Mária Magdolna - A Gyógyulás Törvénye és a 141-144. Víz Kapuk
Közvetítette: Michelle Eloff©
Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 26
Forrás: lightweaver
Fordította: Hatejer Emese
Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket a fény és szeretet isteni jelenlétében.
Örömmel tölt el bennünket, hogy mindannyiótokkal jelen lehetünk ebben a pillanatban, amikor elhozunk egy újabb Kozmikus Törvényt. Ezek a törvények arra valók, hogy az idő minden pillanatában a lehető legmélyebb szinten segítsenek felébredni, és folytassák a támogatásukat az önismeret fenntartásában és elsajátításában.
Azáltal, hogy tisztába kerültök önmagatokkal, érzelmeitekkel, érzéseitekkel, gondolataitokkal és cselekedeteitekkel, erősebbé válik az önerőtök, és ekkor olyan erős helyzetbe kerültök, hogy valóban képesek vagytok szabad akaratotokat használni, és olyan döntéseket hozni, amelyek gyógyítanak és elhozzák számotokra az elme, a test és a Szellem felszabadulását oly módon, ami valóban szabaddá tesz, hogy azzá váljatok, amik csak lehetek.
A félelem az, ami gátolja a lélek és a Szellem azon képességét, hogy eggyé legyenek és szabaddá váljanak, mert a lelket nagyon gyakran még mindig befolyásolhatja az alsóbb egó azon törekvése, hogy biztonságban tartsa magát, ezért az öntudatosság létfontosságú összetevője a tetteitek/cselekedeteitek megértésének, és elkezditek jobban tudatosítani a tudatalattitokból hozzátok érkező üzeneteket.
A tudatalatti viselkedés felismerése, mind a pozitív, mind a negatív, létfontosságú, mert ha ez egy negatív, bevésődött hitrendszer/hiedelemrendszer, akkor ez szabotálja az erőfeszítéseiteket és blokkolja a gyógyulási folyamatot. Sokan gyakran frusztráltnak érzik magukat amiatt, hogy képtelenek teljesen megérteni motivációikat, azonban a türelem és a kitartás mindig kifizetődik. Az ismétlés váltotta ki mélyen fekvő félelmeiteket és gátolja a hit/hiedelemrendszereket és hozzáállásokat. Nem fogjátok átalakítani őket egy nap vagy egy hét alatt, de átalakíthatjátok őket, ha türelmesek vagy kitartóak vagytok egy olykor nagyon hosszú ideig tartó időszakig, a megvilágosodás pillanatáig, a felismerés pillanatáig, ez a fordulópont a gyógyulási folyamatotokban, és ez az, amikor felismeritek, hogy elsajátítottatok egy bizonyos aspektust, és a betekintésen/bepillantáson keresztül fakadó bölcsesség az, ami felszabadít, ami szabaddá tesz, hogy felülemelkedjetek a régin, hogy felülemelkedjetek a hamis elvárásokon, amelyek akkoriban valóságosnak tűntek számotokra, és felfedezitek a félelmeitek mögött rejlő erőt, azt a motiváló belső fényerőt, amely int nektek, és arra hív, hogy ereszkedjetek le, és fedezzétek fel, mi rejlik félelmeitek mögött.
Nagyon
gyakran felfedeztek néhányat a legnagyobb tehetségeitek közül,
azokat a részeiteket, amelyek a félelem alatt rejlenek. Az egyetlen
ok, amiért nem fedeztétek fel ezeket még, az az, hogy korábban
nem volt bátorságotok ennek mélyére bemerészkedni, de a mostani
bátorságotok és merész természetetek gazdagon megjutalmaz majd,
ha felülemelkedtek rajta, ha megragadjátok az alkalmat, hogy
megtapasztaljátok a mágiát, a csodák, amelyek megnyilvánulnak az
életben, amikor átadjátok magatokat a célotok isteni tervének.
A Gyógyítás Törvénye az, a gyógyítás
természete az, amit most vagy korábban elmondtam. Ez más törvények
csúcspontja, az Átadás/Megengedés Törvénye és a Visszavonulás
Törvénye, mert nagyon gyakran, amikor megengeditek magatoknak, hogy
visszavonuljatok, és belemenjetek a csendbe, belépjetek a
testetekbe, akkor a néma suttogás az intuícióhoz szól, és
ösztönösen tudjátok, hogy valamit tennetek kell. Ösztönösen
tudjátok, mit kell tennetek, és ha nem látjátok a teljes képet,
az nem számít, mert abban a pillanatban tudjátok, mi legyen a
következő lépés, és akkor megélhetek minden napot, úgy ahogy
jön, tudva, hogy egy szent mintázat bontakozik ki előttetek, amely
megérti valódi szükségleteiteket, amely képes kielégíteni a
valódi szükségleteiket, amikor átadjátok magatokat, és
megengeditek a gyógyulásnak, hogy végbemenjen.
Akkor
engeditek meg a gyógyulást, ha elengeditek a félelmekbe vetett
hithez való ragaszkodásotokat, amelyek életetek számos ciklusa
óta kísértenek. Amikor ilyen módon cselekszetek, amikor úgy
döntötök, hogy elég, és beleléptek önmagatokba, akkor képesek
vagytok felülemelkedni a végzeteteken, és megélni valódi
sorsotokat, amelyet a bölcsesség, az én és a szeretet igaz
megértése irányít, és ez az, amikor a Szellem és önmagatok
számos magasabb aspektusa egyesülhet veletek, és több kincset
tárhatnak fel előttetek, mélyen gazdagítva az életeteket.
A gyógyulás nem egy intellektuális kísérlet
arra, hogy megpróbáljuk kitalálni a kiutat egy folyamatból vagy
egy helyzetből. A gyógyulás a teljes elengedés, a pillanatnak
való önátadás, annak elfogadása, hogy abban a pillanatban az
lesz, aminek lennie kell, és ha megpróbáljátok ezt erőltetni, ha
próbáljátok megtagadni, nem számít, hogy mi lesz, aminek lennie
kell, az van és lesz, és ami mindig is így lesz.
Az
öntudatosság lehetővé teszi számotokra, hogy felismerjétek azt,
ami készen áll arra, hogy foglalkozzatok vele és elmélyedjetek
abban azért, hogy az igazi gyógyulás megtörténjen. Ezek az
önmagatok iránti mély együttérzés pillanatai, mert együttérzés
és bölcsesség kell ahhoz, hogy megszólítsatok egy olyan részt,
amely sebesült/sebzett, és amely bántott titeket, nem szándékosan,
hanem egy hamis elvárás, egy hamis program, olyasvalami végett,
amit egykor a múltban belétek neveltek, és az életetek egyedi
perspektívájává vált, ez az egyetlen referenciapont, amelyre
mindig hivatkozhatok.
A gyógyítás
valódi természete túlmutat minden védekezéseteken, és
lerombolja azokat, azonban abban a pillanatban bátornak kell
lennetek, és továbbra is átadni magatokat, és megengedni,
bárminek, hogy előtérbe kerüljön, felemelkedjen, hogy szemtől
szemben találkozhassatok vele, akkor a képességeteket önmagatok
maghatalmasításának egy teljesen új szintjére
fordítjátok/állítjátok, akkor feltétel nélkül látjátok
magatokat, és abban a pillanatban elfogadjátok, hogy ez az aspektus
eddig akadály volt, de mivel tisztában vagytok vele, az már nem
akadály most már eszközzé válik, eszközzé, amelyet arra
használhatok, hogy átalakítsátok az életeteket, hogy más
szemszögből nézzétek meg, milyen a hozzáállásotok vagy
hitetek, és továbbra is megvilágítjátok önmagatok egykor
észlelt sötét részeit, és átadva magatokat abban a pillanatban,
hogy felfedezzétek, mit kell mutatnia nektek, az az, ami képessé
tesz titeket a bölcsességben való növekedésre.
Ez
az, amikor valóban a választás, a szabad akarat hatalma előtt
álltok úgy, hogy úgy döntötök, hogy mélyebbre néztek
önmagatokba, ez a szabad akarat, ami elősegíti, hogy olyan
választást hozzatok, amely meghatalmasít/feljogosít titeket, és
amikor ezt a döntést hozzátok, akkor ismét azt választjátok,
hogy kitartotok mellette, akármilyen megpróbáltatás is legyen,
mert tudjátok, ha azt akarjátok, hogy a dolgok megváltozzanak,
akkor másképp kell csinálnotok a dolgokat, és kitartani, ez egy
választás, ami önmagatok megerősítését/meghatalmasítását
jelenti.
A kitartás/állhatatosság
folyamata megtanít az önátadás leckéjére, és ott több
energiát adtok bele befektetve azt a lelketek felszabadulásba
vezető utazásba, és amikor átadjátok magatokat, és
felismeritek, hogy az önátadás mennyire meghatalmasít titeket,
tovább fejlődtök a bölcsességetekben, mert akkor életetek
minden más aspektusa felfedi előttetek azt, hogy szükségetek van
rá, hogy ugyanazt a folyamatot alkalmazzátok erre, és akkor
észreveszitek a belső nyugalom és béke érzetét, mert
tudatalattitok egy része elfogadta, hogy az önátadás nem
pusztítja el, hanem elhozza azt a békét, amit kerestetek, ami a
zűrzavar, a belső káosz és a szorongás alatt rejtőzött, és
ekkor kapjátok meg a jutalmat, és akkor igazán megragadjátok a
gyógyítás erejét, és alázattal és tisztelettel ölelitek át
természetét, és az életetek új jelentést nyer, új életerővel.
Ez a törvény, ez a Kozmikus
Törvény és a megmaradt Víz Kapuk egy csodálatos ajándékot
hoznak ma nektek – ez az ajándék, hogy megnyitjátok a
szexcsakrátokban található Víz Csakráid első szintjét. Az
utazásotok ezen a száznegyvennégy Víz Kapun keresztül
továbbfejlesztette érzelmi testeteket, lehetővé téve a Víz
Csakrák aktiválódását.
A Víz
Csakrák ezen első szintje megtestesíti a gyógyulás természetét,
azt a képességet, hogy érezzünk, kifejezzünk, olyanok legyünk,
mint a víz, hogy a szexcsakra, a Víz elem, kecsesen és könnyedén
áramolhasson, átvive rajtatok a kreatív teremtő erőket, amelyek
megöntözik a gyökércsakrátok szent földjét, a Föld
elemeteket, és új termést vetnek el, és ezzel felkészültök egy
csodálatos aratásra, de a tudatosság létfontosságú ahhoz, hogy
ezt a törvényt a lehető legteljesebb mértékben ki tudjátok
használni, és elnyerjétek azt a bölcsességet, amelyről
beszélünk.
Tehát azt akarom,
hogy most hunyd be a szemed, ha még nem tetted meg, és koncentrálj
a szexcsakrádra. Érezd, ahogy a Gyógyítás Törvényének lángja
fellobban a szexcsakrádban, egy gyengéd láng, amely éppen elég
meleg ahhoz, hogy megolvassza a jeget a szexcsakrádban, azon
részeidben, amelyek még mindig meg vannak fagyva az időben –
érzések és érzelmek, amelyeket kikapcsoltál, amelyek olyanok,
mint a jégcsapok, élesek és veszélyesek, átvágják azon
képességedet, hogy kreatív legyél, hogy tápláld ötleteidet,
álmaidat, elképzeléseidet, önmagadat és életedet.
Engedd, hogy ez a láng megérintse
mindazon a részeidet, amelyek félnek, azokat a részeidet, amelyek
azt hiszik, hogy mindennél vagy bárkinél kisebbek, kevesebb vagy.
Ez a Kozmikus Törvény és láng tartja meg azt az energiát, amely
aktiválja a Víz Csakráid. Tizenegy csodálatos szivárványszínű
és fényes spirál. Ez a tizenegy csakra aktiválja azt a
platformot, amelyre új tudatosságot fogsz építeni önmagadról,
mint egyénről, mint az életed független irányítójáról, egy
független vezetőről, aki magabiztosan elkezdi az életet és
mindazt, ami új, és mindazt, ami a növekedés áramlásának
biztosításához szükséges egész életedben.
Ezek
a Víz Csakrák lehetőséget adnak számodra, hogy elkezdd
felismerni a személyiséged sok dimenzióját, emberként, a lelked
személyiségeként és a Szellemed lényegeként, és azt hogy
hogyan is integrálhatod az igazság ezen sok aspektusát, és
élheted meg őket a harmadik dimenziós világban. Ez az élet
valódi uralásának művészete, és az energia mester rezgéseinek
felhasználása további lehetőséget kínál a mélyebb megértésre,
a megvilágosodás szélesebb perspektívájára, és ezáltal a
függetlenség mélyebb érzésére.
A
függetlenség szintje, amelyről beszélek, nem az
elszigetelődésről/elkülönülésről szól, nem az egyedüllétről,
ez arról szól, hogy függj a belső tulajdonságoktól, a belső
erősségektől, amelyek irányítottak és motiváltak, néma
hangjukkal, amelyek suttognak hozzád, fordulópontokhoz vezetnek,
olyan pontokhoz, ahol dönthetsz, hogy átöleled a számodra
felkínált lehetőségeket.
Azt
akarom, hogy add át magad ennek az érzésnek, hogy átadd magad a
változás és a gyógyulás lehetőségének e nagyszerű
időszakának eszméjének, megismerésének és érzékelésének,
ami elérkezett hozzád. Céllal kapod ezeket az energiákat, és a
cél az, hogy bővítsd/kiterjeszd a saját gyógyulásodat,
elfogadd, hogy mindig újabb lehetőségek jönnek. Minél inkább
hagyod, hogy megtörténjen a gyógyulás, annál mélyebbre hatol
minden alkalommal, amikor jön, hogy üdvözöljön, és lehetőséget
kínál arra, hogy átöleld magad, felülemelkedj sorsodon, túllépj
karmádon, és bölcs, szenvedélyes emberként éld meg a sorsod,
élénk és szerető lényként, az életet szerető lényként.
Ez
nem azt jelenti, hogy nem fog szembesülni a kihívásaiddal, de
a benned testet öltő energiákkal a perspektíváid megváltoznak,
megemelkednek vibrációikban, és bár a körülmények néha nem
változnak olyan mértékben, ahogyan azt remélted, de a helyzeteid
megfigyelésének módja más lesz, és ez megváltoztatja a
dinamikát, ezért, fogadd el, hogy az egész élet együtt dolgozik,
és amikor az élet gyógyító vizével dolgozol, az végigvisz az
áramlatán, és megmutatja, merre tart, és amikor találkozik a
potenciál hatalmas óceánjával, amelybe az élet folyója vitt,
örömmel mosolyogsz, a szíved hálával tárul elénk, és hálát
adsz a türelmedért és a kitartásodért, amit tanúsítottál,
hogy lelked és Szellemed motivált a jelentkezésre, mert az ajándék
nagyon megéri.
Azt
akarom, hogy most vond be ezt az érzést a testedbe, képzeld el azt
az érzést, hogy szabaddá válsz, amikor találkozol az új
lehetőségek nagy óceánjával, és próbáld meg elfogadni, hogy
valami sokkal nagyobb vár rád, mint a jelenlegi félelmeid és
szorongásaid. A megoldás a jövőben, ami túl van a jelenlegi
körülményeiden, az hív téged, és ebben a pillanatban most
lehetőséged van eldönteni, hogy megismételd-e a régi utakat, a
múltat feszegetve, hibáztatva, bűntudatban élve és ítéletet
kivetítve önmagadra vagy esetleg másokra, vagy most szembenézel
önmagad vagy a helyzet ezen részével, és légy őszinte, és
engedd, hogy felfedje előtted valódi arcát és valódi színeit,
hogy megalapozott döntéseket hozhass, hozzáértő cselekedeteket
hozhass, és ebben a pillanatban felkínálják neked a lehetőséget,
hogy valóban használd a szabad akaratot, felszabadítva az
akaratodat, ami azt jelenti, hogy megtapasztalj valami mást, és
lehetővé teszed, hogy a gyógyulás valóban lényed mélyén
menjen végbe, ahelyett, hogy egyszerűen csak intellektuális vagy
felszínes szinten, mert bármennyire is gyógyítasz valamit
intellektuálisan, amíg nem érezted a szívedben, addig valóban
meg sem gyógyítottad az egész folyamatot.
Ha
hagyod, hogy lesüllyedjen a szívedben, és gyökeret verjen benned,
az a felemelkedés kapuja, amely megnyílik, hogy befogadhasd és
üdvözöl téged a gyógyulás csodálatos birodalmában, ahol
biztonságban érzed magad, hogy elengedj, átadd magad, a maga
valódi természetében engedd, hogy a félelmeid felhíguljanak a
Felsőbb Énedtől érkező szeretet és bölcsesség fénye által.
Érezd ezt, ha nem érzed, képzeld el. Képzeld el a
megkönnyebbülés, a felszabadulás és a béke érzését, amely
mindig az őszinte elengedés, az őszinte önátadás pillanataival
jár.
Azt akarom, hogy elmerülj ebbe az érzésbe, és miközben ezt teszed, Mihály arkangyal elhozza az utolsó Víz kelyhet, és ez a négy kelyhet a szívcsakrádhoz tartja, szent vizük a szívedbe ömlik, és lángra lobbantja az életeden belüli új szerkezet tervrajzát, egy új szerkezetet, amely most eljön, hogy lerögzüljön és megalapozódjon a Földön, miképp a Mennyben is, és ez a felkészülésed, az energiák létrehozzák az új fénytestet számodra és az emberiségnek, hogy most, ahogy a Föld kapui jönnek, ezek a szerkezetek/felépítmények bevésődhessenek a Földbe azért, hogy megnyilvánuljanak.
Nagyon
fontos beavatásokon mentél keresztül a Tűz Kapukon, a Levegő
Kapukon és a Víz Kapukon keresztül, és ezeknek a Víz Csakráknak
az aktiválása felfedi számodra, hogy mennyire életbevágóan
fontos az érzés, milyen életbevágóan fontos az elme használata
ezen érzések megértésére, de a kettőt nem lehet
különválasztani, nem élhetsz csak a szívedben vagy csak a
fejedben, ennek a kettőnek össze kell olvadnia - a bal és a jobb
oldal egyenlő, de az ellentétek folyamatosan kommunikálnak
egymással, hogy a lehető legjobban megértsd azokat a motivációkat,
így megy végbe a gyógyulás a maga teljességében, és szeretném,
ha most engednéd, hogy a létezés érzése átjárja tested minden
sejtjét, beköltözve a DNS-edbe, kiterjedjen az ősi
származásodra/vérvonaladra, és felszabadítsd mindazokat az
önszabotáló mintákat, amelyek blokkolták a gyógyulási
folyamatodat, ami meggátolta a gyógyulás áramlását az őseidnél,
és most, mintha engednéd, hogy a víz elöntse a testedet, csak
hagyd, hogy folyjon, hagyd, hogy minden elmosódjon.
Lélegezz
be mélyen, lélegezz ki teljesen, engedj el, érezd azt a
megkönnyebbülést, ahogy a rád nehezedő nehéz víz tömegek most
elengedésre kerülnek, többé nem záródnak el benned, nem fagynak
meg többé a félelemtől, és a Kozmikus Törvény Lángja melegen
tart belül, lehetővé téve, hogy a vizek mindig langyosak
legyenek, a fagyos jeges vizek soha többé ne fagyjanak meg újra,
amíg az erődet a valódi szabad akarat és hatalom használatára
használod.
Vegyél még egy mély
levegőt, miközben ezt a tudást, ismeretet és érzést a testedbe
vonod.
Azt akarom, hogy most
képzeld el az önátadás érzését, hogy lehetővé tegye az igazi
gyógyulást kiterjesztve ezt Szentpétervárig és Moszkváig
Oroszországban, ahol a Víz Csakrák első szintje aktiválódik a
Föld Anya testének azon részén, amely kiterjed a bolygótok többi
részére is, és működésbe hozza a Víz Sárkányok és lovasaik
visszatérésének utolsó szakaszát a nem túl távoli jövőben,
és ez a törvény alapozza meg az Oroszországban lehorgonyzott
planetáris gyógyuláshoz aktiválódó energiákat, és ez az új
fény test kiépítése számotokra, mint egyének és az emberiség
számára is, valamint a Víz Csakrák aktiválása, amely a tudat
minden birodalmát egyetlen alakzatba hozza, a tizenegy lépésből
álló spirálon keresztül felfedi előtted azt az erőt, amely a
11:11 mesterrezgésében rejlik, mert mindennek megvan a maga
egyenlősége és ellentéte.
Tanulmányozd
önmagad azon részeit, amelyek megtestesítik félelmeidet, amelyek
megakadályozzák, hogy átadd magad. Tizenegy lesz, mert a tizenegy
Víz Csakra a gyógyulás erőteljes kulcsát rejti magában, és
amikor rájössz, mi ez a tizenegy félelem, tudni fogod, mi az
egyenlője, de az ellentéte, ezért tudni fogod, hogy a
szexcsakrádban lévő tizenegy Víz Csakra mit jelképez számodra,
erejüket és ajándékaikat, amelyeket megtestesítenek, amelyeknek
most készen állsz a befogadására és üdvözlésére a
megvilágosodás folyamatán keresztül, amelyen keresztül fogsz
menni annak a tizenegy félelemnek a felismerése során, amelyek
blokkolják gyógyulást.
Lélegezz
be mélyen, lélegezz ki teljesen, és tudd, hogy ezek a félelmek
nem fedik fel magukat egy csapásra, légy türelmes és kitartó, és
minden félelmet, amelyet felismersz, azonnal jegyezd meg, mi az
egyenlője, de az ellentéte, és akkor dolgozol ezzel az energiával
ezen szivárványcsakrában, amíg mind a tizenegy fel nem fedi magát
előtted.
Tanulni
fogtok ezen az utazáson, szeretteim, vezessetek naplót
meglátásaitokról, felismeréseitekről. Ezt rögzítenetek kell,
és látni fogjátok, milyen erős lehet a valódi gyógyulás.
Az élet gyógyító vize vihet titeket
mindig az ő áramlatában, és mindig emlékezzetek mindannyian
arra, hogy megvan az erőtök a szabad akarat használatára és a
változás bátor végrehajtására, amikor más eredményre vágytok.
Szabadok vagytok, fogadjátok el, és engedjétek meg, az életnek,
hogy legyen. Használjátok a képességeteket, hogy bölcsen
választva cselekedjetek, és éljetek az igazságotokkal.
Mária
Magdolna vagyok, a szeretetem veletek van. Au revoir.