Kuthumi - A mennyei bőség 8-dik sugarának sejtszintű lehorgonyzása

Michelle Eloff (06.10.11) - Kuthumi: A mennyei bőség 8-dik sugarának sejtszintű lehorgonyzása

 

Forrás: thelightweaver

Fordította: Szigeti Antal

Hanganyag letöltési linkje(Gárdi Mariann hangjával): http://www.mediafire.com/download/f2hjnaf01gzn8pi/A+mennyei+boseg+8.+sugara.mp3

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Michelle Eloffon (©) keresztül csatornázva
Johannesburg, 2006. október 11.

___________________________________________________________________

Én vagyok Kuthumi, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain érkezem hozzátok, hogy mindannyiótokat üdvözöljelek ez alkalommal, és elhozzam nektek az isteniség, a kiterjesztett érzékelő-képesség, a bőség és a teremtőképesség áldásait. Üdvözlet szeretteim.

És nagy örömmel és gyönyörűséggel a szívünkben gyűlünk ma össze veletek ezen a napon, miközben mindannyiótokat szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk.

Szeretteim, ahogy összegyűlünk veletek ezen napon, azt kérjük, hogy csukjátok be a szemeteket és üdvözöljétek Kwan Yin úrnő jelenlétét. Előttetek áll, bemutatja nektek az új érzékelő-képesség lángját. Az új érzékelő-tudatosság ezen lángja azt a célt szolgálja, hogy átégesse a fátylakat, az általatok hordozott – korábban megteremtett – archetípusokat, amelyek a bőség manifesztálásának valamilyen korlátozásában vagy blokkolódásában jelentek meg. A szemedet csukva tartva vizualizáld, hogy megnyílik az összes csakrád, és adj nekik engedélyt, hogy összekapcsolódjanak Kwan Yin csakráival, és képzeld el magad, amint minden általad vett lélegzettel belélegzel egy-egy lángot minden csakrádba. Miközben folytatod a légzést, a lángok megjelennek a csakráidban, megkezdve azon archetipikus fátylak átégetésének folyamatát, amelyek korlátozzák a tudatosságod azon képességét, hogy teljesen lehorgonyozza a Mennyei Bőség 8-dik Sugarát. Miközben az úrnő rád néz, elkezded megérezni egy Főnix jelenlétét. Ez a Főnix magával hozza az új tudatosság felvirradását, az új érzékelő-képesség felemelkedését, és olyan inspiráció feléledését, amely arra késztet, hogy új perspektívából/nézőpontból öleld át az élet lehetőségeit.

Mialatt a Főnix bekapcsolja mindezeket az energiákat benned, válj tudatossá arra, hogy az aurádat citrin energia önti el. És miközben ez a citrin energia zuhanyként leömlik rád, a lángok mindegyik csakrád belsejében a mennyei bőség csodálatos citrin kristályaivá válnak. Amíg most erről beszélünk neked, azt kérjük, hogy tartsd csukva a szemedet, hiszen becsukott szemmel sokkal mélyebb szinten vagy képes magadba szívni a szavakat. Szeretett (nővér)eim/fivéreim, mélyebben behatoltok annak megértésébe, hogy [igazából,] egyáltalán mi [is] a bőség - és a Mennyei Bőség Nyolcadik Sugara a mélyebb megértés ajándéka. Ez az energia megváltoztatja az összes olyan régi sejtszintű kényszert, melyeknek ki voltál téve a múlt programozásának és hiedelemrendszereinek eredményeképpen, amelyek bármiféle jelenlegi korlátozáson túl [is] gátolták, hogy szembetalálkozz magaddal. Ismerd el a bőséget, mint isteni jogodat. A legfontosabb számodra, hogy mindig emlékezz rá, hogy megvan hozzá az erőd/hatalmad, hogy bármilyen általad választott formában manifesztáld a bőséget, ezért ha azt választod, hogy a korlátozásokra fókuszálsz, a negativitásra és a szegénységre, akkor ezt fogod bőségesen manifesztálni.

Sok alkalommal mondtuk már el ezeket a szavakat, és folytatni fogjuk ismételgetésüket, amíg bizonyossá nem válik, hogy tudatalatti és tudatos szinten egyaránt tudatában vagytok ennek a ténynek. A mennyei bőség megtestesíti a fény, a bölcsesség, a szeretet és az igazság minőségeit, de [ez] egészen mostanáig kijátszott téged, és Kwan Yin úrnő mai ajándéka számodra a bőség régi fajta felfogása és megértése meghaladásának áldása. Vegyél hát mély lélegzetet, majd lélegezz ki teljesen a szádon keresztül, és engedd meg a testednek, hogy elernyedjen, és üdvözöld a tested minden sejtjében a citrin energiáit, az arany lángot, és a Főnixet. Vizualizáld, hogy minden sejted megnyílik, mint a virág, amikor üdvözli a reggeli napfelkeltét, beszívod a Bőség isteni nyolcadik sugarát. Engedd meg magadnak, hogy inkább érezd, mint elgondold, hogy keresztülmész a folyamaton.

Vidd be a tudatosságodat a bensődbe; válassz ki egy csakrát, és képzeld el magad, amint átéled a folyamatot az általad választott csakra belsejéből. Légy tudatában, hogy melyik csakrát választottad, hiszen ez fontos kulcsot ad neked, hogy hol tárolod a legerősebb archetipikus befolyást, és így ahhoz is, hogy melyik csakra igényli több figyelmedet, abból a célból, hogy teljesen kiszabadulj a reagálás régi paradigmás kényszereiből, [és belépj] a mennyei bőségben létezés eszméjébe.

Lélegezz be mélyen abba a csakrába, melyben találod magad, [majd] lélegezz ki teljesen. Azt akarom, hogy nézz körül most ennek a csakrának a belsejében. Érezd meg, hogy milyen a belsejében lenni. Vizsgáld meg a tartalmát. Milyen emlékeket látsz lebegni e csakra körül? (szünet) Milyen szavakat látsz? (szünet) Látsz-e képeket, és ha igen milyeneket? (szünet) Milyen emlékeid vannak a gyermekkorodból a bőséget illetően? (szünet) Mit tanultál [erről] a szüleid révén? (szünet) Milyen kép teremtődött benned a tanáraid révén, a[z iskola]társaid által, és vallásos jelképek segítségével az életedben, kifejezetten a téged alakító évek során? (szünet)

Mindez az információ létfontosságú abban az értelemben, hogy segítsen neked megérteni, hogy mi zárta le azon képességedet, hogy teljesen lehorgonyozd a Mennyei Bőség Nyolcadik Sugarát a tudatosságod minden szintjén keresztül. Fontos számodra, hogy e nap vége előtt fizikailag írd le mindazt, amit csak megfigyeltél abban a csakrában, amelyben találtad magad, és ebből az információból meg fogod kapni azt, amire azért van szükséged, hogy segítsen neked megérteni, hogy mit kell tenned, abból a célból, hogy teljesen kiszabadulj a korlátozott tudatosság, hiedelmek és hozzáállások régi paradigmás rendszereiből.

Ez a gyakorlat, melynek során leírod, mit észleltél, egyszerűen a megfigyeléseid tudatos elismerése. Ha van bármilyen emléked, melynek negatív tartalma van, vagy az negatív, amit láttál, [akkor] nem fogsz ráfókuszálni a negatívra, hanem elkezded megteremteni a negatívnak a pozitívval való helyettesítését. Például, ha olyan emléket láttál, ami azt mondta neked, hogy nincs elég abból, amire szükséged van, vagy amire vágysz, [akkor] helyettesíteni fogod ezt annak képével és verbális megerősítésével, hogy mindig [mindenből] van elegendő a szükségleteid, illetve lelked vágyainak kielégítésére. Ezt fel fogják erősíteni az azokban a citrin kristályokban hordozott energiák, amelyeket e folyamat során helyeztünk a csakráidba. A Főnix által benned fellobbantott új inspirációk és késztetések olyan további erővé válnak, ami segít neked az általad kiérdemelt mennyei bőség manifesztálásának irányába vezető cselekedetekben, mely bőség isteni jogod szerint a tiéd.

Vegyél mély levegőt, majd lélegezz ki teljesen, és válassz ki egyet a benned feljött negatív képek, vagy emlékek közül, ha egyáltalán voltak ilyenek, és azt akarom, hogy fordítsd ezt most át pozitívvá. (szünet) Bizonyosodj meg róla, hogy a pozitív állításod jelen idejű. Bizonyosodj meg róla, hogy amit vizualizálsz, az jelenleg a részedet képezi, és ha létrehoztál egy pozitív megerősítést, és szerepel ebben az ’akarom’ szó, [akkor] kérlek, hogy töröld ki az ’akarom’ szót, és helyettesítsd ezt a ’választom’ szóval. Azt kimondva, hogy boldogságot akarok, folyamatosan megerősíted az akarást [ami nem befejezett nyelvtani forma], és ez állandó megtévesztő boldogságot eredményez. Amikor azt mondod, hogy ’a boldogságot választom’ [akkor] behozod ezt az ’itt és most’-ba, ezért ne mondd többé, hogy bármit [is] akarsz, mondd azt, hogy ’azt választom’. Az a-val kezdődő szó tilos! Mindannyian értitek?

Érezzétek hát meg szeretteim az ’azt választom’ szavak erejét keresztülszűrődni az összes csakrátokon és [beszivárogni] a testetek minden sejtjébe. Képzeljétek el, amint megtestesül az erő az ’azt választom’ szavakban és képzeljétek el, hogyan erősödnek meg erejükben ezek a szavak, miközben belélegzitek a Mennyei Bőség Nyolcadik Sugarának energiáját. Kwan Yin úrnő elkezdi kivetíteni a világosság további lángjait, amelyek átégetik az összes olyan, a sejtjeitekben maradt nyomot, amelyek korlátozásokat teremtettek az ’azt akarom’ szavakon keresztül. Az ’akarom’ a szegénység szava, a választom ez erő szava. Tegyünk most egy további lépést. Amikor megerősíted, hogy valamit választottál, próbálj emlékezni arra, hogy ne így mondd: „Azt választom, hogy nem félek semmitől” vagy „azt választom, hogy egyáltalán ne legyek szegény, vagy korlátozott, vagy beteg”, mert a tudatalatti mindent szó szerint vesz, és a kulcsszavakon dolgozik, így mindannyiótok tudatalattija azt hallja meg, hogy „a szegénységet választom, a betegséget választom, a félelmet választom”, [és] eltünteti a ’nem’ szót. Ehelyett azt fogod megerősíteni, hogy „azt választom, hogy egészséges legyek, azt választom, hogy bőségben éljek, a bőséget választom, az egészséget választom, a boldogulást választom, az örömöt választom, a boldogságot, a békét, a csendességet, a világosságot, a tudatosságot” és végnélküli a lista.

Ezek a megerősítések – bár nagyon rövidek és egyszerűek – nagyon erőteljesek, mert a tudatalattid és az egód képes lesz hinni bennük. Ez egy választás, és mélyen magadban tudod, hogy megvan a hatalmad a választáshoz. Szánj hát most rá néhány pillanatot, és kezd el belül megerősíteni mindazokat a dolgokat, amelyeket választottál, és minden általad megtett választással képzeld el és érezd, hogy megnövekszenek a bőség-vibrációk a tested sejtjeiben, belépnek a csakráidba, a körülötted mindenütt ott lévő energiameződbe, és mindenféle úton-módon a belső mag-lényed molekuláiba és atomjaiba. (szünet) Szeretteim, ezek az energiák a vonzás és manifesztáció magasabb szintjére emelik most a mágneses mezőtök vibrációs frekvenciáit.

Kwan Yin úrnő elkezd körülöttetek egy tűzgyűrűt teremteni. Ez a tűzgyűrű olyan pajzsként szolgál, amely az összes olyan elfátyolozott illúzió felégését fogja eredményezni, amelyek megpróbálnak visszahelyeződni a pszichédbe, és aztán a tudatosságod szintjein keresztülmenve a fizikai világodba. A tűzgyűrű védőmechanizmussá válik, amelyet felhasználhatsz arra, hogy felégess bármilyen negatív szót, amelyet kivetítettek feléd, és bármilyen negatív szóbeszédet, amelynek Te voltál a tárgya. Használd Kwan Yin úrnő lángjait, és a Főnixet, hogy leégessék a korlátozás falait, hiszen amikor az emberek korlátozásokról beszélnek, ez a környezetükben energiává válik. Így tehát a következő tizennégy hét folyamán aktívan dolgozni fogsz az illúzió fátylainak átégetésén a személyes környezetedben és teredben, eltüntetve a negatív szóbeszédek és a negatív szándékok és az összes negatív tréfálkozás hatásait, amelyek korlátozást és szegénység-tudatosságot eredményeznek.

Lélegezz be mélyen, teljesen kilélegezve, és miközben kilélegzel, képzeld el, hogy a lángok erősebbé és magasabbá válnak, úgy hogy teljesen körülvesznek téged Kwan Yin és a Főnix magas lángjai, védelmezve téged a negativitás, a szegénység, a korlátozottság összes szintjének minden kivetítésétől, és az összes dimenzión keresztül az összes inkarnált(megtestesült) és diszkarnált(testetlen) tudatos és nem-tudatos lény feléd történő kivetítésétől. (szünet) Kwan Yin úrnő elkezdi most belevetíteni a Mennyei Bőség Nyolcadik Sugarát a gyökércsakrádba, és miközben ezt teszi, elindítja az összes olyan láng szétoszlatásának folyamatát, amelyek bármiféle módon korábban létrejöttek a tudatosság korlátozásával kapcsolatosan. Ezek a lángok a megfiatalodás és a boldogulás tudatosság lángjaival helyettesítődnek, és ezek a lángok szeretett (nővér)eim és fivéreim elkezdik szétoszlatni azokat az archetipikus energiákat, amelyek a mártíromsághoz és a prostitúcióhoz kapcsolódnak. A prostituált archetípus kapcsolódik az éntől való eltávolodáshoz, hogy [az én] elárulja magát, az énnel való összecsapás [impact] kis gondolatának segítségével. [Ilyen] az energiád prostituálásának időszaka, és ekkor nem kapod meg energiád újrafeltöltődését, és [így] az energiád kifogy. A mostani időszak a tiéd, hogy megéld isteni jogodat, hogy bővében legyél az energiának, és bővében legyél a[z anyagi] boldogulásnak. Egyszerűen képzeld el, hogy ezek az archetípusok szétoszlanak, és [csak] fénysajátosságaik ülepednek meg a gyökércsakrádban. (szünet)

A Mennyei Bőség Nyolcadik Sugara most feljebb halad a keresztcsonti csakrádba(másnéven szexcsakrába), éppen a köldököd alá, és ez összekapcsolódik a megmentő régi archetipikus energiájával és a mártíromság energiájának további szintjével, szétoszlatja mindazokat az aspektusokat, amelyek folyamatosan felhozzák azokat az apró gondolatokat, hogy mit kap az én [vagyis inkább az egó] és elkezdi legyökereztetni azt a belső tudást, hogy biztonságos számodra kielégíteni az összes szükségletedet, és hogy nem kell megmentened másokat, abból a célból, hogy igazságosnak érezd, hogy megkapd [azt] amire szükséged van, amit akarsz és ami fontos számodra. Rögzítsd a szándékodat, hogy ezen archetípusok összes fény-sajátossága legyökerezzen a keresztcsonti csakrádban. (szünet)

A Mennyei Bőség Nyolcadik Sugara belép most a napfonatod területére, [és] szétzúzza az összes archetipikus illúziót a hatalommal való visszaéléssel kapcsolatban, szétzúzza az összes, a különböző archetípusok által teremtett, az ön-érzékeléshez kapcsolódó illúziót, ami ennek hiányához kapcsolódik, az ön-tudatosnak levéshez [kapcsolódik], és ami az én igazi szükségleteinek megtagadásához [kapcsolódik], és ami a legfontosabb, állandóan megadja a választás lehetőségét másoknak [is]. Kérd, hogy ezen archetípusok összes fény-sajátossága sűrűsödjön össze benned, miközben visszaszerzed választási lehetőségeid hatalmát. (szünet) Lélegezd be az alsó három csakrádba az általad most aktivált energiákat.

A Mennyei Bőség Nyolcadik Sugara belép most a szívcsakrádba, túlterjed az összes olyan korlátozás gátjain, azokon a sebeken keresztül, amelyek az árulás, az illúzióvesztés, és a visszaélések eredményeként jöttek létre, illetve a személyiség összes olyan archetipikus aspektusa révén, amelyek eredményeként vonzódsz a csalárdság, az árulás, a visszaélés, az öncsalás, az én szükségletei megtagadásának bármiféle mintázatához, és eltaszítod a feltétel nélküli szeretetet, és [túllépsz azon, hogy vonzódsz] az összes olyan feltételhez, amelyhez a szeretetedet kötötted; és tudatosan húzd be magadba az összes fény-sajátosságot, hogy legyökerezzen a szívcsakrádban. (szünet)

Folytasd a légzést, miközben a Nyolcadik Sugár belép a torokcsakrádba, szétoszlatva az összes archetípust a kommunikáció körül, a szavak használatán keresztüli manipuláció körül, a szavak használatán keresztüli fekete mágia körül, konkrétan hivatkozva a pletykára, a hazugságra, a negatív tartalmú állításokra. (szünet) Miközben ez átváltozik, ezen archetípusok összes fény-sajátossága bedolgozódik a torokcsakrádba, beágyazódik, és felszabadul benned az igazság hangja. Lélegezz, miközben megtelepszenek ezek az energiák, és [aztán] a Nyolcadik Sugár energiája továbblép a harmadik szemedbe. (szünet) Amikor ez a harmadikszemedben ragyog, elkezdenek szétoszlani az én mindazon archetipikus aspektusai, amelyek csalódást tapasztaltak ez egyén és Isten illetve az egyén és a Földanya kapcsolatában. Lebomlik minden olyan önromboló mintázat, amelyet az egyén az összes szinten élethosszán át teremtett. Elkezdenek lehullani az illúzió mindezen fátylai, és elkezded meglátni, hogy milyen csodálatos az élet ajándéka, és szeretteim, kifejezetten ez a csakra az, melyen keresztül a jónéhányat megtapasztalsz majd a legnagyobb változások közül, mert az illúziók széthullása közben új bepillantások és megértések fognak megáldani, tekintettel a döntési-választási képességedre, és a választás hatalmának felhasználásán keresztül meghatalmasodsz, [és] gyönyörű életet eredményező döntéseket hozol.

[Itt] állsz most az általad kívánt élet minőségeinek megválasztására képes hatalmaddal, a két tenyeredben, a szíved magjában, és a belső szemed magjában, és ebből a belső perspektívából/nézőpontból ki fogsz tekinteni, és ugyanolyan módon fogod látni a világot, ahogyan a szívedet látod, ezért, ha a világot sötétséggel teltnek látod, a szívedet is sötétséggel teltnek látod, de emlékezz, hogy megvan a hatalmad, hogy kiválaszd, hogy mit látsz. Ez nem jelenti azt, hogy megtagadod azt, ami a szinkronicitáson túl, vagy az életed magasabb terveihez való igazodáson kívül van, a Te fókuszod más, jelen van annak tudatossága is, ami még nincs egyensúlyban, és megvan az erőd még annak megváltoztatásához [is], ami ezen az igazodáson kívül van és az igazodásra irányuló választás hatalmán keresztül azt, ami nem igazodik [magasabb terveidhez] automatikusan igazodásba hozod.

A harmadikszem csakrán keresztül az emberiség fel fogja ismerni a béke manifesztálásának céljából a Földön, hogy önmagán, az énjén belül az egyénnek a békét kell választania. Abból a célból, hogy megálljanak a háborúk, hogy megálljon az erőszak, és megálljon a visszaélés, az egyénnek meg abba kell hagynia, az önmagára, az énjére irányuló tüzelést; az egyénnek muszáj az önmagával való kommunikációt választani. Muszáj azt választania az egyénnek, hogy szereti önmagát, és [így] a külső világ automatikusan megváltozik és ez éppen az, aminek teljes kiterjedésére a választásod hatalma kiterjed. Önmagadat megmentve megmentheted a világot. Mindaz, amit a külső világban látsz, közvetlen visszatükröződése a bolygótokon élő minden emberi lény belső világának, és ez az oka annak, amiért mi, a Fény Mesterei folyamatosan szorgalmazzuk, hogy fordíts figyelmet a belső énedre, hogy magadba nézz, hogy belülről [jövően] dönts, és így megváltoztasd azt, ami a külső világban van, és ez az, ahogy meg fogjátok változtatni a világotokat szeretteim, ez az, ahogyan [már most is] változik a világotok.

A Mennyei Bőség Nyolcadik Sugara most belép a koronacsakrádba. Lásd ezt keresztülrobbanni a koronacsakrádon, és a Mennyei Bőség Nyolcadik Sugara energiájának forrása leömlik körülötted, feltölti az energiameződet, összevegyül a mindenütt körülötted lévő mágneses mezővel, és megerősödik a kapcsolódásod az Atya/Anya Istenhez. Ez túlterjed az Atya/Anya Istenen, a végtelen forrás magjába, ami a Te végtelen forrásod [is]. Ez a végtelen forrás az, ami inspirál téged, és amelyik képes téged ösztönözni, hogy vidd végbe azokat a szándékokat, amelyeket a folyékonyságban magad elé állítottál. Az egyén szándékában állhat manifesztálni valamit a mérhetetlen fényből, de ha a késztetéseit az egó kormányozza, akkor ez megváltoztatja a manifesztáció dinamikáját.

Lélegezz be mélyen, és miközben kilélegzel érezd, hogy a Mennyei Bőség Nyolcadik Sugarának energiái megtelepszenek benned, [és] ez elkezdi lemosni a visszaélés, a lemondás, és a sötét oldalad vonzásának összes régi férfias archetípusát, hogy feltárja számodra azt, hogy minek a megtagadásában voltál. Ezek a szavak rendkívül fontosak szeretteim, mert most van meg a lehetőségetek, hogy eldöntsétek, hogy magatokhoz vonzzátok a isteni fény-énetek meghatalmasodott, bővelkedő tükörképét. A szenvedés időszaka véget ért; mindaz, ami a mostban létezik, lehorgonyozza a választás hatalmának ezen új módját. Muszáj eldöntened, mit akarsz visszatükrözni magadra, és ez manifesztálni fogja a mennyet a Földön. Mindazok, akik ma itt vannak, és mindazok, akik olvasni vagy hallani fogják ezeket a szavakat a jövőben, a mérhetetlen fény és bőség csodálatos lényei. Dönts úgy, hogy bölcsen használod ezt az energiát. Ezen azt értem, hogy ha bölcs vagy a döntésedben, akkor inkább fényes oldalad visszatükröződésének manifesztálását választod ahelyett, hogy állandóan a sötét oldalad tükröződéseit teremtenéd meg, [mely utóbbival] azt hozod be a figyelmed [fókuszába], aminek a tagadásában vagy. Bölcs [dolog] így szembenézni belső démonaiddal, és átölelni azt, ami most a „régi kalappá” vált, mert utána nem kell olyan forgatókönyveket magadhoz vonzani, hogy állandóan próbálja megragadni a figyelmedet [a démonod], hiszen így elismered, érzed, és továbbhaladsz.

Tehát szeretteim, vegyetek egy utolsó mély lélegzetet, és miközben kilélegeztek, lazuljatok bele mindezekbe az új energiákba, és azokba a mélyebb megértésekbe, amelyeket ma nyertetek el. (szünet) Még egyszer erősítsétek meg, hogy megvan a hatalmatok megválasztani az életetek minőségét, hogy az általatok kívánt irányba vezessen, és [erősítsétek meg] hogy teljes mértékben felelősök vagytok az általatok meghozott döntésekért. (szünet) Erősítsd meg, hogy felelős vagy, más szavakkal, hogy képes vagy reagálni a teredben a bőség energiájára, és képes vagy manifesztálni az általad kiérdemelt bőséget. (szünet)

Drága fénymunkások, Kwan Yin úrnő és a Főnix energia veletek fog maradni a következő tizennégy napra, és ez alatt az idő alatt, ha kész vagy rá, befejezed a Nyolcadik Sugár integrálását, és a sejtjeid tökéletesen be fogják integrálni ezt az általunk ma nektek elhozott energiát, a citrin kristályok a csakráitokban be fogják fejezni a körülöttetek lévő mennyei bőség mágneses mezőinek manifesztálását, a bőség megjelenését eredményezve annak összes formájában.

Mondjatok tehát köszönetet Kwan Yin úrnőnek a fényért, melyet elhozott nektek ezen a napon. (szünet) Mondjatok köszönetet a Tűz Elemnek jelenlétének ajándékáért, melyet elhozott nektek, és hogy összevegyült veletek. (szünet) Mondjatok köszönetet a Főnixnek, és nagyon fontos, hogy megköszönjétek magatoknak, hogy ma ezt a tapasztalást választottátok. (szünet)

Kezdd el visszahozni a tudatosságodat a fizikai testedbe, mind figyelmesebbé és tudatosabbá válva a fizikai testben való létezésre, ahogy ülsz itt a szobában, és ezen az idővonalon, amelyen találod magad. (szünet) Amikor kész vagy rá, nyisd ki a szemed, körözz a válladdal és a nyakaddal, körözz a bokáddal és a csuklóddal, és biztosítsd, hogy teljesen leföldelt vagy a fizikai testedben.

Szeretteim, a mai energiák eredményeként lehetségessé fog válni, hogy tudatosan felismerjétek választásotok hatalmának milyenségét, vagy ennek hiányát, ami eddig a pontig az élettapasztalataitokat eredményezte. Még akkor is döntést hozol, amikor azt hiszed hogy nincs választásod. Olyan időszakba léptél be, megláthatod azt, hogy a régi módon való élés a régi eredményeket fogja garantálni, azon döntéseddel [viszont], hogy beszállsz az új utak felfedezésének kalandjába, garantálod magadnak az élet új útjait. A teremtés hatalmas gépezete vagy. A létezésed minden milliszekundumában az univerzum társ-teremtője vagy, ezért dönts úgy, hogy arra fókuszálsz, ami fontosabb annál, hogy figyelmen kívül hagyhasd. Amikor figyelmen kívül hagysz valamit, akkor megtagadod, de válaszd inkább azt, hogy valami magasabb vibrációjúval helyettesíted.

És így van ez, hogy aztán szeretteim, mindegyikőtöket átölelünk a Bőség Mennyei Sugarának jelenlétével. A kvantumvilág nyolcadik sugarában tartunk benneteket, ami megmutatja meghatalmasodott képességeiteket, és ebben a felismerésben Ti könnyedén, hálatelten és harmonikusan, ha nem csodálatosan, mindazt manifesztálni fogjátok a valóságotokban, amire valaha is szükségetek lesz. Bízzatok benne, hogy így van, és így lesz. Bízzatok a sok láthatatlan karban, amelyek megtartanak benneteket, kényeztetnek, hordoznak, és mindig emlékeztetnek, hogy egyek vagyunk.

Én vagyok Kuthumi, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohánja, és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket.

Adonai.

Kuthumi – Kozmikus DNS 1 és 2 Szálának Aktiválása 2. rész



 Kuthumi – Kozmikus DNS 1 és 2 Szálának Aktiválása 2. rész



Csatornázta: Michelle Eloff

Dél-Afrika, Johannesburg, 2006. október 4

Fordította: Hatejer Emese

Forrás: lightweaver

Az előző részt itt találjátok: 

Kozmikus Dns 1-2 szálának aktiválása 2006. szeptember 15

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-kozmikus-dns-1-2-szalanak.html

 

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

 

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra az igazság, a kaland, az önvizsgálat és az egyszerűség áldásait. Üdvözlet szeretteim.

És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén.

Miközben összegyűlünk veletek a Minden, Ami Van megtestesült jelenlétében a Krisztus kreatív teremtő kifejeződésében, elhozzuk számotokra egy lehetőséget, hogy megtapasztalhassátok a kozmikus vibrációkat, amelyeket mágnesesen vonzotok magatokhoz. Az élet sok szintjén, a tanulás ciklusait fejeztétek be, és a kozmikus vibrációk jelenlétében álltok felkészítve magatokat a felvilágosodás, az emelkedettség, a kiterjedés, a felfedezés, a felismerés és a megvalósítás további utazására. A kozmikus DNS 1 és 2 szála a szív hangjának egyesülése a torok hangjával. A szív és a torok egyesülnek; együttesen tartva ezáltal a két kozmikus szálat a szívcsakra és a torokcsakra között, még újabb szinten aktiválva a csecsemőmirigy portált. A csecsemőmirigy portál a csecsemőmirigy csakra és a csecsemőmirigy területén található, és ez a központi magportál vagy átjáró, a lélek magjába. A csecsemőmirigy szabályozza a lelketek immunitását és azt, hogy mennyire vagytok immunisak az alsóbb egó reakcióira, amit a lelketek mutat be számotokra.

Ma egyesültök a Kozmikus Kiegészítőtök/Megfelelőtök energiájával és ezáltal, a fizikai és érzelmi érettség egy döbbenetes folyamatát manifesztáljátok. A fizikai szinten, ez kapcsolódik a fizikai világgal szembeni választott reakciótokhoz, ahhoz, amit az alsóbb egó tapasztal. Érzelmi szinten, ez a fizikai valóságon belüli reakció mások viselkedésére, amit életnek hívtok. Ez a Fénymunkások felgyorsított fiziológiai fejlődésének az ideje is annak érdekében, hogy a spirituális megvilágosodás aránya kiegyensúlyozódjon az érzelmi és intellektuális fejlődés arányával. Fizikailag is változik a test, annak eredményeként, amit érzelmileg, mentálisan és spirituálisan tapasztal. Az energia változásának minden vibrációs lenyomata érzelmileg, mentálisan vagy spirituálisan megváltoztatja a sejtszintű aláírást a fizikai testetekben, amely hatással van a testetek atomszerkezetére és molekuláris szerkezetére, ezért az energia bennetek és körülöttetek megváltozik. Mágnesesen a világotok már megváltozott örökre.

Vegyél egy mély lélegzetet az orrodon keresztül, és lélegezz ki teljesen a szádon át. Ismételd meg ezt és érezd a tested ellazulni, érezd az izmaidat ellágyulni és az elmédet átadni a szeretet belső forrásán belüli békének, csendnek és nyugalomnak. Egy pillanatra, helyezd a figyelmedet a Föld Anyára. Lásd a Szeretet egy csodálatos fénysugarát kiterjedni a szívedből a lényének közepébe. Elismerve őt az élet egy forrásaként, a szeretet és energia forrásaként, amely serkent, táplál és ösztönöz téged. Nyisd meg a szíved, hogy befogadd a válaszát. Most helyezd a fókuszod a mennyekre, az Ég Atyára. Nyisd meg a szíved és terjeszd ki a szeretet egy erőteljes sugarát az Ég Atya szívéhez, adj hálát és ismerd el az élet forrásaként, amiből részesülsz általa, a táplálást, a gondoskodást, a szeretetet és az útmutatást. Tartsd a szívedet nyitva a válaszára várva, viszonozva azt az erőteljes szeretetet, amit kiterjesztettél felé.

Fókuszáld a figyelmedet a szívcsakrádra; kiterjesztve a szeretet egy spirálját a környezetedbe, ami az óramutató járásával megegyező irányba kezd el mozogni, ezáltal megnyilvánítva egy nőies jellegű vibrációt. (szünet) Most terjeszd ki a szeretet egy spirálját a környezetedbe, ami most az óramutató járásával ellentétes irányba mozog, és egy férfias jellegű vibrációt manifesztál, és miközben az Isten és az Istennő vibrációi egyesülnek, ezáltal a Kozmikus Kiegészítőd/Megfelelőd képének megalkotása felgyullad a szívcsakrádon belül. Ennek a lángra lobbanásának egy nagyon egyedi aláírása van; a szeretet egy megvalósulása, amely annyira tiszta, annyira gyengéd, annyira isteni, és annyira teljes; a szeretet, ami egyesít téged mindennel, ami vagy. Terjeszd ki a szívcsakrádat és a tudatosságodat megengedve ennek a jelenlétnek, hogy beburkoljon téged, aktiválva a Kozmikus Kiegészítőd/Megfelelőd Kozmikus Lenyomatát benned és végig körülötted. Lélegezd be ezt az energiát elképzelve ennek a vibrációit, amint felélesztik önmagad összes szunnyadó aspektusát, amelyek elvesztették a bizalmat, és a reményt, az összes aspektust, amelyeket megfojtott a szenvedés és a fájdalom, a félelem, és a hiányba, veszteségbe és korlátozásba való hiedelem.

Miközben ezek a vibrációk felszínre jönnek benned, Sananda Nagyúr tűnik fel előtted. A szívcsakrájának fénye úgy ég, mint egy hatalmas tűzrakás. A szeretetének melegével beburkol, és kisugározza azt feléd és miközben figyeled, hallhatod a szívének hangját összhangban dobogni a tiéddel. A szívének lángja kiterjed az alakján túlra és megérinti a szívedet. Lélegezd be ezt a lángot és engedd meg ennek, hogy lángra lobbantsa a DNS-ed első és második kozmikus szálainak vibrációit. Ez aktiválja a Kozmikus Isteni és a Kozmikus Istennői Kiegészítőidet/Megfelelőidet egyesítve ezeket a szívvel és torokkal; ez az igazság hangja, a szív nyelvezetének isteni kifejeződése.

Továbbra is lélegezz be mélyen és kilélegezve teljesen, miközben Sananda Nagyúr elmozdítja az energiát a szívcsakrádban, biztosítva a kapcsolódást a szíved és torkod között tökéletes isteni összhangban. Képzeld el, ahogyan Sananda Nagyúr szívéből a láng kiterjed és beburkolja a tested, a láng vibrációival és hőjével megolvasztja a védelem falait, és felolvasztja az összes aspektusod, amik megfagytak az időben; az aspektusokat, amik elszigetelődtek az igazságod érzésétől, és most víz kezd áradni a szív tűzének melegéből az érzelmi testedbe, az érzelmi testedből felszabadítják, azt ami készen áll erre, és átölelik ezt a Kozmikus Világ Kozmikus Nagyurai és Úrnői, és elkezdik elősegíteni az érzelmi érésed folyamatát. Most kiterjesztik a szeretet egy sugarát az óramutató járásával megegyező irányba a környezetedbe, megnövelve az első és második DNS szálaid kozmikus vibrációit és megemelik az energiák vibrációit, amelyek kibocsátódtak a torok és szívcsakráidból, és mágneses aláírásod elkezd megváltozni, amelyet automatikusan elvégez a Felsőbb Éned. Ez önmagában, elősegít egy mélyreható változást az érzelmi testedben egy kecses elengedést/felszabadulást eredményezve a fizikai testeden keresztül. Ez az elengedés/felszabadulás a tested vízrendszerén keresztül fog megnyilvánulni, ezért a veséid és a verejtékmirigyeid elő fogják segíteni ezt az eleresztést. Lásd el a testedet sok tiszta vízzel, és ha úgy érzed, helyez kvarc kristályt, rózsakvarcot vagy ametiszt kristályt az ivóvizedbe.

Lélegezz be, miközben a Kozmikus Nagyurak a szeretet egy sugarát az óramutató járásával megegyező irányba forgatják, aktiválva a Kozmikus Szívcsakrádat és létrehozva a Kozmikus Aláírásodat. A Kozmikus Aláírásod vibrációja bevonzza a Kozmikus Kiegészítőd/Megfelelőd Aláírását az energiameződbe és lepecsételi azt a szívcsakrád belső univerzumába.Képzelj el egy hangot felszínre jönni a szíved belsejéből, miközben szavak ömlenek elő; minden hang mindegy egyes vibrációja a tested sejtjeit, a molekuláit és az atomjait cirógatja, megteremtve egy új energiamezőt körülötted.

Szeretteim, egy teljesen új Kozmikus Energiamezőt manifesztáltok, amely a régi paradigmás test és tudatosság auráját felváltja. Ezen Új Energiamező magába foglalja a Kozmikus Kiegészítőtök Aláírását; az Isten és Istennő Éned teljes kifejeződését, és a Szív Megszentelt Nyelvezetét, az Atya/Anya Isten Igazi Hangját. Egyszerűen add át magad a nyelvezetnek, amit az Atya/Anya Isten tár fel számodra; az eredeti nyelvet, Bábel Tornya előttről; a szív egy nyelvét szerettem, amely a kulcs a lelked teljes felszabadulásához.

Vegyél újabb mély lélegzetet be, kilélegezve teljesen, miközben megengeded ennek az energiának, hogy elrendeződjön a csakráidban; képzeld el ezt áthaladni a testeden a mennyből a Földre, megáldva a Föld Anyát ugyan azzal az energiával, amit te is integrálsz. Képzeld el, hogy Sananda Nagyúr közelebb jön hozzád az energiameződbe lép és átad egy csodálatos kristályt. Engedd meg a képzeletednek, hogy megalkossa ezt a kristályt, miközben elfogadod ezt tőle és a szíved középpontjába helyezed, és most érezd azt, amit ez a kristály mond számodra.

Most képzeld el a szeretet végtelen forrását kiömleni a szívcsakrádból, mint egy végtelen folyó, megtöltve mindennel, amire szükséged van. A szeretet egy isteni végtelen forrása egy szabad és ingyenes energia, ami mindnyájatok számára elérhető; az egyik dolog, amit most meg kell tanulnod, az, hogy hogyan használd fel ezt a teljességében, azért, hogy megtapasztald a Kozmikus Erődet. A Kozmikus Erőd megtestesíti Kozmikus Monádod férfias és nőies energiáját, a Monádod a Teljes Éned. Lélegezd be ezt az energiát és lazíts. Érezd, hogy Sananda Nagyúr energiája felkavarodik körülötted, lazítsd el az izmaid összes rostját, és nyílj meg a béke és harmónia egy könnyed áramlatára, ami lefelé halad a koronádtól le egészen a gerinceden, lefelé a lábaidba és karjaidba.

tumblr_nzo4s7ahpj1spqlu6o1_500.jpgA lelki szemeid előtt képzeld el a Kozmikus Kiegészítőd/Megfelelőd energiáját előtűnni a saját káprázatos vibrációjában előtted - néhányan lehet, hogy láttok egy arcot, mások lehet, hogy ismerős energiákat éreznek - nem számít, mit érzel vagy látsz, csak nyisd meg a szívedet, hogy magadhoz öleld ezt az energiát; a meghittséget, a létezést és tudást, hogy a szeretet áll előtted a legtisztább vibrációjában, ami elérhető számodra most.

Nyisd meg a torokcsakrád, nyisd meg a harmadikszemed és a koronacsakrád és terjeszd ki ezt a fényt kapcsolódva a Kozmikus Megfelelőddel/Kiegészítőddel. Nyisd meg a napfonatod, a szexcsakrád, és a gyökércsakrád és lásd a fényed kinyúlni és összeolvadni a Kozmikus Megfelelőd/Kiegészítőd csakráival és a szeretettel, ami el kezd feltölteni téged, és ez nem csak az új élet egy elixírjévé válik, hanem egy gyógyító balzsammá is, megtisztítva a múltad sebeit és felgyorsítva a gyógyulásod. A régi sebesülések sebhelyei elkezdenek elhalványulni, ahogyan az egész és teljes tudatosságod beléptetik a Kozmikus Megfelelőd/Kiegészítőd Kozmikus Jelenlétébe és a szeretet és fény vibrációjába, amelyet a Kozmikus DNS-ed első két szála képvisel. A Kozmikus Megfelelőd/Kiegészítőd a Mag Stabilizátorod a belső gyermek azon képességén keresztül, hogy társ teremtsen a Szeretet Végtelen Forrásán belül, és azon keresztül, és ezáltal a Kozmikus Fény és Kozmikus Szeretet egy motiváló, ösztönző energiává válik, az önkifejezés magasabb dimenzióiba hajtva téged.

Vegyél egy újabb mély lélegzetet be, és ahogyan kilélegzel, érezd a Kozmikus Szeretetet az óramutató járásával megegyező és óramutató járásával ellenkező irányban is mozogni (egyszerre) megteremtve a Kozmikus Fény és Kozmikus Szeretet Kozmikus Spiráljait, miközben a Kozmikus DNS-etek első két szála lerögzül szilárdan a gyökércsakrád férfias aspektusán belül.

Lélegezz be és miközben kilélegzel, érezd, hogy Sananda Nagyúr megnöveli a Kozmikus Aláírásotok fény hányadosának vibrációit, behatol a koronacsakrádba, az összes kisebb csakra vibrációját megemeli, kiterjedve a fizikai tested hét fő csakrájából. A további fény hányados felgyorsítja az Érzelmi, Mentális és Spirituális testeid vibrációját, és a Kozmikus Aurád úgy vibrál, mint egy fáklya a sötét éjszakában. Ahogyan a Kozmikus Fényed a sötét síkokon áramlik, ezáltal mindenki, aki csapdába esett a félelembe megáldásra kerül a Kozmikus Szeretettel, mindnyájuk meglátja, hogy van választásuk, hogy átváltozzanak a fénybe és egy különböző tapasztalást válasszanak. Ennek eredményként, szeretteim, megajándékoznak titeket is ugyanezzel az ajándékkal: a lehetőséggel, hogy bármit válasszatok, amiről hiszitek, hogy hozzá fogja adni a lényegét az életetekhez. Most egy pillanatig képzeld el ezt, fókuszálj a szándékodra és terjeszd ki ezt a szívcsakrádból a Kozmikus Megfelelőd/Kiegészítőd felé, amikor készen állsz.

Mihelyt a szándékod összeolvad az Isteni Megfelelőddel/Kiegészítőddel, gyengéden told ezt a Kozmikus Megfelelődön/Kiegészítődön keresztül, hogy elrendeződjön Sananda Nagyúr Lángoló Szívében, aki a Kozmikus Tanács elé viszi ezt, és innen ez kiterjed a Szeretet Végtelen Forrásába; a Forrás kifejezi a társteremtés összes minőségét annak összes bőséges formájában. Vegyél egy mély lélegzetet be most és helyezd a kezeidet a szívcsakrád fölé. Adj hálát a Kozmikus Fénynek és Szeretetnek, aminek megnyitottad önmagad, hogy megkapd ezt a mai napon. Méltányolva a Fény és Szeretet Kozmikus Szálait, amelyek a szív- és torokcsakrád között húzódik. Ezen szálak válnak a kommunikáció módozataivá; egy lehetőségé, hogy kifejeződhessen a Megszentelt Szív új nyelvezete, azokat a szavakat kommunikálva, amelyek megváltoztatják a világot benned és körülötted, a szavak, amelyeket a Végtelen Forrás motivál és életet adva annak, ahol az életerő kiürült és kifosztásra került.

Vegyél három mély lélegzetet be és ki és a harmadik kilégzésnél a Kozmikus Kiegészítőd/Megfelelőd előrelép és összeolvad teljesen a testeddel. Ez az összeolvadás lepecsételi az energiaaktiválást és lehorgonyzást a mai napon. A Kozmikus Fény és Szeretet, amit most magadon keresztül és magadba lélegzel, képviseli az Új Kozmikus Lélegzetet a bolygótok számára. Szeretteim, tápláljátok önmagatokat ezekkel a vibrációkkal, és tudjátok azt, hogy a fény magas hányadosai egyre többet tárnak fel az igazságotokból számotokra, és még többet a Szív Megszentelt Nyelvezetének kifejeződéséből, minél inkább az isteniség átölel téged, annál inkább feltárul a célod számodra. Éretté váltok érzelmileg, mentálisan és spirituálisan és a fizikai testetek, mint egy virág kinyílik, hogy megkapja mindezt a végtelen, istenien motiváló energiát, és minden sejt a testedben a szeretet tápanyagaival táplálódik.

Helyezd a kezeidet az öledbe a tenyereiddel felfelé, a menny felé fordítva; és képzeld el az energia áramlását belépni a bal tenyeredbe felfelé a kezedbe, a válladba és a torokcsakrádon keresztül le szívedbe. Majd érezd ezt ismét felmenni a szívcsakrádba, majd onnan a torokcsakrádba, belépni a jobb válladba, le a karodba, és kilépni a jobb tenyered csakráján át, kiterjedni az univerzumba és vissza hozzád. Most képzelj el egy energiát behatolni a baloldali talpad csakrájánál, felhaladni a bal lábadon a gyökércsakrádba, fel a gerinceden és belépni a szívcsakrádba. Érezd ezt lefelé menni a gerinceden, a jobb lábadba egészen le és ki a jobb lábad talp csakráján át és ez az energia belép a Föld Anyába és annak szívébe. És így az energia forgása folytatódik a Menny és Föld között, a szívedben egyesülve, érezd a DNS első két szálának lerögzülési folyamatát és ez a Föld Anyát beveti a Kozmikus Fényekkel és a Szeretettel.

tumblr_o1vm1r8ug81spqlu6o1_500.jpgEzen Kozmikus Megfelelő/Kiegészítő Energiájának lehorgonyzása és az egyesülés a Kozmikus Megfelelőtökkel, felkészíti a Föld energiáját, hogy üdvözölje az Krisztusi vibrációkat, amelyek lángra lobbantják az emberiség szívét. Ezen láng bennetek ég szeretteim, és minden Kozmikus Lángot Sananda Nagyúr a Kozmikus DNS-en belül tart meg, amely aztán tovább fogja tüzelni a szenvedélyeteket az életre.

Adj köszönetet Sananda Nagyúrnak. Adj hálát a Kozmikus Megfelelődnek/Kiegészítődnek, a Fény Kozmikus Nagyurainak és Úrnőinek, és adj köszönetet a Szeretet Végtelen Forrásának, hogy mindig jelen van. Adj köszönetet önmagadnak a mai napi folyamat választásáért. Vegyél mély lélegzetet be, és ahogyan kilélegzel, húzd a tudatosságodat vissza a testedbe fenntartva az áramlást a Menny és Föld között a testeden keresztül. Minden egyes belélegzéssel és kilélegzéssel érezd magad egyre inkább jelen a fizikai testedben a jelenlegi idővonalon. Vegyél egy utolsó mély lélegzetet, és ahogyan kilélegzel told az energiát le a gerinceden, kiterjesztve ezt a lábadon keresztül, és szilárdan legyökereztetve önmagad újra a Földön. Körözz a csuklóiddal és a vállaiddal, körözz a nyakaddal és bokáiddal és erősítsd meg, hogy teljesen leföldelődtél.

Szeretetteim, az Új Kozmikus Aurátok megalkotása kiterjed egy 500 km-es körbe, miközben beszélünk hozzátok. Ezen energia vibrációja addig terjed ki, ameddig képes ezt megtenni azért, mert ez lerögzíti a Kozmikus Fényt és Szeretetet, aminek ki voltatok ma téve. Azért, mert azt választottátok, hogy ezen energiák horgonyaikként/rögzítőikként szolgáltok, a következő 72 óra nagyon fontos, mivel megvan a lehetőségetek arra, hogy érezzétek a saját Kozmikus Aurátok vibrációját és hozzászokjatok az extra térhez/helyhez magatokon belül és körülöttetek, és hogy időt szenteljetek arra, hogy kiválasszátok a minőségét a mágneses vibrációknak, amelyeket megnyilvánítottatok; más szavakkal, hogy megválasszátok az energia minőségét, amit mágnesesen bocsátotok ki, amelyekről úgy döntesz, hogy bevonzod magad számára és arról, hogy ezek bevonzódjanak.

Ahogyan a legtöbben már tudjátok, ez a legnagyszerűbb időszak a Föld spirituális történelmében, ahol is az alsóbb egó szétesik ahogyan van, utat engedve a léleknek, hogy teljes hatalmába álljon egy tudatos szerves tapasztalásként az életben. Az élet ezen megtapasztalása és kifejezése meg fogja változtatni a Kozmikus Aláírást és Kozmikus Tervezetet, azt amelyet a Föld bolygó számára terveztek meg, és ahogyan a Föld tudatossága túljut a földi mátrixon, amelyet az alsóbb egó teremtett meg, és belép a Fény birodalmaiba, amelyet a Szeretet Forrásának Univerzális Lényei irányítanak, ezáltal meg fogjátok tapasztalni az új világ megszületését. Tanúi lesztek az Arany Kori Tudatosság a terjedésének, amely túlmegy azokon a birodalmakon, amelyekbe az alsóbb egó börtönzött be benneteket. Ez a gyors (fel)ébredés ideje. A spirituális tapasztalat átélése és még mindig hátra van néhány a legnagyobb ajándékok közül, amelynek az emberiség tanúja lesz. Kezdetben megdöbbentőnek tűnhet, azonban, az ajándék abból emelkedik ki, amelyet feltörnek, hogy felfedjék az igazságot, ez lesz annyira értékes, senki sem fogja bánni azt, ami letört.

Tehát szeretteim, öleljétek át a Kozmikus Forrást, aminek megnyitottátok magatokat, hogy befogadjátok ezt a mai napon. Hangolódjatok össze a Szeretet Végtelen Forrásával. Tudva azt, hogy ez szabad, ingyenes és mindig veletek van, és korlátlan minden aspektusában. Érezni fogjátok keresztülhaladni a testeteken a megnövekedett fény hányadosok vibrációit, amelynek eredményeként időnként, egy kicsit könnyelműnek/szórakozottnak érezhetitek magatokat, talán egy kicsit émelyeghettek, és időnként fáradtak lehettek. Mindössze annyit kell tennetek, hogy nyugodtan ültök néhány percig; ha van lehetőségetek rá, akkor szunyókáljatok 10-15 percet, kérlek tegyétek meg ezt. Esetleg nagyon szomjassá válhatsz, mivel a tested vízrendszere elereszti, felszabadítja az én elkülönült aspektusainak méreganyagait, azokét, amelyek megfagytak az időben, evégett ne feledjétek, hogy tartsátok a testeteket jól hidratálva. És legyetek gyengédek magatokkal.

Kuthumi Nagyúr tudnál nekünk egy kicsivel többet mondani a szív titkos nyelvezetéről/nyelvéről?

Természetesen. Ez a nyelv nem korlátozódik a szavakra olyanokra, mint a különböző nyelvek a mai világban. A szív nyelve egy vibráció volt, amely az egyének között osztódott meg. Olyan volt, mintha minden egyes szívcsakrából állandóan kisugárzott volna a fény. Csukd le a szemed és láss egy csodálatos fényt a szívcsakrád belsejében. Láttad valaha ezt a rózsakvarc lámpát? És milyen szín sugárzódik ki ebből a rózsakvarc lámpából? Ez pontosan a szívcsakrádban lévő szín, akár több színt is láthatsz, ami kiterjeszti önmagát mindenki körül. Képzeld el ezt a fényt, vibrációkat kibocsátani, és (régen) minden vibráció egy nyelvezet volt önmagában, amelyek kiterjesztették önmagukat a létezés minden birodalmába és a kommunikációt ilyen kegyelemmel és ilyen könnyedén folytatták le, és nem létezett konfliktus, mivel mindig csakis az igazságot kommunikálták.

Ha meg tudjátok tartani ezt a látomást, ahányszor csak lehetséges és elképzelitek önmagatokat egymással beszélgetni, nem csak a szájon keresztül, de a szívből is, akkor újra lángra fogjátok lobbantani ezen erőteljes vibrációkat, és erről szól a Szív Megszentelt Nyelvezete/Nyelve, amelyet megnyitottatok ma. Amikor az állatokkal, gyerekekkel, és a természettel kommunikáltok, beszéljetek a szívetekből ahelyett, hogy ezt megpróbálnátok a harmadikszem csakrátokból kivetíteni. A szív nyelve a legerőteljesebb nyelvezet a létezésben, azért mert ez a Szeretet Megszentelt Nyelve, az egyetlen nyelv a létezésben, ami megkerül minden akadályt, ami létezik.

Sok Fénymunkás úgy érzi, mintha a senki földjén lennének mostanság. Ezért van az, hogy az átmenet a Földi Mátrixból való kilépésbe és az Isteni Forrásba való belépésbe folyamatban van. A szerkezetek összeomlását az alsóbb egó távozása hozza létre és ezért van az, hogy sok Fénymunkás elkülönülve érzi magát, néhányan még elveszettnek is: nem tudják, hogy van-e bármiféle cél is, amiért a Földön maradjanak, azért mert ha az egó többé nem létezik, többé nem akar, nem vágyik és nincs szüksége semmire sem, mi marad akkor még? Szeretteim, keresztülmentek az átmeneten, tiszteletben tartva és megbecsülve a szív hangját, aki fel fogja fedezni a Föld Illúzió Mátrixán túli igazságot. Ez hasonlít ahhoz, amit sok lélek megtapasztal a vezető váltás idején, amely szintén történik, azért mert a tudatosság magasabb birodalmaiba léptek. Sokatok úgy döntött, hogy a lélek és forrás által legyen teljesen irányítva/vezetve és ösztönözve és a régi paradigma hanyatlását eredményezve, amely fenntartotta az illúziót a mai napig. Ahogyan kiléptek ezekből a dimenziós tapasztalatokból, a Kozmikus Vibrációk előidéznek újfajta tapasztalásokat a mezőtökben, amit az új Kozmikus Aura hoz létre. Miközben az ember megteszi ezt az átmenetet, egyedül, magányosan, elkülönülve és még ijedtnek is érzi magát. Bízzatok abban, hogy ahová bementek a nagyobb fény egy világa. Ez a változás még nagyon hasonlít ahhoz is, amit a lélek akkor tapasztal, amikor elhagyja a földi síkot és útját egy másik helyre viszik mielőtt a tapasztalás egy újabb ciklusát választaná. Azok közületek, akik mély belső változásokat tapasztalnak, keresztültörnek az illúzión, el vagytok látva, hogy segítsétek azokat, akik hasonló folyamaton fognak keresztülmenni. Ezen időszak alatt ne fókuszáljatok túl sokat arra, hogy mit is kéne megtennetek, inkább maradjatok csendben; meditáljatok, pihenjetek, legyetek kreatívak és tartsátok önmagatokat összehangolódva a Szeretet Végtelen Forrásával, megerősítve, hogy a vezetetés/iránymutatás jöjjön el hozzátok az igazság irányába vezetve titeket, bármi legyen is az, és teljes bizalommal abban ahol találni fogjátok magatokat a következő pillanatban, és ez mindig az igazság pillanata lesz. Ahogyan megkönnyítitek önmagatokat azzal, amivel megajándékoztak, dinamikus változásokat fogtok találni, és az, ami túlterhelt titeket a múltban ekkor az együttműködés és kifejeződés kecses áramlásává válik. Vigyázz azzal az igényeddel, hogy tökéletes légy! Az igazság az, hogy több mint tökéletes vagy és már most is az vagy.

A gyerekekre szintén mély hatással lesznek ezen új energia vibrációk. És, ha szülő vagy, vagy nagyszülő, akkor a genetikai vibrációd közölni fogja és aktiválja majd a Kozmikus DNS-ük Új Kozmikus Kódját ( ha ezt választják). Ez megteremt egy vibrációt azt eredményezve a gyerekekben, hogy még inkább rá fognak szorulni az autentikusságra minden eddiginél jobban. A gyerekeknek ismerniük kell az autentikusság ajándékát, inkább, mint, hogy tökéletes robotokká képezzék ki őket. Az autentikusság tanítói vagytok a gyerekek számára. Ezek a gyerekek tudják, amikor nem vagytok autentikusak és addig nyomogatják a gombjaitokat, amíg nem engeditek meg az igazságotok kifejeződését, mivel ők is tanítók olyannyira, mint ti is az övéik vagytok. Tudják, hogy mi az igazság, és a legtöbb alkalommal nem érik be kevesebbel.

És ez így van szeretteim, átölelünk titeket az energiában, ami lerögzít mindent, amire szükségetek van, hogy autentikusak legyetek, és hogy kifejezzétek önmagatokat a Szív Megszentelt Nyelvezetén keresztül. Bízzatok a sok láthatatlan karban, amelyek megtartanak titeket, hordoznak és kényelembe helyeznek, és tudjátok, hogy soha nem vagytok egyedül. Az Atya/Anya Fénye ragyoghatja be előtettek az ösvényt, amelyet kiválasztottatok azért, hogy haladjatok rajta és minden, mindig jól lehet a világotokban.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohánja, és üdvözöllek és megáldalak benneteket szeretetben. Adonai.

Kuthumi – Tavaszi napéjegyenlőség ünnepe - A Fény Közös Egysége

 Kuthumi – Tavaszi napéjegyenlőség ünnepe - A Fény Közös Egysége


 

Fordította: Hatejer Emese

Csatornázta: Michelle Eloff

Dél-Afrika, Johannesburg

2006. szeptember 23-án

Hanganyag letöltési linkje(Gárdi Mariannától): https://www.mediafire.com/file/jzs1lpe3mwyf6gg/Tavaszi_nap%25C3%25A9jegyenl%25C5%2591s%25C3%25A9g_-_F%25C3%25A9ny_K%25C3%25B6z%25C3%25B6s_Egys%25C3%25A9ge.mp3/file

Youtube-n hallgathatós verzió: https://www.youtube.com/watch?v=WL5l5efRS0A

Megjegyzés: A tavaszi napéjegyenlőség az északi és a déli féltekéken különböző időpontokban köszönt be. Az északin márciusban 19, 20, vagy 21-ére esik, míg a délin szeptemberre hónapjában következik be.

Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.

________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra az új kezdetek, a könnyedség, béke és az szinkronicitás áldásait. Üdvözlet szeretteim.

És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretteim, ez a fény egy ünneplésének időpontja, miközben együtt állunk a Fény Minden Ami Vagyokjának jelenlétében, megteremtjük a tudatosság egy takaróját, ami át fog ölelni mindannyiotokat és nem csak egyénileg, hanem magához fogja ölelni az emberiség egészét is. Ez a tavaszi ünnepség összehozza a közösségeket. Létfontosságú, hogy az egyén megértse a kommunikáció nyelvét. Ez nem arról szól, hogy szigeteljétek el magatokat elit csoportokba. Ez nem arról szól, hogy különítsétek el magatokat azoknak a tudatosságától, akik még mindig a régi paradigma ösvényén járnak. Az együtt élés a Fény egy Közösségeként annyit tesz, hogy kapcsolódjatok a szeretet közös egységeivel mindenben és minden lélekkel a környezetetekben. Megvan az erőtök ahhoz, hogy hatással legyetek azokra, akiket nem ismertek személyesen. Ez a testetek egyik erőközpontján keresztül történik, azon amelyet szívcsakraként ismertek. A kommunikáció birodalmai drámaian változnak. Az emberiség el fogja érni azt a pontot, ahol a kommunikáció többé nem korlátozódik majd a verbális interakcióra. Valójában soha nem is volt csak erre korlátozva. A különbség most az, hogy meg fogjátok tanulni majd a kommunikáció egy sokkal tudatosabb módját az erőközpontokon keresztül a lényeteken belül. Hasznosítva ezt az energiát létrehoz egy teljesen különböző birodalmat, amelyben a szeretet közös egységein keresztül kommunikáltok, lángra lobbanva a szeretet szálán keresztül egy közös egységet a közösségen belül.

Amikor a szeretet szavát használom sok ember a romantikus szerelmet, a plátói szerelmet, a szakrális szeretetet képzeli el, néhányan még többel is összetársítják a profán szeretettel, a szeretettel a gyermekeitek iránt, a szeretet az állataitok iránt. Szeretteim, nem erről a sajátos szeretetről beszélek. Én arról a szeretetről beszélek, ami mélyen bennetek létezik, amit lehet, hogy csak egy rövid, pillanatnyi időre érintettetek meg, amikor kapcsolatba léptetek a végtelen forrással, ami a fény manifesztációit szabályozza, irányítja a világotokban. Ez egy szeretet, ami mindnyájatokban a megnyilvánulás felé törekszik az életetekben; és az idő elérkezett az emberiség számára, hogy a test erőközpontjain keresztüli kommunikálás eszközeit újra felfedezze. A fő erő központ, a szívcsakra, egy kulcs a tapasztalás világainak kinyitására. Ez a tapasztalás, amire utalok az interakció egy magasabb aspektusa, ami az észleléseket/érzékeléseket egy teljesen új sebességre kapcsolja. Ez lehetővé teszi a közösségek közötti interakciót, hogy egy egészen új szintre mozduljanak el. Ti az energia egy közösségéből, a sejtek, molekulák és atomok egy közösségéből álltok, amely létrehoz egy energiát bennetek, evégett egy fajta energiát is körülöttetek. Ez a mágneses mező hatással van mindenre körülöttetek és bevonz számotokra mindent, amiről azt hiszitek, hogy igaz. Sok alkalommal elmondtam már, hogy ha változást akartok látni a világotokban, akkor kezdjétek magatokkal. Azáltal, hogy megváltozik a mágneses nyelvezet körülöttetek, úgy megváltoztatok minden mást is a mágneses mezőtökben.

A közösségben való élés lehorgonyzása igazi értelembe vett lehorgonyzás ma, mivel a tudatosság új magjaival elhozzuk a tavasz energiáit és előidézzük minden lélek tiszta szándékaival, hogy lerögzítsük a fényt, bármilyen formában is értik ezt a fényt a bolygón. A Földetek mélyreható változások elvetésében van. Ez a változás nem korlátozódik a spirituális forradalomra; a változások politikailag, gazdaságilag, történelmileg és szociálisan is történnek. Még a vallások is a legnagyobb változásaikon mennek keresztül. És mindnyájan egy fontos szerepet játszotok ezen aspektusok valamelyikében – más szavakkal ’a fény közös egységében’ – amelyet le kívántok rögzíteni a földi síkon, és így lehet, hogy magatokhoz vonzzátok ennek az azonos mágneses rezonanciáját is. Fel fogjátok fedezni a fényben élés erejét, úgy élve, mint egy közösség önmagatokban és megosztva a közösség fényét, a közös egységet az összes dolgon belül, egy mechanizmusként, hogy egyesítse a közösségek tudatosságát kiterjesztve a barátaitok és közeli családtagjaitok bizalmas közösségén túlra, az általános közösségeken túlra talán a kollégák, emberek, akiket most látsz és majd kiterjesztve ezt a külvárosotokba, városotokba, és az országotok közösségébe, amiben éltek és azon is túlra.

Szeretteim, amit most tesztek az hihetetlennek tűnik. Kapcsolatba léptek a birodalmakkal, amelyek kinyitják a megértés ajtóit és szintjeit, amely lehet, hogy korábban megrémisztett benneteket az elmétekben. Újrahuzalozni az elme működéseit egy létfontosságú része a spirituális, mentális és érzelmi növekedésnek. Fontos, hogy az összes lélek megértse, hogy a spirituális/szellemi fejlődés nem azt jelenti, hogy már elsajátította és uralja az élet minden területét. Szükséges, hogy megértsétek, hogy egy lélek lehet spirituálisan/szellemileg nagyon fejlett, de eközben érzelmileg éretlen. Itt az idő, hogy kiküszöböljük ezt az egyensúlytalanságot az energia rácsain belül, és ezért mindenki keresztül fog menni egy felgyorsított érzelmi szintű megérési fázison azért, hogy az érzelmi és spirituális intelligencia egyensúlyba legyen.  Az egyensúly az érzelmi és pszichológiai én között, vagy ha az jobban tetszik spirituális én között létfontosságú annak érdekében, hogy hordozza a fény új projektjeit és feladatait a jövőben. Oktassátok az embereket bármilyen módon, ahogyan képesek vagytok rá. Azonban, ne bombázzátok az embereket információval, ha nem hajlandóak meghallgatni, vagy azon a szinten amin vannak, még nem képesek megemészteni ezeket. Ahogyan a belső gyermek előtérbe kerül, felismeritek, amire szüksége van, így a fény egy új hulláma jöhet létre. A fény egy új hulláma, ami elhozza ezen személyek mindegyikének mágnesesen a lehetőséget, hogy manifesztálják a szükségleteiket/igényeiket.

Beszéltem már a 4 fő pilléről, amit újrateremtenek, a szegénység tudatosság, amely jólét tudatosságként fog újjászületni, az áldozati tudatosság, amely győzelem tudatosságként születik újjá, a bujaság tudatosság, amely isteni szeretet tudatosságként fog előbukkanni, és a feltétel nélküli szeretet lép majd a feltételes szeretet oszlopának helyére.

Minnyájatokban benne van ez a 4 pillér, az alapzatotok szerkezetének részei, amelyek a gyökércsakrában foglalnak helyet. A belső gyermeketek tudatossága a mag stabilizátorotok bennetek és egyenesen a csakráitok középpontjából indul ki a koronától a gyökérig. Azután kiterjed az összes csakrába felül és alul, a fizikai testetek 7 csakrájában.

Számos ember manifesztál drámát az életébe csak, hogy emlékeztesse önmagát arra, hogy élő. Az életetek drámái, amelyektől olyannyira meg akartok szabadulni, azok amelyek táplálják a rendszereteket, hizlalják az egótokat, emlékeztetve titeket ennek jelenlétére. Ez az áttörés, az elmozdulás egy eltérő tudatállapotba, ezért a változás egy eltérő helye, ahol szembenéztek az életetekkel és lehetőségetek van arra, hogy megválasszátok, hogy vajon az egónak engeditek-e meg, hogy megteremtse az energiamező mágneses nyelvezetét körülöttetek vagy inkább a lelketeknek teszitek lehetővé, hogy társteremtsen veletek és az énetek magasabb aspektusaival.

Hosszú évek óta készítettek elő titeket ezekre az időkre, az időkre, ahol be fogtok lépni a hatalmatokba, átölelitek az autentikusságotokat, keresztül töritek a régi paradigmákat, amelyeket a társadalom elvárásai hoztak létre, az elvárásokat, amelyeket a félelem motivált elsősorban. Ennek a struktúráját folyamatosan kell lerombolni, szétszedni lépésről lépésre. Egy struktúrát, amelyre sokatoknak az önazonossága/identitása épült. Ennek ajándéka, viszont, a belső felismerése, hogy az identitás, amit elfogadtatok egy óriási ajándékot adott neked, ami elhozott téged ahhoz a pontoz, ahol jelenleg vagy.

Itt az idő, hogy megnézzétek, hogy mi van az identitáson túl, amit a személyiségetekként érzékeltek, akik vagytok, a nevetekként, a pozíciótokén a társadalomban, a titulusként amit viseltek, a munkátokként, amit dolgoztok, még azon megbélyegzésekhez is, amelyeket a korotokhoz, szexualitásotokhoz kötődnek, ahhoz, hogy mit kívántok tenni vagy sem a szabadidőtökben, hogyan kéne gondját viselnetek a gyermekeiteknek, ahogyan kölcsönhatásba léptek az élettel, és most minden készen áll a változásra. Változzon-e vagy sem mindez a te választásod.

Sok cikluson keresztül, a fénymunkások azt kérdezték: ” Miért van a világunkban ilyen zűrzavar?” ”Miért vannak háborúk?” ”Miért van jelen visszaélés?” A válasz erre a kérdésre bennetek van; és hogy megkapjátok a választ egyszerűen nézzetek a tükörbe, nézzetek a lelketek szemeibe, nézzetek magatokba, és nézd meg amivel háborúzol, amivel hadban állsz. Nézd meg mi okozza a zűrzavart benned. Nézd meg mit tükrözöl vissza magadról (a külvilág felé), hogyan gondoskodsz a belső gyermekedről, hogyan táplálod önmagad. Mindent, amit magadért teszel az visszatükröződik a külső világban. Ezért, hogy a háború véget érjen, köss békét önmagaddal. Úgy manifesztálhattok bőséget a bolygótok számára, hogy minél többen eleresztitek a szegénység tudatosságot, átölelve a világotokat, elfogadva, hogy értékesek és érdemesek vagytok a szeretetre és a barátságra, egyesülve a közösséggel, amiben biztonságban érzitek magatokat, amivel növekedhettek és amiben társteremthettek. Kitakarítva a rendetlenséget, zűrzavart belül.

Ez egy olyan utazás, ami meg fogja mutatni, amit a külső világban kerestek és ekkor az utazásnak ezen része a végéhez ér. Az élet egy utazás; nos, megtanultátok. De mi van, ha a keresésetek utazása nagyon hamar a végéhez ér? ”Mi lesz, ha az utazásomnak vége lesz a közel jövőben?" - kérditek önmagatoktól. Már haladtál olyan úton, ahol kerested önmagad autentikus aspektusait, kerested a békét, kerested a harmóniát, kerested a szeretetet és kerested az igazságot. Ha az életedet egy utazásként látod, miközben keresed az összes ezen aspektust, akkor az életed hátramaradt részét ezzel a keresgéléssel fogod tölteni. Mi lenne, ha elképzelnétek inkább, hogy már elértetek egy vágyat, ahol már megleltétek a válaszokat, megtaláltátok a békét, megleltétek az igazságot, megtaláltok a harmóniát, megtaláltátok az autentikus éneteket, és ekkor egy teljesen új kaland kezdődne el, ahol hasznosítanátok, amit már megleltetek és azt, amit átöleltettek azért már elértétek, a vágyat és egy teljesen különböző világot teremtettetek magatok számára. Már mondták nektek: a Föld a szabad akarat egy bolygója. Hányan használjátok ténylegesen az akaratotokat szabadon? Hányan használjátok az akaratotokat bátran, hogy eldöntsétek minden nap, amit igazán szeretnétek tenni/csinálni azon napon?

Szeretteim, amit mondani kívánunk nektek ezzel az: Igazán eljutottatok annak valódi esszenciájához, hogy hogyan használjátok a választásotok erejét? Ne gyertek elő mindenféle kifogással, hogy miért nem tudjátok ezt tenni azért, mert a kutyát meg kell etetni ilyenkor reggelente, vagy van egy rakás gyereketek, akikre minden nap ügyelni kell, vagy a főnökötök nem engedi ezt meg nektek, vagy pénzügyileg nincsenek meg az eszközeitek, hogy megtegyétek az A-t, B-t és C-t. Ez a helyzet: megértjük. De mit tudsz tenni a valódi jelen pillanatban az erőforrásaiddal, amik már rendelkezésedre állnak, hogy belekezdj a szabad akaratod alkalmazásába, úgy hogy megváltoztatod a környezeted teljesen? Volt egy hölgy és egy férfi, akik arról beszéltek korában, úgy járulnak hozzá több pozitív energiával az ökoszisztémához, hogy kevesebb benzint használnak és úgy csinálják ezt, hogy többet mennek gyalogosan kocsi helyett és az *élelmiszer kilométer[food miles] kezdeményezés szerint élnek. Az emberek nem fognak figyelmet szentelni ilyen dolgokra, ha túlságosan az otthoni aggályaikra koncentrálnak, a kifizetetlen számlákra, a megoldatlan kérdésekre a barátaikkal, családjukkal, kollégáikkal…stb. Ez nem azt jelenti, hogy ezt kéne tennetek testvéreim és nővéreim; ez része az utazásotoknak, és létfontosságú ezt a tudatosságot, hogy előidézzétek. És ezért kell együtt dolgozniuk a közösségeknek. Tehát ha tudtok próbáljatok meg sokkal környezet tudatosabban élni. Rengeteg információ, tipp...stb áll rendelkezésetekre ezzel kapcsolatban, hogy hogyan is tegyétek ezt. Sok lélek munkálkodik ezzel kapcsolatban, hogy megértessék, hogy miért fontos környezet tudatosan élni, hogy miért esznek organikus ételeket vagy spórolnak a benzinnel…stb, és hogyan gazdagítják ezek a dolgok az életüket, és hogyan tudják másképp kezelni az összes személyes problémájukat azáltal, hogy sokkal tudatosabbá váltak arra, ami körülöttük történik, és sokkal jobban érintkezésben vannak azzal, ami bennük történik.

Szeretteim, ez előidézi nektek a pontot, ahonnan megláthatjátok miért olyan fontos együtt dolgoznotok. Igen, egy ember is változást hozhat a világba, de a tömegekbe van az erő. És amikor az emberek egy közös egységként megerősítik az energiájuk rezgését, ezeknek az embereknek a mágneses mezejének a kisugárzása le tudja bontani a morfogenetikus mezőket, amelyek információt tartalmaznak, nagyon magas arányban. Amikor az egyén megérti, hogy le tudja bontani az ilyen energiamezőket azáltal, hogy összegyűltök és megtartotok egy szándékot békében, tisztán, bármi legyen is az, emlékeztetve magatokat arra, hogy milyen erősek is vagytok, milyen meghatalmasodottá is fogtok válni és váltok és váltatok, és amit felfedeztek az meg fog hatalmasítani másokat is. Az erő meghatalmasít, amikor megteszed azt, ami a pillanatban van és ekkor cselekszel. AZ UNIVERZUM A CSELEKVÉST TÁMOGATJA! Hiába olvassátok ki az összes metafizikai, ezoterikus vagy tudományos könyvet, amit eddig írtak, ha a bennük lévő információt nem használjátok! Ez olyan, mint ülni a kertben és azt vizslatni, hogy mikor nő már ki a veteményes trágyázás, ápolás, gondoskodás és öntözés nélkül. Igen, imádkozhattok esőért, de az is eltarthat egy ideig. Emlékezzetek egyfajta mechanizmusok vagytok a menny és föld között, és Isten csatornaként használ titeket, hogy ezeket a dolgokat megtegye. Mindenki érti ezt eddig?

Még egy kicsit el kell látnunk titeket egy kis információval, hogy valóban elgondolkodjatok ezen. Ahogyan a spirituális megvilágosodás lerögzíti magát a Földön, miképpen ez a magasabb világokban van, akkor el fogjátok kezdeni felismerni, hogy az egótok milyen nagy szerepet játszott abban, hogy kapcsolatban tartson titeket azzal, amit az életetek drámájaként érzékeltetek. Néhányotoknak csak kis drámáik vannak, másoknak messze nagyobb drámáik vannak jelen az életükben. Ha egészségügyi vagy pénzügyi kérdésekkel, spirituális kihívásokkal, egy érzelmi kihívással, vagy bármi ilyennel van dolgotok, akkor kérünk álljatok le egy pillanatra és kérdezzétek meg magatoktól, hogy mit nyer az egó abból a tapasztalatból, amit megtapasztalsz? Mi az az energia, aminek rabja vagy, amitől függsz és minden alkalommal fixen a helyére erősíted ezáltal, hogy árulást, vesztességet, hiányt tapasztalsz? Mi ez? Néhányan azt mondhatjátok: Kuthumi, csak nem bolond gombát ettél, az életem rendben van, és hogy mered azt mondani, hogy az egóm vonzotta be ezt a betegséget, vagy a pénzügyi helyzetemet, amiben vagyok? Igen, újra meg fogom erősíteni, bevonzottad ezt magadnak a mágneses nyelvezeteden keresztül. De, a legcsodálatosabb dolog mind közül az, hogy meg van az erőtök, hogy megváltoztassátok ezt. Mindamellett meg van az erőtök, hogy megváltoztassátok ezt, azért mert meg volt hozzá az erőtök, hogy létrehozzátok. Einstein szavaival élve: ” “Semmilyen probléma, vagy helyzet nem oldható meg azon a tudat szinten, amelyen keletkezett.” Ez azt jelenti, mindnyájatoknak meg van a lehetősége, hogy az életetek megértésének következő szintjére lépjetek, felismerve, hogy ti írtátok a forgatókönyvet. Szintén fontos, hogy teljesen magadhoz öleld a lényed minden unciájával azt, aki vagy és amit eddig a pontig tettél az tökéletesen rendben volt. Rendben vagy, még ha néha nem is hiszed el. Megcselekedtek a legjobbat, amit az erőforrásaid által tudtál, amelyek a rendelkezésedre álltak és tudod mit? A jövőben is mindig a legjobbat fogod tenni, ami azon alapul, ahol vagy. És mindig meg lesz a választásod, hogy megváltoztasd az irányt, amikor csak akarod. Amikor az egyén követi az igazság ösvényét, és a végtelen forrás által vezérelt, akkor ott nincs olyan dolog, se személy, aki megmondaná neked, hogy mit kell tenned vagy mit nem kell megtenned. Az egyetlen ember, aki diktálhat az te vagy. Azt csak az egó vagy a lélek befolyásolhatja; amit választasz. Számos ember ragaszkodik a betegséghez, elgyöngítő helyzetekhez, lebénító hiedelem rendszerekhez, viselkedésekhez és függőségekhez a kapcsolatokban és más romboló mintákhoz az életükben, hogy meghatározzák az identitásukat. Ez az amiért, megvizsgálva magatokat és megfigyelve a világot körülöttetek, meg fogja adni a kulcsokat, ahhoz, hogy mit szükséges megvizsgálnotok. Kezdjétek azzal, hogy megvizsgáltok mindent, amit szeretnétek, hogy megváltozzon a világotokban. Ha meg akarod menteni a világot, hol kell kezdened? A válasz erre, hogy kezdd el önmagadban. Nem kell semmit tennetek, hogy megváltoztassátok a világot önmagatokon kívül; mindössze annyit kell tennetek, hogy változzatok meg belül. Összpontosítsatok erre és a feladat már készen is van. Tehát, minden, amit valaha is kellett tennetek, hogy dolgozzatok önmagatokon, megszólítva az összes közös egységet önmagatokon belül, amelyek ezt a mágneses mezőt hozták létre körülöttetek, ami hozzátok vonzott más közös egységeket, amely egy közös egységet formált különböző közösségekkel, amelyekben magatokat találtátok, visszatükrözték azt, amit legjobban szerettek magatokban és azt, amit gyakran elutasítotok önmagatokkal kapcsolatban. Csak ebben az esetben néhányan elfelejtettétek, hogy nem láthatjátok a szeretetet, szépséget, vagy bármilyen más pozitív minőséget a másik személyben, ha az nem létezik bennetek, vagy mélyen el van rejtve. Ne feledjétek, minden alkalommal, amikor csodálattal, szeretettel, örömmel néztek valakire, ekkor egyszerűen az azonos aspektust ismeritek el önmagatokban. Érhető?

Tehát, szeretteim, előre mehettek a tavaszi ünnepség ezen a napján emlékezve a közös egységre bennetek, amivel minden nap dolgoztok a közösségeteket együtt tartva. Senki sem külön álló sziget önmagában. Semelyikőtöknek sem kell egyedül járnia az utat. Sokan elértettek egy célállomást. Most lehetőségetek van megválasztani, hogy mit tesztek azzal, amitek van. Ne feledjétek, nincsenek kifogások! Az egód egy mester, aki lebeszél arról, amit tenni szeretnél. A felsőbb énetek, lelketek égisze alatt fogtok uralkodni, vagy ez lehet, bármi aminek nevezni kívánod ezt. Meghozod a döntésedet, egy választást, hogyan éld az életed olyat módon, ahogyan azt választottad. Tehát annak érdekében, hogy szabad légy, választanod kell ezt. Keresztül fogtok menni a gyógyulás egy ciklusán arra a témára fókuszálva, amiről ma beszéltünk. És ezért vagy itt ma, mert készen állsz arra, hogy ezekkel az aspektusaiddal dolgozzál. És ha már letisztáztad, a legtöbb ilyen aspektusod, akkor talán elősegítheted másoknak is, hogy ugyan ezt tegyék. Talán csak egy kicsit fel kell frissíteni, amit tudtok már és hálát adni azért, ahol jelenleg tartotok. Amikor az identitások lehullanak, a felcímkézett dobozok és cseppek szétbomlanak, felismeritek a világotok messze nagyszerűbb, mint amilyenek hittétek, akkor a kalandok valóban beindulnak, azért mert sokkal több vár felfedezésre.

A világ, amit földi életként ismertek 144 000 dimenzióból épül fel magában tartva azt, amit a földi mátrixnak hívunk, ennek a mátrixnak van egy fő-váza, ami információkból és programokból/tervezetekből áll össze, amire számtalan forrás van hatással. Ezek vagy támogatni vagy elpusztítani/lerombolni tudnak bármit, amiről az egyén úgy dönt, hogy megteremti. A 144 000 dimenzió amiről beszélünk a tanulás összes szintje, ez pontosan ugyanúgy az óvodával kezdődik és az akadémia teljesítésének legmagasabb szintjéig munkálkodtok magatokkal, addig amit még elképzelni sem tudtok, hogy elérhetek. Bármikor lehetőséged van ott hagyni az iskolát, kibukni a felsőoktatásból és belépni valami eltérőbe; vagy teljesítheted a tanulmányaidat, elérhetsz egy fokozatot vagy a diplomát és kiléphetsz a világba, ahol valami eltérőt tapasztalhatsz meg. És ezt mutatják be nektek éppen, egy lehetőséget, hogy kitörjetek a földi mátrixból, hogy túlhaladjátok ezt, hogy kilépjetek az akváriumból, hogy úgy mondjam, és hogy kapcsolatba lépjetek az összes élet végtelen forrásával, oda, ahol amit úgy ismertek, mint sötét testvériség vagy negatív erők vagy bármi ilyen dolog, akárminek is címkézitek fel, többé már nem létezik. Tehát ebben az esetben kicsit  unatkoztatok az életben, azért teremtettétek meg ezeket a dolgokat, biztosítalak benneteket róla, hogy valamit adni fognak, hogy dolgozzatok vele, legalább önmagatok aspektusaival, hogy megvizsgáljátok. A legfontosabb, hogy vizsgáld meg önmagadat és tudj nevetni önmagadon. És ekkor egy futópillantást vethetsz a filmre, amit az életedként tartasz számon és kiléphetsz ebből és láthatod önmagadat szerepet játszani. Azt hiszem ez egy nagyon jó vígjáték, igaz? Tehát lépjetek ki és nevessetek magatokon szeretteim. Meg fogtok lepődni, hogy a stagnáló energia milyen gyorsan is kezd el mozogni vagy ami egy akadályként vagy korlátozásként jelenik meg az egyszerűen fel fog oldódni azért, mert kiléptek a drámából, megvizsgálva ezt, nevetve ezen, és ez többé már nem lesz kérdés vagy kihívás. Ez az ahol a meghozott választás eltávolodhat az egótól és beléphet valami messze nagyobb és nagyszerűbb. Hát akkor szeretteim, átadtuk nektek ezt az üzenetet, reméljük, hogy mindegyikőtök szívében le fog ülepedni, ahol képesek lesztek ezt érezni a lényetekben megtéve azt, amit ezzel az információval kell. Talán azt választjátok, hogy soha nem fogtok többé emlékezni erre, néhányan közületek, ha jól tudom, teljes gőzzel szét fogják boncolni önmaguk minden aspektusát, és nagyon mélyre hatolnak ebben. A lényeg az, hogy tényleg nem számít, hogy mit csináltok ezzel. Ameddig boldogok vagytok, mindaddig, amíg hisztek a teljes egész lényetekkel, hogy a legjobbat teszitek, amit tudtok, hogy amit megéltek az egy autentikus tapasztalás tökéletesen összehangolódva azzal, ami az igazi lélek vágyatok, ha ez a helyzet, akkor Isten áldja a lelked; és áldjon meg mindenkit közületek.

Tehát, szeretteim, elhozzuk minden áldásunkat a lelketeknek, aki megkövetelte, hogy a menny darabkátok a Földön manifesztálódjon, hogy megmutassa nektek az erőtök nagyságát és hogy milyen messze mehettek ennek hasznosításában, a hatalom, hogy meggyógyítsátok magatokat, átalakítva a tudatosság összes régi paradigmáit és manifesztálva a fény egy közösségét, az erő egy közösségét, és a növekedés/gyarapodás egy közösségét, ahol minden közös egység hozzájárulhat a szépséghez, az összes közös egység virágzásához kiterjesztve ez a nagyobb közösségbe, addig amíg a bolygótok egy fénnyé, egy ritmussá nem válik, együtt lélegezve, kifejeződve egyként. Bízz a sok láthatatlan karban, ami megtart téged, ami hordoz és kényelembe helyez, és tudd, hogy mi mindig veled vagyunk minden úton. Az Anya/Atya Isten fénye ragyoghatja be előtettek az ösvényeteket, amit választottatok, hogy bejárjatok. Minden egyes lépés, amit megtesztek egy biztos egy lehet, és mindig, minden jól lehet a világotokban.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Chohánja, és üdvözöllek és megáldalak benneteket szeretetben. Adonai.


*Élelmiszer Kilométer[food miles]:

Az élelmiszer kilométer kifejezés a termék, termelő és fogyasztó között megtett útjára utal. A szupermarketek polcain sorakozó ételek a „termőföldtől a tányérig” óriási távolságokat tesznek meg. A távolról jött árukért lényegesen nagyobb árat fizetünk, mint amennyit a pénztárgép mutat. Az élelmiszerek szállításakor a levegőbe kerülő szén-dioxid és egyéb gázok éghajlatváltozást okozó és egészségkárosító hatása mára ijesztő méreteket öltött, nem beszélve az importált áruk élelmiszerbiztonsági kockázatáról. Minél több kilométer adható hozzá képzeletben egy adott élelmiszerhez, annál kevésbé nevezhető az élelmiszer fenntarthatónak és környezetvédelmi szempontból kívánatosnak. Ezek az árucikkek hihetetlen mértékű pazarlást és környezetszennyezést jelentenek. Levegőben szállítani 40-szer annyi üzemanyagot emészt fel, mint a tengeri szállítás. Emellett nem elhanyagolható szempont a mesterséges érlelőanyagok használata, a tartósítás érdekében használt vegyszerek vagy a hűtés energiaigénye, és a csomagolás által termelt hulladék mennyisége. Közösség által támogatott mezőgazdaság (community-supported agriculture, CSA) Az alternatív termelési és élelmezési hálózatok egy formája, amely igyekszik kikerülni a globalizált mezőgazdaság problémáit, és összekapcsolni a helyi termelőket a helyi, vagy közeli fogyasztókkal. Gazdaságos, mert lerövidíti a szállítási távolságokat, építi az emberi kapcsolatokat, mert kistermelők és fogyasztók közösségére alapul, amely együtt vállalja a termelés kockázatát, illetve együtt osztozik a nyereségen.

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk   Csatornázta: Michelle Eloff© Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 29 Fordí...