Mooi Folyó Átjáró és Platina Folyékony Szeretet Aktiválás - A béke és alázatosság rácsa
Csatornázta: Michelle Eloff
2006. március 18, Dél- Afrika, Mooi folyó
Forrás: lightweaver
Fordította: Hatejer Emese
Az előző rész(Kuthumi - Második Platina Sugár aktiválás): https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-masodik-platina-sugar-aktivalas.html
Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.
Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.
Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a gyógyulás, a bölcsesség, a felemelkedés és az átmenet áldásait. Üdvözlet szeretteim.
És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.
Szeretteim, az összejövetelünk ma már önmagában is a szeretet egy óriási ünnepe. Ezen a napon a kollektív tudatosság belép a folyékony szereteten belül rejlő potenciálba és erőbe. Ma a folyékony szeretet egyik takarója átöleli a bolygótokat, miközben lehorgonyozzuk a platina energia még újabb sugarát, megteremtve a platina fény egy örvényét [vortex], hogy elősegítsük Gaia Úrnő és minden emberi lény gyógyulását a bolygón, beleértve a tudat összes többi faját, akik összehangolódnak ezekkel a vibrációkkal, amiket előidézünk. Ez alkalommal annak fontosságára összpontosítunk, hogy megidézzük a szeretetet a Minden Ami Létezik jelenlétében. Mert ezzel a jelenléttel, minden léleknek lehetősége van arra, hogy kapcsolatba lépjen a teljes potenciáljával és túllépjen az összes akadályon és a korlátozás szűrőin, amelyek egy fajta korlátozó tapasztalást eredményeztek eddig a pontig az életükben. Ti, akik olvassátok vagy hallgatjátok ezeket a szavakat, ti is dolgozni fogtok a korlátozás szintjével, azzal amelyen még nem léptetek túl.
Sok korlátozáson már túlléptetek és mindannyian keresztülhaladtok a rétegeken, a régi paradigma tudatosságának és energiájának rétegein egy felgyorsított ütemben; azt a képességet eredményezve, hogy szembe nézzetek, azzal, amely talán kitért előletek számos életidőn át és ti, most rendezitek a számlát, hogy úgy mondjam, egy felgyorsított ütemben, az aktuális időben. Néhányan már elértétek a pontot, ahol a földi karmátok beteljesedett, és most munkába lendültök a csillag vagy lélek karmátokkal. Ez egy eltérő vibráció a földi karmától és egy másik ösvény mentén húzzátok be az energiát és oly módon, hogy nyomást gyakoroljon rátok, hogy lehorgonyozzátok a fény hivatásotokat/elhivatottságotokat, ami támogatni fog titeket abban, hogy végre megéljétek a célotokat mindennap minden pillanatában.
Ashtar Parancsnok, Soltec Nagyúr és Quan Yin Úrnő, Mitoni Arkon Nagyúr és az iker lángja Elizabeth Úrnő, Sananda Nagyúr, Maitreya Nagyúr, a Nagy Fehér Testvériség egésze, a fény összes Felemelkedett Mestere, akik belépnek az új szerepük magasabb vibrációiba és a Női Megfelelőik is jelen vannak itt ma és a jelenlétük veletek marad egészen holnapig.
Miközben beszélünk egy 2000 hajóból álló flotta van jelen, egy anyahajóval az oldalukon. A hajók ezen flottájának mindegyike a csillag DNS vibrációját tartalmazza, amivel mindannyian kapcsolatba léptek ez alkalommal. Nem számít, ha nem értitek a logisztikáját, annak amit megvitatunk veletek, az a fontos, hogy az energiátok válaszolni fog ezekre a vibrációkra.
Soltec Nagyúr lehorgonyozza a fény oszlopait, ez a folyékony szeretet első templomának lehorgonyzása a Földön. Ezeknek a templomoknak az újra lerögzítése egészen mostanáig nem volt megengedve, a szeretettel való súlyos visszaélések következtében az elmúlt 2500 évben, ez az amiért ma az ünneplés ilyen nagyon fontos napja; és mindannyiótokat kihívtak, hogy legyetek a szívetekben, hogy bocsássatok meg és lássátok az egótokat önmagatok egy aspektusaként, mint ami fél a teljes szeretetben levéstől, mindeközben megállva ezen Isteni esszencia közepében, egy olyan energiában, amelyből megteremtettek titeket. Az egó különböző irányokba lök titeket megpróbálva meggyőzni róla, miért nem biztonságos átadni magatokat teljesen a folyékony szeretet vibrációinak. Sokatokat ösztönöztek már egy sajátos módon, hogy szólítsátok meg az egótokat és ennek számos tényezőjét, és ezért ma üdvözölhettek egy felgyorsult változást, elmozdulást az én egó aspektusában.
Ezen a ponton, a három hölgy, akik még nem csatlakoztak hozzánk elősegítik a kapcsolódást az én összes aspektusához, amelyek megtapasztalták széttöredezést a visszaélés és árulás következtében; és az utazásuk által elhozzák ezt az energiát erre a pontra. Ezért, az elméd csendjében, adj hálát ennek a három léleknek; még ha nem is ismered őket, kapcsolódnak önmagatok széttöredezett aspektusaival mágnesesen és hordozzák ezt a rácsot.
Miközben ezt tesszük, újrateremtjük a folyékony szeretet egy rácsát a napfonatcsakrádon belül. Ezért, kérlek hunyd le a szemed, ha még nem tetted volna meg, helyezd mindkét kezedet a napfonatcsakrádra, és kezdj el mélyen belélegezni, amint összehangolódsz önmagaddal és a tudatosságod középpontjába kerülsz a Fény, Csillag Fény, Folyékony Szeretet Fényének és Jelenlétének összes fenséges Létezőjével, akik velünk vannak most.
Az elmédben, ha biztosnak érzed magad ezzel kapcsolatban, akkor nyisd meg az energiádat és szólítsd a Fény Mestereinek esszenciáját és lényegét, hogy egyesüljenek a csakráiddal és az energia rendszereddel. (szünet) Hívd be a Csillag energia szálait, hogy kapcsolódjanak össze az isteni természeteddel a felébredés folyamatában, más szóval, a DNS-eddel. Ez fogja szimbolizálni a csillag energiát, amit te, mint egy egyedi lélek lerögzítesz és ezután az energiát tovább fogod hordozni. (szünet) Ha szeretnéd, hogy személyes vezetőid, gyógyító mestereid vagy gyógyító angyalaid jelen legyenek velünk, akkor hívd most őket be, hogy csatlakozzanak hozzánk. (szünet) Kérd fel az Alpakák kollektív tudatosságának jelenlétét és folyékony energiáját, hogy szőjék meg az isteni szeretet egy platina spirálját körülötted és most csak lazíts, és engedd ezt meg és olvadj bele a Föld egységébe, ami megtart téged a hátán. (Szünet)
Üdvözöld az elemeket, üdvözöld a fényt, ami utat mutat számodra és miközben ezt teszed, a hajók flottája elkezdi újrarendezni magát megformálva egy rácsot, ami egybe fogja tartani ezeket a rezgéseket, a folyékony szeretet egy kollektív sablonjaként a bolygó számára és ez a sablon válik az összes folyékony szeretet templomának sablonjává, amiket lehorgonyoznak bolygó szerte. (szünet) Lélegezz mélyen be, teljesen kilélegezve, add át magad az energiának, amibe most léptél be. Ez az isteni csillag energia és a folyékony szeretet belép számotokra, hogy a Szeretet Mestereinek kezébe helyezzen titeket. Soltec Nagyúr a Szeretet Tudományának Nagyúra. Eljött a Földre, hogy biztosítsa a folyékony szeretet rezgéseinek, hogy egyesüljenek az Új Föld Tudományának vibrációival. Mindannyian, akik részei ennek, és akik olvasni vagy hallgatni fogják ezeket a szavakat a jövőben, ti kapcsolódtok ehhez és a kollektív cél részei vagytok, hogy biztosítsátok, hogy a folyékony szeretet és a szeretet tudománya megértésre leljen. Vegyél újabb mély lélegzetet be, miközben behívod önmagad széttöredezett aspektusait. Ezek az energiák elkezdenek belépni a csakra rendszeredbe megtöltve az útjukat a fizikai testedbe és a tested sejtjeit újrarendezve, hogy üdvözöld ezeket a kiegészítő aspektusokat a fény otthonában. Lélegezd be ezt az energiát és lazíts. (szünet)
A szeretet ezen vibrációja, amiből létre hoztak és Soltec Nagyúr felkínálja számodra a lehetőséget, hogy emlékezz a szeretet eredetére; és hogy elérkezz annak a megértésének a pontjához, hogy ez a szeretet sokkal több, mint amit tanultál erről. Ez az Anya/Atya Isten sokkal színpompásabb aspektusait képviseli, mint amit erről tanultál; és a szereteten belül lévő dimenziók, amiket még csak meg sem érintettél, most már készek összeolvadni a mágneses meződdel, ami az egyedi sablonokat tartja egyben és köti össze a kollektív tudatossággal, a béke és alázatosság egy új rácsának megteremtését eredményezve a bolygó számára. Ti egy részei vagytok a teremtés ezen kreatív sablonjának.
Az energiád összehangolásával, amit megidéztél, kapcsolódj ehhez a rácshoz, és érezd a béke és alázatosság erejét/hatalmát. Ha nem érzed ezt, csak képzeld el milyen érzés lehet ez. Lásd önmagad ezen rács sok rétegét egybe szőni és minden ember, aki részt vesz ebben az aktiválásba kapcsolódik ehhez a szövési folyamathoz. (szünet) Vegyél egy mély lélegzetet be, kilélegezve teljesen, üdvözölve önmagad még több széttöredezett aspektusát újra a testedben. (szünet) Érezd magad összehangolódni a fény és szeretet összes isteni aspektusával, amelyek most összejönnek veled, kialakítva egy kapcsolódást és lángra lobbantva a szeretet és szenvedély egy teljesen új szintjét. Lélegezz az egész folyamat alatt, tudatosan be és kilélegezve.
Miközben mi beszélünk Soltec Nagyúr fogja magát és mindnyájatokhoz egyénileg odamegy és beprogramozza a sablont a testetek elülső részére - ami tizenkét kristályból áll – Ha nem szeretnéd meg kapni ezt, akkor mondd meg neki, hogy nem szeretnéd, hogy ezt tegye veled. (szünet) Kinyújtja a jobb kezének tenyerét. Quan Yin Úrnő odajön hozzátok és a jobb kezének tenyerébe egy sárkány tűzgömböt helyez. Ez a sárkány tűzgömb előkészít titeket a tűz csakráitok aktiválására, amelyeket teljesen aktiválnak, ha ez a kívánságotok, akkor Quan Yin Úrnő, Djwal Khul Mesterrel keresztülvisz titeket egy tűz beavatáson és a tűz elem kollektív tudatosságán. (szünet) Fogjátok a hatalom/erő és fény ezen gömbjét és képzeletben helyezzétek ezt a napfonatcsakrátokba – a tűz elem az, amit felébresztetek most magatokban. A napfonatcsakrátok a tűz elemetek. Ti, akik magatokévá teszitek ezt az aktiválást, ti vagytok felelősek, hogy hordozzátok ezt a kollektív tudatosság számára a folyékony szeretet dimenzióin keresztül és a tűz elemek magjában, ahol a szenvedély tüze létezik. A szenvedély tüze a szeretet egy vibrációja, ami keresztülégeti az illúzió fátylait, amelyekben az emberiség csapdába esett; mivel megidézték a tűz elem azon aspektusát, amely feltüzeli a haragot és dühöt, szemben azzal, hogy belépnének a tűz elemük elemébe kifejezve a szenvedélyt és intuíciót. Ezért, elősegítitek a béke és alázatosság rácsának újrateremtését, amely újra összehangoltságba fogja hozni az emberiség tudatosságát, hogy a tűz elemeket konstruktív [építő jellegű] módon használják, kiegyensúlyozva az aspektusait, és véget vetve ezen energiával való visszaélésnek. Minden energiával a létezésben vissza lehet és vissza is volt élve, és ti szeretet fényvezetők, a szeretet magjai; ti és az olyanok, mint ti az egész világon, már figyelembe vettétek az Anya/Atya Isten és a bolygó felől érkező hívást és a visszaélések megszűnését segítitek elő ezen az idővonalon és lángra lobbantjátok a fény új szerepét az emberek életében.
Egyre több emberben kavarodik fel a lelkük hívása, akarva, hogy tudják a céljukat; még sokan nem emlékeznek rá, hogy minden léleknek a Földön ugyan az a célja. A hívatásotok/elhivatottságotok az, ami eltér; de a cél, pontosan ugyanaz , és a célotok szeretett egy az, hogy adjatok, hogy szeressetek feltétel nélkül. A célotok az, hogy megbocsássatok, hogy lerögzítsétek a jólét tudatosságot a Földön, és hogy szeressétek azt, amit csináltok. Ez a szolgálatra hívás. Ezért, adj, szolgálj, és rögzítsd le a jólétet a Földön és szeress feltétel nélkül. Azáltal téve ezt, hogy éled a célodat. A hivatásotok/elhivatottságotok határozza meg azt, ahogyan a célotokat fogjátok élni. Már mondtam azelőtt, hogy minden pillanat, amiben elevenek vagytok egy lehetőség, hogy éljetek a célotokkal. Gaia Úrnőnek is van egy célja és itt a ti időtök, hogy egyesüljetek vele és támogassátok őt, ahogyan ő hajlandó és kész segíteni titeket. Továbbra is rögzítsétek le a széttöredezett aspektusokat, amit a 3 vándor lélek, a hölgyek, akik nem voltak itt a kezdésre, jelenítenek meg. Üdvözöljétek ezeket az aspektusokat a szívcsakrátokban most. Lélegezzétek be önmagatok összes részét, ami elfogadta az elkülönülés tudatosságot. Üdvözöld önmagad összes aspektusát, akik csapdába estek a dualitás egy állapotában a hitrendszerek következtében, amelyekből már kinőttetek. Hívd önmagadat haza. A Föld az otthonotok most szeretteim és mindannyian kértétek, hogy lehorgonyozhassátok magatokat a Földön; hogy elfogadjátok azt, hogy emberi testben vagytok a Földön, mivel az a szerepetek, hogy elhozzátok a szellemit/a spirituálisat a fizikaiba. A spirituális/szellemi energia nem azt jelenti, hogy legyél érzéketlen egész idő alatt; mivel ez csak a hitrendszereitek, amelyek elkülönítenek titeket a világtól, amelyet érzéketlennek érzékeltek. A hajók flottája jelen van, és előidézi a folyékony szeretett vibrációját, amilyen valóságosnak érzékelitek önmagatokat, hogy vagytok/léteztek. Azáltal, hogy megadjátok magatokat a ténynek, hogy egy fizikai testet választottatok és a Földön vagytok ez alkalommal, lerögzítve az elhivatottságotokat/hivatásotokat, ami összehangolódik a célotokkal, és támogatva érzitek magatokat. Sokan vannak közületek, akiket segítünk és támogatunk a jelenlegi időkben abban, hogy leföldeljétek önmagatokat újra a testetekben. A földi sablonon kívül éltetek a visszaélések végett, amelyeket tapasztaltatok, a Föld és az élet érzékelésének következtében és különösen azért, mert a szeretet nem támogatott titeket. A szeretetben való bizalom hiánya egy törést/szakadást manifesztált az energiamezőtökben. Ezért érezték sokan közületek magukat lekapcsolódottnak, mintha az életetek egy szakadék felett himbálódzna, és nem vagytok biztosak abban, hogy most mi következik be. Néhányan évek óta himbálódtok. Néhányan ugyanezt a mintát élitek meg újra és újra azért, mert elhittétek tudatosan vagy tudatalatt, hogy nincs semmi több számotokra, amit megtehetnétek.
Miközben a folyékony szeretet vibrációja feltölti a lényetek és tudatosságotok összes szintjét, üdvözölnek otthon. A Föld Anya egy csillag gyerek. A fény egy magja. Ti mindannyian a részei vagytok. Nem tudnátok az ő testén létezni és támogatva lenni a teste által, ha nem lennétek egyek és ugyanazok. Ti olyanok vagyok, mint ő. Ugyanazokat az elemeket testesítitek meg. A testetek ásványi struktúrái azonos szintű vibrációval rendelkeznek. A csontvázatok felépítését a kristály királyság támogatja, a bolygótok csontvázszerkezete és a kristályok vezetékek a folyékony szeretet lehorgonyzásáért, Gaia Istennő számára és számotokra is. A vibráció, ami az Alpakákban, mint fizikai lényekben van jelen, kiárasztja a folyékony szeretet jelenlétét az éterbe, megteremtve egy energetikai felkavarodást mindnyájatok számára. Azok, akik még nem érezték a mély érzelmi felkavarodást a szívcsakrájukban, tudjátok, hogy az elkövetkező 72 órában, ez a hatalmas mély szintű érzelmi felkavarodás előtérbe fog jönni azért, mert Soltec Nagyúr megnyitja a szíveteket a szeretetre, ami bennetek létezik.
A platina sugár, amit lerögzítenek, miközben beszélünk veletek, ez előidézi a legfontosabb rezgéseket a Föld Anya és az Istennő jelenléte számára, azért mert ez egyesül a szeretet tudományának lélek magjainak a tudatosságával, a lélek jelenlétével, a bolygó szívével és a ti szívetekkel. Soltec Nagyúr megkér rá most, hogy fogj meg mindent, ami a szívedet nyomta, önmagad vagy az életed bármilyen aspektusát, amit félretoltál azért, mert túl fájdalmas volt, hogy megszólítsd, bármilyen aspektust önmagadban, amit elutasítottál, mert túl sok fájdalommal járt, hogy szembenézz vele vagy átöleld, bármit, ami kényelmetlenséget, zavartságot, szégyent vagy bűntudatot okozott, vagy bármi mást ami még eszedbe jut; hozd ezt előtérbe, ahol látni tudja ezeket. (Esetleg kérd meg a Mester Vezetőidet, hátha tudnak Soltec Nagyúrnak információval szolgálni ezekről.)(szünet)
Most, képzeld el az Alpakákat a fénytesteikben körbesétálni, és a fénytestükben a gyógyulás rácsait szövik körülötted és lángra lobbantják ennek vibrációját benned. Engedd meg az érzéseidnek, hogy válaszoljanak a folyékony szeretetre. (szünet) Érezd, ahogyan az Alpakák puha gyapjúja megérinti a bőrödet. Minden érintéssel, a tisztulás és gyógyulás újabb szintje történik meg. (szünet) A gyógyulás ezen vibrációja most kiterjed önmagad összes multidimenzionális, alternatív és párhuzamos kiterjedésére is. Vegyél egy mély lélegzetet be, miközben ez az energia megváltoztatja az irányát és elkezd a Föld Anyára fókuszálódni. Érezd az energiát belépni a testébe és ugyanolyan gyógyulást aktiválódni a részére is. (szünet)
Üdvözöld az alpakák tudatosságának szeretetét és támogatását. (szünet) Képzeld el a hatalmas gyönyörű barna szemeikkel egyenesen a tiédbe néznek. Próbál meg felismerni bennük a bölcsességet, békét és alázatosságot. Elismerve, hogy ezek a folyékony szeretet teremtményei; ismernek téged, ismerik a szívedet, ismerik a lelkedet, mert az Anya/Atya Isten teremtette meg őket, hogy ismerjenek téged, hogy legyenek az emlékezetetek/memóriátok aktivátorai a folyékony szeretetet illetően, annak hatalmába és erejébe és a benne rejlő lehetőségekbe. Folytatni fogják a körülötted való járkálásukat a fénytesteikbe megszőve a személyes rácsodat és megerősítve a béke és alázat sablonját, amit mi most lerögzítünk.
Most, a figyelmeddel összpontosíts a szeretet csodálatos fénytemplomára, ami létrejött, miközben beszéltünk. A fény temploma feltölti a teljes területet, amelyet elfoglalunk veletek most. Azt akarjuk, hogy most mindannyian koncentráljatok a szívcsakrátokra. Próbáljátok megérezni a szeretet jelenlétét a szívcsakrátokon belül és lássátok ezt növekedni intenzitásában.
Érezd a szeretet jelenlétét a szívcsakrádon belül és képzeld el ezt növekedni intenzitásában, addig, amíg a szeretet ezen intenzitása nem válik egy parázsló ragyogássá az egész testedben, olyannyira hogy a fizikai formád eltűnik és minden ami jelen van most az csak erőteljes ragyogó fény, amit szeretetnek hívnak. (szünet) Ez a vakító fény elősegíti a 12 ezer új csillag mag napvilágra kerülését a Fény Mestereinek, a Szeretet Tanítóinak és a Gyógyulás Útmutatóinak alakjában, akik a földetek lelkeivel fognak dolgozni. A 12 000 fény lényből néhány a személyes vezető csapatod részévé fog válni, vezetve téged és utat mutatva neked, hogy egyesülj az elhivatottságoddal/hivatásoddal vagy a jelenlegi elhivatottságodat/hivatásodat egy még újabb szintre vigyed, azért, hogy teljes lehessél az életed céljában. Mindannyian ebben a csodálatos templomban számíthattok egy csodálatos gyógyulásra, ami az elkövetkező 17 napban fog lezajlani. Egy csodálatos változásra a tudatosságban és az energiában a korlátozottság bármilyen aspektusával kapcsolatban, amivel viaskodtatok, legyen az egy fizikális gyógyulás, legyen ez egy akadály, ami blokkol a fizikai életedben, a félelem, ami gátolta a képességedet, hogy lerögzítsd azt, amire szükséges van a fizikai életben. Ez egy fizikai szinten fog megtörténni azért, mert lerögzítitek a szellem szeretetét a fizikai világban. Ezért, felkértek rá titeket, hogy fejezzétek ki ezt fizikailag, hogy a példa által vezessetek fizikailag, hogy fizikailag megteremtsétek a folyékony szeretet kifejeződését azért, hogy mások is kézzel foghatóan integrálják az energiát és hitet, amit igaznak éreztek, de még nem volt bátorságuk belemenni mélyen ebbe, ennek forrásába, és ezt a részükké tenni. Mindannyiotok a folyékony szeretet egy aspektusát képviseli. Magatokban hordozzátok a csillag DNS vibrációját. Választanotok kell, hogy hogyan kívánjátok lerögzíteni a folyékony szeretetet fizikailag azért, hogy ezen eljárás mesterei támogassanak titeket és elősegítsenek mindent számotokra, hogy ezt valóságossá tegyétek.
Tehát szerettem, most lásd ezt a csodálatos templomot, amiben most benne vagy. Engedd meg a képzeletednek, hogy megmutassa számodra a folyékony szeretet hatalmát/erejét és amikor a feltétel nélküli szeretet templomában vagy, a szívcsakrád megtelhet megbocsátással, az elméd megtelhet tisztasággal, világossággal és tud, még ha csak egy kis pillanatra is, de lehetséges, hogy létrehozd a feltétel nélküli szeretet egy világát. Elismerve önmagad ezen időszak alatt, hogy megvan a potenciál benned, hogy előidézd ezt a bölcsességet, ezt a benned rejlő tudást, ezáltal mások is meg tudhatják a belső igazságukat, így kapcsolatba léphetnek az igazságukkal, ami minden emberi lény szívén belül létezik. (szünet)
Amikor bepillantásod van ebbe, az előidézi a könnyedséget a szívedben és a világosságot az elmédben, oszd meg ezt másokkal is, mert egy jó válasz lehet az imáikra. Ne tartsd meg a csodáidat és kinyilatkoztatásaidat magad számára, oszd meg ezt másokkal is. Ti vagytok a hajnal átadói, mivel a hajnal elérkezett, már elhoztátok ezt. Ti vagytok a hajnal átadói, az arany tudatosság új kora. A hajnal megtestesíti az arany energiákat. Ahogyan a nap elhozza a fényt, minden egyes nap megszakítás nélkül, ez a fény az arany tudatosság vibrációja, ami a Földön létezik, a pillanat, amikor az arany energia áttöri az éjszaka sötétjét. Ha ragaszkodtok ahhoz, hogy visszatartsátok a bölcsességeteket és tudásotokat, amitek van és a szeretetet és szenvedélyt, amit megtestesítetek, és nem osztjátok meg ezt másokkal, akkor meg fogtok betegedni. Ez a betegség lehet a stagnálás egy érzése, a megvalósulatlanság egy érzete; nem feltétlenül lesztek fizikailag is betegek.
Szeretteim, az Anya/Atya Isten hírnökei vagytok és minden, amit ők képviselnek és minden, amit ők megtestesítenek. Ezért éljétek a célotokat, és szolgáljatok azáltal, hogy megosztjátok a szívetekben és lelketekben lévő a jólétet. Osszátok meg az elmétek, szívetek és tudatosságotok kincseit azért, hogy a feltétel nélküli szeretet uralkodjon majd a ciklus befejeztével. Mindnyájatok meg lett áldva egy energiával, amely megtart titeket a Földön. Ezek az eszközök, amiket létrehoztatok magatoknak; a dolgok, amelyeket uraltatok a múlt idővonalán. A kötelességetek az, hogy használjátok ezeket az eszközöket, hogy előidézzétek a könnyedséget és az örömöt az életetekben. Ez nem azt jelentette, hogy éljétek a stagnálás, frusztráció és üresség egy fajta életét. Ez valami olyasmi volt, amit megtapasztaltatok, de ez nem az életetek végéig szól. Ti a felszabadult lelkek flottája vagytok; és a fény létezői, akik körbejárják és megteremtik a rácsokat, miközben beszélünk, ezen emlék aktivátorai vagytok magatokban; és nem számít a korotok. Mindannyian fontosak vagytok, és amit fel kell kínálnotok az is fontos. Soha ne gondoljátok, hogy túl fiatalok vagy öregek vagytok, ahhoz, hogy valami újat tanuljatok. Mindnyájatokban van valami értékes, amit felkínálhat, és ami a folyékony szeretet sablonjának lehorgonyzásáért a legfontosabb kulcs vibráció a Földön. Ez a sablon aktiválja az emlékezést, ami emlékeztet mindannyiótokat, hogy létfontosságú láncszemek vagytok az élet láncában, hogy fontosak vagytok, hogy Isten megteremtette ezt a lehetőséget veletek, mivel célotok van. Senki sincs a Földön cél nélkül, és ha ez az utolsó napotok a Földön, eltávozhattok tudván, hogy van egy célotok. (szünet) Osszátok meg a tudásotokat másokkal is. Álljatok le annak a távoli vagy elkövetkező napnak a várásával, amikor többet fogtok tudni, arra, amit jobb alkalomnak éreztek a megosztásra. Tegyétek ezt most, mivel a távoli időnél mindig jelen lesz a távoli idő, mivel amikor eléritek a távoli időt, azt fogjátok gondolni, hogy még mindig van egy távolabbi idő előtettek, és nem lesz megfelelő idő számotokra.
Fogd, amid már van és használd ezt bölcsen; adj köszönetet Istennek mindenért, amit tudsz, mindenért, ami vagy, mindenért, amit megtapasztaltál, azért, mert ellátott erre a pillanatra az időben és minden pillanatban van egy másik pillanat, ami követni fogja ezt a pillanatot. Miért? Azért mert fontosak vagytok, azért mert számítotok, jelenleg anyagból épültök fel, ezért fontosak vagytok. Nem számít, milyen a történetetek. Nem számít, mint gondoltatok, mit tetettek, vagy mit mondtatok a múltban. Az számít, hogy most itt vagytok; hogy hajlandóak vagytok átölelni a szeretetet, megtapasztalni ezt, és hogy hajlandóak vagytok bármilyen változást megtenni, amit a lelketek úgy vél, hogy szükséges annak érdekében, hogy a szeretet egy mélyebb érzését és egy sokkal teljesebb életet tapasztaljon. Több tonnányi szenvedélynek van elég hely az életetekben. És még ennél is több számára van hely. (szünet)
Most ha úgy érzitek maradt bármilyen más sérülés, trauma, fájdalom..stb , ami a szeretethez köthető, akkor azt most átadjátok Soltec Nagyúrnak és Quan Yinnek. (szünet)
Emlékeztessétek magatokat, biztonságos átadnotok ezeket, mivel ezek többé már nem az identitásotok része, többé nem része az életeteknek. Többé nem kell kifogásként használnotok, hogy stagnálásba, elfojtásba, félelembe, szégyenbe vagy bűntudatba tartson titeket. Mindannyiotok szabadon előreléphet és a mai beavatás tisztára törli a lapotokat, hogy valami újjal kezdhessétek. Az alpakák még mindig szövik körülöttetek és rajtatok keresztül az energiájukat. Ha van bármi más, amit szeretnél még átadni Soltec Nagyúrnak és Quan Yinnek, kérlek akkor tedd meg ezt most, miközben felgyorsítjuk a folyékony szeretet rácsainak lehorgonyzását, a béke és alázatosság sablonjait és a személyes isteni DNS-etek energia szálait. (szünet)
Ne felejts el lélegezni ezen folyamat alatt! Ha visszatartod a lélegzeted, akkor leállítod az energia áramlást. (szünet) A rácsok most sikeresen lerögzítésre kerültek. Vegyél egy mély lélegzetet be és miközben kilélegzel, méltányold a béke és alázatosság rácsait, amit ma lehorgonyoztunk. Üdvözöld a lehetőséget átölelve önmagadat. Ha többet szeretnél tudni a személyes elhivatottságodról/hivatásodról, ami lehetővé fogja tenni számodra, hogy szolgálj és a célodat még jobban megéld, akkor határozd meg a szándékot önmagadnak és személyes vezetőidnek most, hogy szeretnél ebbe mélyebb bepillantást nyerni.
Adj hálát az összes személyes vezetődnek, angyalodnak, mesterednek, a lényeknek, akik jelen voltak veled ma. Adj köszönetet az alpakáknak, aki a folyékony szeretet ezen takaróját megszőtték körülötted és benned. Elismerik/Tudomásul veszik, hogy a jelenlétük továbbra is kapcsoltba marad veled és kérheted ezt a jelenlétet vigaszért és gyógyulásért. Adj köszönetet ezért. (szünet) Adj hálát Soltec Nagyúrnak és Quan Yin Úrnőnek, és nagyon fontos, hogy adj hálát önmagadnak is, a mai napon meghozott választásodért. (szünet) A tudatosságotok kapcsolódni fog a folyékony szeretet ezen megszentelt templomához, és kapcsolatba lesztek ezzel a templommal.
Szeretteim, mindannyian meg lehettek áldva. Kívánom, hogy továbbra is tudjátok, hogy milyen mélyen szeretve vagytok, hogy mennyire fontosak vagytok és nélkületek a terv a Földön nem lehetne teljes. Mindenetek meg lehet, hogy az életeteket tökéletes egyensúlyba és harmóniába hozza, összhangban a Minden Ami Van isteni tervével, és minden eljöhet kegyelemben, tökéletes harmóniában és csodálatos módokon. Bízzatok a sok láthatatlan karban, amik megtartanak titeket és tudjátok, hogy mindig minden úton és módon veletek vagyunk. A szívetek vidámsággal dalolhat. Az elmétek a béke csendjében lehet és előremehettek tudva, hogy az életetek isteni és tökéletes.
Kuthumi vagyok, a Szeretet és a Bölcsesség Arany Sugarának Chohánja, és szeretetben üdvözöllek és megáldalak benneteket. Adonai.