Kuthumi és Metatron Arkangyal- Metatron sugár aktiválás

Metatron sugár aktiválás


Csatornázta: Michelle Eloff 

Johannesburg  2007.05.25.

Kuthumi felemelkedett mester 

Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.

_________________________________________________________

Kuthumi vagyok és a szeretet és a bölcsesség sugarain keresztül érkezem hozzátok, hogy mindannyiótokat üdvözöljelek ez alkalommal és elhozzam számotokra az átalakulás, az átlátszóság, az átváltozás és az életerő áldásait.

Üdvözlet szeretteim és nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűlünk ma össze mindannyiótokkal miközben szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretteim, most fordítsuk figyelmünket a mai témánkra és álljanak csatasorban a testetek minden sejtjében lakozó mélyebb tudás megértésének energiái.

Mindegyikőtökben isteni terv dolgozik, isteni tervrajz szerint működtök és a bennetek foglalt információ, a nagyobb terv isteni része. Az információ legkisebb morzsájának a hiánya is, a terv vagy az összkép tökéletlenségét eredményezi. Így kezdhetjük azzal, hogy függetlenül a korotoktól, nemetektől, kultúrátoktól és műveltségetektől rendkívül fontos, hogy felismerjétek az ebben játszott szerepeteket. Lényegtelen, hogy szereztettek-e metafizikus, ezoterikus vagy filozófiai tapasztalatot és tudást, inkább azzal kell tisztában lennetek, hogy egy nagyobb terv részesei vagytok. Ez az egyik oka annak, amiért a kozmikus mester sugárral és a Metatron sugárral kezdünk el foglalkozni. Ennek a Földbolygón és a Naprendszerben való lehorgonyzásáért Metatron arkangyal a felelős.

A Metatron sugár, az energia egyik sugara, kifejezetten a platina sugáré, amely a mentáltest körüli védőmezőnként szolgál. A mentáltest a tudat ezernyi aspektusából áll. Ennek része az emberi tudatotok/elmétek, a szellemi tudatotok/elmétek, a spirituális és asztrális tudatotok/elmétek és mindenféle dimenziók csakúgy, mint az isteni tudatotok/elmétek.

Nem fontos, hogy a mentáltest melyik szintjét álltok, inkább az a lényeges, hogy tudjátok, hogy ez a testetek hogyan is működik. Azért ilyen fontos ez a védőpajzs, mert az aranykorszak bolygó szintű beavatásai hihetetlen mértékben felgyorsultak és ennek hatásait ti a tapasztalt fénymunkások is érzékelitek. És ahogy múlnak a napok, a hetek, a hónapok, kezditek befejezni a szerződéseiteket, vállalásaitokat és a szolgálatotokat. Elérkezett az idő, hogy összeálljon a régi kép, mivel mindannyiótokra, a hatásaitokra, részvételetekre is szükség van ahhoz, hogy ez a kép összeállhasson. A Metatron sugár ezt segíti elő.

Magatokhoz vonzotok minden szükséges eszközt, amivel az elvarratlan szálakat elvarrhatjátok, és behozva mindent, ami révén megértitek, hogy mi mindennek kell teljesülnie. A figyelem legapróbb morzsáit arról, hogy mit és hogyan is kell érezni, működtetni és emlékezni, és ez hozzájárul a beteljesedés érzéséhez. A Metatron sugár a teremtés és társteremtés teljesen új alapjait fekteti le a 3dimenziós valóságon belül, az összes régi dolgot meghaladó lélek számára.

A régi dolgok elengedése és az iránti vágyakozásotok, valamint érdeklődésetek, hogy egyre többet tapasztaljatok meg és érezzetek a Szellemetekből, azt mutatja, hogy készen álltok erre. Az emberiség a mentális energiák összeütközésének folyamatában van, és az alacsonyabb mentális energiáknak a rezgése az, ami ütközik az új energiákkal.

Ez sokszor hatással van az emberekre és a fénymunkásokra. De ne aggodalmaskodjatok, mert az isteni tudat magasabb vibrációi szó szerint eltolják az útból a régit. Az új idők eljövetele csak rajtatok múlik, és ahogy már említettem a Föld Anya ezt a változást választotta, tekintett nélkül arra, hogy vele tartotok vagy sem. Az emberiség elérkezett, ahhoz a kritikus elágazáshoz, amin ha túllép már nincs visszaút. Eljött az az idő, mikor választhatjátok önmagatok teljes és szabad önmeghatalmasodását, ennek minden eszközével, és ezzel egyszersmind felelősséget vállalva az életetek összes teremtéséért. Választva a félelem és a szeretet között. Más szóval kifejezve választhattok, hogy a régi paradigmába éltek-e vagy az újba. Bárki, aki igen mond a saját hatalmának a visszaszerzésére, már át is lépett a Halak korszakából a Vízöntőbe vezető kapukon. Az ilyen átkelések a ciklusok természetes velejárói, amelyek hol megjelenek, hol elmúlnak és ezután is hol meg fognak jeleni és hol meg elmúlni. Ezek az átkelések együtt járnak a Halak kor végével és a Vízöntő korszak kezdetével. Ez hatalmas mennyiségű mentális törmeléket kavart fel, és ez okozza a nagy zavarodottságot, de annak lehetőségét is megadja, hogy beszámíthatók maradjatok akkor is, amikor ez nehéz.

És azért nehéz, mert a körülöttetek kavargó mentális energia bugyrai közül nehéz megkülönböztetni, hogy melyik is a tiétek és melyik tartozik a kollektív tudatossághoz. A Metatron sugár energiája segít eligazodni ezekben.

És most kezdjük bele mai átvitelünk energetikai aspektusába.

Tehát helyezkedjetek el kényelmesen, és csukjátok be szemeteket, ha eddig még nem tettétek volna meg. Kezdjetek el mélyen belélegezni a testetekbe, majd lélegezzetek ki, és tudatosuljon bennetek, amint összes izmotok ellazul. Vegyetek újabb mély lélegzetet és feszítsétek meg az izmaitokat, miközben belélegeztek és tartsátok bent 4-ig számolva, majd lélegezzetek ki és lazítsátok el magatokat. Újabb mély lélegzet, miközben megfeszítitek izmaitokat, és tartsátok bent megint 4-ig számolva, majd kilégzésnél lazítsátok el magatokat. Győződjetek meg róla, hogy összes izmotok ellazult, az álatok, a szátok és szemetek körül, majd győződjetek meg róla, hogy nyakatok és vállatok környékén, és lefelé hátatok menti izmok, a hasatok, a csípőtök, a feneketek, a combotok, a vádlitok és végül a lábfejetek összes izma is kellőképpen laza. Nézzétek meg, hogy karjaitok, kezetek és ujjaitok is ellazultak-e. Ez az ellazultság a befogadás otthona. Ha belül kellően lazák és relaxáltak vagytok, akkor képesek vagytok a befogadásra. Az energia ilyenkor képes áramlani és a mágneses mezőitek képesek kiterjedni és behozni azt, amire szükségetek van.

Most azt kérem, hogy képzeljétek el magatokat, egy óriási platina templom fényének a belsejében állva, ez a platina templom egy hatalmas kristály kupola alatt helyezkedik el. Ez Metatron temploma.

Tartsátok lazán a testeteket és nézetek körbe. Most, ha készen álltok, akkor nyissátok meg energiátokat a platina Metatron templomból kiáradó energiák befogadására. Bizonyosodjatok meg róla, hogy továbbra is mélyen belélegeztek és teljesen ki, megengedve a testeteknek, hogy a légzésen keresztül befogadjon és ellazuljon, miközben a platina Metatron templom összes energiája beszivárog az energia mezőtökbe, a négy alsó testeteken keresztül a fizikai testetek sejtjeibe, behatolva a DNS-etekbe, a molekuláitokba ás az atomjaitokba, miközben egyesültök a fény leghatalmasabb arkangyalának, Metatron Arkangyalnak a belső mag rezgéseivel. Figyeljétek meg, ahogy ez a hatalmas erejű fény elkezdi megtölteni a templomot, és miközben elbűvöl titeket, ennek a hatalmas erőtől duzzadó arkangyalnak a látványa, aki most saját létezésének mélyére invitál benneteket, a sugara fényébe, a templom szívébe, ahonnan kiárasztja a védelem platina sugarát. A templom körüli kristálykupolán belül található az igazság összes feljegyzése, az igazság ezen feljegyzései kifejezetten a mentális testre vonatkoznak, és a mentális test minden olyan korszakára, ami a tudás kollektív megtestesüléseként szolgált.

Megmutatja nektek, hogy az energiátok az ő összes információjához kapcsolódik, mivel azok létrehozásában és a kristálykupolában való megőrzés bekódolásában igen jelentős részetek volt.

A mai beavatásunk minden résztvevője, minden lélek, aki csak elolvassa vagy meghallgatja ezeket a szavakat a jövőben, ti mind részesei vagytok a Metatron sugárnak. A fénymunkások csapatának tagjai vagytok, akik az arkangyalok légióival dolgoznak együtt, Metatron Arkangyal pártfogásában annak érdekében, hogy Gaia Úrnő kollektív mentális teste a Halak tudatosságból a Vízöntő tudatosságba lépjen, beleértve ebbe a saját mentális testeteket, valamint saját párhuzamos és alternatív valóságaitokat is, amellyel a szolgálat szerepéhez csatlakoztok és sikerre viszitek ezt az átköltöztetést azzal, hogy csak a magatok munkáját végzitek. Olyan időket élünk, amikor is válaszolni kezdtek az életre hívó emlékekre, amelyek azt isteni terv ösvényein vezetnek és irányítanak benneteket. Most mindössze annyit kérünk, hogy nyissátok meg fényeteket Metatron Arkangyal fénye előtt, fogadjátok be ezt magatokba, majd emeljétek fel kezeteket tenyérrel fölfelé és tekintsetek Metatron arkangyal fényébe, és ha készen álltok, akkor adjatok engedélyt arra, hogy a Metatron sugár aktiválódjon bennetek. Ez az aktiválás beindítja a platinatapasztalást, a platina tudatosság frekvenciáit, ami átjárja, áthatja a mentális testet. A platinarezgés, az isteni nőiességhez kapcsolódik, a Kozmikus Anyánkhoz, és ahogy ő a platina sugár fényét szövi, a legnagyobb fény fia, Metatron oldalán, védőhálót hoz létre mentális testetek körül, amely kiterjed az összes alternatív és párhuzamos valóságotokra, amelyben részt vesztek és az énetek összes ilyen aspektusának ugyanezt a lehetőséget kínálja fel, mint amelyben ti most jelen vagytok.

Segítségül hívjuk ezen összes aspektusotokat, hogy szolgáljanak Metatron Arkangyal és arkangyali légióinak az oldalán, a mentális testet óvó, platina Metatron sugár létrehívásában, lehorgonyzásában és gondozásában.

Azt kérjük, hogy merüljetek el e sugár vibrációjában és csak fogadjátok be. Folytassátok a légzést, miközben a fény hullámai egyre mélyebbre hatolnak a tudatosságotokban, a figyelmetekbe és a mentális testetek megtapasztalásában. Metatron Arkangyal most egy rendkívül finom hangrengést kezd el hallatni, eleinte talán meg sem halljátok, de a testetek sejtjei már válaszolnak rá, ez a hangrezgés áthatol a szűrőiteken, az akadályaitokon, a korlátaitokon, keresztülmegy a programozásaitokon, a szokásaitokon és az egótok hiedelemrendszerén. Áthatja a tudatalattitok mélyét, a tudattalant a szupertudatosba emelve, és aktivál egy olyan kódot, amit még hogy úgy mondjam az idők kezdetekor helyeztek belétek, azaz még a legelső inkarnációtokat megelőzően. Ez a kód az eredeti tervrajzotokba íródott, és most Metatron hangja újra aktiválja ezt a kódot, az energiáját, a rezgését, miközben ennek a szakrális nyelvezete az időn keresztül átlép a szupertudatosba a tudattalanon és tudaton keresztül. Megkerüli az egó összes szűrőjét és befészkeli magát közvetlenül az agyalapi mirigyetekbe, gyökereit kiterjesztve a tobozmirigyen keresztül, miközben energetikai gyökerei tovább terjednek a látóidegre, nagyon finoman tovább küldi gyökereit a pajzsmirigybe és aztán a csecsemőmirigybe. Ez a kód aktivál minden további rejtett emléket, ami a mirigyeken belül a platina mezőhöz kapcsolódik és ez egy rendkívül fontos kémiai változást eredményez a testetekben. Ez a kémiai változás a következő 17 napban fog megmutatkozni, méregtelenítési folyamatot fog elindítani, egy mentális detoxikálást szeretteim.

El fogtok égetni minden fajta mentális szemetet, szóval ne pánikoljatok, ha mentális hasmenésetek lenne. Gyors és dühös gondolatok léphetnek be elmétekbe, de csak hagyjátok átrohanni őket, és ne kapcsolódjatok egyetlen gondolathoz vagy gondolati folyamathoz sem. Lazítsátok el testeteket, látjuk néhányotok nagyon feszülté vált, csak lélegezzetek mélyen és folytassátok Metatron Arkangyal energiáinak a befogadását, miközben az általa kibocsátott hang vibrációja a sejtjeitekben elindít egy tudatos választást, amely elengedi a Halak korszak mentális testét, azt a paradigmát, ami a mentális testeteket régebben táplálta és a következő 17 nap folyamán a mentális testeteket teljesen a Vízöntő paradigmába hozzátok át.

Adjatok hálát ezért, és még jobban lazítsátok el a testeteket, hogy be tudjátok fogadni az energiákat fizikai szinten is. Metatron Arkangyal most elkezdi megnövelni a platina sugár áradásának intenzitását, ami most túllép az agyalapi mirigyen, le a tobozmirigyen keresztül a gerincetek első csigolyáihoz és megtalálja az útját az agyi gerincvelői folyadékhoz. Az agyi gerincvelői folyadékkal való egyesülése teljes mértékben aktiválja a mentális átváltozást, ami az általatok régóta őrizgetett paradigma lenyomatának átalakítását jelenti, az aranykor tudatosságában, másként kifejezve aktiválja az arany lenyomatotokat, az aranykori tervrajzotokat. Lélegezzetek be mélyen és lélegezzetek ki teljesen, amíg mindez manifesztálódik. Miközben ez az energia áramlik, a platina sugár hatalmas fényével és frekvenciáival betölti az agyi gerincvelői folyadékotokat, és lebontja a régi paradigma összes energiáját, ami csapdában tartotta az elméteket, miközben a csakráitok reagálnak erre, és automatikusan elkezdik elnyelni a vibrációkat, az energiát, a fényt, az információt, és az irányelveket, amelyeket a vízöntő lenyomatot tartalmazzák, vagy másként kifejezve az aranykorszak lenyomatát. Miközben ez történik, 144 arkangyal lép be a Platina Templomba, mindegyikük egy-egy egyedi rezgést hoz magával, amelyik mindegyike automatikusan behangolódik, és a testetek elkezdi felvenni az energiájukat. Ezek nem az arkangyalok energiái, hanem az általuk táplált energiák. Minden egyes energiaszál, a 144 mindegyike beszűrődik a testetek sejtjeibe, kapcsolódik a DNS-etek 12 szálához, valamint áthatja a testetek összes molekuláját és atomját, ezáltal a belsőtök masszív átalakulását eredményezve. Ez a Földanya és a ti mentális testetek között egy úgynevezett földterület cseréhez vezet.

A mentális test ezen elmozdulása egy hihetetlen és nagyon mély változást hoz létre a mentális folyamatokon belüli tudatosságban, az emberiség önmeghatalmasodását célzó eszközökben, a korlátok aluli felszabadulásban és abban a képességben, hogy feltétel nélkül magatokhoz ölelhessétek az Én-t, magatokhoz ölelhessétek önmagatokat, stabilan és elkerülhetetlenül felkészülve mindezekre a változásokra a  mentális testen belül. Amikor a felemelkedés szót használjuk, akkor egy lendület egy mozzanat megtörténésére utalunk, ez a lendület vagy nyomaték inkább a kritikus tömeg által van meghatározva, mely tömeg, ezt a felemelkedést elmozdítja a legfelsőbb terv legnagyszerűbb érdekeinek irányába.

A 144 arkangyal által belétek kódolt energiák most egyesítenek titeket azokkal az arkangyalokkal, akiknek az oldalán szolgálni fogtok, akik vezetnek, útmutatást adnak és ösztönöznek majd benneteket. Az ő segítségük által tudtok, majd könnyedén a középpontotokba maradni és így tudjátok majd kezelni a Vízöntő kor mentális testének magasabb energiáit.

Most pedig azt szeretném, hogy miközben befogadjátok az energiákat, vegyetek három mély lélegzetet és kilégzéskor még jobban lazítsátok el a testeteket. Most pedig képzeljétek el a Kozmikus Isten Anyánkat, ahogy energiáival körül ölel benneteket, mint ahogy ezt egy édesanya teszi gyermekével, miközben közel tartva a szívéhez. Ha képesek vagytok rá, akkor képzeljétek el a kozmikus testének melegét, vizualizáljátok, ahogy kozmikus testének szívverése visszahangzik a testetekben, és azt, ahogy az ő szívverése egyesül a tiétekkel. A földi édesanyátoktól függetlenül, a Kozmikus Anya a mindent szerető anya tökéletes képe és leírása. És most arra kérünk titeket, hogy engedjetek el mindent, amit a biológiai anyátokkal szemben éreztetek ebben az életetekben, és engedjétek meg magatoknak, hogy teljesen befogadjátok a Kozmikus Anya energiáit. Ez az energia áthatja a tudatalattitokat, azt a helyet a belsőtökben, amit az isteni nőiességetek megnyilvánulásaként tartotok számon. A tudatalatti az a hely, ahol minden információt számon tartotok, amit ebben az inkarnációtokban megtapasztaltatok, mindazt, amit a környezetetekben megfigyeltetek, ezen életetek összes titkát tápláló energiákat, amik most átszitálásra és átalakításra kerülnek a tudás és meghatalmasodás ajándékaivá, azok, amik már nem szolgál többé benneteket. Nem kell megerőltetnetek egyetlen részeteket sem, csak annyi a feladatotok, hogy úgy válaszoljatok az életre, ahogyan az jön: hogy a tudatos elhatározás átölelje az életet, áramoljon, folyjon, dolgozzon, játsszon együtt vele és segítsen bevonzani mindazt, ami támogatja. Miközben a platina Metatron Sugár energiái továbbra is beszűrődnek testetekbe, a Kozmikus Anya olyan pajzsot hoz létre, amelynek az a feladata, hogy a középpontban tartson benneteket, a legbelső mag erőtök állapotában, amíg a 3D-os világban tartózkodtok.

Szóval azt szeretném, ha köszönetet mondanátok neki, ezért és hagynátok, ezt a teremtést megtörténni, már amennyiben persze ezt választjátok. Amit most a Kozmikus Anyátok megteremt körülöttetek, az be van kódolva, minden szükséges dologgal, mindazzal, ami fenntartja ezt a pajzsot. Most lazítsatok, és csak fogadjátok be mindezt. Miközben ezek az energiák beépülnek, felhívnánk a figyelmeteket arra, hogy milyen változások mennek végbe a Halak és a Vízöntő korszak között.

Első sorban, új 3. dimenziós valóság keletkezik, amelyeknek az alapjait a Metatron sugár platina fénye horgonyozza le a mentális testeteken keresztül, mivel ez olyan valami, amin keresztül mindenki hozzájárul a teremtéshez. Ez a kristály és platina morfogenetikus mezőkön belül lesz tartva, amelyeket nem sokára megteremtünk és ezáltal válik lehetővé, hogy újfajta módon tudjatok leföldelődni. Ez annyit tesz, hogy könnyebben tudtok majd leföldelődni az új 3. dimenziós lenyomat tapasztalatában. De ez azt is jelenti, hogy egy darabig vagy más szavakkal egy átmeneti időszak alatt még a régi paradigmás, harmadik dimenziós mentális energiákban kell maradnotok.

Vegyetek hát egy mély lélegzetet, majd lélegezzetek ki, miközben az energiák növekedése folytatódik. Néhányatok feszültséget, majd kényelmetlenséget érezhet a nyaka tájékán, ha így lenne csak végezettek fejkörzést, ha émelygést vagy hányingert éreznétek, csak lélegezzetek be, vagy helyezzétek a tenyereiteket a szex és napfonat csakrátokra, így engedve meg, hogy az energia támogasson, mivel biztonságos mindezeket az újdonságokat a létezésetekbe behozni. Ahogy a sejtjeitek egyre több fény kapnak, sok korábban stagnáló fényrészecske, amely a sötétséget okozta újjáéled. Ez azt jelenti, hogy a magatokban foglalt fény aránya megnövekszik, és amikor több fény van jelen, a rezgéseitek automatikusan megemelkednek a csakráitokban és testeitekben is.

Innen ered a kényelmetlenség és émelygés érzése. A platina sugár és az Isteni Kozmikus Anyánk energiái óvnak benneteket, segítenek felszívni a belsőtökben újra aktiválódó sejtszintű emlékezést, amelyek a régmúlt paradigmáira vonatkoznak, amikor is annak eredményeként sérültettek meg, amit tudtatok, amire képesek voltatok, és amit tetettek. Tudatosítsátok azt, hogy a Halakból a Vízöntő korba való átmenet felemelkedése más idővonalon történik, az óriási mértékben megerősödött lények rendszerében, önmagatok olyan aspektusait manifesztálva, amelyeket ezek a lények vezetnek. Ezáltal ez a különleges átkelés olyan aspektusaitok hatalmába lépését jelenti, amely, a hierarchiában eredetileg elfoglalt helyetek visszakövetelését jelenti, hogy úgy mondjam, a Földbolygó felemelkedési programjának hierarchiájában, a Naprendszerében, amely otthont ad a Földbolygónak és a Galaxis hierarchiájában, amely otthont ad a Naprendszernek és az Univerzum hierarchiájában, amely jelenleg otthont ad a Galaxisnak. Ezen felül, minden más galaxis és naprendszer is hasznot húz abból, ami jelenleg történik, amit ti tapasztaltok és a szabadság behívása megérintett. Mivel ez most a Metatron sugár lehorgonyzása ez mindennek és mindenkinek kiküldi azt a lüktetést, ami az idő jelenlegi pillanatában az új 3D-os paradigmát teszi valósággá, azzá a valósággá, amivé az arany korszak tudatossága kinövi magát. Ez az a minta, ami ahhoz vezet, hogy 2012.12.21-én a földi rendszer megszűnik létezni. Ez alatt azt érjük, hogy az összes karma, minden terv és minden szerződés véget ér, a régi világ úgy, ahogy ti ismeritek, nem létezik tovább, és nektek kell megteremteni a világotokat a létezés minden pillanatában, tehát olyan tanításokat kaptok, mint például A titok és folyamatosan az új paradigmába fogtok élni.

Vegyetek újabb mély lélegzetet, miközben ez az információ a testetek sejtjeibe merül és Isteni Kozmikus Anyánk még jobban feltölt titeket fényével, szeretetével, gondoskodásával és teremtő táplálékával.

Ez felkavarja társteremtő hatalmatok emlékeit, sok-sok ciklussal ezelőttit, amikor ezt a tervet segítettetek életbe léptetni, belsőtök összes emléke kapcsolódik az új paradigma kikristályosodásához, ahogy az előttetek álló napok, hetek, hónapok majd emlékeztetnek rá és életre keltik ezeket az emlékeket. Az emlékeitek az ihlet formáját öltik fel és speciális irányokban lépnek akcióba, olyan ihlet formáját öltik fel, mint például, hogy  láthassátok a gyógyulásotokat beteljesülni, átalakulni és felülmúlni az összes paradigmát és túljutni a környezetetek sűrűjén, amelynek testileg a részei vagytok, és a platina sugár lesz az ami megvéd titeket és a mentális testeteket.

Szeretteim, azt kérjük most tőletek, hogy képzeljétek el a platina sugarat egy csőként, a koronacsakrátokba töltődni, keresztülhaladva a testeteken és a gyökércsakrán át kilépni, majd a cső belsejét képzeld el, amint folyékony kristállyal megtöltődik. Ez a kristály válik az igazság befogadó és továbbító eszközévé, amelynek alkotó képességét és különböző mesterfogásait a mostani és korábbi életciklusaitok alatt sajátítottátok el és, amelyek beindítják a fény metatroni tervének emlékeit, a mentális testeket védelmező Metatron Sugarat, valamint a felszabadulás platina vibrációját és a Vízöntő korba lépés emlékeit. Nem felejtsétek el, ez mind kifejezetten a mentális testre vonatkozik. A tudat/elme egy hihetetlenül hatékony eszköz, mármint az emberi lények leghatékonyabb eszköze, tekintve azt, hogy a tudat/elme lesz az, ami a létezés minőségét meghatározza. És tudom, hogy tudjátok ezt, de minél többször halljátok, annál mélyebben megértitek.

A platina- és a kristályenergia kombinációja most elkezdi megteremteni azokat a frekvenciákat, amelyek olyan morfogenetikus mezőt hoznak létre, amelyet a segítségetekkel teremtünk, és ez segíti helyén tartani azt a lenyomatot, ami az aranykor tervrajzait hozza létre.

A Vízöntő kor arany lenyomatait, amelyek átszivárognak minden fogékony lélek mentális testébe, azokéba, akik hajlandóak megtenni ezt és tudják, hogy csak rajtuk múlik, hogy belépnek-e a Vízöntő korszakba.

Szóval, amíg a platina- és kristályenergiák előkészítik ezeket a frekvenciákat az új morfogenetikus mezőhöz, szeretném, hogyha rám figyelnétek: az elmétek/a tudatotok az egyik leghatékonyabb eszközötök, ami most rendelkezésetekre áll, tekintve, hogy a mentális testetek és a kollektív tudatosság mentális energiája az, ami létre hozta azt a világot, amelyet éppen készültök elhagyni.

A Halak korszak mentális teste készen áll a felszámolásra, elavult, halott testté válik, ha mondhatjuk így. Új fénytestet választotok magatoknak, egy csúcsra járatott rezgésűt, és annak az egyetlen módja, amivel ezt a csúcsra járatott teljesítményt kezelni tudjátok, az az, hogy ha tisztában vagytok azzal, hogy miben merül el az energiátok, és ha tisztában vagytok azzal is, hogy a környezetetek hogyan hat erre az ősi és igen erőteljes teremtő eszközre.

Vajon magára hagynátok-e egy drága újszülött kisdedet a semmi közepén, magára hagynátok-e az Énetek legközelebbi, legdrágább és legjobban szeretet aspektusát egy rosszindulatú birodalomban?

Magára hagynátok-e gyermekeiteket, ha vannak, valamilyen ellenséges környezetben mindenféle vezettetés, támogatás és védelem nélkül, egyikőtök sem tenne ilyet, magatokkal szemben mégis megtettétek, és ennek az egyetlen oka az, hogy nem tudtátok, hogy mit tesztek.

Most a Metatron sugár végre elhozza a megértés, a megvilágosulás fényét, amely bevilágítja az ösvényt előtettek, mely mindent megvilágít körülöttetek, és felfedi, azokat a helyeket ahol a rosszindulat lakozik, az összes helyet, ahol a régi paradigma rejtőzködik.

Amit az elmúlt 30 percben magatokba integráltatok, az figyelmeztetni fog az ilyen típusú energiákra, de ez után is a te döntésed, hogy engedsz-e a régi paradigmának vagy sem. Az új mentáltest fontossága abban áll, hogy most már képzettek és pallérozottak vagytok, abban az értelemben, hogy megteremthetitek azt a fajta világot, amelyben élni szeretnétek, azt a világot, amelyben gyermekeiteknek szeretnétek, hogy éljenek.

A gyermekek el fognak jönni, mert ti vagytok az eljövendő gyermekek őrzői.

Ti fektetitek le azoknak az új helyeknek az alapjait, ahová 77 új magasan fejlett új faj tér vissza a Földre. Ezek a magasan fejlett lények csak úgy egyeztek bele a visszatérésbe, ha az eljövetelükkor a Vízöntő kor már teljesen horgonyt eresztet, és jelen vannak a fénymunkások is, akik a teremtési folyamat részeként hidat vertek.

A magasan fejlett lények 77 faja azt akarja, hogy részesei legyetek útjuk előkészítésének, hogy energiátokkal, erőtökkel, fényetekkel, tudásotokkal, teremtő képességetekkel lehetővé tegyétek az eljövetelüket, és az ajándékotok az lesz, hogy megtapasztalhatjátok az eljövendő világ ajándékait. És ez a végső ajándék, szóval használjátok azt, ami elérhető, figyeljetek az üzenetekre, mint amilyen A titok. Sok ilyen eszköz elérhető, és gondolataitokban legyetek fedhetetlenek, úgy válogassátok meg a gondolataitokat, mint ahogy az ételeket megválogatjátok, vagy a barátaitokat, akikkel szívesen vagytok együtt, vagy bármi mást, ami fontos az életetekben. Így cselekedve biztosítjátok magatokban a Vízöntő jövőt.

Vegyetek mély levegőt, majd kilélegezve lazítsatok. Kedveseim összpontosítsunk most a mentáltest kristály és platina morfogenetikus mezejére.

A morfogenetikus mező olyan rendszer, ami az információ szándékos kivetítésén és felerősítésén keresztül teremtő hatású. A mező sosem veszíti el azon intenzitását, amellyel eredetileg megteremtették.

Így most arra kérünk, hogy húzzatok hasznot a létezésetek hatalmából, vonjátok ki a lényetek legmélyéről pontosan azt, amit megteremteni vágytok mentális folyamatokon keresztül, és ez aztán a Vízöntő kor valóságává válik. Adunk erre egy kis időt. Az összes elképzelésetekkel és minden gondolatotokkal kapcsolatban biztosítsátok, hogy a Metatron sugár fényében tartjátok és képzeljétek el, ahogy kivetítitek ezt a morfogenetikus mezőbe és ezt a mezőt bármilyen formában elképzelhetitek. A szándékotok a legfontosabb, az információn belüli intenzitás. Kérem, hogy folytassátok, és most vetítsétek ki a legcsodálatosabb képeiteket a morfogenetikus mezőbe.

Most, hogy a gondolatok vonata átszűrődik a morfogenetikus mezőbe, arra kérünk benneteket, hogy az erő szavait, a meghatalmasodás szavait, a fény szavait, ezeket szintén helyezzétek a mezőbe.

A szavak lehetnek egyszerűen vagy összetettek, de mindenesetre legyenek pozitívak: csak a példa kedvéért ezek a szavak lehetnek, a béke, áldás, fény, szeretet, igazság, hála és nagyrabecsülés… stb.

Vetítsétek ki a szavaitokat, fel kell jegyeznünk ezeket az energiákat, tehát kérlek mindannyiótokat, hogy hangosan mondjátok ki ezeket: harmónia, élvezet, béke, boldogulás, bőség, boldogság, szeretet, nevetés, öröm, tudás, kiválóság, egység, megértés.

Most emeljétek tovább az energiát szeretteim, még csak most emelkedünk az önszeretetbe.

Ismételjetek hangosan ön- előtagú szavakat utánam: önbizalom, önismeret, önelfogadás, önszenvedély, önuralom, öngondoskodás, önéltetés, önbecsülés, és, még ami eszetekbe jut. Miközben az energiát magatok felé fordítjátok, ez biztosítja, hogy az összes rezgés egyesül a kollektív látomásotok megnyilvánulásával, amelyeket most kódoltunk be, az önrendelkezés, önszeretet, önbizalom, öntudat kollektív céljainak morfogenetikus mezejében.

A mentális test hihetetlen átalakulásának része az Én, gondolkodási folyamatára való tudatosabb odafigyelés, egyszóval az, hogy tudatosak legyünk a gondolatainkra. A tudattalan gondolatok a Halak korszak mentális mérgezésének magas szintjéhez vezetett, az Én, mérgezett gondolataihoz, annyi önkétség, önbizalomhiány, önutálat, önelutasítás volt és van még ma is, pedig a Metatron sugár integrálásának legfontosabb része az, hogy adni tudjatok magatoknak, hogy saját ügyeiteket jól kezeljétek. Itt kezdődik és ezen alapszik, az új 3 dimenziós Vízöntő korszak paradigmája.

Egyetlen lélek sem tudja teljesen integrálni a Metatron Sugár fényének hatalmát a vízöntő paradigmába, amíg a mentális testében az önpusztító tendenciák következtében mentális mérgezések találhatóak.

A Metatron sugáron tett utazásotok, a platina mező fényén át és Kozmikus Anyánk szeretete a mostban, valamint kapcsolódásotok a 144 arkangyalhoz újrateremtik az Én-t.

A legnagyobb szerepet a mostani változásban az játssza, hogy Kozmikus Anyánk energiáját beárasztja a tudatalattinkba, ahogy már említettem, a mentális méregtelenítési folyamat be fog szűrődni minden olyan hiedelemrendszerbe, szándékba, érzékelésbe, ragaszkodásba és a hiedelmek minden olyan aspektusába, amelyek még a Halak paradigmájához kötődnek. Ezért aztán annak érdekében, hogy megtapasztalhassátok a szeretetet, a szenvedélyt, az áldásokat, a harmóniát, a nagyrabecsülést, a hálát és minden olyan minőséget, amelyet beprogramoztatok a morfogenetikus mezőbe, uralnotok kell ezeket, és átadni őket az Énnek.

Tehát kedves fénymunkások, legyetek készek arra, hogy megtapasztalhassátok a legnagyobb felemelkedést, más szavakkal a tudatosság elmozdulását, a mentális testeken keresztül a spirituális utazásotok legjelentősebb mozzanatát mind a mai napig.

A mentális méregtelenítési folyamat ki fog húzni minden mérgező megnyilvánulást, legyenek azok bár szőnyeg alatt, a WC-ben vagy bújjanak bárhová is az árnyékban. Most első kézből kezditek megtapasztalni az önuralás magasabb vibrációit.

Sok szerencsét.

No… csak lassan a testtel… szeretteim, fontos megértenetek, hogy amit ma elmondtam és az energia, amit behúztatok, a ti hozzájárulásotokat, az Én hozzájárulását követeli, hajlandóságot arra, hogy biztosítsátok a Vízöntőbe való átlépés tudatosságát, amiben én biztos is vagyok, hogy hajlandóak vagytok rá. J

De éppen ez a folyamat válik a kihívássá, és ezért alkottuk meg a platina pajzsot, ezért tanácsoltuk azt, hogy legyetek tudatában annak, mit is vártok el a környezetetektől.

Emlékeztetünk benneteket a kisgyermekre az ellenséges környezetben, mert pont ezt teszitek magatokkal, ha figyelmen kívül hagyjátok a kibontakozó folyamatokat, amikor elfeditek vagy lötyögősre veszitek a figyelmeteket az öntudatosságról, az Énetek tudatosságáról, ekképpen cselekedve a tetteitek a szavaknál hangosabban fognak beszélni.

A tetteitek fognak beszélni a többiekhez körülöttetek és választásra késztetik őket, hogy követik-e a folyamatot vagy benne maradnak a régi paradigmában. Senkit, most itt közületek vagy azok közül, akik később olvassák vagy hallgatják ezt, senkit nem köt semmiféle szerződés vagy megállapodás, hogy a Halak paradigmában kell maradnotok.

Szó sincs róla, bár most csak a mentális testtel dolgozunk, de elmondjuk, hogy a többi testeteknek sincs semmiféle megállapodása a Halak korszakban, a lenyomataitokban, szóval senkinek se higgyetek, aki azt állítja, hogy teljesítetlen szerződéseitek maradtak hátra a Halak korában. Már minden elvégeztetett, elengedhetitek, föloldhatjátok azokat, és semmi sem köt a régi paradigmához.

Ezért most mondjatok köszönetet.

Aztán vegyetek mély lélegzetet és lélegezzetek ki teljesen. Figyeljétek meg, ahogy a Kozmikus Anyánk energiája elkezd egyfajta zárat kialakítani körülöttetek, nem olyat, ami csapdába zárna, inkább olyat, amely illeszkedik hozzátok, összeolvad veletek és szeretetének, gondoskodásának és teremtőképességének központjában tart benneteket és ezzel párhuzamosan ugyanezt érezteti is veletek. Most szeretném, ha kiterjesztenétek az energiamezőtöket addig, amíg el nem éri a 144 arkangyalt a Platina Templomban, akik valamennyien az energiamezőtökbe kódolták szakrális kézjegyüket.

Vegyetek mély lélegzetet és a belégzéssel párhuzamosan húzzátok vissza az energiamezőtöket magatokba hozva az angyali kézjegyeket. A platina és a kristálycső állandóan veletek marad, összekötve a csakráitokat a morfogenetikus mezővel és ez a cső a továbbiakban a Vízöntő paradigma arany tudatosságának állandó befogadója és közvetítője lesz.

Fordítsátok most figyelmeteket Metatron arkangyal felé, hatalmas fényében előtettek áll, egy mély belégzéssel szívjátok magatokba ezt a fény, ezt a metatroni fény, és kilégzésnél fogadjátok el Metatron fényét sajátotokként, úgy kezelve a megvilágosodást és megvilágítás hatalmát, mint ami bennetek van.

Köszönjétek meg a fényt, amit kaptatok, adjatok hálát a Platina Templom platina vibrációinak, hogy otthont adnak ennek az erőteljes lehorgonyzásnak és integrálásnak.

Méltányoljátok a kristálykupola jelenlétét, ami teret adott mindennek és méltányoljátok nagyrabecsüléssel mindazt, ami a mentális testetekkel történt. Miközben az emberi lények kiterjednek a Földanya mentális testén keresztül, a Naprendszer mentális testén keresztül és ti is kiterjedtek a Galaxisba és még azon is túl. És végül méltányoljátok azon választásotokat, hogy bezárjátok a Halak korszak paradigmájának ajtóit és teljesen átléptek a Vízöntő paradigmájába, a valósságotokká téve azt. Most mondjatok köszönetet önmagatoknak mindezért, hogy ezt választottátok.

Vegyetek még egy mély levegőt és hozzátok vissza a figyelmeteket és a tudatosságotokat a fizikai testetekbe. Aztán vegyetek újabb mély lélegzetet és miközben kilélegeztek képzeljétek el, hogy az energia kiárad az összes csakrátokon keresztül és ez az energia gyökeret ereszt a Földanya lényének középpontjába, egészen le az óriási vasmagjáig, ami a fizikai testének a központja és a gyökereitekkel vegyétek körbe ezt a gömböt, ezáltal szilárdan lehorgonyozva/lerögzítve magatokat a Földhöz.

Most nyújtóztassátok ki a lábatokat, vagy körözzetek vele, ha úgy érzitek, majd nyújtsátok ki a karotokat és körözzetek a csukótokkal, a vállaitokkal, a nyakatokkal, egyenesítsétek ki a gerinceteket, miközben visszahozzátok magatokat a fizikai testetekbe.

Nagy öröm számunkra, hogy megköszönhetjük nektek a választásotokat, amellyel részt vettetek ebben a hatalmas lehorgonyzási folyamatban. Szeretteink örvendezünk, amiért vannak olyanok mint ti, akik a választásukon keresztül lehetővé tették, hogy meghatalmasítsák magukat, hogy felelősséget vállaljanak az életükért, hogy használják a régről örökölt képességeiket arra, hogy válaszoljanak az élet kihívásaira.

További paradigma kapukat nyitottatok meg a Vízöntő korszakba, további lelkek átlépésének áradatát indítva el ezzel, egyre növekvő sebességgel. Utazásotokon keresztül az Isteni Kozmikus Anya energiáját hozzátok le a fizikai szintre. A ti saját fizikaiságotok teszi ezt lehetővé, tükrözve ezt, kivetítődve, beszivárogva egyszerűen a létezésetek révén.

A most következő 77 napban legyetek nagyon előzékenyek, gyengédek magatokhoz, különösképpen mentálisan, és emlékeztessétek magatokat arra, hogy a mentális méregtelenítés eltávolítja az összes Halak korszak elavult dolgait, mindazt, amit belétek programoztak, amiről az állították, hogy igaz. Miközben búcsút vesztek a Halak korszaktól és üdvözlitek a Vízöntő kort, a tisztánlátás, a kinyilatkoztatások könnyedén jönnek és sok lesz belőlük, tehát legyetek őszinték és lojálisak magatokhoz és válasszátok a tiszta fénnyel teli gondolatokat. Gondolatban tekintsetek úgy magatokra, ahogy szeretnétek, hogy mások lássanak benneteket, magatokért teszitek ezt, mivel azzá is váltok és ezt mások is észreveszik majd, viszont akik ezt nem teszik, azok nem fogják látni, mivel vakok rá, mert még nem látták meg önmagukban sem. Ebben nincs semmiféle ítélkezés, csak tisztánlátás arról, hogy hol húzzátok meg a határokat, ahonnan aztán folytatjátok a hídverést a Vízöntő korában.

Szeretteim mielőtt befejezném ezt a közvetítést, még szeretnék röviden szólni erről az új 3. D-ról, amiről korábban hallhattatok tőlem.

Ez az új 3. D jól összeillik a jelenlegivel melyben most éltek.

Ez a több szintű dimenziók és a Halak dimenziójának összeilleszkedésének a kezdete.

Így amit most éltek meg az a két világ, ha úgy tetszik, az egyik átfedi a másikat, két korszak mivel ez az átlépés kora is, a hidak kora, ezért egyik nap úgy érezhetitek az egyik világban éltek a másik nap pedig egy teljesen különbözőben. Ez ne zavarjon össze titeket, tekintsétek úgy, mint két világ összeilleszkedése.

 Ha vannak napok, amikor minden nehéz, amikor minden a régi szisztéma szerint működik, akkor vegyétek észre, hogy a Halak állapotában vagytok és egy percre ereszetek ki, hangolódjatok rá az átalakulás erejére és térjetek vissza a Vízöntő típusú életbe.

A következő 17 nap folyamán ez az átalakulás egyre nyilvánvalóbb lesz, ami után aztán már könnyebbé válik. Ha ezen időszak elteltével mégis úgy éreznétek, hogy nehézségeitek vannak, akkor automatikusan képesek lesztek visszahúzni magatokat a Vízöntő 3. dimenziójába pusztán az által, hogy tudatosítjátok a mentális folyamatokat. Lélegezzétek be Metatron fényét, emlékezetek a morfogenetikus mezőre, amelyhez a rajtatok keresztül futó platina és kristály csövön kapcsolódtok. Emlékezzetek rá, hogy folyékony kristályt tartotok lényetek közepén, ami által folyékony energia, a folyékony befogadás, a folyékony továbbítás átvivő vezetéke vagytok, ami roppant hatékony, de ezt már személyes vezetőitekre hagyjuk, ők majd részletesen informálnak erről, miközben ezek a mindennapi életben elétek tárulnak.

Folytatni fogjuk az információ átadását a további napokban és vezetünk benneteket a belső síkokon, amikor álom állapotban találkozunk.

Ha a 17 nap elmúltával, bármikor nehézségeitek támadnának a felemelkedés kezelésében, csak kérjétek azt, hogy helyezzünk benneteket a Platina Templomba, kapcsolódjatok össze Metatron arkangyallal és a 144 légiónyi arkangyallal és a gyógyulás máris megtörténik. Mindaz, ami most szükséges az egyensúly helyreállításához megtörtént.

Szeretteim most távozom, legyen béke veletek, tudatosuljon bennetek a választásotok ereje és teremtsetek olyan világot, amilyenre szívetek, lelketek, szellemetek és az egész lényetek vágyik.

Ti vagytok az új világ teremtői. Teremtsetek hát bölcsen!

Én vagyok Kuthumi, a bölcsesség és szeretet sugarának chohánja és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket.

Adonai

 

Kuthumi - Entitások leválasztása, és átalakulás a szakrális geometria által

Michelle Eloff(07.05.19) - Kuthumi: Entitások leválasztása, és átalakulás a szakrális geometria által

Fordította: Telegdi Ildikó

Csatornázta.Michelle Eloff
Johannesburg - 2007. május 19.
Forrás: http://www.thelightweaver.org

 

 

Hanganyag letöltési linkje -az aktiválás résztől - (Gárdi Mariann hangjával): http://www.mediafire.com/download/8ct9dscdi1bseql/Entitas+levalasztas.mp3

Youtube-n hallgatható verzió (az aktiválás résztől): https://www.youtube.com/watch?v=z3MN8XHMXJ4

Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.
Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Lord Melchizedek és a Fény Plejádi Mesterei vezetik le ezt a magas szintű transzformációs folyamatot. Az erőteljes szakrális geometriai minták és vibrációk felhasználásával egy erőteljes Geometriai Fénytestet hoznak létre, ami „láthatatlanná” tesz benneteket a negyedik dimenziós alsó asztrál sík entitásai, valamint a kollektív tudat asztrális testéből kiterjedő alacsony vibrációs kivetítések számára. Tanulmányozásra kerülnek az efféle rákapcsolódások és csatlakozások különböző okai, amelyek azután beleavatkoznak életünkbe, valamint az is, hogy lehet ettől megvédeni önmagukat, az otthonunkat, és a szeretteinket. Ez egy erőteljes tisztítási folyamat, amit a Mesterek kínálnak számunkra, és bármikor használható, amikor csak ennek szükségét érzed.

________________________________________________________

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a bizalom, a meglátás, a befogadás és a tudatosság áldásait.

Üdvözöllek benneteket szeretteim.
Nagy örömmel és élvezettel tölti el szívünket, hogy itt lehetünk veletek a mai napon, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerében.

Szeretteim, ahogy a Krisztusi Fény jelenlétében összegyűlünk, kiterjesztjük Fényünket, Szeretetünket és Támogatásunkat mindegyikőtök felé a geometriai hálók és energia formációk megteremtése kapcsán, melyek hozzájárulnak a mai napon megtapasztalásra kerülő tisztulási folyamathoz.

Az entitások kapcsolódása egy olyan téma, aminek eddig nem sok figyelmet szenteltetek. Nem is igazán beszélnek erről, pedig nagyon fontos, hogy az emberek tudatában legyenek annak, hogy az énen kívülről származó energiák az énen keresztül milyen befolyással bírnak az életetekre. Az entitások csatlakozásának rengeteg formája fellelhető, sok különböző entitás létezik, és ezek az energiák képesek hatást gyakorolni a harmadik dimenzióra. Az ő birodalmuk a negyedik dimenziós asztrális övön belül található, ami egy olyan hely, ami a sötétséget táplálja – ha ezt nevezhetjük így – az ő tudatuk a sötét én tudata, vagyis olyan tudattal bírnak, amelyik nélkülözi a megvilágosult ént. Mivel a sötétség mindig is mindössze a fény hiányát jelenti, ezért amikor a fény részecskék mozdulatlanná válnak, akkor beáll a sötétség. Ezért aztán ahhoz, hogy valaki átalakíthassa a sötétséget, mindössze az szükségeltetik, hogy egyszerűen újra aktiválja a fény részecskéket. Ez pedig az erőteljes Vonzás Törvénye, a Szándék Törvénye, valamint a tudatos társteremtés révén valósítható meg. És ez nem csak a külső világra vonatkozik, hanem éppen úgy önmagatokra is. Hallottatok már csapdába esett lelkekről, elveszett lelkekről, hallottatok már más teremtett formában létező entitásokról – a hüllőkről, a drákóiakról, a szürkékről, és sorolhatnám még. Ezek mindössze egy olyan erőnek tulajdonított nevek, ami azt választja, hogy a sötétségre helyezi a fókuszt. Most, hogy elmagyaráztam nektek a sötétség mibenlétét, talán meg fogjátok érteni azt, hogy a sötétség hogyan és miért lép életbe.

Mikor is bárki, attól függetlenül, hogy ő kicsoda, spirituális, érzelmi vagy mentális fejlettségétől függetlenül azt választja, hogy elsődleges fókusza a sötétség legyen, vagy bármi olyan, ami nélkülözi a fényt, azzal azt kockáztatja, hogy magához vonzza ezeket az entitásokat. Nem csak ezen a módon lehet bevonzani egy entitást; tulajdonképpen nagyon, de nagyon sok olyan Fénymunkás van, aki felkelti ezeknek a lényeknek a figyelmét a belőlük sugárzott fény mennyiségével. Ezekben az entitásokban, attól függetlenül, hogy maguk választották a sötétségre való fókuszálást, él egy belső vágy a szabadság iránt. Mivel azonban nem ismerik ennek elérésének a módját, benne maradnak a sötétség ingoványában, miközben a fényre vágynak. Abban a pillanatban, ahogy megpillantják a fényt, elkezdenek felé gravitálni. Ez az oka annak, hogy már oly sok alkalommal elmondtuk a Fénymunkásoknak, hogy érzelmileg, mentálisan és spirituálisan érettnek kell lennetek, megfelelő belső egyensúllyal kell, hogy rendelkezzetek, mert lehettek spirituálisan olyan fejlettek is akár, mint bolygótok legnagyszerűbb gurujai, de ha érzelmi szintetek egy öt éves gyermek érzelmi állapotának felel meg, és egész életetek azzal telik, hogy az egótok szerint reagáltok – akkor az entitások rá fognak csatlakozni az energiátokra. És valójában az érzelmi szinten éretlen vagy mentális szinten éretlen Fénymunkások azok, akik a leginkább kiteszik magukat az entitások rácsatlakozásának, mindössze azért, mert a szellem fénye felkelti az entitások figyelmét, erre ráharapnak, és te jóságos ég, micsoda lakoma is ez, hiszen az én érzelmi vagy mentális intelligencia hiánya leás a sötétségbe, és dilettáns módon elpancsolgat mindazokkal a negatív energiákkal. Ezzel tehát a szó szoros értelmében egy svédasztallá váltok számukra, édességként, savanyúként, főételként és desszertként is felkínálva magatokat, hogy úgy mondjam! (nevetés)

Sokan erre azt mondjátok: -”De ha én egyáltalán nem törődöm ezekkel az entitásokkal, akkor miért csatlakoznának hozzám?”- Igen, ez korrekt. Ugyanakkor, ha életetek bármelyik területén a korlátozásokra, a negativitásra koncentráltok, akkor azzal azt kockáztatjátok, hogy egy entitás hozzátok kapcsolódjon. Mindazok a tanítások és könyvek, amik a rendelkezésetekre állnak - sőt most ehhez csatlakozik a „Secret” (Titok) c. film is, aminek kapcsán biztos vagyok, hogy mindannyian tisztán látjátok, hogy mindazt az üzenetet tartalmazza, amit én, Kuthumi, és a többi Felemelkedett Mester eljuttatott az emberiséghez az elmúlt úgy ötven év során a csatornázókon keresztül. Minden itt van – minden eszköz a rendelkezésetekre áll, és ez minden egyes ember számára elérhető. A „Secret”/Titok c. film bemutatása, hogy úgy mondjam megerősíti, hogy a tömegtudat lehetőséget kapott a felszabadulásra.

Ez annak a következménye, hogy néhány „dugó” eltávolításra került. Szeretnék egy kicsit erről beszélni, mielőtt tovább folytatnám az entitás kapcsolódás témáját. Ezek a „dugók” olyan implantátumok, amelyeket fejlődésetek során különböző időkben helyeztek el bennetek. Ezeket különféle entitások helyezték el, különféle okokból kifolyólag, de a fő okuk természetesen az volt, hogy a hatalomnélküliség állapotában, áldozati tudatosságban tartsanak benneteket. De most már tudjátok, hogy mindössze egyszer vagytok áldozatok, és a többi esetben már önként vállaljátok annak megtapasztalását. (nevetés) Csak arra az eshetőségre mondom, ha elkezdenétek most azt mondani: - „Ó, igen, áldozat vagyok, szegény én!” (nevetés)

Ezeknek a dugóknak az eltávolítása hosszú ideje folyik már, mostanra ez a folyamat felgyorsult, és a legtöbb esetben automatikusan történik meg, vezetőitek segítségével. Én, Kuthumi személyesen is közreműködtem ebben, és sok más rendszer is segédkezett ezeknek az implantátumoknak, vagy ha úgy jobban tetszik, memória-blokkolóknak az eltávolításában. Ezek a test azon különböző részein belül kerültek elhelyezésre, amelyek kapcsolatban állnak a központi idegrendszerrel, valamint a test azon képességével, amivel képes elolvasni a környezetében lévő energiákat. Az idegrendszer bizonyos területeinek nyugalmi vagy szunnyadó állapota, ami lényegében az agy túlnyomó részére vonatkozik, tudatlanságban tartotta az emberiséget az emberi testben élő lélek hatalmával kapcsolatosan, és ebből következően az emberek hatalmával kapcsolatosan. De mindez most változóban van. Ez már egy ideje a változás állapotában van, és ti mindannyian képesek vagytok kezelni ezeket a változásokat.

A hét fő csakrában lévő „dugók” ma eltávolításra kerülnek, és a Plejádi Mesterek, valamint Lord Melchizedek segítségével, akik elhozzák a szakrális geometriai formációkat, az elkövetkezendő 33 nap folyamán végbemegy ezeknek a „dugóknak” a szétszerelése – hogy úgy mondjam-, vagy átalakulnak egy kulccsá, ami önmagában egy nagyon erőteljes folyamat. Véget ért az úgynevezett „Kali Yuga”, a Nagy Alvás. Ez már régebben véget ért, és minél többet dolgoztatok magatokon, annál közelebb kerültetek a teljes ébredéshez, a teljes tudatossághoz, a teljes emlékezéshez. Erre az emlékezésre jelenlegi inkarnációtokban sor kerül, ha ezt választjátok. És ez azáltal következik be, hogy egyszerűen azt fogjátok választani, hogy gyakoroljátok a Vonzás Elveit, és életetek mesterévé váltok.

Túlnyomó többségetek ismeri a tanításaimat. Különösen az elmúlt három év során tanításaim fókuszában az állt, hogy az énhez vezesselek, terelgesselek benneteket, a hatalomnak azon területeire, ahol a „Titok” – ahogy ezt mostanában hívják – létezik. És most azt mondom nektek, hogy rá fogtok jönni a „Titokkal” kapcsolatos Titokra, sőt még az is lehet, hogy még mélyebb tikokra is rábukkantok a „Titokkal” kapcsolatos titkok során. (nevetés) Nem úgy hangzik ez kissé, mintha a Da Vinci Kód folytatása lenne? Igen? (nevetés) Mindenki hozzáadja a maga véleményét pro és kontra, ugorjunk hát bele a közepébe, még mielőtt erre sor kerülne! Oda fogjuk nektek adni a titkon belül rejtőző titkot, és az ő összes titkukat! (nevetés) Talán ki akartok fecsegni néhány titkot? Állítsátok össze a saját titkotokat, bár természetesen ez többé már nem titok, hiszen mindenki tud róla! De akkor miért is nevezik ezt „A Titoknak”? Van valakinek valami halvány sejtése? Nekem sincs! (nagy nevetés)

Értsétek meg, hogy az élet könnyedebb oldala az, ami áramlásban tartja az energiát, és ez fog elvezetni titeket a teljes emlékezés birodalmaiba. Humor, nevetés, könnyedség – ezek képezik annak az alapnak a kulcs összetevőit, amit önmagatok számára teremtetek. Ezért is beszéltem a múltkoriban olyan nyomatékosan a pletykálkodás, az ítélkezés, a kriticizmus és a mások nevetségessé tétele kapcsán. Nem kerülhettek be a teljes emlékezés állapotába, ha közben a sötétséghez ragaszkodtok. Amikor a másik felett ítélkezel, akkor belemerülsz a sötétségbe. Amikor másokról pletykálsz, akkor átadod magad a sötétségnek. Amikor irigység és gyűlölet él a szívedben a másik iránt, akkor a sötétségben pancsolsz. Féltékenység, kapzsiság, bujaság: ezek a vétkek azok, amelyek utat nyitnak a sötétség dimenzióinak.
Egy intenzív utazáson vettetek részt annak érdekében, hogy eltávolodjatok ezektől a dimenzionális befolyásoktól, és belépjetek a képlékeny, folyékony univerzumba, hiszen erről szólt az egész hatodik dimenziós munka, ahogy ezt nemrégiben feltártam előttetek.

A képlékeny, folyékony univerzum lehorgonyzása – és a Folyékony Szeretet Hatodik Sugara ennek részét képezte, és esetleg azok közületek, akik ezen részt vettek, emlékeznek arra, amikor azt mondtuk, hogy senki sem lesz képes elérni a Krisztus Tudat valódi bőségét a nyolcadik univerzumon keresztül, hacsak nem jönnek keresztül a folyékony szeretet hatodik dimenzióján. Mindennek, amit mondunk annak oka van, mivel mi látjuk a nagyobb képet. Megadjuk nektek a rejtvény vagy a puzzle darabkáit, és segítünk azok összerakásában. Mindössze annyit kérünk tőletek, hogy figyeljetek ránk, bízzatok meg bennünk, és alkalmazzátok a tanultakat. Még azokban a pillanatokban is, amikor azt gondoljátok magatokban, hogy a ti spirituális utatok valójában nem más, csak egy kozmikus tréfa, és hogy ti képezitek az univerzum humorának a központi témáját, vagy ami a jelen üzenet közvetítőjének a kedvence: - Isten elveszítette az üveggolyóit, és most felfordítja az ember egész világát, csak hogy megtalálja azokat! (nevetés)

Mindennek célja van. A Szellem soha nem cselekszik cél hiányában. Megszámlálhatatlan terv érik most be. Létezik egy „A” Terv, és a legtöbben rendelkeztek „B” továbbá „C” tervvel is, az Univerzum pedig elmegy egészen a „Z” Tervig! (nevetés) Soha semmit nem hagy figyelmen kívül, minden aspektus megvizsgálásra kerül! Ezért amikor azt javasoljuk, hogy szenteljetek időt a csendes visszavonulásra, akkor ezt okkal mondjuk. Amikor arra kérünk titeket, hogy pihentessétek a testeteket, szenteljetek figyelmet testetek érzéseire, akkor mindezt okkal mondjuk. Amikor azt mondjuk, hogy a pletyka, a kritika, az ítélkezés, az elutasítás és a nevetségessé tevés egyenlő a fekete mágiával, akkor azt komolyan gondoljuk. És ez nem csak arra az esetre vonatkozik, amikor ezt másokra vetítitek ki, hanem arra is, és ez még rosszabb, amikor ezt magatokkal teszitek. Don Miguel Ruiz, aki lehorgonyozta a „Négy Egyezség” tanításait – elismeri és elismétli a Mesterek tanításait, mi szerint a pletyka a legsötétebb mágia az összes közül, a szavak óriási erejénél fogva.

Hadd tárjak elétek egy képet szeretteim! A szavak nagy erővel bírnak, mivel rezgéseket testesítenek meg. Olyan rezgéseket, amit nem feltétlenül éreztek vagy értetek. A szavak rezgésének a hatásait azonban már érzitek. Amikor egy, a szíveteknek nagyon kedves személy azt mondja nektek: -„Szeretlek” – erre testetek pozitív módon reagál. De ha ugyanez a személy valami negatívat mond nektek, akkor a testetek sokkot kap, összehúzódik, és érzelmi, sőt gyakran még fizikai fájdalmat is érez. Ezt azoknak a szavaknak a rezgése okozza, valamint az, hogy megértitek azoknak a bántó szavaknak a jelentéstartalmát. Namost, ez történik olyankor, amikor szemtől szembe álltok az illetővel. Amikor az emberek kizárólag abból a célból jönnek össze, hogy pletykálkodjanak más emberek életéről, mindössze azért, mert nem kedvelik az illető életstílusát, vagy a gondolkodásmódját, vagy mert éppen féltékenyek, irigyek arra a személyre, vagy mert nem értik meg a másik embert, nos ilyenkor a tűzzel játszanak. Ez az energia létrehoz egy formációt, és ennek az energiának a rezgése pedig megszólítja az entitásokat: -”Hello, itt vagyok, gyere és kapj el, van egy kis „eledelem” a számodra, egy nagy tál igazán ízletes fincsi kis negatív energia!” Ez olyan valami, amivel mindenkinek tisztában kellene lennie.

És ez egyre csak fokozódik. Hányszor fordult már elő, hogy bementetek egy szupermarketbe, ahol is minden tele van újságokkal, amik mind a „LEGFRISEBB PLETYKÁT” kürtölik világgá a hasábjaikról? Vajon ez milyen energiát sugároz ki magából? Uh! Ez mire hív fel benneteket? Arra, hogy beleártsátok magatokat más emberek életeinek a drámáiba, olyan emberekébe, akiket még csak nem is ismertek! Ez eltávolít benneteket életetek céljától, eltérít mindattól, ami fontos számotokra. Persze sokkal könnyebb más emberek problémáin köszörülni a nyelveteket, és rámutatni arra, hogy milyen rosszak is, milyen bizonytalanok is ők, mennyire nincsenek egységben, továbbá, hogy bizonyos dolgokat tönkretettek, legalábbis amiről ti azt hiszitek, hogy azok tönkrementek, és ami szerintetek az egység hiányát jelenti. Pedig még csak nem ismeritek az egyén életének a teljes esszenciáját. Ha valaki olyanról beszéltek, aki csinált valamit, és megítélitek őket: „-Jaj, Istenem, azt gondoltam róla, hogy olyan spirituális és olyan elkötelezett” vagy „Te jó ég, azt gondoltam róla, hogy egy gyógyító, és nézd mit csinált!” Mégis mit tudtok ti annak a személynek az életéről és azokról a körülményeiről, ami ahhoz a viselkedéshez vezetett? Semmit! Csak a felszínre összpontosítotok, és amikor ezt teszitek, azzal kinyitjátok a negyedik dimenzionális asztrál sík ajtaját, és a szó szoros értelmében beinvitáljátok a negatív energiákat, hogy csatlakozzanak hozzátok pletykálkodásotokban!

A másik dolog, amit tesztek – most, hogy már ismeritek a „Titkot” és a Vonzás Törvényét, ennek könnyűnek kell lennie – a szavak, amiket kimondotok, és amiknek a kimondásával saját magatokra vonatkozóan keltitek azokat életre! Mi történik tehát akkor, amikor mások pletykálnak rólad, ujjal mutogatnak rád, visszautasítanak téged, és azzal vádolnak, hogy nem vagy egységben… stb. Szerintetek ez miért történik? Mert ti hívtátok azt életbe saját szavaitokkal, ti fókuszáltatok arra, és ezzel már meg is szőttétek a varázslatot. Megteremtettétek saját magatok fekete mágiáját. Ez pedig helyet teremt az entitások számára, hogy rácsatlakozzanak és táplálkozzanak abból az energiából, amit ti hoztatok létre abban a környezetben. Az a személy, akiről pletykáltál, aki felett ítélkeztél, akit kritizáltál, most pszichés támadás alá került általad, és ezért neked kell vállalnod a felelősséget. Minden ember, aki részt vesz a pletykálkodásban… stb. ezzel karmát vesz magára a másik személlyel kapcsolatban, és ezt ki kell egyensúlyoznia. A pletykálkodás tehát negatív karmát teremt számodra.

Az a személy, aki energetikailag a befogadó oldalon áll, drámai hatás alá kerül, olyannyira, hogy fizikailag akár meg is betegedhet. Álltál-e már valaha mások kritikájának, vádaskodásainak, ítélkezéseinek és pletykájának a kereszttüzében? Vagy inkább úgy kellene feltennem a kérdést, hogy van itt valaki olyan, aki ezt még soha nem élte át? Van itt valaki?

A csoport válasza: Nem.

Gondoltam. Milyen érzés volt? Biztos vagyok benne, hogy ha most erre visszagondoltok, képesek lesztek felidézni azt az emléket, ami talán valami olyasmi érzést keltett bennetek, mintha az összes energiát leszívták volna a testetekből, mintha kiment volna belőletek az erő – sokkos állapot, hitetlenség, szomorúság, bánat, harag, bűntudat és szégyen – mindezek az érzelmek életre keltek bensőtökben. És pontosan ugyanezek az érzelmek kelnek életre másokban is, amikor ti teszitek ugyanezt velük. Tehát ahhoz, hogy az entitások hozzátok csatlakozzanak, elég egy szempillantásnyi idő is, és sokkal nagyobb mértékben elérhetőek vagytok számukra, mint azt felfognátok. Nagyon fontos, hogy megértsétek, milyen finom módjai vannak annak, hogy bevonzzátok őket a teretekbe.

Azt is hozzá kell ehhez tennem, hogy amikor beszélsz egy másik személlyel, vagy maximum két másikkal - egy személlyel való problémádról, és ennek a személynek a cselekedete következtében fennálló érzéseidről és gondolataidról, hogy úgymond ezáltal könnyíts a szíveden, az egy másik helyzet, hiszen ilyenkor nem az a szándék vezérel, hogy pletykálj a másikról, vagy, hogy támadd őt, hanem ebben az esetben az elengedés szándéka vezérel, és az, hogy ezt valakivel megoszthasd. Aki esetleg némi iránymutatással, meglátással vagy tisztasággal tud szolgálni érzéseid kapcsán. Néhány esetben ez rajtad kívül további három személyt igényel, hogy meg legyen a négy elem struktúrája. Mindig hozd be a Szellemet az ilyen szituációba, hogy a Szellem közvetítse az energiákat és segítse az átalakulást! Ha valakivel problémád van, és azt megbeszéled egy, esetleg két vagy három nagyon jó barátoddal, vagy egy nagyon jó barátoddal és egy terapeutával, az rendjén való. De az, hogy utána fűnek-fának, akivel csak összefutsz, elújságold azzal a bizonyos illetővel való incidensedet, hogy ez a személy mit tett veled, nos, kedveseim, ez már pletykálás! Ezzel már pszichés pocsolyát hoztok lére, amivel aztán magatokhoz vonzotok majd egy entitást, aki ebből az energiából fog majd táplálkozni. Világos és egyszerű! Mindenki érti?

Csoport válasz: Igen!

Nagyon jó! A másik okom az volt ennek az információnak az átadására, hogy elmondjam, hogy nem kell drága energiátokat és értékes időtöket a más emberek életében bekövetkező drámákra fordítanotok, hiszen oly sok minden van a saját életetekben, ami a figyelmetekre áhítozik. És ezek nem minden esetben megoldásra váró problémák, hiszen az energiát kreatívan is felhasználhatjátok. Az energiát használhatod arra is, hogy ellásd üzemanyaggal az életedet, hogy ösztönözzön, hogy új teremtésekkel állj elő, új ideákkal, hogy ezt az energiát fektesd be az életedbe, a szolgálatodba, gyógyítási praxisodba, a karrieredbe, vagy bármibe, amit csak választasz. Vonzd ezt az energiát Magadhoz, és állítsd azt célod és terved irányába! Ne feledd, ha belebonyolódsz a más emberek életét érintő pletykálkodásba, és ha ez nem a gyógyítás érdekében történik, ezzel arra teszel kísérletet, hogy figyelmen kívül hagyd a saját életedet! Ez eltávolít attól, ami fontos. Tehát a negativitás a szó szoros értelmében eltávolít téged! Azáltal, hogy figyelmen kívül hagyod önmagad, eltávolodsz magadtól, ha félsz az önmagaddal eltöltött csendes időszakoktól, azzal eltávolodsz magadtól; ha félsz a teremtéstől, azzal eltávolodsz magadtól. A félelmi periódusok eltávolítanak saját magadtól.

Tehát ezzel beengedsz egy entitást. És az mihez kezd? A legsebezhetőbb csakrádon keresztül csatlakozik hozzád, általában a szolar plexuson/napfonaton keresztül, vagy a szakrális, második csakrádon keresztül. Egy bizonyos idő eltelte után kedvetlennek, depressziósnak, haragosnak érzed magad, mintha minden az idegeidre menne, mindenki, akit csak látsz irritál, mindenki dolga az idegeidre megy, és minél inkább ideges, frusztrált és mérges leszel, annál ínycsiklandozóbb étel válik belőled! Az az entitás majd gondoskodik arról, hogy továbbra is a negativitásra fókuszálj, hiszen ő ebből táplálkozik. Akármennyire is vágyik a fényre, szüksége van arra, ami életben tartja – a félelmedre, a negativitásodra.
Minden harag vonzza a negativitást. És most itt nem arról beszélek, amikor valakinek van egy, vagy esetleg néhány rossz napja. Hanem arról, amikor ez vég nélkül folytatódik, és ebben az esetben 98% esélyed van arra, hogy egy entitás rád csatlakozott. Néha az entitások az élő téren keresztül csatlakoznak hozzád. Lehetnek entitások abban a térben, ahova te fizikailag belépsz. Ez lehet egy otthon, amibe beköltözöl, egy földterület, ahol élsz, egy hely, ahova ellátogatsz, vagy az is elég lehet, ha keresztülhajtasz egy olyan vidéken, ahol érzed, hogy kivételesen sűrű az energia. A sötétség produkál ilyen negatív jelenlétet. Azért léteznek, mert létezik negativitás. Hozzád kapcsolódhatnak, amennyiben azt választod, hogy folyton a negativitáson lovagolsz. És megismétlem, ez nem akkor következik be, amikor van egy rossz napod vagy egy rossz heted. Hanem azalatt az időszak alatt, amikor arra ösztökéllek, hogy tegyél valamit a helyzet érdekében, menjél át egy folyamaton, hogy eljuss annak mélységéig, hogy mi is az, ami idegesít téged. Nagyon sok módszer létezik erre, és tudom, hogy a legtöbben jártok is ilyen terápiákra. Lássátok el a terapeutákat sok munkával, hiszen az a dolguk! Az majd kitisztít benneteket!

Minél világosabbak/fényesebbek vagytok, annál nehezebb számukra rátok csatlakozni. Miért? Mert a fény rezgése oly gyors és oly magas, hogy nem tudnak rácsatlakozni, hiszen az ő frekvenciájuk sokkal sötétebb, mint a fényé, vagyis képtelenek belétek akasztani a kampójukat, azaz rátok csatlakozni, azaz kinyújtani egy zsinórt, és azon keresztül bejutni sebezhető csakráitok egyikébe. Az entitások sokszor használnak ki olyan helyzeteket, ahol a drog is megtalálható, sőt olyanokat is, ahol túlzott alkohol fogyasztás történik. Ez egyfajta minta a számukra, egy aláírás, egy aduász, ha úgy tetszik, ami arra szólítja fel az entitást, hogy elérhető vagy a számára. A drogok használata, valamint a rendszeresen fogyasztott nagy mennyiségű alkohol rendkívül veszélyes. Az alkohol fogyasztás egy csatornát hoz létre a testen belül, ami keresztülmegy az összes csakrán, és ahogy végigmegy ezeken a csakrákon, maga mögött hagy egy negativitás magot. Ezért a rendszeresen fogyasztott alkohol elülteti ezeket a magokat. Ezek a magok a túlzott alkohol fogyasztáson keresztül fogannak meg bennetek, annak rezgése, valamint annak kapcsán, hogy az alkohol mit tesz a testtel, mindez pedig degeneratív folyamatot indít be.

A drogok más hatással vannak a testre, mint az alkohol. Míg az alkohol sokkal inkább fizikai hatással van a testre, addig a drog sok más szinten lép működésbe, és leginkább a harmadik szemre és a korona csakrára van hatással. A degeneráció az agyalapi mirigynél és a tobozmirigynél veszi kezdetét, és rendkívül nagy hatással van a hypothalamusra. Tovább jut az agykéreg területére, ahol egy újabb degenerációs folyamat veszi kezdetét. Namost, ha a drog és az alkohol együtt kerül elfogyasztásra, akkor az összes dehidratált (kiszáradt) agysejt megduzzad, és ezzel utat enged annak, hogy további negatív energia lépjen be a testbe. A kiszáradt/dehidratált test szintén nagyon sebezhetővé válik a negatív energiára. Namost, amikor az agy ennyire tele van méreganyaggal, és megrészegíti mindkét anyag együttes fogyasztása, azzal szó szerint megnyílik a pokolba vezető kapu, hogy úgy mondjam. Különösen azoknál az embereknél, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mire nyitották meg magukat.

Sokan mondják, hogy használnak elme/tudat módosító drogokat, és ha az ember tisztában van azzal, hogy mit csinál, akkor az biztonságos. Nem, ez nem így van, különösen akkor, ha még rendelkezel testbe zárt traumákkal. Ha még mindig élnek benned mély sebek, akkor annak a kockázatnak teszed ki magad, hogy megnyitod magad valami olyanra, amiről esetleg fogalmad sincs, hogy hogyan kezeld azt. Az alkoholnak más hatásai vannak, mint a drogoknak. Azt akarjuk ezzel mondani, hogy nagyon körültekintőnek kell lennetek, ha valaki elmegy hozzátok Spirituális utazás álnév alatt, vagy bármilyen befelé tartó utazás álneve alatt, és elme vagy tudat módosító szereket használ. Ha teljes mértékben tisztában vagytok minden folyamatotokkal, akkor vágjatok bele! De ha van még valami trauma a testetekben/sejtjeitekben, akkor hatalmas kockázatnak teszitek ki magatokat, még akkor is, ha a segítők megtartják számotokra a teret. Megnyitjátok magatokat az asztrális világra, ahol olyan dolgok léteznek, amit még csak fel sem tudtok fogni. Azért tudnak létezni, mert az emberiség létbe hívta őket a negativitáson és a félelmen keresztül, és mindezek egymásra épülnek. Olyan környezetben tartózkodni tehát, ahol nagyon nagy mennyiségű alkohol kerül elfogyasztásra, és drogok vannak használatban, nem pusztán annyit tesz, hogy bulizol egyet a barátaiddal, hiszen ott vannak a láthatatlan haverjaitok is! És ki mondja meg nekem, hogy mi lesz a főfogás a menüjükben?

A legtöbb alkohol és drogfüggő entitás mérete kb. egy kétéves gyermeknek feleltethető meg, bár a szájnyílásuk úgy néz ki, mint a ti tengerlakó cápáitoké, és az ilyen entitás szó szerint bekapcsolódik a Lélek Lakhelyére, ami a tarkón található a nyakszirt feletti területen, ahol a nyúltvelő helyezkedik el. Aztán innen egy csövön keresztül bejut a Lélek Lakhelyére, végigmegy az agykérgen, egészen eljut a tobozmirigybe, az agyalapi mirigybe, és szó szerint kiszívja belőletek a fényt. Valamint kiszívja az agyatokban található összes információt is, és az összes, gerincvelő folyadékot is, mivel képes bejutni a központi idegrendszerbe. Ennek következtében pedig képes bejutni összes párhuzamos létezésetekbe is, és Isten segítse meg bármelyik párhuzamos létezésedet is, amelyik nehéz időszakon megy éppen át, mert te jó ég, az be fogja húzni mindazt a negativitást a te teredbe is. Ezért végeztek oly sok úgynevezett ördögűzést sok emberen, ahol is szó szerint az történt, hogy saját párhuzamos vagy lehetséges/alternatív énjük szállta meg őket, akiket akkora traumaként ért az az esemény, hogy energiájuk egy része lehasadt, és az időn és a téren át összeolvadt a te mintáddal. Ilyenkor történik meg az is, hogy az entitások keresik a megnyilvánulás útját, ahol átvehetik az irányítást az energiád felett, és irányíthatják az életedet. Történt már ilyen, és manapság is akad rá példa. Ez 10 alkalomból 9, 5-szer bekövetkezik olyan emberekkel, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mit tesznek, olyan energiákkal játszanak, amit nem értenek, ezért olyan veszélyes a tudatlanság.

Ha bármihez is vonzódtok, mielőtt belementek, térképezzétek azt fel! Ha nyaralni mentek, biztosan tudni szeretnétek hova is utaztok, mi található ott és hol lesz a szállásotok. Mikor egy új karrierbe kezdtek bele éppen, biztosan megérdeklőditek, hogy az a munkakör mivel is jár, milyen is az a cég, ahova állásért jelentkeztek? Ha a fizikai életetekben ez megteszitek, miért nem teszitek meg a többi kapcsán is? Az is pont ugyanolyan fontos. Mindez az információ roppant lényeges, mert olyan emberekkel kerültök majd kapcsolatba, akik szenvednek az entitások rájuk csatlakozása következtében. Ez talán nem annyira intenzív, mint a megszállottság esete, de vannak olyan emberek, akik annyira mélyponton vannak, depressziósak és kiábrándultak magából az életből, hogy fogalmuk sincs, mihez kezdjenek, hova menjenek vagy kihez forduljanak. Ezek az emberek megtalálnak majd titeket. És mivel ez a tudás a rendelkezésetekre áll, olyan értékes és fontos információk birtokában vagytok, amivel segíthettek nekik, és ugyanakkor magatoknak is.

A mai lecke lényetek legmélyére hatol, hiszen ez nem csak a másik emberről való ítélkezésről és pletykálásról szól, hanem rólatok. Valamint a benneteket irányító szándékokról, amelyek részévé váltak hálótoknak, amelyek meghatározzák külső életeteket. Ahogy egyre több és több dugó kerül eltávolításra, ahogy egyre inkább emlékeztek, minél tudatosabbakká váltok, annál vonzóbbak lesztek nem csak fizikai embertársaitok számára, hanem azoknak az entitásoknak a szemében is. Ugyanakkor fel vagytok vértezve azzal a tudással, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni veletek, ha tudjátok mi a dolgotok. Tehát ez a fajta teória, hogy úgy mondjam nagyon lényeges alapozási terv számotokra. Ez annak az alapja, amiből dolgozni fogtok. Hozzá kell tennem, hogy Lord Melchizedek arra kér, hogy ismételjem el számotokra azt, hogy rendkívül lényeges, hogy ne keveredjetek bele más emberek drámáiba a pletykálkodáson, ítélkezésen, kritikán, nevetségessé tételén… stb-n keresztül, mert az ellentétessé, fordítottá teszi azokat a szakrális geometriai alakzatokat, amelyeket veletek együtt szándékozunk létrehozni. Lényegében azt mondja, hogy minden, amit ma teszünk, azoknak a fenti energiáknak a következtében vagy szétesik, vagy pedig ellentétessé válik, hiszen az átfordítja a fény részecskéket sötét, stagnáló energiákká. Tehát mindenféle sűrűség, szándékos sűrűség leállítja mindazt, amit ma véghezviszünk.

Tehát akkor szeretteim, legyetek tudatában annak, hogy kivel vagytok – ebben rejlik a megkülönböztető képesség hatalma. Legyetek tudatában annak, hogy miféle beszélgetésekbe bocsátkoztok bele. Legyetek tudatában annak, hogy mit olvastok, mit néztek meg a televízióban, hiszen, mindaz, amit megnéztek a TV-ben, mindaz, amit a rádióban hallotok, amit elolvastok egy könyvben, befolyással bír gondolataitokra. Az egy rezgés. Minden, ami ezeken az eszközökön keresztül a tudomásotokra jut, valóságotok részévé válik – ezért is van az, hogy az emberiség ilyen szintű erőszakot, áldozatiságot, gyűlöletet és pusztítást tapasztal meg. Hiszen mivel is tölti el ideje jó részét az átlagember ezen a Föld nevű bolygón? Elég, ha egy pillantást vettek a legjobban menő mozifilmek címeire, legjobban menő magazinokra, hit parádéitok zenéinek szövegeire, és már meg is kapjátok a választ. Ennyire erőteljes a Vonzás Törvénye. Ekkora hatalommal rendelkeztek mindannyian kivétel nélkül itt a Föld bolygón, hiszen az emberisége hozta létre ezt a világot, amelyben éltek. Mai világotok a bolygón élő minden egyes ember belső világának külső tükröződése.

Kezdjük akkor el mai átvitelünk energia aspektusát! Helyezkedjetek el kényelmesen!

Lazítsátok el a testeteket azáltal, hogy mélyen lélegezzetek be, és teljesen lélegezzetek ki, és közben engedjétek meg, hogy izmaitok ellazuljanak, majd csukjátok be a szemeteket, ha eddig nem tettétek volna meg. Vegyetek még egy mély lélegzetet, a kilégzés a szátokon keresztül történjen, és engedjétek meg, hogy az összes izmotok ellazuljon. Tudatosítsd magadban, ahogy fejbőröd összes izma ellazul, a szemed körüli izmok is ellazulnak, a szád körüli izmok is, valamint az állkapcsod és a nyakad is ellazul. Engedd le a vállaidat, lazítsd el a mellkasod, a gyomrod, és engedd, hogy hátad, karod és kezed összes izma ellazuljon. Engedd, hogy csípőd lazán belesimuljon a székbe. Lazítsd el felső végtagjaidat és vádlidat, majd bokádat és lábfejedet is. Lélegezz!

Most arra kérünk, hogy tudatosan hívjátok be összes személyes vezetőtöket, a Mestereket és az Angyalokat (szünet) akiket Lord Melchizedek, valamint a Fény Plejádi Mesterei kísérik. Ez a 13 Plejádi Mester képviseli DNS-etek 12 rétegét, valamint benneteket. A tudatos emberi lény képviseli a 13-ik elemet. Ők képviselik sorsotok 12 ösvényét, maszkulin és feminin természetetek 12 aspektusát, az év tizenkét hónapját, a nappali időszak 12 óráját, valamint az éjszakai időszak tizenkét óráját, miközben mindvégig ti képviselitek a 13-ik elemet.

Lord Melchizedek képviseli a hatalma teljében álló döntéshozót, a cselekvőt, a tanítót, és vezetőt intuíciótokon keresztül. Amikor készen állsz, engedd meg, hogy a 13 Plejádi Mester belépjen szent energia meződbe, és szorosan körbeálljon téged. Miközben ezt teszik, összekapcsolódnak 12 DNS rétegeddel.(szünet) A 13-ik Plejádi Mester pedig veled kapcsolódik össze, veled, azzal az emberrel, aki itt és most vagy. (szünet) Továbbá energiát küldenek ki hat párhuzamos életednek, akik a múltat képviselik, valamint hatnak, akik a jövőt képviselik, és most mindegyikük összekapcsolódik veled itt és most, veled, aki a 13-ik elemet képviseled. Összekapcsolódnak éved 12 hónapjával, a nappal 12 órájával, az éjszaka 12 órájával, 12 maszkulin és feminin aspektusoddal. (szünet) Lélegezzetek, miközben ez a híd létrejön, és lazítsatok. (szünet)

Lord Melchizedek most megtestesíti magát előttetek, a Plejádi Mesterek pedig szorosan körbevesznek. Most belenéz a szemedbe, és azt kéri, hogy legyél szíves állni a tekintetét. (szünet). Miközben ez történik, egy erőteljes hangrezgés árad ki a torkából, ami eléri a torok csakrádat. (szünet) Ez a vibráció most átáramlik teljes energiameződön, valamint hat múltbeli és hat jövőbeli idővonaladba is. 6 maszkulin és 6 feminin aspektusodba, és mindazokba az energiákra, valamint helyszínekre, amelyekkel a Plejádi Mesterek összekapcsolódnak. Ez az energia hullámzás megtestesíti az Isteni Kódfejtőket, amelyek automatikus aktiválni kezdik az entitás leválasztás hálóját. Ezt a hálót mindig az Isteni Anya és az Isteni Atya teremti meg Létbe lépésed pillanatában. Kozmikus Szüleink Isteni Megnyilvánulása ez, ami pontosan ebből a célból került megteremtésre, de csak akkor kerülhet integrálásra, amikor erre készen állsz, amikor ezt kéred. Ennek az az oka, hogy ez a palást egyfajta láthatatlanságot teremt köréd, hogy úgy mondjam. Ugyanakkor ehhez az is szükségeltetik, hogy vállald fel a megéréshez, érettséghez vezető erőteljes utazást. Ezért minden olyan aspektusod, ami bármilyen tekintetben is fejletlen állapotban leledzik, szembenézést igényel, és ösztönzést érzel majd azok felülvizsgálatára, hogy aztán felzárkózhasson lényed többi részéhez.

Szeretteim, tehát ha tudatosan hajlandóak vagytok felvállalni az érettséghez vezető utazást, és tudatosan hajlandóak vagytok felvállalni azt az utazást, minek során újra jogot formáltok azon aspektusaitokra, amelyek a fejlődés fejletlen, blokkolt állapotában vannak, akkor adjátok meg Lord Melchizedek számára a folytatáshoz vezető szabad utat. Ha van köztetek bárki is, aki nem kívánja ezt végigcsinálni, akkor arra kérünk téged, hogy legyél olyan kedves, és hagyd el most körünket, és akkor csatlakozz újra hozzánk, mikor befejeztük az aktiválást. (hosszú szünet)

Képzeljetek most el egy bizsergető érzést, ami felmászik a gerincoszlopotok mentén, és néhányan még az ezzel járó melegséget is érezhetik. (szünet) Tudatosítsátok magatokban, ahogy ez az energia a medence területéről belép a gyökér csakrába, felmegy a gerincetek mentén, és képzeljétek el, ahogy áthatja agytörzset, miközben beáramlik a tobozmirigybe, az agyalapi mirigybe és agyatok összes sejtjébe. (szünet) Ahogy ez az energia felfelé vándorol gerincoszlopotok mentén, elkezd beszivárogni a gerinc mentén található idegvégződésekbe, egészen addig, míg teljesen eggyé nem válik központi idegrendszeretekkel. (szünet) Ez az összekötő zsinór kapcsol titeket össze ezzel a palásttal, ami nem más, mint az Istenség Szent Palástja, ami Kozmikus Szüleink belső Lenyomatát őrzi, és ami láthatatlan takarótokká lesz. (szünet) A gerincetek mentén lévő energia felerősödhet, néhányan ezt bizonyos csakrátokban érezhetitek; csak engedjétek meg ennek az áramlását, és lélegezzetek ebbe a csakrátokba, ha úgy érzitek, hogy az energia túlságosan intenzív, vagy éppenséggel beragadt. Lelki szemeitek előtt ezt egy szabadon áramló fény folyóként lássátok! Ez az energia az Anyaföld testének legmélyéről származik, ami Isteni Kozmikus Anyánk egy aspektusának fizikai megtestesülése, aki ebből a fizikai aspektusából táplál benneteket ezzel a fénnyel. (szünet)

Most azt veszitek észre, hogy Lord Melchizedek szeme egyre inkább kivilágosodik, és szinte már-már folyékonnyá válik. (szünet) Látásotok kissé elhomályosulhat, ahogy továbbra is rajta tartjátok a tekinteteteket, majd azt látjátok, hogy mindkét szeméből egy-egy háromdimenziós csillag tetraéder emelkedik elő és kettőtök között lebeg. Mindkét csillag tetraéder Isteni Kozmikus Szüleink szív csakrájából árad ki, és ahogy megfigyelitek őket, észreveszitek, hogy egymás felé mozognak, majd eggyé válnak. (szünet) Vegyetek egy mély levegőt, és miközben kifújjátok a levegőt, ez a csillag tetraéder egyre inkább kiterjed, egészen akkorára nő, amíg képes kényelmesen magába fogadni benneteket, a Plejádi Mestereket, a vezetőiteket, és Lord Melchizedeket. (szünet) Most mindössze azt kérjük tőletek, hogy hagyjátok, hogy a testetek reagáljon ezekre a rendelkezésetekre bocsátott energiákra. Ezek az energiák a csillag tetraéderből sugárzódnak ki. Ezek nagyon finoman hangolt energiák, amelyek most elárasztják négy alsó testedet, és elkezdik újraépíteni azokat a rendszereket, amelyeken keresztül az életre reagáltok. (szünet) Továbbá fizikai testetek hét csakráját is áthatják, és aktiválják ezt az átalakulási folyamatot, melynek során a dugókból kulcsok lesznek, szabadságotok ajtajának kulcsai. (szünet)

Lord Melchizedek most felemeli a kezét, kitárja tenyerét, és több ezernyi geometrikus alakzat, forma és energia lövell ki a tenyér csakrájából, amelyek örvénylésbe kezdenek testetek körül, ami által létrehoznak egy olyan vibrációt, ami elindítja az általatok valaha is megtapasztalt legerőteljesebb entitás lekapcsolást. (szünet) Csak lélegezzetek, amíg ezek az energiák összeolvadnak energia mezőtökkel. Mindegyikük egy nagyon bonyolult információs rendszert testesít meg. Megnyitják a fényhez vezető ösvényeket, amelyen keresztül az összes sűrűség átmegy, és fénnyé alakul. (szünet) Ez a több ezernyi geometrikus alakzat, forma és vibráció teljesen átalakítja vibrációs frekvenciátok hangját, és megemeli annak csúcspontját, ami által automatikusan eltávolítja az összes entitásszerű kapcsolódást melyek gondolatok, érzelmek, hozzáállások, hitrendszerek, felfogás, érzékelés, elvárások és félelmek formájában ott vannak. Csak engedjétek meg, hogy ez megtörténjen! (szünet)

A 13-ik Plejádi Mester bal tenyerét gyengéden korona csakrádra helyezi, hogy könnyedebbé tegye a korona csakrádon keresztül kijövő energia áramlását. Ennek a Mesternek a tenyeréből kiáradó vibráció elősegíti az agyalapi mirigyetek kapacitásának a kibővítését, a fény felszívásának tekintetében, majd ezt továbbítja a tobozmirigyhez, ami elkezdi megváltoztatni a fizikai szemetek és fületek szerkezetét, és azt a képességeteket, hogy szabadabban használhassátok harmadik szemeteket. (szünet) Az ezzel kapcsolatos fiziológiai változások ennek a bizonyos gyakorlati gyógyításnak és elengedésnek a következtében és ennek részeként következnek majd be. (szünet) Ez az átalakulás, amelyre igent mondtatok, meg fogja változtatni életetek struktúráját, biztosítva azt, hogy mindaz, ami tükrözi az entitás rácsatlakozásokat, a dugók és egyéb implantátumok következtében jelen lévő korlátok teljes mértékben eltávolításra kerülnek, aminek eredményeképpen az egyik legősibb életmintátok esszenciájában és jelenlétében állhattok. És mit nyújt ez számotokra szeretteim, hát szó szerint egy tiszta lapot. Nagyon sokan extrém gyors változásokon estek majd át. Mindezek a változások a választásotok következtében magatokban meghozott változások közvetlen külső tükörképei lesznek. Azt a hajlandóságotokat tükrözik majd, hogy megszabaduljatok az életetekben jelen lévő összes kötődéstől, kapcsolódástól, mindattól, ami a stagnálást, a sötétséget, az illúziót, a korlátozást képviseli, és mindattól, ami azt az üzenetet hordozza magában, hogy csapdában vagytok, hogy nem rendelkeztek hatalommal. Ezek mind eltávolításra, átalakításra kerülnek érési folyamatotok következtében, és egyik sem lesz képes ott maradni.

Életetek teljes átrendezését választottátok. (szünet) Testetek, mely a lakhelyetek, életetek szerkezete, ebből következően fizikai otthonotok, fizikai karrieretek, emberek, akik életetek részét képezték, azok a dolgok, amik foglalkoztattak benneteket, most mind megváltozhatnak, amennyiben többé már nem képezik részeteket. Vegyetek még egy mély lélegzetet, és lazítsatok! (szünet) Az a frekvencia, amelyen keresztül ezek a szakrális geometriai formák és alakzatok bekerültek energiamezőtökbe, most felgyorsul. És Kozmikus Szüleink, az Isteni Anya és az Isteni Atya belép ebbe a térbe, és személyesen adják fel rád ezt a palástot, megáldva téged szeretetben, tudomásul véve a mai napon meghozott választásodat. És ezen a választásodon keresztül érkeznek majd a kinyilatkoztatások. (szünet) Ezen választásod értelmében kerülsz majd ki a sötétség ciklusaiból, a sötétség bármelyik dimenziójához való kapcsolódásodból, és felöltöd szerepedet, ami nem más, mint a Szabadság Követe! Lélegezzetek mélyen, miközben eligazítják rajtatok a palástot. (szünet)

És most a 12 Plejádi Mester elkezd tested körül forogni az óramutató járásával ellentétes irányban. Ezzel egy, az óramutató járásával ellentétes irányú spirált hoznak létre körülötted, és ahogy ez a spirál mozgásba lendül, elkezdi kiszívni energiameződből - különös tekintettel négy alsó testedre - mindazokat a maradék kapcsolódó energiákat, ami esetleg itt maradt még egy bármilyen formában létező entitástól, minden dimenzión keresztül, minden párhuzamos és alternatív valóságban, maszkulin és feminin éned minden aspektusából, minden gondolati folyamatból, amit érzelmi, spirituális vagy fizikai éned motivált. (szünet) Mindazok a portálok, amik a negyedik dimenzióban található asztrál síkra nyílnak és aktívak voltak energiameződben, most egy inkubátorba kerülnek behelyezésre. Ezek a portálok nem záródnak be, mindössze ezekbe az inkubátorokba kerülnek. Idővel ezek az inkubátorok utazásod során teljesen átalakulnak majd azokba a portálokba, amelyek elvezetnek majd téged azokba a dimenziókba, ahol a Fenséges Én Vagyok Jelenlét, és a Monád Én lakozik. De ezzel együtt jár egy utazás, és tudni fogod, hogy ez az átalakulás mikor következik be. (szünet)

Azt kérem most tőletek, hogy vizsgáljátok meg, mi zajlik jelen pillanatban az elmétekben, az érzéseitekben, érzelmeitekben és testetekben. Hatalmas alkalmazkodás folyik a testetekben, nem csak sejtszinten, nem csak a DNS-etekben, hanem automatikusan. Testetekben az atomok között létező részecskék folyamatosan újraillesztik magukat, mivel egészen más a frekvenciátok. Már most mások vagytok, mert az a választásotok, hogy véget vettek a sötétségben való létezésnek, mindörökre megváltoztatott benneteket. Az a választásotok, hogy részt vesztek ebben a mai folyamatban, egy új lépést jelent a folyékony univerzumok új dimenzióján belül, ami majd elvezet benneteket a hatalmas kreativitás, a felismerés, a ráébredés és a tevékenység világába. Ezért az összes csakráitokban ott lévő dugó, ami most átalakult kulccsá, arra kerül felhasználásra, hogy kinyissátok azokat a dimenzionális átjárókat, amelyek a folyékony univerzumba vezetnek, és mindez kegyelemben és automatikusan fog megtörténni. Lélegezzetek mélyen! Azt látjuk, hogy egy páran émelyegtek. A hányinger, az émelygés a félelemhez kapcsolódik. Szavaim egyfajta ismeretlenség érzést keltettek bennetek, nem tudjátok, hogy most mi következik. Ez az ismeretlentől való klasszikus félelem. Csak lélegezzetek át ezen, és hagyjátok, hogy átalakuljon a jövőben elétek táruló potenciálotok izgalmává! (szünet)

Lélegezzetek a nyakszirtetekre, mert néhányan feszültséget és kellemetlenséget éreztek azon a területen. Végezzetek fejkörzést, ha úgy érzitek. Csak engedjétek meg, hogy ez az áramlás bekövetkezzen! A fájdalom, a hányinger, a kényelmetlenség, a félelem mind az egótól származó reakciók. Most ti vagytok az élen. Minden képességetek meg van arra vonatkozóan, hogy megmutassátok az egótoknak, hogy azáltal, hogy megbíztok a Szellemben, valamint azáltal, hogy megbíztok önmagatokban mindig minden tökéletesen rendben lesz. (szünet)

És most szeretteim Lord Melchizedek elkezdi megváltoztatni az energia áramlásának irányát. A Plejádi Mesterek most az óramutató járásával megegyező irányban kezdenek el mozogni, amivel megteremtenek egy, az óramutató járásával megegyező spirált, ami most elkezdi magába szívni azokat a geometriai vibrációkat, amelyek hangja, nagyon új testetek sejtei számára. Ez a bizonyos hang újrarendezi a sejteket körülvevő szokásos formát, és ez a forma egy új formációt hoz létre, és ez önmagában egy genetikai tervezetté válik, ami átkerül a jövőbe. Ezekből a geometriai alakzatokból geometriai képek lesznek, amelyekből összeáll az új genetikai rendeződés, ami nem csak benneteket támogat, hanem a gyermekeiteket is. Továbbra is képzeljétek el, ahogy ez az erőteljes hang belétek áramlik, és rajtatok keresztül eljut azokhoz a genetikai frekvenciákhoz, amelyek összekötnek titeket a gyermekeitekkel – ha vannak gyermekeitek – majd tovább megy, és összekapcsol benneteket biológiai szüleitekkel és testvéreitekkel – amennyiben vannak testvéreitek – attól függetlenül, hogy fizikai formában vannak vagy sem. (szünet) Ez ugyanezt a lehetőséget aktiválja számukra is, miszerint választhatnak, hogy továbbra is a sötét oldalon kívánnak tartózkodni, vagy pedig azt választják, hogy belépnek saját életük megélésének a fényébe, felvállalják az ezzel járó felelősséget, és lehetővé teszik, hogy az érettség folyamata kibontakozzon előttük. Amennyiben gyermekeitek még nincsenek 10 évesek, úgy automatikusan azt fogják választani, amit ti választottatok ma, és lábnyomotokban fognak járni. (szünet)

És most szeretteim, arra kérünk, hogy spontán módon engedjétek meg, hogy elmétekbe bármilyen geometriai forma belépjen! (szünet) Töltsétek fel ezt a geometriai alakzatot a lehető legragyogóbb és legerőteljesebb fénnyel és energiával, amit csak el tudtok képzelni! ÉS most irányítsátok ezt a geometriai alakzatot otthonotok földrajzi területére, és képzeljétek el, ahogy ez a masszív, csodálatos fénnyel és energiával megtöltött forma lassan ráereszkedik otthonotokra. (szünet) Növeljétek ez akkorára, hogy beleférjen az az egész terület, amelyre otthonotok épült. (szünet) Vegyetek egy mély lélegzetet, és miközben kilélegeztek, a szakrális geometria alakzaton belül található energia aktiválásra kerül. És ez kienged magából egy tisztító erőt, egy átalakító erőt, és átalakítja az otthonodban található minden fellelhető negativitást. Magába szívja a negativitást az állataidból is – ha vannak otthonodban állatok – és teljes egészében átalakítja az otthonodban élő növények életenergiáját. Otthonotok szerkezete most elkezdi magába szívni ezt a fényt, és a transzmutáció elkezdődött, az entitás lekapcsolások elengedése teljes egészében aktívvá vált.

Mindenki, akivel megosztod az otthonodat, ugyanezen a folyamaton fog keresztülmenni. Bárki, aki beteges szándékkal lépi át otthonod küszöbét, automatikusan egy meghatározott geometrikus mezőbe kerül elhelyezésre, amely majd megtartja annak a személynek a negativitását, vagy pedig nagyon rövid időn belül távozni fognak. Az otthonodban lévő emberek, akikkel megosztod a teredet, otthoni segítők, lakótársak, szeretők, olyan partnered, akivel már beteljesítetted a szerződésed, félelemmel teli gyermekek, akik nem akarnak saját függetlenségüket felvállalva tovább lépni, vagy a bérlőid – rájuk mind hatással lesz ez a folyamat, és ha azt választják, hogy nem integrálják be saját terükbe az élet fényességét, akkor kikerülnek majd a teredből. Az általad megteremtett erőteljes energia, és ez a geometriai alakzat egy láthatatlan járműként is szolgálni fog otthonod körül, ami védelmezni fog téged a kollektív tudat negatív befolyásaitól is. Ugyanakkor mindez óriási tudatossági szintet igényel a részedről. Tudatossági szinted magas, ezért rá kell, hogy hangolódj, tudatában kell lenned mindannak, ami az otthonodban, az otthonod körül történik, és abban a pillanatban, amikor nem érzed olyan jól magad, hozd be ezt az energiát és aktiváld újra ezt a geometriai hálót!

Ha egy negatív térbe mész, vidd magaddal ezeket az energiákat. Ugyanakkor, ha ismételten azt választod, hogy belezuhanj a tudatlanság birodalmába, akkor az mindössze öt nap alatt szétszedheti ezeket a geometriai hálókat, pusztán azért, mert a negativitás által megtestesített sűrűség eltávolítja a fény magas vibrációját. A fény szó szerint elhúzódik ettől, különösen akkor, ha ott van a magas frekvenciájú fény elutasítására vonatkozó szándék, aminek következtében valamiféle elkülönültséget fogsz megtapasztalni. Azok, akik a sűrűséget testesítik meg, és azt választják, hogy elutasítják a fény magas vibrációjú intenzitását, ez szétválasztással fog járni. De ami ott marad számodra, az sokkal értékesebb minden anyagi dolognál, amit csak el tudsz képzelni, és ami csak fellelhető a Földön, még a világ összes pénzénél is.

Vegyetek három mély lélegzetet, miközben Lord Melchizedek és Plejádi Mestereitek elkezdik újrakalibrálni testeteket, és újra összhangba hozzák az energiákat. (Szünet) Most mindössze azt kívánjuk tőletek, hogy lazítsatok és belül is lazuljatok el. (szünet) Add át magad a fénynek! Annak a fénynek, amit magadhoz vonzottál, aminek a társteremtésében közreműködtél. (szünet) Képzeld el magad, amint besétálsz abba az életbe, amire mindig is olyan mélyen vágytál! (szünet) Képzeld el, ahogy magadba szívod az abban az életben benne lévő fényt! (szünet) Ne feledd, arra fókuszálj, amit meg kívánsz teremteni, amit érezni kívánsz! (szünet) Ennek megtételére vagy beprogramozva, hiszen az univerzum vonzási törvénye szerint ez nem is lehet másként. Ez a törvény szüntelenül működésben van, függetlenül attól, hogy éppen hol tartasz, ki vagy, mit gondolsz, mit teszel, vagy mit mondasz. A törvény működik. (szünet)

Vegyetek ismét egy mély lélegzetet, és lazítsatok! (szünet) Emlékezzetek arra, hogy ez a tisztulás folytatódni fog. Az elkövetkezendő 33 nap rendkívüli fontosságú. Továbbra is a megalkotott hálókon belül maradtok – Lord Melchizedek, a Plejádi Mesterek és a személyes vezetőitek jelen lesznek. Használhatd ezt a folyamatot arra, hogy megvédd magad, valamint szeretteidet, azáltal, hogy kivetítesz egy geometriai alakzatot, ami épp az eszedbe ötlik, pont úgy, ahogy ezt az előbb az otthonoddal kapcsolatosan megtetted. (Szünet)

Az óramutató járásával megegyező irányú spirál elkezd lassulni, amíg tökéletes harmóniába nem kerül fizikai tested csakráival, a bensőddel, és mindazzal, ami körbevesz téged, és el nem éri a békesség állapotát. (szünet) Most lazíts! (szünet)

Most mondj köszönetet mindazért, amit kaptál, mindazért, amit tanultál. Adj köszönetet mindazért, ami átalakult, és adj köszönetet mindazért, ami továbbra is követi a saját ösvényét, még akkor is, ha az nem rezonál az általad választott isteni ösvénnyel. (Szünet) Most arra kérünk benneteket, hogy maradjatok még az Anya/Atya Isten jelenlétében, és fogadjátok be a Kozmikus Szüleinktől érkező áldásokat és szeretetet. (szünet) Miközben energiájuk feltölt titeket, emlékezetni szeretnénk arra, mennyire szeretünk, tisztelünk és vezetünk benneteket, és arra, hogy soha nem hagyunk egyedül. (szünet) Használjátok az erőtöket, váljatok ezé az erővé, és éljetek olyan életet, amit megérdemeltek! Maradjunk még csendben legalább egy teljes perc erejéig.
Kuthumi vagyok, áldásom rátok, Adonai.

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk   Csatornázta: Michelle Eloff© Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 29 Fordí...