Kuthumi Mester és Nada Úrnő - 9:9 portál lehorgonyzása

Kuthumi Mester és Nada Úrnő

9:9 portál lehorgonyzása Nada Úrnővel

Michelle Eloff ©

2006. szeptember 9, Dél-Afrika, Johannesburg

Fordította: Hatejer Emese

Hanganyagot készítette: Gárdi Marianna

Hanganyag letöltési linkje: http://www.mediafire.com/download/ugy3n4aegtp3y50/9+9+port%C3%A1l.mp3

vagy Youtube-n hallgathatós verzió: https://www.youtube.com/watch?v=0We3qN5lHyI

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

________________________________________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a nevetés, a nyugalom, harmónia áldásait. És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretett Egy, üdvözöljétek Nada Úrnőt a jelenlétetekben, ahogyan elhozunk számotokra a Szeretet 99 Szirmú Virágát, amely lángra gyújtja a Szenvedély Isteni Lángját a lényetek magján belül, elősegítve a fény felébredését a Mesterek jelenlétében, és az Isteni Énetek Jelenlétében. 

A Fény Nagyurai és Úrnői és a Fény Nagy Fehér Testvérisége előidéz számotokra egy Isteni Rezonanciát a 9. dimenzió központjából, amely egyenlő mennyiségben kapcsolódik az össze sejthez minden ember lelkének 9. dimenziós portálján/átjáróján belül.  A 9. dimenziós portál 2 cm-rel a torokcsakrátok alatt található, és a fény elnyelődik a Szeretet 99 Szirmú Virágán keresztül, életet adva a Feltétel nélküli Szeretet, Spirituális Megvilágosodás értelmének egy mélyebb tudás által és a pontnak, ahol a teremtés formát ölt.

Aktiváljuk ezt az átjárót bennetek egy nagyon mély szinten ma. Ez alatt azt értjük, hogy az energiátokat elviszik a 9. dimenziós középpontjának rezgésébe, ahol Nada Úrnő elősegít egy 12. szintű 9 dimenziós beavatását, ez azt jelenti, hogy a Felemelkedett Mesteri vibráció birodalmain belül álltok, megkapva egy áldást a 9. dimenzión keresztül. Ezért, ez megadja számotokra a lehetőséget, hogy hozzáférhessetek a Felsőbb Dimenzionális Bölcsességhez a Spirituális Megvilágosodás számos aspektusának formájában, a Feltétel nélküli Szeretet Sugarain belül való élésbe és a felsőbb aspektusainak lehorgonyzásába, és felerősítve a kreatív teremtő erőtöket és megerősítve a képességeteket, hogy formát manifesztáljatok a kreatív teremtő örvényeken keresztül, amit a szex- és a torokcsakrákban tartottak. Minden örvény egy rezgés, amit abból a célból hoztak létre, hogy lerombolja a régit és megteremtse az újat. Ahogy az ember a tudatosságát az energiák millióira összpontosítja a bolygó körül, az ember felismeri, hogy az energia egy örvénye valójában, egy átjáró a másik dimenzióba.

Köszönjük, hogy csatlakoztatok hozzánk, akkor is, ha olvassátok vagy hallgatjátok ezeket a sorokat, a 99 Oszlop egy lerögzítői és (energiáiban megerősítői vagytok), előidézve a 9. dimenziós tudatosságot a világotok gyökércsakrájában, és ez által, elősegítve a tudatosság fellázadását a túlélés általi motiváltságából való kilépésre, és ehelyett lerögzítve a szeretet általi motiváltságot. Ezek az energiák azt eredményezik az emberekben, hogy bevonzzák a lehetőségeket önmaguknak, hogy integrálják a túlélés és gyarapodás közötti különbség mélyebb megértését és azt, amit az egyén választ, hogy megélje, amiben gyarapodni kíván a továbbiakban. Sok ember gyarapszik a drámában és negatívitásban. Ez egy választás számotokra, hogy most sokkal tudatosabbá váljatok, mint azelőtt valaha is. Manifesztálni tudjátok az akadályok, a káosz, és a dráma bőségét, vagy (ehelyett inkább) a pozitív lehetőségek bőségét. Az emberiségnek most meg kell választani, mi az, amiben gyarapodni kíván.

Tehát, szeretteim, most megyek, utat engedve Nada Úrnőnek, hogy előrelépjen, hogy végrehajtsa az aktiválását mára és elvigyen titeket a 9. dimenzióba, béke és áldások legyenek veletek. Adonai.

~~~~~~~~~~~~**~~~~~~~~~~~~

Nada Úrnő vagyok, üdvözletem.

Lazítsd el a testedet, a lélegzetedet használva, miközben mi el fogunk vinni téged a 9. dimenziós Templomba. Kezdjük azzal, hogy mélyen belélegzel az orrodon keresztül, teljesen kilélegzel a szádon át, és érezd a tudatosságodat/tudatodat gyengéden bevonódni a 9. dimenzió szívébe és megengedve ennek a dimenziónak, hogy megmutassa önmagát számodra egy olyan módon, hogy a lehető legbiztonságosabban érzed magad és ez által átadd az energiádat ezeknek a vibrációknak és lüktetéseknek, amit mindegyik Sugár felkínál. Én, Nada Úrnő, a Spirituális Megvilágosodás 9. Sugarának Chohanjaként állok itt, és megtartom ezt az energiát a 9. dimenzió középpontján belül. Ebből a dimenzióból számos Sugár bocsátódik ki, mindegyikük egy speciális lehetőséget tartalmaz a lelkek számára, hogy elsajátítsák és uralják a leckéket, amiket elhatároztak, hogy megvalósítanak, miután egy inkarnációba lépnek.

Abból az okból gyűltünk össze ma itt veletek, hogy lerögzítsük a Szeretet 99 Szirmú Virágát, a Virágot, ami az emberiség 9. dimenziós csakrájában szunnyadt az elmúlt 4 és fél ezer évben. A Fény Nagy Fehér Testvérisége megadta az engedélyt a Föld bolygó Fénymunkásainak, hogy kapcsolatba lépjenek a 9. dimenziós portál tudatosságával, és ezáltal, megadva nektek a lehetőséget, hogy a 9. dimenziós (alap)elveket megértsétek, és hogy a tudatosság minden szintje a 9. dimenzión belül egy csatornaként szolgáljon, amelyen keresztül megtanulják, és amelyen keresztül kifejlesztik az eszközöket, amelyek hozzájárulnak a felemelkedés tudatosságához, és a tudat kiterjedéséhez.

A tudatotok kiterjed a 3. ,4., 5., 6., és 7. dimenziók síkjain túlra. Mindnyájatok, akik dolgoznak ezekkel a szavakkal most és a jövőben, sok beavatáson mentetek keresztül a 3. és 7. dimenzió között, azonban a mélyebb integráció továbbra is folytatni fogja a tanításotokat és vezetéseteket. Járműveként is használ benneteket, hogy lehorgonyozzátok a 9. dimenziós lehetőségek és ez által belépjetek egy felgyorsított Spirituális Megvilágosodásba, és én, Nada Úrnő, mindnyájatokat a 9. dimenzión keresztül segítelek, és a Spirituális Megvilágosodás 9. Sugarán keresztül is. A feladat, amit már bemutattak nektek egy nagyon egyszerű (valami), ez időnként kihívásokként jelenhet meg, egyszerűen mert arra kérnek, hogy szeresd önmagad feltétel nélkül.

A Spirituális Megvilágosodás előidézi a megértés mélyebb szintjeit, ami a feltétel nélküli szeretet velejárója Mindnyájatokat elvittek a belső gyermeketek birodalmaiba azért, hogy megértsétek, amire a belső gyermeketeknek szüksége van annak érdekében, hogy teljesen integrálja a feltétel nélküli szeretetet, és a Spirituális Megvilágosodás frekvenciájába lépjen. Dolgozva a belső gyermeketek tudatosságával megerősíti a kreatív (teremtő) képességeteket, hogy hogyan hozzátok ezt formába az életetekbe olyan módokon, amelyek korábban lehetetlenek tűntek. A belső gyermek a belső mag stabilizátorod, és ez rögzíti a kreatív erőd egy létfontosságú aspektusát a fizikai valóságodban. Ezen aktiválás kezdeténél, testvéreim és nővéreim, előidézzük az egyensúly egy kódját, amely meg fogja nektek mutatni, hogy hogyan teremtsétek meg az egyensúlyt önmagatok férfias és nőies aspektusai között, és hogyan válasszátok ki az energiát, amelyre összpontosítani szeretnétek; más szavakkal, amelyben erőteljesen gyarapodni kívántok.

Ragadd meg most a lehetőséget, hogy felkérd a személyes Vezetőidet és a Fénylényeket, akik veled dolgoznak. Kérd meg őket, hogy hozzák létre az átalakulás egy spirálját körülötted, és képzeld el a Gyógyító Angyalodat megteremteni egy Dávid Csillagot körülötted. A spirál felfelé húzza a tudatosságodat, így az alsóbb csakráid magasabb rezgésű frekvenciáikba lépnek be és felfelé húzva az energiát. Ez bevonja a tudatosságodat az anyagi világból az érzelmi, mentális világba, és ezután a szeretet világába. A szeretet világa a Misztérium Iskolák egy variációjának egyik birodalma, amelynek mindegyike magában foglal egy Szakrális Geometriai Aláírást, egyet, amit automatikusan behúzol különböző időszakokban a beavatásaid ciklusai alatt. Azt szeretném, hogy vizualizálj most számos szakrális geometriai formát, és érezd, melyek azok az aláírások, amelyekre reagálsz, és vedd az utad a tanítás ezen különleges Templomába.

Képzeld el a Fény Nyelvét, más szóval a vibráció kiáradásokat a geometriai alakzatokból, amelyeket kiválasztottál, hogy behatoljanak az összes testedbe, amelyek a kollektív énedet alkotják, és ez átjárja a fizikai tested lényegét is. Ezen geometriai aláírás elkezdi felébreszteni a Szeretet 99 Szirmú Virágát benned és beavatja a Feltétel nélküli Szeretet, a Spirituális Megvilágosodás magasabb/felsőbb megértését, és a teremtés formát öltésének célját is. Lazíts az energiában és képzeld el a tested minden egyes sejtjét válaszolni erre a rezgésre, és ez megnöveli a fizikai tested és az összes energiatested frekvenciáját addig, amíg minden benned, nem kezd el isteni harmóniában vibrálni a 9. dimenzió frekvenciáival.

A képzeleted valójában sokkal erősebb, mint az akaratod, ezért használd fel a manifesztáció ezen erőteljes eszközét, hogy elkezdd magad felé vonzani a kulcsot, amire szükséged van az életedben mostanában, hogy a tudatosságodat abba a világba mozgasd, ahol meg fogod érteni, mit választottál, hogy gyarapodj, amely az energia aláírásává fog válni és ki fogod árasztani magadból. Máshogyan mondva, a vibráció, amit kibocsátasz a környezetedbe, ilyen teremtéshez vezet, és ez az energia azon minőségén keresztül (történik, amely úgy szolgál, mint egy horgony a Spirituális Megvilágosodás 99 Oszlopa számára.

Lélegezz be mélyen, és miközben kilélegzel, lásd a Fény 99 Oszlopát kapcsolódni a Föld Anyával, amelyek egyenesen a 9. dimenzióból terjednek ki. Ahogy minden egyes oszlop lehorgonyzásra kerül a Föld Anya testébe, ez elkezdi a 9. dimenziós planetáris aktiválást beavatni a vég és új kezdetek következő ciklusába, és mindenkinek aki kész magasabbra emelni a tudatosságát túl a dráma és negatívitás általi gyarapodáson. A gyökércsakrátok egy magas feszültségű energia elmozdulást fogad be, amely erőteljes szerkezeti változásokat idéz elő az elektromágneses mezőtökben. Az energia minden egyes molekulája átalakul az élet egy új testévé, és a Szeretet 99 Szirmú Virága amihez kapcsolódtok támogatja a teremtést, amely formát fog ölteni az elkövetkező 99 nap során. Bevonzottak (titeket) és bevonzanak egy új lehetőséget, hogy segítsenek a 99 Oszlop céljának a megértésében az életetekben.

Képzeld el magad összefonódva a beavatással, amit behúztál magadba azt illetően, amit a gyarapodással kapcsolatosan választottál, az Oszlopok egy kollektív hálójába, amely létrehoz egy rácsot, amely az új fajta Gyarapodás Beavatásainak tudatosságát meg fogja tartani. Tehát ne feledd, hogy arra fókuszálj most, amit be szeretnél húzni a személyes életedbe; légy tiszta a szándékodat illetően és lélegezd be ezt a szándékot a tested minden sejtjébe. Tölts el néhány pillanatot, hogy elképzeld önmagad, azt a tapasztalást élve, amiért szándékoztál – Lásd önmagad hasznot húzni az energiából, abból amiről úgy döntöttél, hogy gyarapodni fogsz benne. Képzeld el, hogyan fogod érezni magad, elképzelve, hogy hogyan fogsz kinézni, látva, hogy mit fogsz csinálni, és képzeld el magad egyesülni ezekkel a képekkel/elképzelésekkel, válj eggyé velük, elnyelve az energiát, valamint az információt is. Tölts el minden nap egy kis időt arra fókuszálva, amelyről úgy döntöttél, hogy megteremted, használd a képzeleted és olvadj össze a képekkel minden alkalommal. A képzeleted ereje táplálni fogja az akaratodat. Lélegezz be mélyen, kilélegezve teljesen, ahogy a végső összehangolódás lezajlik és a 99 Oszlop vibrációja a Föld Anya körül kiegyensúlyozottá válik és összehangolódik a Föld Anya összes finom testének elektromágneses mezejével a fizikai testének gyökércsakra területein. Továbbra is lélegezz, ahogyan én, Nada Úrnő elhozom neked az Isteni Szeretet egy Magenta Sugarát, a Spirituális Megvilágosodás vibrációját, az Isteni Sugarat, megértetve a teremtés alakjának az erejét. Minél inkább a 9. dimenziós portálra összpontosítasz a testedben (2 cm-vel a torokcsakrád alatt) és képzeld el a Magenta Sugarat behatolni a pontnál éppen az ádámcsutkád alatt. Most fókuszálj arra a pontra, ahol a csont találkozik a bemélyedésnél a torokcsakráddal. Helyezd a jobb kezed középső ujját ennek a csontnak a bemélyedésére /a csont, ami éppen a torkod alatt van/ és nyomd le határozottan. Nagyon enyhén kezd el ütögetni/kopogtatni/nyomkodni ezt és használd a képzeleted, hogy láthatóan előrehúzd a szándékaidat, amelyekről úgy döntöttél, hogy mágnesesen összehangolódsz velük.

Most hívd a belső gyermeked tudatosságát; a veregetés/kopogtatás/nyomás arányát növelve, és lásd a belső gyermekedet, egy kicsi lényként felhaladva a csakráidon és letelepedve a 9. dimenziós portálban.  Ez fokozottan megcsapolja a rezgéseket megemelve a Spirituális Megvilágosodás és a Feltétel nélküli Szeretet áramlatát, megadva a belső gyermekednek a lehetőséget, hogy integrálja ezen magasabb frekvenciát és a feltartóztatott fejlődés bármilyen állapotából kihozza őt, amely eddig az önszabotálás mintáihoz, a bénultság bármilyen érzetéhez, a kiábrándulás érzéséhez, vagy bármilyen önkétséghez, önbizalomhiányhoz vezetett. Továbbra is megcsapolva, ahogy belélegzed ezt az energiát, elismerve a belső gyermeked szükségletét az elismerésért, az elfogadásért, felismerésért és megértésért. Kezdj bele a gyengéd ütögetésbe/kopogtatásba/nyomkodásba lefelé a csecsemőmirigyedig és ott kezdd el a veregetést/ütögetés/nyomkodást körbe az óramutató járásával megegyező irányba. Ez megerősíti a csecsemőmirigy energiáját, és összehangolja a csecsemőmirigy csakrád a 9. dimenziós Spirituális Megvilágosodás Csakrájával, amely megerősíti a szoláris védettségedet és elősegíti a magasabb dimenziós csakrák céljának tudatos megértését.

Most érintsd meg közvetlenül a csecsemőmirigyet és érezd az energiát a szívcsakrád hátuljába mozogni; érezve az energiát lefelé haladni a gerinceden, a gyökércsakrádba és létrehozva az energia elmozdulásait, amit magadhoz vonzottál, azon keresztül, amit ma behúztál magadba. Most a csecsemőmirigyed körül veregesd/nyomkodd/kopogtasd az óramutató járásával ellentéte irányba, továbbra is kiegyensúlyozva a fény, a szeretet, az igazság, a bizalom, a hit, és a tudatosság áramlását. Mozgasd a középső ujjadat vissza a ponthoz, oda ahonnan kezdted, a csonthoz, ami éppen a torkod alatt van, és nyomd le/ütögesd/kopogtasd határozottan ezt a pontot újra. Lélegezz be mélyen; kilélegezve teljesen, húzd a vállaidat hátra, mozgasd meg a hátad izmait egy kicsit, azért, hogy a hátad összehangolódhasson, és a helyére kattanjon, ha szüksége van erre. Forgasd meg a fejed.

A lélegzéseddel kapcsolatosan, most, tisztában lehetsz azzal, hogy a levegő nagyon jó érzés. Az energia meridiánokat megtisztítottad a csecsemőmirigy csakrád és a 9. dimenziós csakrád között. Ez segíteni fogja a tudatosság egy nagyon jelentős áramlását eközött a két csakra között, ezért hozzá fogtok férni a tudás megértéséhez a csecsemőmirigy csakrán keresztül, amely átmenet a belső központi mag lélek tudatosságba és tudatba. Azáltal, hogy gyakoroljátok az ütögetést/nyomkodást/kopogtatást legalább kétszer egy héten, amit elvégeztünk veletek, fenn fogjátok tartani a harmonikus áramlást a 9. dimenziós csakrátok és a csecsemőmirigy csakrátok között; ez segíteni fog összehangolódottan tartani a lélek tudatosságotokkal, és megerősíti a képességet, hogy lemondjatok az alsó egó irányításáról a lélek javára, amikor választást kell hozni és fontos döntéseket. Amikor betekintéseket és válaszokat kerestek, nyomjátok le a ponton, amit jelenleg fogtok, feltéve a Felsőbb Éneteknek a kérdést, és ekkor elkezdve az enyhe ütögetéses/kopogtatós/nyomkodós folyamatot. Hozd az ujjadat a pontra, azon megtartva, lenyomva ezt és megengedve a tudatosságodnak, hogy áramoljon és megkapva bármilyen betekintéseket, amit a lelked felétek vetít. Ha a válasz nem jön azonnal, legyetek türelmesek, és tudjátok, hogy ez csak pár órát vesz igénybe a földi idővonalon, és a válasz meg fog érkezni (természetesen, addig a kezeteket elvehetitek erről a pontról, ha ez lenne a helyzet.)

Most helyezd a bal kezed középső ujját ugyanarra a pontra, és fordítsd a jobb kezed tenyerét a Mennyek felé, lehetővé téve az energiáknak, hogy kiegyensúlyozzák az áramlásukat, és összehangolódjanak a férfiassal és nőiessel. A meridián a bal kezed középső ujjában most egy impulzust küld a gerincedhez, igazodva a szívcsakrád hátuljához, és elkezdi felszabadítani az energia impulzusait, elhozva a választás céljának nagyobb tudatosságú tudatosságát és megértését, hogy erőteljesen növekedhessen és gyarapodhasson az isteni szeretet, könnyedség, pozitivitás energiáiban. Ez szintén rögzíti a Szeretet 99 Szirmú Virágát a szíveteken, a csecsemőmirigyeteken és a 9. dimenziós csakráitokon belül; a Spirituális Megvilágosodás, a Feltétel nélküli Szeretet, és a pont, ahol a teremtés és a szeretet találkozik, formát ölt. Annak érdekében, hogy felgyorsuljon a manifesztáció, azzal kapcsolatban amiről úgy döntöttetek, hogy megteremtitek, összpontosítva a manifesztációra a 9. dimenziós csakrátokon keresztül. Azonban rendkívül fontos, hogy gondoskodjatok arról, hogy amire úgy döntöttetek, hogy fókuszáltok,  az a legmagasabb összhangba legyen a Lelketek Isteni akaratával.

Helyezd mindkét a jobb és bal kezed (középső) ujjait a csontra éppen a torkod alatt, és nyomd le határozottan ezt a pontot. Ez behúzza az energia egy impulzusát a nyaki (csigolyád) egyikéből a gerincedben és ez aktiválja a Csillag Tetraéder Technológiát a 9.dimenzión keresztül a 3. dimenziós tudatosságba; az anyagi világ felépítésébe, az érzelmi testedbe, a mentális testedbe és a spirituális testedbe. Ereszd el a pontot; mozgasd le a kezed a szexcsakrádra, lélegezz és lazíts. Emeld fel az állad felfelé ameddig tudod, és utána nagyon gyengéden ereszd le az állad a mellkasodra, a csakra az állad pontjánál a 9. dimenziós csakra és a csecsemőmirigy csakra energia pontjai, tartsd meg ezt néhány lélegzetig és emeld a fejed normális helyzetbe. Ha kicsit szórakozottan érzed magad, akkor csak lélegezz.

Most, én, Nada Úrnő a Fény Nagy Testvériségének támogatásával, teljesen aktiválom a Föld Anya gyökércsakráinak a 99 Oszlop energiáját, és a Szeretet 99 Szirmú Virágát, és ez a tudatosság most átáramlik a testeteken. Tarts szünetet néhány pillanatig, ahogy ez az energia összeolvad veled. Most már teljesen aktivált és lerögzített vagy a fény ezen két erején belül. Bárhová is mész, és bármit is csinálsz, a Szeretet 99 Szirmú Virágának energiáját és a Spirituális Megvilágosodás 99 Oszlopának az energiáját is meg fogod osztani másokkal. A frekvenciák eggyé fognak válni az Isteni Teremtés Rácsaival, és a Fény Nagy Fehér Testvérisége irányítja majd az energiákat azért, hogy minden egyesüljön isteni harmóniában.

Szeretteim, ti vagytok a katalizátorok a ciklusok befejeződéséért a közösségetek emberei számára, amely kifejezetten az ő választásuk (volt), illetve, amire koncentrálni fognak az erőteljes gyarapodásuk végett. A szerepetek nem csak arra korlátozódik, hogy katalizátorok legyetek. A Változás Kirobbantói és Kezdeményezői, a Spirituális Megvilágosodás Lerögzítői vagytok, és ez az energia folytatni fogja a megerősödését minden év 9 hónapjának 9.-ei napján, befejeződés ciklusáért és a mágia, csodák és manifesztáció energiáinak előbukkanásáért, az emberiségnek muszáj lerögzítettnek lennie a kvantum tudatosságon belül.

Én, Nada Úrnő, hatalmas szerepet fogok játszani Merlin Nagyúrral (ebben) és együtt dolgozni veletek, és vezetni benneteket a szerepetekben, ami a 99 Oszlop lehorgonyozásához kötődik egy állandó jelleggel, és a szeretet frekvenciáinak kibocsátódásai is, ami le lett bennetek rögzítve a Szeretet 99 Szirmú Virágán keresztül. Az energiákat rendszeresen, újra le kell majd rögzíteni, a tudatosság és energia illékonysága végett a bolygótokon. Az embereket elsősorban a félelem motiválja; az igényük, hogy életben maradjanak az, ami a motivációikat uralja. Bízzunk benne, hogy a Szeretet 99 Szirmú Virága fel fogja gyorsítani az emberiség tudatosságának újraprogramozását, hogy biztonságban érezzék magukat azzal kapcsolatban, hogy a szeretet motivációira reagáljanak inkább, mint hogy továbbra is a túlélés tudatosság csapdájába esve legyenek.

Felajánlom neked, a Szeretet 99 Szirmú Virágát egy kristály formájában. Ezt a Virágot, kérlek most helyezd a bármelyik csakrádba a testedbe, amit választasz. A csakra, amelyet választottál, fogja meghatározni a módját annak, ahogyan te kiterjeszted a Szeretet Virágának Szeretetét. Ennek a csakrának a tulajdonságai fel fognak tárulni számodra, olyan módon, ahogyan tanítani , vezetni fogsz és a Szeretet Virágának (Alap)elvei szerint élni. A 9. dimenziós Templomban fogsz tartózkodni a következő 19 órában azért, hogy befejezzük a 99 Szirom és a 99 Oszlop mindegyikének energia integrációját. Szintén megkérünk rá, hogy kommunikálj a Személyes Vezetőiddel most és határozz meg valamilyen szándékot, vagy fejezz ki bármilyen kérést, igényt bármivel kapcsolatosan egy személyes szinten, amelyet tisztázni kívánsz ez alkalommal.

Vegyél egy mély lélegzetet, és adj köszönetet; és én is, Nada Úrnő, köszönetet mondok mindnyájatoknak a lehorgonyzásért, a közreműködésetekért, és a szerepetekért, amit választottatok, hogy állandó közvetítői lesztek ezeknek az energiáknak. Az Isteni Én Akarata lehet az iránytűtök. A fény és szeretet legyen veletek, namaste.

Kuthumi vagyok, üdvözletem. Kérlek összpontosíts a tudatosságra a szívcsakrádban és lélegezz mélyen be, ahogy visszahúzod a tudatosságodat a fizikai testedbe, fenntartva a kapcsolódásodat a 9. dimenzióval, érezve a belső gyermekedet, és szilárdan lerögzítve magad vissza a fizikai testedbe.

Néhányatok melegséget érezhet a testében – a testhőmérsékletetek megemelkedett. Ha ez áll fent, akkor csak lélegezz bele. Az energiák gyorsan tolódtak el a testetekbe ma, különösképpen az energia pontok aktiválásánál a 9. dimenziós csakrátok és a csecsemőmirigy csakrátok végett. Ennek a portálnak a megnyitása és az új módok, utak teremtése a magasabb tudatosság dimenzióiba azon keresztül, ami ma végbement, ez ahhoz vezethet, hogy egy kicsit kiegyensúlyozatlannak érezhetitek magatokat a mai nap folyamán. Ha úgy találnátok, hogy ez kihatással van az egyensúlyotokra, akkor azt javasoljuk, hogy egyetek olyan ételeket, amelyek leföldelnek titeket a testetekbe(pl: amelyek a föld alatt teremnek: burgonya, répa…stb ). A földeletlenség érzése a test többi részén hozzá fog szokni ezen nagyon új frekvenciához, amelyben valójában, jártasak vagyok a tudatosságotok magasabb szintjein. Némi időt igényel az energia ezen szintjének elhozása a fizikai testetekbe, hogy teljesen összehangolódjon és teljesen eligazításra kerüljön önmagában. Nem telik többe,  mint 6 órába, hogy ez megtörténjen.

Szeretteim, töltsetek el egy pillanatot most azzal, hogy ismét a csecsemőmirigy csakrátokra és a 9. dimenziós csakrátokra összpontosítsatok, és képzelj el egy-egy piramist mindkét csakrában. Képzeld el a piramist a 9. dimenziós csakrádban csúcsával Mennyek felé fordulva, és a másik piramist a csecsemőmirigy csakrádban pedig, a Föld felé fordult csúccsal. Csak képzeld el ezen két piramist, ahogy erőteljes fénnyel és szeretettel töltődöttek meg, és most összeolvadnak egymással és így tehát manifesztálod a Mennyet a Földön. Lásd a Fény egy Sugarát keresztüljönni az (összeolvadt) piramisod csúcsánál szembe a koroknacsakráddal, és az energia egy csodálatos pulzálása/lüktetése halad lefelé a gerinceden a piramisodból, amely lefelé néz. Az energia ezen pulzálásai biztosítják a 9. dimenziós és a csecsemőmirigy csakrák áramlását a tested összes részében, és a felsőbb és alsóbb csakráidban is. Lélegezz be mélyen, és csak engedd meg a képnek, hogy leülepedjen a képzeletedben és a testedben.

Szeretteim, a Portál, amit aktiváltunk ma, Nada Úrnő segítségével, és a Fény Nagy Testvériségének vezettetése alatt, számos ciklus végét valósítja meg. Látni fogjátok, a befejezetlen ügyeiteket bármikor amikor elvégzed ezt az anyagot, és a saját időkeretednek megfelelően 9 évre visszamenőleg, a felszínre fognak kerülni azok a dolgok, amelyek még betejesedésre várnak. Úgy hogy egy belső szükségletet fogsz érezni, hogy felold, amely felkavarodást, felfordulást okozott benned vagy körülötted. Mágnesesen be leszel húzva a befejezetlen ügyeid irányába, és a szeptember hónapja az Átjárótok, hogy felszabadítsátok önmagatokat a múlt ezen mintázatai alól és bármilyen befejezetlen ügy alól. Ez egy csodálatos időszak arra, hogy megnyilvánítsátok az elhatározást és hogy megtisztítsátok az utat, amelynek el kell jönnie. Mindnyájan (akik végigmentettek ezen az anyagon), horgonyokként szolgálva a Szeretet 99 Szirmú Virágának és a 99 Oszlop számára nagyon gyorsan keresztül fogtok menni ezen a cikluson, azért, mert ti vagytok a támaszai azoknak, akik keresztül fognak menni egy óriási változáson és a ciklusaik befejezésén. Sok változás fog a világotokban kiemelkedni, sok ember fog kiemelkedni a poraiból, hogy szembenézzen azokkal, akik visszaéltek velük, megtagadták tőlük, és azok, akik a mások keze általi szenvedés fájdalmát tapasztalták, különösen a hatósági szervek és hatalmak magas pozícióiban lévő emberektől. Ne zavarjon a felfordulás, ami jön. Ez azoknál a vállalati, közösségi, kormányzati szervekben, és más intézményekben, mint például a vállalati környezetben lesz, ahol bármiféle visszaélés megy végbe. Sok változás lesz továbbra is a gazdaságban, politikailag és környezetileg.

Mivel ez egy időszak vége, egy fajta mozgalom is lesz a meghatalmasodás egy új ciklusába. Ezért sok megrendezett, az emberek becsapására irányuló, hazug civakodás és kritizálás üti fel a fejét az Amerikai és Dél-Afrikai, valamint a világ más kormányainak politikusai között. Ne vásároljatok be ebből a drámából, és hazug színjátékból; maradjatok leföldelve és tudjátok, hogy minden egy kiegyensúlyozott feloldást talál. Ez kitisztítja a régit, az elavultat, utat csinálva az újnak, és pontosan annak, amelyen mindnyájan végig mentek ebben a pillanatban. Kitörlitek a régit, azért mert az új előtettek van. A kapcsolataitok a barátaitokkal, családotokkal, ismerőseitekkel, és a partnereitekkel egy kicsit ingatagnak tűnhet ebben az időben, de lovagoljátok meg a hullámot, ez egy nagyon fontos tisztulás, tisztítás, egy olyan, amely elől nem futhatok el, de olyan amelynek inkább át kell adnotok magatokat és ezzel áramolni. Csodálatos gyógyulások fognak végbe menni, és azok , akik úgy döntenek, hogy nem mennek át a gyógyulási folyamaton el lesznek távolítva a teretekből folyamatosan és az utak új irányai megnyílnak a számotokra. A Spirituális Megvilágosodás egy nagyon erőteljes energia és felfedi, hogy mi volt felelős azért, amely fájdalmat, egyensúlyhiányt, és diszharmóniát okozott.

Nada Úrnő átölel titeket a 9. dimenziós Magenta Sugarával még egyszer, létrehozza a mágneses mezőt körülöttetek, amely kiterjed a partnereitekre, a gyermekeitekre és a családotok minden más tagjára. A védelem Magenta Rácsainak védelme állandóan a helyén fog maradni számotokra. A másik ok, amiért ez változékony időszaknak előtűnhet azért van, mert a belső gyermek egy nagyon mély gyógyuláson megy át, és biztos vagyok benne, hogy pontosan ismeritek a belső gyermek viselkedését. Szóval számos belső poronttyal nézhetek szembe. És kérlek ne vegyetek rész más emberek belső gyermekének gyógyulási drámájában, nem ez a célotok. Már keresztülmentetek ezen, és most vezetőként álltok, a példa által vezetve, megvalósítva az eszközöket, amit tanultatok, és nem elkapottan az alsó egó dinamikáiban. Ne félj attól, hogy amit mondtunk azt jelenti, hogy a változékonyság fizikailag olyan lesz, amely az életedet veszélyeztetné. Az energia lesz változékony, az emberek pedig harapósak, elevenek lesznek, például a fejvesztettség intenzívebb lesz, mert az energia megtalálja magának az utat, hogy felszínre kerüljön és ki legyen fejezve, azért, hogy feloldottá váljon.

Merlin Nagyúr a kvantum mechanika egy új szakaszát fogja lerögzíteni, és a pillanatban az egyéneknél, akik vonzódnak ahhoz, amit csinál, gyors változás lesz és a mágia és csodák manifesztációjának egy fontos időszaka.

És ez így van, szeretteim, átölelünk titeket a Folyékony Szeretet 6. dimenzójának zavartalanságában. Soltec Nagyúr egy puha rózsaszín rózsát helyez a Szeretet 99 Szirmú Virágaitok középpontjába, amely elhozza a gyógyulást, és egyensúlyt nektek, támogatva titeket ezen energiák integrációjában. A Szeretetének programjának Tudományát szövi körétek és rajtatok keresztül, és segíteni fog Nada Úrnővel a Spirituális Megvilágosodás és Feltétel nélküli Szeretet tanításainak lerögzítésében. Bízzatok abban, hogy minden rendben van és mindig is rendben lesz a világotokban.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja, szeretettel üdvözöllek és megáldalak benneteket. Adonai

Kuthumi – Mag Félelem Tisztása és az Önszabotázs Öt Mag Mintája

Kuthumi – Mag Félelem Tisztása és az Önszabotázs Öt Mag Mintája


 

Csatornázta: Michelle Eloff©
2006 szeptember 6

Fordította: Hatejer Emese

Hanganyag letöltési linkje(Gárdi Mariann hangjával): http://www.mediafire.com/download/gy741vnhfb83ufg/magf%C3%A9lelem.mp3

vagy youtube-n hallgatható verzió: https://www.youtube.com/watch?v=spGrbiI0AwI&feature=youtu.be

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

___________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam számotokra a szabadság, a könnyedség, a szeretet és bizalom áldásait. Üdvözlet szeretteim!

A szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretteim, összegyűltünk veletek a Krisztusi Fény és Tudatosság jelenlétében, megmutatva nektek a szabadság, az igazság és a hajlandóság további áldásait, hogy átöleljétek önmagatok fény aspektusait.

Az emberiség már megszokta, hogy olyan világban él, amit elsősorban a félelem motivál. Minden utazás, amit az ember megtesz a jövőbe gyakran félelemmel tarkított. Eljött az idő az emberiségnek, hogy tudatosan felismerje ez egy választási lehetőség; választás a félelem és szeretet között. Mondhatnánk, a félelem és a szeretet valójában az egyedüli energiák, amik a világotokban léteznek; és minden más a félelemből és a szeretetből ered; és ez a választás eredményeként egy tapasztalás, hogy a szeretetre vagy a félelemre összepontosítotok, vagy ezeknek bármilyen alkategóriájára.

Minden, amit megtapasztaltatok eddig a pontig, ellátott titeket azzal, hogy tudatosan integráljátok a szeretetet vagy a félelmet; és ma ez az a nap, amikor tudatosan hajlandóak vagytok integrálni a Mag Félelem Eltávolító Programot. Szeretteim, ahogy ezt a programot telepítettétek, 4 vagy 6 hónapot fog igénybe venni, hogy teljesen megszokjátok a működését, emlékezve a választásotokra. Először is, az egyénnek meg kell szokni, hogy ne reagáljon megrögzötten, más szavakkal, hogy másképp reagáljatok a félelemre, mivel ez a minta még mindig él.

Mag Félelem Eltávolító Programotok kivitelez egy hanghullámot a gerincetek mentén, amely behatol a gerincvelői idegekbe; ennek a hangnak a kibocsátása létrehoz egy harmonikus frekvenciát végigsimítva minden idegvégződést az agyatokban, a frekvencia kollektív kibocsátását eredményezve, ami elkezdi kitisztítani a gondolatoknak, viselkedéseknek, hitrendszereknek és a félelem körüli programoknak a tudatalatti, tudattalan és a szuper tudatos rétegeit. Ennek a programnak a telepítése ellát titeket az energia egy szintjével, ami ki fog bocsátódni a hangfrekvencián keresztül. Ez a kibocsátódás keresztül fog jönni kimondottan a mágneses mezőn, átrendezve a környezetetek molekuláris szerkezetét. Ezért, az egyének, akik úgy döntöttek, hogy kizárólag a félelem motiválja őket, nem fogják bírni az általad kibocsátott mágneses rezgéseket és automatikusan el fogják hagyni a tered.

Ez a kibocsátás létrehoz egy olyan mágneses mezőt körülöttetek, ami nagyon hasonlít egy aura védelemhez, amely létrehozza az információ egy rendszerét, és meg fogjátok tanulni, hogy hogyan húzzatok be energiát és információt ebből, amely majd ellát titeket tudatalatti rezgésekkel, elvezetve a szeretet által motivált tudatos választáshoz.

Rendkívül fontos, hogy az én tudattalan aspektusai meg legyenek szólítva, amikor az egyén úgy dönt, tudatos változtatásokat hoz az életében.

Sok minden létezik azon túl, amit tudatosan tapasztaltok és fizikailag láttok; ezért az ember nem várhatja el, hogy csak arra koncentráljon, amit tudatosan és fizikailag (képes érzékelni), és ez által minden megváltozzon minden szinten, aminek meg kell változnia.

Az egyénnek holisztikusan a teljességre, az egészre törekvően] kell dolgoznia; megszólítva minden szintet, ami hatást gyakorol a fizikai valóságra, amely igazán a manifesztáció végső pontja, és a végső ponton keresztül, amely az egyént motiválja.

Az elektromágneses mezőtök pontosan összehangolódik a személyes Mester Vezetőitekkel a Felemelkedett Mesterek Fivériségéből és Nővériségéből. Ennek a programnak a megvalósítása nagyon fontos, mivel a Mestereitek a hét minden napján a 24 órában dolgozni fognak veletek, ebben a konkrét folyamatban, a következő 4-6 hónap folyamán, hogy rendesen lerögzüljön, és ezeket a frekvenciákat, amiket kibocsátottak a mágneses mezőn keresztül megőrzik; mert ti vagytok azok, akik másoknak megtanítjátok majd a példa által, hogyan kell élni szeretetben és aktiválni a fényben élés kódjait és mintáit.

A fényben élés az egyén félelmekkel teli nehézségeinek a felszabadulási folyamata. Azonban, ez nem egy könnyű folyamat kezdetben; csakúgy, mint bármi más, amit meg kell változtatni, idővel azonban, ami egy hatalmas feladat volt, természetessé válik, ha ezt rendszeresen gyakorolják. Már elsajátítottad annak a művészetét, hogy a félelem motivált; elsajátítottad az önkétségnek, az önelutasításnak, az ítélkezésnek és a bizalom hiányának művészetét. Pontosan tudod, mi ez az egész.

Tudomásul véve, hogy már elsajátítottad az életnek ezt a területét, ami az új szándékos elfogadásában végződik, abban hogy logikus, praktikus és biztonságos kipróbálni valami mást. Hányszor hallottad már, ” a fejed teremti a világod”; hogy amire gondolsz és koncentrálsz, az amit manifesztálsz? Tudtad, hogy a képzeleted erősebb, mint az akaraterőd? Hogy valójában, a képek az elmédben meghatalmasítják vagy kimerítik, elhasználják az akaraterődet. Amikor a képekkel a fejedben a negatívitásra koncentrálsz, az akaraterőd gyenge lesz, az önérzékelésed, önbizalmad, önbecsülésed, önszereteted, önelfogadásod legyengül. Amikor jó helyen vagy, és a gondolataidban lévő képek pozitív jellegűek, az önbizalmad, az önbecsülésed, az önszereteted és az önelfogadásod erős, mint az akaraterőd és úgy érzed a hatalmad/erőd belül hegyeket mozgat meg. Már megízlelted a fénnyel teli élet hatalmát. Megtapasztalod az örömöt és a békét, és különösen a megkönnyebbülés érzését, teher nélkül, rettenthetetlenül és gond nélkül. Ez most növekedhet, és a mindennapi életed egy állandó elemévé válhat.

A szokás az, ami gyakran visszahúzza az egyént a félelem általi motivációba. Az egyénnek egy lépéssel tovább kell lépnie és elismerni a külső erők érvényesülését.

Azért mert a mágneses felépítésed kifejezi a félelem motivációjának lenyomatait, ezek a tapasztalatok még mindig hozzád vonzzák (a régi helyzeteket, dolgokat), ez az amiért a Mag Félelem Eltávolító Program ilyen fontos szerepet fog játszani ma a vibrációk újra rendezésében, ami kibocsátódik a mágneses meződön keresztül. A mágneses meződ egy mágnes, a szó legszorosabb értelmében, hozzád vonzza, amit magnetizálsz/amire vonz erőt gyakorolsz. Ezért használd a képzeleted, a képzelőerődet, és a pozitív vizualizációt, rakd magad egy nagyon erőteljes pozícióba (vagyis add magadnak a főszerepet), azért mert így nem csak a képet változtatod meg a fejedben, megváltoztatod a sejtjeid szerkezetét és a mágneses meződ egész felépítését. Ha egy személy elsősorban félelem motiválta környezetben él, akkor nagyon vékony az aura rétege, ez olyan, mint ami súlyosan kimerült és sokszor könnyekkel és lyukakkal telt meg, a fény erejének a szivárgását eredményezve.
Amikor az egyén életét elsősorban szeretet motiválja, az energiamezeje roppantul kiterjed. Ez erős, élénk, fényes és ennek a mágneses mezőnek a vibrációja manifesztálja a csodákat az egyén életében.
Állj meg egy pillanatra és gondolj vissza bármikor az életedben, amikor pozitív voltál és tudtad a szíved mélyén, hogy amit szándékoztál az megtörténik, a kétség árnyékán túl. Gondolj az alkalmakra, amikor a Szellem beavatkozását kérted, és hittél benne. Kapcsolódj újra ahhoz az érzéshez, amit magadban éreztél, amikor egy csodálatos dolog manifesztálódott, amikor az amit szándékoztál létrejött. Újrakapcsolódva az életörömmel a belsődben, a hatalom/erő, amit éreztél miközben tudtad, hogy annak a tapasztalatnak a társteremtője[co-creator] voltál.

Amikor a külső erők más emberek formájában jönnek berontva a teredbe, a félelem motiválta cselekedeteik negatívan (hatva) beékelődnek a teredbe; tartsd fent a szeretet motiválta frekvenciákat, azért mert biztosítalak róla, hogy az új hangkibocsátás, a hangfrekvencia, amit ki fogunk bocsátani a mágneses meződön keresztül le fogja rombolni az összes pozitív iont a környezetedben. A pozitív ionok[ kation] negatívak, és a negatív ionok[anion] pozitívak. Így amikor a pozitív ionok vannak a teredben, az energiameződ kimerülté és legyengülté válik. A páfrány félék nagyon jók, hogy átalakítsák a pozitív ionokat negatív ionokká. Ezért az javasoljuk, hogy vegyétek magatokat körül páfrányokkal, belül és kívül az otthonotokba. Ez a természet egy aspektusa, hogy felemelje az energia frekvenciákat a környezetetekben.

Ez a hangkibocsátás megváltoztatja az energia töltését a teredben és nagyon rövid idő alatt, látni fogsz egy csodálatos manifesztációt. A félelem motiválta személyeket nem fogod többé a pozitív ionjaiddal táplálni, mivel ott helyben kevés mennyiségű pozitív ion lesz, ami táplálhatná a félelemmel teli zavarásukat. Ez a tudomány nagyon erőteljes és olyan valami, amihez meg van a képességed, hogy felhasználd. Egy egyszerű vizualizáción vagy egy egyszerű meditáción túlra viszünk téged. Most már készen állsz, hogy átöleld a spiritualitás és társteremtés tudományát.

Itt az ideje, hogy elismerve a képességed, a fejedet és szívedet használva megteremtsd a világodat. Megismétlem, négy-hat hónapot fog igénybe venni, hogy megszokjátok ezt az új energiát. Ezért, kérlek, ne essetek vissza az öndorgálásnak, az ítélkezésnek vagy önmagatok elutasításának régi mintáiba, azért mert a félelem hatást gyakorol rátok bármikor a következő négy-hat hónap folyamán. Mivel most veszitek a félelem alapú programozás éveit és átváltoztatjátok azt valami különbözővé.

Nehéz megtanítani egy öreg kutyát új trükkökre! De nem kutyák vagytok! :)

Szeretteim, engedjétek meg nekünk, hogy most elvigyünk titeket Ashtar Parancsnok és Sananda Nagyúr Fényhajójára, ahol a Mag Félelem Eltávolító Program meg fog valósulni.

Kérlek, helyezd magad kényelembe és vegyél egy mély lélegzetet az orrodon keresztül, kilélegezve teljesen a szádon át. Megengedve a testednek, hogy ellazuljon és kényelmesen helyezkedj el. Végy még egy mély lélegzetet be és amint kilélegzel engedd meg a testednek, hogy még jobban ellazuljon. Lazítsd el a vállaidat, a hasad izmait, a csípődet, megengedve a lábaidnak, hogy ellágyuljanak, érezd a lábadat szilárdan a földön, nehéznek és a Föld Anya által megtartottnak. Engedd meg a nyakadnak, hogy ellazuljon, lazítsd el az állkapcsod, a nyelved, az arcod, a homlokod, és érezd a szemeidet ellazultnak.

Érezd a fejbőröd lazának, és érezd az egész tested lágynak és minden izmod lazának. (Szünet)

Folytasd a légzést be és ki mélyen, egy kényelmes ritmusban.

Miközben lélegzel Sananda Nagyúr, Én, Kuthumi, és Ashtar Parancsnok transzportáljuk a tudatosságodat Ashtar Parancsnok és Sananda Nagyúr Anyahajójára. Ez a hajó nagyobb, mint a világotok és egy termen belül találod magadat, amit egyedülállóan neked (szántak) ezen a hajón.

Ez a terem az energia egy örvénye, amely kifejezetten neked jött létre és magába foglalja az egyedülálló Mag Félelem Eltávolító Programodat. Tölts el egy kis időt, hogy érezd az energiákat, amik az örvényen belül tartanak, amit kivételesen számodra hoztak létre. Figyeld meg a színeket, az illatokat, és ahogy az energiát érzed magadban és a testeden.

Légy tudatos arra, hogy milyen könnyűnek érzi a tested magát ennek az örvénynek a vibrációin belül. Egyszerűen tudomásul véve, hogy ez az egyedülálló örvény megtart a termen belül megtestesítve a fénnyel teli élet kódjait és mintáit.

Emlékezz, hogy lélegezz miközben a tested alkalmazkodik ennek az örvénynek a vibrációihoz. Minden szükséges újrakalibrálásra sor kerül (Szünet) és a mágneses felépítésed alkalmazkodik Ashtar Parancsnok hajójának frekvenciáihoz. Ez ezen a nagy hajón van, amin az univerzum összes technológiáját először kigondolják és az információ kibocsátódik ennek a hajónak a középpontjából. Ezen a hajón vannak a világokon belüli világok, és sokszor az emberek (ezen) a hajón találják magukat, (de) nem veszik észre, hogy hol vannak, mert ez, visszatükröz sok mindent, amiben jártasak vagytok a Földön. Ez megtestesíti az élet összes formáját, a Föld bolygó természetének minden alakját és minden más bolygó is megtestesíti az életet.

Most, hogy tudod ezt, a tested hozzászokod a biztonság más szintjéhez, és tudatossá váltál arra, hogy Ashtar Parancsnok, Sananda Nagyúr és én, Kuthumi, előtted állunk és az energiánk kapcsolódik az örvényedhez. Most állj meg egy pillanatra, hogy felszólítsd a személyes Vezetőidet és Angyalaidat és a fény más Létezőit, akik közel állnak hozzád, beleértve az Isteni Felemelkedett Mester Vezetődet, akiknek tudod a nevét vagy sem, és kérd meg őket, hogy tartsák meg az energiákat és legyenek szemtanúi a kibontakozás folyamatának. 

Amikor kész vagy, állj meg egy pillanatra, hogy tudatosan megnyisd a fizikai tested csakráit, hogy elkezdje elnyelni az örvényed energiáit, és válj tudatossá, arra hogy egy Kristály Pajzs manifesztálódik ekörül az örvény körül, amit Ashtar Parancsnok hoz létre.

Az is észre fogod venni, hogy ez a pajzs sok különböző geometrikus formából és szimbólumból áll, amely létrehozza a hangfrekvenciát, ami ki fog bocsátódni a mágneses meződön keresztül. Ez a Kristály pajzs valójában folyékony. Az energia most elkezd vibrálni, és ahogy a csakráid teljesen megnyílnak, magukba szívják ezt a folyékony Kristály Pajzsot, ami tartalmazza az összes szent geometriai formát és szimbólumot.

Ashtar Parancsnok előrelép, ahogyan Sananda Nagyúr is, és én, Kuthumi, mögéd állok. Ashtar Parancsnok a bal kezének tenyerét a koronacsakrádra helyezi, és a jobb kezének tenyerét a köldökcsakrád/napfonat fölé. Sananda Nagyúr elkezd beszélni a Fényben Élés Kódjairól a bal füledbe aktiválva a tudatalattid tudatküszöbének újraprogramozását, amely elindítja a Mag Félelem Eltávolító Program végrehajtását.

Végy egy mély lélegzetet, és lélegezz ki teljesen, ahogy az energiák a testedbe hatolnak. Ahogy minden egyes szakrális szimbólum integrálódik a csakráidban, a fizikai tested sejtjei megemelkednek az energia vibrációban, ez elkezdi meglazítani a félelemmel teli tudatosságukba való beragadásukat. Sananda Nagyúr hangja suttog a bal füledbe eltávolítva a sok régi paradigmát, amik kapcsolódnak a mag félelem hiedelmeihez és egy energia elkezd lefolyni a gerinceden, egészen le a farkcsontodig, és az energia egy áramlata kieresztődik egészen le a Föld Anya magjába, amelyet (ő) kecsesen felvesz és átalakítja fénybe. Felkínálja ezt a fényt neked és a bőröd pórusai felszívják ezt, és bevonódik a tested sejtjeibe, ami közted és közte az energia egy erőteljes és felgyorsított cseréjéhez vezet.

Érezd az energiát a koronacsakrád és köldökcsakrád/napfonat/ között mozogni. A testednek erre a területére Ashtar Parancsnok feltelepíti a Mag Félelem Eltávolító Programot. Minden egyes csakra meg fogja tartani ennek az eltávolításnak a különböző aspektusait, amelyek majd lerögzülnek a gyökércsakrádon át. Folytasd a légzést, ahogy Ashtar Parancsnok az összes szimbólumból mindegyiket beléd programozza, keresztül a körülötted lévő Kristály folyadék pajzson. Nem számít, ha nem tudsz lépést tartani a képekkel, azzal, hogy mi történik, csak add át magad neki és engedd meg az energiának, hogy azt tegye, amit kell. Lazíts, add át magad, és engedd, hogy meglegyen.
Én, Kuthumi, elkezdem a 8-as ábra szimbólumát bemasszírozni végig a gerinceden, amely elkezdi elereszteni a mag félelem által tárolt energia pontokat a gerincedben. Folytasd a lazítást, amint minden meridián kibocsátja az információ impulzusait válaszolva a végtelen szimbólumra, kihúzva a mag félelem mintáit, amik meggátolnak, de ez is szolgált egy nagyobb szinten elhozva oda, ahol most vagy.
Sananda Nagyúr hangja a bal füledben szándékosan újrateremti a Fényben Élés Kódjait, megfordítja hitrendszereket, hozzáállásokat, cselekedeteket, és a függőségeket, amik a viselkedés rendszereiben tartanak a félelem általi motivációhoz kapcsolódva. Csak engedj be bármilyen képet, hasonlatokat, gondolatokat, és érzéseket, amik felbukkannak és (hagyd) elmenni. Folytasd a légzést, ahogy ezen régi képek, hasonlatok, korábbi reakciók, gondolat minták, és hitrendszerek megadják az elengedés egy módját.

Ashtar Parancsnok elkezdi most ugyan azt a dolgot csinálni, mint Sananda Nagyúr, a jobb füledben, vagyis halkan suttogni. Képzeld el, amint hallod Ashtar Parancsnok hangjának suttogását a jobb füledben, és Sananda Nagyúrét a bal füledben. Nem baj, ha nem hallasz semmit abból, amit mondanak; a tudatalattid felszívja ezt és át fog áramlani a tudatos elmédbe. Ashtar Parancsnok is növeli az energia áramlását, elhozva a Mag Félelem Eltávolító Programod a következő szintjének a csakráidban való manifesztálódását. Lélegezz miközben ez helyet foglal.

Az örvény mágneses frekvenciái, amiben benne vagy, most megemelkedik a frekvenciájában, és a személyes Mester Vezetőd, és a fény összes ezen Lénye, akikhez kapcsolódsz, elkezdik az erőteljes új mágneses mező fenntartásához szükséges energiák kivitelezését körülötted.
Szeretteim, miközben ez zajlik, beszélni fogok nektek az önszabotázs öt mag mintájáról, mert ahogy beszélek nektek erről, a testetek elkezdi elereszteni a kötödéseit ezekhez a mag mintákhoz.

Az első és a legpusztítóbb az önszabotázs öt mag mintája közül a félelem.
A félelem hozza létre az önkétséget.
Az önkétség a második minta, ami önszabotázst eredményez. Felismerve a félelemnek és sok arcának az erejét, ellát téged a belső erővel, és a bátorsággal, hogy megtegyed a szükséges lépéseket, hogy megvalósítsd a változást, amit a lelked kíván és amire vágyakozik. Az összes energiának ki vagy téve, miközben beszélünk, felkészítenek, hogy felhasználd ezt az újdonsült mágneses erőt, ami hatástalanítja a mag félelmeidet, azt eredményezve, hogy az önszabotázs mag mintájában, amit önkétségként ismersz, (le)csökken.

Az egyetlen ok, hogy miért kételkedsz magadban, mert félsz, hogy másokat cserbenhagysz; félsz attól, hogy cserben hagyod magad; más szavakkal, félsz, hogy hibázol, félsz a kudarctól. Amikor az egyén felismeri, hogy hiba nem létezik, és minden, ami létezik, egy tapasztalás, ami egy végeredménnyel végződik. A végeredmény mindig egy ajándék, egy üzenet, valami amit hozzáadhatsz a bölcsességed gyöngyeihez. Ez semmivel sem több és semmivel sem kevesebb. A kudarc nem létezik. Hibák nem léteznek. Minden, ami létezik, az, ami ebben a pillanatban történik és ahogy az ember foglalkozik a pillanattal; az ember megválaszthatja, hogy együtt dolgozik-e ezzel vagy inkább ellene, annak, amivel minden egyes pillanat megajándékozza. A Fényben élés megtanítja a rugalmasság művészetét, az átadás, az elfogadás, a bizalom, és a béke művészetét.

Az önszabotázs harmadik mag mintája, szeretteim, az önkritika.
Amikor a félelem önkétséget szül, az önkritika megszületik. Minél többet kritizálod magad annál erősebb lesz az önkétség is. Minél többet győzködöd magad az úgy nevezett hiányosságaidról, gyengeségeidről, és nem tudsz eleget tenni az elvárásoknak, amiket magadra halmozol, vagy azoknak amiket mások raknak rád, ezektől egyre félelem telibbé és a hatalomtól megfosztottá válsz. A kritika nem egy eszköz, hogy kihasználjátok. A kritika, ahogy ma már ismeritek eltorzult. Egy konstruktív[ pozitív jellegű, építő, haladást szolgáló] természetű volt eredetileg, a megfigyelés művészete, az ember megfigyeléseiben, felismerve, hogy milyen területek igényeltek figyelmet és ezért módosítást. A megfigyelés egy felismerő eszköze, hogy min kell változtatni; ez nem azt jelentette, hogy használjátok, mint egy fegyver elnyomásra, a hatalomtól való megfosztásra, és azt érd el, hogy mások rosszul érezzék magukat és haszontalannak.

Az önszabotázs negyedik mintája az önutálat, ezért amikor valaki kritizálja önmagát, az önutálat megszületik. Néhányan talán azt mondjátok, "Nos, én nem utálom magam", de hogyan mutatod meg magadnak, hogy szereted magad? Mit teszel, hogy meggyőzd magad, hogy szereted saját magad? Az önkétség és az önkritika az önutálat cselekedetei.

Az utálat annak az elutasítása, amitől az ember fél. Az ijedségtől való félelem, utálni a félelmet, félni a félelemtől, megpróbálni elfutni a félelemtől és elutasítani a félelmet, zavarhoz és konfliktushoz vezet. Eltávolítani saját magad a félelemtől nem ugyan az, mint amikor az ember elfut előle. Ez megköveteli, hogy az ember szembenézzen ezzel, felismerje a célját, elismerje a szerepét, és dolgozzon rajta, mert akkor ennek többé nincs hatalma fölötted.

Az önszabotázs ötödik mintája a cselekvésképtelenség.
A félelem megbénít téged, önkétséget, önkritikát, önutálatot eredményezve, és nem teszel semmit mert úgy gondolod, hogy nem éri meg, vagy mert annyira zavart vagy, annyira kiábrándult, és olyan tehetetlen, hogy nem tudod, mit tegyél. Ennélfogva, szeretteim, nyissátok meg a szíveteket és az elméteket most megengedve a szavaimnak, hogy kifejezzék az önszabotázs öt mag mintáját; a félelmet, az önkétséget, az önkritikát, az önutálatot és a cselekvésképtelenséget, keresztül mossa a csakráidon, ki a gyökérnél, egészen le a Föld Anyához, ahol ő átöleli ezt a Szívének hatalmában, és átalakítja ezt szeretetbe, lélegezd be a ”SZERETET” szót a testedbe, hogy felváltsa a félelem mag mintáját.

Átalakítja az önkétséget önbizalommá. Lélegezd be az ”ÖNBIZALOM” szavát a testedbe, hogy felváltsa az önkétséget.

Fogja az önkritikát és átváltoztatja ”ÖNELFOGADÁSSÁ”. Lélegezd be az ”ÖNELFOGADÁS” szavát helyzetesítve az önkritikát.

Most fogja az önutálatot és átváltoztatja ”ÖNSZERETETÉ”. Lélegezd be az ”ÖNSZERETET” elismerve, hogy ez helyettesíti az önutálatot.

Vedd a cselekvésképtelenség szavát és alakítsd át „MEGHATALMASODOTT CSELEKVÉSSÉ”.
Lélegezd be ezeket a szavakat, tudva, hogy ez helyettesíti cselekvésképtelenséget.

Érezd, ahogy az önszabotázs öt mag mintája most felcserélődik az önmeghatalmasodás öt mag mintájával.

Engedd meg az Fényben Élés mintáinak és kódjainak, hogy beszivárogjanak önmagad összes sötét aspektusába a tudattalanba, a tudatalattiba és a tudatosba.

Ennek eredményeként Ashtar Parancsnok megemeli, továbbá aktiválja a Mag Félelem Eltávolító Programod végső szintjét.

Miközben ezt teszi, kérlek ismételd utánam ezeket a szavakat a fejedben vagy hangosan, ahogy jól esik:

”Tudatosan azt választom, hogy köszönetet adok a biológiai szüleimnek, a testvéreimnek, a rokonaimnak, és minden felhatalmazott személynek, akivel az életem során találkoztam, a szerepükért, amit eljátszottak, hogy megtanítsák nekem a félelem hatalmát. Hálát adok, mindnyájatoknak az ajándékért, amit nekem adtatok, és az új bepillantásokért, abba, hogy egy meghatalmasodott társteremtő vagyok önmagam minden isteni aspektusával, az Anya/Atya Istennel, és a multi-univerzum, aminek egy része vagyok, Fényének összes Isteni Lényével. Tudatosan köszönetet adok önmagam minden széttöredezett aspektusának, a belső gyermekemnek, a párhuzamos és alternatív énjeimnek, akik olyan szorgosan játszottak félelem motiválta alapú és cselekedetű drámákban velem. Most meghajlok a hallgatóságom előtt és tudatosan hívom a függönyt, hogy ereszkedjen le az életem régi játékának felvonására és tudatosan kérem a függönyt, hogy emelkedjen fel az életem istenien új története előtt, amelynek én vagyok az írója, a rendezője, a producere, és a szereposztója. Tudomásul veszem, meg van az erőm/hatalmam, hogy magabiztosan válasszak, a szeretet által motiválva, és befejeződjenek mag félelem minták és a múltam programjai, amik hatással voltak rám. Hálát adok, hogy ez el van ismerve a Lelkem által, hogy ez történik; és hálát adok magamnak, a bátor isteni léleknek, ami én vagyok a szolgálatom szerződésének teljesítésért, és elsajátítva félelemben való élés művészetét. És most tudatosan követelem a teljes bőséges isteni jogomat, hogy elsajátítsam a szeretetben való élés művészetét és tökéletesítve a fényben élés mintáját. Így van, így legyen, és így történik. ”

Végy egy mély lélegzetet be, és lélegezz ki teljesen, ahogy az összes energia, szó, és vibráció elnyelődik a tested minden sejtjébe, és a hangkibocsátás keresztül szűrődik az összes fény testeden. Vegyél még egy mély lélegzetet be, teljesen kilélegezve, engedd be a Kristály Pajzs, a szakrális szimbólumok, a geometriai formák utolsó frekvenciáját, azzal hogy belélegezed őket a testedbe. Ashtar Parancsnok és Sananda Nagyúr most leállnak a suttogással. Ashtar Parancsnok és én visszalépek, a tested vibrál az új energiával, minden sejt rezonál a fény magasabb hányadosával, amit elnyeltél. A lényed minden rostja válaszol az élet új mintáira, amiről úgy döntöttél, hogy integrálod és lerögzíted, amelyet meg fogsz élni, a frekvenciákat, amit el fogsz sajátítani és használni, hogy az Anya/Atya Isten hírnökeként szolgálj, és megváltoztatva mások életét azon keresztül, hogy megváltoztatod a sajátodét.

Szeretteim, tudjátok, hogy azok az energiákkal, amelyeket beengedtetek az összes testetek járművébe, megerősítitek a Merkaba járműveteket, kibővíti az energia áramlását bemerülve ebbe és kibocsátódva ebből. Ez létre fogja hozni a strukturális változásokat a fizikai életben. A strukturális változások azt eredményezik, hogy minden, ami megtestesíti a félelem alapú motivációt eltávolításra kerül, és be fog húz mindent, ami szeretet alapú motivációt fejez ki. Adjátok át magatokat ennek a természetes folyamatnak, amit manifesztáltok magatok számára a választásotokon keresztül, hogy ma itt legyetek. Határozzátok meg a szándékotokat minden nap, hogy a mag félelem program minden aspektusát helyreállítva, az életeteket manifesztálja kecsesen, harmonikusan, isteni, tökéletes és elegáns módon.
Amikor úgy érzed, intuitívan, hogy szükség van egy módosításra, emlékezz az önmeghatalmasodás öt új mag mintájára. Ha önkétséget érzel, emlékezz, hogy már integráltad az önbizalmat. Ha azon kapod magad, hogy önmagad és a cselekedeteid önkritizáló mintájába esel, emlékeztesd magad, hogy feladtad ezt, lemondtál erről, és az önelfogadással helyzetesítetted. Ha nehezen alkalmazod az önmeghatalmasodás öt mag mintáját és a fényben élés mintáinak és kódjainak megvalósítását, akkor mindössze annyit kell tenned, hogy kérd fel Ashtar Parancsnokot, Sananda Nagyurat és engem, Kuthumit, és visszaviszünk ebbe az örvénybe, amiben jelenleg voltál. Te magad is egyszerűen elképzelheted magad az örvényben, amiben jelenleg állsz, a szakrális geometriai formákkal és szimbólumokkal forogva ezen az örvényen belül és benned, és az energia újra fog kalibrálódni.

A változás ezen időszaka alatt légy gyengéd magaddal. Kényeztesd magad a kreatív tevékenységekkel, és nagyon fontos játssz, játssz, játssz és akkor játssz még egy kicsit többet; és miközben játszol emlékezz, hogy nevess. A félelem az, ami megteremtette azt a hozzáállást, hogy minden munka, munka, munka és még több munka.

Még ha gyógyítod magad az is munka, meditálni is munka; a gondolkodás munka, ha megerősítesz valami pozitívat az is munka. Látjátok, hogy minden munka, amelyhez van egy negatív társításotok. Lásd ezt játékként, és akkor a hozzáállásod a munka felé megváltozik, a stressz el fog szállni és az élet egy tréfás dologgá válik.

Végy újabb mély lélegzetet be és lélegezz ki teljesen, ahogy Sananda Nagyúr, Ashtar Parancsnok és én, Kuthumi kilépünk az örvényedből és köréd állunk. Adj köszönetet a Vezetőidnek és Mestereidnek, akik tanúi voltak a megvalósításnak ma.

Gaia Úrnő most kiterjeszt a Rubin energia egy sugarát a gerincoszlopodba. Ez a Rubinsugár a tűz elementáris energiája, amely segít megőrizni az energiád áramlóan és aktívan, keresztül égeti az önszabotázs öt mag félelem mintája által létrehozott az illúzió fátylakat, emiatt ő támogat téged az új energia áramlásában, és a tűz elemek meg fogják tartani ezt az életerőt erősen, rugalmasan. Ezt az energiát bőségesen fogja tartani és behangolja az új frekvenciákat, amiket integráltál ma. Mondj köszönetet neki, azért amit elhozott neked, a támogatásért, amit felkínál számodra és a szeretetért, amit neked ad. Adj köszönetet magadnak a választásért, amit meghoztál, hogy ma itt leszel. Adj köszönetet a Mester Vezetődnek, hogy beleegyezett, hogy veled dolgozik, és biztosítja, hogy ez a program teljesen bevezetett legyen minden szinten, és lerögzített teljesen a fizika valóságban.

Végy egy mély lélegzetet be, ahogy visszahúzod a tudatosságodat a fizikai testedbe; amint kilélegzel, kiterjesztve gyökereket a lábad talpain keresztül a földbe. Végy egy újabb mély lélegzetet be és amint kilélegzel, húzz az energiáidból még többet a testedbe, összehangolva végig a gerinceddel, és ki a gyökércsakrádon keresztül, és a Föld Anya Magjába, lehorgonyozva magad szilárdan a fizikai testedbe. Állj meg egy pillanatra és nyújtsd ki a karod, körözz a csuklóddal, körözz a nyakaddal és a vállaiddal húzd vissza a tudatosságodat a fizikai testedbe, leföldelten tartva magad. Forgasd a bokádat, mozgasd meg a csípődet, és erősítsd meg, hogy visszatértél a fizikai testedbe és szilárdan leföldelődtél.

A folyamat, amin keresztül mentettek, az egyik leghaladottabb, legfejlettebb, amit mindez idáig egy csoporttal végeztünk.

A spirituális technológia haladása az oka, amit bemutattunk ebben az időben, mert sokkal felkészültebbek vagytok rá, mint gondolnátok, hogy elvigyétek a fény új frekvenciáit a világba és megosszátok ezt másokkal, akik készek erre, még akkor is, ha nem hiszik ezt. Ezeknek az interaktív energiáknak a megosztása nem mindig szükségszerűen terápiák formájában, vagy gyógyító üléseken játszódnak le. Nagyon gyakran olyan egyszerűen, mint egymásra hatás/kölcsönhatás (formájában), mint kedves szavak megosztása, egy mosoly, egy ölelés, vagy egy olyan beszélgetés, ami felemelő mindkét fél számára. Ennek a folyamatnak a megtartása egyszerű. A lélek egyszerűsít, az egó bonyolít. Emlékeztessétek magatokat,, hogy egy angyali hírnőknek lenni nem bonyolult feladat és valójában rendkívül egyszerű, és minden, amit ez megkíván tőled, az az, hogy magad számára önmagad légy; válaszd a spontán impulzusokat, amivel eléred, hogy segítsél egy embernek, mondva egy kedves szót, odamész egy idegenhez, és megkérdezed tőle, hogy kell-e neki segítség, szeretne-e beszélni, tudsz-e segíteni, ha azt mondják nem, ne ess kétségbe, mert az érintésed, a szemkontaktus, a kiejtett szó lehet minden amire szükségük volt, hogy az energia átvitele megtörténjen. Néha nem látod a fizikai alkotásod, ami lejátszódott, miután ”elhagytad a terepet”, hogy úgy mondjam. Nem kell észrevennetek a pozitív változást a szavaitok és a gesztusaitok hatására az emberek életében. Ez azért is van, mert nem vagytok tudatosak a látatlanra. Nem látjátok az energiák milliárdjait, amik körülöttetek működnek minden pillanatban, de elkezdtetek futó pillantásokat vetni ezekre.

Gratulálok, hogy teljesítettetek egy újabb leckét a Metafizika Kvantum Egyetemén; a Misztérium Iskolám hivatalos tanításait, megosztom veletek, mert tudom, hogy képesek vagytok alkalmazni ezt. Ezek a tanítások már nem rejtélyek, többé nem titkok, és itt vannak számotokra, hogy használjátok, bármilyen változás (kieszközölésére az életetekben), amire vágytok. Itt csak egy szabály van, és ez az, hogy használjátok ezt bölcsen. Nagyon szívesen szeretteim.

Kérdés: Van egy kérdésem Kuthumi Nagyúr. Rájöttem, hogy félek... ez kapcsolódik valamihez és hogyan dolgozzam magam ezen keresztül?

Szeretett Nővérem, minden félelem, amiben az ember viaskodva és ellenállva találja magát, az intimitástól való félelem, elutasítástól való félelem, félelem a kinevetéstől, a megaláztatástól, bármi is legyen az, egy mag félelem minta kényszeréből ered egy adott időben az ember életében; az itt és mostban, vagy egy másik idővonalon. Az információ, amit ma kaptál, elkezd segíteni, hogy megszólítsd ezeket a félelmeket különböző nézőpontokból.

Arra kérünk benneteket, hogy hajtsatok végre egy írás gyakorlatot.
Kezdjétek el leírni az intimitás minden aspektusát, amitől féltek, és miért féltek ettől. Ha nem tudjátok, miért féltek ettől, akkor, kérdezzétek meg magatokat:

„Milyen érzést elevenít/idéz fel (bennem)? Milyen képek jönnek fel (az elmémben)?" és írd le az összest.
Sokszor az ember félve reagál, de nincs kép az elméjében, csak egy érzés a testben.
Tehát ha ez egy fájdalom a bal válladba, koncentrálj elsősorban a fájdalomra a bal válladban. Képzeld el, hogy a fájdalomnak a bal válladban van egy hangja, ami elmondja, hogy mire van szükséged. Megtalálhatod a hangot a bal válladban, ami azt mondja, félek attól a felelősségtől, hogy nekem, mint nőnek felelősséget kell vállalnom egy intim kapcsolatban, félek az intim partner elvárásaitól, amit rám helyezhet, azért mert nő vagyok, félek, hogy gyerekem lesz. Félek, hogy szülő legyek, attól hogy hogyan fogom elbírni a rám nehezedő súlyt, amit ez a felelősség rám nyomna. ” Látod, hogy megy ez?
Amikor megengeded a tested hangjának, hogy kommunikáljon veled, engedd meg az én minden aspektusának is, hogy megszólaljon, ami hozzád fog jönni, határozottan eloszlathatod. Még jobban meg fogtok lepődni, azon, hogy az ember félelmei néha nem is az övéi. Lehet, hogy hallgatnod kellett az anyád, nap mint nap, amint azon panaszkodott hogy milyen nehéz a felelősség, hogy nő légy, hogy nincs hatalma/joga megtagadni a férjétől, hogy nemet mondjon, mikor intim akcióra került sor. Fáradt, nem akarja, de mivel ez az ő kötelessége, mint egy nőnek végre kell hajtania. Ezért nincs tere, helye egy nőnek, amikor van egy férje és gyerekei. Ezért van taszítás, egy tudatalatti szinten, hogy felvegye annak a szerepét, hogy intim partnere legyen valakinek, és a gyerekekről is gondoskodjon (mind eközben). Megétetted? Dolgozzatok ezzel szeretteim. Biztosítalak titeket, hogy ez sok felfedezést fog adni nektek. Ügyeljetek arra, hogy írjátok le minden félelmeteket, és írjatok le minden egyes ilyen félelmet és írjatok le mindent ezekről a félelmekről, azért hogy a testetek beszélhessen. És amikor rájössz, hogy a félelmeid nem a sajátjaid, akkor vizualizáld magad az anyád előtt állva és add neki az összes félelmedet vissza, így meg tudod tapasztalni az intimitást (úgy, hogy) csak magad legyél (és nem az anyád félelmei).
Egy másik nagyon kreatív feladat, hogy kezd elképzelni magad egy intim kapcsolatban, ahol biztonságban érzed magad, az nem tesz rád irreális elvárásokat. Esetleg írhatsz (a saját neveddel) történetet, mint aki meglelte magát, és aki megtalálta az intimitás erejét, amivel egy ajándékot tárt fel, mivel eldobta a nehézségeinek összes régi köpenyét, amik lehúzták, amelyek másokhoz tartoztak. És egy nagyon izgalmas cipő kiárusításon volt, ahogy megszabadult ezektől a régi köpenyektől. Megértetted?
Válasz: Igen, meg.
Legyen vidám, kreatív játék. Ha úgy tetszik szerezz magadnak egy nagy táblázatot és ragasz képeket és szavakat erre, izgalmassá téve, és biztosítalak a változással az élet is megváltozik.

Szeretteim, a folyamatot, amit átadtam most, alkalmazható bármilyen félelemre, legyetek akár férfiak, akár nők, egyszerűen alkalmazva a folyamatot, szükség szerint a körülményeitekhez vagy helyzetetekhez.

És ez így van szeretteim, hálát adunk nektek, hogy összegyűltetek velünk a mai napon; az előre látásotokért, amiért felismeritek magatokban az előnyöket, amit ez a mai folyamat elhoz nektek. Mindnyájan nagyon jól szerepeltetek. Sok akadályt győztetek le. Szembenéztetek önmagatok legsötétebb aspektusai közül sokkal, semmi okotok rá, amiért nem mennétek tovább (a megkezdett úton). Gondoljatok erre, a legrosszabbnak vége.

Az utazásotok a jövőbe felfelé haladó spirálon megy tovább. Megáldunk titeket mindennel, amire szükségetek van, hogy keresztülvigyen a belső felébredés és az önismeret mélyebb időszakán. Átölelünk titeket a régi elengedésének időszakában és az új integrálásában.

Bízzatok a sok láthatatlan karban, ami megtart titeket; és tudjátok, hogy soha nem cselekedtek vagy sétáltok egyedül. Az Anya/Atya Isten Fénye világíthatja be előtettek az utat, amit választottatok, és minden mindig jó lehet a világotokban.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség arany sugarának csohánja, üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket.
Adonai.

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk   Csatornázta: Michelle Eloff© Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 29 Fordí...