Kuthumi - Merkúr, a Kommunikáció Bolygója és Torokcsakra Aktiválása
Michelle Eloff©
2006. május 4, Dél-Afrika, Johannesburg,
Fordította: Hatejer Emese
Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.
Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.
__________________________________________________________________
Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a harmónia, a betekintés, az erő és az isteni akarat áldásait. Üdvözlet szeretteim. És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.
Szeretett testvéreim, nem csak a Merkúr jelenlétében üdvözlünk titeket, hanem az isteni elme jelenlétében is. Ezen erőteljes hatás az egyik, amely előidézi az energia nagy mennyiségét és felemeli a tudatosságot azért, hogy elősegítse az én megszentelt aspektusának integrációját. Az én ezen három megszentelt aspektusa a Szellemi Én, a Csillag Én és az amit mi Spirituális Énnek hívunk. Ezen isteni aspektusok megteremtik azt, amit a kvantum testetek számos szintjeként ismeritek, és ez elősegíti a kozmikus torokcsakrátok aktiválását is. Összehangolódva Merkúr Nagyúrral, és felismerve Thoth Nagyurat is, előidézve ezzel az én három aspektusának egy isteni aktiválását és integrálását.
A Szellemi Énetek nagyon hasonlít a Felsőbb Énetekre, a Csillag Énetek az én csillag mag aspektusa, ami megtestesíti a csillag világ vibrációit, és a spirituális énetek az isteni aspektus, ami a fizikai inkarnációban a felemelkedés spirituális ösvényét követi. Ezen három aspektus hozzájárul a nagyon erőteljes felemelkedési testhez a kvantum világba. A felemelkedési testetek és a kvantum testetek előbb-utóbb ugyanazzá a testté válik, még ha ez időben ezek különböző vibrációkat testesítenek is meg, igazodnak a teljes Mesteriséged és Krisztusi Fény Éned teljes oldalainak különböző aspektusaival. Ezen utazás a Merkúr energiájába, a kommunikációbolygó (energiájába), elősegíti egy új ciklus megszületését, azt, ami fel fogja tárni számodra az igazságodról való beszélés nagyon mély fontosságát. Az egyéni igazság kommunikálása nem arról szól, hogy legyél őszinte másokkal, ez annál sokkal több, ez arról szól, hogy legyél őszinte önmagadhoz. A tagadás/visszautasítás a betegségek és a diszharmónia legnagyobb oka a világotokban; és a Merkúr jelenléte aktiválja a kozmikus torokcsakrát számotokra egyénenként, és a Földbolygó kollektív tudatossága számára is.
Görögország hatalmas átalakuláson megy keresztül ezen kozmikus szövetség következtében. A szent kommunikáció egy kozmikus magja került lehorgonyzásra 2006 júniusában, Görögországban. A tudatosság e különleges magja aktiválja az autentikus igazság kommunikálásának egy folyamatát globálisan. Ezekben az időkben, Görögország a hatalmas eleresztések/felszabadítások egy középpontja a torok, a pajzsmirigy és a csecsemőmirigy között bolygó szinten. Energetikailag, ez aktiválja a kommunikáció intenzív folyamatait abból a célból, hogy előidézze a kozmikus összehangolódást külsőleg és belsőleg is a létezésben, azon célból, hogy manifesztálja a harmóniát a Földön.
Thoth Nagyúr nagyon szorosan együtt működik Serapis Bey Nagyúrral, aki ez időtájt a Konfliktuson keresztüli harmónia 4. Sugarát tartja. Ezen különleges sugarat leginkább a szívcsakrával társítják, de, ezen egyedi célból az emberiség rehabilitációjának idővonalán, ez a sajátos sugár a torokcsakrára fókuszálódik és az igazság hangján keresztül, és a harmónia képes megnyilvánulni a konfliktus és káosz közepette. Az emberiség egészének, legyen az a kormány, üzlet, vagy család, most szembe kell néznie az igazsággal, nem úgy mint azelőtt, és a kommunikáció az, ami összehozza az igazi közösségeket, azért, hogy megszentelt kommunikáció történhessen; a közös egységek megszentelt házassága, összhangban vibrálva és a fény kozmikus tervéhez igazodva meghatározva a közös egységeket a közösségi egységben. Ez csak ekkor jöhet létre a kommunikációval, a közösségi kommunikációval.
Sok éven át tanultátok, azt hogy beszéljetek az igazságotokról, hogy amit mondtok úgy is cselekedjetek (walk your talk), hogy legyetek öntudatosak azért, hogy megértsétek, hogy mi rejlik az elme és szív feltételei mögött. Az elme feltételei Merkúr Nagyúr reflektorfénye alatt vannak most. Mivel ez a mentális energiákra fókuszál, hogy elhozza a világosságot a minták tekintetében, amelyeket követtek, amik folyamatosan újra-teremtik a ciklusokat az életetekben; legyen ez a karrieretekben, a személyes életetekben a családotokkal vagy a társadalommal, még a környezetetekkel is, ahol földrajzilag éltek, befolyással vannak ezek.
Szeretett testvéreim, a fátylak eltávolítása teljesen aktív folyamat az életetekben és valóban elértétek azt a pontot, ahonnan nincs visszatérés. Az egyetlen út számotokra most előre felé van, és ez a kozmikus összehangolódás előidézi számotokra az energia egy összeadódott erejét, mint egy forgószél olyan az elmétekben, elfújja a kétség, elutasítás és tagadás pókhálóit, csak az igazság meglátását hagyja meg, és ezen látomás válik a kommunikáció számára sablonná. Azok, akik ahhoz ragaszkodnak belül, hogy a tagadásban, elutasításban maradjanak, vagy akik visszautasítják az igazságot bármilyen adott pillanatban, az energia erősségének intenzitásában fogják találni magukat.
A lelketek válaszolt a Nagy Fehér Testvériség hívására, hogy fokozzák a nyomást a tudatos emberi énetekre, hogy a cselekvés színterére lépjen, hogy a tudatos ént cselekvésre kényszerítse, azért mert az igazság az a sablon, amiből teremtetek. Az ember hiszi azt, hogy az igazság csak egyszerűen arról szól, hogy nem gyártasz történeteket, vagy nem túlzol bizonyos területeken az információk továbbításával kapcsolatban. Ez az igazság egy aprócska aspektusa, amire most utaltunk. Igazmondónak lenni, veled kezdődik és nem másokkal. Ezért az önismeret eszköze a legnagyobb szövetségesed és a benned rejlő belső bátorságot átölelve, hogy igazmondó legyél önmagadhoz, ez a kulcsod a szabadsághoz. Nincs kétségem afelől, hogy nektek, néhány vagy más szinteken, már szembe kellett néznetek ezen aspektussal. A kérdések az elmétekben és szívetekben vannak. Az egyetlen módja, amivel még több világosságot fogsz szerezni az, hogy legyél teljesen őszinte, nyílt és legyél magadhoz is őszinte, azzal kapcsolatban, amit érzel, amire vágysz, amit megérdemelsz.
Az őszi időszakban keresztülmentek az önvizsgálat egy nagyon mély ciklusán és a pillangók a torokcsakrátokra szállnak le megpihenni, és elhozzák az átalakulás ajándékát. Ezen jelenlét támogatja a befelé fordulás idejét, azért hogy ne váljon ez egy szélcsenddé/szünetté vagy hibernálássá nem túl sok történéssel, hanem a befelé fordulás aktív idejévé, vagy az önvizsgálat aktív időszakává váljon, amelyet jobban megértetek. Nem lehet ezt megúszni ez alkalommal, különösképpen, amikor ez bennetek rejtőzködik. Most nem másokra utalok a külső világotokban, hanem csak rátok, és ez az énnel való kapcsolatról szól. Az énnel való őszinteség elősegíti az én ezen három szent aspektusának teljes integrációját: a Szellemi Énét, a Csillag Énét és a Spirituális Énét. A spirituális én az én aspektusa bennetek, ami lerögzíti a lélek rítusát a fizikai létezésben, egyesítve az anyagit a szellemmel és csillagokkal és ezen isteni aspektusok szentségével, azzal, ami létrehozza az új kvantum testet.
Engedjétek meg most nekünk, hogy a Merkúr energiáiba vigyünk titeket, ahol összehangoljuk az energiáitokat a különböző vibrációkkal és aktiváljuk nektek az összehangolódás egy kozmikus magját és elrendezzük bennetek ezeket a vibrációkat, amik meg tudják idézni a változás forgószelét az életetekben, és szó szerint szédítően hatva. Kezdjünk bele a folyamatba!
Tehát vegyél egy mély lélegzetet be az orrodon keresztül és fújt ki a szádon át, csendesítsd el az elméd és lazítsd el a tested. (szünet) Miközben belélegzel, lásd a testedet feltöltődni fénnyel és ahogyan teljesen kilélegzel, képzeld el önmagadat megpihenni. (szünet) Hívd Merkúr Nagyurat, a szárnyas hírnököt, és szólítsd Thoth Nagyúr energiáját. (szünet) Kérd, hogy legyél összehangolva a személyes Kozmikus Merkúr Vibrációddal és ahogyan belélegzel, lásd a torokcsakrád megnyílni, hogy befogadja ezt a vibrációt. (szünet) Ez a kozmikus vibráció tökéletes harmóniában van a Szakrális Hangod hangjegyével és a kettő támogatja egymást. Képzeld el ezt a két hangot aktívvá válni; nem számít, hogy tudod-e mi az. Csak képzeld el a hangok aktiválását a torokcsakrádban, és a vibráció felszabadít bármilyen energetikai természetű növekedést, vagy bármilyen energetikai természetű blokádot vagy bármilyen mag mintázatot, ami a torokcsakrában önmagában tárolódott el, amik hozzájárultak ahhoz, hogy a félelem bármilyen szintjét megtapasztaljátok, a beszélt igazságotokra való tekintettel. (szünet) Miközben ez történik, üdvözöld Thoth Nagyurat a jelenlétedben. Egészen közel jön hozzád, és a jobb kezének tenyerét a torokcsakrád fölé helyezi, és rögtön érzed az energiájának melegét és azt, ahogyan az energia elősegíti az eleresztését, annak, amiért kifejezted szándékodat. (szünet) Vedd figyelembe, hogy a torkod képes felszabadítani ezt az energiát harmonikusan, elegánsan, szenvedésmentesen és békésen. (szünet)
Most láss egy csodálatos türkiz fényt felgyulladni Thoth Nagyúr torokcsakrájában és ez a fény elkezd kifolyni a torokcsakrájából , behatol a kezébe is és belép a torokcsakrádba. A türkiz vibráció enyhíti az elengedést, amin jelenleg átmentek, és a megszentelt kommunikáció egy nagyon magas szintű vibrációját idézi meg ezzel. (szünet) Miközben ez tovább folyik, Merkúr Nagyúr lép elő és magával hoz egy ragyogó színt, egy egyedi színt számodra. Lásd ezt a fényt, ahogyan beburkolja a testedet és Thoth Nagyúr testét is, megteremtve egy megszentelt felemelkedési spirált körülötted, és ez a különleges szín a kozmikus összehangolódásod folyamatának megtörténését szolgálja, valamint a kozmikus torokcsakrád aktiválását és a gyógyulás segítésének lezajlását. (szünet)
Az elmédben, szólítsd most a szellemi éned, (szünet), idézd meg a csillag éned teljes jelenlétét, (szünet), és ismerd el a spirituális éned, aki most te vagy, akit spirituálisként érzékelsz. (szünet) A szellemi éneddel és csillag éneddel állsz, fogjátok meg egymás kezét egy háromszöget formálva. (szünet) Folytasd a mély belélegzést, és lélegezd ki teljesen, és én, Kuthumi előlépek, és egy arany piramist helyezek ezen háromszög középpontjába. (szünet) Fogok egy arany pálcát és megérintem a szellemi éned, a csillag éned és a spirituális éned torokcsakráját, és ez egy erőteljes örvényt aktivál és a piramis középpontjában nyílik meg a háromszög közepében, amit jelenleg formáltok. Ez az örvény [vortex] összehangolódik a torokcsakráddal és elősegíti az én három aspektusának integrációját. Lélegezz, miközben ez az energia munka folyik. (szünet)
Thoth Nagyúr, most a bal kezét a szívcsakrád fölé helyezi a hátadnál; a felemelkedési spirál még mindig spirálisan körülötted és körülötte mozog (szünet) és én most spirálisan elkezdek a háromszög körül járni, amit te tartasz a szellemi és csillag éneddel. Ez a spirál az, ami fel fogja gyorsítani az életed folyamatát, ezen jelenlegi időben, létrehozva egy teret számodra, hogy az autentikus éned szívében élj, az autentikus igazságot hangoztatva. Ez a megszentelt spirál szintén megteremt egy lehetőséget, ami isteni összhangban van a szolgálatod jelenlegi szerződésével, kimondottan a kommunikációval kapcsolatban, ami az örvényt, aktívan fogja tartani a háromszögetek közepében; ezért lehorgonyozzuk a hitelesség arany isteniségét, ami erős kapcsolatot tart fenn az autentikus éneddel, tekintet nélkül bármilyen konfliktusra, amivel szembenézel.
Továbbra is lélegezz be és ki; az energia munka most fokozódik. Néhányan egy kis kényelmetlenséget érezhettek – lélegezzetek (szünet). Az örvény a háromszög közepében most eléri a legmagasabb vibrációját, összevonja a megszentelt éned ezen három aspektusát. Ez a fény egy aranyló zuhanyként kirobban a kvantum éned új aspektusává válva. A kvantum éned ezen része az energia egy örvénye, és állandóan az igazság irányába húz téged; folyamatosan arra késztetve és ösztönözve, hogy az igazságodat kommunikáld. Legyél nyugodt, miközben az összes energia összehangolódik a testeddel és annak rendszere újrakalibrálódik, hogy minden harmóniában és tökéletes szinkronicitásban működjön. (szünet)
Most engedd el a szellemi és csillag éned kezét, miközben teljesen a spirituális éned jelenlétében állsz. Ez a háromszög most egy állandó kapcsolatot biztosít hármatoknak. A piramis egy állandó vonás ebben a háromszögben és az örvény az, ami fenn fogja tartani ezt a kvantum testet, amiről már beszéltem. (szünet) Lépj vissza a fizikai énedbe, aki ebben a pillanatban és időben vagy (szünet) és ismét fókuszálj arra, amit Thoth Nagyúr tesz a torokcsakráddal. (szünet) Érzed az összes energiát összeolvadni; minden energia, amit épp most tapasztaltál meg eggyé válik. Merkúr Nagyúr aktiválja az átalakulás nyolcszoros tervét mindannyiótok számára. Ez a következő 16 napban fog kibontakozni, összhangban a szolgálatod és lélek lenyomatod isteni tervezetével.
Ez a nyolcszoros terv a felgyorsított folyamat része, amit aktiváltál, ami úgy tud szolgálni, hogy az autentikus éned összes aspektusát összehozza, ami szükséges a jelenlegi a más világokkal való előrevivő közvetlen kommunikációért. Ezért az autentikus éned, bármilyen aspektusa, amit jelenleg is tagadsz, arra fog törekedni, hogy utat törjön a felszínre. Lélegezz be mélyen, teljesen kilélegezve.
Thoth Nagyúr most a torokcsakrádról a hamradikszemedhez mozgatja a kezét és a másik kezét a szívcsakrádtól, a hátadnál, a fejed hátsó részéhez helyezi, és belekezd az elméd megtisztításába; a kvantum energia beszűrődik a hüllőagyadba és az emlős agyadba abból a célból, hogy a minták eleresztését szolgálja, azokét, amik már nem szolgálják többé az igazságodat. Ez a gondolatminták, kondicionált hozzáállások és elképzelések isteni eleresztéséhez vezet, azokéhoz, amik a tagadás és félelem által motivált viselkedések egy fajta állapotában tartottak. (szünet)
Lélegezz, miközben ezen energia áthalad az agyad ezen két aspektusán. Ez megteremti az energia egy forgószelét, ami a koronacsakrádon és a harmadikszem csakrádon keresztül, bocsátódik ki. (szünet) Én, Kuthumi most előrelépek és levendulaolajt csöpögtetek a koronacsakrádra, ezáltal elősegítve az összes régi paradigmás energiák gyengéd eleresztését, amik blokkolták a kommunikáció terén az autentikus rendszereidet. A levendulaolaj, amit a koronacsakrádra csöpögtettem, az egy nagyon tiszta és magas vibráció és segíteni fog téged a kommunikációs rendszerek megerősítésében, amik közted és a vezetőid, az univerzum, a szellemi világ és az élet bármilyen más rendszere között zajlanak, azokkal, amikkel létre kívánod hozni a kommunikáció egy kreatív (teremtő) rendszerét. (szünet)
Most ugyanolyan levendulaolajt helyezek a torokcsakrádra is és nagyon gyengéden beledörzsölöm ebbe, elősegítve ugyanolyan finom elengedést és belecsepegtetem a másokkal való kommunikációra, vagyis a más világokkal való kommunikációra. (szünet) Ez a kozmikus összehangolás megerősíti a képességedet a kommunikáció csatornájaként. Ez megnyitja a bölcsesség belső szentélyét, az önismeret belső szentélyét és az isteni akarat, igazság és erő belső szentélyét. Ez a három belső szentély aktív benned és egy kiegészítő forrássá válik számodra, hogy kapcsolódj hozzá, azért, hogy a forrás tisztasága, utasítása, gyógyítása vagy bármilyen más minőséget, amire szükséged van az adott pillanatban. Töltsd el egy pillanatot, azzal, hogy érezd ezen energiákat, e szentélyeket magadban, visszaemlékezve az életre egy tudatos szinten a tudatos énedben, és lélegezz. (szünet)
Thoth Nagyúr most két szárnyat helyez a torokcsakrádra, a hírnök minőségét jelképezve, mert kozmikus hírnökök vagytok. (szünet) Merkúr Nagyúr lepecsételi az egyedi színed felemelkedési spirálját, amit előidézett számodra és ez tartja helyén a Merkúrod kozmikus összehangolását és a kozmikus csakra összehangolást, aktiválva az energia összes forrását, amit szükséged van, hogy fenntartsd ezt. (szünet) Én, Kuthumi a kezedbe adom az arany pálcát, hogy a szellemi éned, a csillag éned és s spirituális éned aktivizálására használd. Ez a motiváció egy eszközévé válik számodra.
Adj hálát most mindenért, amit megtapasztaltál. (szünet) Tudd, hogy Merkúr Nagyúr, Thoth Nagyúr és én, Kuthumi, nagyon közel fogunk maradni hozzád a következő 16 nap idejére. Tedd fel a kérdéseidet nekünk bármikor. Lépj be a belső szentélyedbe és bízz a tisztaságban, ami a kommunikáció tiszta forrásán keresztül fog jönni. (szünet) Az energiaaktiválás most teljessé vált. Folytasd a teljes belélegzést és a teljes kilélegzést, miközben gyengéden visszahúzod a tudatosságodat a fizikai testedbe, az összes új energiát magaddal hozva. (szünet) Az energiák, amik a hüllő és emlős agyaidban helyeződtek el az elkövetkező 16 nap idejére ott maradnak, elősegítve a felgyorsított elengedést és az autentikus éned feltárását.
Szeretteim, a másik nagyszerű leckéje ennek a Merkúrikus kozmikus összehangolásnak [Mercury cosmic alignment], a tudás fontossága, ami az elme egyik szövetségese. Sokan Ellenségetekként kezelitek az elméteket. Miközben folyamatosan küszködtök a régi világ félelmeivel és elképzeléseivel, ezáltal lehúzzátok az energiátokat. Használjátok az elméteket az erőteljes manifesztáció és teremtés egy eszközeként. Használjátok ezt az arra való fókuszálásra, ami a fény autentikus igazsága. Ne teremtsél zűrzavart az elmédben a ’mi van ha’ félelemmel teli látomásaival. Töltsd ezt az időszakot azzal, hogy csakis a legjobbat várd el, elképzelve a sikert és az összes régi ciklusod sikeres befejeződését.
A torkod a híd az elméd és szíved között. Ez kell, hogy legyen az energia egy erős és erőteljes forrása, hogy megtartsa az áthidalás folyamatát a tudatosság mindkét szintjén, hogy isteni harmóniában és isteni szinkronicitásban működjön. Szabadítsd fel az elméd, hogy eggyé váljon az isteni szellemeddel és a csillagenergia és bölcsesség kozmikus világának magjai elvetésre kerülnek. Ez életforrássá válik átadva a kreatív teremtő energiát a jövőtök számára.
Vegyél egy utolsó mély lélegzetet, és ahogyan kilélegzel, húzd vissza önmagad teljesen a testedbe. (szünet) Földeld le magad azáltal, hogy kőrözöl a bokáddal, kőrözöl a csuklóddal, a vállaiddal és a nyakaddal, legyen mindkét lábad a földön. (szünet) Amikor készen állsz, nyisd ki a szemed és összpontosíts valamire előtted, hogy emlékeztesd magad a fizikalitásodban, elismerve, hogy leföldelődtél a testedben. (szünet)
Szeretett testvéreim, miközben ezen közvetítést lezárásához tartunk, megerősítjük azt, hogy kulcsfontosságú az, hogy engedjétek meg, hogy őszinték legyetek magatokkal. Ne féljetek érezni az érzéseiteket. Ha boldogtalanok vagytok, érezzétek azt, ismerjétek be magatoknak, ha boldogtalanok vagytok, ahelyett, hogy ezt a szőnyeg alá próbálnátok söpörni és erőltetnétek magatokat, hogy boldognak érezzétek önmagatokat. Azáltal, hogy bevallod a boldogtalanságodat, képes vagy a boldogtalanság okozóját elkapni és ekkor az erő/hatalom egy helyzetében találod magad, hogy döntéseket hoz, amik aztán változást eredményeznek, és amely garantálni fogja az autentikus boldogságodat. Ez az életed minden területére vonatkozik, ahol nyugtalanságot érzel, ahol kétségbe esett vagy, ahol szomorú, bánatos vagy boldogtalan vagy, bármilyen módon, a kiegyensúlyozatlanság vagy bizonytalanság bármilyen szintjén.
A Merkúr elhozza nektek a kommunikáció ajándékát valamint a tisztaság/világosság ajándékát, ahol is az elmétek a szövetségesetekké válik, ahelyett hogy az elmétek mindenféle játékot űzne veletek, táplálva a félelmeiteket, az elmétek most az igazságotokat táplálja. Ezért, ne félj őszintének lenni magaddal. Azáltal, hogy megtagadod önmagad igazságát, ezáltal garantálod magadnak a nyomort, szenvedést, kínt, boldogtalanságot.
Ezért magatokra, hagylak titeket ezzel a választással és szintén elhozok mindent nektek, amire szükségetek van minden szinten, hogy brutálisan őszinték legyetek magatokkal. Elhozzuk nektek a belső erősség, bátorság és bizalom áldásait önmagatokba, hogy megtegyétek a szükséges lépéseket, hogy teljesen szabadok legyetek.
Bízzatok a sok láthatatlan karban, amik megtartanak titeket és tudjátok, hogy soha nem jártok egyedül, mert mind egyek vagyunk és veletek vagyunk mindig minden úton és módokon. Bízzatok a magatokban lévő fényben, miközben a fény visszatükröződik rátok az Anya/Atya Isten szívéből is. Mindig biztonságban vagytok, és mindig vigyáznak rátok. Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohánja és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket. Adonai.
Kérdések és válaszok:
Kérdező(1): Kuthumi Nagyúr tudnál nekem némi betekintést adni a fájdalomba, amit a jobb lapockámba érzek? Jelen volt már régebben is, de az elmúlt néhány hónapban még intenzívebbé vált.
Nővérem, ez a legfontosabb kérdéshez kapcsolódik, a felelősségre vonatkozik, amit a külvilággal kapcsolatban érzékelsz. Ez a felelősség a férfias énedé, amit jelenleg a válladra vettél, amely nem egészen a tiéd, hogy válladra vedd. A fizikai fájdalom kiépülése annak a jele, hogy akármilyen energiák is amiket hordozol, ezek nem a tieid, hogy továbbra is magaddal kéne őket vinned, és előtérbe kell hozni őket, és amit ma tapasztaltál az hozzájárul ehhez. Mivel ez meg fogja mutatni számodra önmagad férfias aspektusával való autentikus kommunikációt, ami veled kíván lenni, ezáltal megkönnyítheted magad, attól, amit többé már nem kell a válladon hordoznod. Ez olyan folyamat volt, ahol válladra vetted bizonyos személyek érzelmeit az életedben, akik arra használtak téged, hogy a válladon kisírják magukat, oszlopként, akire támaszkodhattak. Itt az ideje, hogy eltávolodj ezektől a nehéz sorsoktól, amik másoknak van, más szavakkal, hogy tartozzál másokhoz, nem kell többé magaddal cipelned, ami nem a tiéd. Egyáltalán nincs semmi baj egy vállal, ahol kisírhatják magukat, azzal van probléma, amikor az egyén magára veszi ezeket a problémákat és magával hordozza ezeket, mintha sajátjai lennének.
Kérdező(2): Kuthumi Nagyúr, meg tudnád nevezni a 3 szentélyt újra és tudnál mondani róluk egy kicsivel többet, és hogyan tudjuk elérni őket?
Szeretteim, ezek a szentélyek az énen belül különböző energiákat testesítenek meg az egyén életútja szerint ebben az életben, és az elmúlt életekben is. Mindegyikük megtestesíti a múltbeli inkarnációk különleges elsajátított képességeit. Azáltal, hogy kapcsolatba lépsz a belső szentélyekkel, ott van még sok más is, de a szentélyek, amelyekről beszéltünk, segíteni fognak nektek egyénenként, és ti mint egyének használni fogjátok őket az útmutatás forrásaként és az én forrásaként, bízva bennük és támaszkodva rájuk. Érhető?
Kérdező(2): Meg tudnád nevezni őket újra?
Kuthumi: Meg fogom nevezni neked őket most. Több információ van, amit most át fogok adni nektek. Mindegyik szentély az énen belül egy különleges csakrához kacsolódik. Az önismeret belső szentélye például a gyökércsakrához, valamint a szívcsakrához kapcsolódik, mivel ezen a két csakrán keresztül képes az egyén az én számos aspektusához kapcsolódni, amelyeknek mesterévé vált, amikre az egyén nem tudatos ebben az időben, ez magával hozza a mélyebb önismeretet. A csakrikus rendszereken belül lévő szentélyek az egyéni fejlődés és növekedés különböző szintjeihez kapcsolódik. A bölcsesség belső szentélye, például, a napfonatcsakrához és a harmadikszem csakrához kapcsolódik, mivel ezek a csakrákon keresztül, a bölcsesség mintái tárolódnak. A harmadikszem az a csakra, ami a mintázatok rácsait tárolja az összes életidőben, a napfonat az isteni akarat és cselekvés csakrája. Ezért az életidők alatt ezeken a csakrákon keresztül elsajátított bölcsesség, képességgé válik, amelyen keresztül a bölcsesség lecsatornázódik.
Amikor az egyén az én megértésének utazására vállalkozik, fel kell készülnie, hogy teljesen a mostban munkálkodjon, és ne vesszen bele a múltba vagy a jövőbe. A belső szentélyek az információ számos mintázatát tárolják, amik megtestesítik/kifejezik az összes leckét, amiket megtanultak beleértve a múltat és a jelenlegi idővonalat is.
Az ember nem akar a múltbeli vagy jövőbeli idővonalak foglyává válni, mivel ez megfosztja őt az itt és mosttól. Az itt és most a legnagyobb szövetségetek az autentikus énetek lerögzítésének tekintetében, mivel amit minden adott pillanatban tapasztaltok, az meghatározza a belső szentély további mintázatát. Ezért, a belső szentélyek létezésének tudása által, kapcsolatba lépsz az énen belül lévő örök és korlátlan forrásokkal, amely az úgynevezett belső szentély, táplálva az itt és mostot.
Ez megerősíti a képességedet lélekként, hogy döntéseket hozz, hogy bízz az intuíciódban és hogy tudd azt, amit a szíved mond neked; és ez az ahol az elme egy erőteljes szövetségessé válik. Mivel az elme nem merül bele az önkétség játékába és az egó játszott játékába, ami a ’mi van ha’ félelme által táplált játék, függetlenül a múlt vagy jövő félelmeitől. Az elméd ekkor egy eszközzé válik az itt és mostra összpontosítva; élj minden nap, legyél hajlandó megszólítani a most pillanatában lévő erőt, ami az egyént az egyik pontból a másikba vezeti. Ha valaki túl sokat összpontosít a múltbeli vagy jövőbeli félelmekre, akkor nem tudja teljesen megtapasztalni az énben levés különböző szintjeinek kozmikus jelenlététét, ami minden adott pillanatban benne van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése