Mária Magdolna és Kuthumi - 9. Dimenziós Szent Újjászületési Beavatás

Michelle Eloff (07.07.18) - Mária Magdolna és Kuthumi: 9. Dimenziós Szent Újjászületési Beavatás


Forrás: thelightweaver

Fordította: Borsos Árpád

Michelle Eloff által csatornázva ©

Johannesburg, Dél-Afrika
2007.07.18

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

________________________________________________________________________________

Mária Magdolna vagyok. Isten hozott benneteket a mai összejövetelünkön.

Jelenlétem számos lehetőséget manifesztál valamennyiőtök számára. A jelenlétem különleges vibrációkat rögzít, amelyek beindítják mágneses mezőtök magnetikus emlékeit, melyek jelenleg ahhoz a kollektív mágneses mezőhöz kapcsolódnak, ami kozmikus szüleink és a fény [azon] kozmikus nagyurainak és nagyasszonyainak magasabb intelligenciájú testeihez kapcsolódik, akik jelenleg igyekeznek biztosítani az összes, szabadságot választó fénymunkást vágyaik megvalósításában nemcsak az anyagi világban, hanem minden szinten.

Ezért én adom át ezt a mai üzenetet, és aktiválom bennetek azokat a mágneses energia szálakat, melyek biztosítani hivatottak a szabadságba tartó utazásotok beteljesülését, és ezzel [be]teljesítve androgün lénnyé újjáéledésetek számos aspektusát [is].

Az 'androgün tanítások' jelenleg igen fontosak, azon egyszerű okból, hogy az alaprajzát képezik mindannak, amiből információt szerezhettek és energiát szívhattok fel, s ezzel fölkészülhettek a jövőre. Tudok róla, hogy Kuthumi Mester és Saint Germain már beszélt néhányotoknak a 2011-et és 2012-őt követő élet irányáról. Mégis nagyon fontosnak tartom megértetni veletek, hogy ez mit is jelent. Ennek igazi értelme az, hogy ti valamennyien saját kezetekkel írjátok azt, [éppen] most is. Olyan lehetőségek tárulnak föl most a földi síkon, amilyenek soha azelőtt. Hatalmi pozícióban vagytok, meghatalmasító helyzetben, ami fölvértez benneteket a tudással és a tudatossággal, hogy a meghatalmasodást választhassátok.

Mindannyian magatokba szívjátok a fény szálait, a Vízöntő Kor bölcsességének tudását, és intelligenciájának szálait, egyenesen fizikai, érzelmi, mentális és spirituális testetekbe. Ez ráadásul óriási változást idéz elő testetek fiziológiájában. Emiatt aztán a testfunkcióitok [is] változáson esnek át. A testetek anatómiája megváltozik, ebből kifolyólag az életetek szerkezete is megváltozik. A pszichológiátok megváltozik, ebből kifolyólag a viselkedésetek, az érzékelésetek és a hiedelmeitek is megváltoznak. Ez egy kollektív átváltozás és átalakulás együttese.

A mai szent ceremónia újra egyesíti belső látásotok erejét, ami a harmadik szemben manifesztálódik, belső látomásaitok hatalmával életetek irányának mintázatairól, melyek szintén a harmadik szemben tárolódnak.

A keresztcsontotok tárolja intuíciótok hangját. Ez az a gyűjtőedény, ahol a teremtő természetetek nőies intelligenciáját tároljátok. Itt nyugszik Isteni Nőiességetek, és erről a trónról szól hozzátok, vezet benneteket, ad bepillantást és válaszokat a föltett kérdéseitekre. Mindaz az energia, ami jelenleg a rendszeretekbe integrálódott, azt a célt szolgálja, hogy megsemmisítse azt a kiindulási alapot, amiből idáig jobbára éltetek. És ez megváltoztatja az emberiségnek az életre adott válaszait. Bizonyára tudatában vagytok annak, ahogy az emberiség alapjában véve reagál. Ti a szabadság eredeti isteni mintái szerint reagáltok és a szabadságnak rengeteg megközelítése akad, és ezek közül valamennyi a kifejezőkészség valamelyik formája, és ezért olyan fontos manapság a harmadik szem és a keresztcsonti csakra[szexcsakra], különösképpen a most megejtendő kilencedik dimenziós aktiválással összefüggésben.

A harmadik szem csakrával visszaéltek, ahogy persze a többivel is, de az a visszaélés, aminek a harmadik szem csakra áldozatául esett, olyan mély szintű sejtemlékezet károsodást okozott, ami belső félelmet kelt olyan helyzetekben, amikor pedig bízni kellene a belső megérzésekben vagy a láthatatlan világokra kéne ráhangolódni. Ez a ceremónia, amin ma keresztül vezetünk benneteket, növelni fogja bennetek a kilencedik dimenziós energia vibrációit és kapcsolódni fog [azokhoz] a Mihály és Mária ley-vonalakhoz, amelyek keresztülfutnak egy speciális ponton Glastonburyben, Angliában. Kehely Forrás a neve. Állítólag itt temették el a Szent Grált. Az emberiségnek viszont föl kéne ismernie, hogy a Szent Grál valójában a keresztcsonti csakra/szexcsakra. Ez az élet gyűjtőedénye.

A keresztcsonti csakrátok az energia arany gömbje, ami erőt szív fel abból a forrásból, ami energiával látja el a felséges Istennőt, a felséges nőiességet. Azért tekintik a keresztcsonti csakrát a Szent Grálnak, mert ez a csakra táplálja a méhet, és az isteni nőiesség, a nő az, aki a méhet, az uterust hordozza, amiért is az Istennő a Szent Grál. Amikor az Istennő (és az Istennő a férfiakban és nőkben egyaránt), amikor ez az Istennő és a keresztcsonti csakra tökéletesen kiegyensúlyozott és isteni összhangban áll az isteniség magasabb vibrációival, akkor az inspiráció áramlása akadálytalan. Ez egy folyamatos, bőséges áradat, és ezzel az áradattal folyamatosan töltődik fel a gyűjtőedény és egy rendkívüli csodálatos helyzet bontakozik ki. Ez a helyzet energiát csatornáz az élet minden területére és ez hozzájárul ahhoz a képességetekhez, hogy meghatalmasító döntéseket hozzatok és újra belétek nevelődjön az egyensúly tudatossága. Vagyis ha csordultig van az élet kelyhe, [akkor] minden élet szárba szökken. Ha a kehely üres, az egyetlen lehetőség a túlélés.

Emiatt mutatják a ti mintáitok a túlélést, és ez okozta a változást a harmadik szem csakrátokban, és [ez] akadályozza meg, hogy megbízzatok a belső tisztánlátásotokban, és [gátolja] hogy ráhangolódjatok a bepillantásaitokra, amelyek kiterjedtebb képet mutathatnának, amikor azt kellene meglátnotok.

Ez az egyik oka, de talán a legfajsúlyosabb a sok ok közül, amiért közületek annyian zavarodottságtól, kiábrándultságtól és félelemtől szenvedtek, mivel ezt a két csakrát nem használtátok teljes kapacitással. Valójában nem is használtátok azokat igazi céljuknak megfelelően. Így bízom benne, hogy az az energia, amelyet ma aktiválunk, új életet ad a keresztcsonti csakra és a harmadik szem csakra eredeti céljának.

Pontosan ugyanez az energia szűrődik át a bolygó minden keresztcsonti és harmadik szem csakrájába és minden készen álló lélekbe, akik szeretnék megváltoztatni az életük mintáit. Ez mind része és összetevője az Arany Kor (Templom) Tanításainak, amelyet mi, a mesterek, valamennyiőtök számára hozzáférhetővé teszünk. Keresztcsonti és harmadik szem csakrátoknak a Mihály és Mária ley-vonalakhoz kapcsolása révén a Földanya teste meghatalmasító meridiánjának előnyeit élvezhetitek. Ez azt jelenti, hogy mind több fénymunkás választja az egyensúlyt életében, választja önmaga meghatalmasodását a mind nagyobb öntudat utazásának részeseként, s ezzel a meridiánokon átfolyó energia megnövekszik és ugyanez történik veletek is, így a meridiánok a testetekben megerősödnek. Ez eleinte némi méregtelenítési tünetet okozhat a testben, mivel a blokkolt meridiánok energiát fognak fölszívni, és ezáltal engedik az energia jótékony áramlását a testen harmóniában keresztülhatolni, és ugyanez a harmonikus áramlás következik be a Földanya testén keresztül is. Amikor már minden harmonikusan áramlik, akkor semmi ok az aggodalomra. A test önműködően átesik egy teljes fiziológiai[élettani] és pszichológiai[lélektani] beszabályozáson és a testi funkciók a legkellemesebb harmonikus frekvenciákat veszik fel. Ez beszivárog a mágneses mezőtökbe is és magához vonzza az ugyanilyen kellemes harmóniákat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne nyernétek további öntudatosságot. Ezek a lehetőségek mindig fönnállnak. De ahogy az már régen megmondatott, a ti felelősségetek a minél kiterjedtebb ön-tudatosság elérése, ami meghatározza e tapasztalat minőségét.

Itt az ideje, hogy az energia aspektusokkal folytassuk közvetítésünket. Ezért meg kell, [hogy] kérjelek benneteket, hogy csukjátok be a szemeteket, ha még nem tettétek meg, hogy töltsétek fel a testeteket a lélegzetetekkel, és amint kilélegeztek, lazítsátok el az izmokat a testetekben és találjátok meg az elcsendesülés pontját magatokban. Ez a pont mindazt jelképezi, ami békés. Ha nem érzitek, akkor képzeljetek el egy pontot magatokban, ami olyan, mint a hatalmatok hangja, de egyben a kifinomultság hangja is, ami biztosít benneteket arról, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell és minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Ha eléggé figyelmesen hallgattok, akkor kezditek meghallani belső nyugalmatok hangját. Kezditek meghallani ösztönös megérzésetek belső hangját, ami mindig akkor bátorít benneteket, amikor a legnagyobb szükségetek van rá.

Az a lecke, ami a mai szertartás keretében fedi fel magát, az az [oda]hallgatás, [az odafigyelés] leckéje. Hallgassatok arra az ismerős hangra, ami sokszor talált nálatok süket fülekre, szándékosan nem akartátok meghallani, mivel nem azt mondta nektek, amit hallani akartatok. De most [van] itt az ideje, és most ráadásul biztonságos rá hallgatni, mert ezzel az odafigyeléssel fölgyorsítjátok az utazásotokat, lerövidítitek azt az időtartamot, ami bármilyen okból odafigyelést igényel. Számtalanszor azért futottatok ki az időből, mert nem akartatok odafigyelni. Féltetek az igazságtól, bár az igazság fölismerése tesz szabaddá benneteket. Az igazság minden oldala.

Képzeljétek el most magatokat a Kehely Forrás kertjében állni. (Nem számít, ha nem tudjátok, milyen, csak képzeljétek el). Ebben a kertben rengeteg tarka virág nyílik. Két szent fa áll egymás mellett és egy harmadik, amihez jelenleg kapcsolódik az energiátok. A háttérben a Kehely Forrás szent vízének csobogása hallatszik. A kert közepén a víz kiszélesedése, [egy medence] található.

Most kérlek [benneteket, hogy] menjetek [oda] ehhez a sekély medencéhez, és merüljetek [bele] a vízbe, álljatok a közepébe. Én, Mária Magdolna veletek lépek be a vízbe. Személyes vezetőitek, őrző és védelmező angyalaitok és a fény szent Istenei és Istennői, akik rajtatok keresztül dolgoznak, mind összegyűlnek, hogy tanúi legyenek ennek a megszentelt szertartásnak.

Mihály arkangyal áll a vízben mögétek és szélesre tárja szárnyait. Kiterjesztett szárnyaival erőteljes pajzsot alkot körülöttetek. Erre a pajzsra azért van szükség, hogy nyugodtan fölszívhassátok a ley vonalakból kilépő energiákat, melyek most beszűrődnek a testetekbe a talp csakráin keresztül, föl a lábon és a gerincen át egészen az agyig. Ez az energia tovább fog lüktetni a testetekben. Minden lüktetése egy-egy lehorgonyzás a test csakráiban, a sejtekben, a DNS-ben, a test molekuláiban és atomjaiban. Ez a mágneses energia elengedési folyamatot indít el a harmadik szem minden félelem(mel teli) kötődésétől, és [ugyanígy] a keresztcsonti csakrátokban is. És amíg ez történik, addig én, Mária Magdolna fogok egy arany serleget, és vizet merítek a mederből és elkezdem a testetekre önteni. Ahogy a hűvös víz lemossa a testeteket, a szent Istennők, akik veletek dolgoznak, belépnek a vízbe. Kristályokat kezdenek elhelyezni a lábatok köré a vízben, és kialakítanak egy-egy szép szimbólumot - csak a számodra. Ahogy a kristályok csillognak a vízben a napfénytől, elkezdenek energia vibrációkat kibocsátani, amelyek megtöltik a vizet, de áthatják a fizikai testedet is. Miközben én tovább mosdatlak ezzel a vízzel, ezzel párhuzamosan az érzelmi tested is tisztuláson esik át.

Mihály arkangyal megnyitja a szív csakráját és kibocsát belőle egy pompás kék fényt, amelyet [meg]érezhettek, amint hátulról áthatja a ti szív csakrátokat, és az ő szív csakrája fényének melege kezdi fölmelegíteni a testeteket, feltölteni a testeteket ezzel a pazar kék energiával. Ez a kék energia olyan, mint egy gyógyító balzsam, ami enyhíti a testetek minden gyulladását, energetikailag és másképpen is, és nyugalmat és csendet érezhettek magatok körül. (Hosszú szünet)

Az Istennők mostanra befejezték a kristályok elhelyezését körülöttetek, és most balról és jobbról mellétek állnak, és kókusz olajjal elkezdik masszírozni a törzseteket, és minden érintéssel a testetek [még inkább] elnyeli a kókusz energiáját, és a test kezd elernyedni. Ez az elernyedési folyamat nagyon fontos, mivel része a bizalom folyamatának. A kókusz olaj áthatja a bizonytalanságtól és félénkségtől való félelem gátjait. Nagyon különleges energiája van, ami képes áthatni a sűrűség szintjét. Ezek az energiák most egyenesen a keresztcsonti/szex és a harmadik szem csakrába lépnek be. Amint a kókusz áthatja a testetek [azon] sejtjeit, melyek a belső én hangjában való bizalom képességével szembeni gátakat tartalmazzák, azzal az olyan mintákat teremtő képességetek, ami örömet, élvezetet és szabadságot hoz, most kezd átalakulni fénnyé. A félelem átalakul bizalommá.

Mihály arkangyal szíve kék fényének lüktetése tovább árad bele a testetekbe és ennek a kék fénynek és a törzseteken elvégzett kókusz olajos masszázsnak az együttese megnöveli az energia vibrációk fölszívását a keresztcsonti és a harmadik szem csakrátokba, és most egy kilencedik dimenziós átjáró nyílik meg körülöttünk a Kehely Forrás kiszélesedése fölött és a kilencedik dimenzió valamennyi arkangyala kiterjeszti szárnyát és finoman felborzolja és ezzel a szárnyak hangjának frekvenciája lesz az, ami elkezd még mélyebb változásokat teremteni a keresztcsonti és harmadik szem csakra atomi szerkezetében és ahogy az energia rezgése növekszik, az megnyilvánít egy azonos folyamatot a Földanya testében is. (Szünet)

Én, Mária Magdolna, most a jobb tenyeremet a keresztcsonti csakrátok fölé helyezem és a bal tenyeremet a harmadik szem csakrátok fölé, és a következő belégzéseteknél elkezdem az új energiák lüktetését ezekbe a csakrákba irányítani, elhozva ezzel nektek a kilencedik dimenzió frekvenciáit és a szabadságot – a szabadság kifejezését, a bizalommal telt [oda]hallgatás szabadságának megteremtését, és életetek mintáiban a mind nagyobb tudatos ön-figyelem választásának szabadságát. Most ezekbe a csakrákba bevések egy-egy szimbólumot valamennyiőtök számára. Ez a szimbólum fogja fenntartani az energia áradását ezekbe a csakrákba, amelyek kapcsolódnak a tenyereim csakráihoz. Ez fogja fenntartani a következő hetvenkét óra áramlásait, mely idő alatt a keresztcsonti és a harmadik szem csakra méregtelenítési folyamaton megy keresztül, valamint teljes elmélyedésen és újrakalibráláson, amit a Mihály és Mária ley vonalak magnetikus energiái hoznak el beléjük.

A ti jelenlétetekkel és valamennyi körülöttünk lévő fénylény jelenlétével ez az itteni földrajzi helyszín most elkezd kilencedik dimenziós szent helyként aktiválódni, az Isteni Anya felségének és a Szent Grálnak az átjárójaként. Szükségem van a mély belégzésetekre és a teljes kilégzésetekre ahhoz, hogy figyelmeteket a keresztcsonti csakrátokra irányítsam.

A szád a méh és a keresztcsonti csakra tükör-pontja függetlenül a nemedtől és ez az az energia központ, amelynek a legtöbb szeretetre és figyelemre van éppen most szüksége tőled, mivel a következő hetvenkét órában minden [olyan] elgondolásod, fogalmad, hiedelemrendszered és viselkedésformád, amelyről úgy gondoltad, hogy a keresztcsonti csakrán belül nincs összhangban az utazásod céljával, hogy úgy mondjam, elvetél. Néhányan kellemetlenséget érezhettek ezen a területen, különösen azok a nők, akik a következő hetvenkét órában menstruálnának. Férfiak, ti az emésztő rendszerrel kapcsolatban érezhetitek úgy, hogy nem olyan barátságos, mint általában. De ez a tisztulás része. Szó szerint kitisztítjátok ezt a szakrális edényt, a Szent Grált, s így töltekezhet fel élettel, fénnyel, a forrás energiájával, mert mi haszna lenne energiát önteni egy koszos edénybe? Minden mást bemocskolna. És amint a keresztcsonti csakrátok szakít a régi utakkal, azzal kezditek megtapasztalni a harmadik szem megtisztulását is. Ez olyan, mintha különböző szemeken keresztül néznétek, mivel a harmadik szem nézőpontja újjáéleszti az igazi érzékelést, a helyes nézőpontotokat, az igazságot az igazságotokról és így hallhatóvá válik megismerő énetek hangja. És ez a hang energiát és információt táplál a harmadik szem csakrába, és a harmadik szem csakra ezt viszonozza, és ez a két csakra [olyan] hatalmas erőt egyesít, hogy időnként fogalmatok sincs, hogy minek a megteremtésében van részetek és még amikor csodáknak vagytok is tanúi az életetekben, a bekövetkező változásokról még ilyeneket is mondhattok, hogy 'nem hiszem el'. De kérlek [benneteket], hogy higgyétek el, mivel a gyűjtőedény várja az új energiát, a szent víz áradását, hogy érezzétek, mivel csordultig van ösztönzéssel, élettel, ötletekkel, elképzelésekkel, olyan beállítottsággal és képekkel, melyek tökéletesen együtt rezegnek veletek, és amelyeket tisztán-tudó énetek nyújt át nektek. A tisztán-tudó én most az isteni férfias és az isteni nőies teljes összeolvadása.

Az Istennők most a lábatokat és a karotokat kezdik masszírozni a kókusz olajjal, amelyeken álltok, illetve melyekkel adtok és elfogadtok, melyek ezzel szintén elengedik a félelmet, és ezért bizalommal állhattok és járhattok a talajon, és bizalommal, félelem nélkül adhattok és félelem nélkül el is fogadhattok. Bőséggel adni és rengeteget kapni, ismerni azt az alapot, amin álltok, megtermékenyítő és tartós állapot.

Én, Mária Magdolna, fogok [most] egy százszorszépből font koszorút, csodálatos fehér, sárga közepű százszorszépekből és a nyakatok köré rendezem, ami aztán a testetek előtt a gerincetekkel és a csakrákkal egy vonalban hull alá. A százszorszép a bátorságot jelképezi, tehát a bátorság áldását viselitek most a nyakatok körül. Nem teherként, hanem az energia forrásaként, emlékeztetőül igazi lényegetekre – a bátor teremtőre. Szeretném, ha tudatosulna most bennetek ennek a százszorszép energiának a folyékonnyá válása, és ennek a koszorúnak a beszívódása a testetekbe és a csakráitokba. (Szünet)

Biztosítsatok a testeteknek elegendő oxigént. Minden energia megfelelő feldolgozásához oxigén kell. (Szünet)

Mihály arkangyal most előrelép, mialatt az Istennők visszahúzódnak és körétek teríti angyali szárnyait, az óriási szárnyak beborítanak és védelmeznek benneteket és ekkor elkezd maga felé húzni titeket, és ti elkezditek megérezni egész testének lüktetését tökéletes egységben a szívdobbanásotokkal, és minden lüktetés egy-egy üzenet a testeteknek, amelyet intellektuálisan nem tudtok fölfogni és megérteni, de a testetek sejtjei és a DNS-etek fölismeri ezt a nyelvet. Csak engedjétek, csak fürödjetek Mihály arkangyal energiájában.

A kilencedik dimenzió arkangyalai most szintén lüktetéseket kezdenek kibocsátani, melyek újabb energia szintet nyitnak meg a kilencedik univerzumban és az Egyetemes Feltétel Nélküli Szeretet beleárad a korona csakrátokba, majd leszűrődik a gerinc mentén a keresztcsonti csakra gyűjtőedényébe. Amint a gyűjtőedény túlcsordul vele, belefolyik a gyökércsakrába, leföldelve az isteni ihletettséget és továbbfolyik a láb meridiánjain, a talpak csakráin és a Földanya testébe horgonyzódik le. A kilencedik dimenzió hatalmas lényei elkezdik kibocsátani a Szellemi Világosság egyetemes energiáit, és ez szintén beleárad a korona csakrátokba, föltöltve a keresztcsonti csakra gyűjtőedényét, és ezután ez is tovább folyik [lefelé].

Ennek az áradatnak soha nem lesz vége, amíg elfogadjátok a magasabb öntudatosságot, amíg folyamatosan a szabadságot választjátok, és amíg eggyé váltok a Vízöntő paradigma Arany Tudatosságával, biztosítunk benneteket, hogy az áramlás nem szakad meg, erre számíthattok. És most az Isteni Forrás összeolvad veletek, és a testetek emlékezik rá, hogy soha nem volt elkülönülve a forrástól. Beleszülettetek az elkülönültség tudatosságba, és annak a trükkös hiedelemnek az áldozatai lettetek, hogy elváltatok az Istentől, elkülönültetek az Istennőtől, és hogy a Szent Grál kiapadt. Isteni anyátok és isteni atyátok hangja a meg/felismerő én formájában egyre gyengébb és vékonyabb lett, és a félelmetek hangja vette át a szerepét, de most elhozzuk a jelenkor ajándékát az emberiségnek – a félelem hangját megsemmisítő szabadság hangját. Ez az az ajándék, amit a Kvantum Gyorsító Rácsokkal Saint Germain és Kuthumi Mester lehorgonyzott július 17-én.

Ez a bolygó-szintű keresztcsonti és harmadik szem csakra szertartás számos változást fog előidézni a vízen és a tűzön keresztül, és ahogy a Földanya szakít keresztcsonti csakrájának minden régi energiájával, a Föld továbblép. Továbblép, hogy örömmel fogadhassa az új energiát, hogy üdvözölhesse a régit elmosó vizeket, az illúzió fátylait átégető tüzet.

Most szeretném, ha csendben maradnátok. Az Istennő most arany port hint a vízbe. Ez az arany por jelképezi az Arany Kor energiáját. Magától beszívódik a lábatok körüli kristályokba, és ez a kristály energia most fölszívódik a testetekbe.

A következő hetvenkét órára Mihály arkangyal szárnyai közt maradtok, mialatt a ley-vonalak energiáinak integrációja befejeződik, és a gyógyulás a keresztcsonti és a harmadik szem csakrában eléri a teljes szintet. Én, Mária Magdolna, mindörökké jelen leszek, hogy biztosítsam a testetek harmonikus állapotának fennmaradását, és ki fogom egyensúlyozni az energiákat minden [olyan] alkalommal, amikor a fizikai testetekben feszültség keletkezik. Bízzatok ebben az isteni időszakban, adjátok [meg] ma magatoknak ezt az ajándékot, az önbizalom ajándékát, ami a szabadság ajándékává válik, szabaddá tesz azáltal, hogy fölszabadítja a lelketeket. Örömet és extázist fogtok megtapasztalni, amelyet ennek a hangnak a meghallása hoz [el], és tudjátok, hogy bízhattok benne, tudjátok, hogy ez a ti igazságotok, tudjátok, hogy ez olyan részetek, ami mindent tud rólatok és ismeri mindazt, ami a legjobb nektek.

És ezzel szeretteim, fölszívjátok az androgün mintázatok újabb szintjét a déli félteke számára. Az északi félteke androgün mintázatai október hónaptól horgonyzódnak le, de először délen rögzülnek. Ezért szeretném megköszönni a részvételeteket a mai szertartáson, és az előkészületeket az északiak részéről, hogy befogadhassák ezeket az energiákat, és köszönöm a délieknek, hogy leföldelték.

Igazságotok rengeteg szintjét fogjátok fölfedezni ennek a választásnak az eredményeként, amelyet ma a csakráitokba engedtetek. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni annak fontosságát, hogy hagyjatok elég teret és időt, hogy fölszámolhassátok a régit, és hogy a jövő irányait választhassátok, melyek életetek minőségét fogják uralni. Engedjétek ezeket életetek ösztönző mintáivá válni. Minden nap, hacsak egy kis időre is, kapcsolódjatok össze a Szent Grállal, a forrással és kérjétek, hogy kelyhetek legyen csordultig egy újabb napig és mindaz, amivel telve van, ösztönözzön benneteket. Ez néha lehet tevékeny ösztönzés, máskor passzív sugalmazás és ezzel fogjátok megtapasztalni az egyensúly hatalmát az életetek egyik újabb területén.

A Kehely Forrás vize összekapcsolódott az energia mezőtökkel és az érzelmi testetekkel. Ez a megszentelt víz keresztül fog folyni az érzelmi testeteken a következő hetvenkét órában, tisztulást és újra energetizálást lefolytatva a testetekben az általa megtestesített energiákkal. Mihály arkangyal enyhén kitárja szárnyait, épp csak annyira, hogy a jobb kezem tenyerét a keresztcsonti csakrátok fölé helyezhessem és a keresztcsonti csakrátokba helyezem a Vesica Pisces [mandorla, két azonos sugarú, egymás középpontján áthaladó kör – a ford.] szimbólumát. Ez az Isten és az Istennő közötti tökéletes isteni harmonikus egyensúly jelképe.

Lélegezzetek be mélyen, lélegezzetek ki teljesen, mialatt Mihály arkangyal összezárja körülöttetek a szárnyait. Merlin nagyúr egy ragyogó ibolyaszín fényt teremt a hely körül. Ez az ibolyaszín energia nagyon hasonló a mély bíbor színű ametiszt kristályhoz és a védelem újabb szintjeként szolgál, míg keresztülmentek ezen a nagyon erőteljes gyógyuláson, a réginek újjá [való] átalakításán és átformálásán. Köszönöm a türelmeteket és az időtöket. Köszönöm a bátorságotokat és a kitartásotokat.

Mária Magdolna vagyok. Au revoir.

Kuthumi vagyok, üdvözöllek benneteket, szeretteim.

Most azért lépek elő, hogy biztosítsam az energiáitok lerögzítését. Fontos, hogy leföldeltek legyetek, még ha ilyen intenzív beavatáson mentetek is keresztül. Nagyon gyakran Mária Magdolna és az Istennők energiái az embert egészen könnyűvé teszik, higgyétek el, hogy tudok róla valamit. Annak érdekében, hogy az anyagi világban is működőképesek legyetek, azt javasoljuk, hogy képzeljetek el horgonyköteleket kilépni a csípőtök tájékáról a Földanya testének mélyébe. Ez megfelelően leföldelten tart benneteket, hogy megtehessétek, amit meg kell tennetek minden szinten. Világos? Nagyon jó.

Kedveseim, az a csakra munka, amit jelenleg a Földdel végzünk, létfontosságú feladat, nemcsak a Föld számára, de minden egyes emberi lény számára is. A csakrák olyanok, mint a szent könyvtárak, információval telve, melyek kulcsokat és nyomokat őriznek életetek számos aspektusához. Tehát ezeknek a könyvtáraknak a meglátogatásával, a bennük őrzött anyagok tanulmányozása révén nagyobb ön-tudatosságra tehettek szert, és ez a fölemelkedés útjának a célja – a nagyobb ön-tudatosság. A tudatlanság az, ami fájdalmat hoz a megnyilvánulásba. A tudatos figyelem tudást hoz a megnyilvánulásba és a tudás hatalom, meghatalmasodás. Szóval, amit mondtak nektek, és amit így tanítottak, hogy 'boldogok a tudatlanok' , az higgyétek el nekem, szeretteim, hogy nem igaz!

Eljön az idő, amikor minden léleknek rá kell ébrednie saját igaz énjére. Ez az inkarnációs folyamat természete különösen a Földön. Tehát igen, annyi alkalommal jöhettek vissza, ahányszor csak akartok, de elértek egy olyan ponthoz, ahonnan már a fény következik. Eljön az idő, amikor a szemellenzőknek le kell kerülniük, és az átlépés a Halak korából a Vízöntőébe az idővonalak felgyorsulását hozza a tömegtudatosságban, hogy kihasználhassátok az alkalmat a fölébredésre. Ezért vagyunk annyira hálásak mindannyiótoknak, akik a Földön jártok, akik kihasználjátok az alkalmat, akik meghallották a hívást, akik válaszoltak a noszogatásra és bökdösésre, és a továbblépésre buzdító lökdösésre, és a bátorságotok az, amit a leginkább becsülünk és ezért állunk mellettetek. Megígértük, hogy veletek leszünk, ha önkéntesen visszatértek, és ti már megvilágosodottakként választottátok a visszatérést abba a világba, ahol mindent elfedtek, de már újra emlékeztek, s ez már önmagában ok az ünneplésre.

Ahogy a Földanya testének a csakrái is fölszívják ezt a fényt, ő is ugyanazon a föltámadáson megy keresztül, mint amit ti is megtapasztaltok. És ahogy a ti testeteknek is át kell esnie változásokon és elmozdulásokon, néha kényelmetlenségeken, amikor a régi, elfojtott, nehézkes, kikristályosodott energia elillan, [ugyan]úgy ő is átmegy ezeken. De ti tudjátok, hogy megéri, ahogy ő is tudja, és ahogy a teste átesik a változáson, a tisztuláson, a megszabaduláson, az újrakalibráláson, a lelkek kihasználják ezeket a változásokat arra, hogy hazatérhessenek. És azok a lelkek, akik úgy döntenek, hogy tovább próbálkoznak, azoknak ez az idő most nem a fölébredés ideje. Úgy dönthetnek, hogy átsiklanak a lehetőség fölött. Ezért ne aggódjatok vagy nyugtalankodjatok, vagy féljetek, amikor annak vagytok tanúi, hogy bizonyos emberek újra csak a tömegben maradnak. Ez önmagában pusztán egy újabb tükröződése a tisztulási folyamatnak. Annak elengedése, ami többé már nem támogatja a jelenlegi folyamatokat, a jelenlegi célokat. Emiatt az ő céljuk a visszamaradás, az energiák kiegészítése, és a visszatérés, és akkor fognak visszatérni, amikor a Vízöntő kor már jobban meggyökeresedett, amikor ők már biztonságosabban emlékezhetnek. Világos ez? Nagyon jó.

És így van ez, kedveseim, hogy folyamatosan magunkhoz ölelünk benneteket ebben a fényben, ami a legfőbb javatokat szolgálja, és minden olyan célt szolgál, ami a szabadsághoz és a teljes ön-beteljesítéshez és éberséghez vezet titeket. Bízzatok a sok láthatatlan karban, amelyek mindig megtartanak benneteket, vezetnek, ha kell és felvidítanak, ha arra lenne szükségetek. Tudjátok, hogy mindig veletek vagyunk, minden módon, és hogy minden rendben van a világotokban.

Kuthumi vagyok a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket.

Adonai.

Szeretteim, erre a csoportra nézni egészen kivételes élmény ma reggel, ha mondhatjuk így, van-e a témához kapcsolódó kérdésetek, amivel bármiben segíthetnénk?

Kérdés: 'Igen, Kuthumi nagyúr. A Földanya, a vizek és a tűz tisztításával várhatók-e további nagyobb szerencsétlenségek?'

Kuthumi: Igen. De véssétek az eszetekbe, hogy ez az ő folyamatának a része, ahogy a ti saját testi folyamataitok tapasztalatának is. Víz- vagy tűz-katasztrófák. A tűz-katasztrófák a düh és az aggodalom formáit öltik és a víz-katasztrófák, amelyek megjelenhetnek akár könnyek formájában is, a test vizes rendszereinek gyulladásává válhatnak, érted?

Kérdező: 'Igen'.

Kuthumi: Ahol gyulladás keletkezik, ott hőség van, ami a tűz energiája. És ahol tűz van a testben, ha gyulladás van a testben, akkor az a kifejeződés útját keresi. Ez válik túlfűtöttséggé a testben. Ezért a váratlan düh, szenvedély vagy harag érzelmei túlfűtöttséget eredményeznek a testben és utat kell találni az elengedéshez, ki kell húzni a dugót. A vesék és a hólyag vagy más testrészek begyulladhatnak. Érted? Néhány ember a fizikai környezetében nyilvánítja meg ezeket áradással vagy csőtöréssel, vízvezeték dugulással. Világos?

Kérdező: 'Értem, amikor düh ébred a testben, akkor létezik szóbeli vagy gyógyászati segítség?'

Kuthumi: Azt hiszem, egész jártasan használod azt a szókincset, amivel levezetheted a dühödet.

(A csoport nevet.)

Semmi bajt nem okoz, ha használod ezeket a szavakat, egész addig, amíg másokat nem bántasz velük, érted, ugye?

Kérdező: 'Persze.'

Kuthumi: Szóval a párna kiváló hely, ahová az arcotokat temethetitek és használhatjátok ezt az igen színes nyelvet a matracot püfölve, ahogy az imént mondtam, amúgy is nagyon jó barát, akivel jó együtt üldögélni és az elengedéshez is egész kényelmes és megértő. A dolgoknak ki kell fejeződnie. Van úgy, hogy magatokban tartjátok, olyankor a gondok fizikailag, pszichológiailag, anatómiailag, biológiailag jelentkeznek, az egész test válaszol és természetesen mély pszichológiai hatásokkal számolhattok. Ez ugye világos?

Kérdező: 'Világos, nagyon szépen köszönöm.'

Kuthumi: Nagyon szívesen.

St. Germain és Kuthumi Mester – A Kvantum Gyorsító Rácsok Aktiválása

St. Germain és Kuthumi Mester – A Kvantum Gyorsító Rácsok Aktiválása

 

Csatornázta: Michelle Eloff

Dél-Afrika, Johannesburg, 2007. július 17

Fordította: Hatejer Emese

Hanganyagot készítette: Gárdi Mariann

Hanganyag letöltési linkje: http://www.mediafire.com/download/jqz3920pqwjzli8/Gyors%C3%ADt%C3%B3+r%C3%A1csok.mp3

Youtube-n hallgathatós verzió: https://www.youtube.com/watch?v=GtADzBIeEZg 

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

______________________________________________________

St. Germain vagyok és a Tűz Úrnőinek és Urainak a jelenlétében jövök, hogy előidézzem az új energia áldásait számotokra. Üdvözlet szeretteim.

Ez olyan időszak, amelyre emlékezni fogtok sejtszinten a teremtésben hátra lévő napjaitokban és a teremtés folyamata alatt.

Sok minden történt amióta részt vesztek a társ-teremtés folyamatában, és ez előidézte mindannyiunk számára a jelenlegi idővonalat, ahol bevezetjük a fényt és a megújult élet tervezetét a Kvantum Rácsokba. Ennek a különleges folyamatnak a felgyorsítása az egyik, amely kedvez az egész emberiségnek, és ez ugyanúgy kedvez az élet minden egyes királyságának is, közreműködve a fizikai társteremtés Isteni Utazásában.

A Kvantum Rácsok az energia olyan rendszerei, amik megtestesítik a tudatosság fejlettebb szintjeit, amelyek a rendelkezésetekre állnak, hogy felhasználjátok, és így meghatalmasítva a személyes utazásotokat és támogatva az emberiség többi részét, hogy ők is ugyanúgy magukhoz öleljék a meghatalmasodás utazását. 2008 augusztusában, a Létezők nyolc új faja egyesült a Szoláris Tudattal, és lépett be a Föld Bolygó Szoláris Energiáiba az ütem felgyorsításának különleges céljából, amelyet integráltok a Felsőbb Intelligencia által, ami a Kozmikus Szüleinkben lakozik. A Fény, amely az Anya/Atya Istenen belül létezik bennetek is megvan, amelyet most újraaktiválnak. Ennek megújulása minden Létező legmélyebb lényén belül felkavarodik, aki tapasztalja az életet, beleértve a Föld Anyát is, akit Gaia Istennőként ismertek. A teste számos viharos cikluson ment keresztül és a változás ezen időszaka az egyik, amelyre már nagyon rég óta vár és ti is. Az emberiség többségének az Én egy fokon nem-létezik. Nincs még 1 milliárd ember ezen a bolygón, aki az én-tudat/öntudat elég erős szintjén lenne, hogy felszámoljon valamennyi sötétséget, amivel nektek meg kellett küzdenetek, ez a másik oka, amiért a Kvantum Rácsokat ilyen mértékben felgyorsítjuk. Ez beolt titeket a Felsőbb Intelligencia felgyorsított hányadosával, amely másfelől kiterjeszti az én ön-tudatát; mert az önérzet az, amely nagymértékben létfontosságú az emberiség túlélésért. Ennek a programnak van még egy másik része az úgy nevezett ” Tűz Rácsok” lerögzítése, és előkészítettük a Rácsokat, hogy feltüzeljük ezt a Fénymunkások nagy többsége által. A Kvantum Rácsok az alapzata ennek, megtestesítik a gyökér rendszert ezen energiák számára, hogy bejuttathatóak legyenek ezekbe a jelenlegi rácsokba, és minden személy az összpontosítás által kiterjeszti az energiát ezekbe a rácsokba, ezzel le fogják rögzíteni az isteniségük aspektusait  ezekbe a Kvantum Rácsokba. Szintén lehorgonyozzuk a Kvantum Tudatosság 144 Lángját a Föld Anya lényének legeslegközepébe, amely pedig ismét lerögzül minden létező lényegének közepébe, ezáltal kifejezve az életet a bolygón és a bolygó belsejében, előkészítve az energia összes rendszerét, hogy befogadja az energiákat, amelyek a Létezők nyolc új fajától származnak.

Néhányuk emberi testben született le csecsemőként és keresztül fognak menni a fejlődés szakaszain, ahogyan a földi emberi lények is keresztülmennek ezen. Ők a humán létezők csoportjainak részei, akik őrizni fogják, figyelemmel kísérni és felügyelni azt a folyamatot, ami az emberiség oktatását célozza meg a Föld Anya szükségleteit illetően. Haza fogják továbbítani az üzenetet, ha a Föld Anya szükségleteit elhanyagolják, és ha az emberiség szükségleteit elhanyagolják és ez végül kielégítésre kerül a fizikai világban. Néhány ezek közül a lények közül szó szoros értelmében ”besétálnak” bizonyos testekbe, amelyeket önkéntes lelkek készítettek elő, akik úgy döntöttek lélek szinten, hogy ők teljesítették az utazásukat, azonban nagyon boldogok, hogy megoszthatják a fizikai járművüket azáltal, hogy átadják ezt egy más Létezőknek, akik fel tudják használni ezt az emberiség tudatának a kiterjesztéséért.

Találkozni fogtok néhány ilyen Létezővel fizikailag, meg fogjátok ismerni energiájukat finom szinteken, ahogyan együtt dolgoztok, a kvantum energia egy csoportjaként megtapasztalva a meghatalmasodás felszabadításának folyamatát, amit a Tapasztalat egy meghatalmasodott és erőteljes Új Rácsába lép be. A 144 Láng egyéni módon fog kiosztásra kerülni azért, mert ti is egyéniek vagytok, és a Lángok rendszere nem kategorizálódik egy bizonyos rendszerre, amelyben beintegráljátok és felhasználjátok. A személyes Vezetőitek és a Tűz Nagyurai és Úrnői biztosítani fogják, hogy aktiváljátok és integráljátok ezen Lángok energiáját tökéletes összhangban a jelenlegi utazásotok magasabb tervével. 

Ahogyan a 144 Láng minden szintjét integrálják a Kvantum Rácsba, hogy a felgyorsulás megtörténésével egy hihetetlen erő és lehetőség jöjjön, messze túlnyúlva a következő Felemelkedési Hullámon és a világban megtörténjen a végső Felemelkedési Hullám. Kuthumi, a Mesterek felügyelő csoportjának része, akik velem dolgoznak St. Germainnal, Maitreya Nagyúrral, és számos más Lénnyel, akik még lehet, hogy nem ismerősek számotokra, azért, mert az energiájuk inkább a Szoláris Naprendszeretek Síkjaitokon túlra lévő rendszerekre koncentrálódik. Ugyanakkor nagyon fontos az energiátokat, különösképpen a tudatosságotokat, összhangba hozni ezekkel a Lényekkel és a Kvantum Rácsokkal, azért mert ez támogat titeket.

Ahogyan a tudat ezen új szintjei bemutatásra kerülnek számotokra, keresztül fogtok menni a felgyorsított tudatosság nagyobb szintjein, amely célszerű számotokra, hogy a teljes önismeret irányába tereljen benneteket, amely azt jelenti, hogy teljesen tisztában lesztek azzal, ahogyan az Én teremt, ahogyan a szándékaitok meghatározzák a teremtéseiteket, és azt, ahogyan minden egyes (dolog) amibe belemerültök a jövőtök teremtéseivé és az energia áramlásaivá válik, amelyben tovább folytathatjátok a teremtéseiteket. Még soha nem tapasztaltátok az erő ilyen magas szintjét tudatos állapotban, ahogyan most ezt teszitek. Az oka, annak, amiért ez egy ilyen rendkívüli alkalom azért van, mert még nem vagytok a Magas (szintű) Templomi Papok és Papnők szerepében, hogy átadjátok a tanításokat, és nem vagytok bármilyen más fajta elit pozícióban sem, ami meggyőzne titeket arról, hogy felismerjétek, hogy fejlett Létezők vagytok, így elég képzettek, ahhoz hogy kiterjesszétek másokra is a fényt és információt, amit most átadnak nektek. Úgy nevezett ”átlagos emberek” vagytok, és élitek az életet; egy normális életet, ha ezt annak hívnátok, amely úgy látszik, hogy összehangol titeket az emberiség nagy többségével. Ebben rejlik a hatalom, azért mert a ”birkák” között vagytok, tapasztaljátok a mélységes lehetőségeket, hogy újjáélesszétek a környezetetekben lévők életerejét, az úgy nevezett ”normális környezetben”. A Lángok, amelyeket ma kaptok, kiterjednek majd az energiamezőtökbe és megerősítik a mágneses frekvenciáitokat, amelyek vibrációkat hoznak létre bevonzva számotokra azt, amelyre jelenleg fókuszáltok. Ezért ne legyetek szomorúak vagy csalódottak, amikor a ”hagyományosnak” tartanak benneteket, hogy úgy mondjam, ilyenkor egy sokkal nagyszerűbb célt szolgáltok azáltal, hogy a hagyományos rendszereken belül vagytok. Ti vagytok a Kvantum Rácsok Isteni lerögzítői és szó szoros értelmében, mondjuk, a lerögzítést, valamint kapcsolódtok az energia ezen rendszereihez a környezeten belül és egyénenként is a ”hagyományos” környezeteken belül.

Ahogyan felismered a Lángok ezen energiáját, ezzel párhuzamosan a hozzád közelálló Vezetőid és az összes Mester energiáját is felismered, azokét akik veled munkálkodnak, és akkor ki fogsz alakítani egy sokkal erősebb kapcsolatot mindnyájukkal. Létfontosságú, hogy megismertesd önmagad és megbarátkozz a számos Fény Létezővel, a Mesterek, Angyalok és Arkangyalok, Istenek és Istennők, és minden más Létezővel, akik közel állnak hozzád. Ez megalkot egy energetikai köteléket táplálva a személyes Kvantum Rácsodat, amely az energia egy rendszere és amely táplálja a planetáris Rácsot, valamint a Kvantum Rácsokat, amelyek végül is el fognak nyelődni a párhuzamos és alternatív valóságaidban. A jövőbeli éned már kivonta ezt az energiát és kapcsolódik veled ezen a napon, hogy támogasson téged ezen energia lerögzítésében, mert amit ma teszel az, ami táplálta a majdani jövőbeli éned, ez az amiért ez olyan fontos, azonban ahelyett, hogy bonyolítanánk a dolgokat és összezavarnánk titeket önmagatok egy különböző aspektusával, engedjétek meg, hogy ehelyett a jelen pillanatban legyünk. Ez az elkövetkező hónapokban sok munkát fog igényelni planetáris szinten, hogy biztosítva legyen, hogy ezek a rácsok aktivitásukban fenn legyenek tartva. A Tűz Nagyurai és Úrnői a Cselekedet/Cselekvés Létezői.

A Létezők egy rendszerei a nagyobb meghatalmasodott és erőteljes energiák formájában, hogy a gyökér- és szexcsakráitokon keresztül dolgozzanak. A tűz rácsokon keresztül, amelyekről már tudjátok, hogy a Kvantum Rácsok részei, képesek megerősíteni a befogadó képességeteket, ezért ez a Kvantum Rács biztosítani fogja a befogadóképességetek megerősödését, amely egy nagyon erős kötelék kialakításához vezet önmagatokkal, azt eredményezve, hogy az intuíciótok hangja a kétségetek, bizonytalanságotok vagy félelmetek hangjánál sokkal erőteljesebb hanggá válik. Ez az a pillanat, amelyre oly régóta vártatok; a pillanat ahol az igazságotok hangja; a tudatos/megismerő énetek, felülkerekedik a félelmeitek és önkritikátok hangján. Ez a változások egy forduló pontja a bolygótok számára. Vidd a figyelmedet most a testedre, a lélegzetedre és válj tudatossá az élet érzésére magadban és körülötted.

Engedd meg a tudatosságodnak, hogy összekapcsolódjon a Természeti Királysággal; az élet egy kifejeződésével, az Állati Birodalommal, a Kristály és Ásványi Királysággal, az összes Lénnyel, aki a Természeti Birodalomban létezik a Tündérek és az összes Elementál alakjában, akik a Fény Elementáljait és a Természetet alkotják, akik ápolják a Természetet és gondoskodnak róla; - az összes ezen lény az életet fejezi ki. Képzeld el az energiát magadban kiterjedni és nyílj meg, hogy befogadhasd, egy tároló edénnyé válva; egy eszközzé, amelyből a Fényt lerögzíthetik és kisugározhatják.

Használd a képzeleted és láss engem, St. Germaint magad elé állni. Ha kívánod elképzelheted az alakomat bármilyen módon, amire vágysz. Válj tudatossá az energiáink találkozására és egyesülésére, miközben elismerjük és méltányoljuk egymás erejét. A csakráim Lángjai kiterjednek a csakráidon belül lévő Lángokhoz és a Tűz Szakrális üdvözlése most aktiválódik. Lásd el oxigénnel a lángokat a belégzésed által, töltsd meg a tested oxigénnel és lélegezd ki, amire nincs szüksége a testednek. Minden belélegzés az élet méltányolása, minden kilélegzés annak eleresztésének szimbolikája, ami többé már nem szolgál; - az amely már elhasználódott és eleresztődik, hogy újra hasznosítható és felhasználható legyen , amire szükséges. Minden élet ilyen. Minden egy célt szolgál, a cél időtartama relatív, most az fontos számotokra, hogy elismerjétek a tényt, hogy mindennek van kezdete és vége. Itt az ideje, hogy az előnyötökre használjátok ezeket a ciklusokat, játsszatok velük, öleljétek magatokhoz az időt azért, hogy ez szolgáljon titeket, miközben kibocsátjátok az energiákat kifejezve a szándékaitokat, az álmaitokat és a pillanatotok célját. Tedd lehetővé az energiádnak, hogy átadja magát az Idő Urainak, hogy megnyíljon és befogadja az áldásokat, amik az Idő Kapukon keresztül áramlanak. Lazulj bele az idő céljába. Amikor elfogadod az idő célját elengeded a stresszt a testedből, amely akkor történik, amikor az idő szövetségben dolgozik a szándékaiddal,  szinkronicitást manifesztálva és ekkor az idő a te oldaladon áll. Amikor pánikolsz, hogy kifutsz az időből, akkor ez felgyorsul, azért mert arra koncentráltál, hogy kifutsz az időből, így habár a Kvantum Rácsok még több felgyorsítást hoznak, nem szükségszerű, hogy ez hatással legyen a kapcsolatotokra az idővel. Lásd a kapcsolatodat az idővel egy Isteni Tánccá válni egy Szakrális Szeretővel; egy egyesüléssé, ami támogatja az egyént az Isteni Szinkronicitásban. Add át magad az időnek, mivel békében érezni magad ezzel nagyon fontos, annak megtartása szempontjából, ami azon keresztül jön most, hogy lerögzítitek a Kvantum Rácsokat és aktiváljátok a 144 Lángot.

Vegyél egy mély lélegzetet be, miközben egész tested rendszere, fizikailag, fiziológiailag, biológiailag és pszichológiailag megnyílik. Az érzelmi test nem ugyanaz, mint a mentális és spirituális testeid. Miközben minden réteg megnyílik, mint egy virág, hogy befogadd és megkapd a Fényt, én, St. Germain, megnyitom az energia vibrációit, amelyek a szívemen belül léteznek és elkezdem a Kvantum Rács aktiválását benned, amely aktiválja a Kvantum Fény 144 Lángját. Ahogyan ezt az energiát aktiválom, a személyes Vezetőid köréd gyűlnek az összes Létezővel, akik egyenesen veled munkálkodnak és az egyedi folyamatod elkezdődik. Minden láng átéget majd bármilyen illúziót, amihez bármilyen módon vagy formában ragaszkodtál, és ami jelenleg gátol téged. Ez még mindig az emberi természetetek része, hogy ragaszkodik ahhoz, ami számára ismerős, ne büntesd maga ezért, ne kritizáld magad azért, mert még mindig a zavar és önkétség fokozatait tapasztalod, csak add meg magad minden pillanatnak, hogy isteni legyen, egy céllal, még ha nem is tudod megérteni a célt, ebben a jelenlegi pillanatban. A magyarázat meg fog érkezni, mindig így van, és még gyorsabban fog jönni, amikor már megadtátok magatokat az időnek. Azáltal, hogy átadjátok magatokat az időnek, megnyitjátok az energiátokat a megértés további szintjeinek, teljesen lehorgonyozva az egyensúlyt az életetekben. Az idő és az egyensúly együtt dolgoznak. Egyensúlyozd ki az idődet és az idő ki fogja egyensúlyozni az életedet.

Lélegezz be, fogadj be, lélegezz ki, engedd el. Emlékezz erre a ciklusra. Ez az egyetlen módja, hogy teljesen befogadd és elfogadd önmagad és feltámaszd az isteniségedet az erődön/hatalmadon belül, hogy kiegyensúlyozd az aktív és passzív időszakjaidat; belégzés és kilégzés. Minden Láng képviseli az aktivitás és passzivitás egy aspektusát; a Láng, ami fényesen, gyengéden ég, egy Láng lobbanás, ami megteremti a béke és nyugalom egy fajta hangulatát. Az utazásod egy időpontjában vagy, ahol felszabadítod önmagadat az élet ciklusod jó néhány legmélyebben meggyökeresedett komfortzónája alól. Mentesíted magad az energiák alól, amelyek nem feltétlenül nyomtak/fojtottak el téged; nem feltétlenül olyan energiák, amelyek fizikailag ártanak/kárt okoznak, inkább olyan energiák, amelyek teljesítették a feladatukat már veled, a céljuk teljessé vált, amely most benned talán némi zavartságot okoz, azért mert megszoktátok, hogy a vég mindig nehéz, ne talántán erőszakos, konfliktusos vagy agresszív. Most már tudjátok, hogy egy ciklus természetes vége ilyen; a természetes vég, és mindez megkívánja tőled a hála egy természetes folyamatát avégett, amit előidézett ez számodra, az ajándékokért, a megtanult leckékért, és ekkor besétálhatsz a Cselekvés/Cselekedet Lángjaiba; a hevesen lobogó Lángjaid megtisztítják az utat számodra, sőt még a nyugalom és béke Lángjai is fellobbannak benned gyengéden.  Érezd az erőt, ami ezekben a lobogó Lángokban létezik; ezek azok, amelyek elhamvasztják az illúzió fátylait és a sötétség szeretetté és szabadsággá válik benned, azzá, amit oly régóta kerestél. Képzeld el ezeket a tomboló lángokat máglyává válni, olyanná, amelyben belehajíthatod a régit, és ennek a tűznek a hamvaiból kiemelkedik a főnixmadár, hogy a felfogásaidat új magaslatokba repítse, átalakítva a módot, ahogyan az életedet szemléled.

Csak egy szem főnix madár tud létezni egyszerre, ezért, ha az Egyik beteljesíti az utazását, keresztül kell mennie az átalakító ”halálon” azért, hogy újra fel tudjon emelkedni és megtapasztalni valami újat. Biztos vagyok benne, hogy már tisztába vagytok azzal, ahogyan a Lángok elhozzák a dolgok végeit fényesen égve sok ember életében; az illúzió fátylait elhamvasztják. Mozgasd a fókuszodat most a békére, ami a Lángodon belül nyugszik, amely fellobban és megteremti a béke és nyugalom légkörét, ahol leheverhetsz az Arany Árnyékok csendjében, amit a passzív Lángod idézett elő számodra; ez a gyógyulásod, regenerálódásod és megújulásod időszaka és egyszerűen maradj ezen a csendes, nyugodt és békés helyen, miközben továbbra is magadon munkálkodsz, dolgozva önmagadban és átadva  magad magadnak.

A Kvantum Rácsom 144 Lángja egy spirált formál a tested körül a Feltámadás Táncát járva. További 144 Lángot hoznak létre kapcsolódva azokhoz bennetek, amelyek most kiterjednek a Föld Anya szívébe, és ahogyan ezeknek a Lángoknak mindegyike aktiválódik, aktívan és passzívan, így a Föld Anya mélyen belélegzi, hogy üdvözölje ezt a Fényt és a kilélegzésénél ez a változás egy gyengéd szellőjévé válik. Minden egyes lélegzettel, amit bevisz, még több fényt idéz elő a testében, és minden egyes kilégzésével érezni fogjátok a változás szelét. A fény minden új szintje, amelyet behozott a testébe, egy még nagyobb önismeretet szül meg számára, és nektek is egyaránt. Miközben ezeket a Lángokat egyedülálló módon kiosztják a teste különböző részeire, a Tűz Nagyurai és Úrnői összegyűlnek körülöttetek és kiterjesztik energiájukat, miközben összegyűlnek a Föld Anya teste körül is, és most megteremtenek egy Tűz Gyűrűt körülöttetek és a Föld Anya körül, ezeknek mindegyike képviseli a Fény és Védelem/Oltalom Szakrális Határait. A tűz egy erőteljes elem, ahogyan azt tudjátok, mint ahogy az összes többi elem is, de ezek a Lángok ez alkalommal a legerőteljesebbek a földi síkotokon. A tűz keresztül tud égetni bármilyen makacs energiát, és az új növekedése, amely ennek a romboló/pusztító erőnek a következtében jön el, erősebb, mint ami most történik bennetek. Határozottabban és erősebben fogtok emelkedni.

Most magamhoz ölellek téged az Arany Láng meghatalmasodott vibrációival, amely az Atya Isten Éned erejében tartózkodik, és az Atya Isten Tudatosságának és Intelligenciájának átjárójává válik. Mellette ott van az Ezüst Lángod, amely az Anya Isten portálja; az Anya Isten Tudatossága és Intelligenciája. Figyeld meg, hogy hol találhatóak ezek a Lángok benned, mivel ez megmutatja számodra, hogy hol vannak a testedben az Anya/Atya Isten portáljai, ahol az Anya/Atya Isten megnyilvánult benned. Most, hajszál pontosan határozd meg ezeket az átjárókat/portálokat, képzeld el, hogy először az Atya Isten Arany  Kapuján lépsz be és nyisd meg az energiádat és minden csakrádat, hogy felszívja/elnyelje ezt a Kvantum Energiát. Ez az Arany Energia üzemanyaggal látja el az aktív meghatalmasodás fényesen égő Lángjait; ezek a tomboló Lángok azok, amelyek keresztülégetik az összes makacs energiát. Tölts el egy pillanatot azzal, hogy elképzeled, ahogyan az erő megtölti a tested és a lényed minden egyes aspektusát és annak természetét, és miközben ez történik, tehát a pulzálás, mint egy szívdobbanás kiemelkedik önmagad mélyéről, és a szív minden egyes dobbanásával táplálja az Atya Isten ugyanilyen Arany Erejét/Hatalmát, az élet minden aspektusában. Ez az arany energia most teljesen lerögzíti a Kvantum Rács maszkulin szintjét a Föld Anya testén belül, a testeden belül, és a négy alsó tested összes testén belül és a tudatosság testein belül körülvéve a földi síkot.

Ez az Arany Energia most megteremt egy spirált a tested körül, amely összekapcsolódik a 144 lánggal, amit létrehoztam körülötted. Most vedd az utad az Ezüst Portál felé belépve abba, és miközben belépsz az Anya Istennő dimenziójába, lélegezd be az összes meghatalmasító ezüst energiát. A tested minden egyes sejtje egy hatalmas megkönnyebbült sóhajjal válaszol erre, mivel ezt most a sejtek be tudják lélegezni tudják, hogy biztonságos átadniuk magukat, ellazulva és élvezve a békét, ami a Szenvedély Lángjain belül nyugszik, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Passzív Energia Lángjai a gyengeség, hatalom nélküliség bármilyen formáját szimbolizálnák, ezek egyszerűen a kilégzést jelképezik; a pihenés, kikapcsolódás idejét, amikor az Isteni Anyád Istennői-Énje be tudja fogadni az ihletettségét és megerősítheti az egységét az Isteni hanggal, amely az intuíció hangján keresztül beszél hozzá. Ekkor tudsz kommunikálni az Anya Istennővel, vigaszt találni, ha szükséged van rá, magasabb bölcsességet, gondoskodást, táplálást és védelmet, amikor az szükséges. Miközben a tested elnyeli ezt az Ezüst Energiát így az Isteni Természeted minden egyéb aspektusa és a tested minden szintje szintén elnyeli ezt és összeolvad a dobogó szívvel. Ennek a szívnek minden egyes lüktetése kiterjeszti ezt az energiát az élet minden formájába a létezésben, és az Ezüst Energia most összekapcsolódik az Arany és a 144 Láng energiájának erejével, amit megalkottam körülötted. Az energia rendszerei spirálisan feltekeredve mozognak körülötted, ez az, ami fenntartja az energia áramlását, amely aktívan a Kvantum Rácsodban fog tartani és lehetővé teszi a személyes Tűz Rácsozatodnak, hogy legyökereztesse önmagát istenien a Kvantum Rácsokon belül.

A Lángok által még mindig integrálják ezt a testeidbe, véletlenszerűen húzz be egyet az aktív Lángjaid közül a hamadikszemed látómezejébe, elképzelve ezt a tomboló Lángot kiterjedni az energia szalagjaival a szexcsakrádba. Mihály Arkangyal lép be a látóteredbe, én, St. Germain még mindig jelen vagyok, Kuthumi Nagyúr csatlakozik most hozzánk, ahogyan Yeshua, Maitreya Nagyúr és El Morya Nagyúr is ezt teszi. Most létrehozunk egy teret számodra, amelyben biztonságosan önmagad mélyére áshatsz, és belehajíthatsz ebbe a tomboló Lángba mindent, amitől szeretnél megszabadulni, vagy bármilyen gondolatot, elképzelést és fogalmat, amelyekről úgy sejted, hogy az illúzió fátylait táplálják, amelyektől most úgy döntesz, hogy megszabadulsz.

A Tűz Nagyurai és Úrnői szabályozzák a Kvantum Rácsokat, amelyet most véglegesen lerögzítünk planetáris szinten, ez az energia minden rendszerén belül táplálja az élet összes rendszerét, ami előidézi a fényt, és ami még több fényt fog elhozni, és így folytatódik a kör.

Érezd az energiák változását a gyökér- és szexcsakráidban. Engedd meg önmagadnak, hogy egyszerűen átadd magad ennek. Amikor a Tűz ellenőrizhetetlenné válik, akkor tombol. Ugyan ez van a haraggal is. Ha tomboló lángjaid erején belül maradsz, akkor az energia túl hajtottá válik és ahhoz vezet, hogy agresszívnek érzed magad. A Föld bolygón hatalmas mennyiségű düh, agresszió, erőszak és harag tapasztalható, mivel nincs már sok ideje a (negatív, nemtörődöm) passzivitásnak hátra. A túlélés utáni kutatás magára öltötte a képességet, hogy újra hasznosítsa az energiát és megértse a Megújulás Törvényét. Az most a kötelességetek, hogy emlékezzetek erre és fedjétek fel magatoknak az ajándékokat, amelyek a passzivitás és aktivitás tökéletes egyensúlyának időszakában találhatóak a be- és kilélegzésében, és vegyétek tudomásul annak megértését, hogy ha nem tartjátok meg az egyensúlyt a Lángjaitok tombolni fognak és ellenőrizhetetlené válik, és lehet, hogy kialszanak, ha nem látjátok el őket bőségesen oxigénnel. Újra, röviden összefoglalva, EGYENSÚLY.

Most aktiválom ennek az aktiválásnak a végső fázisát, amely körülbelül 3 napot fog igénybe venni, amely idő alatt utasításokat fogtok kapni, amelyek a jövőtök irányába fognak vezetni benneteket, és felfedik számotokra a fontos információkat a jövőtöket illetően, és a meghozandó döntéseket az itt és mostban. Hallgass a belső hangra, amely más hangján keresztül vagy a világ sok hangján keresztül szól, a világén, amelyben élsz. Szentelj figyelmet neki!

Az elkövetkezendő 3 napban a Kvantum Rácsok a Kvantum Energiával való feltöltését folytatni fogjuk felgyorsítva a személyes teljesítményeteket, hogy megváltozzon, amire a szívetek vágyik, hogy változzon és felfedjen számotokra minden hatalomtól megfosztott/elnyomott hozzáállást, magatartást és viselkedés mintát, amelyek jelenleg meggátolják az utazásotokat előrefelé. Ez az ünneplés egy időszaka, mivel ez az az idő, amikor a hatalmatok/erőtök feltárja számotokra önmaga rugalmasságát, sokféleségét és erejét/hatalmát. A 144 Lángot továbbra is felügyelni fogjuk az elkövetkezendő 3 napban. Ezt fogom tenni, ahogyan a személyes Vezetőitek is. A Tűz Nagyurai és Úrnői körülötted fognak maradni és a Föld Anya körül biztosítva a Tűz Gyűrű fennmaradását a maga tökéletességében megteremtve a Védelem/Oltalom Gyűrűjét és a Határ Gyűrűjét.

Adj köszönetet most mindenkinek, akik körülvettek. Adj köszönetet mindennek, aminek célja volt az életedben. Adj hálát minden felismerésért, ami bármilyen formában eljött hozzád, hogy felfedje magát számodra egy céllal, ami teljesítette önmagát, és elismerve az életed bármilyen más szempontból/aspektusból, ami még mindig a célod része és adj hálát ezért. Elköteleztétek magatokat ma, hogy tiszteletben fogjátok tartani az egyensúly ciklusait azáltal, hogy kiegyensúlyozzátok az időtöket, ezért itt az ideje, hogy elősegítsétek az összes utazásotokat, amire igényetek van, amely elő fogja idézni az egyensúlyt. Elköteleztétek magatokat ma, hogy biztosítani fogjátok az aktív és passzív időszakok egyenlő mennyiségét, és az alvási állapot nem tekinthető kizárólagosan passzív időtöltésnek vagy időszaknak, meg kell tapasztalnotok a passzív időszakot a tudatos éber állapotban is.

Drága Fénymunkásaim ezen aktiválásnak az energetikai aspektusai továbbra is jelen lesznek. Egyensúlyozzátok  ki az időtöket hatékonyan ezen időszak alatt, mivel nincs még egy ilyen időszak mint most, hogy valami új kipróbálásába kezdjetek. A Lángjaim táplálni fognak bennetek, védelmezni titeket és biztosítani a világosságot/tisztaságot, amelyre szükségetek van. A béke és erő egy állapotában tartalak benneteket. Minden van és továbbra is összhangban lesz ennek isteni céljával. Bízzatok ebben.  Au Revior.

OooooOooooO

Kuthumi vagyok, üdvözlet szeretteim.

Nagyon gyengéden visszahozzuk az energiádat a tudatos összehangoltság állapotába és leföldelünk téged, még mindig aktívan megtartva a kapcsolatot, amit St. Germain idézett elő egy szinten, hogy kapcsolódjál a saját energia rácsaidhoz.

Fontos megértened, hogy ez a Kvantum Rács egyedi benned, de emellett egy kollektív Planetáris Rácsot is alkot, amely fenn fogja tartani az energia és információ rendszereit, amiket napi szinten befogadtok.  Ezek a rendszerek nem korlátozódnak a munkára, amit a személyes Vezetőitekkel csináltok, ez kapcsolódik a Fény Planetáris Létezőihez, akik a Föld Bolygóval dolgoznak, valamint az összes olyan Létezőkhöz is, akik a Szoláris Régiókon, a Galaktikus, Univerzális és Kozmikus Régiókon belül léteznek. Tudjuk, hogy sok ilyen Létezőt nem ismertek. Számos közülük más Csillag Rendszerekből jön biztosítva, hogy a Kvantum Energia továbbra is növekedjen erejében

Én, Kuthumi, magamra vállaltam, St. Germain támogatásával és számos más Létezővel, hogy biztosítjuk, hogy azok Rácsok a helyükön vannak, amelyet Arany Korként fogtok ismerni. Megteremtjük a szükséges rendszereket a látnokok látomásaiért, hogy a Vízöntő paradigma valóra válhasson/materializálódjon; és ti vagytok ezek a látnokok. Ti vagytok azok, akik lángra lobbantjátok az új ösvényeket a Tűz Energiákat használva, a Tüzeteken keresztül, és létfontosságú, hogy bízzatok a képességetekben, hogy megtegyétek ezt, még ha vannak is időszakok, amikor úgy érzitek, hogy teljesen ”elvesztetek a cselekményben”, és a Mesterek és más vicces kedvű Lények illúziójában éltek. Szeretteim, még ha ez egy illúzió is; a képzeletetek egy szüleménye, egy fantázia, ez még akkor is a teremtés egy eszköze. Amikor kételkedtek az autentikusságotokban, vagy amikor kételkedtek az erőtökben, ami bennetek rejlik, álljatok meg egy pillanatra és kérdezzétek meg önmagatoktól ”Milyen az energia minősége?” ”Milyen az információ minősége, milyen a minősége az úgy nevezett fantáziátoknak/képzeleteteknek?” és ha mindez meghatalmasít, akkor nincs min aggodalmaskodnod.

A változás ezen időszaka néha azt az érzést eredményezheti, mintha egy teljes hazugságból vásároltál volna be, azzal kapcsolatban, hogy azt hiszed, hogy nálad valami sokkal hatalmasabb létezik és egy magasabb erő irányítja az életedet. Néhányotoknak olyan pillanatai lehetnek, ahol azt érzitek” Istenem, de mi van, ha még Isten sem létezik?” ”Mi van ha mindez egy kozmikus összeesküvés része volt; hogy mindnyájunkat őrületbe kergessenek.”

Nem számít szeretteim, az egyetlen ami fontos az annak az életnek minősége, amit éltek és az élet minősége, ami minden lélek számára elérhető a bolygótokon, mert vajon a Mesterek, Angyalok, Istenek, Istennők és minden más Tündér vagy forma egy illúzió-e, az élet minőség, amelyre minden ember és az élet minden formája vágyakozik az a szeretet, a béke, a tisztelet, a boldogság és az öröm.

Távolodjatok el az elmétek elemző aspektusától. A mindenek fölötti elemzés, agyalás, bénuláshoz vezet. Tehát ezekben a pillanataitokban eresszétek szélnek az összes elővigyázatosságotokat és csak továbbra is higgyetek benne, hogy a jó, amit megteremtetek továbbra is létre lesz hozva.

Lángra lobbantottuk a Rácsokat, amelyről beszéltünk, a Fény útján sokatok számára, amely megteremt egy világot, amelyben az emberiség többi része is felismerheti ezt az időszakot, ahol az egyének, akik ujjal mutogatnak más tanítókra, más vezetőkre, csatornázókra, gyógyítókra … stb most hátra kell lépniük és ahelyett, hogy ujjal mutogatnának a másik ösvényére vagy munkájára, most le kell állniuk és tiszteletben tartani azt a szerepet, amit minden egyes gyógyító, tanító, csatornázó, mester, guru, akárki is vállal  az, aki hozzájárul az emberiség tudatosságának felemeléséhez.

Az elmúlt néhány hónapban, emlékezhettek arra, hogy hosszasan beszéltem az ítélkezésről, kritizálásról és pletykálkodásról, és azért tettem ezt, hogy az emberiség együtt (egységben) álljon, ahol a Fénymunkások közösségei egyesíthetik az erőiket, energetikai és fizikai szinten, tiszteletben tartva a másik célját, becsülve a másik szerepét és elismerve a kollektív hozzájárulásukat, ami előidézte az emberiség tömegtudatosságának a felébredésének ezen jelenlegi szintjét, olyannyira, hogy a Kvantum Rácsok ma már részei a valóságotoknak, a Kvantum Fény 144 lángja fényesen ég bennetek, és rendelkezésetekre áll a hatalom/erő tudatos ismerete, ami az idő egyensúlyán belül létezik, és meg fogtok ismerkedni a hatalommal, ami az idő célján belül található.

Ha továbbra is harcoltok, küzdötök egymással, attól tartva, hogy a fénymunkás társaitok megfosztanak benneteket bármitől, legyen ez hírnév vagy szerencse, ekkor azt kell mondanom, hogy a régi paradigmát tartjátok fenn. Ilyenkor kiéheztetitek az energia Rácsait, amiket megidéztetek, és azt is tartsátok szem előtt, hogy ezeken a Rácsozatokon keresztül látjátok el üzemanyaggal a Vízöntő Kor manifesztációit és az Arany Kort. Ez egy olyan csodálatos időszak, amikor is a Tűz elemet uralhatjátok. Tiszteljétek a Tűz Nagyurait és Úrnőit, becsüljétek a tűz elemeteket, amely a napfonatcsakrátokon belül nyugszik, de minden más csakrának is szüksége van rá, és minden más elemnek is, ami bennetek található, azért, hogy élők maradhassanak, és a szívcsakrátoknak is szüksége van erre; a levegő elemetek, talán az egyik legfontosabb. Tehát figyeljetek arra, hogy mindig mélyen belélegezzetek és ki, ezzel táplálva a tűz elemeteket. Nyitva tartva a szíveteket, azáltal hogy ezt kiegyensúlyozzátok az életmódotok megfelelő irányításával, ezáltal az összes elem bennetek optimális szinten fog működni és kiegyensúlyozottak lesztek, még a zűrzavarral szemben is, és ekkor képesek lesztek beljebbre menni, keresztül utazva az Ezüst és Arany Kapuk portáljain, hogy aztán megszentelt bensőséges kapcsolatban leüljetek az Anya/Atya Istennel és hozzáférjetek az információhoz, amire szükségetek van, hogy a cselekvés terére lépjetek és megvalósítsátok a célotok következő szintjét és ennek megfelelően cselekedjetek, vagy a passzivitás egy állapotába lépjetek ennek megfelelően.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos ez, és ti, akik ismeritek a tanításaimat, tudjátok, hogy milyen rég óta mondogatom azt, hogy szenteljetek időt a visszavonulásra, és biztosítalak benneteket, hogy a tanításaimat átadják, és mindegyik egymásra épül, és mindez céllal teszem. Kérlek, jegyezzétek meg a szavaimat. Amennyiben úgy döntötök, hogy továbbra is a kiegyensúlyozatlan életmódot élitek, akkor a testetek nem lesz képes elbírni az új energia rezgéseit, amelyek beáradnak és ekkor ez súlyos fizikai betegséggé válik, vagy úgy találhatjátok, hogy elkezdtek visszatérni az élet régi paradigmás megéléséhez. A csalódottság érzése egyre jobban el fog uralkodni rajtatok és néhányotokon, ha nem mindannyiotokon, akik azt választjátok, hogy visszatértek a tudatlanság állapotába. Ez mindannyiotok számára túl sok lesz, és szó szerint egyszerűen feladjátok. Nem azt mondom, hogy ez valójában fenyeget benneteket szeretteim, és ez az a választás, ami most a rendelkezésetekre áll – hogy egy kiegyensúlyozott életmód fényében gyarapodtok vagy a túlélés megélésének állapotába mentek vissza, és most már tudjátok, hogy miről is szól az. Hasznosítsátok az energiákat, amelyeket elhoztunk számotokra. Emlékeztessétek erre a nővéreiteket és fivéreiteket és dolgozzatok közösen. Ez olyan időszak, amelyben újrakapcsolódhatok a nővériségetek és fivériségetek, Istennőivel és Isteneivel, mert együtt kell áthaladnotok ezeken a Portálokon, nem pedig a konfliktus egy fajta állapotában elutasítva, kritizálva és nevetségessé téve a másikat. Minden munka, amit csináltok, hogy összejöjjetek támogatja a tudatosság szintjeit, és megcélozza azokat a dolgokat, amelyek felszabadítják a lelkeket, akik készek arra, hogy befogadják ezt.

Ez így van szeretteim, azt tanácsoljuk mindannyiotoknak, akik késztetést éreztek rá, hogy szerezzetek be egy Citrin, egy Gránát és egy Kvarckristályt és tartsátok ezt a hármat együtt. A Citrin Kristályotok képviseli az Arany Lángot és az Atya Isten Átjáróját. A Kvarckristály szimbolizálja az Anya Istennő Ezüst Portálját, és a Gránát Kristályotok le fogja horgonyozni és földelni ezt a gyökércsakrátokon keresztül. Ezt a három kristályt az ivóvizetekbe is helyezhetitek, ha szeretnétek és azáltal, hogy megisszátok ezt a folyadékot, energiát hoztok be az érzelmi testeteken át, amely le fogja csillapítani az érzelmeket. Mivel elsősorban a gyökér- és szexcsakrákkal dolgoztok ezzel a különleges változással, szükség lesz leföldeltnek lennetek, mivel az érzelmeitek néha szelíd patak helyett hömpölygő folyókhoz lesznek hasonlatosak, de tudjátok, hogy megtartanak, miközben a hömpölygő folyók, krokodilkönnyek formájában folynak, úszol bennük, azért mert ki kell sírnod magadból ezt, lehetővé kell tenned az érzelmeidnek a kifejeződés egy módját. Néhányan, úgy találhatjátok, hogy a hömpölygő folyótok az öröm és nevetés könnyein keresztül tör elő, merülj bele ebbe is. Az a legfontosabb, hogy az érzelmeknek meg kell adni a kifejezés egy módját, különben elfojtjátok ezt az energiát és a Lángok szétoszlanak.

Szeretteim, minden áldást elhoztunk, amire szükségetek van, hogy ezáltal biztosítsuk az utazásotokat, amelyet választottatok, hogy teljesítitek ezt a legfelsőbb isteni terveteknek megfelelően, a legteljesebb mindenható ÉN VAGYOK jelenlétnek tekintik ezt. Továbbra is bízzatok a számtalan láthatatlan karban, ami megtart titeket, a számtalan láthatatlan szívben, ami szeret titeket, és emlékeztethetünk titeket, hogy nincs olyan pillanat, amikor egyedül járnátok. Igen, vannak esetek, amikor hátrébb lépünk, hogy helyet adjunk, hogy felfedezhessétek a környezeteteket és megtapasztalhassátok a különböző birodalmakat, amiket megteremtettetek, de soha nem lépünk olyan messze, hogy egyedül maradnátok. A Minden Ami Van fénye tárhatja fel előtettek az ösvényt, még ha ez azt is jelenti, hogy egy hittel teli lépést kell tennetek először, ez az lépés az, ami felfedi számotokra a követendő utat.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja és megkérlek titeket arra, hogy a mai napon fókuszáljatok az Arany Kor Fényére azért, hogy tápláljátok a Szenvedély Lángjait, a Béke Lángjait és tápláljátok bele ezt a Rácsba, amit a világotok magához ölel a mába.

Szeretetem és áldásom mindenkinek. Adonai. 

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk   Csatornázta: Michelle Eloff© Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 29 Fordí...