Kuthumi - 12-dik dimenziós Isten-tudatosság aktiválás és lehorgonyzás

12-dik dimenziós Isten-tudatosság aktiválás és lehorgonyzás

Forrás: lightweaver
Fordította: Szigeti Antal a kérdések és válaszok: Mácz Annamária munkája

Michelle Eloff-on keresztül csatornázva
2006. augusztus 22. – Avebury, Anglia

Hanganyagot készítette: Gárdi Marianna

http://www.mediafire.com/download/wjc2tc0bi3vv2mi/12+dim+Istentudatossag.mp3

Ez az információ megosztható másokkal azzal a szigorú feltétellel, hogy az információ nem változtatható meg és nem törölhető ki, és fel kell tüntetni az információ forrását. Köszönet Elizabeth-nek a Truth through Trinity-től [Igazság a Háromságon keresztül] e channeling írásba foglalásáért.

Kérem, hogy tudj róla, hogy ennek az információnak az elolvasása hatni fog rád. Energetikailag össze fogsz kapcsolódni a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat fog végbemenni benned. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha ott lennél a csatornázott Mester jelenlétében, bár hatása ugyanolyan erős. Ne túlzottan izgasd magad a channeling [vagyis a közvetítés] során a résztvevőknek adott idővonalak tekintetbe vételével. Hasonló [dolgokon] fogsz keresztülmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően. Az ülés összes Kérdéseit & Válaszait meghagytuk az átiratban, mivel úgy véljük, hogy olvasóink számára ezeknek is jelentős hozadékuk van.


Én vagyok Kuthumi, és a szeretet és bölcsesség sugarain át érkezem hozzátok, hogy mindegyikőtöket üdvözöljelek ezen a napon, és elhozzam nektek az igazság, a bizalom, a hit és a mértékletesség áldásait. Üdvözlet szeretteim.

És nagy öröm és élvezet van a szívünkben, hogy ezen a napon mindegyikőtökkel találkozhatunk, miközben szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket. Szeretteim, ma el fogunk vinni benneteket a 12-dik dimenzióban fenntartott Cameloti Misztériumiskolába. Aktiváljuk a 9-dik dimenziós koronacsakra beavatást a planetáris fokozaton e napon, és Ti, akik részei vagytok ezen energia fizikai lehorgonyzásának, segítséget kaptok és a folyamatot támogatni fogja Lady Guinevre a felsőbb tudatosság 12 Mennyei alapelve 12-dik dimenziós tudatosságának megnyitásával, leginkább a koronacsakrátokon keresztül.
Szeretteim, a Fény Virágának szirmait fogjuk kinyitni ezen a napon. A fény Virága megtestesíti a felsőbb tudatosság 12 Mennyei alapelvét. Mindegyikőtök egy-egy szirmot reprezentál ebben a Mennyei Fényvirágban. Elérkeztetek ahhoz a ponthoz, hogy horgonyként szolgálhattok a 12-dik dimenziós tudatossághoz. Mindannyian be vagytok kódolva az Isten-tudatosság kódjaival. Ez az energia rád bízza, hogy tartsd a Fényt a Nagy Mestereket szolgálva, a Univerzumotok Fényének Urait és Úrnőit. Mindegyikőtök egy-egy szirmot tart, de lehorgonyozzátok a teljes Fényvirágot a Földön, úgy ahogy az a 12-dik dimenzióban van. Az egyik oka annak, amiért ilyen intenzíven dolgozunk kifejezetten most a 12-dik dimenzióval, az, hogy itt van az a pont, ahol találkoznak az energiák, amelyen keresztül a Mesterek kommunikálnak és tudatosságot közvetítenek az emberiségnek. A Fénymunkások megkapták a lehetőséget, hogy megemeljék vibrációs frekvenciáikat, és megnyissák csakráikat, hogy befogadják a fény magasabb kvócienseit, és így kibocsássák a fény magasabb kvócienseit. És kifejezetten ezen a napon a Nagy Fehér Testvériség behangolja az energiát, és ti százszor erősebben fogadhatjátok be, mint korábban [bármikor]. Mindazokat az energiákat, melyek hatásának ez alkalommal ki lesztek téve, elsőként tapasztaljátok meg a Föld spirituális történetében – személyes választásotokon keresztül, választásotok eredményeként. Ez az energiaszint, a jelenlegi mennyiségben még Atlantiszon sem volt tapasztalható. Magasabb az energia koncentrációja, mint valaha is volt a Földetek spirituális történetében. Ez magában is demonstrálja a Mestereknek a Fénymunkásokba vetett hitét, hogy átalakítsák a régi világ sötétségét, és a Fény Virágának horgonyaiként szolgáljanak az új világban.
Szeretteim, ezen a napon a 12-dik dimenziós tudatosság elnyelődik a korona csakrátokban táplálva személyes Fényvirágotokat energiával, belékódolva az Isten/Istennő tudatosság 12 mennyei alapelvét, és ennek révén szétzúzva a régi paradigma mátrix 12 szintjét, [mely szintek] kifejezetten a hatalom helytelen használatával kapcsolatosak. Mindannyian Anglia [bizonyos] helyeire lesztek irányítva, csakúgy mint azokra a helyekre, melyeket földrajzilag a lakóhelyetekként azonosíthattok, ahol le fogjátok horgonyozni az Isten/Istennő tudatosság 12 mennyei alapelvét. És az általatok ma befogadott energia antennává válik, hogy [azzal] befogadjátok a fény magasabb kvócienseinek közvetítését, melyet a 12-dik dimenzión keresztül bocsátanak ki, hogy [a fény] szétzúzza a hatalom hibás használatának régi mátrixát, és megerősítse az emberi lelkeket, hogy azok a Fényben álljanak, hogy átölelje igazságukat, és kisugározza a benne lévő isteniséget, így közben megteremtse a Krisztus-tudatosság sablonját, a spirituális világosság hatalmas hullámát eredményezve, a koronacsakrán keresztül az anyagi létbe lehozva ma a planetáris 9-dik dimenziós beavatást a világotok számára. Én Lord Kuthumi állok középen, mint a Fény Virága létrehozásának megbízottja. Akik ezt a megbízást adták: Mennyei Testvéreim [fivéreim] a Nagy Fehér Testvériségből. Bal oldalamon Lady Guinevere áll. A jobb oldalamon Lord Merlin áll. És csoportenergiát teremtünk, amely mindannyiótokon keresztül van lehorgonyozva, [azokon] akik ma jelen vannak itt, akik előre fogják vinni ezt az energiát. E napon lehorgonyozzuk a Camelot-i Misztériumiskola energiáját, és ebben Lord Merlin és Lady Guinevere fog vezetni benneteket, és az én Kuthumi energiám, aki Sir Lancelotként hordozta az élet fényét, a teremtőképesség fényében létezve, hogy inspiráljon benneteket az általatok választott út folytatására.
Utat kell most adnom Lady Guinevere-nek, hogy előadja tanítását e napon, hogy felszínre hozza az Istennő energia közvetítését. Keresztül fog vinni benneteket a 12-dik dimenzión, a Camelot-i Misztériumiskolába. Kérem, hogy az orrotokon keresztül vett nagyon mély légzéssel kezdjetek hozzá, a szátokon keresztül kilélegezve, megnyitva tudatosságotokat, hogy az befogadja őt, miközben én most elbúcsúzom, és teret adok az ő jelenlétének. Adonai.
Én vagyok Guinevierre, Camelot úrnője. Üdvözöllek benneteket és örülök a mai találkozásnak. Megbecsülés számomra veletek lenni ma ezen a helyen, hiszen szívből üdvözöljük a tudatosság sok szintjét, benneteket, mint Fénymunkásokat, akik lehetővé tettétek, hogy megjelenjek köztetek. Azt mondjuk hogy lehetővé tettétek, mert személyes választásotokon keresztül vált lehetővé, hogy ilyen energiák jöhettek létre, hogy [ezek] megosztásra kerüljenek a többi Fénymunkással. Volt olyan idő, amikor [még] nem volt elég – tudatosságában aktív - Fénymunkás, hogy fenntartsák a fény nagy Mestereinek sémáit, melyek elő voltak készítve az emberiség felemelkedési folyamatához. Én Guinevierre, Lord Merlin, illetve Lord Lancelot, Lord Arthur, Lord Uther és Lord Galahad segítségével megteremtem a Fény Virágának sémáját, és az engedélyetekkel lehorgonyzom azt a koronacsakrátokba. A tudatosság megváltozásának e folyamata sejtszinten fog folytatódni, biztosítva, hogy ti, mint Fénymunkások folytatjátok a reagálást az élet ajándékaira, véget vettek a fájdalomnak és szenvedésnek, és véget vettek annak a hiedelemnek, hogy a szenvedés az egyetlen út ahhoz, hogy kiérdemeljétek helyeteket a Fény nagy lényeinek birodalmában.
Eljött az idő azok számára, akik a magasabb tudatosságot hordozzák, hogy elengedjék hiedelmeiket, melyek szerint a szenvedés, a korlátozottság, a fájdalom az egyetlen ahhoz vezető út, hogy higgyen benne, hogy megérdemli a jutalmat. Sokszor hallottuk, ahogy [különböző] egyének mondják: „fájdalom nélkül nincs nyereség”. [no pain, no gain] Ez valóban az élet megtapasztalásának és irányításának régi paradigmájú módja. Szeretteim, a Fény Virágának 12 szirma lehorgonyozza az Isten és az Istennő mennyei tudatosságát bennetek, és én, Lady Guinevere keresztülviszlek titeket a 12-dik dimenziós beavatáson, a Fény Tudatosságában lévő Élet alapelveinek teljes megértéséig. Néhány nappal ezelőtt Lord Kuthumi végrehajtott egy folyamatot, eltávolítva a nyakszirti dugót, levezetve a felsőbb birodalmak [eddig] tiltott energiaáramlását a földi tudatosságba. Folytatni fogja ezt a munkát Lord Merlin segítségével, aki csillagtetraédert használ, hogy eltávolítsa a dugót, lehetővé téve, hogy a magasabb tudatosság belépjen az emberi én tudati aspektusába. Azokon, akik ezt nem tapasztalták meg, Lord Merlin el fogja ma végezni ugyanazt a folyamatot, eltávolítva a sűrűbb tudatosság lényei által odahelyezett dugót. Sok ezer évvel ezelőtt ez kölcsönhatásba került az emberi én genetikai struktúrájával. Amint ez a dugó el van távolítva, sejtjeid struktúrája megváltozik, és kibocsátja a Fény hangját, a csillagtetraéder megteremti önmagát minden egyes sejt magjában. A csillagtetraéder a közepében tartalmazza az ötágú csillagot, és a 12-ágú csillag tartalmazza a háromdimenziós hatágú csillagot és a háromdimenziós ötágú csillagot.
Fókuszáld figyelmedet a korona csakrádra, és képzeld el a Fény Virágát kristályból, megnyílva a mennyek üdvözlésére. És a Virág közepében 12-ágú csillag van – képzeld el ezt [a csillagot] háromdimenziós formát felvenni, energiája kering koronád magja körül. Ez a forgás aktiválja Isten/Istennő mennyei kódját, és gyógyító/gyógyuló tudatosságodat tökéletes igazodásba hozza az Univerzális Anyával és az Univerzális Atyával, az Univerzális Istennel illetve Istennővel. A mennyei tudatosság 12 szintje egymással tökéletes harmóniában és egyensúlyban teremtődik meg, így tehát mindegyikőtök, aki ma jelen van és mindazok, akik e szavak elolvasásán keresztül fogják megtapasztalni ezt az energiát, vagy valamelyikőtöktől hallják e szavakat, keresztül fognak menni ezen aktiváláson, megkapják a beavatás teljes 12 szintjét, hogy kifejezetten a 12-dik dimenzió birodalmaiban megszerezzék a teljes Isten/Istennő tudatosságot.
6 nőies és 6 férfias [minőség] van, melyek közül páronként egy-egy közvetlen visszatükröződése a párjának [a másik minőségből] így ez a beavatás maga után vonja, hogy az Én Isten-aspektusa és aztán az Istennő-aspektusa uralja a beavatás mindegyik szintjét, ekként beintegrálja az isteni tudatosság teljes erejét/hatalmát, amiről beszélünk. A Fény Virágának mindegyik szirma a Mennyei Atya vagy az Istennő egyik aspektusát reprezentálja. A koronacsakra az átjáród a felsőbb dimenziókba, felvonzza az energiát az alsóbb csakrákból. Létfontosságú, hogy alsóbb és felsőbb csakráid kiegyensúlyozott módon mindig nyitva legyenek, tökéletesen pörögve, és istenien összeigazítva és hálatelten a Fényben és szeretetben létező összes kisugárzók [emissaries] magasabb tudatossága felé. Alsóbb csakráid a Földhöz horgonyoznak le téged, a felsőbb vagy magasabb csakráid pedig a mennyekhez. Nagyon különleges okból választottál fizikai inkarnációt, ezért létfontosságú, hogy fizikai testedben leföldelt maradj, ugyanúgy, ahogy kapcsolatban maradsz a magasabb világokkal. Sok Fénymunkás nagyon nehéznek tartja földi élete fenntartását, mert megfeledkeztek annak fontosságáról, hogy fizikai testükben lehorgonyozva maradjanak. Sokan azt hiszik, hogy főleg a felső csakrákra fontos fókuszálni, és így elhanyagolják az alsó csakrákat. Alsó központjaid ugyanolyan fontosak, és ugyanolyan megszenteltek, mint a felsők. A földön élés ugyanolyan szent, mint a magasabban élés. A 12-dimenziós beavatás a Camelot-i Misztériumiskolába megkívánja, hogy minden beavatottnak meglegyen a megértése az Ég és Föld közötti egyensúllyal kapcsolatban. Tökéletes egyensúly Isten és Istennő között. Ezért minden beavatás, melyen keresztülmész, kétoldalú folyamat lesz, mind a 6 szinten, beteljesítve a mennyei tudatosság 12 szintjét.
Minden beavatást az Istennői Éned perspektívájából fogsz kapni, csakúgy mint Isten Éned perspektívájából. Minden beavatás be lesz vive a Fény birodalmába, ahol a lelked meg fogja mutatni neked azon perspektívák különböző aspektusait, ahonnan eredetileg küldték ezeket.
A mennyei tudatosság 12 szintjének első szintje – amiről már beszéltünk – annak megértése, hogy milyen fontos a leföldeltség és a mennyekhez kapcsolódás. Ez előmozdítja mennyei személyes részed teljes lehorgonyzását a Földön. A mennyek kapui a Földön vannak, és Isten és Istennő Énednek uralnia kell ezt a folyamatot.
A második szint az érzelmi intelligencia uralása, az érzelmek céljának megértése Isten és Istennő Éneden keresztül, ami önmagában is mestermunka. Az érzelmi intelligencia uralása az ön-észlelés sok szintjét fogja megnyitni, ami létfontosságú a Fény Virágának teljes lehorgonyzásához a koronacsakrádban, a maga egész és tökéletes állapotában, csakúgy mint az összes többi csakrában való lehorgonyzás összekapcsol a fizikai testeddel.
A harmadik [szint] az ego befolyásának uralása a mentális állapoton keresztül, így a hiedelemrendszerek és a hozzáállások alapos vizsgálat alá vonása. E hiedelmeket férfias és nőies Éned védi. Ez vonatkozik az összes hiedelemrendszeredre és mentális hozzáállásodra kivetítve az életedben [szereplő] férfiak és nők által: szülők, testvérek, tanítók, rokonok, egyenrangúak, és bármely más az életedre befolyást gyakorló személyek. Ez alkalommal tartsd az eszedben, hogy aki neme szerint férfi nagyon jól reprezentálhat női energiákat és megfordítva. Az elme uralásának aspektusa, mondhatni, létfontosságú abban, hogy energiádat felemeld, túl az irányítás [régi] paradigmáin, melyeket az a törpe kisebbség ültetett el, amelyik jelenleg kormányozza és irányítja az emberiség tudatosságát.
A negyedik lépés mindannyiótok számára szeretteim, a teljes önátadás a belső gyermek isteni tudatosságának. Belső gyermeked a [lényed] mag[jának] stabilizálója. Ez azt jelenti, válj olyanná, mint egy gyermek, ártatlanná, gondolatban tisztává, a reakciókban tisztává, a cselekedetekben tisztává, ami elvezet téged a energia befogadásának és továbbításának magasabb birodalmaiba. Ez nem azt jelenti, hogy gondolataid, tetteid, vagy cselekedeteid felnőttként tisztátalanok. Mindössze annyit jelent, hogy belső érzékenységed segítségével reagálj az élet örömére, ami szükséges az Isten Énen és az Istennő Énen keresztül. A spontán reakció az életre, benne lenni a pillanatban, ez az, amit a belső gyermek képvisel, különösen a tudatosság e körében, melyet kiválasztottunk, hogy mindegyikőtökkel ráfókuszáljunk.
Az ötödik aspektus az eszme [megvalósításának] elindítása. Ez azt jelenti, hogy keresztülviszed az álmaidhoz, vágyaidhoz, látomásodhoz és földi életed tervének kiterjedtebb céljához való kapcsolatod [megvalósításának] utazását, [ugyanúgy] ahogy ez a mennyekben van. Sok ember megtagadta álmait és vágyait, mert megragadja a félelem a szívüket és a magukba vetett hitüket, így oly kicsik, hogy nem érzik, hogy az élet pulzálása inspirálja őket, hogy álmaikkal foglalkozzanak akár csak egy pillanatig is. Isten és Istennő Éned békésen elvezetve visszavisz téged a magasabb Fény birodalmaiba, emlékeztetve téged földi léted isteni céljaira, és elhozva a békét a Földön minden ember szívének.
És ez, szeretteim, elvisz benneteket a befejező folyamathoz, a mennyei Isten/Istennő tudatosság 12-dik szintjének utolsó beavatásához. És ez a béke manifesztálása az Énben. A béke nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki nem fog tovább növekedni, szeretni, vagy nem ébred egyre inkább önmaga tudatára. Ez arra vonatkozik, hogy jelen van a béke belső érzete, figyelmen kívül hagyva a külső környezet hatásait az Énre. A béke ezen állandó állapotában élés ugyanúgy manifesztálja az élet egyszerűségét a Földön, ahogy ez a mennyekben van. Közületek mindenkinek megvan a teljes lehetősége, hogy lehorgonyozza ezeket a lehetőségeket isteni módon, Isten Énjén és Istennő Énjén keresztül, és uralva azt, bevégezve ezeket a beavatásokat Mennyei Felemelkedett Mesterként szolgáljatok, segítve azokat, akik azt választották, hogy felébrednek a régi világ szendergéséből, és kísérőik lesztek az új világ arany tudatosságában.
Szánj rá egy pillanatot, hogy ráfókuszálj, hogyan fogadja be a tested a levegőt. És lélegezz be a szívcsakrádba, és lélegezz ki a gyökércsakrádon. (szünet) Miközben ismét belélegzel, húzd fel az energiát a Földanyából, és amikor kilélegzel bocsásd ki ezt az energiát a körülötted lévő éterekbe. (szünet)
Avebury e helyén a Nagy Fehér Testvériség egybegyűlt a Fény Szíriuszi Mestereivel. Fényhajóik felettetek vannak. 2 222 energiasugár pulzál most az étereken keresztül, hozzákapcsolódva a fizikai tested sejtjeihez, és az energia nagyon erős eltolódását létrehozva a gerincoszlopodon keresztül, és az agyalapi és a tobozmirigyedben. Ezen energiasugarak célja, hogy megnöveljék azt a vibrációs szintet, melyen az agyalapi és tobozmirigyed képes Fényt befogadni, a Fény kvócienseit, kiterjedve köréd a tudatosság birodalmaiba, aztán olyan helyzetben lesz, hogy elnyelje a Fényt, amelyet [utána] ki fogsz bocsátani a lényedből.
Imagináld most magadat a Fény kupolájában, melyet a fény Mesterei teremtettek Avebury körül, befogadva ezeket a pulzálásokat, és mindenki, aki most jelen van Aveburyben be fogja fogadni a 2 222 energiasugár jótékony hatásait. A jelenlétnek való önátadást hozza el neked, és egyszerűen engedd meg a testednek, hogy befogadja ezeket az energiákat saját tökéletes isteni módján. Szánj egy pillanatot gerinced kiegyenesítésére, húzd kicsit hátrább a válladat, megnyitva a szívcsakrádat. Egy kicsit emeld fel az álladat, megnyitva a torokcsakrádat, és szívd fel a Nagy Fehér Testvériség által most neked ajándékozott fénysugarakat. (szünet)
Miközben folytatod ezen energia befogadását, újraaktiváljuk emlékeid alvó kódjait Avebury e helyéről. Ez a különleges pont egyike volt az eredeti pontoknak, amelyek a tökéletesen kiegyensúlyozott isteni tudatosságot és az egyesített Isten/Istennő energiát tartották. A nagyobb kör belsejében lévő két kör képviseli a férfiast és a nőiest, a Istent és az Istennőt, az Atyát és az Anyát, melyek egyesültek, hogy megteremtsék a nagyobb Élet Virágát, és a több szeretetet az Élet Virágában, megszülve a Fény Virágát. Most mindegyikőtök elkezdi elnyelni az energiát a gyökércsakráján keresztül, újraaktiválva a Fény isteni kódjait, melyek lehorgonyzódnak a Nagy Fehér Testvériség segítségével ezen a helyen, megtartva a Szíriusz urainak és úrnőinek szentségét. Összegyűlt most velünk 444.000 lény a Szíriuszról, Plejádokból, Vénuszról, Andromédából, Arkturuszról, és a Belső Föld bennszülött lényei közül, miközben érkeznek az energiák. Egyszerűen add át magad a jelenlévő Fénynek, és köszöntsd a fénycsaládodat a szeretet sok dimenziójából, akik úgy döntöttek, hogy megosztják ma veled energiájukat, akik összegyűltek, hogy tanúi legyenek a felemelkedett mesteri állapotod emléke feltámadásának, és újrahorgonyozzák és újraaktiválják a Fény Virágát. (szünet)
Bizonyosodj meg róla, hogy teljesen lélegzel és teljesen kilélegzel, miközben az energia megkezdi pulzálásának növekedését, lehorgonyozva a Fény magasabb kvócienseit a csakra rendszereden keresztül. (szünet)
Lord Merlin most elkezdi koronacsakrád belsejében 77 [mellék]csakrád hozzáigazítását a Fény Virágához, mely közvetlenül tükröződik a szívcsakrádban. 77 aktivált [mellékcsakra] van a koronádban és 77 aktivált van a szívedben, reprezentálva a szív és az elme összevegyülését. Ez szintén hasonlít Isten és Istennő összevegyülésére, az Atyáéra és Anyáéra. Lélegezz, miközben a Fény mindegyik szirma életre kel, és a Fény alvó kódjai új életet hoznak a testedbe, új Fényt hoznak a lényedbe, megnyitva érzékelő-képességedet a szeretet és spirituális éberség birodalmainak, amelyeket Te eddig nem tapasztaltál. E csakrák aktiválása engedélyt ad neked arra, hogy belépj Merlin Misztériumiskolájába, ahol Camelot tanításai felszabadítják a lelket, megnyitják a szívet és az elmét az érzékelés magasabb szintjeire. Folytasd a mély légzést és lélegezz ki teljesen. (szünet)
A Vénusz és az Androméda lényei elkezdenek aktiválni egy-egy erőteljes Fényörvényt ennek a körnek a közepén, egyik az óramutató járása szerint, a másik ezzel ellentétesen mozog, létrehozva a tökéletes egyensúlyt, és kibocsátva a Fény mennyei harmóniájú hangját.
A tisztánhallással hallható hang elnyelődik a testedben, megnövelve tobozmirigyed vibrációját, és feltöltve agyalapi mirigyedet még nagyobb Fénnyel. Én Lady Guinevere nyolcas formában sétálok körülötted. A 8-as forma az örök életet szimbolizálja, az örök Fényt, az örök szeretetet. Ez a halhatatlanság jelenléte. Ti, szeretett halhatatlan lelkeim, sokszor sétáltatok velem, és ahol ma összegyűltünk, pontosan itt volt a hely, ahol Avebury először megteremtődött, és ahol megállapodtunk, hogy életben tartjuk ezeket a szakrális tanításokat a tudatosságunkban, és hogy szétszórjuk ezeket a többiek között, hogy befogadják ezeket a hatalmas áldásokat, amíg elegen készek lesznek rá, hogy megnyissák szívüket befogadva a nagy Isten és Istennő mennyei szeretetének erejét. Ezért megtiszteltetés és ok a nagy ünneplésre, hogy együtt visszacsináltuk [vagyis újraélesztettük] ezt, ezen a napon, ez alkalommal, ahogy megegyeztünk. Azt is megígértétek, hogy mostani összejövetelünkön a tudatosság megnyílhat mindannyiótok számára, egyedien a ti mennyei kódotokra. A tudatosság e sávja közvetlenül a saját mennyei Mesteretekkel köt össze benneteket, aki vezetett és tanított benneteket ebben az életben. Ez meg fogja nyitni a lehetőségek másik sávját a szolgálatotokban. Ez a lehetőség lehorgonyozza a bőség hálózatát az életetekbe saját magatok számára, azt a lehetőséget, hogy bőséget manifesztáljatok bármilyen az általatok manifesztálásra választott formában, kiváltképpen a szolgálaton keresztül, a Fényben, a Fény számára, a Fény vibrációjának tisztaságában.
Lord Merlin el fog távolítani egy kristály implantátumot [mesterséges beültetést] is a harmadik és negyedik háti csigolyád közül. Ez szintén a Mennyei Szeretet megtapasztalásának képességét gátolta. A Fénymunkások készek rá, hogy sok olyan implantátum eltávolításra kerüljön, melyek lehetetlenné tették az energia áramlását. Mindenkinek azt kell megértenie, hogy sokat ezen implantátumok közül, mondhatni, hogy a Fény Mesterei illesztettek be, hogy biztosítsák, hogy ne lehessen visszaélés a szakrális információkkal. És mert mi mindannyian összegyűltünk ez alkalommal, készen álltok, hogy befejezzétek beavatásaitokat, így ez az implantátum eltávolítható. Szabadok vagytok, és készek arra, hogy magatokba szívjátok a hatalmas élő Univerzum Mennyei Szeretetét. A Második Univerzum Nagy Teremtőitől érkező szeretet magasabb kvócienseit tapasztaljátok, [azoktól] akik életetek sok éve óta figyelték előrehaladásotokat. A tizenkét portál, melyeket az Oroszlán tudatosság tart fenn, most aktiválódott, biztosítva számotokra a Második Univerzum elérését, ahol Ti hatalmas inspirációt fogtok kapni, és az Univerzum Nagy Tanítói fognak elétek jönni, hogy mindannyiótokkal dolgozzanak.
Kérem még egy mélyet lélegezzetek be a testetekbe, [utána] teljesen kilélegezve. Folytassátok a mély belégzést, teljesen kilélegezve, eközben Lady Vénusz, Lord Arkturusz, én, Lady Guinevere, Lord Merlin, Lord Arthur, Lord Uther, Lord Maitreya, Lord Sananda, és Lord Jézus által alkotott kör közepén állsz, és rád sugározzák az arany, smaragd, zafír és platina sugarakat. Ez nagyon erős kristály energia-pajzsot teremt körülötted, biztosítva, hogy sem testet öltött, sem testetlen lény rossz szándékkal ne legyen képes keresztülhatolni ezen a pajzson, és ne legyen képes semmilyen módon sem hatni előrehaladásodra. Mihály arkangyal mindegyikőtöknek átadja energiáját, és híres fénykardját, az Excaliburt elkezdi forgatni az óramutató járása szerint, keresztülvágva bármilyen kötődést bármely régi paradigmájú tudatossághoz. És most ellenkező irányba forgatva [is] szétvágja az összes régi paradigmájú tudatossághoz kötő szálat. Lélegezz be és ki, miközben az energia újrakalibrálódik.
Isteni fivéreim és nővéreim, az energiátok most teljesen a 12-dik dimenziós Camelot-i Misztériumiskolában van. Elfoglaltátok helyeteket a 12 szirmú Fény Iskolában. Én, Guinevere mindig jelen vagyok. Hívj engem bármikor, ha vezetésre vagy segítségre lenne szükséged. Hallgass a szellem szeretetére. Válaszolj tápláló energiájára. Emlékezz rá mindig, hogy mit választottál, mert azt választottad, hogy a Fényben szolgálsz. E beavatás befejezésének céljából energiád most bevonódik a Vénusz és az Androméda lényei által teremtett spirál közepébe, lepecsételve mennyei Isten Éned és Istennő Éned tudatosságát a korona- és a szívcsakrádban. 77 [mellék]csakrád tökéletesen egymáshoz igazodóvá válik a következő 77 óra során. Az isteni tudatosság 12 szintje beavatásainak uralása teljesen le fog horgonyzódni a szíved és koronád 77 csakrájában, véglegesen rögzül földi tudatosságodban. A 7-dik dimenziós kvantum-tudatosság 77 mennyei alapelve sugarainak tükrözését fogja ez szolgálni.
Lélegezz be és lélegezz ki teljesen, miközben Lord Merlin lepecsételi az energiahálózatot. Fénytestetekben körbesétáltatok Avebury körül, és aktiváltátok az összes fénykódot, amelyeket [még] akkor helyeztünk ide, amikor először megteremtettük ezt a helyet. Emlékezni fogsz a célon túli célra, hiszen Avebury itt van, ahol van, és mindannyian a Mennyei Fény felébredésének kulcsaiként fogtok szolgálni, és a saját jogaikban hívő kisebbség hatalommal való visszaélés-mátrixa teljes lebontásának kulcsaiként. A Fényhez való jog most elfoglalja önmagát megillető helyét az emberiség mag-tudatosságában, és teremt ebből a célból. Életed mindig csordultig telve lehet mennyei áldásokkal, tudva, hogy isteni vagy, képviseled az istenit. Én vagyok Guinevere, Camelot Úrnője, és búcsúzom tőletek.
Én vagyok Kuthumi, és most visszatérek. Szeretteim, kérem tartsátok csukva a szemeteket, amíg segítünk nektek az energia teljes lehorgonyzásában, az [energia]örvény spirálján keresztül, biztosítva, hogy energiátok a megfelelő igazodásba kerüljön mindazzal, amit elhoztunk nektek ezen a napon. Az orrotokon keresztül vegyetek mély lélegzetet, a szátokon keresztül kilélegezve, lefelé keresztülhozva tudatosságotokat a gerinceteken és lehorgonyozva a Földbe. Folytassátok a légzést, az összes energiát visszahozva a testetekbe, még kapcsolódva az isteniséghez, ami ma átadásra került számotokra. A Fény, szeretet, igazság és isteniség összes Nagy Lénye ezen a helyen fog maradni a következő 77 órában, lehorgonyozva az energiát, melynek ti emberi lényekként [önnön] döntésetek szerint segítőivé, továbbadóivá váltok. Ti vagytok a magvetők, és aktiválni fogjátok az emlékmagokat azokban, akik készek erre. Tudatosan vonzd be energiádat a fizikai testedbe, érezve hogy a Föld alattad van. Tedd a tenyeredet a Földre, mondj köszönetet a Földanyának, hogy megtart téged, hogy megáld téged a szeretetével, hogy megáldod őt a szereteteddel, hogy megáld téged az életerejével, hogy megáldod őt az életerőddel. (szünet)
És így Avebury földje felbolydult [saját] teljes felébredésétől. A Fény kódjai újra aktívak. Köszönet nektek szeretteim, hogy emlékeztetek megtett ígéretetekre, hogy visszatértek ez alkalommal erre a helyre, hogy együtt legyetek velünk a Fény mennyei kódjainak újraaktiválásán. Béke és áldás legyen mindegyikőtökkel.
Vegyél mély lélegzetet, hozd tenyércsakráidat a szívedhez, és miközben kilélegzel mondj köszönetet magadnak. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik képviselték és megtestesítették a Fényt, akik fénytestükben itt álltak veletek, tanúskodva a Fény most végbement mennyei ceremóniáján.
Helyezd tenyércsakráidat a térdedre. Méltányold képességedet, hogy hajlékony vagy, hogy elhajolsz az élet áramlata mentén, [méltányold] képességedet hogy amikor szükséges, alázatos légy. Mondj köszönetet a térdednek, mondj köszönetet a lábadnak, hogy hordoz téged, hogy megtart téged. És mondj köszönetet a testednek, hogy a Fény és energia edénye, a szereteté és isteniségé, hogy kisugároz és befogad; a test, melyben megtartod az energiát, és amelyen keresztül lehorgonyzod az energiát. Méltányold egy pillanatra, hogy milyen értékes a fizikai járműved, és milyen nagyszerűen szolgál téged.
Mégegyszer köszönjük mindannyiótoknak a mai jelenléteteket. Amikor készen vagy, nyisd ki a szemed, méltányolva azt, ahol fizikailag vagy, és az idővonalat, melyen létezel. Szánj rá egy pillanatot, és vess egy pillantást a körülötted lévő természetre. Méltányold a természet szépségét, és az életedet. Áldás az életed.

Szeretteim, most meg fogjuk nyitni az energiát, hogy válaszoljunk személyes kérdéseitekre, amennyiben vannak. Kérem kezdjétek.
Kérdés: Szeretett Lord Kuthumi, van egy kérdésem. Azt szeretném megtudni, hogy kik az én felemelkedett mester segítőim és lelki szüleim [a másik szövegben spirituális szülőknek fordítottam – ugyanarról van szó!] ebben az életben.
Lord Kuthumi: Természetesen. Lelki atyád Lord Maitreya. Lelki anyád pedig Lady Portia. A kimondottan veled dolgozó felemelkedett mester segítők jelenleg Serapis Bey mester, Lord Hilarion és Szent Germain. Érted?
Igen.
Én, Lord Kuthumi és Jézus mester is dolgozunk veled különleges alkalmakkor, hogy az energia különleges sugarait horgonyozd lélekszerződésed isteni céljának beteljesítéséért. Érthető ez?
Igen, köszönöm.
Nagyon szívesen. Béke és áldás legyen veled!
Kérdés: Kérdésem van Kuthumi mester Roberttól, aki ott volt Glastonbury-ben, és azt kérdezi, hogy mielőtt én feltenném az én kérdésem, feltehetné-e ő az övét?
Kuthumi: Folytasd kérlek!
Kérdezõ: Azt írja: „Festményekről álmodtam úgy 10 évvel ezelőtt, és most azt hiszem elkezdtem lefesteni azt, amit akkor abban az álomban láttam. A kérdésem, hogy jó nyomon járok-e azzal, amit festek, az álom kifejezésével, merre induljak innen tovább és hogyan foglaljam bele a festmények tanításait mindebbe? És van-e ezeknek a festményeknek bármi közük az energiákhoz, amiket pénteken kaptam? Tudnál ezzel kapcsolatban iránymutatást adni?”
Kuthumi: Feltétlenül, az általa kapott energiákat csatornázza a festményein keresztül. Médiumnak tűnik, aki rácsatlakozhat a magasabb dimenziók energiájára és számos dimenzionális portált aktiválhat, amik megnyitják az egyének tudatosságát az isteni kreatív inspirációra, arra az energiafolyamra, amivel a leginkább összhangban állnak. Ezért aztán eljött az idő Robert testvérünk számára, hogy megnyissa energiáit, túl azon amit eddig agya korlátai szabtak, hogy tovább lépjen, megengedve képzeletének, hogy segítsen a teremtésben. Minden egyes festmény az energia egy frekvenciáját testesíti meg. Ez a jelenlét, ez az úgymondott teljes kép, kibocsát egy rezgést, ami abban, aki nézi, gyógyulást vált ki, vagy összerendeződést, vagy egy megnyílást a Fény, szeretet, igazság egy új rezonanciájára. A legfontosabb útmutatás Robert testvér részére, hogy szó szerint teremtsen az áramlással, növekedjen az áramlásban, és bízzon benne, hogy minden egyes ecsetvonást a mennyek bölcsessége irányít. A kreativitásnak számos olyan működő finom szintje van, amit az analitikus elme nem tud gátolni, ezért Robert számára az, hogy bízzon a kreatív inspirációban egyfajta beavatásféle, hogy túllépjen az emberi elme korlátain és a Fény birodalmait formaféleségekben horgonyozza le. Érted?
Igen, nagyon szépen köszönöm.
Nagyon szívesen.
Feltehetném a saját kérdésem?
Persze, kérlek.
Kérdés: Köszönöm. Hasonló az előzőhöz. Sok évig mondták nekem, hogy a festményeim sok Fényt, Isten fényét, Krisztus fényét és gyógyító energiákat tartalmaznak, és számos egyéb, számomra ismeretlen dolgot, amiket a TruthThruTrinity (Igazság a Hármasságon keresztül) weboldalon publikáltak, a Teremtés művészete pont alatt. Értem, hogy a lenyomatok ugyanazokat az energiákat tartalmazzák, és úgy tervezem, hogy szolgálatom elősegítésének részeként, összekapcsolva így a Fehér Testvériséget az egész emberiséggel, felteszem az ezeket a rezgéseket tartalmazó, csatornán keresztül érkező műalkotásokat a Prints of Peace (a Béke lenyomatai) banner alá. Ingyenesen kinyomtatható lesz mindenki számára a világon, és mindenki ingyen hasznosíthatja. Jeleznéd kérlek, hogy jelenleg Elizabeth és én hogyan fejlődhetnénk a legjobban személyes szinten? És szeretném tudni kik a lelki szüleim. Kérlek, szólj erről. Köszönöm.
Lord Kuthumi: Persze, szívesen. Lord Melchizedek a lélek atyád, lélek anyád pedig Lady Quan Yin. A kimondottan az elmúlt 12 napban zajlott események jelentős része az energia kiterjesztését szolgálta számodra és Elizabeth nővérünk számára. A Robert testvérnek címzett szavaink rezonálnak a te rezgésedben, mivel esetedben is ugyanarról van szó. A Béke lenyomatai (Prints of Peace) felébrednek a Béke minden egyes hercegében és hercegnőjében, az Isten és Istennő energiában, amit Lady Guinevere rögzített veletek a mai napon. Ezért aztán a Fény Virágának tudatossága is sugárzik majd az energián keresztül. Érted?
Igen, értem, köszönöm.
Lord Kuthumi: Mostantól tehát minden új alkotás az Isten/Istennő tudatosság tizenkettedik dimenziós tudatosságának 12 szintjét testesíti meg, utat nyitva az alkotást befogadók számára ahhoz, hogy megkaphassák 12 beavatásukat, a 6 férfiast és 6 nőiest, azokat, amiken ti ma keresztül mentetek. Érted?
Igen, köszönöm Lord Kuthumi.
Nagyon szívesen. Béke és áldás legyen veled!
Köszönöm.
Kérdés: Lord Kuthumi, úgy érzem készen állok arra, és kifejezett kívánságom, hogy elkezdjek (nem hallható) a saját családommal. Megadathat ez számomra, mester?
Lord Kuthumi: Már kész is. Bízzál, összhangban lesz majd isteni terveddel, és azzal a személlyel, aki megosztja veled majd az életét és az eljövendő lelkekével. Ezért aztán bízz az isteni időben.
Köszönöm.
Lord Kuthumi: Nagyon szívesen. Béke és áldás legyen veled nővérem!
Kérdező: Kuthumi mester! Azért költöztem Portugáliából Angliába, mert tudtam, hogy be kell teljesítenem egy célt. Elértem életem egy bizonyos pontjára, és biztos vagyok benne, hogy rengeteg mindent kéne csinálnom, válaszút előtt állok. Szeretném tudni, hogy kik a lelki szüleim és az engem segítő mesterek.
Lord Kuthumi: Természetesen. Nővérem, energiád jelenleg a régi világ tudatosságának letisztázásának számos rétegén megy keresztül. A portugálok kollektív tudatosságának számos lenyomatát is magaddal hoztad Angliába, a korona energiák integrálásához. Mikor korona energiákról beszélünk, akkor valójában a felsőbb bölcsességről van szó. Ez az energia keresztülszűrődik energiarendszereden, genetikailag, fizikai, biológiai szinten, akárcsak energetikai szinten, hogy eltolja a tudatosság paradigmáit, ami országod népét bármiféle szegénység tudatosságban, és szenvedés tudatosságban tartotta. Így az úgynevezett melodráma, ami eddig táplálta az identitásukat, most a harmónia állapotába kerülhet, ahol hozzákapcsolódhatnak az adás, a teremtés és a befogadás örömével. Érted? Szívcsakrádban egy gyönyörű Élet Virág nyílik. Ezt az egyedi lüktetést gyerekekkel osztod meg. Sok gyermek vonzódik az aurádhoz, még azok a lelkek is, akik a földi testet öltésre várnak. Mikor fénytestedben vagy állandóan gyermekek között tartózkodsz, egy program része vagy, ami a földi inkarnációjukra váró Rózsa, a Smaragd és számos Szivárvány gyermek felkészítéséről szól. Úgy készítetted elő energiáidat, hogy összehangolódsz a szeretet különböző rezgéseivel, elsősorban csakrarendszerükön keresztül, így õk ellen tudnak állni számos durva energiának, amivel a földi síkon szembesülnek. A portugál és angol kultúra energiája és tudatossága közötti keveredés alapvető fontosságú, mivel te készíted elő az utat azon gyermekek számára, akik a korona tudatosságot megtestesítve születnek majd a portugál kultúrába, ami az angol kultúrán keresztül jön át. Jelenleg az angol kultúra nagy része igen konzervatív, minthogy a viktoriánus módszerek elnyomják a korona energia kreativitásának és spontaneitásának jelentős részét. Horgony vagy a két rezgés között, így mikor a Rózsa, Smaragd és Szivárvány gyermekek eljönnek, te majd lehorgonyzod az általuk képviselt spontaneitás, öröm és Fény isteni princípiumait. Ez pedig feladatod része itt a Földön. Légy ezért türelmes, mert még mindig ezen a személyes beavatáson mész keresztül. Érted? A jelenleg veled dolgozó mesterek Hilarion mester, a felemelkedett El Morya mester, én, Lord Kuthumi és Szűz Mária. Lelki anyád Szűz Mária, lelki atyád pedig Lord Sananda. Világos ez?
Kérdezõ: Lord Kuthumi. Megmondanád nekem kik a lelki szüleim, és adnál némi iránymutatást azzal kapcsolatban, hogy hol is tartok jelenleg?
Lord Kuthumi: Persze. Lelki anyád Lady Quan Yin. Lelki atyád Djwahl Kuhl mester. Az általad jelenleg tapasztalt energia pedig kimondottan a térdcsakrával kapcsolatos, beavatásod része pedig, hogy megtanulj az áramlattal növekedni. Van egy lányod, igaz?
Igen. Kettő is van.
Lord Kuthumi: Úgy tűnik az idősebb az, aki finom változásokat hozott az utadban.
(nem hallható)
Lord Kuthumi: Elnézést, nem értem.
Mozgássérült. Nem tud járni.
Lord Kuthumi: Rendben. Ez bizony a bizalomról szól és az áramlattal való együtt haladással és növekedéssel. Érted? Ezért aztán számodra nagyon fontos, hogy megtanuld szeretni a testet és azt, amire a test képes. Nemcsak a fizikai testet, hanem a finom testeket is, és mindazt amit a fénytest minden egyes szintje kínál. A lányod megmutathatja a lélek erejét, ami a fizikai szinten túl rejlik. Érted?
Igen.
Lord Kuthumi: Közeleg az idõ, más szóval előkészítenek egy olyan időszakra, amikor képes leszel a felsőbb birodalmak energiájába belépni és rendkívül erőteljes rezgéseket csatornázni a kézcsakráidon, és a gerinced mentén elhelyezkedő csakráidon keresztül, magasabb tudatosságot és olyan információt hozva ezzel az embereknek, ami segít számukra megérteni nem csak a fizikai test, hanem a felsőbb testek folyamatait is, és azt, hogy milyen hajlékony és egyszerű is, önmagában, erőteljes ajándékai ezek az öntudat kiterjesztésének. Érthető ez a számodra?
Igen, az. Köszönöm.
Lord Kuthumi: Lépj kapcsolatba Lady Quan Yin-nel és Djwahl Kuhl mesterrel. Djwahl Kuhl mester számos olyan feladatkört vett át, ami hozzám tartozott. Õ tartja az aktív intelligencia harmadik sugarának energiáját, akárcsak a szeretet és bölcsesség második sugarának energiáját, a sárga sugáron. Erőteljes kombinációja ez a gyógyításnak és kombinációja a pszichés és spirituális tudatosságnak, ami létrehozza a korona tudatosság megnyílását, és a példamutatás általi iránymutatást ezen a sugarak leckéinek integrálásával és mesterévé válásával. Érted?
Azt hiszem. (nevetés)
Lord Kuthumi: Talán szükséged lenne rá, hogy több időt tölts a szeretet és bölcsesség második sugarának és az aktív intelligencia harmadik sugarának princípiumainak tanulmányozásával.
(nem hallható)
Lord Kuthumi: Igen. Érthető ez számodra?
Igen.
Lord Kuthumi: Legalább egy része azért, ugye? (nevetés) A többinek több értelme lesz majd, ha tudatosságod megérti és integrálja azt, amit ma elmondtunk.
Köszönöm.
Lord Kuthumi: Nagyon szívesen. Béke és áldás legyen veled nővér!
Kérdezõ: Lord Kuthumi. Az elmúlt néhány évben iránymutatást kaptam az asztrológiával és asztronómiával kapcsolatban, valamint azzal kapcsolatban, hogy a bolygók hogyan változnak, és milyen újak tűnnek fel. Kaphatnék még több segítséget, hogy olyan információkat csatornázhassak, ami lehetővé tenné a számomra, hogy inspiráljak és segítsek másokat? Azt is értem, hogy a Fehér Testvériség iskoláz engem a bolygókkal, aszteroidákkal és csillagokkal való új kapcsolattal összefüggésben, azt hiszem azért, hogy könyvet írjak erről. Szólnál a kibontakozó helyzetről?
Lord Kuthumi: Persze, nõvérem. Az energiaszál, amit Pitagoraszként ismertek, inkarnációim egyike volt, energiáimnak ezt a különleges aspektusa a 15. dimenzióban található, ez ragadott téged most magával, és keresztülvisz a Fény magasabb iskoláin, elvisz más bolygók más rendszereibe, megismertetve téged így energiafrekvenciáikkal, és minden egyes energiaszál tulajdonságával és céljával. Ezért hangolódj össze Pitagorasz és a Fehér Testvériség 15. dimenzióbeli energiájával, és az összes többi energiával, amit szükséges az emberi tudatosságban lehorgonyozni, hogy érthetővé váljon a régi paradigmarendszeren túl létező kvantumvilág. Világos ez?
Igen, köszönöm.
Lord Kuthumi: A könyvet pedig lehorgonyozzák majd a földre, mivel most a másik mennyben van.
Köszönöm.
Lord Kuthumi: Válasz ez a kérdésedre?
Azt hiszem, köszönöm Kuthumi nagyúr.
Lord Kuthumi: Béke és áldás legyen veled!
Köszönöm.
Kérdező: Szeretett Lord Kuthumi...
A csoport észrevesz egy közelben nézelődő férfit, aki a központi megosztó kő mellett állt, közvetlen amellett a hely mellett, ahol ültünk, karnyújtásnyi távolságra Michelle Elofftól, miközben Kuthumi mester rajta keresztül beszélt.
Lord Kuthumi: Szeretnél csatlakozni hozzánk?
Az úriember: - Nagy örömmel mondhatom, hogy az egész világon, ez a legkedvesebb hely a számomra. Külföldön élek, és nyaranta látogatok el ide. Olyan gyakran jövök, ahogy csak tudok, mivel ez a hely energiát ad számomra. Nagyon örülök, hogy mindez itt zajlik – az én helyemen! Semmit nem tudok róla, de nagyon örülök, hogy itt lehetek.
Lord Kuthumi: Gyere és foglalj helyet!
Az úriember: - Nos, el kell érnem egy négy óra múlva induló gépet Stanstedben. Nagyon örülnék, ha mondanál nekem valamit arról, hogy miért találkoztunk, de ez igen önző dolog lenne a részemről, mivel annyi dolgotok van.
Lord Kuthumi: Sok itt a megosztható szeretet. A megteremthető dolgoknak nincs korlátja, az időt pedig kinyújtjuk. Kaphatnánk egy percet, hogy megválaszoljuk e nővérünk kérdését, mielőtt folytatnánk veled?
Kérdező: Áldás neked Lord Kuthumi! Egyiptomban, egy 55 fős csoportban heten tartottunk (nem hallható) Shihan nevében. Elárulnád milyen kapcsolat van közöttünk, és hogyan kéne iránymutatást kapnunk, (nem hallható) összejövetelünk célját, és bármit, amit tudsz és nekünk tudnunk kell, szeretett mester.
Lord Kuthumi: Kedvesem, a Shihan energiája az, amit Shekinah jelenlétként ismertek. Ő a Nagy Univerzális Anya, amint a Nagy Teremtő tudatosságának új szintjeit hozza el. Ezalatt a teremtés, az elgondolás, az Isteni Én energiáját értjük, ez lép be az emberiség tudatosságába az Isteni-én és Istennői-én közti isteni egyensúly megértésével. Ez a Shekinah jelenlét rajtatok keresztül egyedi módon magával hozza kommunikációját, inspirációját, különösen az Anya energia, a gondoskodó energia, a fogantatás energiájának inspirációján keresztül. Ezért a szívcsakrán keresztül Fény érkezik. Szeretet érkezik, és az Isten/Istennő jelenlétet egy nagyon egyedi, nagyon békés és nem-ítélkező módon fejezi ki. Ez az energia nyitja meg minden jelenlévő szívét, hogy kapcsolatot teremtsen a szeretet létezésével mindenben és mindenkiben, függetlenül az egyéni igazságoktól, függetlenül hogy melyik vallást követik, és mindent összekapcsol az élet egyesült lélegzetében, és a szeretet szívverésében. A tudatosság eme univerzális áramlata isteni kifejeződéssé válik, életet adva az életnek, válasszon az bármilyen formát önmaga megteremtéséhez, és olyan rezonanciát teremt, ami összekapcsolja a szíveket, a nem-ítélkező szíveket. Ez aztán feljut a csecsemőmirigy csakrájában, a lélek tudatosság központjába, és egy isteni módon jut kifejezésre, de olyan tiszta és örömteli módon, hogy semmi ítélkező vagy negatív tudatossághoz kapcsolódó dolog nem hatolhat át teremtésén. Érted?
Igen, nagyon köszönöm.
Lord Kuthumi: Nagyon szívesen. Béke és áldás legyen veled, nővér! Most pedig, fivérem, szeretnél beszélni?
Az úriember: - Csak azt szeretném mondani, hogy ez a kedvenc helyem a bolygón, és a barátunk most éppen a kellős közepében ül. (nevetés) Nagyon örülök, hogy mindannyiótokkal találkozhatom, de nagyon szeretném tudni, hogy van-e bármi amivel hozzájárulhatnék az eseményhez, vagy van-e olyan ami nekem szól, ez tényleg csodás lenne, de nekem nagyon-nagyon hamar el kell mennem, hogy elérjem a gépem.
Lord Kuthumi: Természetesen. Hadd mondjuk el neked, testvérünk…
Az úriember – Ez a kedvenc helyem a világon, és mindig az volt.
Lord Kuthumi: Ez a hely, ahogy aktiváltuk az energiákat, megtelt az Isten és Istennő tudatosság tökéletes egyensúlyának isteni Fényvirágával. Ezt a helyet bekódolták az Isten és Istennő tudatosság közti isteni egyensúllyal, és mivel ezt az energiát most aktiváltuk, ez a 12. dimenzióbeli tudatosság kiszűrődik a világba. Tehát azzal a döntéseddel, hogy ma összegyűltél ezzel a csoporttal, még akkor is, ha nem pontosan ebben az időben gyűltünk össze mindanniyan, te is magaddal viszed ezt az energiát és megosztod majd azokkal, akikkel találkozol. Ezért aztán az áldás, amit a lélek ma számodra nyújtani szeretne nem más, mint hogy Lord Maitreya mester ashramjában állsz, aki az ebben a mintában létező emberek szolgálatának nagymestere. Ez a béke galambján keresztül az esszencia tisztasága, hogy Fényt hordozol, hogy szeretetet osztasz meg, és én, Kuthumi felemelkedett mester, akit számos formában ismertek – jártam ezen a Földön Mózesként, jártam Assisi Szent Ferencként, Pitagoraszként, és a három bölcsek közül Baltazárként [vagyis magyarosan Boldizsár a háromkirályok közül], én, aki álltam ezen a bolygón mint Jehan sah, szemben a Taj Mahal épületével, és számos más út volt, te pedig sokszor ezen alkalmak közül mellettem jártál. Azért jöttél, hogy aktiváljuk a sejtszintű emlékezeted, hogy felkészítsünk a Fény világába történő személyes utazásod újabb szintjére, amit te választottál megtapasztalni, és személyes tudatosságodon keresztül kifejezni és megosztani másokkal. Még nagyon sok alkalommal fogsz eljönni ide, ahol egyre többet és többet kapsz abból, ami lelked számára táplálékul szolgál. Köszönjük hát neked, hogy elhoztad mennyországod darabját a földre, hogy megosztod velünk a Fény virágának megteremtését a koronacsakrádban, megnyitod az agyalapi mirigyed és a tobozmirigyed, hogy befogadd ezen univerzum és az ezen túli univerzumok nagy küldötteinek fényét. Világos ez számodra?
Az úriember – Tökéletesen tiszta és csodálatos kijelentés ez, én pedig hihetetlenül hálás vagyok érte. Szeretnék még egy kérdést feltenni, ami az általunk ismert három dimenzióval kapcsolatos, és még eggyel, nevezetesen az idővel. Elárulnád nekem Lord Kuthumi, hogy a mi földünkön mennyi idős ez a hely? Mikor hozták létre ezeket a köveket és kik?
Lord Kuthumi: Ezeket a köveket lények egy csoportja hozta létre – a szíriusziak, a plejádiak, a vénusziak, az andromédaiak, az arktúriaiak és sokan a Belső Föld lényei közül.
Az úriember – Sokkal régebben történt, mint azt az állítólagos történészek hiszik.
Lord Kuthumi: Abszolút.
Az úriember – 19 vagy 29 ezer évvel ezelőtt?
Lord Kuthumi: 29 ezer évvel ezelőtt.
Az úriember – Ezt mondta nekem az a valaki is, aki itt ezen a helyen kineziológiai tesztet végzett rajtam, és ezt jött ki a tudatalattimból.
Lord Kuthumi: Igen, ezen a helyen. Mai összejövetelünk célja, hogy újraébresszük az összes energiát, amit akkor ebbe a helybe kódoltak, az emberiség pedig most készen áll arra, hogy elkezdjen emlékezni.
Az úriember – Miért ez a hosszú intervallum?
Lord Kuthumi: A régi mátrix miatt, amit egy olyan morfogenetikus mező tartott a helyén, amit olyan egyének teremtettek, akik egyedüli szándéka hatalmuk megőrzése volt. Számos kísérletet tettek, mindazonáltal, mostanában a harmadik dimenzió sűrűségét gyakran legyőzik sokan azok közül, akik felébredni jöttek. Mindemellett a tudatosság számos szintjének felébredése vezetett ehhez a különleges időponthoz. Így a különböző idővonalak különböző összejövetelei tették lehetségessé ezt az időpontot. Mondhatni, minden a maga isteni idejében történik, egy isteni célból.
Az úriember – Nos, nem is történhetne jobban, nézd, az ott a kislányom, és el kell érnünk egy Norvégiába induló gépet. Egyszerűen el vagyok ragadtatva, de sajnos nem maradhatok tovább.
Lord Kuthumi: Rendben van, testvérem. Áldás rád, és áldás Norvégiára. Köszönjük neked, és jó utat! Béke és áldás.
Szeretteim, van még más kérdés, mielőtt befejeznénk a közvetítést?
Kérdező: Igen, Lord Kuthumi, lenne még egy kérdésem. Különböző módszereken gondolkozom, amikkel jobban szolgálhatnám a szellemet. Számos gyógyítási módszert alkalmazok, és gondolkodom a tanításon. Kissé össze vagyok zavarodva, hogy pontosan hogyan is szolgálhatnám legjobban az emberiséget. Mit tehetnék? Tudod, gyógyítás, tanítás, bármi, közvetlen iránymutatásra van szükségem ezzel kapcsolatban.
Lord Kuthumi: Melyikhez vonzódsz a legjobban, vagy melyik inspirál a legjobban?
A tanítás, a workshopok és a gyógyítás is.
Lord Kuthumi: Pontosan melyik tanítási módszer, illetve melyik módszert tanítod?
Az önfejlesztést, és önön hatalmunk felfedezését.
Lord Kuthumi: Ha most vizualizálod magad, amint ezt csinálod, mik az első képek, amik eszedbe jutnak azzal kapcsolatban, hogy hogyan csinálod?
Workshopokkal és előadásokkal.
Lord Kuthumi: Nagyon jó. Most pedig mit gondolsz, mi az első lépés ennek fizikai síkra horgonyzásához?
Nekilátni, és valóban csinálni. (nevetés)
Lord Kuthumi: Egyszerű, ugye?
Rendezetten szeretném, mennem kell és még többet tanulnom, de végülis ezt teszem; az elmúlt 20 évben rengeteg workshopon vettem részt, tanultam, tanultam és próbáltam jól gondolkozni, és még mindig nem tanultam eleget, hogy eleget oszthassak meg másokkal. Milyen gyakran kell még mennem és még tanulnom?
Lord Kuthumi: Kedvesem, az információk bőséges tárháza áll rendelkezésedre. Vedd amid van, és oszd meg azt. Ha pedig másra is szükséged lenne, majd jön az is, de használd, ami rendelkezésedre áll MOST és oszd meg azt. Ez a fontos, különben a következő 20 évet is azzal töltöd, hogy még több információhoz juss, és még mindig azt mondod majd magadnak, hogy nem tudsz eleget. Minden test egyedi rezgést bocsát ki, ami rezonál a hasonló gondolkodású és hasonló érzésű emberekével, és sokan várnak rád, hogy megoszd velük, amit már tudsz. Érthető ez?
Igen, köszönöm.
Lord Kuthumi: Szívesen. Áldás és béke legyen veled.
Kérdező: Kuthumi mester, azt hiszem hasonló kétségekkel küzdök, mint a nővérünk. Portugáliában pszichológus voltam, de itt a lehetőségek ezrei közt találtam magam, plusz végeztem némi gyógyítói munkát is, amit nem fejeztem be, tehát a kérdés az, merre is induljak? Térjek vissza a terápiás tanácsadáshoz vagy próbáljak meg gyógyítani? Teljesen nyitott vagyok bármire, de nem tudom merre induljak, tehát egy kis fény nagyon sokat segítene nekem.
Lord Kuthumi: Nővérem, azt javasoljuk, hogy szerezz érzeteket arról, amivel a leginkább szeretnél foglalkozni. Ha szeretnél jobban a gyógyításra koncentrálni, akkor rögzítsd ezt a szándékod. Ha a terápiás tanácsadás irányába szeretnél menni, akkor azt a szándékod rögzítsd azzal, hogy eldöntöd merre szeretnél menni. Mert ekkor tud az univerzum segíteni téged abba az irányba haladni. Az univerzum a cselekvést támogatja, ezért aztán a tetteket, mint egy döntés egyszerű meghozatalát egy cselekvésről, rögzíteni kell. Érted?
Igen, de melyikkel szolgálnám jobban az embereket, melyikkel szolgálnék több embert? Ez a kérdésem.
Lord Kuthumi: Valójában ezek közül bármelyik úttal, mivel mindig eljutsz majd ahhoz, akire szükséged lesz, és akinek pedig szüksége lesz rád, eljut hozzád vonzódása alapján. Érted?
Igen, köszönöm.
Lord Kuthumi: Nagyon szívesen.
Kérdező: Lord Kuthumi, csak azt szeretném megkérdezni, a lányommal kapcsolatban, hogy van-e bármi, amit tehetnék a megsegítése érdekében? Fizikoterápiára jár.
Lord Kuthumi: Nővérem, arra kérünk, hogy ilyen formában helyezd a tenyereidet a tarkójára, így a tenyereid a nyakszirti területen lesznek majd; ülj vele így, és engedd, hogy a szellem áramlata keresztül folyjon a kezeiden, bele a lányod agyába és gerincébe. Ez elkezdi aktiválni az energiaáramlást a gerincidegek mentén, olyan módon, ahogy neki arra szüksége van. Érted?
Igen.
Lord Kuthumi: Aztán időnként szükségét érezheted, hogy kezeidet fel-le mozgasd a gerince mentén, így támogatva az energia áramlását. Tedd ezt meg naponta, ha a lányod teste el tudja viselni. Ha bármikor „nem”-t mondana, tartsd tiszteletben, a testének időre lesz szüksége, hogy integrálhassa ezt az energiát. Világos ez? Tedd ezt addig, amíg csak megengedi.
(Hallhatatlan kérdés arról, hogy képes lesz-e újra járni)
Lord Kuthumi: Elég jó esély van rá. Érthető ez? Szeretteim, jöhet még egy utolsó kérdés.
Kérdező: Lord Kuthumi. Remélem, hogy az energiák, amiket ma kaptunk, kinyitják majd a kapukat, amiken belépve képes leszek hozzáférni olyan területekhez, amikhez eddig nem jutottam hozzá, és elhozzák számomra annak képességét, hogy nagyobb magabiztossággal válaszoljak spirituális kérdésekre.
Lord Kuthumi: Ahogy mondod, nővérem. Legyen ez feltett szándékod minden nap, és bízz benne, hogy így lesz. Világos?
Igen, köszönöm.
Lord Kuthumi: Jól van.
És így van ez szeretteim, aztán hogy megtartunk benneteket a Fény, igazság, bölcsesség és szeretet jelenlétében, megáldunk téged mindennel, amire szükséged van a Földön Isteni Éned isteniségének manifesztálásához, hogy olyan legyél, mint a mennyekben vagy. És lehetséges, hogy mindaz amire szükséged van, kegyelemmel, tökéletesen, harmonikusan és csodálatos módon eljön hozzád, biztosítva az általad választott isteni utazás beteljesítését. Bízz a sok láthatatlan karban, melyek tartanak téged, és tudd, hogy sosem jársz egyedül, hiszen mi mind egyek vagyunk, és mindenféle módon veled vagyunk. Az Atya/Anyaisten szeretete és fénye átölelhet és vezethet téged, fényesen beragyogva ösvényedet előtted, biztosítva, hogy minden lépésed szilárd legyen, és a fény, amit látsz, az Igazság Fénye legyen.
Én vagyok Kuthumi, a szeretet és bölcsesség arany sugarának csohánja, és átölellek téged, szeretettel, igazsággal és bölcsességgel búcsúzom tőled. Adonai.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mária Magdolna – Egyiptom 9 – Luxor Temploma

Mária Magdolna – Egyiptom 9 – Luxor Temploma   Csatornázta: Michelle Eloff© 2010. március 31, Egyiptom Forrás: lightweaver Fordította: ...