Mária Magdolna - Tisztességes/Igazságos Csere Törvénye és a 128-134. Levegő Kapuk

Tisztességes/Igazságos Csere Törvénye és a 128-134. Levegő Kapuk

earth_cosmi.jpg

 

Csatornázta: Michelle Eloff  

Dél-Afrika, Johannesburg, 2009.december 22

Fordította: Hatejer Emese

Előző Levegő Kapus közvetítés:

Mária Magdolna: 11:11 - 121-127. Levegő Kapu 2009. november 5(hanganyaggal)

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-1111-121-127-levego-kapu.html

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.


Mária Magdolna vagyok és üdvözöllek benneteket és isten hozott a szeretet és igazság isteni jelenlétében.

Az utazásotok autentikus egyénekként folytatódik a szabadságba vezető személyes ösvényetek keresése által, minden lépés, amit megtettetek és minden lépés, amit megtesztek közelebb visz titeket ahhoz az időhöz, ahol is a valódi énetek számos dimenzióját fogjátok integrálni. Az igazság minden egyes dimenziója tartalmaz egy fényt, egy lángot és ezek a lángok vagy fények a Minden Isteni Belső Tervezete által jönnek létre, amelyek a szeretet és igazság kifejeződései.

Miközben az isteniség nagy templomába utaztok megmutatják nektek a Minden ami Van Teremtőinek számos kreatív teremtéseit, most az idő elérkezett mindnyájatoknak, hogy integráljátok a Kozmikus Törvényeket egy sokkal mélyebb szinten azért, hogy hasznosítsátok a tűz nyelvének szakrális fényét.

A tűz nyelvezete a Szellem nyers energiája, amely azoknak a szívein, hangján és igazságain keresztül kerül közvetítésre, akik  beleegyeztek, hogy ezen különleges kapacitás révén szolgálják az emberiséget.

A tudatlanság az az energia, amely gátolja az emberiség kollektív szívének növekedését, és a Kozmikus Törvények révén új isteni szent szövetet hozunk létre, amely magához fogja ölelni a tudatlanok szívét és megmutatja nekik a fényt az alagútjuk végén a lelkük és szellemük felszabadításába vezetve őket.

Az Evolúció/Fejlődés Kozmikus Törvénye nem engedi senkinek se, hogy örökre a stagnálás állapotában maradjon, jön egy időszak, ahol is ezen törvény elmozdítja az egyéneket a szakrális utazásuk újabb oktávjába kényszerítve őket arra, hogy meglássák, érezzék, tudják és megértsék hogy bármi ami stagnál betegséget okoz, ilyenkor kikerülnek a nyugalomból. Ez önmagában egyensúlytalanságot manifesztál, ami sok más lehetetlen aspektust eredményez, ezek az aspektusok, amelyekre lehetetlenként utalok azok, amelyeket nehéz megérteni.

A mai aktiválás a Tisztességes/Igazságos Csere Kozmikus Törvényét horgonyozza le; ezek az energiák beleszövődtek a 128-134-ig terjedő Levegő Kapukba. A fény oszlopai, amelyek lerögzítésre kerülnek minden egyes Kozmikus Törvénnyel, megtestesítik a szent tűz szálait, amelyek kiterjednek azok szívén és elméjén át, akik hajlandóak egyesülni és kialakítani ezt a nagy szövetet.

St. Germain 55 új általa megalkotott lángot szüretel le, amelyek ezen kulcsok részei, amelyeket aktiválunk. 55 láng mindegyike, amely összeolvad az 55 kulccsal, tartalmazza a Kozmikus Törvények fényét, amelyeket a következő hetekben adunk át nektek erre a különleges alkalomra.

St. Germain erőteljes kristályos energia kupolát tart ezen lángok körül, amíg learatásra kerülnek, és amikor az idő elérkezik a lerögzítésére, St. Germain összesző három lángot – egy képviseli őt, egy képviseli a szeretett Kuthuminkat és egy képviseli Mihály Arkangyal energiáit. Ezek a kombinált energiák le fognak rögzülni, miközben ugyan így teszek a fény nővéreimmel, Jezabellel és Guinevierrel. Ahogy ezek az energiák összeolvadnak, így történik, hogy az igazság szent pecsétje beágyazódik a Föld Anya testének minden sejtjébe, ez szintén hatágú csillagként is ismert.

A hatágú csillag vibrációja tartalmazza az összes Kozmikus Törvény kiegyensúlyozott energiáinak kombinációját, és most nagyon izgatottak vagyunk, hogy megidézzük ezeket az energiákat és egybeszőjük őket a Levegő Kapukkal és aztán majd a Víz és Föld Kapukkal is, és tovább rögzítjük őket a földrajzi helyeken, amelyeket a fény világítótornyainak választottunk azért, hogy kibocsássák, kisugározzák a Kozmikus Törvények energiáit, amelyek átadásra kerülnek.

Tehát most arra kérünk, hogy hunyd le a szemedet és lazítsd el a tested, ha még nem tetted meg, miközben megidézzük ezeket az energiákat, amelyeket beleszövünk a DNS-edbe, és amelyek folytatni fogják a felvilágosításodat és a megvilágosításodat az előtted lévő ösvényen.

Megidézzük most mindazt a fényt, amelyet az Isten Atya és Isten Anya magán belül hordoz. A St. Germain által learatásra kerülő 55 láng erőteljes vibrációit átöleljük és megnyitjuk az energiarácsokat számodra, hogy befogadd a tűz szakrális nyelvét, és felszabadítjuk az energia egy szintjét, amely összehangolja az 55 kulcsot az emberi felfedezés új magasabb dimenzióival a valódi én vizsgálata és kifejezése révén.

Azt szeretném most, hogy képzeld el a 7 csodálatos Levegő Kaput, kitárni az energiáikat egy körben körülötted. Ezek a Levegő Kapuk megtestesítik a felsőbb intelligencia energiáit és felszabadítják az áldásaikat és az ajándékaikat számotokra.

Miközben ezen energiák fénye behatol a testedbe, előidézzük a Tisztességes/Igazságos Csere Kozmikus Törvényét. Létfontosságú, hogy mindenki megértse az összes Kozmikus Törvény fontosságát, és az oka annak, hogy miért kifejezetten a Tisztességes/Igazságos Csere Kozmikus Törvényével kezdjük, az azért történik, mert mindenkinek fel kell ismernie, hogy mindennek az Univerzumban kiegyensúlyozottnak kell lennie, ezért a tisztességes energiacsere lényeges része az egyensúly fenntartásának. Ez a törvény mélyebb tudatosságot csepegtet az emberbe arról, hogy hogyan érezzen és hogyan változtassa meg a körülményeit amikor az egyensúly hiányzik és hogyan hat az egyén önértékelésére és hogyan gátolja az ember képességét arra, hogy a Bőség Törvénye szerint éljen.

Az energia tisztességes/igazságos cseréje lényegében sok dimenzióval rendelkezik, az energia folyamatosan mozog, nem lehet elpusztítani és ahol az energia cseréjében kiegyensúlyozatlan, a természeti törvény újra egyensúlyba hozza ezt az energiát, ez azt jelenti, hogy egy személyhez, emberekhez, helyzethez és mintákhoz kötődni az élet minden területén, addig volt kiegyensúlyozott  (az energia köztetek), amíg az energia tisztességes/igazságos cseréje történt meg.

Nincs menekvés ezen Kozmikus Törvény alól, mivel ez a természet rendje, amelyen keresztül az energia áthalad. Az energia tisztességes/igazságos cseréje nem korlátozódik csak a pénz kézről kézre való cseréjéről, nem korlátozódik arra, hogy miként terjesztheti az energiát másoknak az adás során. Létfontosságú, hogy megértsétek, hogy önmagatokkal is az energia tisztességes/igazságos cseréje kell, hogy megtörténjen az életetek bizonyos területein, evégett, ha az életed bármelyik területét túlzásba viszed és az életed negyedének más részeiből az energia hiányzik, akkor az életed egyensúlyhiányos része lökdösni fog téged és kihívás elé állít és megköt téged a vibrációjában, addig amíg nem hozod az életedet újra a kiegyensúlyozottság állapotába.

Négy területe van az életnek, amire az embernek figyelmet kell szentelnie – önmagadra, mint egyénre, az otthonodra, más szavakkal a családi kapcsolatodra, aztán a kapcsolataidra és a karrieredre. Amikor az életed ezen négy területe egyensúlyban van az energia tisztességes/igazságos cseréje egy harmonikus rácsot hoz létre, amelyben az összes energia harmonikusan áramolhat.

Tehát kezdetben azt akarom, hogy mindannyian őszintén becsüljétek meg az életetek ezen négy létfontosságú aspektusát és gondoljátok végig, hogy hol hiányos ez az energia és hol teremtettetek feszültséget, súrlódást és széttöredezést az életetekben?

Ti, mint egyének fizikai testtel rendelkeztek, az otthonotok és családotok is különböző energiák fizikai megtestesülései. A kapcsolatotok a partneretekkel önmagatok egy aspektusának másik fizikai megtestesülése, mint ahogyan a karrieretek vagy bármi is az, amit napközben csinálsz, amivel eltöltöd az idődet.

A kreativitás kapcsolódik a karrieretekhez, vagy a munkátokhoz mint olyanhoz, ezért, tehát ha munkanélküli vagy, vagy nyugdíjas, vagy nincs szükséged arra, hogy teljes munkaidős pályára lépj, akkor szükséges megszólítanod a kreativitásod, szükséges megnézned, hogy mi az, amibe belefekteted az energiád a nappali órák alatt.

Ha egyszer megszólítottad az életed ezen négy területét, sokkal jobb megértésed lesz arról, hogy hogyan játszódik le ez a dinamika, hogy felhívja a figyelmet olyan területekre, ahol a tisztességes/igazságos energiacsere nem tapasztalható, és nem fejeződik ki.

Miután felfedeztétek ezt, a kötelességetek, hogy fontossági sorrendet állítsatok fel az időtök (eltöltésében) azért, hogy egyenlő mértékben terjesszétek ki az energiát ezeken a területeken.


Ha nincs egy teljes munkaidejű kapcsolatod (a munkatársaiddal) vagy egy házasságod vagy romantikus kapcsolatod, akkor azokat a kapcsolatokat kell megvizsgálnod, amik a legnagyobb szerepet játsszák az életedben. Ez szintén fel fogja tárni számodra, hogy az energiád mennyire terjed ki. Azt javasoljuk, hogy jelölj ki bizonyos időszakokat, ahol is a figyelmedet egy bizonyos részre fókuszálod. Ha ez lehetséges számodra, akkor oszd be az idődet, oszd négy felé az óráidat, ha ez nem lehetséges, akkor legalább csak egy órát szánj rá egy nap, és összpontosíts ezen négy rész valamelyikére, arra amelyikre leginkább figyelmet kell szentelned, hogy adj ennek egy minőséget, ami az időzítés hiányát pótolja, ha mondhatjuk ezt így szavakkal. Ez automatikusan ki fogja egyensúlyozni az energia áramlását az életetek minden más területén, töltsetek időt azzal, hogy ezt megvizsgáljátok, mielőtt más törvényekkel kezdtek el foglalatoskodni, azokkal amiket átadunk még, mivel ez a törvény fel fog tárni számotokra számos értékes bepillantást az egyensúlyt illetően és hogy az egyensúly az energiák tisztességes/igazságos cseréjének az alapja.

Sok ember retteg a karma szótól, különösen a jelenlegi időkben. A legtöbb ember a negatívitással társítja össze a karma szót, ezért ez létfontosságú azoknak, akik kétségbeesetten próbálják felszabadítani önmagukat a karma alól, kétségbeesetten próbálják kiszabadítani önmagukat a más emberekhez, helyzetekhez, mintázatokhoz, viselkedésekhez, hozzáállásokhoz és hiedelemrendszereikhez történő kötődés alól, meg kell értsék az energia tisztességes/igazságos cseréjének fontosságát, semmi sincs ingyen, az energiának állandóan cserélődnie kell, nem más okból, mint hogy fenntartsák az egyensúlyt, hogy kiegyenlítsétek (az energiákat), (negatív enegiáknál) ellentétes kell, hogy legyen azzal, amit adtak – ahogy fenn, úgy lent, ahogy bent úgy kint, adni és kapni.

Ez, szeretteim, egy másik létfontosságú kulcs arra, hogy kitárjátok a Bőség Törvényei általi energiáik megértésének és megragadásának ajtajait. Ha valaki korlátozza a képességét arra, hogy viszonozza az energia bármelyik formáját, akkor megtagadja önmagában a minőségeket, amik a Bőség Törvényei révén érkeznek és kifejezetten most pozitív gazdag bőségről beszélek. Legtöbben bőségesen tapasztaltátok a negativitást, a sok hiány és korlátozás bőségét, és Kuthumi sok tanítást adott át evvel kapcsolatban.

Így még egyszer megkérünk titeket, hogy döntsetek arról, hogy milyen bőségességet szeretnétek az életetekben, és ez csak a Tisztességes/Igazságos Csere Törvényeinek megértése révén valósulhat meg.

Bármikor megkezdhetitek a gyógyulás utazását ha úgy döntötök, hogy megértitek a lényetek egy részét, amely szenved, vagy amely traumatizált volt, amelyek a gátlás körüli tapasztalatokhoz és mintákhoz vezettek. A lelketek, a szellemetek, a felsőbb énetek és az összes más meghatalmasodott aspektusaitok reagálnak erre és előrelépnek és megadják nektek a lehetőséget, hogy keresztülmenjetek ezen a gyógyuláson, azonban, és még mindig van egy energia csere, amire fel kell kérnünk, hogy add fel, hogy add oda  azokat a negatív legyöngítő szenvedéssel teli tapasztalásokat kicserélve arra, ami harmonikus, amely kifejezi a békét és felvilágosodást. Nem számíthatsz arra, hogy meggyógyulj, megvilágosodj és mindent tudj, anélkül, hogy feladnád azt, ami gátol téged, ez lehetetlen. Arra kérünk, hogy add át ezeket az ellentétükre cserélve, az egyenlő mennyiségű energiájukra, és ezáltal megszerezve az isteni jogodat, a meghatalmasodás megtapasztalására.

A kapzsiság félelmet kelt, és ha az én bármelyik aspektusa tudatosan vagy tudattalanul többet próbál elvenni, mint amit képes kiadni, ez blokkolódást teremt. Meg kell érteni ezt, el kell fogadni ezt, ki kell fejezni a szándékot, bele kell mélyülni ebbe és meditálni kell ezen, mert sok olyan dimenziói vannak a szavaknak, amelyeket veletek osztok meg ebben az időben.

Most ezen a ponton vegyél egy mély lélegzetet be, és miközben ellazulsz képzeld el a szavak energiáit és vibrációit, amiket szelíden kimondtam a csakráidon keresztül gyengéden át áramlanak és az energiák belépnek a tested sejtjeibe és összeolvadnak a DNS-eddel.

Ezen részeid megragadják az üzenetet, megértve az (alap)elveket és benned tartva ezeket.

A Levegő Kapuk megemelik a vibrációjukat és kiterjesztik a fény hét leheletét számodra és ez szintén behatol a csakráidba, és miközben a Levegő Kapuk lélegzete áthalad a csakráidon, ez elhozza a változás szeleit, a képességet, hogy befogadd a levegő elemet és megtestesítve az Anya/Atya Isten magasabb tudatosságát és intellektusát. Ez a felsőbb tudatosság és ez a magasabb intellektus a részed és segíteni fog neked megérteni a Tisztességes/Igazságos Csere Törvényei kollektív dinamikájának a sok szintű megértését.

Nyisd meg az energiád és engedd meg önmagadnak, hogy elfogadd ezt a törvényt, válj eggyé ezen mindenható Kozmikus Törvény esszenciájával és (alap)elveivel. Miközben ezen energia keresztüláramlik minden egyes csakrán, ez belecsepeg az energia egyenlő cseréje és az egyensúly valódi megértésének mélyebb tudatosságába.

Vegyél egy újabb mély lélegzetet be és miközben kilélegzel ez a törvény lefelé halad a gerinceden, ennek energiája megteremt egy csodálatos spirált a csakráidon keresztül.

Mozgasd az energiáit le a lábaidon és be a Földbe legyökereztetve ezt szilárdan a valóságodban.

A Tisztességes/Igazságos Csere ezen energiái most az életed négy negyedén keresztül szövik a fényüket, amely kiterjed az összes más területre, amelyek a Földi élet ezen négy fontos oszlopához kapcsolódnak. Engedd meg az energiának egyszerűen, hogy keresztüláramoljon, ez tudja hová kell mennie.

Most ha kész vagy és ha hajlandó vagy, akkor megkérünk téged, hogy nyisd meg az energiádat még jobban és hogy kérd, hogy bárhol volt az energia kiegyensúlyozatlansága, vagy az energia tisztességtelen/igazságtalan cseréje, amely azt eredményezte, hogy karmikusan kötődsz egy személyhez vagy az emberekhez, helyekhez, mintákhoz, viselkedésekhez, hozzáállásokhoz és hiedelemrendszerekhez, hogy az egyensúly most helyreálljon, hogy lehetőséged nyíljon arra, hogy minden terület kiegyensúlyozódjon.

Lélegezd a Szellem fényét a testedbe, és bízz meg abban, hogy vezetni fognak és segíteni, hogy egyensúlyt idézz elő a valóságban, bármilyen módon a lelkedben, a felsőbb énedben és a minden ami te vagy teljes kollektív esszenciájában, ami szükséges.

Azt akarom, hogy most képzeld el, hogy egy csodálatos kristály aktiválja a fényét a tested belsejében tökéletesen összehangolódva a gerinceddel és kiterjesztve annak energiáját be és keresztül az összes csakrádon.

Képzeld el, ahogy ez a fény megteremti a béke egy csodálatos auráját körülötted és ezen aura nyelvezete emlékeztet energetikailag, hogy készen állsz mindent egyensúlyba hozni, és nem csak a ˝számlát fogod kiegyenlíteni˝, nem csak akkor, ha nem fizettél eleget bárkinek energetikailag vagy más módon, hanem mert a Tisztességes/Igazságos Csere Kozmikus Törvénye kimondja azt, akkor is, ha neked nem fizettek eleget energetikailag vagy más módon, hogy úgy mondjam, akkor megkapod a megillető díjakat bármilyen módon, ahogyan a leginkább szükséged van az életedben erre most. (Nem feltétlenül attól az embertől vagy helyzettől vagy bármi mástól, ahol ez az egyensúlytalanság létrejött ez a kiegyenlítés mindenhonnan érkezhet. )

Nem kereshetsz gyógyulást valami rajtad kívül álló dolgon, anélkül, hogy ne térnél vissza a kreatív teremtő éned belső birodalmaiba is. Azt szeretném most, hogy képzeld el a Levegő Kapukat és a Tisztességes/Igazságos Csere Kozmikus Törvényének energiáit és az igazság szavait, a fény (alap)elveit és ezen törvény esszenciája keresztülárad a szívcsakrádon, kiterjedve a világba és most aktiváljuk az első oszlopot Mexikóban, a második oszlopot, amely a második Levegő Kaput tartja Johannesburgban kerül lerögzítésre, a harmadikat Abu Dhabiban közel-keleten, a negyediket Egyiptom szívében, az ötödiket Genf központjában, a hatodik a fény, a szeretet és az igazság birodalmain jön át és Québec Cityben, Kanadában és a hetedik pedig Litvániában rögzül le.

Ezen oszlopok mindegyikét a fény világítótornya bocsátja ki, amit már átadtunk neked. Képzeld el ez, ahogyan kiterjeszti a lehetőség energiáit, amelyet a mérleg/számla kiegyenlítésével kapcsolatban bemutattunk.

Az akarom, hogy terjeszd ki az univerzális és feltétel nélküli szeretet áldásait ezen hét oszlophoz és az energia cseréje az Anya/Atya Isten felsőbb intellektusának és intelligenciájának lélegzetének sugaraiból érkezik hozzád. Ez összehangolódik az összes olyan emberrel, akik készek megidézni az életünkben az egyensúly valódi esszenciáját.

Vegyél egy mély lélegzetet be, kilélegezve teljesen, lazítsd el a tested és lazítsd el az elméd.

St. Germain most összekapcsolódik veled a szívcsakrádon keresztül, és elhoz számodra egy erőteljes energia lenyomatot. A fény egy lángja megtestesíti ezt a törvényt. Ez a láng lángra gyullad a szívcsakrádban és számodra, ez egy olyan láng, amely megvilágítja az ösvényedet és segít neked megérteni a Szellem nyelvezetét, a szellemed nyelvezetét és az igazság kifejeződését a Szellemben.

Vegyél egy újabb mély lélegzetet be és lazíts.

Tudd, hogy biztonságban vagy, szeretett vagy és védelmezett vagy, ezért kilépve a világba tudd, hogy milyen fontos az energia cseréje és egyensúlya és az élet egyensúlya, ekkor automatikusan össze fog vonódni az élet mind a négy negyede, és szabad leszel, akkor nem kell aggódnod azon, hogy bárkihez vagy bármihez hozzá vagy láncolva, azért mert nem voltál eddig a napig hajlandó feladni a félelemből való kilépést, a tudatlanságból, hiányból vagy bármi más legyöngítő minőségből való kilépést, amely gátolta az utad eddig.

Ez, szeretteim, megidézi az energia új hullámát, amely a Kozmikus Törvénnyel jön, amely felkészít (mindannyiotokat) a Bőség Törvényének megértésére. Ez egy olyan időszak számotokra, hogy meglátjátok, hogy amikor az ember elvár valamit, hogy megadják neki a semmiért, (mert esetleg úgy érzékelik magukat, mint aki semmit sem tud cserébe adni ), ekkor az ajtók bezárulnak.

A hullám, ami most érkezik arra kér mindannyiotokat, akik éberek, mindannyiotokat, akik a Kozmikus Törvényekkel összekapcsolódnak, hogy azáltal, hogy adtok kaptok is, és azáltal, hogy csak elvesztek, ti okoztok súlyos egyensúlytalanságot az életetekben, valamint azáltal, hogy csak adtok, súlyos egyensúlytalanságot okozhattok az életetekben. Azáltal, hogy örömmel adtok és örömmel kaptok, az energia ekkor felerősödik és ez a rezonancia átszivárog az élet minden más területére is.

A félelem gátolta az emberiség képességeit, hogy örömmel adjon, és hogy örömmel kapjon, ezért arra kérlek, soha többé ne várj el semmit ingyen, soha többé ne követelj, vagy kérj bármit ingyen, soha ne helyezz semmiféle energetikai elvárást senkire vagy bármi másra vagy a bűntudatot használva manipulálj, hogy megadjanak neked valamit ingyen. Ezzel hozzá kötözöd önmagad a Földi Síkhoz, odakötözöd önmagad a karma törvényeihez, és más szavakkal odakötözve magad Tisztességes/Igazságos Csere Törvényéhez nem olyan módon, ami pozitív. Ez felelősségre fog vonni és elszámoltat téged minden miatt.

Tehát, szeretteim, látva, elfogadva, elismerve és megértve, hogy soha többé nem kapsz semmit ingyen, mert nincs olyan, hogy bármit ingyen kapsz, mindig, állandóan van valami, amelyet cserébe meg kell osztani.

Amikor megkapod ezt, a Tisztességes/Igazságos Csere Törvényének leckéjét fogod megkapni. Amikor az egyén ingyen követel valamit, amikor az ember elvárja, hogy bármit is ingyen adjanak, azért mert munkanélküli, fogyatékos, vagy azért, mert az életük nem adta meg a lehetőségeket az anyagi vagyon felhalmozására, és arra számítanak, hadd fejezzem ki úgy, hogy azt várják el, hogy mások szánalmat érezzenek irántuk, kihasználják ezeket az érzelmeket annak érdekében, hogy megkapják, amit akarnak. Most pedig hadd mondjam el neked, ha bármilyen módon vagy formában bárki, aki megengedi vagy támogatja bárki szegénység tudatosságát, azáltal hogy beadja a derekát, vagy ad valamit az energia tisztességes/igazságos cseréje nélkül, tudd, hogy hozzáköti magát ahhoz a személyhez, vagy helyzethez.

Most nem olyan okokról beszélek, amelyek gyermekeket vagy időseket foglalja magába, vagy azokat, akik súlyosan fogyatékosok, vagy súlyos betegek, ami teljesen különböző történet mivel a helyzetük valódi, ők nem tudatosan manipulálják az energia bármelyik dinamikáját, hogy valamit ingyen kapjanak meg azért, mert félnek, vagy mert őszintén lusták, és nem vették magukra, hogy valóban feltárják az élet összes útját, és kitárják a kezüket az Univerzum felé, azt mondva kérlek mutass módokat arra, hogy kreatív legyek és kreatívan megidézzem azt, amire szükségem van itt és most.

Tehát, drágáim, ez a Kozmikus Törvény elhoz az emberiség egésze számára egy mindenható kihívást. Ez az alapzat, amelyre minden más törvény épül és mesterévé kell válnotok, uralnotok kell ezt, még ha ez csak egy aspektus az időben, nem számít, ami fontos az az, hogy megértsd ezt, folytasd a növekedést és alkalmazd ezt az életedben.

Amikor energiát cserélsz mással, nem csak az életet egyensúlyozod ki, hanem tiszteletben tartod az értékét annak, amit megosztottak veled, nincs jogod, és rendkívüli tiszteletlenség a testvértársaid felé, ha követelődzöl feléjük, vagy elvárod tőlük, hogy energiát adjanak a semmiért, vagy megkérdőjelezd az energiát, ami azon keresztül jön, amit adnak. Ezzel azt értjük, hogy talán ez egy szolgáltatás, amelyet felajánlottak és kértétek a szolgáltatást az ehhez kapcsolódó energiacsere szempontjából. Ha szeretnél részt venni a szolgáltatásban, vagy megvásárolni azt, amit az ember vagy az emberek felkínálnak számodra, akkor készen kell állnod az energiacserére. Ha van valami, amivel boldogtalan, elégedetlen vagy, vagy nem értesz egyet, akkor ne terjeszd ki energiádat oda ahhoz a dologhoz, és ez csak egy egyszerű példa arra, több millió példát használhatnánk.

Nem mindig szükséges, ahogy korábban mondtam, hogy a pénz cserélődjön kézről-kézre, minden energia, és ezt meg kell mindnyájatoknak értenetek.

Amikor távgyógyításban részesülsz, és Kuthumi megkért rá, hogy tisztázzam ezt le mindnyájatokkal, tehát, amikor távgyógyítást kapsz, létfontosságú, hogy utána adj legalább hálát és szeretetet annak/azoknak az embernek/embereknek, aki/akik távgyógyításban részesítettek. Amikor ezt teszed, lehetővé teszed, hogy a tested minden aspektusa befogadja ezen energiák teljes hasznát, és ekkor az energiacsere lezajlik közted és a másik fél/felek között.

Ugyanez érvényes akkor is, ha fizikai érintkezésbe kerülsz egy emberrel, és ott is lezajlik a gyógyítással kapcsolatosan egy energetikai csere, mindig nyisd meg a szíved és terjeszd ki a szeretetet és hálát.

Tehát, azt akarom, hogy most mélyen lélegezz be, és miközben kilélegzel, lazítsd el a testedet, és engedj el minden olyan feszültséget, nyomást, bármilyen félelmet vagy érzelmeket, amelyek előjöttek vagy előjönnek ezen üzenet eredményeképpen, és engedd ezt ki a testedből a Földbe.

Vannak olyanok is néhányan, akik az üzenetünk végett haragot éreznek, a harag nem a szavainkra irányul, a harag arra a tényre irányul, hogy úgy érzed, hogy nincs elég amit adhatnál, akkor miért kéne elvárnod, hogy adjanak, ha úgy érzed nincs elég, hogy adjál, akkor miért várod el, hogy megadják azt, amit te nem tudsz. Elmondom nektek most, álljatok le a gondolkodással, adjatok hálát annak tényéért, hogy láttátok, hogy milyen a félelmetek és milyen a szegénység tudatosság, ami a testetekbe beleszövődött és ez becsap és manipulál titeket, hogy higgyetek ezekben. Lehet ez most a valóság, egy igazság, de nem kell, hogy a valóságotok igazsága legyen a jövőben, és jegyezzétek meg a szavaimat, figyeljétek meg, hogy a dolgok hogyan változnak, amikor megengeditek a Tisztességes/Igazságos Csere Törvénye harmonikusan áramoljon.

Azt javasoljuk, ha a forrásaid korlátozottak (valamihez), akkor létesíts kapcsolatot másokkal is, akik segíthetnek neked ekkor is, vagy olyanokkal, akik hajlandóak felkínálni nektek a szolgáltatásaikat, vagy termékeiket, vagy bármi ilyesmit, akkor cserébe ti is tegyetek valamit, létrehozva valamit, vagy biztosítva valamit a tehetségetek révén, a képességeitek révén, hogy teremtsetek/alkossatok, adjatok hálát és akkor folytassátok a megerősítését és fejlesztését ezeknek az energiáknak, addig, amíg nem érzitek úgy, hogy eljött a pillanat, ahol magabiztosan örömmel adtok és örömmel fogadtok el/kaptok és megfigyelhetitek, hogy a potenciál portáljai és a lehetőségek ösvényei megnyílnak a számotokra.

Ti, szeretteim, lebontjátok a falakat, leromboljátok a mátrixokat, amelyek a szegénység tudatosság lenyomatát tárolják, mivel valójában nincs olyan lélek a bolygótokon, aki igazán szegény lenne, mivel mindannyian megtestesítetek mélyreható tehetségeket és ajándékokat, amelyek az Istenetek által megadott jog, az Istennőtök által megadott jog, a jogok, az eszközök, amikkel elláttak titeket, amelyekkel ebbe a világba küldtek, azért, hogy erősítsétek az életeteket, és most itt az ideje annak, hogy felfedezzétek ezeket, ha még nem tettétek meg. Most azoknak az ideje jött el közületek, akik leginkább megtapasztalták a szegénységet, a hiányt és a korlátozást, azoké, akiket erőforrásaik komolyan kihívás elé állítottak, ti vagytok, azok, akiket a leghangosabban szólítunk, ti vagytok a legerősebbek, az összes sérült gyógyító közül, ti vagytok a változás legnagyobb elhozói ezen törvénynek megfelelően. A legnagyobb potenciált hordozzátok, hogy megmutassátok e törvény esszenciájának erejét.

Most vegyél újabb mély lélegzetet be, majd lélegezz ki és lazítsál, és most azt szeretném, ha elképzelnéd, hogy a Tisztességes/Igazságos Csere energiái végigsöpörnek a világon, és a szavak, amiket átadtam keresztüláradnak minden szegénység által sújtott és sebzett lélek elméjén és szívén a bolygótokon és fényt gyújt a szíveikben. Néhányan biztosan reagálnak erre a fényre, és érezni fogják ezen fény inspirációját és gyorsulását, amely arra ösztönzi őket, hogy befelé nézzenek önmagukban, hogy megtalálják a kreatív megoldást a szegénységük által sújtott dilemmára, még akkor is, ha valamilyen tisztességes/igazságos cserét hoz létre közösségükön belül, megteremve a jólét egy szintjét a közösségükön belül. A jólétnek sok szintje van, amikor a jólétről beszélünk, nem azt ígérjük, hogy a bolygó minden egyes embere milliárdos lesz, ami nagyon nagy tudatlanság, a szeretetben tartott fény minden egyes aspektusában lévő jólétről beszélünk, és vica versa.

Tehát öleljétek ezt magatokhoz drágáim, becsüljétek és tiszteljétek ezt a törvényt, fogadjátok el ezt és legyen hitetek magatokban, legyen hitetek minden egyes lélek képességében, hogy alkalmazni tudják ezt a törvényt kegyelemben, békében és megfelelő módon az életükben.

Most fogjuk ezen Kozmikus Törvény spirálját és összehangoljuk St. Germain lángjaival, amelyeket jelenleg betakarítunk, amelyek most elnyelődnek ezen Kozmikus Törvény Univerzális Dimenzióját nyitó kulcsba, és lásd most ezt behatolni a Föld Anya testébe és ekkor meglátsz egy portált létrejönni Egyiptom szívében, a mindenható sivatagban létrejön, mert ez a Föld Anya testének része, amely a szívének egyik szívközpontját szimbolizálja.

Vegyél újabb mély lélegzetet be, lazíts, adj hálát mindenért, amit megtapasztaltál. Adj hálát a vezetőidnek és minden más energiának, amely jelen volt. Adj hálát önmagadnak a meghozott választásért, hogy jelen vagy ebben a pillanatban és mivel tiszteletben tartottad a szolgálatra hívó hangot. Tudva, hogy a Levegő Kapuk energiáit és minden más, amelyet aktiváltunk egy veled és biztonságban van. Kezdd el visszahúzni a tudatosságodat vissza a fizikai testedbe. Húzd be energiát a Forrásból a koronacsakrádba, hozd ezt be a testedbe addig amíg szilárdan le nem gyökerezteted önmagadat újra a Földön a jelenlegi idővonaladon teljesen a testedbe. Már nagyobb bölcsességgel rendelkezel most, nagyobb megértéssel rendelkezel, valamit tanultál ezért változtál is.

Szeretnék köszönetet mondani mindannyiotoknak a jelenlétetekért és az együttműködésetekért.. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik már felismerték, kik is ők, akik az energiák fizikai vezetékeikként fognak szolgálni, lehorgonyozva ezeket az energiákat mindenhol, és kiterjesztem szeretetemet mindannyiotokhoz. Halljátok szavaimat és tudjátok, hogy én, Mária Magdolna, mellettetek vagyok, és fogom a kezeiteket és szeretlek titeket és a pszichétek összes legyöngítő gátló aspektusa meghal. Egyek vagyunk, szabadok vagytok.

Mária Magdolna vagyok, au revoir.

Soron következő Levegő Kapus közvetítés:

Mária Magdolna – A Szabad Akarat vagy Választás Törvénye és a 135-141. Levegő Kapuk

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-szabad-akarat-vagy_01072926980.html

 

Mária Magdolna - 11:11 - 121-127. Levegő Kapu

Michelle Eloff (09.11.05) - Mária Magdolna: 11:11 - 121-127. Levegő Kapu

 Forrás: thelightweaver

Fordította: Borsos Árpád

Hanganyagot készítette: Szigeti Antal

Hanganyag letöltési linkje: http://www.mediafire.com/download/b6oyq585mskn3r0/M%C3%A1ria+Magdolna+11_11+kulcsd%C3%A1tum+aktiv%C3%A1l%C3%A1s+%C3%A9s+a+121-127.+Leveg%C5%91+Kapu.mp3

Michelle Eloff által csatornázva ©

Johannesburg, Dél-Afrika,
2009.11.05

Előző Levegő Kapus közvetítés:

Kuthumi Agrippa Mester és Mária Magdolna: 114-120. Levegő Kapuk és a Smaragd Misztérium Iskola

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-agrippa-mester-es-maria.html

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.


 

Mária Magdolna vagyok, köszöntelek és üdvözöllek benneteket a fény és a szeretet jelenlétében.

Az emberiségnek kollektív rácsozatot biztosító tudatosság energiáinak a fejlődése előidézett egy jelentős enyhülést, valamiféle elengedést a módfelett sűrű és sötét érzelmeken belül. Ennek eredményeként fontos változások alakultak ki a Földanya éteri teste kollektív rácsán belül. Ezeknek a változásoknak az oka az elengedés, az enyhülés kiterjedése, amikor is a sötét energia minden szintje belekerül a Földanya testének éteri rácsába, mi pedig most átitatjuk azoknak az érzelmeknek a mag energiáit, melyek kibocsátják az enyhülés és az isteni tökéletesedés erőteljes lenyomatait, és ezek helyettesítik az elengedett energiákat.

Ezek a lenyomatok átszövik a rácsokat, és most létrehozzák a védelem egy varázslatos energiáját mindenki részére, aki úgy döntött, hogy megszabadul és túllép a régi paradigma sűrűségén.

A mai energia aktiválás során kísérőim a Kilencek Galaktikus Tanácsa. Összejövünk, hogy teljes mértékben aktiváljuk az újjáéledés rácsait és november 11-e jelentős dátuma alkalmából ezek az átjárók megnyílnak. A feltámadás rácsai magukba foglalnak apró geometrikus kristályokat, minden ilyen kristály kibocsát egy fénymintát, ami kommunikál azoknak a lelkeknek a gyülekezetével, akik úgy döntöttek, hogy átkelnek a Felemelkedés Harmadik és Negyedik Kapuján. Ezek a miniatűr geometriai kristályok igen erős hangot bocsátanak ki, amit a lélek meghallhat és ennek eredményeként azok, akik vacillálnak döntésükben, hogy átkeljenek-e, most elhatározásra juthatnak, és ezt lerögzíthetik a szívükben.

Az átkelés a Harmadik és Negyedik Felemelkedési Kapun minden lehetőséget biztosít ahhoz, hogy hozzáférésetek legyen egy olyan új dimenzióhoz, amelyben igazán ráébredhettek személyes hatalmatokra és fényetekre. Ez meg fog tanítani nektek számos olyan új eszközt, ami szép sorban segíteni fog kifejlesztenetek és elérnetek a régi életetek karmikus mintáit meghaladó következő szintet.

A Kilencek Galaktikus Tanácsa létrehozott egy mintát a Földanya kollektív rácsának éteri testén belül, ami közvetlenül kapcsolódik a Feltámadás Rácsaihoz, és feltétlenül szükséges lesz átkelnetek a feltámadás átjáróin ahhoz, hogy megfeleljetek annak a mércének, amit a Kilencek Galaktikus Tanácsa állított fel. Ennek oka az, hogy ha a lelkek tanácstalanok teljes felébredési folyamatuk tekintetében és hogy vajon megkíséreljék-e ennek a mércének az elérését, akkor igen magas a valószínűsége annak, hogy régi életük karmikus mintái áttörnek a Feltámadás Rácsain, és ahelyett, hogy feléledne a személyes erő és fény új dimenziója, egyszerűen a múlt mintái kerekednek felül, különösen azok a minták, melyek a régi eljárások elgyengítő mintáit hordozzák.

Minden egyes személy, aki azt választotta, hogy nekiindul a megvilágosodás utazásának, köteles teljesíteni bizonyos beavatásokat, ezt már korábban is említettük! Ezeket a beavatásokat annál a rendkívül egyszerű oknál fogva kell teljesítenetek, hogy amikor uraljátok énetek egy aspektusát, akkor az energia rezgésetek megváltozik, az Atya/Anya Isten kollektív elméjének szent rezonanciája ekkor sokkal átjárhatóbb a lelkek, mint olyanok részéről, akik a személyes mennyei és szent belső tervük felsőbb oktávjába való felemelkedés mellett döntenek.

Ha boldog-boldogtalan egyszerűen lehetőséget kapna belépni a magasabb világok aspektusaiba tetszése szerint, akkor az pokoli zűrzavart okozna. Ennek az az oka, hogy ezeknek az energiáknak igen nagy a felerősítő hatása, ezért ami sötétséget tartalmaz, más szavakkal tudatlanságot, a szeretet hiányát, az felerősíti ezeket, vagyis bizonyos beavatások teljesítésének semmi köze az elitizmushoz, annál több a tisztánlátáshoz. Arra biztatunk benneteket, hogy használjátok a józan ítélőképességet a saját életetekben, mégpedig ugyanebből a célból.

Megfigyeltük, ahogy egyének és csoportok barátságtalanok lettek attól a ténytől, hogy beavatásokat kellett teljesíteniük és valóban akadtak olyan egyének, akik sötét praktikákat és beavatásokat végeztek. Minden beavatás, aktiválás a fejlődés új ciklusába a tudatosságotokon belül, ezek a beavatások támogatják a beavatandót az új ciklus aktiválásával, és abszolút semmi misztikus nincs ebben. A beavatás átjárókat nyit az integráció magasabb birodalmaiba, és lehetőségeket biztosít a számotokra, hogy hozzáférést nyerjetek a tanítások mind több hasznához. Ezek a fejlettebb birodalmak lehetőséget biztosítanak énetek azon aspektusainak uralásához, melyek az elerőtlenedést, akadályoztatást és a működési zavarok élményeit eredményezték.

Ha egyszer elértétek ezeket a fejlettebb birodalmakat, akkor a tanítások nem teszik egyszerűbbé a folyamatot, ezek a tanítások kérdőre vonják az egyének elerőtlenítő részeit, hogy uralhatóakká váljanak. Ha az egyének úgy döntenek, hogy a szegénység tudatosságban, az áldozati tudatosságban és a feltételekhez kötött szeretetben élnek, akkor nem kapnak engedélyt ezeknek a birodalmaknak az eléréséhez. Nemcsak azért, mert ezek olyan energiát hoznak be, ami hihetetlen gondokat okoz az egyéneknek, hanem mert ez az életüket a felbomlás olyan felgyorsult folyamatába taszítja, amire az egyes emberek nincsenek felkészülve.

Sok ember vonzódik a spirituális ösvényhez, nem elsősorban a lélek vágyakozása miatt, hogy megvilágosodjék, hanem inkább az egó vágyakozása miatt a nagyobb hatékonyságra. Az egó vágyakozása arra, hogy hatalomhoz jusson, gyakran motiválja a pénzsóvárságot és a félelmet, ezek az energiák pedig abszolút semmi hozzáférést sem engedélyeznek azokhoz a birodalmakhoz, melyekről beszéltem. Vagyis, ha ezek az egyének nekiindulnak egy utazásnak, mint amilyennek ti valamennyien, és az egó motiválja őket olyan célból, amit épp az imént említettem, akkor ezek az emberek elsősorban bosszankodni fognak, hogy mit kérnek tőlük. Sokakat közülük mélységesen eláraszt az energiák intenzitása és az, amit tőlük követelnek, abban az értelemben, hogy nézzenek lelkük mélyére és célozzák meg énjük sötét aspektusait. Tízből kilenc esetben ezek a lelkek elfordulnak az ösvénytől, ez a legfőbb ok, amiért soha senkit nem erőltetünk azon túlra, amiről úgy éreznék, hogy készek rá és ha volnának egyének, akik nekivágnak az utazásnak, és úgy döntenek, hogy megfordulnak rajta, akkor semmiféle ítélkezés nincs a választásuk fölött. Létfontosságú, hogy a lélek megfelelő indíttatással készen álljon!

Ti teljesítettétek a beavatások sokaságát, remélhetőleg tudatában vagytok ennek a ténynek, ha nem, akkor gond van, és ezt kissé mosolyogva mondom. Valamennyien a felgyorsult ösvény mellett döntöttetek, amire most a csatornánk gyengéd szeretettel utal, mint a különleges Fénymunkások ösvényére. Ez az utazás a tudatosság kiterjedtebb birodalmaiba új dimenziókat szolgáltat számotokra, [az] énetek szélesebb aspektusai elérésének az értelmében. Amíg készen nem álltok elismerni ezeket a vonatkozásaitokat, addig több kárt okoztok magatoknak, mint amennyi jót tesztek. Ezek a kiterjedtebb, meghatalmasodottabb és bölcsebb én aspektusok nagyobb kihívásokkal szembesítenek benneteket és talán ez volt a legnehezebben érthető vagy elfogadható a Fénymunkások részéről - az a tény, hogy ezek a kihívások gyakran váltak egyre intenzívebbekké.

Amikor a 'new age' először napvilágot látott, akkor kialakult egy kép a szabad szellemről, ami boldogan szaladgál a százszorszépekkel és harangvirágokkal telehintett mezőkön, ahol édes kis madarak röpködnek körbe a korona csakrátok fölött és elvezetnek Utópiába, ahol soha többé nem gyötörnek gondok, ahol átölelhetitek a fákat meg a nyuszikákat, játszhattok a kristályokkal és bármit tehettek, ami dalra fakasztja a szíveteket.

Ezzel az a gond, hogy az alapjait soha nem írta le senki teljesen. Annak érdekében, hogy szabadon táncolhassatok a harangvirágok között, biztosítanotok kell hozzá azt a szilárd és erős alapot, amire felhúzhatjátok ezt az új életet és tulajdonképpen olyan létezésben élni, ahol egyszerűen csak szaladgáltok a harangvirágok meg százszorszépek között, eléggé unalmassá válhat és alkalmasint idegesítővé is.

Akkor most már hadd fejezzem be kísérletemet a humorizálásra, mivel a Galaktikus Tanács azt mondja most nekem, hogy folytatnom kell az üzenet átadását. Nos, azért kértek arra, hogy ezt elmondjam mindannyiótoknak, mert volt egy hamis kommunikáció, elferdítés és félreértés arról, hogy miről is szól az utazás a szabadságba. Nem tehettek rohadt almát egy szakajtó friss alma közé és várhatjátok el aztán, hogy bármelyik is hatással legyen a rohadtra, ezért ha jelen lenne bármilyen úgynevezett rohadt aspektusa az éneteknek, amikor beléptek a fejlettebb birodalmakba, akkor még több munkát teremtenétek magatoknak. Újabb indok ahhoz, hogy miért kell foglalkoznotok különféle lépcsőfokokkal. Elsajátítotok egy szintet, alkalmazzátok azt, amit elsajátítottatok, megbizonyosodtok róla, hogy tényleg uraljátok azt, amit az életetekben alkalmaztatok, és akkor készen álltok a következő szintre lépni.

Amikor ezek a fokozatok egyre fejlettebbek, akkor egyre mélyebb birodalmakba kerültök magatokban, és ezért olyan fontos ez a 11:11 aktiválás, ami aktiválja a feltámadás rácsait és átjáróit, mivel feltámasztjátok önmagatok azon aspektusait, melyek személyes erőtök és fényetek következő szintjét tartalmazzák, ezáltal tovább tanulhattok magatokról és fejlődhettek olyan fázisokon keresztül, melyek azon karmikus minták meghaladásának folyamatát eredményezik, amelyek a régi életetekben gyökereznek.

Ez az esemény a tevékeny Fénymunkások számára tényleg elképesztő, egyszerűen azért, mert egyesül azokkal az erőteljes energiákkal, melyeket már előidéztünk az egyiptomi aktiválásokkal összefüggésben. A különbség az aktív Fénymunkások számára pedig annyi, hogy sokkal magasabb szinten nyernek hozzáférést és bebocsátást a Tudatosság és az Isteni Igazság Univerzális Átjáróihoz.

Ezek az átjárók és rácsok a Pentagon környékén aktiválódnak az Amerikai Egyesült Államokban, és kiözönlenek bolygó-szerte minden kormányzati hivatalba és katonai bázisra, és összehangolódnak a Kristály Szívvel Kairóban és Oroszországban.

Ezek a feltámadási rácsok azért terülnek szét világszerte a kormányzati hivatalokban és katonai bázisokon, mert rendkívül erőteljes alvó Fénymunkások találhatók ezekben az intézményekben. A feltámadási rács életre kelti őket és feltámasztja a mennyei igazság tudatosságát ezeknek a fizikai helyeknek a felépítményén belül.

A Kilencek Galaktikus Tanácsa fogja felügyelni ezt az egész projektet, a fény elhozását a kormányzati hivatalokba és a katonai bázisokra. Rendkívül erőteljes projektek aktívak már ezeken a birodalmakon belül, de most szükségessé vált a régi világ karmikus mintáit mind jobban eltüntetni, ami által ezeknek az erőteljes rendszereknek a felébredése és feltámadása lerögzülhet és teljesen legyökerezhet ezeknek a helyeknek, intézményeknek az alapjain belül, melyek átitatják azoknak a testületeknek a fizikai, érzelmi, mentális és spirituális felépítményét, melyek megtestesítik azokat a folyamatokat, amelyek az életeteket irányítják a kormányzaton és a hadseregen keresztül.

A másik ok, amiért ez annyira fontos, az, hogy ez kapcsolódni fog azokhoz a részekhez bennetek, melyek agymosáson estek át, és átprogramozódtak olyasmi által, amit a kormányzat és a hadsereg szándékosan vetített ki a Földanya éteri testébe, befolyásolta ezzel a pszichétek rendszereit tudatküszöb alatti programozással, ezért a feltámadás rácsai és azok az energiák, melyeket most már aktiváltunk a kozmikus DNS-eteken keresztül, visszafordítják ezeket a programokat.

Erre szükség van annak érdekében, hogy valamennyien ráébredjetek személyes erőtök és fényetek kiterjedt dimenzióira. Mennél jobban megértitek a mennyei igazság tudatosságát, és hogy ez a mennyei igazság tudatosságot ébreszt, annál egyszerűbb lesz megértenetek és tulajdonképpen elfogadnotok, hogy valójában és kiemelem azt, hogy tényszerűen az igazság messze túltesz minden fikción.

Attól az igazságtól, ami a világotokat irányítja, eszeteket vesztenétek, ha tényleg megállnátok megvizsgálni, hogy a kormányzat emberei mit el nem követnek, hogy kontrollálják a világotok rendszereit, hogy csapdában tartsanak benneteket, lekötözve és bezárva a régi világ mátrixában!

Ez az egyik legfontosabb oka annak, amiért annyi hányattatást és elutasítást tapasztalunk meg azzal kapcsolatban, amit teszünk és ez mindannyiótokra ugyanúgy teljes mértékben igaz. Amikor valamit elutasítotok, akkor az elutasítás azért történik meg, mert létezik a félelemnek olyan vonatkozása a testetekben, ami akár nagyon életképes is lehet és létezik egy olyan részetek, ami védelmez titeket, ez a ti igazi túlélési természetetek, aztán vannak további aspektusok, melyek akkor indulnak be, akkor keltenek félelmet, amikor félnek valaminek az elvesztésétől vagy félnek egy tudatos terv megakadásától, különösen, ha ezt a tervet elerőtlenítő sötétség, vagy beteges szándék motiválja.

Nos, azok a Levegő Kapuk, melyekkel ma találkoztok, a fény egyik legerőteljesebb áradatát hozzák magukkal, hogy találkozzon a Levegő Kapu Aktiválásokkal. Ez a fényáradat megtestesíti az igazság, az integritás, a feltétel nélküli szeretet, a becsület minőségeit magatokkal és minden élettel szemben. Elhozza az áldás, a béke, a harmónia és átláthatóság energiáit.

Ez a nyolc energia létrehoz egy multi-dimenzionális fény oktaédert, ami megszűri azokat az energiákat, amelyek Kilencek Galaktikus Tanácsának központi mag-fényén keresztül születtek meg. A kilencek [kibocsátott] energiáját a fény prána csöveként kellene érzékelni, ami minden fény, szeretet és igazság forrásának legmélyéről terjed ki és végig átjárja a Földanya testének legmélyét is.

Ebben a prána csőben lüktet az élet mennyei energiája, erőt ad mindannak, ami fejleszti a fény hatalmát, és [fejleszti] azoknak az embereknek a személyes erejét, akik úgy döntöttek, hogy magukhoz ölelik fényüket, az igazi ráébredést választották lelkük mennyei céljaként a Földön, ennél fogva a Harmadik és Negyedik Felemelkedési Kapuk egybeolvasztják erejüket ezekkel a Levegő Kapukkal és energia örvényeket földelnek le a szív terében és talán a szív tere nem az ide illő megfelelő szó, hanem inkább a sötétség emésztőgödrének a közepe, ami ezekben az intézményekben található. A fény, amikor áthatja a sötétség emésztőgödreit, energiájával kihúzza az összes sötétséget a maga mélyébe, mint egy hatalmas nagy belégzéssel és amikor ez az energia behozza a nyolc minőség erejét és fényét, amelyet a Galaktikus Tanács őriz, a prána cső kilencedik eleme ekkor kilélegzik, és a kilégzéssel egy mélységes energia távozik, ami beburkolja a sötétség egészét és kibocsátja hullámait az éteri mezőkön át, melyek elmossák azokat a rendszereket, melyek jelenleg a helyükön tartják a minden aktív Fénymunkás energiamintáját tudatküszöb alatt befolyásoló tényezőket.

Amikor ezeket a mezőket elmosta, akkor a tevékeny Fénymunkások a megkönnyebbülés hatalmas sóhaját érzik meg, mintha valami rendkívül nehezet emeltek volna le róluk. Abban a pillanatban, amikor mindannyian integráljátok az elengedésnek ezen erőteljes energiáját, akkor ez átkerül a felébredő lelkekhez, akik úgy döntöttek, hogy tudatosan túllépnek a habozás és ön-kétely birodalmain és hajlandók meghaladni régi életük karmikus mintáit.

A közvetítés, amit most adok át, igen fontos és mialatt beszélek veletek jelenleg, a Kilencek Galaktikus Tanácsa felerősítette az energiákat a testetek körül, melyek azalatt épültek fel, míg én közvetítettem. A feltámadás rácsai már tökéletesen összehangolódtak a gerincoszlopotokkal és a fizikai testetek hét fő csakrájával.

Az ezen rácsokhoz kapcsolódó átjárók meg fognak erősödni az energiamezőtökben a következő három órában, és ez idő alatt a fizikai, érzelmi, mentális és spirituális énetek is átesik egy fény feltámadáson, melynek során átkeltek egy [olyan] világba, ami rendkívül finom lehetőséget biztosít a számotokra, hogy belépjetek abba a templomba, amelyet a Kilencek Galaktikus Tanácsa hozott létre, és egyesíti az energiátokat a Forrás oktaéderével, ami ebben a templomban található.

Nos, akkor lélegezzetek be mélyen, és amikor kilélegeztek, lazítsátok a testeteket, mivel mérhetetlen mennyiségű energia mozog ki és befelé, rajtatok át és épül fel körülöttetek!

A számotokra megidézett energia most kommunikál a testetekben található genetikai összetevőkkel és hozzákapcsolódik az őseitekhez és azokhoz a generációkhoz, melyek a ti magotokból erednek, pontosabban a DNS-etekből.

Az energia átitatja a tudatosság minden testét a pszichétek olyan mechanizmusain belül, melyeket jelenleg befolyásolnak azok a rendszerek, amiket elerőtlenítő, rosszindulatú szándékok állítottak a helyükre a világotok fölött hatalmat gyakorlók részéről.

Szeretném, ha most újból mélyen belélegeznétek, és amikor kifújjátok, a szívetekből szétterjed egy-egy arany, smaragd és bíborrózsaszín[magenta] fénysugár minden kormányzati intézményhez szerte a világon. Érezzétek meg, ahogy ezek az energia sugarak áthatolnak minden aktív mechanizmus sötétségén és elerőtlenítő vonatkozásán, beleértve azokat a mechanizmusokat is, melyeket rejtőzködőknek tekinthetünk, bár ezek rejtőzködése még mindig rejteget roppant csekély szintű aktív energiát, amit azok tartanak életben, akikben komoly sérüléseket okozott a kormányzatok tevékenysége világszerte!

Vegyetek egy újabb mély lélegzetet és amikor kilélegeztek, küldjétek a feltétel nélküli szeretet erőteljes energiáit minden olyan lélekhez, aki fizikai testben lakik és aki már átkelt, aki megtapasztalta ezt az ördögi traumát amazok keze által!

Ennek a mennyei szeretetnek a sugarai fényt aktiválnak azokban a lelkekben, akik fizikai testben élnek, és azokban, akik csapdába estek az asztrális síkon és ez most megnyit egy átjárót ezen lelkek számára, hogy átkelhessenek a gyógyulás, a fény és a megszabadulás birodalmaiba.

Szeretném, ha most elképzelnétek egy felséges portált nyílni a hét Levegő Kapunál! Szeretném, ha meglátnátok Michael arkangyalt állni a portál bejáratánál, a kíséretében van Mária Anya, Soltec Szoláris Arkangyal, Maitreya nagyúr, Quan Yin úrnő, Teréz anya energiája, Assisi Szent Ferenc, Nada úrnő, Rafael arkangyal, Arielle és Danielle Arkangyalok.

Ezek a hatalmas lények most mind kivetítik a tiszta szeretet üdvözlő energiáját ezen lelkek felé. Tőletek azt kérjük, hogy segítsetek ezeknek a lelkeknek továbblépni afelé a nagy fénygyülekezet felé, ami rájuk vár! Használjátok a képzeleteteket és az emlékeiteket a szeretet ideillő élményeiről, hogy bátorítsátok ezeket a lelkeket elengedni a múlt iránti undorukat és a szíveteken és a fénylények fényén át gyűljetek össze, mi pedig egy hívást küldünk [ki] ezeknek a lelkeknek, hogy bátorítsuk őket a[zon] fény [be]fogadására, ami megszabadítja őket.

A szeretet hangja az, ami mindannyiótokat a becsapásotok által okozott sérülések elengedésére bátorít. Azt kérjük, hogy tegyétek magatokat szabaddá, szabaduljatok meg minden elerőtlenítő energiától, ami a haraghoz, a félelemhez, a mélyen ülő fájdalomhoz köt, amit annak eredményeként éltetek át, amit a kormányotok szándékosan rátok mért!

Lélegezzétek be a szeretet energiáját, és amikor kilélegeztek, engedjetek el minden sérülést, ha tudjátok mik azok, ha nem, ez nem számít, csak engedjétek magatokat megszabadulni tőlük!

Most kiterjesztünk egy fénysugarat azokhoz a lelkekhez, akiket látunk, némelyikük fizikai testben van, sokan fénytestükben az asztrális síkon. Ez a fénysugár, amelyet most kiterjesztünk, most kifejezetten azok felé tart közületek, akik elkövetőként vettek részt a megalázásban, nem azért, mert élvezetet leltetek benne, hanem mert abban a pillanatban úgy gondoltátok, hogy nincs más választásotok és a saját életeteket féltettétek, amikor kimértétek ezt a megalázást, erőszakot és fájdalmat és ez most távozik tőletek, megszabadultok tőle és most azt kérjük tőtelek, minden Fénymunkástól, hogy működjetek együtt velünk ennek a gyönyörű, gyengéd, kék energiának a kiterjesztésében ezekhez a lelkekhez és [azt] szeretném, ha minden Fénymunkás megbocsátana ezeknek a lelkeknek, mivel a lelkük tiszta, az energiájuk volt az, amit szándékosan manipuláltak és többé nem szükséges kötődniük a bűntudathoz, a szégyenhez, a bűnbánathoz és a mély szomorúsághoz. Szabadok vagytok!

Lássátok, ahogy a fény lények az átjárónál üdvözlik ezeket a lelkeket, a lelkek átkelnek a szeretet birodalmaiba, megszabadulnak és valamennyien, akik ma jelen vagytok velünk, ti őrzitek a lényetek esszenciájában a szeretet erőteljes ajándékát ezekhez a lelkekhez és ez a ti szeretetetek, az együttérzésetek, empátiátok és a megértésetek arról, hogy milyen traumákban volt részük, ami majd segít nekik ezeket elengedni és szeretnénk, ha most kiterjesztenétek őszinte szereteteteket azokhoz, akik rátok mérték a gyalázatot, mivel ők azt hitték, hogy nincs más választásuk és azokhoz, akiket meggyaláztak, azokhoz, akik katonákként harcoltak és elvették ártatlanok életét, terjesszétek ki a szeretetet feléjük őszintén, mivel a megbocsátásotok az, drága szeretteim, ami szabaddá teszi őket!

Ti, kedves Fénymunkások, akik ma velünk dolgoztok ezekkel az energiákkal, ti vagytok a katalizátorok a tömeges megbocsátáshoz. Most hoztatok létre egy [olyan] fény rácsot, ami annyira hatékony, hogy képes áthatni azokat az elerőtlenítő gátakat, amelyeket az egyes emberek felélénkítettek magukon belül annak eredményeként, amit a kormányzat kezétől elszenvedtek.

Ez az energia, ez a harag és szegénység és a veszteség, a kihasználtság és a sérülések, amit az egyes emberek a kormányzatok ténykedése eredményeként átéltek, most tovább kell, hogy terjedjen azokhoz, akik a kormányzaton belül és érte dolgoztak, a kormányzás minden területén, majd pedig ti terjesszétek a szeretetet az utca emberéhez, aki szintén komoly sérüléseket szerzett, terjesszétek ki ezt a szeretetet minden olyan személyhez, akinek az életét megkérdőjelezte a világotok ellenőrző rendszere. Küldjetek szét szeretetet, biztatást, bátorítást, együttérzést és elfogadást!

Az átjárónál álló lények csoportja most üdvözli minden olyan ember sérült vonatkozásait, akik élnek és akik csapdába kerültek az Asztrális síkon, elviszik őket ebbe a dimenzióba, ahová a többi lelket is vitték, hogy a lelkük töredezett részei, a sérült aspektusok meggyógyulhassanak.

Érezzétek a szeretet és fény erős hullámait előtörni minden szeretet forrása szívének mélyéből, ez beleszűrődik minden ember szívébe a bolygón, valamennyiükben a megkönnyebbülés nagyon mély sóhaját szabadítja fel és tudjátok, hogy amit veletek létrehoztunk, az a fény és a szeretet forrása, ami táplálni fogja [mind]azokat, akik szívükben éheznek, akik éhezik a szeretetet, a szabadságot és az elfogadást, ezért annak érdekében, hogy teljesen leföldeljétek ezeket az energiákat, azt kérjük mindenkitől, hogy fogadjátok el, hogy a világotokat a bestia sötét természete ellenőrzi és hogy árasszátok el ezt a feltétel nélküli szeretet és bölcsesség arany, smaragd és magenta sugaraival!

Ha elfogadjátok a vadállati természetet, akkor többé nem futtok el előle. Most valamennyiőtöknek fel kell vállalnia a hatalmát, központosítania kell az igazságát és megfigyelnie, ahogy a vadállat megalázkodik és meghasonlik önmagával attól a kellemetlenségtől, hogy elveszti a kontrollt, nem tud már eltölteni benneteket félelemmel, nem diktálhatja nektek az életetek természetét és ez, drága szeretteim, az a pillanat az időben, amikor lehorgonyozzuk a fény mindenható rácsait, melyek magukba foglalják a feltámadás rácsait is, melyek új életre hívják az igazi kormányzás isteni mintáit, amit azok ihletnek, ösztönöznek és vezetnek, akiket a szív tisztasága vezérel, akik figyelembe veszik mindenki nagyobb javát, soha nem hagyják figyelmen kívül a lélek sorsának fontosságát és a kihívásokat, melyeket annak érdekében kell legyőznie, hogy meghatalmasodhasson és soha nem használják ki azokat a pillanatokat, amikor a lélek sérülékeny, mialatt az élet kihívásaival szembesül.

Azoknak, akik valóban az Anya/Atya Isten szívének mélyéből kormányoznak, biztosítaniuk kell, hogy az együttérzés, a szeretet és a bölcsesség jelenléte támogassa az egyes embereket, nem könnyítve a terheiket, nem elvéve a leckéiket, hanem biztosítva bizonyos esszenciális terhelés jelenlétét, ami által minden a fénnyel együtt fejlődhet és ezért jött el az idő, drága Fénymunkások, amikor az egyes emberek a fény nagy közösségeiben élnek, amikor a világ lényegében visszatér a hagyományos kereskedelem idejéhez, ahol az ember hasznosíthatja veleszületett tehetségét az egyéniségek támogatására, egymás és a közösségek, mint a fény kollektív testületei támogatására, a szeretet és bölcsesség nagyobb javára és ti vagytok a fény világítótornyai, akik biztosítják, hogy ez elérkezzen és emiatt örvendezünk.

Vegyetek most mély lélegzetet, amikor kifújjátok, kezdjétek el visszahúzni az energiátokat a fizikai testetekbe, földeljétek le magatokat biztonságosan, térjetek vissza a jelen idővonalára, de még maradjatok összeköttetve azokkal az energiákkal, melyeket aktiváltunk!

Személyes Feltámadási Rácsotok aktív, és a szeretet és bölcsesség fénye pulzálja az üzeneteit belőletek és továbbítja a környező világba.

Gyertek vissza a testetekbe, gyertek vissza abba a világba, amiben éltek, mivel itt van szükség az energiátokra, itt van szükség az élettapasztalatotokra, hogy támogathassátok és vezethessétek azokat, akik még nem fedezték fel a válaszokat a kérdéseikre, akik még nem találták meg a gyógyító balzsamot a sérüléseikre! A ti tapasztalatotok fényt vet azokra, akik újonnan felébredtek és ez az, amiért titeket választottunk arra, hogy aktív beavatottként tovább járjátok a hitelesek ösvényét.

Veletek együtt örvendezem, valamennyiőtökkel együtt lépek, feltételek nélkül és teljes mértékben szeretlek benneteket.

Mária Magdolna vagyok, és veletek van a fényem. Au revoir. 

Soron következő Levegő Kapus közvetítés anyaga:

 

Tisztességes/Igazságos Csere Törvénye és a 128-134. Levegő Kapuk
https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-tisztessegesigazsagos.html

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk   Csatornázta: Michelle Eloff© Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 29 Fordí...