Ízisz Istennő – Nőnapi chanelling

Ízisz Istennő – Nőnapi chanelling 

Csatornázta: Michelle Eloff©
2005. augusztus 9- én, Johannesburg, Dél-Afrika
Fordította: Hatejer Emese

Hanganyag letöltési linkje(Gárdi Mariann hangjával):http://www.mediafire.com/download/6t43vbsh2ft7p86/N%C5%91napi+k%C3%B6zvet%C3%ADt%C3%A9s.mp3

vagy Youtube-n hallgatható verzió:

https://www.youtube.com/watch?v=d341BAf91hc

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

____________________________________________________________________________________________________________________
Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a melegség áldásait, a boldogság áldásait, az öröm és a megvalósítás áldásait. Üdvözlet drága nővéreim.

Nagy örömmel és élvezettel tölti el szívünket, hogy itt lehetünk veletek a mai napon, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.
Szeretett nővéreim, ahogy megtartunk titeket a fény jelenlétében, Ízisz Istennő el fogja hozni nektek az információt ezen a napon. Amíg átadja (az üzenetét) én továbbra is megtartom ezt a teret a fény ezen rácsában, hozzájárulva a felemelkedés energiájához, ami eljön, hogy integráljátok ma. Ezért most távozom. Adonai, és áldásaim.

0oooo0oooo0

Ízisz vagyok, a Hold Istennője, az Élet Istennője. Üdvözöllek és Isten hozott.

A jelenlétetek itt ma az öröm sugarán át érkezik, ahogy ma összegyűltünk az Istennő egy erejeként, nőkként megállva a női teremtő, a Nagy Anya fényében, üdvözlünk a fény templomaiban, azért hogy megőrizhessétek a fényt, amit azért teremtettetek meg, hogy az életbe több fényt hozhassatok.
D
rága nővéreim, integrálva az Anya Istennődet és megnyitva a tudatosságodat az isteni természetnek, ami kifejezésre juttatja a teremtést, ami egy fontos rész, annak érdekében, hogy jobban megértésétek a hatalmatokat nőként és teremtőként. A teremtés nem a kivitelezésről szól. A teremtés nem manifesztációról szól. Nem csak a megnyilvánuló lélekről az anyagba, hanem figyelembe kell venni azt az állapotot is, ami meghaladja a szellemet. Jelenleg átutaztok Ízisz fátylain, ami egy Istennőként tárul fel, - a sajátotokat is beleértve – meghatalmasítjátok magatokat a Nagy Istennő és a Mester Alkimista tekintélyével, aki elhozza számotokra a természetetek törvényeit, ami segít megérteni nektek az alkímia összes törvényét. A fenséges Istennő a legnagyobb teremtő az anyagi világban, mert ő képes integrálni, amit a természet magában foglal és ezen keresztül magához ölelni az Isteni magot és formába önteni azt.

Ti egy formája vagytok (ennek), ami az Isten magjának és az Istennő kreatív teremtő alkimista képességeinek egyesülésén keresztül lettek megteremtve. A férfi az, aki elülteti a magot, más szóval, a szellem az Istennő méhén belül. Ez a mag legyökerezteti magát az ő testiségén belül és így a mag egy forma lesz, ez anyaggá válik, aztán ez emberi lényé válik.

Az idő rajtatok áll istennők, hogy felismerjétek a hatalmatokat a lélek teremtőjeként és manifesztoraként* az anyagba, ahogy meghaladjátok a sűrűség dimenzióit, és felébresztitek a személyes éneteket és felébresztitek a személyiségeteket alkotó összes aspektus legmagasabb isteni természetét is.

Felajánlom magam nektek istennők ma abból a célból, hogy kiterjeszthessétek magatoknak a hold energiám egy aspektusát, szintén a Vénuszi energiám egy aspektusát. Integrálva ezt, elhozza számotokra a manifesztáció és a dematerializáció[anyagtalanná tevés/válás] gyakorlatait. Viszont, a dematerializáció folyamatán keresztül nem tűntök el. Egyszerűen csak átalakítod azt a dolgot, amire már nincs szükséged az anyagi létben, vagyis amire a fizikai életednek többé már nincs szüksége. Átalakítjátok önmagatok sűrűbb aspektusait, és felemelitek a bölcsesség és tudás magasabb birodalmaiba, de továbbra is megnyilvánítva az anyagot a fizikai világban.

Az Istennőt mindig kijelölték, hogy felemelje a tudatosság szintjeit a lények bármilyen csoportjában, tanítva, fejlesztve, keresztül mozgatva az evolúciós ciklus bármilyen formájában. Ez mindig az Istennő felelőssége, hogy átalakítsa a tudatlanságot meghatalmasodássá és tudássá.

Ma a Nagy Istennő jelenlétében állva, felajánlották nektek a lehetőséget, hogy egyesüljetek az Univerzum összes Istennőjével, és együtt dolgozzatok velük egyénileg és kollektíven is.
Ahogy szembe néztek az Istennő két arcával, fel fogjátok ismerni ennek az erőnek a hatalmát, amelyet az emberiség integrált és Vénusz Istennő földelt le nem is olyan régen. Ezen a nőnapon az univerzális Istennők megnyitják az Istennő három szent helyét - amelyek közül az egyik a delphoi jósda, ahová el fognak titeket vinni a fény testetekben, és a következő 11 napban, hozzáférésetek lesz ehhez a nagyon hatalmas erőhöz. Az utazásotok ezen helyekre azért van, hogy felfedezhessétek az egyedi kapcsolatotokat az Istennőkkel, hogy megjegyezzétek és megfigyeljétek, amit felétek kommunikálnak.

A világ nőinek, a pszichikai és spirituális képességeit felemelik a nagy Shekinah Istennő, minden anyák anyjának, felsőbb fenséges isteni természetébe. Annak érdekében, hogy teremtők legyetek, akik mellette állnak, kifejezésre kell juttatnotok az életetek kapcsolatát a belső Istennőtökkel, amely meghatározza majd a kapcsolatotok minőségét, amit Shekinah Istennővel tartotok fent. Táplálni fogja a kapcsolatot, amit a Gaia Istennővel tartotok fent, amelyen éltek és lélegeztek, és ő is átadja nektek a nagyobb felelősséget és a nagyobb lehetőséget, hogy folyamatosan társteremtsetek /együtt teremtsetek [co-create].

Az idő eljött a fény világának istennőiért, hogy elismerjék őket a közösségért és a társadalomért való közreműködésükért. Nagy figyelmet fordítunk azokra istennőkre, akik a normális világot szolgálják; Azt értem ”normális” alatt ebben a világban, hogy mások hogyan vélekednek róla, azok akik jelenleg nem ismerik el azt a sok módot, amin keresztül az Istennő munkálkodik.

Az Istennő minden aspektusát most tisztelnetek kell. Megbecsülve a hatalmát és a nagyságát. Az Istennőnek nem kell létrehoznia egymillió dolláros céget, hogy elismerjék a képességét, hogy teremtsen/alkosson. Istennő az, aki átöleli önmagát és éppen annyira fel kell ismernie az összes többi Istennőt, akik együtt haladnak vele az úton. A világotok Istennői, akik azt választják, hogy táplálják a bolygótok jövőbeli Isteneit és Istennőit – őket is el kell ismerni a hatalmukért és a szeretetükért. Ne korlátozzátok a Nagy Istennő elismerését. Ne korlátozzátok a nők napját az év egy napjára. Mert úgy véljük, az lenne igazán csodálatos, hogy minden napot az Istennő egy napjaként ünnepelnénk meg.
Istennőként vannak tulajdonságaitok. Ezek a tulajdonságok, amiket el kell ismernetek önmagatokban. Ezért az univerzális Istennők jelenlétében megkérnek most, hogy adjátok át, mi az amit elismertek a belső Istennőtöknél, és azt ahogyan ezt visszatükröződni látjátok a külső Istennőkben. Nézzetek mindegyik Istennőre, aki megosztja ezt a teret veletek. (Ha olvassátok ezt vagy hallgatjátok, akkor gondoljatok a környezetetekben lévő Istennőkre). Érezzétek a jelenlétét, és a kifejeződését annak, amit éreztek, amit érzékeltek, és amit legjobban tiszteltek az Istennőknél.

Ahogy kifejezitek ezeket a szavakat, belevésitek az energiát éterikus szinten. Ez a fény egy forrásává válik, amelyből minden Istennő be fogja húzni az energiát. Amit elhozunk ma nektek, ez a nők napja, 11 napot fog igénybe venni, hogy teljesítse a ciklusát. És minden alkalommal, az Istennő fénye elhozza, amit meg kell tennetek a 11 napban, hogy teljesítsétek ezt a ciklust, elhozva az én alapos ismeretét és a fény felismerését a helyére. Ez a szívcsakra magján belül helyezkedik el. A torokcsakrán keresztül, ami a kreativitást fejezi ki, és a napfonatcsakrán keresztül, ami az isteni akarat és erő, hogy cselekvés terére lépjen létbe hozva ezt. Ahogy egyre több fény jön elő, ezek a csakrák – a szív, a torok és napfonat, planetáris szinten egyre erősebbek lesznek. A torokcsakra megerősíti magát, ahogy minden nap elkezdődik és elmúlik. Egyre több ember megtalálja a hangját és fejezi ki a kellemetlen érzéseit, kellemetlenségeit, a diszharmóniáját, és a világ többé nem marad csendben. Ahogy a hangok újra előbukkannak, úgy is fogjátok találni, hogy azt Istennő hangja erősebb, mint azt elképzeltétek, és akkor nem lesztek képesek leállítani önmagatok ezen aspektusát újra.

Készen álltok, hogy folytassuk? Kérlek, kezdjük akkor.
Mi az, amit önmagaddal kapcsolatban elismersz? Mik az erősségeid, mint egy istennő? Kérlek, foglald ezt most szavakba, amit te gondolsz erről.

Ha ez megtörtént Nővéreim, az univerzumotok Istennői elhozzák nektek, az isteni mágia templomait. Ez a mágia olyan valami, ami feljogosít titeket, hogy beléphessetek a kreatív teremtő erő és a bölcsesség magasabb szintjeire. Ennek az előkészületnek sok szintje volt. Egy személyes szinten mély tisztítás szükségeltetett mindnyájatoknak. Ez kellett, hogy teljesítsétek a ciklusokat, teljesítve a beavatásaitokat és tudomásul véve, ahonnan jöttök, amit elértettek, már át kellett ölelnetek a jövőtök potenciáljait/lehetőségeit és ezáltal belépve a Nagy Istennő gondoskodó és amazon aspektusainak a hatalmába.

Ha az Istennő nem ismeri el és tiszteli az Istennő két arcát – a gondoskodót és az amazont, nem tudja kiteljesíteni magát ebben a ciklusban. Ahhoz, hogy beléphessetek az isteni mágiába annak érdekében, hogy isteni anyák, isteni teremtők és isteni gondoskodók legyetek, az embernek el kell fogadnia az Istennő isteniségét, és a hatalmát, hogy (kreatívan) teremtsen, és pusztítson, ha szükséges. A teljes Istennő egyedül azt pusztítja el, ami többé már nem szolgálja. Ő a társteremtés(együtt teremtés) egy folytonos állapotában van, ezért helyet csinál az újnak, elsöpri a régit . Ezért olyan fontos mindnyájatoknak, hogy a tudatosságotokat állandóan pozitív erőkkel tartsátok életben. És hogy átöleljétek a bőség, tekintély, kreativitás és szeretet vibrációit. Mivel ezek az eszközök szükségesek, hogy az anyag állapotába hozzátok, amit az isteni mágia megteremt a lélekben. Az isteni mágikus templomotok a lélek magasabb birodalmaiba emelik a vibrációtokat. Amikor az univerzális Istennő egy beavatottjává váltok, meg fognak tanítani, és néhányotokat emlékeztetni, a Főpapnő és a Császárnő eszközeire. A Főpapnő és a Császárnő, Ízisz és Vénusz energiájának a kombinációja, mindegyik kifejezi a teljes Istennő egy arcát.

Üdvözölve az isteni természeted ezen kombinációjának erejét, megnyitja az átjárókat az isteni mágia magasabb birodalmaiba. A természet (világa), mint egy királyság ezért üdvözöl titeket a bölcsesség birodalmaiban és megmutatja, hogyan tudtok kommunikálni vele és hogyan használjátok fel ezt az erőt, hogy megteremtsétek az élet mágiáját. Hasznosítva az elemek erejét, megadva (magatokat) a természet ciklusainak, megértve ennek a nyelvét, és azt, ahogyan ez kölcsön hatásban áll a kristály, növény és állati királyságokkal, átadja nektek a kulcsot a manifesztáció nagyszerű hatalmához. Egy alkimista nem válik mesterré tudás által, hogy hogyan lehet nyulakat kihúzni a cilinderből. Ez, szeretett Istennők, valójában nem mágia. A mágia, hogy kapcsolatot létesítesz az univerzum erőivel, amik megteremtettek titeket, az erőkkel, amik létrehozták a világot, aminek egy részei vagytok. Most már elég hozzáértők vagytok ahhoz, hogy vállaljátok a felelősséget és belépjetek a társteremtés(együtt-teremtés) magasabb rangsoraiba.

Istennők már vártatok erre sok cikluson keresztül. Kívántátok, imádkoztatok érte, fantáziáltatok (róla), vizualizáltátok, megálmodtátok a napot, amikor az Istennő legteljesebb hatalmába tud állni, hogy tiszteletben tartott, elismert és tekintettbe vett legyen, amit ő képvisel, és az, amit képes megtenni. És manifesztáltátok ebben az időben az anyagba, (vagyis a fizikai valóságotokba.) Szükség van egy állandó kapcsolatra a lélekkel, annak érdekében, hogy továbbra is manifesztálódjanak az isteni mágia magasabb minőségei az anyagba, és figyelembe véve, ami nem számít, és átalakítva, túllépve a lélek egy magasabb tudatossági szintjére. És a magasabb szintű lélek, más szóval a bölcsesség, amivel megteremtitek és manifesztáljátok az energia magasabb szintjeit formává és anyaggá.

Érhetően fejeztem ki magam eddig? Elhozva ezt a fényt a világotok nőinek, elősegíti az új ciklus létrejöttét. Ez lehetővé teszi, hogy egy kicsit gyorsabban forogjon a kerék az Istennő javára, hogy az összes hatalomtól megfosztott cselekedetek/tettek semmilyen formáját se biztosítsa. Ez előtérbe hozza az összes emberi természet fontosságát, tiszteletben tartva egy nő hatalmát, méltányolva és boldoggá téve a fiatal Istennő szentségét, hogy kivirágozzon a teljességében. Ez idő tájt, komoly intézkedéseket kell hozni a bolygótokon az agresszivitás minden formájának elkövetése ellen, történjen ez nő vagy férfi által, akik megbecstelenítik, megerőszakolják, meggyalázzák a fiatal Istennő virágázásának szentségét. A rendszereket helyére illesztették a bolygó éteri rácsaiban, ami az jelenti, hogy bármilyen ilyen szintű megbecstelenítésnél, jogsértésnél az elkövető súlyos utóhatásokkal fogja szembe találni magát. Nem csak fizikai szinten, de az összes szinten is. A meghatalmasodás vibrációi veletek vannak. A tudatlanság vibrációi gyorsan oldódnak fel. Emiatt, egyre kevesebb ilyen viselkedés tolerálható. Ez azt is jelenti, hogy kevesebb eset lesz, ami megindokolja az ilyen cselekedeteket. Látni fogjátok, hogy egyre több új törvény lép életbe a virágzó Istennő védelmére vonatkozóan. Egyre több törvény lép életbe egy lélek isteniségével való visszaélés minden formáját illetően. Az isteni mágia jelen lenni az élet összes aspektusában a Föld bolygón megköveteli a tiszta esszencia egy nagyon különleges vibrációját. A bujaság tudatosság meggátolta ezt a tiszta vibrációt, hogy legyökereztesse magát egy planetáris szinten az elmúlt 3000 évben.

Örömmel áruljuk most el ezt a hírt, sürgető késztetéssel a megvalósítására. Az érintett hatóságoknak sok szintje van az igazsághozásban, akik törvényszegést és hűtlen kezelést követnek el az ártatlanokkal szemben is. Ezek ellen a hatóságokon belüli visszaélésekkel szemben is fel kell lépni. Annak érdekében, hogy helyreálljon a tisztaság és az ártatlanság a bolygótokon, ezt meg kell tenni. A világotok Istennői az élet ezen tervezetének részei voltak, ez egy másik ok a világotok nőinek, hogy felálljanak szilárdan az igazságban, egymás mellett inkább mint elutasítva a másikat. Inkább mint, hogy az amazon arcaitok küzdjenek egymással, inkább engedjétek meg nekik, hogy összejöjjenek és formálják az élet határait, ami biztosítani fogja az isteni mágiát a világban, amit létrehoztok. Ez előtérbe fogja hozni az Istennő hangját a férfiakon belül is.

Egy ideális menny felé törekedtek a Földön. Meg lehet csinálni. Elég erősen kell hinnetek (ebben). A cél számunkra, hogy eljöjjünk, bemutassuk a közvetítéseket, mint ez, hogy emlékeztessünk miért döntöttetek úgy, hogy a Földre jöttök. Egyiptom, Atlantisz, Görögország, Törökország, Róma aranyterve mind napvilágra kerül. A fény ezen nagyobb központjai a sötétség kezébe kerültek. A fénynek újból fel kell emelkednie, és ez Anglián keresztül, Afrikán keresztül, a két pont újra fel fog emelkedni, táplálva a bolygó szívcsakráját. A kollektív szívet Egyiptomon belül található, Görögország és Egyiptom Nagy Istennőinek lüktetései egyesültek, hogy a nagy Shekinah Istennővel megformálják ezt, és ő az univerzális Istennőitekkel létrehozza a fény egy takaróját, ami betakar minden Istennőt a bolygótokon.

A takaró el van látva az Istennő szimbólumával, ami az jelenti, hogy ösztönöz és motivál titeket, végrehajtva az élet célját, amelyet lerögzítettetek, a cél visszatéréséért a Földre. Elkezdtek kapcsolatba lépni az eredeti bolygó mintájával Atlantiszba. A bolygót az Istennők hozták létre elhozva a mennyt a földre. Ezután be fogtok lépni Egyiptom arany terveibe, az összes dinasztiáján keresztül. Ezzel egyidejűleg kapcsolatba léptek majd Görögország és Törökország energiáival ugyanazon idővonalak mentén. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy élénken visszaemlékeztek ezekre az előző életekre. Néhányatoknál, előfordulhat, hogy egy ösztönzést vagy egy vonzást érezhettek egy speciális idővonalaknál arra vonatkozólag, amik megtörténtek a múltban. A korábbi ösztönzés vezetni fog a korábbi formában, ahogy keresztülvittek az összes idővonalon, amit említettünk. Ahogy kapcsolatba léptek a Római Istennők hatalmával, elkezditek megérteni, amiért a bujaság tudatosság mátrix a helyére került a félelmetes (férfi) Isten energiái által, amelyet változatlanul tartottak Rómában az összes ilyen ciklus alatt, amely szét fog esni a nem is olyan távoli jövőben.

Ahogy az energia folytatja a kibontakozását Afrika és Anglia között, érezni fogjátok az energia mozgását saját testeteken belül, a gyökércsakrátokból a koronacsakrátokig, a koronától a gyökérig. Beolvasztjátok az átalakításban lévő energia mozgását a központi csakra rendszeretekbe a szív, torok és napfonat csakrátokon keresztül. Elvárjuk, emlékezzetek arra, hogy leüljetek és időt szánjatok az univerzumotok Istennőire a következő 11 napban és, hogy kialakítsátok a kapcsolatotokat velük. Írjátok le a naplótokba, amit tapasztaltok. További információkat fognak adni, bármilyent, például, hogy dolgozzatok vizualizációban.

Közületek másoknak lehet ez fizikai tanítás, egyszerűen kérhetik, hogy meditáljatok szimbólumokon vagy megerősítéseken, és így tovább. Viszont mindnyájan kapni fogtok valami munkát az Istennőktől. Ez a tevékenység elő fogja mozdítani az isteni mágia sablonjainak a megerősítését bennetek és folytatni fogjátok az emelkedést a magasabb szintek vibrációiba, támogatva a világotok nőinek nagyobb tudatosságát. Szánjatok időt arra, hogy észrevegyétek a környezetetek Istennőit, hogy meglássátok az életüket, a fájdalmukat és a szenvedésüket. Dönthettek úgy, hogy átlássatok az akadályokon túlra, amit megalkottak és együtt táncoljatok, az Istennők hatalmát megformálva, a választással, hogy egyesültök inkább, mint elutasítjátok a másikat.

Az Istennők energiáinak ez az egyesülése, támogatja majd a világotok Isteneit, hogy átöleljék a saját (belső) Istennőiket. Amikor a világotok Isteneire utalok, akkor a férfi nemre hivatkozok, amit olyan nehéz elhinni néhányatoknak. Ők tényleg azok. Emlékezniük kell a céljukra, és az Istennők azt akarják, hogy megtegyék ezt. Miért gondoljátok, amikor azt mondjátok a bolygótokon, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő? Ti vagytok az erő, ebből az okból. Ez nem azt akarja mondani, hogy becsüljétek le, fitymáljátok le vagy fessétek le őket alsóbbrendűként. Ez tudatlanság volna. Ez megmutatja nektek, hogy az Isten és Istennő energiájának egyesülése rendkívül erőteljes.

Istennők, a ti felelősségetek, hogy a szakrális házasság végbemenjen a belső Istenetek és Istennőtök, és a külső Isten és Istennő között. Felelősek vagytok azért, hogy békét hozzatok a világra, mert ez a hatalmatok belül van. A régi formáknak a bujaság tudatosság általi lerögzítése a következő 24 hónap folyamán gyorsan elbukik. Ti, akik még nem tudjátok, a bujaság tudatosság képviseli valamennyi területet, ami kapcsolódik a kapzsisághoz. A hatalomvágy, a vágy a bosszúra és az erőre, amely háborúként nyilvánul meg. A félelem, amely táplálja az alacsonyabb természet vágyát, amely továbbra is állandósítja a világ lerombolását, amiben éltek. A bujaság, más szóval az egó szükséglete és vágya, hogy irányítsa a világotok formáit, az Isten és Istennő alakjait. A bujaság tudatosság képviseli az összes illúziót a bolygótokon. Az illúziók teremtették meg, amelyeket elfogadtatok és felértékeltetek a világotok által. Ezek a felértékelések gyakran súlyosan torzultak. Ezek a címkék, hogy elkülönüljetek az esszenciátoktól, behelyezve titeket egy kategóriába, ami nem felel meg az igazságotoknak. Minden dolog, ami elkülönít titeket az Isteni akarattól, más szóval az isteni akaratotoktól, el fog bukni. Jegyezzétek meg a szavaimat.

Nincs már több hely az ilyen negatívitásnak és az ilyen félelemnek a magasabb vibrációkban.

Nagyon jó nővéreim, eljött az idő most, hogy lepecsételjük ezt az energiát. Az univerzális Istennőknek most ki kell lépniük ebből a pontból és a magasabb birodalmakba fognak elvinni titeket, amelyekben kommunikálnak majd veletek és segíteni fognak titeket. Az isteni mágia megértése idővel el fog jönni. Legyetek figyelmesek, tudatosak, fogékonyak és kifinomultak az Istennőkre bennetek és körülöttetek. Akkor pontosan meg fog jelenni, mit kell tenni és hogyan kell csinálni. Ebben bíznotok kell.

A Főpapnő és a Császárnő megnyilvánításán keresztül, megtanuljátok majd a manifesztáció és a teremtés hatalmát. Emlékezzetek arra, amit Ízisz képvisel, és felfedtem magam előtettek és bennetek. Becsülve az elkötelezettségeteket Istennőként, akik elhozzák a változást és megszülik az új világ tudatosságát. Mert ez az isteni jogotok és az ok, amiért a földre jöttetek ebben a jelenlegi ciklusban. Az összes Istennő fénye áldjon meg titeket, gondoskodjon rólatok, oltalmazzon titeket és vezessen benneteket. Az Istennők fénye ösztönözzön titeket a kreativitásotokban és motiváljon a cselekedeteitekben. Lehettek békében, tudva, hogy a magasabb fény társteremtői vagytok. Azt hogy ti az isteni mágia egy manifesztorai vagytok és az isteni mágián keresztül, az aranykor teljes erejével el fog jönni a létezésbe.

Ízisz vagyok, a Hold Istennője, az Élet Anyja. Búcsúzom.
…............................................................................................................................................................
Magyarázat:
* Manifesztor: egy olyan szuverén személy/lény, aki korlátok nélkül szabadon képes manifesztálni azokat a dolgokat, amire szüksége van minden szinten. …............................................................................................................................................................
Kérdés-válasz
Kérdés: Istennő, a gyerekekről, különösen azokról, amelyeket megerőszakolnak, ez azt jelenti, hogy ott a lélek bevonzotta ezt emberi nézőpontból, valami oknál fogva a másik embert?

Ízisz Istennő: Nem a gyerek lelke választja az ilyen jogsértést, megszentségtelenítést, megbecstelenítést. A felelősség terhe az elkövetőn van. Az elkövető gyakran szembesül a választással. És (a férfi vagy nő) saját választása határozza meg a végeredményt és az adósságot a léleknek, hogy bántották. Világos?
Kuthumi azt jelzi, hogy alaposan ki kell fejtenem ezt. A Karma Törvénye szerint, azt gondoljátok, ha öltetek, akkor titeket is meg fognak ölni. Ha megerőszakoltatok valakit, akkor titeket is meg fognak erőszakolni. Ha loptatok, akkor titeket is meg fognak lopni. Nem ez a helyzet azonban és nem ez volt egy ideje már. Ha egy lelket megsért, meggyaláz egy másik lélek, meggyilkol, meglop, megerőszakol, minden helyzetben, az elkövetőnek nem ugyan abba a formában fogja vissza szolgáltatnia a léleknek. Minden lélek egészen 12 éves koráig nem választ egy ilyen barbár megszentségtelenítést. Mint már mondtam, a felelősség terhe is a törvénysértőé.

 

Gábriel Arkangyal – 7. dimenziós smaragd sugár beavatás

Gábriel Arkangyal – 7. dimenziós smaragd sugár beavatás

Csatornázta: Michelle Eloff 

2005. augusztus 5, Dél-Afrika

Fordította:Hatejer Emese

Hanganyag linkje itt található(Gárdi Mariann hangjával):http://www.mediafire.com/download/x94o4e6gm6610r9/G%C3%A1briel+smaragdsug%C3%A1r.mp3

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

_____________________________________________________________________________________________________________

Én vagyok Kuthumi és a szeretet és a bölcsesség sugarain keresztül érkezem hozzátok, hogy mindannyiótokat üdvözöljelek ez alkalommal és elhozzam számotokra a szívélyesség, a felemelkedés, a felébredés és a megadás áldásait.

Üdvözlet szeretteim és nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűlünk ma össze mindannyiótokkal miközben szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Amint előjövünk a Szeretet Smaragd Sugarának jelenlétében, összegyűlünk veletek, hogy megteremtsük a fény egy megkívánt rácsát az Univerzumotok Smaragd Lényeivel azért a célért, hogy elhozzuk a fizikális manifesztáció magasabb tervét a bolygóra. Gábriel Arkangyal üzenete ma elő fogja segíteni ezt a folyamatot, és megkönnyíti a mélyebb felébredést mindannyiótok számára, akik megkapjátok ezt a közvetítést. Az idő, ahogy ismeritek felgyorsult; ez egy tapasztalat, hogy túllépjünk a lineáris kifejezésen/működésen, elhozva mindannyitoknak egy állandó létállapotot, ami ellentétes az idő szabályozásával.

Készítsük elő az energiádat, ezért kezd azzal, hogy hunyd le a szemeidet, és válj tudatossá arra, hogyan lélegzel a testedbe, válj tudatossá eleresztve azt, amit már nem érzel kényelmesnek minden alkalommal, amikor kilélegzel. Ahogy folytatod a belélegzést képzeld el az összes csakrádat megtelni fénnyel és minden alkalommal, amikor kilélegzel engedd el a stagnáló, pangó energiákat belőlük, és engedd meg, hogy ez megnyilvánítsa az egyensúlyt. Amint folytatod a lélegzést, elő készítve magad, én Kuthumi félre állok, utat engedve Gábriel Arkangyalnak, hogy átadja az üzenetét, áldásom és adonai.

Gábriel Arkangyal

Gábriel Arkangyal vagyok, üdvözlet és isten hozott. Ma megalapozzuk egy új smaragd energia 12 rétegét; ezeket rétegeket szándékosan hozták létre, hogy támogassák a bolygótok természeti és állati királyságát. A Smaragd Lények jelenleg is születnek a bolygóra az emberiség felébresztésére és, hogy megmutassák az állati és természeti királyságba rejlő hatalmat. A természet ereje valami, amit az emberiség nem egészen tart tiszteletben. Az állati királyság az Anya/Atya Isten fenséges kreativitása általi manifesztációjának a másik aspektusa, amit nem tartanak be. A Smaragd Lények aktiválják a Csillag Kaput ezen királyságok új fajaiért, hogy létrejöjjön és elősegítsen egy Felemelkedési Hullámot soknak az állatvilágban, a kilépésükért, egy nagyon fontos ciklus végét szimbolizálva az emberiség személyes felébredésében. Ez a különös aktiválás jelenti az út végét mindenben, akik szenderegtek és akik a fájdalmuk komfortzónáját választották.

A Smaragd Lények már fizikailag manifesztálódtak és igazi tanárokként nyilvánulnak meg ezeken a sugarakon keresztül. A Smaragd Lények képviselnek a múlt legnagyobb tanárai közül néhányat és ezek közül a tanárok közül sokan sétáltak a bolygótokon, mint Bennszülött Amerikai Indiánok. Az energiának ez a különös áramlása nélkülözhetetlen, feltéve hogy a földeteknek túl kell élnie az aktuális változásokat, amik a globális felmelegedés eredményeként zajlanak A testeitek számára szükségesek, hogy alkalmazkodjanak a lezajló változásokhoz, és különösen azokhoz(amik) jönnek, ugyan úgy mint, hogy a természetnek is alkalmazkodnia kell a lezajló változásokhoz, mint az emberiség tudatlanságának eredményeképpen.

Fontos számotokra, hogy tudjátok, hogy vannak olyan országok a bolygótokon, akik mérgező élelmiszereket termelnek, és ha ti továbbra is folytatjátok ezeknek a mérgeknek a fogyasztását, a testetek nem lesz képes ellenállni a rezgéseknek, amik 2005 augusztus 5-étől jönnek. Ezek a rezgések minden évben egyre intenzívebbek lesznek. Elhozom számotokra a tudatosság Smaragd Sugarát mindannyitotoknak egyénenként és a bolygótoknak is, miközben felkérnek titeket, hogy ébresszétek fel azokat, akik vakon követik az alvók útját.

A tudatosság meg fog menteni titeket a szenvedés sok szintjétől. Amerika mérgező állatokat tenyészt, a szarvasmarhákat beteg állatok húsával etetik, és genetikailag módosított anyagokat, hormonokat és szteroidokat fecskendeznek beléjük. Mérgezik az országuk embereit, és bárki mást a bolygón, aki az országuk szarvasmarhájának húsát fogyasztja. Vannak országok, ahol ugyanezt csinálják, közülük az egyik Dél-Afrika. Légy tudatos arra, hogy mi folyik a színfalak mögött, ez most létfontosságú, ez nem csak az állatok jogainak megmozdulása, ez már nem egészen a Green Peace, hogy megpróbálja felébreszteni az embereket, ez már mindegyikőtöké, ez a társadalmi felelősségvállalásotok.

Az univerzumotok tanácsa arra kért, hogy adjam át ezt az üzenetet ma, ez nagyon nagy jelentőségű, biztos vagyok benne, hogy tudjátok, és bízom benne, mint ahogy ezt teszi a Tanács tagjainak többi része is, és hogy figyelmet fogtok fordítani ennek az üzenetnek a fontosságára. Ez nem arról szól, hogy legyél vegetáriánus; ez arról szól, hogy az emberek tudatára add, hogy mi történik. Vegetáriánussá tudsz válni és még mindig figyelmen kívül hagyhatod ezt a folyamatot, de mi van az összes többivel, akik nem szándékoznak vegetáriánusok lenni, azért mert az ő tudatosságuk nincs egy szinten a nyuszimuszik és a bolyhos barikák megmentésével. Szükséges, hogy tudatosítsátok bennük, hogy mi is történik a szarvasmarhával és a baromfival és, hogy mivel is etetik a testüket.

A Smaragd gyermekek, akik a Smaragd Sugarat hordozzák, elhozzák a legmélyebb tanulságokat az emberiségnek ezen a területen, és a testetek lázadni fog, és valójában egyre inkább tiltakozik az ételekben található anyagok ellen. Igen, bizonyos emberek igényelnek állati fehérjéket, de nem kell megmérgezni az egész rendszert, hogy a tested állati fehérjével etesd. Itt vagytok ma, és mindenki aki elolvassa ezeket a szavakat; felkért titeket az Univerzum Tanácsa, hogy elinduljon a tudatosság megmozdulássa, megkérnek rá, hogy vezesd a kutatást. Legyél annyi információnak a forrása, amennyinek csak tudsz az élelmiszerpiacra tenyésztett haszonállatokról, hogy az emberek tudjanak arról mi történik és hogy mit adnak a testüknek.

Most engedd meg nekünk, hogy elkezdjük a Csillag Kapu aktiválását, és a Smaragd Sugarad aktiválását.

Tedd a térdeidre a mindkét kezed tenyerét. Koncentrálj a pontra a homlokod közepén, és most képzeld el magad belélegezve a harmadikszemeden keresztül, és kilélegezve a gyökércsakrádon át. Vizualizálj egy pompás Smaragd energiát manifesztálódni a tered központjába. Fejben kérd fel Hilarion Nagyurat és Djwal Khul Nagyurat, és kérd, hogy az energiameződ egyesüljön az univerzumotok Smaragd Sugarával. Képzeld el a harmadikszem csakrád, ahogy csatlakozik a energiához az Arkangyali birodalmakkal a harmadikszem csakrádon keresztül, és ekkor képzeld el harmadikszem csakrádat egyesülni minden autentikus Fénymunkással az egész bolygón. Ahogy folytatod a kilélegzést húz be energiát a smaragd fényből és képzeld el a fény Smaragd Sugarát keresztül haladni az egész testeden meggyújtva a magasabb tudatosság lángját a tested sejtjein belül és képzeld el, érezve magad ahogy a sejted receptorai elnyelik a smaragd színt. Folytasd a mély belélegzést, mivel fontos, hogy ez a smaragd szín elnyelődjön a tudatosság minden szintjén, ami jelenleg befolyásolja a pillanatnyi élettartalmadat. Most képzeld el a Smaragd Sugarat kiterjedni végig egészen a múltba, az összes idővonalon keresztül, át az összes tapasztalaton és a tudatosság minden szintjén át, ami tiszteletlenséget fejezett ki a természet és az állatvilág irányába. Minél tovább menj vissza az időben, jobban összpontosítva a Smaragd Sugár fényére, felszabadítva magadat a lenyomatoktól, ami összeköti a tudatodat a kollektív tudatlansággal.

Most képzeld el a bolygótok egészét, amit Smaragd Sugárral beborítottak. Én Gábriel Arkangyal most aktiválom a portált, ami a Plejádokhoz és a Szíriuszhoz vezet. Képzeld el magad behúzni az energiát ezekből a portálokból. Most hívd a Fény Plejádi Küldötteit, hívd elő a Fény Szíriuszi Arkangyalainak Szövetségét, és kérd meg őket, hogy alkossák meg a fény egy erőteljes pajzsát és meggyógyítva körbe a bolygótokat. Kérd fel őket, hogy teremtsék meg a felvilágosodás egy erőteljes hálóját az emberi létezők kollektív tudatossága körül. Képzelj el egy fenséges Csillag Utat, bármelyik módon is kívánod, képzeld el ezt ragyogó smaragd fényből és kristályokból állni, amint keresztül halad a kozmoszon/világegyetemen a bolygótokba horgonyozva a vibrációkat, amiket a Smaragd Lényektől megkívánnak, így ők rendesen és teljes mértékben teljesíthetik a feladataikat a felébredő emberiségben az állatok igazi tudatossága által és a természet intelligenciája által. Ha hajlandó vagy, hogy segítsd az Univerzumotok Tanácsát, az állati és növényi királyságokat, a Fény Mestereit, akik a Smaragd Sugáron keresztül emberi alakban inkarnálódtak, akkor kérlek ismételd utánam a fejben vagy hangosan, ahogy jól esik.

Én,....(helyezd ide a neved), tudatosan választom, hogy rábízom magam a Smaragd Sugár útjára, és ezáltal felajánlom a fényemet, hogy mint egy világítótorony szolgáljak, felébreszem és elhozzam az emberiség tudatos tudatosságát, az együttérzést és az intelligenciát, hogy csatlakozzon a mi szeretett föld bolygónk állati és növényi királyságainak intelligenciájával. Tudatosan csatlakoztatom az energiáimat a delfin királysághoz, az elefánt királysághoz, az oroszlán, ló és a macskafélék birodalmához, összeolvadva a macskafélék összes fajával és a támogatásukkal és az útmutatásukon keresztül ébresztve az emberiséget. Előhívom az Ülő Bika fényét. Előidézem Hiawatha útmutatását. Megkívánom a Fehérborjú Bölényasszony bölcsességét. Előhívva Yogananda szeretetét. Előhívom az isteni jelenlétet és Assasi Szent Ferenc lenyomatát, és ezekkel az energiákkal és ezeken keresztül szolgálni fogok, és támogatott leszek, ennek érdekében elhozva a tudatos tudatosságot ezen királyságok isteni tervébe. ” Vegyél egy mély lélegzetet, engedd meg ezeknek az energiáknak, hogy összeolvadjanak az összes testeddel, és lélegezd be ezeket a csakráidba.

Folytassuk.

Tudatosan előhívom a támogatást és a segítséget a Fény Plejádi Küldötteitől és a Fény Szíriuszi Arkangyalainak Szövetségétől. Előhívom az összes mechanizmust/működést és elvárom, hogy szolgáljanak és felébresszék az emberiséget, felemelve a vibrációkat és a tudatosságot a bolygónkon, és elhozva egy egyensúlyi állapotba az energia cseréjét az emberi birodalom és a természeti királyság között. Előhívom a fény mágneses frekvenciáit, ami elősegíti a személyes gyógyulásomat és a felébredés következő szintjét, amint aktiválom a személyes Smaragd Sugaramat.” Lélegezd be ezt az energiát a testedbe, lehetővé téve, hogy belépjen a csakráidba és megadva magad a Szíriusziak, a Plejádiak jelenlétének és az összes arkangyali jelenlétnek mellettük.

Továbbra is ismételjétek utánam.

„ Megidézem Ülő Bika fényét és engedélyt adok a Tudatosság Tizenharmadik Sugarának, hogy aktiválódjon az isteni kék lenyomatomon keresztül [blue print]. Előhívom Hiawatha Kegyelmét és kérem, hogy a Könyörület és Fény Tizennegyedik Sugara aktiválódjon az isteni kék lenyomatomon át. Előidézem a a Fehérborjú Bölényasszony bölcsességét és szépségét és teljes engedélyt adok a Lélek Felszabadulás Tizenötödik Sugarának, hogy aktiválódjon az isteni kék lenyomatomon keresztül. Előhívom Hiawatha lányának ártatlanságát, Hold Táncost, és megkérem, hogy az Isteni Ártatlanság és Tisztaság Tizenhatodik Sugara aktiválódjon az isteni kék lenyomatomon keresztül.” Engedd meg ezeknek az energiáknak, hogy leülepedjenek a tudatosságodban és összehangolódjanak a csakra rendszereddel, lélegezz be mélyen és ki.

Ha tudatosan hajlandó vagy a Smaragd sugáron keresztül szolgálni tudatos állapotodban és a fény testedben, akkor ismételd utánam.

Én, …. (és helyezd ide a neved), tudatosan azt választom, hogy egyesülök a Smaragd Sugár Mestereivel. Tudatosan azt választom és engedélyt adok az energiámnak, hogy kapcsolatba legyen Gábriel Arkangyallal, és a szolgálja a felébredést, kibontsa és dekódolja a Fény Nyelvét, ami a tudatosságon belül az állati és növényi királyságon belül megtartott. Engedélyt adok a Smaragd Sugár Nagyurainak és Úrnőinek, hogy velem dolgozzanak, hogy rajtam keresztül és mellettem szolgáljanak, felajánlom az eszközömet, mint a fény egy csatornája a Smaragd Sugár gyermekeinek számára. A fény iránti elkötelezettségemben és a Smaragd Sugár megnyilvánulásán keresztül, felismerem, hogy emberiség elfogja érni, hogy lásson. A példán keresztül fogok vezetni, bízva a szellem szavaiban, mint egy vezető és mint egy tükör szolgálni fogok, eljövök mint egy tanár és szolgálok, meg fogok állni mint egy diák és figyelembe veszem, hogy az állati és természeti királyság vezet engem az utamon. Bízom az isteni ösvényben, hogy elhozza a manifesztációja által a bolygónk állati és természeti királyságának az isteni igazságát, és ez így van, és ez így legyen.” Lélegezd be ezeket a szavakat a tested sejtjeibe és rostjaiba, átmozgatva a csakra rendszereden keresztül és lélegezz. Hilarion Nagyúr és Djwal Khul Mester az energiameződ jelenlétében fog maradni a következő 14 hónap során. Ez idő alatt támogatást és útmutatást fogsz kapni, és arra vonatkozóan is kapsz inspirációt és útbaigazítást, hogy hogyan is, hogy tudsz szolgálni. A Smaragd gyerekek azok, akik képesek telepatikusan kommunikálni az állati királysággal. Az emberek fel fogják ismerni őket a hihetetlen képességük által, ahogy az állati és természeti királyságokkal együtt dolgoznak és kommunikálnak velük. A legtöbb erejüket és energiájukat az állati és növényi birodalmaktól, a kristály és a természeti királyság többi részéből nyerik.

Az energiájuk a vibrációk magas szintjeivel tarthatók fent, amit ezek a királyságok árasztanak ki. Az egyszer gyakorolt szent tanításokat újra felébresztik, a felébredt kultúrákét és törzsekét, akik eredetileg a bolygón jártak. Aktiválni fogják a változás legnagyobb megmozdulását világotokon keresztül, ami nagy újítást és egyensúlyt hoz el, manifesztálva a gyógyulást a bolygótok számára a globális felmelegedés hatásainak eredményeképpen. Azért jöttek, hogy megmutassák a világnak, hogy hogyan kell együtt dolgozni a királyságokkal, inkább mint ellenük, nagyon tisztává fogják tenni, hogy az állati és természeti királyságok támogatása nélkül az emberek nem fogják túlélni a változásokat. A betegség át fog szűrődni az emberiség sejtjeiben és gyógyítás nem fog lezajlani hacsak mindenki fel nem fogja - „ A természet benned van, és egy vagy a környezeteddel”


Minél többen az emberiségből úgy döntenek, hogy elkülönülnek és figyelmen kívül hagyják ezeknek a királyságoknak a helyét az életükben, annál nehezebb lesz, hogy megszabaduljon az emberiség a betegségtől. Eljön az idő, amikor azok, akik úgy döntenek, hogy régi világ tudatosságában dagonyáznak (továbbra is) el fognak különülni azoktól, akik az új világot választják. Az idő elérkezett, hogy felépüljön az új világ, és egyesítse ezeket a birodalmakat, egyszer és mindenkorra. Mivel az érzékenység szintjeit a testeitek tartják meg jelenleg, úgy találhatjátok, hogy egyre nehezebb a tudatlanság jelenlétében és a negatív vibrációkban lenni. Ezeket a rezgéseket az emberek és olyan környezetek sugározzák ki, amik a negatív megerősítés magas szintű tömegének voltak kitéve.

A következő 3 hét folyamán mindnyájatokat a fénytestetekbe fognak vinni, hogy együtt dolgozzatok az Arkangyalokkal, Hilarion Nagyúrral és Djwal Khul Mesterrel, Ülő Bikával, Hold Táncossal, Fehérborjú Bölényasszonnyal és Yoganandával annak érdekében, hogy megemeljétek az emberiség tudatosságának szintjét, és ezáltal elősegítve a bolygótok gyógyulását, ami most szükséges. Mindnyájatokat elvisznek a Smaragd Hajóra, ahol a kristályos energiák 3 új aktiválását kapjátok meg, hogy megvédje a nagyon érzékeny csatornát, amiben jelenleg éltek, és hogy megvédjen titeket a változásnak a hullámaitól, amik rátok várnak. Ezen változások eredményeként érzelmi méregtelenítés zajlik le a bolygón; az érzelmi méregtelenítés, amiről beszélek, nagy megkönnyebbülést fog elhozni a világotok gyermekeinek. Meglátják az állati és természeti királyságok igényeit, és támogatásra van szükségük a felvilágosult felnőttektől, hogy elhozzák a felnőtt világ többi részét a tudatos tudatosság állapotába. Ennek a tudatos tudatosságnak tartalmaznia kell a tudatos étrend kiegészítőket, tartalmaznia kell a magatartást, viselkedést és hozzáállást, ebbe bele kell számítani a tudatosságot annak az egészéből, akik a gyerekek életére gyakorolt minden hatásért felelősek, felépítve a kegyelem, a komfort, a bizalom és környezetek struktúráját, hogy megtartsa szerető határokat, amelyben ezek a nagyszerű lények biztonságosan felépíthetik az energiájukat, a feladatuk teljesítésének céljáért. Itt vannak, hogy támogassák Gaia Istennőt, nem azért jöttek, hogy cipeljék az emberiség terhét; elérték, hogy a másik világokat megmentsék, az emberiség tudatos tudatosságga egy olyan szintjénél tart, ahol most nekik magukat kell megmenteniük

Közületek itt, elegen ébren vannak, hogy cipeljétek a felnőttek terheit; ez nem a gyerekeken áll, hogy megtegyék ezt. A Smaragd Sugarad most már egyesült az univerzális Smaragd Sugárral egyesült az univerzumotok Tanácsának Mestereivel megadva nektek, amire szükségetek van, hogy hordozni tudjátok a felelősséget és az új tudatosság szintjeit, amitől elvárták, hogy át törjön a régi világon.

Telepatikusan kommunikálni fogtok az energia 24 hálózatán keresztül, amit a Smaragd Lények hoztak létre, amelyik azt fogja eredményezni, hogy csatlakoztok a hasonló gondolkozású lelkekhez az egész bolygótokon és kezdeményezi és inspirálja a megmozdulásokat az emberiség további felébresztésére; megmozdulásokat, hogy felálljon a világ és megparancsolja az állati jogokat, a gyermekek jogait és a természet jogait, hogy egyenértékű jogaik legyenek, ami Az Egyetlen és Egyedüli Igazi Anya/Atya Isten/A Fény Istennője tartanak meg. Ez ahhoz fog elvezetni, hogy az Isteni jogaid közül sokat fogsz újra felfedezni, egyeseket amiket bántalmaztak; egyeseket, amikre készen álltok, hogy visszaszerezzétek. Ne lepődjetek meg, ha a harag és frusztráció hullámait érzitek keresztül menni magatokon, ahogyan tudatlanság cselekvésének és az alsóbb egó által létrehozott félrevezető, sértő viselkedés felsőbbségének, az általatok megvalósult eredményeként. A kataklizmaszerű események, amik rátok várnak, a felszabadítás sok hullámát fogják elhozni a világotok gyermekeinek, állatainak, a világotok Anya Természetének.

Most engedjétek meg hogy lepecsételjük ezeket a lenyomatokat[imprints].

Vizualizáljátok a harmadikszemeteket egyesülni az Anya Föld terjedelmes harmadikszemével (az nem baj, ha nem tudod, hogy ez hol van). Képzeld el a beavatásokat, amint elrendeződnek, miközben lepecsételődnek az Anya Föld sejtjein belül, és elképzelve, hogy a smaragd vibrációk beszivárognak Gaia Istennő testének legközepébe. Képzeld el magad, ahogy elveszel egy smaragdzöld kristályt Hilarion Nagyúrtól és egyet Djwal Khul Mestertől. Helyezd az egyiket a harmadik szemedbe és a másikat a szívcsakrádba és kérd, hogy minden élet királyságainak a szeretetét, könyörületét és a feltétel nélküli elfogadásának rezgéseit, az összes egyedi alakjait elfogadja és tisztelje az emberiség. Kérjétek, hogy ez kegyelem alatt legyen, és tökéletes, harmonikus és csodálatos módokon történjen. Ez lepecsételődött most.

Köszönjük szeretteim. A Sugaraitok aktiválása a 13-tól a 16-ig az isteni kék lenyomatotokon keresztül meg fogja mutatni a személyes isteni tervetek további szintjeit és mágnesesen bevonja nektek a további lehetőségeiteket, amelyben szolgálni tudsz. Az univerzumotok Smaragd Tanácsának a Fény Urai és Úrnői elhozzák a lélek felszabadulásának, a gyógyulás összes szintjének és az egyes alvók felébredésének a kényelmetlenségéből való felszabadulás áldásait, amik hatással vannak az energiátokra. A gyógyulás jelenlegi hullámait, ami a fizikai és érzelmi testeitekben egy mélyreható méregtelenítést eredményez. Ez mindazonáltal a terved részét képezi, hogy ezeken a vibrációkon keresztül dolgozz, abból a célból, hogy fogadni tudd a telepatikus kommunikációt a Smaragd Birodalomból, a smaragd gyerekektől, az állati és természeti királyságoktól, és időnként, egy járműve és közvetítője leszel, annak amin keresztül ezek a királyságok kommunikálni fognak. Továbbra is kapcsolódni fogok az energiamezőtökhöz és kommunikálok mindannyiotokkal, ezen az aktiváláson és energia integráción keresztül a fennmaradó 14 hónap során. Személyesen fogom felügyelni a személyes fejlődéseteket, a földeléseteket és a gyógyulásotokat. Gábriel Arkangyal vagyok, áldásom és ég veletek!

Kuthumi vagyok és visszatértem. És ez így van szeretteim, átölelünk titeket Az Egyetlen és Egyedüli Igazi Anya/Atya Isten/ A Fény Istennőjének a fényével és hatalmával. És szeretnénk megköszöni nektek és megtiszteltetésünk a jelenlétetekért ma és a tudatos hajlandóságodért, hogy ennek a programnak részei legyetek és valami, ami hatással lesz a bolygótokra a jövője teljességéért - változások, amelyek megváltoztatják a világot az összes jövőbeli nemzedékek számára is.

A Szellem elhozza számotokra áldásait egyenlő erejűt, amelyet adtatok a földnek a hozzájárulásotokon és elkötelezettségeteken ma.

Ahogy az emberiség felemelkedésének szentelitek magatokat, úgy ahogy a szellem szenteli energiáit, hogy támogassa a felemelkedési folyamatot. Veled ünnepeljük a fény örömét és állandóan megtartunk téged Az Egyetlen és Egyedüli Igazi Anya/Atya Isten/ A Fény Istennőjének a fényében és hatalmában.

Kuthumi vagyok, a Bölcsesség és Szeretet Arany Sugarának Őrzője, szeretetem üdvözlete és áldása legyen veletek! Adonai!

Kuthumi - Felgyorsított Előző Élet tisztítás

Felgyorsított Előző Élet tisztítás

Kuthumi felemelkedett mesterrel
Michelle Eloff© közvetítése által
2005. Július 27 Johannesburg

Fordította és hanganyagot készítette: Margardian©

Hanganyag letöltési linkje: http://www.mediafire.com/download/bzccub3ide9wxjb/El%C5%91z%C5%91+%C3%A9letek+tiszt%C3%ADt%C3%A1sa.mp3

vagy

Youtube-n hallgathatós verzió: https://www.youtube.com/watch?v=d2Y3P3DNjDg

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, a szeretet és bölcsesség sugarán jöttem el ma közétek, hogy elhozzam számotokra a harmónia, a kegyelem, a csodák és a szeretet áldásait.

Üdvözlet szeretteim.

És nagy örömmel és gyönyörűséggel a szívünkben gyűltünk össze veletek, szilárdan tartva titeket Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretteim, a Krisztus fény jelenlétében több réteg fényt manifesztálunk, hogy felgyorsítsuk a személyes Előző Élet Tisztítást. Ezeknek a fényrétegeknek a célja, hogy támogasson, tisztán és érthetően megmutatva, hogy ha átadjátok magatokat a folyamatnak az intuíción és betekintésen keresztül, és megengeditek kibújni magatokat a múltatok bőréből, akkor lehetővé teszitek, hogy készen álljatok integrálni a magasabb szintű szeretetet, tudást és bölcsességet.

A személyes vezetőid, ismertté tették nekünk, hogy készen állsz elengedni a sejtlenyomatodban lévő és a negatívan kondicionált implantátumok általi szegénység és a feltételekhez kötött szeretett tudatosságot. Ez azt jelenti, hogy az összes elérhető, mások által a külső valóságban rátok vetített energia lenyomat távozik, és akkor kiépülhetnek a fénytest hálózataitok, és valóban beléphettek a hiteles önálló, autentikus énbe.

Hogy ez a felgyorsított folyamat ne mély és intenzív traumákkal tarkítva történjen, mindenkinek segítségére lesznek az Arkangyalok.
Mihály, Raphael, Ariel, Uriel, Zadkiel és Jophiel. Ebben az időszakban, az arkangyalok csoportjai tartják Bolygótokon az energia nagyon magas rezgését. Támogatva az emberiség öntudatának felemelkedését, és egyre többen és többen növelik meg tudatosságukat, hogy eggyé válhassanak az 5. Dimenziós tudatossággal. Így válik majd lehetővé az embereknek kapcsolatba kerülni az Angyali és Arkangyali rendekkel.

Legtöbben már dolgoztatok a 7. Dimenziós Kristály mátrix tudatosságot is beépíteni magatokba energetikailag, és ennek segítségével véglegesen összetörik a régi félelmeken alapuló rögzített energia.
Az alsó ego persze kapaszkodik a jól bejáratott belsőgyermek és a serdülő félelmeihez.

Szembenézést követelnek most a düh, a harag különböző szintjei, hiszen mélyen belül félelem honol bennetek, és az táplálja a haragot, dühöt.

Ha megértitek a félelem és a harag okát, akkor felszabadítjátok magatokat, tudni fogjátok, hogy az igazság mindig szabaddá tesz.
Szeretteim engedjétek meg magatoknak, hogy megtapasztaljátok ezt a fontos gyógyulást. Az emberiség hozzászokott, hogy a bolygón minden kontroll által van vezérelve. Nézzétek meg a világ működését.
A média kontrollálja a pénzedet. Betáplálja a motivációkat, mire költsd, meghatározza a költségvetési szokásaidat. Még a viselkedésedet is berögzítik. Azok a hierarchiák, amik befolyásolják a médiát, nagyon meghosszabbíthatják az utat, hogy önmagadra lelj.

A mai tisztítási folyamat során genetikai rendszered 12 szintjén keresztül fogunk aktiválni, hogy sejtszinten támogasson téged átadni magadból a fentebb említett berögzültségeket az Univerzumi rendszernek, amelyek helyébe életre kelhet az eddig teljesen lezárt Krisztusi Én fénye.

Egyszerűen elengedni, és lehetővé tenni, hogy a szinkronicitás megnyilvánulhasson. A másik cél, amiért ma összegyűltünk, hogy mindannyiótokat összekapcsoljunk egy olyan energia rendszerbe, ami segíti a Globális tudatváltást. A felébredés létfontosságú, erről már beszéltem 2 évvel ezelőtt. Említettem akkor, és számos más alkalommal, és biztos vagyok benne, emlékeztek rá, hogy elérkezett az idő, hogy az emberiség visszakövetelje a hatalmát. Ahol egyensúlytalanság volt a javak elosztásában, az most kiegyenlítődjön. Ez hat az iparra is. Napvilágra kell kerüljenek az iparágakban történő korrupcióknak, ami azon információk kibocsátását tartalmazza majd, (a korrupció tekintetében) amihez a hierarchián belül ragaszkodnak azok az emberek, akik kezükben tartják a gazdaságot és az ipart.

Kezdjük tehát most szeretteim. Kérjük, csukd be a szemed, és helyezd magad kényelembe, végy egy mély lélegzetet az orrodon keresztül és fújd azt ki a szádon át. A következő mély lélegzet után a kilégzésnél engedj szabadon minden szorongást és feszültséget, és engedd meg magadnak, hogy kényelmesen ellazulj. Ezután, a következő belégzésnél kérd meg a testedet, hogy adja át magát a fénynek, és mondd neki, hogy biztonságos elengedni a korlátozást, mind tudatos, tudatalatti és a tudattalan szinten.

Gondolatban kérd fel a személyes vezetőidet, még akkor is, ha nem tudod a nevüket. Hívd az Idő Urait, és fogadd a teredbe Lord Damient.
Hívd a Tőled elkülönült Krisztusi Fényt. Hívd be a Teljesen Uralt Krisztusi Énedet.

Kérd, hogy szilárdan támogassanak utazásodban a párhuzamos valóságok mindegyikében, és azon túl az összes alternatív és többdimenziós (multidimenzionális) valóságokban, amikhez most jelenleg kapcsolnak. Kérd, hogy a sejtszintű gyógyulásod, lelked legmagasabb akaratával összhangban, és harmonikusan nyilvánuljon meg.

Tizenkét Felemelkedett Fény Mester van jelen most veled, akik: én Kuthumi, Lord El Morya, Dwal Kuhl mester, Serapis Bey, Hilarion mester, Jézus és Mária Magdolna, Saint Germain és Lady Nada, Mária Anya és az egyik, akit lehet nem mindannyian ismertek, a neve Velencei Pál.
Az elengedést fogják vezetni, ami felgyorsítja az egész testeden keresztül. Végy egy mély lélegzetet az orrodon keresztül, és ahogy a szádon át kilélegzel, képzeld magad a Naprendszer hatalmas nyílt terében a csillagok és bolygók között.

Keresd meg a Földet, emlékeztetve magad, hogy még mindig össze vagy kapcsolódva vele. Ahogy lebegsz a naprendszerben, emlékeztetned kell magad, hogy a tested a tér része, tér és energia, ugyanúgy, ahogy ennek a térnek része a te testedben benne lévő minden atom, és ez alkotja a galaxisod, és a világegyetemben minden tapasztalat ugyanaz fent, mint amit te bent tapasztalsz, és tapasztal minden élőlény, függetlenül annak méretétől és formájától.
Gondoljunk csak bele, egy pillanatra, a Bolygók és a Naprendszer tükrözik a csakráidat. Ahogy felfedeznek egyre több bolygót, úgy fedezitek majd fel, hogy egyre több csakrátok kel életre, ami megerősíti, hogy ti is egyre nagyobb lényekké váltok. Megérted majd, hogy egy spirális Galaxisban élsz, és hogy az energia is, ami körülötted és benned van, mindig egy spirális vonalban mozog, aminek mozgása lehet lefelé egy negatív örvényben, vagy felfelé (haladó örvénybe) a pozitívban.

Most hogy megismerted egységedet a térrel és annak környezetével, emlékezteted magadat, felismered, hogy az egész, hatalmas Te vagy, és megérted, hogy egynél több vagy, jelenleg több helyen, és több mint egy test.

Az energia ahogyan működik a kvantum mezőben, meghatározza, hogy bármit is képzelj, valósággá válik, és ha a valóság nem támogatja, hogy tedd, vagy tapasztald meg azt a fizikai életedben amit elképzeltél, akkor kint létrejön egy alternatív valóság annak megéléséhez.
Az elmúlt életeid a párhuzamos életekben vannak, ezért mostani tapasztalataid érintik az úgynevezett korábbi életeidet. Az idő csak a te világodban lineáris, és elkezdesz majd kimozdulni egyre inkább ebből a „egyenes” időből. Ahogy tágul a tudat, láthatóvá válik majd, hogy egyszerre több minden történik. Annak oka, hogy az emberek „emlékeznek” a jövőre, a párhuzamos valóság észlelése. Ha energiát teszel a jövőbe, létrehoztad az eseményt. A Kvantum Mező teszi lehetővé, hogy a tapasztalat megtörténjen a valóságban. Ha a negativitásra összpontosítasz, magnetikusan az nyilvánul meg, ha a pozitivitásra, akkor az. Most csatlakoztatjuk tudatos tudatotokat a jelenlegi párhuzamos és alternatív valóságba, ahol a tudat különböző szinteken éli meg a tapasztalatokat.

Felemeltük az energiaszintedet a Kvantummezőbe, és itt a lehetőség, hogy sejtszinten megváltoztasd azoknak a tapasztalatoknak a hatásait, amit nem szándékozol már valóságoddá tenni. Kondíciód drámai változáson fog keresztül menni, és világossá válik majd és tapasztalni fogod a belső tisztaság, és kinyilatkoztatás mélyebb értelmeit. Mestereid támogatásával, a te engedélyeddel és akaratod szerint, végig viszünk mindegyik idődimenzión keresztül, ahol olyan tapasztalatok kerülnek elengedésre, amik már nem szolgálják spirituális lényként a személyes átalakulásodat, mint jelenlegi és a jövőbeli Fény lény. Ahogy egyre több kvantum energiát hozunk be a teredbe kedves, mondd magadnak, hogy készen állsz emlékezni bármelyik aspektusra és tapasztalatra, amivel az az aspektus rendelkezik az időben, a tudatszintben, ami aktuális életedet befolyásolja, korlátozó és negatív módon.

Nem számít, ha nincs látomásod vagy tudatos emlékezésed, ami fontos az az, hogy engedd, hogy az energia felszabaduljon. Fontos, tudatosan megnyitni magatokat, és lehetővé tenni az elengedést.

Vegyél egy mély lélegzetet, lazulj bele az energiákba. Figyeld a gondolataid, érzéseid, és ha bármilyen kellemetlenséget érzel testedben, egyszerűen csak figyeld meg, a nevet és arcot, időt vagy helyszínt, ami előjön a tudatodba, és csupán szemléld, ne kapaszkodj bele. Folytasd a mély lélegzést, lehetővé téve, hogy több oxigén segítse a szervezetedet.

Most koncentrálj a tarkódra, a nyakadra, és képzeld, ahogy a csakra megnyílik, felszínre jön az energia, amit vizualizálj, hogy eltávozik, és érzed milyen érzés, ahogy felszabadul ezen a portálon keresztül a nyak hátsó részén. A 7 első nyaki csigolya tarja a lenyomatokat az első 12 éved emlékeiről ebben az életedben, és amit áthoztál a múltbeli életeidből. Személyes segítőid, most kristályokkal szimbólumokat rajzolnak a hét csigolyádra, hogy felgyorsuljon az elengedését és kitisztulását, a jelenlegi és elmúlt idővonalak negatív programozásának kitisztulását.

Nem számít, ha nem tudod megtartani a képet az összes szimbólumról, csak észleld, ha az egyik, kiemelkedik, és próbáld rögzíteni a harmadik szemeddel. Fordítsd jobbra a fejed úgy, hogy a füled érintse a vállad, óvatosan emeld fel, fordítsd balra és füled most érintse a bal vállad. Óvatosan emeld fel a fejed, és hajtsd az állad a mellkasodra, és képzeld el, hogy az energia, növekvő sebességgel árad ki a csigolyákból, tartsd így kicsit, és lélegezz nyugodtan. Arkangyalok Michael, Zadkiel és Jophiel most 7 Kvarc kristályt tesz a nyakcsigolyádba. Ezek a kristályok képesek továbbítani a magas vibrációs energiát azoknak is, akikkel szellemileg érintkezésbe lépsz.

Ezek a kristályok segítenek, hogy magasabb tudatosságú vibrációt tudj fogadni felújítva, az attitűdök és hitrendszerek életedre vonatkozó programjait ebben az aktuális időben. Tartsd még lehajtva a fejed, és lélegezz mélyen. Most fókuszálj tudatosan a napfonat csakrádra.
Képzeld, ahogy elkezdenek a hasi idegközpontok reagálni erre az energiára lásd kinyílni mint egy ablakot, ahonnan erőteljes sebességgel árad ki a felszabaduló energia. Mihály arkangyal felfogja ezt az energiát, manifesztál egy nagy máglyát, és beledobja azt az energiahalmazt a közepébe.

Most nagyon óvatosan és lassan, emeld fel a fejed a mellkasodról, lassan, mert ha túl gyorsan emeled, lehet szédülni fogsz. Majd emeld fel, mintha a napba néznél. Uriel és Ariel arkangyal most 12 Aquamarine kristályt tesz a torok csakra elé.

A Gyógyító Angyalok most magas rezgésű hang frekvenciát irányítanak
a torokcsakrához, hogy bontsanak szét mindent, amik megakadályoznak személyes igazságod teljes kifejezésében. Lélegezz be mélyen, lélegezz ki, és ismét nagyon finoman mozgasd a fejed nagyon lassan és nagyon óvatosan fordítsd fejed a jobb vállad felé. Mihály arkangyal a bal füledbe helyez egy ametiszt kristályt. Óvatosan fordítsd a fejed előre, majd lassan fordítsd a bal vállad mögé amennyire csak tudod. Mihály arkangyal itt is elhelyez egy ametiszt kristályt a jobb füledbe. Fordítsd a fejed előre, de csukott szemmel, végy egy mély lélegzetet és lélegezz ki a szádon keresztül.

Most, mint a fizikai és az érzelmi, mentális és spirituális szervek/testek és minden a párhuzamos, alternatív és többdimenziós szervek/testek reagálnak a kapott kristályokra, elkezdik a kilökődést és eleresztést több energia rendszereden keresztül sokkal gyorsabban, mint eddig. Képzeld el, hogy eső esik, befolyik a szervezetedbe, és képzeld, hogy ez az eső, átmos minden sejtet a szervezetedben. Ahogy a víz átfolyik a sejteken, az érzelmi test elengedi a múlt életek lenyomatait és mellette a negatív vagy romboló implantátumokat is, amelyek korlátozzák a jelenlegi tapasztalatodat. Figyeld meg és légy tudatában, hogy mit érzel, és gondolsz a feljövő emlékek vagy képekkel kapcsolatban, a nevét, arcát, személyeknek vagy helyeknek, és csak hagyd, hogy áthaladjon a fejedben. Képzeld el érzelmi tested másolatát, a múlt idővonal lenyomatokkal telve, a víz lemosta, egyszerűen egybefogod, és bedobod a Mihály Arkangyal által létrehozott máglyába.

Most óvatosan húzd a vállad hátra, húzd vissza, amennyire csak tudod. Feszítsd meg a  hátizmodat, vegyél egy mély lélegzetet, és ahogy kilélegzel, engedd le a vállad, előre, begörbítve a hátad. Lassan lélegezz be mélyen, óvatosan húzd hátra a vállaidat mellkas kidomborítva, minden izom megfeszítve, aztán lazítsd el a vállaidat.
Ezt ismételd meg még egyszer. Tehát, óvatosan húzd a vállad hátra, húzd vissza, amennyire csak tudod. Feszítsd hát izmodat, vegyél egy mély lélegzetet, és ahogy kilélegzel, engedd le a vállad előre, begörbítve a hátad. Lassan lélegezz be mélyen, óvatosan told hátra a vállaidat a mellkast kidomborítva, minden izom megfeszítve, aztán lazítsd el a vállaidat. Egy mély lélegzetvétel után, lazítsd el a vállaidat.

Lehetővé teszed így, hogy az energia keresztüláramolhasson a szívcsakrán, ez erősíti, hogy a pajzsmirigy és a thalamus[közti agy] közötti híd létrejöhessen, és ekkor az energia szabadon áramolhat a torok és a szív csakra között. Ez a két csakra a fő területe az elmúlt élet elengedésének.

Néhányan merevnek érzitek az izmokat a nyak, a váll és a hát környékén, ennek oka, hogy testetek sejtjei elengednek. Ez hatással van az izmokra, mert az izmok képviselik a támogatásrendszereket, és most sejtszinten átalakul, egy új támogatási szintre az életedben. Épp itt az ideje, hogy felfrissítsd a korlátozó megéléseidet teljesen, és most lépsz be a teremtés kozmikus kerekébe Anya/Atya Istennel visszaszerezni a jogodat, hogy teljes és autentikus éned lehess.

Lady Nada most középre áll, és kivetít egy Magenta Sugár energiát, mindannyiótokra, ami eléri a szívcsakrátokat. A a feltétel nélküli Magenta Sugár létrehoz egy óvó, megnyugtató és tápláló energiát: a szív csakrátok közepében, feltétel nélküli szeretettel megerősítve a belső gyermeket, és a serdülő ént, hogy teljesen biztonságos elengedni a korlátozást, a fájdalmat vagy szenvedést, amik manifesztálódtak életetekben. Ez a sugár továbbá, támogatja, hogy készen állsz a feltétel nélküli szeretet és a bizalom új rendszerére és minden szempontból megfelelni egy gazdag életnek. Lady Nada megkönnyíti a többi elengedést.

Folyamatosan megerősíti egy tudatalatti szinten, hogy készen állsz, hogy integráld azt az életet, amit kiérdemeltél. Segíteni fog, helyrehoznod a hitrendszerekkel kapcsolatos berögzültségeket, ezért megváltozik a sablon, a szegénység tudatosságot felváltja a jólét tudat benned. Lélegezd ezt a bíborrózsaszín energiát a testedbe, hogy elkezdjen mozogni az ereidben a véredben egészen amíg, eltudod képzelni a vérben a magenta színt.

Egy mély lélegzetvétel után, erősítsd meg magadnak hangosan, hogy tudatosan szabadon engeded az összes múltbéli és jelenlegi idővonal hatásait, amelyek már nem szolgálják az isteni tervet. Végy egy mély lélegzetet, és kilégzéskor erősítsd meg magadnak, hogy ez az isteni jogod, hogy megtapasztalhasd az univerzum bőségét, annak minden formájában, a mindennapi életedben. Végy egy mély lélegzetet, és kilégzéskor, nagyon óvatosan kezd kifele görbíteni a hátadat, miközben a hasadat kitolod előre.

Néhányan úgy érezhetitek, hogy kellemetlen érzés van a hátatok alsó részén, ez azért van, mert az energia átáramlik az egész gerincen, ahol gerinced csontjai tartják az elmúlt életemlékeidet. Benne vannak a csontvelőben, a csontszerkezetben. Továbbra is told előre a hasadat, lélegezz, nagyon óvatosan, kezdj visszasimulni a székbe, visszahúzva hasadat egyenesítsd ki a gerincedet. Most képzeld el, az energia szabadon áramlik le a gerincben kilépés a farkcsonton keresztül és behatol a földbe a lábadon át. A következő lélegzetvételnél egy erőteljes energia érkezik a Kozmoszból, bekapcsolódik a gerincedbe, keresztüláramlik rajta és a farkcsontból a lábadon át a földbe jut. Lélegezz továbbra is mélyeket, fejezd ki a szándékot, hogy ez az áramlás gyengéd és kényelmes legyen.

Kedvesem. Lélegezz nyugodtan, biztonságban vagy. Jézus mester előlép, és olyan univerzumi isteni szeretet áramlást aktivál, ami átöblíti a gerincvelő folyadékot. Átöblítődik a gerincfolyadékod, és lehetséges, hogy ezt bizsergő érzés kíséri a hátad mentén, néhányatoknál feszítő érzés is lehet a nyakban. Aztán lefut ismét a lábakon keresztül a földbe. Lélegezz, míg ez megtörténik, tartsd mindkét lábad egyenesen a földön és lélegezz. A gerincbe áradás eltávolítja az elmúlt idővonalaknak a lenyomatait, amik összekeverték a személyes (kék-kód) lenyomatodat evvel az idővonallal. Lélegezz mélyen be és ki, a lélegzet támogatja a gyorsított energia áramlását. Minél többet lélegzel, annál gyorsabban enged el a test. Ha visszatartod a lélegzetet leállítod a folyamatot, lefagyasztod magad az időben és térben.

Szeretteim, felgyorsított kibocsátás és elengedés növekszik, jelenleg az ötvennyolcad része az eddigi idővonaladnak, ha csoportként nézzük, akkor 78 korábbi idővonalat tisztítotok az elmúlt hatások alól. Csak lélegezzetek, majd szólok ha kész. Te itt most a 63. idővonalat tisztítod..….. továbbra is lélegezz, az energia gyorsabban mozog….. idővonal 68…….71…..75…..76…77… mély lélegzet, és ahogy kilélegzel, felszabadul a 78. idővonal is.
Az energia most lassul... könnyebbség van a gerinc mentén, és az átmosás a végéhez közeledik.

Jézus mester arra kér, hogy összpontosíts a Földanyára, és adj neki köszönetet az eddig elnyelt energiáért. Ő készségesen megengedte, hogy átadd neki átalakításra. Ő már túllépett szellemiségével az új tudati szintek fényébe. Megkér téged, hogy emlékezz az igazságodra, a szeretet és tudás bölcsességének hatalmára, és az Atya/Anya Isten kreatív szellemével teremts az emberiség többi tagjával, erősítsd meg autentikus vágyadat, hogy magasabbra juthass a felemelkedés spirálján, mindig magasabb tudatszintre, ezáltal növelve az emberiség tudatszintjét, mert avval támogatod Őt. Ahogy az emberiség tudatossága kiterjed, visszaigazolásként életerejének elismerése konkrét valósággá válik, és a Mennyország a Földön testet ölt, és az emberi állati, növényi ásványi királyságok tovább emelkednek.
Lélegezz kedvesem, a 78. idővonal kapcsolódik a már megjelent hitrendszerek, attitűdök és a gondolat folyamatokhoz, azokhoz, amik elfojtják a személyes növekedést és a hitet, abban a képességben, hogy megvalósul a bőséges élet. A bőség szóval, most utalok a bőség minden aspektusára, minden szinten, ami evégett semmilyen módon nem kerülhetett megnyilvánulásra. Eldöntöd milyen bőséget akarsz, és bízz benne, hogy a természet kiegyenlíti.

Légy tudatában annak, hogy amikor rengeteg negativitás nyilvánul meg, mindig egyértelmű legyen a szándékod. Beépítetted most minden lépésedbe a jólétnek egy sablonját, ami bevésődve marad a Földön amíg itt leszel. A DNS-ed most egy másik szinten vibrál, mert most már nem köti az elmúlt 78 idővonal sűrűségének hatása. Lehullattad 78. bőrét is a múltnak, és most szükséges, hogy minden szervednek időt adj, hogy integrálja az új energiát. Az elkövetkező 48 órában, ha lehetőséged van arra, tudatosan kommunikálj a lelkeddel, hogy az új energia minőségét kívánod integrálni új meggyőződések, attitűdök és azok gondolkodási folyamatait. Bízunk benne, hogy bölcsességgel választasz!

Mihály arkangyal most megnyit egy örvényt a csoport közepén, amely kifejezetten 78. idővonalból a szívedben maradtakat veszi el tőled. Belevonja a földbe ahol Gaia Istennő szeretete és fénye áttranszmutálja. Ezért koncentrálj most a szoba közepére. Ahogy az örvény megnyílik Mihály Arkangyal belevezeti az örvény tűzfészkébe a szívedből kijövő 78. idővonalat. Egyszerűen csak lélegezz úgy, ahogy jó neked.

Zadkiel és Michael most 78 ametiszt kristályt dob az örvény közepébe, ezek segítik Gaia Istennőt ezeknek az idővonalaknak az átalakításában, azon karmikus kötelékeid elengedésében, ami rajta keresztül kapcsolódik a 78 idővonaladhoz. Felszabadít, attól hogy ez a 78 idővonal a kozmikus életedhez és a kozmikus tervedhez kapcsolódjon a Földed, a Naprendszered és a Világegyetemed viszonylatában. Most képzeld el, hogy az örvény kezd bezárulni.

Mihály arkangyal elhelyez egy éteri Ametiszt kristályt, a szoba közepén lezárja, eltömíti az örvényt, biztosítja az energia Fénnyé alakulását.
Ez a fény táplálja Földanya testét és a fény továbbra is táplálja az emberiség tudatát.

Vegyél egy mély lélegzetet, és kezd el a figyelmet a helyiségbe hozni, ahol a fizikai tested van. Amíg figyelmesen lélegzel, felhívjuk figyelmedet, hogy választásod szerint, a párhuzamos, alternatív és elmúlt idővonalakon lévő valóságok időportáljai bezárultak mögötted, ahogy a fókuszodat visszairányítottad az aktuális megtestesülésedbe, az aktuális idővonali tapasztalatodba és ajándékokba, és tudatszintedre.

Most képzeld el, energia gyökerek csíráznak ki a lábadból a Föld alá és leföldelődsz. Képzeld, hogy energia árad a fejedre végig a testeden, le a lábadon a Földbe. Most képzelj el egy Platina kábelt a világegyetem közepéből kiterjedni, ami behatol a korona csakrádon egészen végig a gerinceden, és keresztül a farkcsonton a Földanyába. Ez egy olyan földelő kábel, ami összeköt a Szellemeddel és a Földdel.

Vegyél egy mély lélegzetet, kilégzést a száján keresztül tedd, óvatosan nyisd ki a szemed, nyújtsd ki a lábad a karod, érezd magad a testedben, vess egy pillantást körbe, és tudatosítsd, hogy hol vagy.
Bízom benne, hogy mindannyian visszajöttetek?
Igen?
  -          Igen.(kórusban)

-          Jó kör volt igaz?
-          WOW – mondják többen
 
Szeretteim, vannak-e olyan kérdéseitek, segíthetek-e valamit evvel a tisztítással kapcsolatban?

Kérdező: A 78 idővonal az ugyanaz, mint a 78 élet? Lord Kuthumi: Igen.

 

K: Köszönöm 
LK: Szívesen. Köszönöm neked.
K: Van valami, úgy érzem, a mellkasom területén szívem körül, blokkolás lehet? 
LK: Nem, ez a 78 idővonal elengedés örvényének a helye, amikor elengedted a szívcsakrádból, azt érzed még egy ideig. Azt se felejtsétek el hogy, azt mondtam, az elmúlt idővonalak energiát, elsősorban a torok és a szív csakra dolgozza fel.

 

K: Felkészültem erre, mielőtt ténylegesen elkezdődött, az elengedés? 
LK Legtöbbször ez történik, igen. 
K: Köszönöm. 
LK: Szívesen. 
LK. Az egyik hitrendszer, amelyek korlátozzák az emberiséget a hitük a fájdalomba és a szenvedésben, ez nem így van már. Ez már nem szükségszerű a növekedéshez. A fény elegendő szintjét tartalmazod, ami feljogosít téged arra, hogy felismered, mi okoz neked kényelmetlenséget, frusztrációt vagy korlátozást. Az, hogy már felismered mi bánt téged, képes vagy kommunikálni a szellemeddel, és ez esetben a szellemed megkönnyíti a megoldást.
És csak rajtad áll, hogy reagálj a szinkronicitásra, ami ezt követően jön az utadon és elvezet a választáshoz. Ezzel a hozzáállással felgyorsítod a gyógyulás folyamatát, és egységbe kerülsz. Nem kell többé széttagolódást tapasztalnod, ezzel az eljárással egyesültél az öntudatod minden szintjével, kijátszottad az alacsonyabb tudatszint tapasztalatait, felgyorsult növekedésen mész keresztül, és összekapcsolódsz az eddig előtted zárt, Teljesen Uralt/Mesteri Krisztus Fény Éneddel. Érthető ez így?
K: Alig hallható a kérdése

LK: Igen nővérem, meg kell próbálnod, hogy ismerjék el, hogy egy katalizátor vagy a családban. Azért, hogy megmutasd nekik az igazságot az élő az igazságot. Minden családban van egy ilyen személy, akinek a legtöbb családtagja "Zárt Tudatosságban" él, vagy más szóval mondva, akik még alszanak. Érted? Te őket választottad erre a célra, és ők meg téged. Azért, mert a te fényed intenzitása emlékezteti majd őket, hogy fel kell ébredjenek, hogy kik ők, és te megteszed ezt, amikor ők készen állnak. Érthető ez? 
K: Igen, köszönöm 
LK: Szívesen. 
K: ........... a számat. 
LK: Igen nővérem, szeretnék javasolni egy kezelést számodra, amely nagy segítség, ez a test összehangolása, ami magában foglalja a vortex terápia, ismered ezt a módszert? 
Ez segíti, hogy az energia- és a rendszerek egy vonalba kerüljenek. 
Az állkapocs merevsége, feszülése a bal oldalon, azt jelzi, hogy a istennői vagy női elv akaratát kell erősíteni és használni azt. Most, hogy már elengedtél ennyi idővonalat, egyensúlyba kerülsz. Az a módszer amit javasoltunk, segíteni fog az utadon. Érthető ez? 
K: Igen, köszönöm.
LK: Szívesen. 
IK Lord Kuthumi ............................... 2 kérdés. 
LK: Először is a génjeik végett választottad a szüleidet. Erre a genetikai lenyomatra volt pontosan szükséged ahhoz a feladathoz, amit megterveztél magadnak ebben az inkarnációban. Amikor egy koncepcióra kerül sor, öt generáció genetikai lenyomat kódja az anyai család oldalról, hét generáció genetikai lenyomat kódja az atyja család oldaláról tevődik össze. Ha megnézed a családtörténeted, visszamenőleg hét generáción keresztül mindkét oldalon, az apai oldalon, akkor világosabban látod, hogy miért választottad őket, és válaszokat, mivel kellene foglalkoznod ebben az életben. Átadták az eszközöket, amik ahhoz kellenek, hogy sikeresen fejezd be ezt a megtestesülést.
 
A test változásának az az oka, hogy egy személy, amikor átalakítja a rendszerét, annak is meg kell változnia. Amikor valamilyen traumatikus esemény, visszaélés történik - szexuális, verbális, fizikai, érzelmi, vagy mentális, vagy bármi ami sokkolt, az bezárul a test belsejébe. Az adrenalin lefagy (a sokktól) a szervezetben. Legfeljebb 7 évig marad lefagyasztva, majd hirtelen az adrenalin "olvadni" kezd, ha meg tudom határozni a lenyomatát a sokknak, dühnek, félelemnek /vagy a bűntudatot, ami beszivárgott a szervezetbe. Lehet nem érted világosan, mi történik, és érzel megint egy traumát, és megint lefagyasztod az adrenalint. És folytatódik sok perióduson keresztül, és 21 évvel később még mindig ott van megfagyva a szervezetedben.
Amikor belekezdesz a felébredés utazásába, a lelked motiválja, hogy elengedj, és egyre mélyebb problémák jönnek a felszínre. Amikor a test újra biztonságba érzi magát, az elengedésre, akkor a test kienged újra.
A zsírsejtek védik az embert a bolygón, azt akarom mondani evvel, hogy minden személy, aki magasabb súlyú az átlagnál, (úgy érzi nem természetes) az védi magát valakitől, vagy valamitől. Akik kövérek, nem gyengék, csak sérültek. A zsírfelhalmozással próbálják megakadályozni, hogy ne érje fájdalom őket valaki által. Minden fizikai test rendelkezik egy isteni kék lenyomattal (blue print), és ahogy felszabadítják a fájdalmas sebeket, és félelmeiket, a szervezet automatikusan elenged, és visszaáll a kék lenyomat formájára. Általában a női test nagyon szép gömbölyű, tükrözi a Földanya testét, szép kerek és teljes.
K: Köszönöm 
LK: Szívesen. 
K: Lord Kuthumi szeretném megérteni miért történtek velem dolgok, és itt a csuklómra gondolok.
LK: Természetesen, ez ​​még mindig jelen van az energia területén, és elveszted a kezed, azt érzed? 
K: Úgy éreztem ... volt egy kígyómarásom. 
LK: Nagyon jól  érzed. A kéz elveszett. Amit teszel, visszaköveteled az elveszett kéz energiáját, hogy tudj adni és kapni és ez egy másik szinten jön vissza. Látod, nem lehet csak adni, és nem lehet csak kapni, mert meggátolod az energia áramlását. Adtál rettenetesen sokat ebben az életben, szeretetet, bölcsességet, a tudást és a fényt. Az emléked erről energiaáramlásról, odavonzotta a mérget, hogy úgy mondjam, hogy most megengedd a kiegyenlítődés folyamatát a környezetednek, te ennek tudatában vagy? 
K: Igen. Köszönöm. 

 
És ez így van, akkor szeretteim, továbbra is támogatunk energetikailag benneteket ebben a létidőben. Bízzatok a sok láthatatlan karban, hogy megtartanak és vigasztalnak ebben az időben, és emlékezzetek, hogy mi mindig minden formában, veletek vagyunk, és arra, hogy csak egy röpke gondolatra vagyunk tőletek. Anya-Atya Isten fényében járjátok utatokat, minden lépéssel egyre stabilabban és magabiztosabban, és történjen veletek minden mindig jól világotokban.
 
Kuthumi vagyok a szeretet és bölcsesség Arany sugarának, chohanja, szeretetben üdvözöllek és megáldalak benneteket. 
Adonai           

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk   Csatornázta: Michelle Eloff© Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 29 Fordí...