattal, annak érdekében, hogy kezelhesse ezt az azonosságot [vagyis hamis identitást], amihez magát kötötte, hogy kényelmesen és komfortosan érezhesse magát abban a forgatókönyvben, amit ez a helyzet teremtett. „
Mária Magdolna: 9:19 - 37-43. Levegő Kapu
2015.09.18
"A Tökély Átjárói megnyilvánítják számotokra szépségük és tisztaságuk valamennyi vonatkozását. Ez az energia segíteni fog önmagatok valamennyi aspektusára, mint szépre és tökéletesre tekinteni. Minden tökéletesen van kialakítva, függetlenül az emberi ítélkezés deformáltságától. Semmi nem csúnya, semmi nem a természet csínytevése, abszolút semmi rossz nincs bennetek, úgy vagytok tökéletesek, ahogy vagytok. Az életetek is tökéletes, mivel szolgál benneteket, még a kihívások dacára is, melyekkel most szembesültök, ezek azért érkeznek, hogy szolgálatukkal a jövő felé tereljenek, lökdössenek, talán még egy kicsit meg is mutatva a következő lépést az utatokon."
Guinevierre: 9:19 Mélyebb szintű öntudatosság aktiválás
2015.09.18
"A mai napi aktiválás felébreszti mélyebb szintű tudatosságotokat a bennetek rejlő potenciállal kapcsolatban. Ez egyfajta felébredés az énre, ahogy egyfajta öntudatra ébredés is; ezalatt pedig azt értem, hogy az intellektusotok és a tudásotok [önnön] hatalmatok megismerésének újabb szintjét éri el, hogy [így] még öntudatosabbá váljatok. Az a végtelen fényhányad, amit most mindannyian magatokba szívtok fizikailag, érzelmileg, mentálisan és spirituálisan, biztosítja, hogy ez a fejlődési ciklus egy felfelé haladó spirál mentén haladjon a tudatosságotokon belül, és hogy a személyes utatok minden szintje továbbvigyen benneteket a felemelkedés spiráljának útján. A felemelkedés az előre haladás folyamata."
Kuthumi: 9:11 A Bolygószintű Gyógyulás Napja
2015.09.10
"szeptember 11-e az a dátum, amikor 6 és fél milliárd csillag tetraédert, melyek a citrin [az öt alapkristály egyike, sárgás kvarc, a bőség és a kifejezőképesség köve – a ford.] energiáját hordozzák, kimondottan az emberiségre irányítva bocsátunk a rendelkezésetekre. Ahogy ezek az energiák integrálódnak az emberek csakra rendszerébe, a tetraéderek minden pontja kibocsát egy[-egy] frekvenciát és minden ilyen frekvencia aktiválja az illető személy lényének újfajta érzékelését. Ez pedig megváltoztatja a csakrák rezgésének sebességét és azt az ritmust, amellyel az energia áramlik a csakrákon keresztül. Ez változást idéz elő abban a képességben, ahogy az emberek az illúziókon túl elterülő világot észlelik, ahhoz képest, amihez hozzászoktak a Föld Bolygón leélt életeik során."
Kuthumi Mester és Mária Magdolna: 9:9 - 23-29. Levegő Kapu
2015.09.07
"A szegénység tudatosság többé már nem valóság a Hitelesek Ösvénye fejlett beavatottjainak világában, és ha úgy döntenétek, hogy felvállaljátok a szegénységet, akár gondolatban, akár elmétekben, testetekben, szellemetekben vagy érzelmeitekben, akkor hátráltatjátok a saját utazásotokat. Ideje kiterjeszteni az elmét a világ által teremtett dobozokon kívülre, itt az ideje mindannyiótoknak magatokba nézni és felismerni, hogy a szegénység tisztán egy elmebeli állapot, függetlenül attól, amit a fizikai valóságotok mutat nektek."