Mária Magdolna – Egyiptom 5 – Az Egy(ség) Törvénye, a Bőség Törvénye Második Rész és a 50-56. Víz Kapuk

Mária Magdolna – Egyiptom 5 – Az Egy(ség) Törvénye, a Bőség Törvénye Második Rész és a 50-56. Víz Kapuk

Közvetítette: Michelle Eloff

2010. február 09

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese








Előző Víz Kapus közvetítés: 

Mária Magdolna – Egyiptom 4 – Változás Törvénye és a 43-49. Víz Kapuk

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-egyiptom-4-valtozas.html 

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül. Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

OoOoOoO 


Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket a fény, az igazság és szeretet isteni jelenlétében.

Minden egyes frekvencia hitelesekként irányít titeket az egység útján. Sok minden történt a világotokban az elmúlt öt napban. És ez az elmúlt öt nap ízelítő volt ezeknek az új energiáknak az intenzitásából, amelyek azért jönnek, hogy átszűrjék az emberiség kollektív tudatossági hálójának régi rendszereit.

Az igaz világ minden fénye be lett hívva, és a Skorpióban lévő Hold kapuján keresztül ez a fény előbukkant. Ez egy olyan fény, amely behatol a tudatalatti legmélyebb rétegeibe, beszivárogva az én azon részeinek legmélyebb, legsötétebb zugaiba, amelyeket teljesen kiközösítettek. Ezek azok a részeitek is, amelyeket olyan mértékben elutasítottak, hogy teljesen és végérvényesen el lettek felejtve.

Azok az energiák, amelyeket most a testetekbe kell vonnotok, felerősítik a tudatos tudatosság mágneses rostjait, amelyek az agysejtjeitekben vannak. Ahogy ennek a tudatosságnak minden egyes pulzációja a testetekben lévő fényorganizmusokon keresztül a kommunikáció frekvenciáin áthaladnak, fizikai testetek, érzelmi, mentális és spirituális testeitek atomi szerkezete apró, nagyon finom változáson mennek keresztül a frekvenciájukban. Azonban ez a parányi, finom változás teljesen megváltoztatja az energia áramlását rajtatok keresztül, a csakráitokon keresztül, és a belső lényetekből a kollektív környezetbe kiáramló energiát.

Ez az az idő, amikor besétáltok az egység új mezőjébe, az energia és a tudatosság mezőjébe, amely irányít titeket, és felfedi számotokra, hogyan is van ez, és miért olyan fontos, hogy mindannyian kapcsolódjatok a belsőtökhöz, valamint mindannak az egységéhez, ami az énen kívül van, ami kifejezetten az ember fényének tükröződését testesíti meg. A Skorpióban lévő Hold segít elmerülni önmagunk mélységeiben, ahol az elveszett lélek részek a régi paradigma mélyedéseiben barangolnak, kapukat, kulcsokat és kijáratokat keresve, hogy lelketek ezen elveszett részei is szabaddá válhassanak, és érezzék, amit éreznek, és nagyon gyakran érzik, de nem ismerik fel, hogy ez egy elveszett részük, aki az élettel való újraegyesülésre törekszik. Ahogy fejlesztitek az érzékeiteket, és ahogy folyamatosan fejlesztitek a kapcsolatotokat önmagatokkal a gyógyításon keresztül, amire időt szántok, és az utatokon megkérdőjelezitek azt, ami már nem szolgál titeket, és megkérdőjelezitek azt, ami a figyelmetekért kiált, mindez egy új térképet, egy új isteni tervet mutat meg nektek, amely újra egyesít titeket a mindenség egységével.

Ezek a Víz Kapuk az egység energiáit tartalmazzák. Emellett lehetővé teszik, hogy a Szárnyas Sárkányotok magasabb energiái és magasabb rendű testei felszínre kerüljenek. Szárnyas Sárkányotok azon részei, amelyeket megsebesítettetek, és azok, amelyeket elutasítottatok, szintén újraegyesülésre törekszenek, bár ti már megjártátok a Szárnyas Sárkányotokkal való újraegyesülés útját. Most teljességében be kell fejeződnie, mert sötét aspektusaitoknak egyesülniük kell, mielőtt teljes pánikrohamot kapnátok. Ezeknek a sötét aspektusoknak semmi közük a gonoszhoz vagy a rosszindulathoz, ezek azok a sebzett részeitek, amelyeknek egymásra van szükségük, hogy egyesüljenek, és ezen az újrakapcsolódáson keresztül megalapozódjanak a fény erejében, amelyet ti és Szárnyas Sárkányotok nem is olyan régen megtapasztaltatok, amikor eggyé váltatok. Energiáitok erejének először egyesülnie kellett. Önmagatok meghatalmasodott, tudatos aspektusai létrehozták a szeretet szent takaróját, amelyben sebzett Sárkánylovasotok és Szárnyas Sárkányotok újra összekapcsolódhat, elengedheti és megreformálhatja fényetek kollektív testét, és újjászülethet az eggyé válás szándékának erejével. (szünet)

Azt akarom most, hogy képzeld el magad Egyiptom hatalmas fenséges sivatagaiban, és miközben a Föld Anya testének ezen a csodálatos részén vándorolsz, szeretném, ha észrevennéd most, hogy alakok állnak előtted, és észreveszed, milyen erős a fény körülötted, amely megvilágít egy utat, amelyet most követsz, és ahogy közelebb érsz, felismered a mindenható Mihály arkangyalt, aki kinyújtott karral üdvözöl téged, mellette én, Mária Magdolna és a két fény nővérem Guinevere és Jezabel, valamint Kuthumi-Agrippa üdvözölünk téged ezen a megszentelt helyen, és integetünk neked, hogy köves minket. Ahogy velünk sétálsz, átsétálsz egy portálon, az energia alakja megváltozik, és Egyiptom összes rejtett ősi sivatagi templomának legősibb és leghatalmasabb részén találod magad. Figyeld meg a körülötted lévő szépséget, szívd magadba és kövesd őket, amíg el nem érsz egy csodálatos szent szökőkúthoz, és ez a szökőkút föléd tornyosul, és felnézel a csodálatos kő Sárkányra, amelyből ez a víz folyik, és lazíts, add át magad és engedd meg a fény létezőinek, akik elhoztak eddig a pontig, hogy megtartsanak téged, miközben belépsz ebbe a szökőkútba, beleereszkedsz a testeddel a vízbe, érezd a Sárkány erejének rezgéseit, a Szárnyas Sárkányod összekapcsolódik veled, és ami egykor egy kőszobor volt, most a Szárnyas Sárkányod, amely lenéz rád. A szívcsakrájából kiáradó élet vize most rád ömlik, behatol a testedbe, és megtisztítja lelked elveszett részeinek sebeit, a szíved megnyílik, és most egy erőteljes energiasugarat bocsátasz ki a szívedből, ezt a folyékony szeretetet önt a Szárnyas Sárkányodba, amely beszivárog a testébe, és gyógyító, tisztító és vigasztaló ölelést hoz a Szárnyas Sárkányod lelked elveszett részeire, miközben ezek az energiák áramlanak kettőtök között. Arra kérünk, hogy lazíts, és engedd meg nekem, Mária Magdolnának és nővéreimnek, mint a Háromszoros Istennőknek, hogy gyógyítást végezzünk el rajtad. A Háromszoros Isten és Istennő energiái egyesülnek Saint Germain lángján keresztül, amely megtestesíti ezt a törvényt, és miközben felajánljuk neked ezt, várjuk az engedélyedet, amikor megadod az engedélyt, belépünk melléd az energiameződbe és a vízbe, támogatva téged és Szárnyas Sárkányodat, hogy visszaszerezzük az összes elveszett lélek részt, akik tudatalattidban bolyonganak, és hazahozzuk őket.

Lélegezz be mélyen, majd teljesen ki. A hét Víz Kapu vize a szent forrásban található, miközben ezt a gyógyítást végezzük. Mihály arkangyal fogja a Szent Grál arany kelyhét, és vizet merít bele, majd átadja neked. Idd meg, és engedd, hogy ez a víz bejusson a testedbe, elhozva a szükséges gyógyulást és tisztulást. Most arra kérünk, hogy nyújtóztasd ki a tested. Mi, a Háromszoros Istennők, akiket a Háromszoros Isten segít, megtartunk, miközben ezen a vízen lebegsz, annak esszenciájának erőteljes fényét elnyeli a DNS-ed, egyidejűleg magába szívva az Egység Törvényének szent kódjait is. Amíg ellazulsz, Mihály arkangyal aktiválja személyes igazságának sugarát, és egy erőteljes gyógyító kúpot fon a tested köré, hogy az Egység Törvényének lényege, a fény teljesen legyökerezhessen a csakráidban, ennek alapelveit minden csakrába beágyazva, emlékeztetőül arra az erőre, amely nemcsak önmagad minden aspektusával való egyesülésben rejlik, hanem az élettel való egyesülésben és eggyé válásban is, a legteljesebb életet élve. Lazíts továbbra is, mert ezek a vizek most fényörvényt hoznak létre közted és a sárkányod között ez az úgynevezett fényörvény vonzza az elveszett aspektusokat vagy a benned és a Szárnyas Sárkányodban vándorló elveszett lelkeket, és ebben a fényörvényben tartják őket, kihúzva, felhúzva, hogy összekapcsolódjanak egymással, kezdetben elkülönülve tőled, elkülönülve a tudatos elmédtől, visszatalálva az igazságuk fényéhez, ez a fényörvény aktiválja a szükséges gyógyulást és megtisztulást, ami ebben az időben szükséges, ha ez megtörtént, azok a megújult és újjászületett aspektusok, amelyeket elveszett lelkeknek neveztünk, egészségesen és épségben térhetnek vissza.

Vegyél egy mély lélegzetet be, majd lélegezz ki teljesen, miközben ennek a rejtett ősi sivatagi templomnak az erői most kibocsátják Megszentelt Központi Magjának hangjait, ez a hang megtestesíti az összes ősi tanítás rezgéseit, az ősi tudást, a Mindenható Bölcsek, Nagyurak és Úrnők, Főpapok és Főpapnők ősi erejét és bölcsességét, akik mind átestek beavatásukon és sok szintű képzésükön ebben az ősi sivatagi templomban.

Azt akarom, hogy most nyisd meg a tested, hogy befogadd a szent aláírást, hogy azok a részeid, amelyek rezonálnak ezeknek a templomoknak az ősi energiáival, egyesülhessenek, és feltárhassák előtted erejüket, meglátásaikat, mágiájukat és bölcsességüket azáltal, hogy eggyé válnak veled. Mihály arkangyal most úgy irányítja az energiát, hogy ez az örvény közted és Szárnyas Sárkányod között egy gyönyörű arany spirállá váljon. Ez a spirál a Szárnyas Sárkányod energiáját annak a középpontjába húzza, és a lényeged energiáját is annak középpontjába húzza, ahol is összekapcsolódtok. Itt válnak eggyé a fizikai, érzelmi, mentális és spirituális testetek energiái, és lelketek azon elveszett részei, amelyek évezredek óta a sötétségben vándoroltak, most megtalálják a helyüket mindkettőtökben, ahogy minden energiátok rostja előbukkan, eggyé válik. Képzeld el, hogy ez az erős fény egyetlen energia dobbanás lesz, amely egy minden erőt megtestesítő szívet testesít meg, egyetlen szent kódot, amely a SZERETET kódja. A szeretet az egyetlen energia, amely lehetővé teszi az emberi lélek elméjének, testének és szellemének valódi evolúcióját egyetlen közös cselekvésben és előrelépésben. Vegyél egy újabb mély lélegzetet, lazítsd el a tested, érezd a könnyedséget, hogy eggyé válsz és újra kapcsolódsz evvel a csodálatos lénnyel. Már volt néhány napod arra, hogy megtapasztald, milyen érzés a Szárnyas Sárkányod energiája, és milyen érzés számodra, mint Szárnyas Sárkánylovasnak, magadhoz ölelni ezeket az energiákat, hogy megtapasztald a fény beszűrődését és a felszabadulását, ahogy áthaladnak a csakráidon, változást idézve elő, dinamikus új megértéseket hozva, amelyek mindegyike közelebb visz az eredetedhez és az élet összes igazságához.

Lélegezz be mélyen, majd lélegezz ki teljesen, miközben Mihály arkangyal aktiválja a Víz Kapuk energiáit, ez hatalmas leckét ad számodra, hogyan lehet eggyé válni vágyaiddal és személyes igazságoddal, hogy teljes mértékben megértsd a természet nyelvét, a hozzád való kapcsolatát és azt a hatalmas szerepet, amelyet az élettapasztalataidra gyakorol, ezeknek a vizeknek az energiái, amelyeken lebegsz, és a vizek, amelyeket felszívsz a testedbe, beindítják frekvenciákat, amelyek behatolnak az érzelmi testedbe, és megnyitják azt, hogy jobban befogadd ezen erőteljes érzelmi test átalakulások tulajdonságait, és aktiválja a spirituális beteljesülésbe vetett hit és a mély szeretetbe vetett hit mélyebb szintjét, az energiák most elkezdenek forogni a tested körül. Ez a forgó mozgás energiacsatornákat nyit meg a testedben, amelyek tökéletes összhangban és közvetlen harmóniában vannak ezzel a különleges érzelmi test aktiválással.

Ez a különleges energia és frekvencia mindannyiótok számára egy teljesen új módot kínál az életetek törvényének meghatározására. Egy teljesen új módot arra, hogy újraértelmezzétek, mit jelent eggyé válni önmagatokkal és az egész élettel. Soha ne feledkezzetek meg a természet alapjairól, és ez az, amit a testetekben testesítetek meg. A testetek a természetben testesül meg. Elsősorban vízből álltok. A víz a természet egyik aspektusa. Ez a természet folyékony érzelmi tudatossága. A testetekben lévő ásványok a földben lévő ásványok, amelyek különböző formákban tükröződnek, mégis egyek és ugyanazok. A természetre támaszkodtok, hogy tápláljon, gyógyítsa a testeteket, és fenntartsa azt a magas energiaszintet, amire szükségetek van ahhoz, hogy megtehessétek, amit ebben a modern világban tennetek kell. Minden nap erre támaszkodtok, mégis legtöbbször nem figyeltek oda rá. Nem ismeritek el, hogy ami a testetekbe kerül, legyen az étel vagy víz, legyen az a szaglásotok, vagy az, amit a szemetek tudatosan és tudattalanul lát, az mind természetes és a természet része. Amikor a testet szintetikus vegyszerekkel bombázzák, akkor az élet törvényével eggyé válva felborul és egyensúlytalanná válik.

Elkezditek látni a Természet Törvényeit mindenben, amit tesztek. Látni fogjátok, hogy az Egység Törvénye arról szól, hogy kapcsolódjatok ahhoz, amit tesztek. Ez visszavisz a jelen pillanatba.

Amikor éppen megennéd az almádat, felszeletelnéd a paradicsomodat, vagy meginnád a teádat, mielőtt ezt megtennéd, ismerd el, hogy az alma, a paradicsom és a csésze tea a részed, és az útja, amelyet megtett odáig, hogy most a kezedben van, a testedbe kerül, azt jelenti, hogy célja, végső állomása az, hogy ott legyen, és táplálja a testedet.

Mit mondasz? Mit érzel? Mit gondolsz? Mert lehet gyümölcs, lehet zöldség, de vajon ez azt jelenti, hogy nem érdemli meg a tiszteletet, hogy megköszönjék a célját? Mert hálát adva annak a tudattestnek, ami az alma, a paradicsom, a virág vagy mag formájában van jelen, az eggyé válik veled. Automatikusan eggyé válik veled, amikor felszívódik a szervezetedbe. Ez csak egy példa arra, hogyan kapcsolódik össze az egység.

Aztán van egy másik egység szint, amire szintén felhívják a figyelmeteket ebben az időszakban, és ez az egység teste, amelyet mindannyian, Fénymunkások teremtetek, összekapcsolódva egymással, együttműködve úgy, ahogy vagytok, hogy az egység kihasznált erejét előre mozdítsátok, a motivációtok, az inspirált elkötelezettségetek és a szeretetetek által az éterbe toljátok. Ezért az összes munka, amit veletek végzünk, egy nagyszerű platformot teremt, ahol hamarosan több ezer Fénymunkás fog kapcsolatba lépni egymással és együttműködni, hogy ezt a víziót megvalósítsák, tovább erősítve az összes Kozmikus Törvényt minden egyes ember szívében, és megmutatva az igazság egy másik szintjét.

Vegyél egy újabb mély lélegzetet, és kilégzéskor Mihály arkangyal aktiválja a csakráidban lévő hét színáramot, amelyek hét csodálatos energia kitöréseket küldenek ki. Ezek az energiakitörések indítják el a víz útját, hogy kövesse a saját útját. Egyiptom közepében lobbannak lángra, fényük kiterjed Törökországra, a marokkói Casablancára, majd Oroszországba Moszkvára és Szentpétervárra.

Lélegezz be, ahogy ez a hét energia kitörés spirálisan és körbe forog az égen, csodálatos szivárványos spirálokat hozva létre. Ezek a szivárványspirálok minden lelket hívnak, akik készek eggyé válni valódi énjükkel, készek eggyé válni erejükkel, álmaikkal, sorsukkal és tiszta potenciáljukkal. Ez az a jel, hogy elérkezett az idő, a 11. kapu megnyílt, és mindenkit, aki hajlandó, aki készen áll, azt meghívják, hogy jöjjön, haladjon át rajta és egyesüljön ezzel az erőteljes fénylüktetéssel.

Mihály arkangyal és Kutumi-Agrippa most a karodnál fogva kiemelnek a vízből, talpra állítva. Szárnyas Sárkányod a mennyekbe emelkedik, mindenható szárnyait csapkodva, és ahogy a régi sivatagi templom energiája fölé emelkedik, látod, hogy csakrái is létrehozzák ezt a csodálatos szivárványspirált. Ez a szivárványspirál testesíti meg sorsotok csodálatos kézjegyeit, együtt, eggyé válva, mint egy Szárnyas Sárkány a lovasával, új utat törve az emberiség útjának éterikus fátylain keresztül, felszabadítva a lelkeket, lerombolva azt, ami már nem szolgálja az utat, biztosítva, hogy az illúzió minden fátyla lehulljon a Szeretet Mátrixáról.

Miközben a Szárnyas Sárkányod még egyszer köröz egyet, Mihály arkangyal és a Szoláris Arkangyal Kutumi-Agrippa mindenható szárnyain a mennyekbe emelkedsz. Addig emelkedsz, amíg ebbe a csodálatos szivárványspirálba nem érsz, amelyet Szárnyas Sárkányod hozott létre.

Ez a spirál elkezdi magához vonzani az energiádat, és bevon a Szárnyas Sárkányod szívének birodalmába, az ő világába(legyen ő hímnemű vagy nőnemű), és az újraegyesülésetek, az egységhez való visszatérés ezen végső szintje a kozmosz szívében történik, mindenható fénye most a szívébe húz téged, te pedig a saját szívedbe vonzod, mígnem egyetlen hatalmas robbanás, melyben ezernyi, a szivárvány minden színében pompázó fény záporozik az égbe, és felhangzik a hang, miszerint ez most már teljes. Megnyílt a 11. kapu, megnyílt a világok kapuja, melyek újra egyesítik a Háromszoros Istent és a Háromszoros Istennőt, feltörték a pecsétet, amely a Háromszoros Istent és Istennőt a jövőjükbe vezeti, sorsuk kijelöltetett. Öröm áradat van. Csodálatos ünneplés, és most a helyére került az új pecsét, amely a jövő világainak kódjait tartalmazza, ahová utazni fogsz, miközben tovább fejleszted ezt az erőteljes kapcsolatot, megengedve magadnak, hogy mélyebbre merülj spirituális fényedbe, hogy mélyebbre merülj a spirituális beteljesülésbe vetett hited megerősítésében, és elfogadd azt születési jogodként, és egyesülj a mély szeretet energiájával, eggyé válj vele, azzá az energiává válva. Miközben a fények ezen millió a földre záporoznak, ez a te egyesült erőd ereje a Szárnyas Sárkányoddal, amely megáldja a földet, ahogy megérinti a földet, a Víz Sárkányok most válaszolnak, mert befogadják a szent kristályokat, amelyek a tűz és levegő mennyországából jöttek, az Atya-Anya Isten szeretetének nyers szelleme és szenvedélye, valamint kreatív teremtő energiájukból, és most a földre hullott, és ők felemelkednek, ők is visszatérnek. Most észre fogod venni, hogy Kuthumi-Agrippa és Mihály arkangyal már nem tartanak téged, mert eggyé váltál a Sárkányoddal, a Szárnyas Sárkányod szárnyai a te szárnyaid, a szíved az ő szíve, a szemei a te szemeid, az ereje és hatalma a tiéd, a szeretet, a megbocsátás és az átalakulás képessége az övé. Ez megtörtént.

Adj hálát most mindazért, amit kaptál. Ez az erőteljes újraegyesülés az élet egységével egy új formában, új módon, egy új tervben, egy új kapcsolatban. Húzd vissza teljesen az energiádat a fizikai testedbe, biztosítva azt, hogy kellően leföldelődj, egyidejűleg adva hálát magadnak azért, hogy meghoztad ezt a döntést, hogy átlépsz ezen a tizenegyedik kapun, az Egység törvényébe, és a Víz Kapuk azok, amelyek átöleltek téged és Szárnyas Sárkányodat, lehetővé téve az elveszett lelkek újrakapcsolódását, és hogy mindezt hazahozd, hogy visszajuttasd a benned lévő szeretet magjának erőteljes pontjába.

Nyújtsd ki a lábaidat, nyújtsd ki a karjaidat, lazítsd el a tested, továbbra is csukott szemmel, és szeretném, ha egy pillanatra elgondolkodnál azon, hogy mit jelent igazán számodra eggyé válni bármivel vagy bárkivel. Azt akarom, hogy ezen gondolkodj el – csendben leszek, hogy teret adjak neked, hogy most megtedd, valódi, amit érzel és amit gondolsz? Mindaz, amit az egység tud vagy nem tud, tesz vagy nem tesz meg, az kifejeződik? Több van benne, mint amit gondoltál? Van benne egy olyan mélység, amibe még nem merészkedtél bele? És biztos vagyok benne, hogy legalább az egyikre igennel fogsz válaszolni.

Most szeretném, ha még valami mást is észben tartanál: az Egység Törvénye a különböző energiaformák szimbolikus összekapcsolódása, amelyek egyetlen formává olvadnak össze, tükrözve egymás különböző jellemzőit, mint például a férfias és nőies, a nappal és az éjszaka, a fekete és a fehér, és így tovább. Egyek és ugyanazok, mégis különbözőek, egyenlőek, mégis ellentétesek. Ez egy kapcsolat két ember között, az egyik férfi, a másik női. És ezek az energiák két különálló formában jelennek meg, mégis összekapcsolódnak. Ez a kapcsolat az energiák összehúzódása.

Amikor a születéskor elválsz, az energiád összehúzódik. Abban a pillanatban, amikor az energia összehúzódik a csakráidba, az élet első lélegzetvételével, kapcsolatba lépsz földi célod szerződéseivel, és minden céltudatos lépés a végső úticélod felé, minden megtett lépésed, minden cselekedeted, minden gondolatod, minden szavad, minden sikered és észlelt kudarcod része annak az energiának, amelyet az első lélegzetvételeddel a csakráidba vontál össze. Eggyé váltál kollektív éned fizikai aspektusával, és minden részed beleegyezett, hogy mindig kapcsolatban maradjon veled, szem előtt tartva, hogy lesznek olyan időszakok, amikor nem leszel tudatában ennek, mert az energiák elvakítanak a jelenlétükkel. Azonban ezek a pillanatok csodálatos lehetőséget adnak arra, hogy újra összekapcsolódj, és emlékezz arra, hogy honnan jöttél. Emlékezz arra, hogy miben állapodtál meg, és emlékezz arra, hogy Egy vagy. És az önmagaddal kötött megállapodásaid tiszteletben tartása által válsz eggyé, az Egység Törvénye a fény szent szálain visz a rajtad túl rejlő világba.

Nos, nem akarom, hogy most elhagyd a tested, de azt akarom, hogy figyelj a szavaimra és arra, amit most kérni fogok tőled.

Csukd be a szemed, és képzeld el, ahogy a csakráid szélforgókként világítanak, nem csak egy színben csakránként, hanem szivárványszínekben minden csakrádban. Miközben a szélforgó forog, minden egyes fordulata apró sugarakat, hajszálvékony szín- és fénysugarakat bocsát ki a környezetbe, és azt akarom, hogy vezesd ezeket a szálakat, hogy kapcsolódj a természet minden olyan részéhez, amit szeretsz, az élet minden olyan aspektusához, amivel harmóniában vagy, az életed azon részéhez, amivel békében vagy, az emberekhez, akiket szeretsz, és mindenhez, ami a reményeidet, az álmaidat és a kívánságaidat képviseli, szimbolizálja és tükrözi számodra.

Ezek az energiák visszakapcsolnak benneteket azokhoz az eredeti tervekhez, a csakráitokon belüli eredeti szerződésekhez, amelyekre a DNS-eteken keresztül programoztak, biztosítva, hogy ennek az inkarnációnak a terve teljesüljön, hogy minden lépés célja találkozzon azzal a felismeréssel, hogy ez egy lélek egy emberi bolygón, egy emberi úton, amely a megszabadulást, az egységhez való visszatérést keresi.

Valahányszor eszedbe jut, képzeld el, ahogy a csakráid úgy forognak, mint ezek a szélforgók, fény árad belőlük, és mindenhez kapcsolódnak, ami csodálatos és szép, mindenhez, ami összhangban van a szándékaiddal, reményeiddel, álmaiddal, kívánságaiddal. Azt akarom, hogy ebben a jelenlegi időszakban legyél annyira idealista, amennyire csak szeretnél, mivel ezek azok a mágneses szálak, amelyek kapcsolódnak, befogják, vagy ha úgy tetszik, megcsapolják a körülötted lévő energiákat, aminek eredményeként vonzódsz egy olyan helyzethez, amelyet vagy támogatónak, vagy legyengítőnek, bénítónak vagy gátlónak érzékelsz.

Ez, drága barátaim, a Bőség Törvényének harmadik leckéje.

Ahhoz, hogy tudatosan eggyé váljatok önmagatok és az élet isteni aspektusaival, megértsétek a természet nyelvét, megértsétek, hogyan kapcsolódik minden mindenhez, és hogyan nyúlnak ki ezek a szélforgók mindenhez körülöttetek, mint a menedéket, táplálékot kereső kis férgek, ezek a szálak azt fogják keresni, ami táplálja, ami gondozza, ami menedéket ad neki, ezért a legjobb, ha a lehető legtudatosabbak vagytok ebben az időszakban, hogy merre terjednek ki ezek az energiák, mert most kaptatok egy újabb úgynevezett trükköt a könyvből, hogyan vezessétek az energiátokat a szándékaitok irányába, de el kellett sajátítanotok az első 10 Törvényt, és integrálnotok kellett ezt a törvényt, mielőtt képesek lettetek volna megbirkózni azokkal a hatalmas energetikai erőkkel, amelyek a mágneses fények kiterjesztésének eredményeként felétek jönnek.

Azt szeretném, ha most néhány percet arra szánnál, hogy ülj csendben és terjeszd ki ezeket az energiákat. (szünet)

Ez a Fény be fog áradni a Tudatosság ereiben a Föld Anya testében, és kiterjeszti ugyanazt az erős Szeretetet és kapcsolatot, amelyen itt mindannyian osztoztok. És kiküldi a világnak. És ahogy a köteléketek erősödik, ahogy a Fény családja és közössége erősödik, úgy többen jönnek, még többen fognak jönni, amíg meg nem teremtjük a Fény egyik legnagyobb testét egy Fényközösség formájában, akik saját felhatalmazásuk és szolgálatkészségük révén kinyitják a jövő kapuit.

És az Egység Törvényén keresztül lerögzítve azt az isteni célt, hogy tiszteletben tartsátok a megállapodásaitokat és szerződéseiteket, mint egy testet, az Istennek és Istennők egy kollektív hírnökeként, és átadjátok azokat az üzeneteket, amelyekért erre a Földre érkeztetek, hogy továbbítsatok másoknak.

Drágáim, ezekkel az aktiválásokkal és beavatásokkal, valamint a Mesterek jelenlétével, amelyek az általunk használt technológiai rendszereken keresztül egyesülnek, arra számíthattok, hogy az energiák rezgése még tovább fog növekedni. Ügyeljen arra, hogy pihenjetek eleget.

Ügyeljetek a tested kímélésére, igyatok sok folyadékot. Minden egyes közvetítéssel még jobban felerősítjük az energiákat. Az is szándékunk, hogy ezek az energiák megteremtsék azt a köteléket, amely ahhoz szükséges, hogy energetikailag és pszichikailag is támogassanak benneteket a Fény hatalmas testeként, a Fény Egységeként való kapcsolatotokon keresztül, amely mindannyian vagytok.

Köszönjük a jelenléteteket. Megtiszteltetés és mély hálánk legyen veletek.

Szeretetünk mindannyiótokkal van. Mária Magdolna vagyok, és szeretetem mindig veletek van. Au revoir.


Michelle: Szeretnék köszönetet mondani a Szellemnek. És mindazoknak az Isteni Fénylényeknek, akik velünk voltak. És kérem, hogy jelenlétük maradjon velünk, isteni védelmet nyújtva és vezessen minket mindenben, amire szükségünk lehet.

Szeretnék köszönetet mondani mindannyiótoknak, akik jelen voltak vagy későbbiekben hallgatják szavainkat. Köszönöm a támogatásotokat és a részvételeteket. És köszönöm a megtiszteltetést, hogy a Szellem szolgálatára lehettem. És legyen így.

 

Soron következő Víz Kapus közvetítés:

Mária Magdolna – Egyiptom 6 - A Szeretet Törvénye 57-63. Víz Kapuk

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-egyiptom-6-szeretet.html

 

 

Mária Magdolna – Egyiptom 5 – Az Egy(ség) Törvénye, a Bőség Törvénye Második Rész és a 50-56. Víz Kapuk

Mária Magdolna – Egyiptom 5 – Az Egy(ség) Törvénye, a Bőség Törvénye Második Rész és a 50-56. Víz Kapuk Közvetítette: Michelle Eloff 20...