A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szívtánc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szívtánc. Összes bejegyzés megjelenítése

Mária Magdolna – Egyiptom 9 – Luxor Temploma

Mária Magdolna – Egyiptom 9 – Luxor Temploma

 

Csatornázta: Michelle Eloff©

2010. március 31, Egyiptom

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese 

(Azt javaslom, mielőtt elkezdenétek az anyag olvasását képzeljétek magatokat a Luxori Templomba mintha ti is ott lennétek. Érezzétek milyen ott lenni és érezzétek a közvetítésben lévő energiákat.)

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket a fény, az igazság és szeretet isteni jelenlétében.

Mindannyian a tudatalattiból eredő felgyorsult változáson/eltolódáson mentek keresztül, mélyen önmagatok tudattalan birodalmába, hogy megmentsétek lelketek széttöredezett aspektusait, amelyek csapdába estek jelenlegi életetek múltjának alvilágában és a múlt inkarnációiban. A folyamat során megmentjük őseitek lelkének töredezett aspektusait is, és ezt az általatok választott új út fényébe hozzuk.

Minden megváltozott, és ahogy azon kapjátok magatokat, hogy a Szakrális Ősök földjén ültök, az aurátok alapvető változáson megy keresztül, hogy igazodjanak ehhez az új isteni sorshoz. A tervrajzaitok megváltoztak, felülemelkedtettek a hétköznapokon, és most úgy érzitek, egy új út nyílik meg. Az akadályok elhárulnak, és a csalás feltárul előttetek, mert a régi út illúzióinak most nincs helye az életetekben.

Ez az az idő, amikor szembe kell néznetek az igazságotokkal, szembe kell néznetek az igazsággal, és engednetek kell, hogy az igazság elvezessen a jövőtökbe. Bizonyos esetekben nem lesz helye a logikának és az értelemnek, hogy vezessen titeket, bíznotok kell a szívetekben, és bíznotok kell az Anya/Atya Istenben, aki utat mutat. Néha úgy érezhetitek, mintha egy sötét alagútba sétálnátok, ahol nincs fény, ilyenkor csak az ösztöneitekre hagyatkozhatok.

A következő két napban, amikor a Fehér Sivatag alternatív dimenzióiba utaztok, újra igazodni fogtok az igazsághoz. A belső férfias és belső nőies isteni házasságnak megszentelt ünnepélyei lesznek. Egyesek számára ez az egymás iránti lelki szeretet iránti elkötelezettség lesz, és ők, akik vállalják ezeket, a vezetők, megnyitják az ajtót a spirituális szeretet számára, amely fizikai szeretetként, érzelmi újraegyesülésként és lehetőségként jelenik meg a mentális test számára, hogy kimozdítsa magát a Kollektív Tudatosság Asztráltestének régi mátrixából, és új formát öltsön.

Azok számára, akik szeretetbeli elkötelezettséget vállalnak egymás iránt, nektek a Nyilas Csillagkép nyila mutatja az utat. Hét nagyon fontos beavatással kell majd szembenéznetek ezt követően, az egymás belső tüzéhez való kötődés beavatásaival, beleértve a saját belső tüzeteket is. Ez a tűz az élet szenvedélye, a szeretet szenvedélye és az új szenvedély, amely arra késztet, hogy teljes lényetekkel fenntartások nélkül, kétség nélkül és félelem nélkül induljatok el erre az új utazásra. Amikor felerősödik a félelem, fontos, hogy gyakoroljátok azt, amit Kuthumi-Agrippa gyakran mond, vagyis „érezd a félelmet, de tedd meg mindenképp/cselekedj továbbra is”.

Az energiák, amelyeket ennek a csoportnak hoztunk létre, nem hasonlítanak az általunk korábban létrehozott energiarácsokhoz, mivel ti nemcsak a Platina Csillag-tetraéder őrzői vagytok, amely aktiválódik a Háromszoros Istenek és Istennők szívében, ti is tanúi vagytok az Anya/Atya Isten mindenható és isteni szeretetének újrakapcsolódásának, amely a Platina Csillag-tetraéder közepén rögzül le.

A szakrális szeretetnek ezen lenyomatait a saját életetekbe fogjátok vinni, és ez is felerősíti és javítja azon áldások minőségét, amelyeket az előrehaladva utatokon meg fogtok kapni.

A Skorpió Istennő, Selket istennő ezzel a csoporttal marad az Egyiptomi közvetítések idejére. Képessé váltok arra, hogy érzékenyebbé váljatok az igazságotokra és az egymással fennálló kapcsolataitok igazságára. Erre azért van szükség, hogy a helyére kerüljön az Autentikus Rács, amely az április 4-i energiákat egy másik dimenzióba viszi. Ez azt jelenti, hogy ahogy az Illuminátusok Mátrixát szétszedik, a létrejövő isteni házasság szent fénye az igaz
szerelem/szeretet igazi tüzének szenvedélyes fényével táplálja ezt az új rácsot.

A spirituális szeretet szövetségei, egyesülései, a kapcsolatai és szent elkötelezettség vállalásai tovább égetik a tüzet, ezért az elkötelezettségek meghozása, ez a szerelem/szeretet, az a szenvedély, amely táplálja a rácsot, és amikor ezt viszitek előre az életetekben, szenvedélyesen élve, csak azt keresve, ami a szerelem/szeretet igazi lényegét tartalmazza, akkor tovább tápláljátok ezt a rácsot.

Az elkövetkező három nap lehetőséget kínál mindannyiótoknak, hogy megérintsétek a bennetek lévő szeretet legmélyebb birodalmait, és kifejezhessétek ezt és megosszátok másokkal. Ha nem érzitek, hogy kifejezetten senkinek sem szólna, akkor ajándékozzátok meg magatokat.

Ezen a napon újjászületés történt, a sivatag Sárkányai jöttek elő. Ezeket Homok Sárkányoknak is nevezik. Fényük a határozottság új dimenzióját kínálja, azt a képességet, hogy megfejtsétek azt, ami rejtvényt okoz, amiről azt képzelitek, hogy akadályokat gördít elétek az előttetek lévő úton.

Bármiről is képzelitek azt, hogy blokkol, bármit is gondoltok akadálynak – legyen az valami fizikai dolog, vagy a saját be nem gyógyult sebeitek, ne feledjétek, hogy ezek úgymond a képzelet szüleményei, ez alatt azt értem, hogy régi sejtlenyomat érkezik a tudatos elmétekbe a múltból, és ezt fel kell szabadítani, hogy a lelketek és őseitek töredezett aspektusai újra összekapcsolódhassanak és felszabadulhassanak, és ez az egyetlen módja annak, hogy ez megtörténjen, vagyis ez az isteni házasságon keresztül valósulhat meg, az igaz szerelem/szeretet erejének egyesülése és a Fény szelleme és a Szellem fénye által, amely eggyé válik bennetek.

A Homok Sárkányok, összesen huszonketten, körülveszik a csoportotokat, helyben tartják az energiát, feloldva minden viszályt, elengedve a viszályt a testetekből és feloldva az illúziót, átszelik a fátylat, hogy lehulljanak a pikkelyek a szemeitekről és felfedjék előttetek az igazságot arról, ami előttetek áll. Feltárják előttetek az Ígéret Földjére vezető utat, a bennetek lévő fény világát.

Létfontosságú, hogy ezen idő alatt bízzatok, hogy megbízzatok az irányba amelybe haladtok az messze nagyszerűbb, mivel ti és emberi elmétek ebben az időben képtelennek vagytok fel fogni, milyen nagyszerű képet teremtetek a teremtés folyamatában. Egyesek számára szinte hihetetlennek, valószerűtlennek tűnhet, és ez egy álom, egy álom, amelyből egyszer csak arra ébredtek majd, hogy még mindig a régi világ rémálmában vagytok. Ezt vessétek el az elmétekből. Távolítsátok el magatokat a régi világ kényelmetlenségéből, szabadítsátok fel magatokat a kényelmetlen komfortzónáitok kényelméből.

Nincs több időtök arra, hogy ezen belül maradjatok, amit ismertek, csak azért, mert ilyenkor hamis biztonságérzetről van szó, és ha ragaszkodtok ahhoz, hogy bármilyen hamis biztonságérzethez ragaszkodjatok, az kiesik alólatok, és látni fogjátok, hogy bíznotok kell, és meg kell engednetek, hogy a támasz kiessen alólatok és kirepüljön, és bizonyos esetekben csak akkor veszitek azt észre, amikor világotok alja kidől, hogy vannak szárnyaitok, és tudtok repülni, és ezek a szárnyak a szeretet melegéhez visznek.

A Tantra az igaz szeretet/szerelem szent szövete. A bolygótokon nagyon kevés emberi lény tapasztalta meg a szeretet e mélységének valódi lényegét, azonban az Anya/Atya Isten és az Igaz Szeretet Szent Elohimja megnyitotta az ajtókat, a mennyei kapukat, hogy ez a szeretet most fizikai manifesztációkká váljon a párok között a bolygótokon, hogy az utat mutató példák legyenek, hogy mindenki, aki hajlandó kockáztatni, megtalálja ezt a szerelmet/szeretetet, eggyé váljon vele és felemelkedjen.

Ez egyben felkészülés azokra a nagyon erős energiákra is, amelyek az energia Moszkvában és Szentpéterváron történő földelése által aktiválódnak. A Víz Sárkányok hozzák el a fény, az élet és a szerelem/szeretet Szent Vizének tiszta áramlását, és mivel az oroszországi ciklus során a szexuális energiákra fogunk összpontosítani, és átalakítjuk azt igazi fényévé, gyógyítva a nők és férfiak kollektív sebét, és megtisztítjuk a nők és férfiak kollektív dühét. Mindkét nem azért kerül ebbe bele, mert vannak férfiak, akik a nőként élt múltbeli inkarnációkból származó nők kollektív dühét hordozzák, ezért ez nem kizárólag a mai nőkre vonatkozik, hanem mindenkire.

Amikor ez a seb elkezdi megkapni a szeretet gyógyító sugarait, akkor a bántalmazás/visszaélés mátrixa összeomolhat, és össze is fog omlani, feltárva a szexuális energiával kapcsolatos bántalmazás/visszaélés számos szintjét. Egy részük nagyon sokkoló, de szükséges, hogy véget vessünk ennek a visszaélésnek. A nők fel fognak emelkedni, és nagyon erős férfiak lesznek mögöttük, akik túl vannak a megtestesüléseken, mivel a nők hajtják és motiválják őket, hogy álljanak a nőik mögé, és általában álljanak a nők mögé, hogy meggyógyítsák azt a helyet, hogy meggyógyítsák azt a teret, hogy a Kvantum Tantra igazi alkímiája leföldelhető legyen.

Az Arany Kundalini folyamatosan erősödik bennetek. Az alkímiának ez az arany fénye az, ami átalakítja a régit és megszüli az újat. A szent kígyó levedli a bőrét, és gyógyszere előidézi a transzmutációt, és a szexuális tantrikus energiák megértésének és gyakorlásának gyógyítását és megújítását hozza el. Mert ebben rejlik az igazi hatalmatok nagy része, és ebben rejlenek a válaszok és a megoldások a Föld legnagyobb dilemmáira.

Amikor begyógyítjátok a múlt sebeit, újjászületek. A következő három nap nagyon fontos a testetek felkészítésében erre a gyógyulásra, megnyitva a csakráitokban lévő utakat, hogy elősegítsék ezen új energiák letöltését.

Ezért arra kérünk mindenkit, hogy bízzon ebben a folyamatban, adja át magát ennek, ne analizáljátok ezt ki, ne alkalmazzatok logikát. Érezzétek ezt. Áramoljatok ezzel. Bízzatok benne. Adjátok át magatokat. Engedjétek el, és engedjétek, hogy az Isten és az Istennő vezessen titeket, mert ők a ti szemeitek, ők azok a lépések, amelyeken előrefelé haladtok. Nincs helye a múltbeli félelmeiteknek, mindent el kell engedni, és igazán érezni fogjátok, mit jelent szabadnak lenni, szabadnak lenni lélekben/szellemben, szabadnak lenni szívben és szabadnak lenni az elmétekben.

Ismét beszélni fogunk mindnyájatokkal, de most ünnepeljétek meg az új kezdeteket, amelyeket a mai szertartásotokkal aktiváltatok. Ünnepeljétek az élet szenvedélyét és az élet iránti újonnan megtalált szenvedélyt, még akkor is, ha néhány napba telik, amíg az igazságba belemerültök. Veletek vagyunk, védünk és vezetünk, igaz sorsotok arany ösvényére irányítunk. Nincs olyan pillanat, amikor egyedül járnátok. Bízzatok a szerelemben/szeretetben. Legyetek az, és azzá fogtok válni minden tekintetben, minden dimenziójában. A világ megváltoztatásához mindig példát kell mutatnia.

A Homok Sárkányok áldást hoznak mindannyiótokra, és arra kérnek benneteket, hogy ma este a Tűz elemmel ünnepeljetek velük. Hagyjátok kifejeződni örömötöket, felejtsétek el aggodalmaitokat és gondjaitokat, és csak legyetek abban pillanatban, megosztva az ünneplés terét, a változás terét, és legyetek békében.

Mária Magdolna vagyok és szeretetem veletek van. Au revoir.



Mária Magdolna – Egyiptom 8 – A Karnaki Templom

Mária Magdolna – Egyiptom 8 – A Karnaki Templom


 

Csatornázta: Michelle Eloff©

Egyiptom, 2010. március 29

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Előző Egyiptomi aktiválás:  Kuthumi-Agrippa Mester - Egyiptom 7 - A Teremtés és Mágia Törvénye és a 64-70. Víz Kapuk 

https://www.szívtánc.hu/2022/11/kuthumi-agrippa-mester-egyiptom-7.html

(Azt javaslom, mielőtt elkezdenétek az anyag olvasását képzeljétek magatokat a Karnaki Templomba mintha ti is ott lennétek. Érezzétek milyen ott lenni és érezzétek a közvetítésben lévő energiákat.)

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket az isteni jelenlétben ezen a szakrális helyen.

Mindannyian ünnepeljük, hogy ezek az új energiák aktiválódnak, felkészülve a tudatosság és a fény számos új dimenziójára, amelyeket a Földetekre hoztak, hogy integrálódjanak azoknak az emberi testébe, akik készek fényhordozóként járni.

Már személyesen találkoztunk néhány ilyen emberrel, akik úgy döntöttek, hogy továbbviszik ezeket a fényeket, és most, amikor összegyűltök egy csoportban, a ti felelősségetek az, hogy ráébredjetek annak a fénynek a mélységére, amely a Szárnyas Sárkányotokban testesül meg, aminek most meg kell születnie.

Az elmúlt három napban a Szárnyas Sárkányotok a tudattalan világ mélyére vitt, ahol felkutattátok önmagatok azon részeit, amelyek a régi világban rekedtek, múltatok sötét barlangjaiban.

Dolgozunk az Arany Kundalini aktiválásának következő szintjén is – a Kvantum Tantra alkímiáján, ami egy új isteni tűz felbukkanását eredményezi, amelyen keresztül az élet istenei és istennői visszatérnek, és magukkal hozzák az élet nagyobb könyvét. Az életnek ez a nagyobb könyve tartalmazza az Istenek és Istennők, a Nagyurak és Úrnők, a Papok és a Papnők, valamint az alkímia magas rendjének fő mestereinek eredeti ősi bölcsességét, az isteni szeretetet és az isteni bölcsességet.

A Sivatagi Istenei és Istennői is összegyűltek, emlékeztetve azokat közületek, akik készen állnak, arra az erőre, amely az Autentikusok Útja iránti elkötelezettségben rejlik, és elkötelezitek magatokat a lelketekben lakozó belső fény mellett, amely most felszabadít titeket, hogy magatokhoz öleljétek, nem csak önmagatok, hanem a világ szent csodáinak új felfedezéseit is.

Behozzuk ebbe a térbe a Gyöngy Sárkány szívét, ennek a csatornának az őrzőjét, Alchemayát is. Előhozzuk a Jáde Sárkány energiáját, aki megtartja és megvédi a Háromszoros Isten szívét és lelkét.

Mindannyian kaptok egy szent pecsétet, amely Szárnyas Sárkányotoktól származik, és megnyitja a vízi utakat, más szóval az érzelmeket, hogy beengedjék a szent folyadékot; az Anya Istennő, a Hold Anya, Ízisz a Szent Papnő isteni vizeit, Istár energiáit és Ozirisz, Hórusz és Rá Nagyúr egyesített energiáit, amelyek összeolvadnak az isteni tűz és víz erejében, megnyitva az érzelmek szenvedélyét, hogy a szeretet és a bölcsesség által motivált valódi erejében bukkanhasson elő, az ősi bölcsesség, amelyet minden egyes léleknek fel kell ismernie, hozzá kell igazodnia, és újra kapcsolatba kell lépnie vele, hogy felemelkedhessen a Mennyek szent kastélyába.

Miközben áthaladtok az élet kerekén, azon a tizenkét életcikluson, amelyekben a karmátokat (végzeteteken, ahogyan ismeritek) befejezitek, túlléptek a végzeten és a karmán, és találkoztok a valódi sorsotokkal. Ez a lélek sötét éjszakája, és mindegyikőtök mindig, minden inkarnációban tizenkét ösvényen fog átmenni, amelyek az alvilág mélyére visznek benneteket, ahol a lélek tizenkét sötét éjszakáját kell teljesítenetek, más szóval tizenkét élettapasztalatot, meghalva a régi világnak, hogy újjáéledhessetek, újraéledhessetek és felemelhessetek a mennyek szent kastélyába, amely egyenlő szintű, de ellentétes azzal az alvilággal, amelyből kikerültök.

Ez az újjászületés ideje, amikor Thoth Isten, a Bölcsesség Istene megnyitja az alsó csakrákat, hogy azok a Kvantum Tantra alkímiájának szent bölcsességével kapcsolatba léphessenek, és megidézi az Arany Kígyót, amely az alsó csakrák bölcsességét és gyógyulását rejti magában, felszabadítva az Istennőt, megszabadítva a nőket a düh kollektív sebétől, amelyet mindannyian birtokolnak. Ez lehetővé teszi, hogy Hold Anya szent méhe új fénnyel foganjon meg, és átadja ezt a fényt az embereknek, ahol ők is felszabadíthatják az elhagyatottság, a bűntudat, a fájdalom és a bánat sebeit, (felszabadítva) a lovagokat, a harcosokat, a védelmezőket, az őrzőket és a vezetőket, akik időnként úgy érezték, hogy nem töltik be szerepüket az istennők, a papnők és a mellettük sétáló női harcosok védelmezőiként.

Az Ősök szent bölcsességével való újrakapcsolódással, ez megszületik az isteneken belül, a harcosokon belül, a papokon, a védelmezőkön és az őrzőkön belül, kifejezetten az férfiakon belül. Ez a születés megszünteti azt a régi programozást, hogy amikor az isten összeolvad az istennővel, vagy amikor a harcos egyesül a harcosnővel, ő (a férfi) kiesik a kegyelemből, elveszti a hatalmát. Ezt az illúziót most össze kell törni, hogy az istenek és istennők egyesüljenek, a harcosok és a harcosnők, a papok és papnők egyesüljenek, és így tovább, és így tovább.

Mindannyian jelen vagytok az isteni rács egy aspektusában, amely előkészíti az energiákat a Víz Sárkányok visszatéréséhez. Csak akkor térhetnek vissza, amikor a gyökércsakra, a tűzcsakra, az otthon, amelyben a Kundalini pihen, és várja annak idejét, hogy összeolvadjon és újra felszínre kerüljön, és a gerincoszlop mentén haladjon, amíg el nem éri az ajtót, amely a mennybe visz (koronacsakra). Ahogy a koronacsakrán túlra emelkedik, figyelmen kívül hagyva ennek a léleknek az életidejét, nagyobb bölcsesség oldódik ki, az Isten, az Istennő és én magasabb perspektívája születik meg. Ekkor az objektív perspektíva a szeretet és a bölcsesség nagyobb kiterjedését hozza el a tudatos elmébe. Ezen a ponton Felsőbb Énetek alámerülhet a tudatalattitokban, és hozzáférhet azokhoz a részeitekhez, amelyek szabotálják az erőfeszítéseiteket, hogy a szeretet nevében haladjatok előre, haladjatok előre a szeretet és az önátadás áramlásával, nem csak a felelősségnek. megengeded, hogy a szeretet legyen a motiváló erő az életedben, de megengeded magadnak, hogy kifejezője legyél annak a mindenható, elhatalmasodó és erőteljes anyagnak, amely átáramlik a szívcsakrádon. Ekkor az objektív/tárgyilagos nézőpont a szeretet és a bölcsesség nagyobb kiterjedését hozza be a tudatos elmébe. Ezen a ponton Felsőbb Énetek alámerülhet a tudatalattitokban, és hozzáférhet azokhoz a részeitekhez, amelyek szabotálják azon erőfeszítéseiteket, hogy a szeretet nevében haladjatok előre, előrefelé haladva a szeretet és az önátadás áramlásával, nemcsak azon felelősségért, hogy a szeretetet motiváló erővé tegyétek az életetekben, hanem hogy megengedjétek magatoknak, hogy kifejezője legyetek annak a mindenható meghatalmasító és erőteljes szubsztanciának, amely átáramlik a szívcsakrátokon. 

Ahogy telnek a napok ezen a Egyiptomi utazáson, néhányatok számára nagyon mély eltolódások lesznek az alsó csakrákon keresztül, és azok, akik párként állnak (a nők, akik itt vannak férfi partnereikkel), ti vagytok azok, akik hordozzák az Arany Kundalinit, felélesztve a Kvantum Tantra gyakorlatok energiáit. Azok, akiknek nincs férfias partnerük, jelenleg az ősi rend papnőinek őrzőiként álltok. Ezenkívül a Víz Sárkány bölcsességének különböző aspektusait is kijelölik, hogy a víz az összes csakrán keresztül áramolhasson.

A gerincfolyadék a Nílusra hasonlít. A Nílus a kollektív gerincoszlop gerincfolyadékát képviseli. Fontos, hogy mindannyian a Nílus vizébe helyezzétek a kezeteket, hogy újra kapcsolódhassatok a gerincfolyadékban tárolt ősi geometriai kódokhoz. Mindannyiótoknak van egy egyedi kódja a gerincfolyadékon belül, akárcsak a Föld Anyának. Ezek a geometriai kódok mélyebb tudatosságot váltanak ki, és a gerinc minden csigolyája egy könyv a tudatosság nagyobb könyvtárában. Ez segít felszabadítani az elmúlt életet és az ősi lenyomatokat, amelyek akadályozták az előrehaladást.

Fontos lesz, hogy időnként szánjatok időt arra, hogy csendbe legyetek. Lesznek olyan esetek, amikor megkérünk néhányotokat, hogy jöjjetek össze és végezzetek el konkrét feladatokat. Amikor ezt tesszük, fontos, hogy tudjátok, még mindig egy csoportenergiával kapcsolatban vagytok, de szükség lesz rá, hogy néha kis csoportokban, és egyénileg is dolgozzunk veletek. Ne sértődjetek meg, ne tekintsétek a csoport szétválásának vagy bármiféle kedvezményes elbánásnak, ezen a helyen nincs helye az alacsonyabb egónak. Létfontosságú, hogy egyszerűen átadjátok magatokat annak a fénynek, amit megidézünk.

A meg nem született gyermek a Gyöngy sárkány bölcsesség gyöngyét tartja a kezében. Ez a gyermek segíti a Szárnyas Sárkányok újjászületését, és ő maga az első platina lelkek közül, akik léteznek ezen a világon.

A közelmúltban Kuthumi-Agrippa tájékoztatást adott az aktiválásról, amelyre 2010. április 4-én került sor. Kuthumi-Agrippa megkért, hogy magyarázzam el nektek, hogy az új Smaragd Sugár aktiválását 4.-én egyben a szeretet új nyelvének aktiválását is. Ez a Smaragd Sugár a hűséget, az integritást és a szeretet nyelvének igazi lényegét képviseli, amelyet szívből beszélnek, nem pedig az egóból.

Ebben a lángban van egy Arany Kocka, az Arany Kockában pedig egy Platina Csillag-tetraéder, amely a Háromszoros Isten és Háromszoros Istennő szívcsakrájában található. Az e körüli Arany Kocka ezután kiterjesztésre kerül mindenkire, aki elvégzi ezt a közvetítést, Platina Csillag-tetraéder energiái mindegyikőtökre kiterjednek, összekötve benneteket a szent helyekkel és kiterjesztve a régi és az új szent helyei között húzódó rácsok nagyobb geometriai mintázata. Ez teljes egészében 2010. április 4-én aktiválódott.(
4:4 Smaragd sugár ünnepe: https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-agrippa-mester-44-smaragd-sugar.html )

Minden év április 4-én ennek az energiának egy magasabb szintje aktiválódik, vagy inkább magasabb intenzitása jön elő, és minden hónap 4. napján ennek az energiának egy újabb szintjének lesztek kitéve. Összesen tizenkettő lesz ebből. Ez egy nagyon személyes folyamat lesz annak megtapasztalásáért, hogy ezek az energiák hogyan hatnak rátok.

Tehát üdvözölünk benneteket a tudatosság és az átalakulás ezen új örvényein, és köszönjük, hogy összegyűltök ebben az időben, lehetővé téve az új energiák eljövetelét.

Kuthumi-Agrippa Thoth energiája. Ő a szeretet és bölcsesség szoláris arkangyaljainak királya, ezért a pávián továbbra is veletek utazik. Ti magatok dönthetitek el, ki a pávián.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy fogadjátok a szeretetet a szívetekbe, vigyétek magatokkal a bölcsességet, és engedjétek, hogy az energiák kecsesen áramoljanak át a saját testeteken. Használjátok a szeretet és bölcsesség energiáját félelmeitek felhígítására, amíg végül halálra szeretitek azokat, és beléptek a hatalmatokba, beléptek a szerepetekbe, a fényetekbe, és vállaljátok a felelősséget és szolgáljatok. Szolgáljatok azért a célért, amiért a Földre jöttetek.

Mindannyiótoknak köszönjük, és mindannyiotokkal beszélni fogunk, ez garantált, szóval ez csak a kezdet. Bízunk benne, hogy élvezni fogjátok az utazást.

Mária Magdolna vagyok és szeretetem veletek. Au revoir.

Soron következő Egyiptomi közvetítés: 

Mária Magdolna – Egyiptom 9 – Luxor Temploma



Mária Magdolna – Az éber Tudat Törvénye és a 8-14. Föld Kapuk

Mária Magdolna – Az éber Tudat Törvénye és a 8-14. Föld Kapuk


 

Csatornázta: Michelle Eloff©
Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. május 3
Fordította: Hatejer Emese
Forrás: lightweaver

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket a fény, az igazság és a szeretet isteni jelenlétében. Utazásotok minden egyes napja tovább bővíti azt, amit a múltban létrehoztatok. A bővítés folyamata lehetővé teszi számotokra, hogy lássátok, mi az, amire energiátokat összpontosítjátok. Ezt annak az eredményeként látjátok, amit az adott pillanatban megéltek. Ne feledjétek, hogy minden pillanatban átléptek a következőbe, különösen akkor, ha összehangolt erőfeszítéseket tettetek a változás elérése érdekében, néha a fordulópontok a legnehezebbek, a legnagyobb kihívást jelentők. Ennek az az oka, hogy eltávolodtok a régi világtól, és integráljátok az összes újdonságot az új életetekbe, amibe belefektettétek az energiátokat.

Az új életetek a mélyebb betekintések, a nagyobb világosság és az autentikus/hiteles Énetekkel való sokkal erősebb kapcsolat alapján jön létre. Ez az utazás éber tudatot igényelt, arra kért benneteket, hogy váljatok jobban tudatossá önmagatokkal kapcsolatban, és váljatok tisztábbá képességeitekben, hogy megértsétek az éber tudat fontosságát és azt, hogy milyen fontos szerepet játszik abban, hogy bölcsen és szeretettel tudjatok élni és cselekedni. Ez azt is megmutatja, miért olyan fontos az éber tudat, különösen akkor, ha jobb fejlesztésekre van szükségetek az élet összes területével való kapcsolatotok terén.


Minél inkább tudatába kerültök gondolataitoknak, hozzáállásotoknak, viselkedéseiteknek, hiedelem/hitrendszereiteknek és az általatok kialakított identitásoknak, annál tudatosabbá váltok, hogy tudatalatti szinten mi motivál titeket, pozitív vagy negatív irányba. Ez segít felismerni azokat az elerőtlenítő identitásokat, amelyekhez kötődtetek, és amelyek gyakran öntudatlan mintákká válnak, amelyek blokkolják a képességeteket, hogy meghatalmasodjatok és függetlenné váljatok, és ezáltal blokkolja azon képességeteket, hogy életeteket olyanná alakítsátok, amire valóban vágytok.

De mi az, amire igazán vágytok? Mit kell tudatosítanotok magatokban, hogy az életeteket olyanná változtassátok, amire valóban vágytok? Olyan gyakran az emberek jobb életért, új ösvényért, nagyobb tisztánlátásért kiáltanak, de még mindig nem tudják, mit akarnak a már nem kívánatos helyett. 

Mindig fontos tudni, hogy mit nem akartok, ez az első lépés az életetekben, és szükséges legfontosabb változtatások megtételéhez, de valódi énetek mélyebb tudatosítása nélkül szinte lehetetlen lesz tudni, hogy mire vágytok igazán, ezért a Víz Csakrák harmadik szintje, amely a szexcsakrátokon belül található, lehetőséget kínál arra, hogy az általatok választott új élet áramlatában ússzatok, és ezáltal jobban kapcsolódjatok ehhez, hogy jobban tudatosuljon, hogy mik is a legmélyebb vágyaitok valójában.

Az éber Tudat Törvénye és a Föld Kapuk, amelyekkel kapcsolatban vagytok, hogy segítsenek elpusztítani a „tévhit démonát”, amellyel jelenlegi életetek számos ciklusa során azonosultatok. A „tévhit démona” az a részetek, amely külső hatás által rátok vetített hamis hiedelem/hitrendszerekhez kötődik. Ez egy tévképzet, egy megtévesztett hiedelem, mert nem tényeken alapul, nem valódi hiteles valóságon alapul, valósnak látszó hamis bizonyíték, más szóval a külső félelem a másiktól, a mástól, amit magatokra vettetek, és valódi identitásotok részeként fogadtátok el. Ezek a múltban történt elfogadások most arra ösztönöznek benneteket, hogy alkalmazkodjatok és elengedjétek őket, hogy elengedjétek őket az átalakulás világába, hogy segítsenek abban, hogy bízzatok az isteni ihletésű részeitek belső bölcsességében, akik felismerték a megtévesztett részeiteket, és azt suttogják, hogy hatoljatok beljebb, ássatok mélyebbre, fedezzétek fel a bennetek lévő ismeretlen belső birodalmait, hogy felismerjétek a káprázat démonait, és halálra szeressétek őket. 

Az egész emberiség fejleszti azt, amit tudatossági intelligenciának nevezünk, éppúgy, mint ahogy ti is dolgoztok érzelmi intelligenciátok, spirituális intelligenciátok és felsőbbrendű elmétek megerősítésén. Most valami új, valami merész és teljesen másfajta szakadéknál álltok. Ezek a különbségek jelentik a nagy változást az életetekben, mert a tudatosság megmutatja, hogy mindannyian egyek vagyunk. Egymás szükségleteinek és vágyainak tudatosítása arra ösztönöz, hogy kifejezzétek hálátokat azért, amitek van, azért, amit megtapasztaltok, és életetek azon pontjáért, ahol találjátok magatokat. A hála hozzáállása lehetővé teszi számotokra, hogy energiáitokat a kifejezés egy teljesen új magasságába emeljétek. Az észlelés/érzékelés és az öntudat ezen új szintje nagyobb betekintéssel és világossággal áld meg abban az irányban, amely felé haladtok, de először magatokhoz kell ölelnetek a Gyógyítás és a Megbocsátás Törvényét, hogy az Önátadás, a Szeretet, az Elfogadás, a Változás, a Természet és a Csodák Törvényei átölelhessenek titeket, és az átalakulás szárnyain hordozhassanak titeket, feljebb emelve, és ahogy egyre mélyebbre ástok, és magasabbra szárnyaltok belül.


Nagyon gyakran halljátok, hogy a belső világotok hozza létre a külső világotokat. Gyakran elhangzott, és bármennyire is közhelynek hangzik, ez igaz, azonban vannak bizonyos dinamikák, amelyek befolyásolják az életeteket, amelyek kívül esnek az irányításotokon, a különbség azonban most az, hogy a nagyobb tudatossággal rendelkeztek, az éber tudatotok szintje sokkal számottevőbb, mint hat hónappal ezelőtt volt, és még jelentősebb, mint tizenkét hónappal ezelőtt volt, és ha három hónappal ezelőttre néztek, még egyszer látni fogjátok, hogy növekedtetek, az öntudatosságotok és az életetek elmélyült és megerősödött, és a kapcsolatok, amelyet más dimenziók világaival kötöttetek, a sárkányokkal és lovasaikkal, a csodálatos fénylényekkel, amelyek összekapcsolódnak veletek, azokkal a lényekkel, akik vezetnek, támogatnak és inspirálnak, energiájukat még tovább terjesztik felétek, elérve a lényetek közepének belsejét, és magukhoz húznak, magukhoz hívnak, újabb lépés megtételére bátorítanak.
Bár közületek sokan fáradtak, néha tehetetlennek és reménytelennek, kétségbeesettnek és kiábrándultnak érzik magukat, tudjátok, hogy ezekben a pillanatokban óriási áttöréseket értek el, mert elértetek egy belső töréspontot, és amikor belül megtörtek vagytok akkor, áttörtök azon, ami gátolta erőfeszítéseiteket a múltban, ami el tudott rejtőzni a látóteretek elől, az már nem kerülheti el a belső látásotokat, mert a számottevő tudat világába léptetek. Új módot fogadtatok el, egy olyan módot, amellyel elfogadhatjátok, hogy az önátadás az egyetlen módja annak, hogy a Változás Törvénye elvigyen titeket a csodálatos sugaraival, hogy találkozzatok a Gyógyítás Törvényével, és a Megbocsátás Törvényén keresztül megtapasztaljátok az élet csodáit és megértitek, hogy a Tisztességes/Méltányos Csere Törvénye mindig lehetőséget kínál számotokra a szabad akarat felhasználására, amit elfogadtok, aminek átadtátok magatokat, hogy megnyilvánulhasson.

Az élet minden dobbanó szívvel változik. A szíveteken áthaladó életerő minden egyes része emlékeztet arra, hogy az élet zajlik, az élet történik, és semmi sem áll meg. Lehet, hogy néhányan úgy érzitek, hogy van idő megtenni azt, amiért idejöttetek, talán úgy érzitek, hogy még sok évig ezen a Földön lesztek, talán úgy érzitek, hogy azok, akiket szerettek, és akik iránt elkötelezettek vagytok nekik is van idejük, és szabadidőtökben felfedezhetitek ezeket a birodalmakat. Igen, ez bizonyos mértékig igaz, azonban a világotok változik, nagyon gyorsan halad túl régi létezésetek birodalmain, olyan sebességgel, amit fel sem fogtok, ezért az, amit hosszú időnek éreztek a Földön, az nem valós csak egy érzés, ami arra hívná fel a figyelmeteket, hogy van vesztegetni való időtök, de ez nem igaz, inkább azt üzeni nektek, szeretteim, hogy fogadjátok el most az arany lehetőséget, hogy áthaladjatok a Mennyország Arany Kapuján, és megtegyétek azt, amiért jöttetek, ez pedig a spirituális integráció és felébredés, érzelmi átalakulás és érés, alkímiai aktiválás és megértés három vagy több életidőnyi (idejének) teljesítése olyan szinteken és módokon, amelyeket a Fénymunkások közössége soha nem fejezett be és nem horgonyzott le sikeresen a Földön olyan számban, mint amilyeneket jelenleg együtt alkottok meg itt a Földön, soha nem történt még ilyen.

Világotok változik, mert képesek vagytok elfogadni, elismerni, növekedni és megengedni, hogy az isteni továbbra is inspiráljon titeket. Örömmel fogadtátok ezt az életetekben, mert sokkal mélyebb szinten tudjátok, hogy nagyon sok a tennivalótok. Tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy sokan közületek szoronganak és nyugtalanok, mert tudjátok, hogy már nincs sok időtök hátra, mert tudjátok, hogy nagyon sok a tennivalótok, és akik úgy érzitek, hogy van időtök, az nem azt jelenti, hogy mivel így érzitek, nem érzitek emellett a nagyobb célotok sürgetését vagy fontosságát, egyszerűen csak más szemszögből tapasztaljátok meg ezt és tudatában vagytok ennek.

Tehát, ezért, hadd adjunk egy kis ellentmondást, amelyen elgondolkodhatok. Azok közületek, akik úgy érzitek, hogy több, mint elég idejük van, most fordítsátok meg tudatosságotokat, és vegyétek észre, hogy bár van ennyi időtök, ami igaz, a lehető legjobban használjátok ki azáltal, hogy megtöltitek azt spontaneitással, azzal az erővel, amely képes rávezetni ezeket az álmokat és kívánságokat, hogy átéljétek álmaitokat a valós világotokba. Ragadjátok meg két kézzel az életeteket most, és ne késlekedjetek, hanem cselekedjetek, és jutalmat kaptok azért, hogy mennyi mindent megtehet ebben az életben, mert még nagyon sok a tennivaló.

Azok, akik aggódnak amiatt, hogy kifutnak az időből, ismerjétek el, hogy tisztában vagytok azzal a ténnyel, hogy nagyon sok a tennivaló és legyetek a pillanatban. Fogadjátok el ezt, mert tudjátok, hogy nagyon sok a tennivaló, és lesz elég időtök arra, hogy megtegyétek ezeket. Állítsátok be perspektívátok paradigmáját, és vonjátok össze ezeket a nézőpontokat, és vigyétek mindkét oldalt a tudat mélyebb szintjére, és nézzétek meg, hogyan használhatók fel arra, hogy minden rész felülemelkedjen jelenlegi perspektíváján, és meglássa ezt egy más szemszögből.
A tudatalattitok tudja, hogy sokkal nagyobb kép tárul elétek, mint aminek tudatosan tudatában vagytok. Elegendő pozitív energiát merítettek ahhoz, hogy továbbra is motiváljon a lélek és a szellem teljes és tökéletes felszabadulása felé vezető úton. A legyengítő identitások, amelyekhez ragaszkodtatok, már felszabadultak, több mint félúton vagytok. 

Most arra kérünk lazuljatok el, és adjátok át magatokat.

Engedd tehát, hogy a „tévhit démonja” elpusztuljon ennek a Kozmikus Törvénynek az erőteljes lángja által, és engedd, hogy a Föld Kapuk, a drágakő minőségű hatalmas szent sugarak feltöltsék testedet, és most arra kérünk, hogy add át magad azoknak a csodálatos színes sugaraknak, amik a Föld Anya testének magjából származnak.

Ezt az energiát motivációként és inspirációként nyújtja feléd, hogy a lehető legmélyebben megnyílj, és bízz egy Magasabb Rendben, amely a hatalmas bölcsesség, a szeretet és a kegyelem magasabb forrásából származik, egy olyan energiából, amely képes túllátni az alsó egódon, egy olyan energia, amely megérti a jelenlegi földi tudatosságod feletti törvényeket, és megnyugtat a jelenlétéről.

Föld Anya tartja ezt a jelrendszert a testében, és most arra kérnek téged, hogy add át magad, engedd, hogy a "tévhit démona" belezuhanjon a csakráidba érkező drágakő-minőségű színek kristályos sugaraiba, és lásd, ahogyan a téveszme minden démonát mind a hét fő csakrádban feloldják, felszabadítanak téged, teljesítve az álmot, teljesítve belső vágyaidat. Azok a vágyak, amelyek kiterjednek, kitágulnak és gyökeret eresztenek nagyobb tudatosságod jelenlegi emberi éned tudatán belül.

Érezd, hogy ezek a sugarak megnyitják csakráidat a kreativitás világa felé. Tudd, hogy ez a hét Föld Kapu segít abban, hogy fizikailag megmutasd az elért mélyebb tudatosság eredményeit, az éberebb tudatot, amely felé jelenleg haladsz, a mélyebb tudatosságot, amelyet jelenleg integráltál, és azt, amit már befogadtál és fizikai valóságod részévé tettél.

Fizikailag a világod a nagy változás forgatagában van. Fizikai tested kolosszális változásokon megy keresztül minden szinten. Tested atomjai a tudatosság, az éber tudat, a fény, az igazság és a szeretet magasabb frekvenciáira reagálnak, és vannak olyan részeid, amelyek most megadják magukat, az alsóbb egódon túli részeid is megadják magukat az engedélyed nélkül. Ennek az az oka, hogy ők a felsőbb egód, ezek azok a részeid, amelyek jobban tudnak, mint az alsóbb aspektus. Ez a belső alkimista, az a meghatalmasodott részed, amelyik tudja, hogy itt az ideje átadni magát, aki tudja, hogy itt az ideje, hogy bízzon a nálad nagyobb erőkben, azokban az erőkben, amelyek messzebbre látnak, mint te most. Adj hálát azoknak az erőknek isteni beavatkozásukért, amelyek megmutatják, hogy a tévhit egy démon, olyan amely megköt, a régi világhoz láncolva tart, a régi világba, ahol elfogadtad a hamis bizonyítékokat és illúziókat, a valóság látszataként fogadtad el és identitásod részévé tetted ezeket.

Érezd, ahogy Föld Anya köréd vonja szeretetét, miközben belső bölcsességét, belső erejét és bátorságát megerősítésként, jóváhagyásként és támogatásként nyújtja feléd, és megmutatja, mennyivel nagyobb vagy, mint ez a hamis bizonyíték, ez a hamis kép, ez az illúzió. Mennyivel erősebb vagy a hamis elvárásoknál, és hogy merész lépésekkel, a bátorságoddal és mindent másképp csinálva megváltoztatod a valóságod megjelenését.

Ha mindent másképp csinálsz, mélyebb tudatosságra teszel szert, és ez a mélyebb tudatosság a következő merész bátor lépésre sarkall. Minél többet teszed ezt, az élet annál inkább támogat téged ilyen módon, és még a kihívásokkal szemben is meglesz a kellő tudatosságod, a betekintésed, és ennek következtében a bölcsességed és a szereteted, hogy a lelked legmagasabb akaratának megfelelően cselekedj.

Vegyél egy mély lélegzetet, és engedd át magad a Föld Anya átalakító energiáinak, add át magad önbizalmának és hitének, a képességedbe vetett bizalmának, hogy átalakítod a régit, sikeresen azonosítod a valódi vágyaidat, miközben éber tudatod továbbra is megalapozza az általad teremtett új élet mély alapjait.

Most terjeszd ki az éber Tudat Kozmikus Törvényének Kozmikus Lángját és a csakráidon keresztül érkező drágakő sugarak energiáit a Föld Anya testébe. Terjeszd ki az energia hatalmas hullámát Kínára, itt rögzül le az éber Tudat Törvényének lángja. Terjessz ki egy másikat Japánra. Vetíts ki egy másikat Indiába. Egy másikat Szentpétervárra és végül Moszkvába Oroszországba.

Ezeket az energiákat most bolygószinten is kiterjesztik, és megnyitják a Víz Csakrák harmadik szintjét, amelyek a szexcsakrádban találhatók, kiterjesztik nektek, mint értékes egyéneknek, valamint a bolygótokon élők számára, tovább erősítve testedet és energiáidat a Víz Sárkányok visszatérésének idejére.

Azáltal, hogy megölöd a „tévhit démonát”, az éber tudatosság révén meghatalmasítod magad, a „káprázat és illúzió démona” elesik, és magával viszi a zűrzavart. A Víz Sárkányok elhozzák az életnek ezt az új áramlását a Víz Csakráidon keresztül, és arra kérnek téged, hogy jegyzeteld le, mik a vágyaid, és hogy aktiváld Víz Csakráid harmadik szintjét, és a tizenegy energia következő dimenziója, a Víz Csakra, amely immár harminchárom csakra, tizenegy dolgot kell leírnod, függetlenül attól, hogy mik azok, többé nem választod azt, hogy része legyen ezeknek az életedben. Az energia három szintje, amelyek most egyesülnek, és segítenek fizikailag manifesztálni azt, amire igazán vágysz. Ez a tizenegy dolog, amit fel kell sorolnod, olyan dolgok, amiről tudod, hogy már nem fontosak az életedben, majd kezdd el leírni az ellentétüket, mert azt fogod látni, amiről már tudomást szereztél, az megmutatkozik, amire már nincs szükséged. Három energiaszint, amelyek most egyesülnek, és segítenek fizikailag manifesztálni, azt amire igazán vágysz. Ne csak 5 percet tölts el ezzel, fektess bele némi időt, mert az energia befektetése fel fogja tárni számodra az energiáid rejtett szintjeit és nagyobb tudatossággal ajándékozz meg, ezért az utolsó három törvény – huszonnégyes, huszonötös és ez a huszonhatos törvény harminchárom új energiapontot hoz létre a testedben a Víz Csakrák formájában, megnyitva kreativitásod, a női esszenciád zsilipjeit, és a képességed, hogy az Élet Szent Vizével áramolj, hogy lemosd a régit, és gyökeret eressz a tudásban és az önátadás rutinjában, bízva a magasabb tervben, másnak lenni, másként cselekedni, másként választani, és mindeközben nagyobb tudatosságra, mélyebb bölcsességre szert tenni, és erőteljes átalakulást hozva az életedben. 


Képzeld el egy pillanatra, hogy mennyire másnak fogod magad érezni, és mennyire más lesz az életed, ha legyőzted azt, ami most kihívás elé állít. A kihívások leküzdésének egyik módja jelenleg az, ha az ellenkezőjére összpontosítasz. Az áldások és a jutalmak, amelyek a türelmedért és a kitartásodért érkeznek, és a bátorságodért, hogy megengeded magadnak, hogy elengedd a „tévhit démonát”, más szóval mindazokat a hamis hit/hiedelemrendszereket, amelyek akadályozták a fejlődésedet, mindazokat, amelyek megfosztottak attól, hogy erősebbé és függetlenebbé válj, és azt éljed meg, amire igazán vágysz.


Ezen Kozmikus Törvény egy kulcs, lángjának fénye világítja be a sötét éjszakát, és ezek a Föld Kapuk bevezetnek benneteket belső világotok szent csodáiba, hogy valóban egy másfajta külső valóságot teremtsetek, mert kiérdemeltétek a jogot ennek megtapasztalására, elvégeztétek a munkát, és folytatjátok a munkát továbbra is, és az Anya/Atya Isten által megtestesített tudatosság, amely motiválta és inspirálta őket, hogy megteremtsék azokat a kiváló lényeket, akik mindannyian vagytok, folyamatosan növekszik a tudatosságban minden alkalommal, amikor ezt teszitek, mert ahogy kiterjesztitek a tudatosságotokat, nagyobb potenciálotok láthatóvá válik a világ többi része számára is, és amikor ez az erő és fény látható számotokra és a világ többi része számára, az Anya/Atya Isten új fénnyel lát el, és mélyebb szinten ismeri fel nagyszerűségüket, egyszerűen azért, mert megvan ez bennetek. Ez nem jelenti azt, hogy az Anya/Atya Isten tudatlan bármiben is, csak annyit mond, hogy amikor felébredsz, a kép világosabb lesz, a színek pedig felerősödnek.

A tudatosság egy új sugara lélegzik az általad teremtett élet képe alatt, és az Univerzumban minden dolog jobban felfigyel rád, mert fényesebb vagy, erősebb és ragyogóbb, magabiztosabb vagy. Ez a magabiztosság arra késztet, hogy lényed minden porcikájával átöleld az életed, hogy hálát adj azért, amiről tudsz, az elsajátított képességekért, az áldásokért, amelyeket kaptál, és ez lesz a hajtóerő, hogy túllépj azokon amik jelenleg korlátoznak, gátolnak és akadályoznak.

Megtetted korábban, most is megteszed, és újra meg fogod tenni. Túl fogsz emelkedni mindenen, ami most rád nehezedik, megszabadulsz tőle, csak légy türelmes még egy kicsit, tarts ki még egy kicsit. Olyan közel jársz céljaid eléréséhez, mi pedig a célvonalnál vagyunk, megvilágítjuk a fényt, hívunk, bátorítunk, várakozással ünnepeljük a hazatérésedet, átlépve azt a határvonalat, ahol belépsz az öntudatosság, a tudatosság és az elfogadás kiterjesztettebb világába, és ünnepelni fogunk, amikor megérkezel, örülve annak, hogy az energiád kiterjedt, hogy megnövekedett és hogy te mint egy lélek emberi alakban egy újabb beavatást fejeztél be. Felkaroltad Autentikus/
Hiteles Éned egy másik aspektusát, és elsajátítottad a belső alkímia egy másik szintjét. Ez mindig nagy ünneplésre ad okot, mert felemelkedtél, feljebb emelkedtél egy további lépcsőn a mennyországba vezető lépcsősoron, a személyes mennyországodba, amely a mennyország nagyobb kiterjedésének számos palotájából áll, mindannyian egyesültök a kegyelemmel teli és elszánt erőfeszítéseitek által, hogy megerősítsétek magatokat, és ne adjátok fel önmagatokat, és soha ne adjátok fel az életet, mert az életeteket érdemes élni.


Minden lélegzetvételeteket megérdemlitek, mert képesek vagytok pozitív és észrevehető változást elérni a Földön a választott életetekkel, az általatok választott cselekvésekkel, valamint azáltal, hogy mélyebb és erősebb köteléket alakítotok ki önmagatokkal és azokkal, akiket szeretek, akik a legjobbat akarják nektek, azokkal, akik bátorítanak, gondoskodnak rólatok és vigasztalnak, és hívnak, hogy jöjjetek a fénybe, bízzatok bennük, elengedjétek, és hagyjátok, hogy a szeretet vezessen titeket az energia felé, amely folyamatosan motivál és feltölti a szeretettartályotokat. 

Legyetek békében, tudván, hogy van egy isteni terv, isteni tervezésűek vagytok, és ez a terv isteni módon, tökéletes, harmonikus és csodálatos módon fog megnyilvánulni. Ez egy ígéret, mert a Változás Törvénye elkerülhetetlen, és meg fog történni. Megadtad az alaphangot, elgurult a labda.
Veletek vagyunk. Őrangyalaitok veletek futnak, és minden erőfeszítéseteket megünnepeljük.

Vegyél még egy mély levegőt be, majd lélegez ki teljesen, miközben hálát adsz mindazért, amit átéltél. Adj hálát Föld Anya testének erőteljes sugaraiért, ami a testében képződnek drágakövek formájában, amelyek feléd nyúlnak. Adj hálát a bátorságáért, a világosságáért és azért, hogy példaképként nézhetsz rá, hogy bátorságra, kitartásra motiváljon, és soha ne fogadd el a korlátokat életed meghatározó és döntő tényezőjeként.

Szabadok vagytok, szeretteim, gyertek velünk, és hagyjátok, hogy tovább növekedjünk. A szeretetünk veletek van.

Mária Magdolna vagyok, au revoir.






Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk

 

Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 29

Fordította: Hatejer Emese

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket az isteni fény és isteni szeretet jelenlétében.

Sokan közületek úgy érzik, mintha a kihívások intenzitása fokozódna. Ez bizonyos mértékig igaz. Az ok, amiért ez igaz, az az, hogy a folyamataitokat felgyorsították, hogy a lehető legnagyobb teret nyerjétek el, úgymond, ezen hatalmas változás és átalakulás idején.

Bennetek vannak a tudatosság darabjai; önmagatok sebesült részei, és ezekhez a részeitekhez beszélünk most, bátorítva őket, hogy jöjjenek elő, hogy megtörténhessen a gyógyulás, és ezek a részek különösen a megbocsátással kapcsolatos kérdésekhez kapcsolódnak.

A Megbocsátás Törvényét nagyon fontos megérteni. Létfontosságú szerepet játszik a gyógyítás törvényének teljes körű alkalmazásában. A megbocsátás a feltétel nélküli szeretet egy másik szintjére tanít, és megmutatja, mit követel meg tőletek ahhoz, hogy a legjobban fejlesszétek kapcsolatotokat életetek minden területével, és általában az élettel.

Leggyakrabban, ha belül vannak sebesült részeitek, ezek gyakran tudatalatti szinten motiválnak. Ezek a sebzett részek elsősorban negatívan motiválnak, aminek eredményeként kötődtök legyöngítő identitásokhoz, és gyakran öntudatlan mintává válnak, ami blokkolja azt a képességeteket, hogy életeteket olyanná alakítsátok, amilyenre valóban vágytok. Ez akadályozza a megbocsátó képességeteket is.

Néha a megbocsátási folyamat arról szól inkább, hogy önmagunknak bocsássunk meg, mintsem arról, hogy mástól kell bocsánatot kérnünk. De amikor az egyén meg tud bocsátani magának, akkor a másiknak lehetősége van megengedni magának, hogy megbocsásson, ha ez a helyzet. A bűntudat abból táplálkozik, hogy valaki képtelen megbocsátani önmagának. Most, amikor a sérült tudatosság állapotában vagytok, ezek a részeitek abból az eredeti folyamatból táplálkoznak, amely ezt a referenciapontot kikristályosította a tudatotokban.

Minden alkalommal, amikor bűntudatot éreztek, ha olyan helyzetben vagytok, hogy meg kell bocsátanotok, vagy minden alkalommal, amikor haragot és neheztelést éreztek egy másik ember iránt, megbocsátást követelve, feladjátok az erőtöket. Elszivárogtatjátok az energiátokat. Energiátokat a bűntudatotoknak adjátok, vagy az esetleg érzett haragnak és neheztelésnek adjátok át az erőtöket. Ez elgyengíti és elvakítja a látásotokat, aminek eredményeként képtelen lesztek megbocsátani. Ehhez mélyen át kell kutatnotok a lelketeket, egyszerűen azért, mert lehet, hogy egy részetek a bűntudatból táplálkozik, vagy a haragból és a neheztelésből táplálkozik, még akkor is, ha ez személyes erőtök bizonyos aspektusaiba kerül.

Ezért kell feltennetek magatoknak a kérdést, hogy mit hoztok ki abból, ha tápláljátok a bűntudatot, a haragot vagy a neheztelést? Mit tesz ez számotokra? A harag és a neheztelés esetleg emlékeztet arra titeket, hogy éltek? Biztonságosabbnak érzitek magatokat, ha vannak úgynevezett „ellenségeitek”, akiket karnyújtásnyira tarthatok, akik általában megerősítik azt a meggyőződését, hogy senkiben sem lehet megbízni, vagy esetleg bennetek sem lehet megbízni? Honnan származik az eredeti program? Látjátok, mindennek, amit éreztek, számos rétege van, és ha az, amit éreztek megfoszt az erőtöktől, akkor foglalkoznotok kell vele, hogy megengedhessétek, hogy a Gyógyítás Törvénye átvegye az uralmat.

Tehát most arra kérlek, hogy csukd be a szemeidet, ha még nem tetted volna meg, és lazítsd el a testedet, üdvözöld a Föld Kapuk energiáit. A Föld Kapuk szintén kapcsolódnak az 55 kozmikus lánghoz, amelyeket St. Germain gyűjtött be. Ez a különleges energia elvezet téged egy olyan helyre, ahol el kell kezdened megérteni, hogyan hat a tudatosságod a földi valóságodra. Átmentél a Tűz Kapukon, a Szellemet jelképező átjárókon, a Levegő Kapukon, amelyek a Magasabb Elmét, a Magasabb Értelmet képviselik. Átmentél a Víz Kapukon, ami az energia, az átjáró az érzelmi intelligencia dimenziójához kapcsolódnak. Most, amikor a Föld Kapuja előtt állsz, meg kell tanulnod, mit jelent az energiát a valóságodon belül tudatos szinten leföldelni.

Egész életedben energiát földeltél a fizikai valóságodban. Ez elsősorban a tervrajzod alapján készült, amelyet erre az életre kiosztottak. Egy tervrajz, amelyet gondosan állítottak össze az érdekedben, azon alapulva, amit választotál erre az inkarnációra. Életed nagy részében ezek a tudattalan kiváltó tényezők határozták meg életed minőségét, tapasztalatokat, azt, hogy hogyan bántak veled és hogyan kezelted az életet. A fájdalom és a szenvedés része volt az összes tervrajzodnak. A különbség most az, hogy egy teljesen új spirituális valóság birodalmában állsz a Földön. Ez a valóság soha nem volt olyan mértékben része a kollektív emberi tudatnak, mint most. Ezért létfontosságú, hogy felfogd, mit jelent tudatos szinten dolgozni ezekkel az energiákkal, és kapcsolatba lépni belső bátorságoddal és erőddel, hogy teljesen szembenézhess önmagaddal; a sebekkel, a démonokkal és az árnyékokkal, és megértsd, hogy van valami, ami nálad sokkal nagyobb hatással van az életedre, és ez a valami, ami sokkal nagyobb nálad, a külső világ Szellemei az Univerzumban, valamint azok a részeid, amik az erődítményeid/védekezéseid és sebeid alatt rejlenek.

Most eljött az idő, hogy átadd magad a megbocsátás erejének. Ez lehetővé teszi a Víz Csakrák második szintű energiáinak integrálását, amelyek a szexcsakrádon belül találhatóak. Amikor először átadtuk a Víz Csakrák információit, arra kértünk téged, hogy vizsgáld meg félelmeid 11 aspektusát, hogy egyenlővé, de ellentétükké változtasd őket. Most megismétled a folyamatot, és készíts egy listát tizenegy emberről vagy helyzetről, amelyeknek meg kell bocsátanod, legyen az önmagadnak való megbocsátás, vagy az abban a helyzetben lévőknek való megbocsátás. Most ismételd meg a folyamatot, és készíts egy listát 11 emberről vagy helyzetről, amelyeknek meg kell bocsátanod, legyen az az önmagadnak való megbocsátás, vagy az abban a helyzetben lévőknek
való megbocsátás. Alkalmazd ugyanazt az egyenlő, de ellentétes folyamatot, ezért hogyan képzeled el, vagy érzed, hogyan fogod érezni magad, ha ezek az energiák felszabadulnak? Mit gondolsz, hogyan fogsz érezni, ha megbocsátottál az illetőnek vagy a helyzetnek? És még az is előfordulhat, hogy a megbocsátási folyamat részei elsősorban azok, hogy ismételten meg kell bocsátanod magadnak a meghozott vagy meg nem hozott cselekedeteidért és döntéseidért, amelyek megfosztottak hatalmadtól. Talán olyan időkben, amikor igent mondtál, és nemet kellett volna mondanod. Vagy amikor nem hallgattál az intuíciódra, vagy elutasítottál valakit bármilyen okból. Ez nem igazán számít. Az a fontos, hogy megértsd, ha ragaszkodsz ehhez a nehezteléshez, haraghoz és bűntudathoz, az megfoszt hatalmadtól, legyengít. Azokban a helyzetekben, amikor megbocsátasz másoknak azért, amit veled tettek, lehetőséget adsz nekik, hogy megszabaduljanak ugyanazoktól a legyengítő érzésektől, amelyekkel talán te is küzdesz.

Tudd, hogy ezek az energiák mindig váltakozó mozgást hoznak létre, felszabadítva minden érintett felet. Ha megbocsátottál magadnak valamit, amit mással tettél, akkor nem kell arra várnod, hogy a másik megbocsásson neked a valóságodban. Lehet, hogy az a személy továbbment, vagy megszakadt vele a kapcsolat, de elég, ha megbocsátasz magadnak. Ne késleltesd ezt a folyamatot azzal, hogy mások megbocsátására vársz.

A Föld Kapuk megmutatják, hogyan használd fel tudatos elméd erejét, és hogyan irányítsd szándékaid energiáit olyan irányba, amely pozitívan hatnak rád. Abban az irányban, amely továbbra is felszabadít a régi tanulási minták alól, amelyekhez hozzászoktál, az eredeti terv alapján, amelyet ebben az életben meghatároztál. Eljutottál arra a pontra az életedben, ahol felkínálják neked az eszközöket, és megmutatják a kijáratot és a belépési pontot a meghatalmasodott emberi lények új világába, ahol felülemelkedsz a végzeteden, ahogy azt már annyiszor leírtuk, és új értelmet nyersz az életedben, és ennek az új életnek az értelme a bölcsességet és a szeretetet megtestesítő eszközök célirányos alkalmazása, amelyek a hitelesség/autentikusság váltakozó útjait tárják fel előtted.

A Föld Kapuk sokkal sűrűbb rezgést (testesítenek meg), mint a többi kapu, amivel eddig dolgoztatok. Ez most elvezet titeket a fizikaiság pontjához. Ez életetek válaszútjához vezet, ahol olyan döntéseket kell hoznotok, amelyek hatással lesznek fizikai valóságotokra; más szóval a földi életetekre. Miközben átvezetünk titeket ezeken a Föld Kapukon, szeretteim, látni fogjátok, hogyan beszélnek hozzátok a földi életetek különböző aspektusai, felfedve számotokra jelenlegi tudatállapotukat, ami vagy lehetőséget ad számotokra fizikai életetek bizonyos aspektusainak száműzésére, azoknak a száműzésére, amik a múltatokat tükrözték és már beteljesedtek, vagy lehetőséget ad a földi életetek bizonyos aspektusaiban már jelenlévő erő fokozására.

A földi valóság ebben az időben választási lehetőséget kínál, és a választási hatalmatok a szeretet és a félelem motivációja közötti választás képességében rejlik. A motiváció e két aspektusáról hosszan beszéltünk sok közvetítésünkben. Most azonban bizonyos szintű fizikai, gyakorlati alkalmazásban lesz részetek ezekből a leckékből. A jelen pillanatában lenni szintén létfontosságú. Mert ha jelen vagytok, a pillanatban vagytok, akkor gyakorlatilag tudatosan alkalmazhatjátok a tanultakat, ezzel is növelve tudatosságotok erejét.

Tehát amikor eljövünk, hogy ezeket az energiakapukat átadjuk nektek, arra kérünk benneteket, hogy ne feledjétek, hogy ez fizikai, a szerkezet fizikai (szintű) változást hoz. A Föld Kapuk mélyen behatolnak a Föld Anya testébe, ahol is a többi kapu a Föld Anyán túli világok mélyebb aspektusaiba vitt, most pedig bemerészkedtek az ő világának földalatti világaiba, és sok olyan árnyék aspektussal fogtok találkozni, amelyek tartalmaznak néhányat a legnagyobb erősségeitek közül és önmagatok olyan részeit, amelyekről elfelejtettétek, hogy léteznek.

Azt szeretném, ha most elképzelnéd magad a Föld Anya testén fekve, érezve, hogy az energiája támogat téged, érezve a teste szerkezetét a tiéd alatt. Képzeld el, hogy az energiád és az ő energiája eggyé válik, és üdvözöld őt a testedben, és fogadd őt fizikai életed tudatosabb részeként. Valójában, ő az, aki életben tart nagy részében azzal, amire szükséged van a fizikai életben maradáshoz. A teste táplálja azt, ami el van ültetve benne, és amit beviszel a testedbe (táplálékként). A teste táplálja azt, amit lenyelsz, ami nem csak a növényi vagy a zöldség királyság. Testének ásványi anyagait és tápanyagait folyamatosan használják, hogy harmóniát és egyensúlyt teremtsenek a fizikai testetekben.

A Víz csakrák és a Föld csakrák kombinációja lehetőséget teremt számodra, hogy túllépj mélyen rögzült hit/hiedelemrendszereid és téves hozzáállásaid száraz aspektusain, amelyek az gyökércsakrádban, a Föld Elemben tárolódnak. Ha a gyökércsakrádat nem táplálja bölcsesség és szeretet, az egészséges érzelmek, teljesen integrált erő és magasabb tudatosság, akkor a gyökércsakrád terméketlen/meddő földdé válik. A Vízcsakrák öntözik a Földet, más szóval a gyökércsakrádat azokkal az érzelmi és kreatív energiákkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy termékeny talajt hozz létre életed magvainak elültetéséhez! Amikor a Földet a kreativitás, a szeretet és a bölcsesség vize táplálja, nem próbálsz behatolni a kőkemény földbe, a föld laza, könnyebb beleásni és a mélységbe ásni, nem csak felfedezed, mi rejlik a Föld Anya testének felszíne alatt, vagy a gyökércsakrád felszíne alatt, de megteremted azt a teret is, ahová biztonságosan elültetheted ezeket a magokat. Emlékezz tehát erre, és minél jobban megengeded a Vízcsakráknak, hogy támogassanak téged az Élet Vizének harmonikus átfolyásával, annál könnyebb lesz a Földcsakrádat jól megöntözni.

A tudatosság egyik szintje sem létezhet a másik nélkül. Egyesek vitatkozhatnak, és azt mondják, hogy az emberben csak egy tudati szint van jelen a viselkedésének megfigyelése alapján, azonban e mögött a tudatalatti és tudattalan tudatosság számos szintje rejlik, amelyeket az emberi tudat nem integrált, vagy nem vált tudatossá ezek felől. Ezért a Föld Kapuk új utat törnek, még tovább nyitva a belső világ felé vezető ajtókat, mélyebbre visznek tudatalattid és tudattalanod földalatti világaiba, hogy ne motiváljanak láthatatlan erők, amelyek ide-oda taszigálnak, fokozva félelmedet, szorongásodat, zavarodottságodat és időnként téveszméket és illúziókat okozva, amelyeket valóságként fogadtál és fogadsz el. Soha ne felejtsd el, mit jelent a félelem – hamis elvárások (és bizonyos esetek, bizonyítékok), amelyek valósnak tűnnek. Nyilvánvaló lehet számodra, hogy nem szeretsz, mert szeretetlenül viselkedsz magaddal és másokkal szemben, de ez a valódi, alapvető esszenciád? Nem, ez nem az! A bizonyítékok azt mutatják, hogy van egy probléma, amelyet meg kell gyógyítani, együttérzésre van szükség, és képesnek kell lenned arra, hogy más módon tápláld magad. Nincs helye kifogásoknak. Az ember nem kereshet kifogásokat az elakadásokra, különösen akkor, ha nem hajlandó semmit tenni ellenük.

Sokszor hallottátok már, hogy ti lesztek az a változás, amelyet látni szeretnétek a világban, és ez pont itt van most. A Föld Kapui ezt hozzák magukkal. Ez az a pillanat, amikor beillesszük ezeket az energiákat a Föld Anya testébe, és amikor a Kristály Kapukkal érkező Kristálycsakrák aktiválódnak, amelyek aztán kikristályosodnak a Föld Anya fizikai voltának belső struktúrájában, egyesítve a tudatosság minden szintjét, és amikor ez a testében tetőpontjára ér, akkor ez egy csodálatos, kolosszális energiahullámot szabadít fel az egész emberiség számára. A nyitott szívűek pedig felismerik ezt, és továbbra is példát mutatva vezetek, hogy energiák, és Fényvivők legyetek világotok többi része számára.
 
Most még mélyebbre fogjuk vonni az energiátokat a Föld Anya testébe, és ezen a helyen vagy egy új kapcsolat kialakításába kezdesz, vagy megerősíted a jelenlegi kapcsolatodat az ő világának energiaterületeivel, tehát a tündérbirodalommal. Ezeknek a lényeknek a világa, akik a testében, a hegyekben élnek. Kapcsolatba léptél azokkal a lényekkel, akik a víztestekben élnek, a testén és a testén belül. Ez is magasabb és erősebb szintre fog kerül.

Ezért arra kérlek, hogy teljesen add át magad, engedd meg, és tedd lehetővé, hogy képzeleted elvigyen egy utazásra a belső világba, ahol lehetőséget kapsz arra, hogy találkozz még több családtagoddal, akik jelenleg más testben vannak, mint a tiéd, mégis megtestesítik a szeretet és bölcsesség ugyanazon az esszenciáját, amelyből létrejöttél, és amelyen keresztül létrejöttél, és amelyen most át fogsz haladni, hogy egy magasabb létállapotot érj el, belül és kívül. Érezd, ahogy a Föld Anya testének belső energiái a tiédbe ömlenek, összegyűlnek a gyökércsakrádban, Fénye és alapvető lényegi mag ereje beágyazódik a Föld Csakrádba.

Egy pillanatra gondold át, minek is volt kitéve a Föld Anya, a visszaélést és bántalmazást, aminek alávetették. Testét bányászattal erőszakolták meg. Vannak, akik kísérleteznek a testével, bombákat robbantanak fel a testén, mélyen belefúrnak teste magjába, mindezt egyesek, öntudatlan lényekként teszik és másokat pedig, egyszerűen a kapzsiság motiválja. Mindennek ellenére, aminek ki volt téve, még mindig erős, bár ezen a ponton sebezhető, rendkívül sebezhető, és sokkal gyengébb, mint korábban volt. Válaszolt a változás felhívására, és megengedi a testének, hogy megbocsásson, elengedjen. Kioldási pontjait aktiválták. Emiatt vulkánok törnek ki, földrengések történnek, a föld sárcsuszamlással mozog, és sok más úgynevezett „földi változás” zajlik folyamatosan. Ez a bizonyíték arra, hogy hajlandó megengedni a testében bekövetkező természetes változásokat.
 
Azt akarom most, engedd meg, hogy az iránta érzett szereteted kiáradjon a szívcsakrádból, és feltöltsd vele a testét. Húzd az energiát a Forrásból a szívébe, és terjeszd ki felé. Adj neki egy gyógyítást. Simogasd meg a belső világát azzal a képességeddel, hogy táplálj, gondoskodj és együttérző legyél. Érezz együtt azzal, amin keresztülment. Ismerd el, mennyi erő és bátorság kellett neki, hogy ellenálljon mindennek, aminek ki volt téve. Még mindig ad. Továbbra is támogat titeket, továbbra is lélegzik, és a szíve továbbra is dobog.

Most fogd ezt az energiát, és fordítsd magadra, mindennel együtt, aminek ki voltál téve, minden kihívással, amellyel szembesültél, még mindig lélegzel, a szíved még mindig dobog. Lehet, hogy nagyon kiszolgáltatott helyzetben vagy. Gyengébbnek érezheted magad, mint korábban. Elérkezett azonban az ideje, hogy megtörténjenek a nagy változások, és hogy a földi valóság felülemelkedjen azon, aminek alávetette a tudatlan és kapzsi tudatosság. És az intelligenciád spirituális, intellektuális és érzelmi szinten elhozza neked az erőt, hogy szeretet és bölcsesség által motiváltan vezesd az életed.

Miközben mindezeket az energiákat a testedbe húzod, azokat amelyeket a Föld Anyának is adtál, ő is hasonló vibrációkat küld a testedbe, az energiacsereként, és megköszöni neked, hogy ebben a pillanatban megragadtad a lehetőséget, hogy elismerd, hol tartasz életednek ezen a pontján, és hogy tudatos cselekvés mellett döntöttél az átalakulás és az átváltozás érdekében. ami már nem támogatja a fejlődésedet.
 
A Föld Anya most hét Szent Drágakő Sugarat terjeszt ki a testedre, amelyek összekapcsolódnak tested hét csakrájával. Ezek a Drágakő Sugarak a Föld kapui, és lehetővé teszik, hogy felfedjék magukat előtted egyszerűen a csakráidba érkező színek által. Lélegezz be őket, és add át magad az első hét Föld Kapu és a huszonötödik kozmikus törvény aktiválásának, és fogadd el az erődet a megbocsátásra és feléd érkező (neked való) megbocsátásra.
 
Engedd meg, hogy ez az energia most átáramoljon a Föld Anya testén, és lángra lobbanjon a Földön Dániában, az Amerikai Egyesült Államok területén, Afrika kontinensén, Oroszországban Szentpéterváron és Moszkvában. Ezek az energiák, megtartva a lángokat, most kiterjesztik fényüket az egész bolygóra, és befejezik a Vízcsakráid második szintjének megnyitását, amely a szexcsakrádon belül található. Ez erősebb gondnokságot hoz létre, hogy a Víz Sárkányok és lovasaik visszatérése zökkenőmentesen, kecsesen, könnyedén és harmóniában történhessen.

Vegyél egy mély lélegzetet be, lélegezz ki teljesen, és mondj hálát a Föld Anyának azért, amit most tapasztaltál. Adj hálát magadnak, hogy úgy döntöttél, hogy elindulsz a Föld Kapu beavatások ezen utazásán. És adj hálát az életnek azért az életért, amit adott neked, mert felkészített erre az időre, felépítette a tudatosságodat, egészen addig a pontig, ahol már képes vagy tudatosan felismerni azt, ami legyengít és demotivál téged.

Nagyon gyengéden kezdd el visszahúzni a tudatosságodat a fizikai testedbe, tudva, hogy szilárdan legyökerezteted magad a Földön, ahogyan a mennyben vagy, és hogy az előrefelé vezető út egy másik fizikai valóságot hoz létre számodra, azt amelyet tudatosan szándékozol létrehozni, az adott pillanatban hozott döntéseid és választásaid alapján. Ezért élj a pillanatban, és ezzel egy másik jövőt teremtesz, nem csak magadnak, hanem a Föld Anya minden lakójának is.
 
Mindannyian megtalálhatjátok a békét, a felszabadulást és az erőt, hogy felülemelkedjetek azon, ami már nem szolgál benneteket.
 
Mária Magdolna vagyok, és irántatok érzett szeretetem mindig jelen van. Au revoir.



Mária Magdolna - A Gyógyulás Törvénye és a 141-144. Víz Kapuk

Mária Magdolna - A Gyógyulás Törvénye és a 141-144. Víz Kapuk


 

Közvetítette: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 26

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket a fény és szeretet isteni jelenlétében.

Örömmel tölt el bennünket, hogy mindannyiótokkal jelen lehetünk ebben a pillanatban, amikor elhozunk egy újabb Kozmikus Törvényt. Ezek a törvények arra valók, hogy az idő minden pillanatában a lehető legmélyebb szinten segítsenek felébredni, és folytassák a támogatásukat az önismeret fenntartásában és elsajátításában.  

Azáltal, hogy tisztába kerültök önmagatokkal, érzelmeitekkel, érzéseitekkel, gondolataitokkal és cselekedeteitekkel, erősebbé válik az önerőtök, és ekkor olyan erős helyzetbe kerültök, hogy valóban képesek vagytok szabad akaratotokat használni, és olyan döntéseket hozni, amelyek gyógyítanak és elhozzák számotokra az elme, a test és a Szellem felszabadulását oly módon, ami valóban szabaddá tesz, hogy azzá váljatok, amik csak lehetek.

A félelem az, ami gátolja a lélek és a Szellem azon képességét, hogy eggyé legyenek és szabaddá váljanak, mert a lelket nagyon gyakran még mindig befolyásolhatja az alsóbb egó azon törekvése, hogy biztonságban tartsa magát, ezért az öntudatosság létfontosságú összetevője a tetteitek/cselekedeteitek megértésének, és elkezditek jobban tudatosítani a tudatalattitokból hozzátok érkező üzeneteket.

A tudatalatti viselkedés felismerése, mind a pozitív, mind a negatív, létfontosságú, mert ha ez egy negatív, bevésődött hitrendszer/hiedelemrendszer, akkor ez szabotálja az erőfeszítéseiteket és blokkolja a gyógyulási folyamatot. Sokan gyakran frusztráltnak érzik magukat amiatt, hogy képtelenek teljesen megérteni motivációikat, azonban a türelem és a kitartás mindig kifizetődik. Az ismétlés váltotta ki mélyen fekvő félelmeiteket és gátolja a hit/hiedelemrendszereket és hozzáállásokat. Nem fogjátok átalakítani őket egy nap vagy egy hét alatt, de átalakíthatjátok őket, ha türelmesek vagy kitartóak vagytok egy olykor nagyon hosszú ideig tartó időszakig, a megvilágosodás pillanatáig, a felismerés pillanatáig, ez a fordulópont a gyógyulási folyamatotokban, és ez az, amikor felismeritek, hogy elsajátítottatok egy bizonyos aspektust, és a betekintésen/bepillantáson keresztül fakadó bölcsesség az, ami felszabadít, ami szabaddá tesz, hogy felülemelkedjetek a régin, hogy felülemelkedjetek a hamis elvárásokon, amelyek akkoriban valóságosnak tűntek számotokra, és felfedezitek a félelmeitek mögött rejlő erőt, azt a motiváló belső fényerőt, amely int nektek, és arra hív, hogy ereszkedjetek le, és fedezzétek fel, mi rejlik félelmeitek mögött.

Nagyon gyakran felfedeztek néhányat a legnagyobb tehetségeitek közül, azokat a részeiteket, amelyek a félelem alatt rejlenek. Az egyetlen ok, amiért nem fedeztétek fel ezeket még, az az, hogy korábban nem volt bátorságotok ennek mélyére bemerészkedni, de a mostani bátorságotok és merész természetetek gazdagon megjutalmaz majd, ha felülemelkedtek rajta, ha megragadjátok az alkalmat, hogy megtapasztaljátok a mágiát, a csodák, amelyek megnyilvánulnak az életben, amikor átadjátok magatokat a célotok isteni tervének.

A Gyógyítás Törvénye az, a gyógyítás természete az, amit most vagy korábban elmondtam. Ez más törvények csúcspontja, az Átadás/Megengedés Törvénye és a Visszavonulás Törvénye, mert nagyon gyakran, amikor megengeditek magatoknak, hogy visszavonuljatok, és belemenjetek a csendbe, belépjetek a testetekbe, akkor a néma suttogás az intuícióhoz szól, és ösztönösen tudjátok, hogy valamit tennetek kell. Ösztönösen tudjátok, mit kell tennetek, és ha nem látjátok a teljes képet, az nem számít, mert abban a pillanatban tudjátok, mi legyen a következő lépés, és akkor megélhetek minden napot, úgy ahogy jön, tudva, hogy egy szent mintázat bontakozik ki előttetek, amely megérti valódi szükségleteiteket, amely képes kielégíteni a valódi szükségleteiket, amikor átadjátok magatokat, és megengeditek a gyógyulásnak, hogy végbemenjen.

Akkor engeditek meg a gyógyulást, ha elengeditek a félelmekbe vetett hithez való ragaszkodásotokat, amelyek életetek számos ciklusa óta kísértenek. Amikor ilyen módon cselekszetek, amikor úgy döntötök, hogy elég, és beleléptek önmagatokba, akkor képesek vagytok felülemelkedni a végzeteteken, és megélni valódi sorsotokat, amelyet a bölcsesség, az én és a szeretet igaz megértése irányít, és ez az, amikor a Szellem és önmagatok számos magasabb aspektusa egyesülhet veletek, és több kincset tárhatnak fel előttetek, mélyen gazdagítva az életeteket.

A gyógyulás nem egy intellektuális kísérlet arra, hogy megpróbáljuk kitalálni a kiutat egy folyamatból vagy egy helyzetből. A gyógyulás a teljes elengedés, a pillanatnak való önátadás, annak elfogadása, hogy abban a pillanatban az lesz, aminek lennie kell, és ha megpróbáljátok ezt erőltetni, ha próbáljátok megtagadni, nem számít, hogy mi lesz, aminek lennie kell, az van és lesz, és ami mindig is így lesz.

Az öntudatosság lehetővé teszi számotokra, hogy felismerjétek azt, ami készen áll arra, hogy foglalkozzatok vele és elmélyedjetek abban azért, hogy az igazi gyógyulás megtörténjen. Ezek az önmagatok iránti mély együttérzés pillanatai, mert együttérzés és bölcsesség kell ahhoz, hogy megszólítsatok egy olyan részt, amely sebesült/sebzett, és amely bántott titeket, nem szándékosan, hanem egy hamis elvárás, egy hamis program, olyasvalami végett, amit egykor a múltban belétek neveltek, és az életetek egyedi perspektívájává vált, ez az egyetlen referenciapont, amelyre mindig hivatkozhatok.

A gyógyítás valódi természete túlmutat minden védekezéseteken, és lerombolja azokat, azonban abban a pillanatban bátornak kell lennetek, és továbbra is átadni magatokat, és megengedni, bárminek, hogy előtérbe kerüljön, felemelkedjen, hogy szemtől szemben találkozhassatok vele, akkor a képességeteket önmagatok maghatalmasításának egy teljesen új szintjére fordítjátok/állítjátok, akkor feltétel nélkül látjátok magatokat, és abban a pillanatban elfogadjátok, hogy ez az aspektus eddig akadály volt, de mivel tisztában vagytok vele, az már nem akadály most már eszközzé válik, eszközzé, amelyet arra használhatok, hogy átalakítsátok az életeteket, hogy más szemszögből nézzétek meg, milyen a hozzáállásotok vagy hitetek, és továbbra is megvilágítjátok önmagatok egykor észlelt sötét részeit, és átadva magatokat abban a pillanatban, hogy felfedezzétek, mit kell mutatnia nektek, az az, ami képessé tesz titeket a bölcsességben való növekedésre.

Ez az, amikor valóban a választás, a szabad akarat hatalma előtt álltok úgy, hogy úgy döntötök, hogy mélyebbre néztek önmagatokba, ez a szabad akarat, ami elősegíti, hogy olyan választást hozzatok, amely meghatalmasít/feljogosít titeket, és amikor ezt a döntést hozzátok, akkor ismét azt választjátok, hogy kitartotok mellette, akármilyen megpróbáltatás is legyen, mert tudjátok, ha azt akarjátok, hogy a dolgok megváltozzanak, akkor másképp kell csinálnotok a dolgokat, és kitartani, ez egy választás, ami önmagatok megerősítését/meghatalmasítását jelenti.

A kitartás/állhatatosság folyamata megtanít az önátadás leckéjére, és ott több energiát adtok bele befektetve azt a lelketek felszabadulásba vezető utazásba, és amikor átadjátok magatokat, és felismeritek, hogy az önátadás mennyire meghatalmasít titeket, tovább fejlődtök a bölcsességetekben, mert akkor életetek minden más aspektusa felfedi előttetek azt, hogy szükségetek van rá, hogy ugyanazt a folyamatot alkalmazzátok erre, és akkor észreveszitek a belső nyugalom és béke érzetét, mert tudatalattitok egy része elfogadta, hogy az önátadás nem pusztítja el, hanem elhozza azt a békét, amit kerestetek, ami a zűrzavar, a belső káosz és a szorongás alatt rejtőzött, és ekkor kapjátok meg a jutalmat, és akkor igazán megragadjátok a gyógyítás erejét, és alázattal és tisztelettel ölelitek át természetét, és az életetek új jelentést nyer, új életerővel.

Ez a törvény, ez a Kozmikus Törvény és a megmaradt Víz Kapuk egy csodálatos ajándékot hoznak ma nektek – ez az ajándék, hogy megnyitjátok a szexcsakrátokban található Víz Csakráid első szintjét. Az utazásotok ezen a száznegyvennégy Víz Kapun keresztül továbbfejlesztette érzelmi testeteket, lehetővé téve a Víz Csakrák aktiválódását.

A Víz Csakrák ezen első szintje megtestesíti a gyógyulás természetét, azt a képességet, hogy érezzünk, kifejezzünk, olyanok legyünk, mint a víz, hogy a szexcsakra, a Víz elem, kecsesen és könnyedén áramolhasson, átvive rajtatok a kreatív teremtő erőket, amelyek megöntözik a gyökércsakrátok szent földjét, a Föld elemeteket, és új termést vetnek el, és ezzel felkészültök egy csodálatos aratásra, de a tudatosság létfontosságú ahhoz, hogy ezt a törvényt a lehető legteljesebb mértékben ki tudjátok használni, és elnyerjétek azt a bölcsességet, amelyről beszélünk.

Tehát azt akarom, hogy most hunyd be a szemed, ha még nem tetted meg, és koncentrálj a szexcsakrádra. Érezd, ahogy a Gyógyítás Törvényének lángja fellobban a szexcsakrádban, egy gyengéd láng, amely éppen elég meleg ahhoz, hogy megolvassza a jeget a szexcsakrádban, azon részeidben, amelyek még mindig meg vannak fagyva az időben – érzések és érzelmek, amelyeket kikapcsoltál, amelyek olyanok, mint a jégcsapok, élesek és veszélyesek, átvágják azon képességedet, hogy kreatív legyél, hogy tápláld ötleteidet, álmaidat, elképzeléseidet, önmagadat és életedet.

Engedd, hogy ez a láng megérintse mindazon a részeidet, amelyek félnek, azokat a részeidet, amelyek azt hiszik, hogy mindennél vagy bárkinél kisebbek, kevesebb vagy. Ez a Kozmikus Törvény és láng tartja meg azt az energiát, amely aktiválja a Víz Csakráid. Tizenegy csodálatos szivárványszínű és fényes spirál. Ez a tizenegy csakra aktiválja azt a platformot, amelyre új tudatosságot fogsz építeni önmagadról, mint egyénről, mint az életed független irányítójáról, egy független vezetőről, aki magabiztosan elkezdi az életet és mindazt, ami új, és mindazt, ami a növekedés áramlásának biztosításához szükséges egész életedben.

Ezek a Víz Csakrák lehetőséget adnak számodra, hogy elkezdd felismerni a személyiséged sok dimenzióját, emberként, a lelked személyiségeként és a Szellemed lényegeként, és azt hogy hogyan is integrálhatod az igazság ezen sok aspektusát, és élheted meg őket a harmadik dimenziós világban. Ez az élet valódi uralásának művészete, és az energia mester rezgéseinek felhasználása további lehetőséget kínál a mélyebb megértésre, a megvilágosodás szélesebb perspektívájára, és ezáltal a függetlenség mélyebb érzésére.

A függetlenség szintje, amelyről beszélek, nem az elszigetelődésről/elkülönülésről szól, nem az egyedüllétről, ez arról szól, hogy függj a belső tulajdonságoktól, a belső erősségektől, amelyek irányítottak és motiváltak, néma hangjukkal, amelyek suttognak hozzád, fordulópontokhoz vezetnek, olyan pontokhoz, ahol dönthetsz, hogy átöleled a számodra felkínált lehetőségeket.

Azt akarom, hogy add át magad ennek az érzésnek, hogy átadd magad a változás és a gyógyulás lehetőségének e nagyszerű időszakának eszméjének, megismerésének és érzékelésének, ami elérkezett hozzád. Céllal kapod ezeket az energiákat, és a cél az, hogy bővítsd/kiterjeszd a saját gyógyulásodat, elfogadd, hogy mindig újabb lehetőségek jönnek. Minél inkább hagyod, hogy megtörténjen a gyógyulás, annál mélyebbre hatol minden alkalommal, amikor jön, hogy üdvözöljön, és lehetőséget kínál arra, hogy átöleld magad, felülemelkedj sorsodon, túllépj karmádon, és bölcs, szenvedélyes emberként éld meg a sorsod, élénk és szerető lényként, az életet szerető lényként.

Ez nem azt jelenti, hogy nem fog szembesülni a kihívásaiddal, de a benned testet öltő energiákkal a perspektíváid megváltoznak, megemelkednek vibrációikban, és bár a körülmények néha nem változnak olyan mértékben, ahogyan azt remélted, de a helyzeteid megfigyelésének módja más lesz, és ez megváltoztatja a dinamikát, ezért, fogadd el, hogy az egész élet együtt dolgozik, és amikor az élet gyógyító vizével dolgozol, az végigvisz az áramlatán, és megmutatja, merre tart, és amikor találkozik a potenciál hatalmas óceánjával, amelybe az élet folyója vitt, örömmel mosolyogsz, a szíved hálával tárul elénk, és hálát adsz a türelmedért és a kitartásodért, amit tanúsítottál, hogy lelked és Szellemed motivált a jelentkezésre, mert az ajándék nagyon megéri.

Azt akarom, hogy most vond be ezt az érzést a testedbe, képzeld el azt az érzést, hogy szabaddá válsz, amikor találkozol az új lehetőségek nagy óceánjával, és próbáld meg elfogadni, hogy valami sokkal nagyobb vár rád, mint a jelenlegi félelmeid és szorongásaid. A megoldás a jövőben, ami túl van a jelenlegi körülményeiden, az hív téged, és ebben a pillanatban most lehetőséged van eldönteni, hogy megismételd-e a régi utakat, a múltat feszegetve, hibáztatva, bűntudatban élve és ítéletet kivetítve önmagadra vagy esetleg másokra, vagy most szembenézel önmagad vagy a helyzet ezen részével, és légy őszinte, és engedd, hogy felfedje előtted valódi arcát és valódi színeit, hogy megalapozott döntéseket hozhass, hozzáértő cselekedeteket hozhass, és ebben a pillanatban felkínálják neked a lehetőséget, hogy valóban használd a szabad akaratot, felszabadítva az akaratodat, ami azt jelenti, hogy megtapasztalj valami mást, és lehetővé teszed, hogy a gyógyulás valóban lényed mélyén menjen végbe, ahelyett, hogy egyszerűen csak intellektuális vagy felszínes szinten, mert bármennyire is gyógyítasz valamit intellektuálisan, amíg nem érezted a szívedben, addig valóban meg sem gyógyítottad az egész folyamatot.

Ha hagyod, hogy lesüllyedjen a szívedben, és gyökeret verjen benned, az a felemelkedés kapuja, amely megnyílik, hogy befogadhasd és üdvözöl téged a gyógyulás csodálatos birodalmában, ahol biztonságban érzed magad, hogy elengedj, átadd magad, a maga valódi természetében engedd, hogy a félelmeid felhíguljanak a Felsőbb Énedtől érkező szeretet és bölcsesség fénye által. Érezd ezt, ha nem érzed, képzeld el. Képzeld el a megkönnyebbülés, a felszabadulás és a béke érzését, amely mindig az őszinte elengedés, az őszinte önátadás pillanataival jár.

Azt akarom, hogy elmerülj ebbe az érzésbe, és miközben ezt teszed, Mihály arkangyal elhozza az utolsó Víz kelyhet, és ez a négy kelyhet a szívcsakrádhoz tartja, szent vizük a szívedbe ömlik, és lángra lobbantja az életeden belüli új szerkezet tervrajzát, egy új szerkezetet, amely most eljön, hogy lerögzüljön és megalapozódjon a Földön, miképp a Mennyben is, és ez a felkészülésed, az energiák létrehozzák az új fénytestet számodra és az emberiségnek, hogy most, ahogy a Föld kapui jönnek, ezek a szerkezetek/felépítmények bevésődhessenek a Földbe azért, hogy megnyilvánuljanak.

Nagyon fontos beavatásokon mentél keresztül a Tűz Kapukon, a Levegő Kapukon és a Víz Kapukon keresztül, és ezeknek a Víz Csakráknak az aktiválása felfedi számodra, hogy mennyire életbevágóan fontos az érzés, milyen életbevágóan fontos az elme használata ezen érzések megértésére, de a kettőt nem lehet különválasztani, nem élhetsz csak a szívedben vagy csak a fejedben, ennek a kettőnek össze kell olvadnia - a bal és a jobb oldal egyenlő, de az ellentétek folyamatosan kommunikálnak egymással, hogy a lehető legjobban megértsd azokat a motivációkat, így megy végbe a gyógyulás a maga teljességében, és szeretném, ha most engednéd, hogy a létezés érzése átjárja tested minden sejtjét, beköltözve a DNS-edbe, kiterjedjen az ősi származásodra/vérvonaladra, és felszabadítsd mindazokat az önszabotáló mintákat, amelyek blokkolták a gyógyulási folyamatodat, ami meggátolta a gyógyulás áramlását az őseidnél, és most, mintha engednéd, hogy a víz elöntse a testedet, csak hagyd, hogy folyjon, hagyd, hogy minden elmosódjon.

Lélegezz be mélyen, lélegezz ki teljesen, engedj el, érezd azt a megkönnyebbülést, ahogy a rád nehezedő nehéz víz tömegek most elengedésre kerülnek, többé nem záródnak el benned, nem fagynak meg többé a félelemtől, és a Kozmikus Törvény Lángja melegen tart belül, lehetővé téve, hogy a vizek mindig langyosak legyenek, a fagyos jeges vizek soha többé ne fagyjanak meg újra, amíg az erődet a valódi szabad akarat és hatalom használatára használod.

Vegyél még egy mély levegőt, miközben ezt a tudást, ismeretet és érzést a testedbe vonod.

Azt akarom, hogy most képzeld el az önátadás érzését, hogy lehetővé tegye az igazi gyógyulást kiterjesztve ezt Szentpétervárig és Moszkváig Oroszországban, ahol a Víz Csakrák első szintje aktiválódik a Föld Anya testének azon részén, amely kiterjed a bolygótok többi részére is, és működésbe hozza a Víz Sárkányok és lovasaik visszatérésének utolsó szakaszát a nem túl távoli jövőben, és ez a törvény alapozza meg az Oroszországban lehorgonyzott planetáris gyógyuláshoz aktiválódó energiákat, és ez az új fény test kiépítése számotokra, mint egyének és az emberiség számára is, valamint a Víz Csakrák aktiválása, amely a tudat minden birodalmát egyetlen alakzatba hozza, a tizenegy lépésből álló spirálon keresztül felfedi előtted azt az erőt, amely a 11:11 mesterrezgésében rejlik, mert mindennek megvan a maga egyenlősége és ellentéte.

Tanulmányozd önmagad azon részeit, amelyek megtestesítik félelmeidet, amelyek megakadályozzák, hogy átadd magad. Tizenegy lesz, mert a tizenegy Víz Csakra a gyógyulás erőteljes kulcsát rejti magában, és amikor rájössz, mi ez a tizenegy félelem, tudni fogod, mi az egyenlője, de az ellentéte, ezért tudni fogod, hogy a szexcsakrádban lévő tizenegy Víz Csakra mit jelképez számodra, erejüket és ajándékaikat, amelyeket megtestesítenek, amelyeknek most készen állsz a befogadására és üdvözlésére a megvilágosodás folyamatán keresztül, amelyen keresztül fogsz menni annak a tizenegy félelemnek a felismerése során, amelyek blokkolják gyógyulást.

Lélegezz be mélyen, lélegezz ki teljesen, és tudd, hogy ezek a félelmek nem fedik fel magukat egy csapásra, légy türelmes és kitartó, és minden félelmet, amelyet felismersz, azonnal jegyezd meg, mi az egyenlője, de az ellentéte, és akkor dolgozol ezzel az energiával ezen szivárványcsakrában, amíg mind a tizenegy fel nem fedi magát előtted.

Tanulni fogtok ezen az utazáson, szeretteim, vezessetek naplót meglátásaitokról, felismeréseitekről. Ezt rögzítenetek kell, és látni fogjátok, milyen erős lehet a valódi gyógyulás.

Az élet gyógyító vize vihet titeket mindig az ő áramlatában, és mindig emlékezzetek mindannyian arra, hogy megvan az erőtök a szabad akarat használatára és a változás bátor végrehajtására, amikor más eredményre vágytok. Szabadok vagytok, fogadjátok el, és engedjétek meg, az életnek, hogy legyen. Használjátok a képességeteket, hogy bölcsen választva cselekedjetek, és éljetek az igazságotokkal.

Mária Magdolna vagyok, a szeretetem veletek van. Au revoir.




 

Mária Magdolna – Egyiptom 9 – Luxor Temploma

Mária Magdolna – Egyiptom 9 – Luxor Temploma   Csatornázta: Michelle Eloff© 2010. március 31, Egyiptom Forrás: lightweaver Fordította: ...