A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Víz Kapuk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Víz Kapuk. Összes bejegyzés megjelenítése

Mária Magdolna - A Gyógyulás Törvénye és a 141-144. Víz Kapuk

Mária Magdolna - A Gyógyulás Törvénye és a 141-144. Víz Kapuk


 

Közvetítette: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 26

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket a fény és szeretet isteni jelenlétében.

Örömmel tölt el bennünket, hogy mindannyiótokkal jelen lehetünk ebben a pillanatban, amikor elhozunk egy újabb Kozmikus Törvényt. Ezek a törvények arra valók, hogy az idő minden pillanatában a lehető legmélyebb szinten segítsenek felébredni, és folytassák a támogatásukat az önismeret fenntartásában és elsajátításában.  

Azáltal, hogy tisztába kerültök önmagatokkal, érzelmeitekkel, érzéseitekkel, gondolataitokkal és cselekedeteitekkel, erősebbé válik az önerőtök, és ekkor olyan erős helyzetbe kerültök, hogy valóban képesek vagytok szabad akaratotokat használni, és olyan döntéseket hozni, amelyek gyógyítanak és elhozzák számotokra az elme, a test és a Szellem felszabadulását oly módon, ami valóban szabaddá tesz, hogy azzá váljatok, amik csak lehetek.

A félelem az, ami gátolja a lélek és a Szellem azon képességét, hogy eggyé legyenek és szabaddá váljanak, mert a lelket nagyon gyakran még mindig befolyásolhatja az alsóbb egó azon törekvése, hogy biztonságban tartsa magát, ezért az öntudatosság létfontosságú összetevője a tetteitek/cselekedeteitek megértésének, és elkezditek jobban tudatosítani a tudatalattitokból hozzátok érkező üzeneteket.

A tudatalatti viselkedés felismerése, mind a pozitív, mind a negatív, létfontosságú, mert ha ez egy negatív, bevésődött hitrendszer/hiedelemrendszer, akkor ez szabotálja az erőfeszítéseiteket és blokkolja a gyógyulási folyamatot. Sokan gyakran frusztráltnak érzik magukat amiatt, hogy képtelenek teljesen megérteni motivációikat, azonban a türelem és a kitartás mindig kifizetődik. Az ismétlés váltotta ki mélyen fekvő félelmeiteket és gátolja a hit/hiedelemrendszereket és hozzáállásokat. Nem fogjátok átalakítani őket egy nap vagy egy hét alatt, de átalakíthatjátok őket, ha türelmesek vagy kitartóak vagytok egy olykor nagyon hosszú ideig tartó időszakig, a megvilágosodás pillanatáig, a felismerés pillanatáig, ez a fordulópont a gyógyulási folyamatotokban, és ez az, amikor felismeritek, hogy elsajátítottatok egy bizonyos aspektust, és a betekintésen/bepillantáson keresztül fakadó bölcsesség az, ami felszabadít, ami szabaddá tesz, hogy felülemelkedjetek a régin, hogy felülemelkedjetek a hamis elvárásokon, amelyek akkoriban valóságosnak tűntek számotokra, és felfedezitek a félelmeitek mögött rejlő erőt, azt a motiváló belső fényerőt, amely int nektek, és arra hív, hogy ereszkedjetek le, és fedezzétek fel, mi rejlik félelmeitek mögött.

Nagyon gyakran felfedeztek néhányat a legnagyobb tehetségeitek közül, azokat a részeiteket, amelyek a félelem alatt rejlenek. Az egyetlen ok, amiért nem fedeztétek fel ezeket még, az az, hogy korábban nem volt bátorságotok ennek mélyére bemerészkedni, de a mostani bátorságotok és merész természetetek gazdagon megjutalmaz majd, ha felülemelkedtek rajta, ha megragadjátok az alkalmat, hogy megtapasztaljátok a mágiát, a csodák, amelyek megnyilvánulnak az életben, amikor átadjátok magatokat a célotok isteni tervének.

A Gyógyítás Törvénye az, a gyógyítás természete az, amit most vagy korábban elmondtam. Ez más törvények csúcspontja, az Átadás/Megengedés Törvénye és a Visszavonulás Törvénye, mert nagyon gyakran, amikor megengeditek magatoknak, hogy visszavonuljatok, és belemenjetek a csendbe, belépjetek a testetekbe, akkor a néma suttogás az intuícióhoz szól, és ösztönösen tudjátok, hogy valamit tennetek kell. Ösztönösen tudjátok, mit kell tennetek, és ha nem látjátok a teljes képet, az nem számít, mert abban a pillanatban tudjátok, mi legyen a következő lépés, és akkor megélhetek minden napot, úgy ahogy jön, tudva, hogy egy szent mintázat bontakozik ki előttetek, amely megérti valódi szükségleteiteket, amely képes kielégíteni a valódi szükségleteiket, amikor átadjátok magatokat, és megengeditek a gyógyulásnak, hogy végbemenjen.

Akkor engeditek meg a gyógyulást, ha elengeditek a félelmekbe vetett hithez való ragaszkodásotokat, amelyek életetek számos ciklusa óta kísértenek. Amikor ilyen módon cselekszetek, amikor úgy döntötök, hogy elég, és beleléptek önmagatokba, akkor képesek vagytok felülemelkedni a végzeteteken, és megélni valódi sorsotokat, amelyet a bölcsesség, az én és a szeretet igaz megértése irányít, és ez az, amikor a Szellem és önmagatok számos magasabb aspektusa egyesülhet veletek, és több kincset tárhatnak fel előttetek, mélyen gazdagítva az életeteket.

A gyógyulás nem egy intellektuális kísérlet arra, hogy megpróbáljuk kitalálni a kiutat egy folyamatból vagy egy helyzetből. A gyógyulás a teljes elengedés, a pillanatnak való önátadás, annak elfogadása, hogy abban a pillanatban az lesz, aminek lennie kell, és ha megpróbáljátok ezt erőltetni, ha próbáljátok megtagadni, nem számít, hogy mi lesz, aminek lennie kell, az van és lesz, és ami mindig is így lesz.

Az öntudatosság lehetővé teszi számotokra, hogy felismerjétek azt, ami készen áll arra, hogy foglalkozzatok vele és elmélyedjetek abban azért, hogy az igazi gyógyulás megtörténjen. Ezek az önmagatok iránti mély együttérzés pillanatai, mert együttérzés és bölcsesség kell ahhoz, hogy megszólítsatok egy olyan részt, amely sebesült/sebzett, és amely bántott titeket, nem szándékosan, hanem egy hamis elvárás, egy hamis program, olyasvalami végett, amit egykor a múltban belétek neveltek, és az életetek egyedi perspektívájává vált, ez az egyetlen referenciapont, amelyre mindig hivatkozhatok.

A gyógyítás valódi természete túlmutat minden védekezéseteken, és lerombolja azokat, azonban abban a pillanatban bátornak kell lennetek, és továbbra is átadni magatokat, és megengedni, bárminek, hogy előtérbe kerüljön, felemelkedjen, hogy szemtől szemben találkozhassatok vele, akkor a képességeteket önmagatok maghatalmasításának egy teljesen új szintjére fordítjátok/állítjátok, akkor feltétel nélkül látjátok magatokat, és abban a pillanatban elfogadjátok, hogy ez az aspektus eddig akadály volt, de mivel tisztában vagytok vele, az már nem akadály most már eszközzé válik, eszközzé, amelyet arra használhatok, hogy átalakítsátok az életeteket, hogy más szemszögből nézzétek meg, milyen a hozzáállásotok vagy hitetek, és továbbra is megvilágítjátok önmagatok egykor észlelt sötét részeit, és átadva magatokat abban a pillanatban, hogy felfedezzétek, mit kell mutatnia nektek, az az, ami képessé tesz titeket a bölcsességben való növekedésre.

Ez az, amikor valóban a választás, a szabad akarat hatalma előtt álltok úgy, hogy úgy döntötök, hogy mélyebbre néztek önmagatokba, ez a szabad akarat, ami elősegíti, hogy olyan választást hozzatok, amely meghatalmasít/feljogosít titeket, és amikor ezt a döntést hozzátok, akkor ismét azt választjátok, hogy kitartotok mellette, akármilyen megpróbáltatás is legyen, mert tudjátok, ha azt akarjátok, hogy a dolgok megváltozzanak, akkor másképp kell csinálnotok a dolgokat, és kitartani, ez egy választás, ami önmagatok megerősítését/meghatalmasítását jelenti.

A kitartás/állhatatosság folyamata megtanít az önátadás leckéjére, és ott több energiát adtok bele befektetve azt a lelketek felszabadulásba vezető utazásba, és amikor átadjátok magatokat, és felismeritek, hogy az önátadás mennyire meghatalmasít titeket, tovább fejlődtök a bölcsességetekben, mert akkor életetek minden más aspektusa felfedi előttetek azt, hogy szükségetek van rá, hogy ugyanazt a folyamatot alkalmazzátok erre, és akkor észreveszitek a belső nyugalom és béke érzetét, mert tudatalattitok egy része elfogadta, hogy az önátadás nem pusztítja el, hanem elhozza azt a békét, amit kerestetek, ami a zűrzavar, a belső káosz és a szorongás alatt rejtőzött, és ekkor kapjátok meg a jutalmat, és akkor igazán megragadjátok a gyógyítás erejét, és alázattal és tisztelettel ölelitek át természetét, és az életetek új jelentést nyer, új életerővel.

Ez a törvény, ez a Kozmikus Törvény és a megmaradt Víz Kapuk egy csodálatos ajándékot hoznak ma nektek – ez az ajándék, hogy megnyitjátok a szexcsakrátokban található Víz Csakráid első szintjét. Az utazásotok ezen a száznegyvennégy Víz Kapun keresztül továbbfejlesztette érzelmi testeteket, lehetővé téve a Víz Csakrák aktiválódását.

A Víz Csakrák ezen első szintje megtestesíti a gyógyulás természetét, azt a képességet, hogy érezzünk, kifejezzünk, olyanok legyünk, mint a víz, hogy a szexcsakra, a Víz elem, kecsesen és könnyedén áramolhasson, átvive rajtatok a kreatív teremtő erőket, amelyek megöntözik a gyökércsakrátok szent földjét, a Föld elemeteket, és új termést vetnek el, és ezzel felkészültök egy csodálatos aratásra, de a tudatosság létfontosságú ahhoz, hogy ezt a törvényt a lehető legteljesebb mértékben ki tudjátok használni, és elnyerjétek azt a bölcsességet, amelyről beszélünk.

Tehát azt akarom, hogy most hunyd be a szemed, ha még nem tetted meg, és koncentrálj a szexcsakrádra. Érezd, ahogy a Gyógyítás Törvényének lángja fellobban a szexcsakrádban, egy gyengéd láng, amely éppen elég meleg ahhoz, hogy megolvassza a jeget a szexcsakrádban, azon részeidben, amelyek még mindig meg vannak fagyva az időben – érzések és érzelmek, amelyeket kikapcsoltál, amelyek olyanok, mint a jégcsapok, élesek és veszélyesek, átvágják azon képességedet, hogy kreatív legyél, hogy tápláld ötleteidet, álmaidat, elképzeléseidet, önmagadat és életedet.

Engedd, hogy ez a láng megérintse mindazon a részeidet, amelyek félnek, azokat a részeidet, amelyek azt hiszik, hogy mindennél vagy bárkinél kisebbek, kevesebb vagy. Ez a Kozmikus Törvény és láng tartja meg azt az energiát, amely aktiválja a Víz Csakráid. Tizenegy csodálatos szivárványszínű és fényes spirál. Ez a tizenegy csakra aktiválja azt a platformot, amelyre új tudatosságot fogsz építeni önmagadról, mint egyénről, mint az életed független irányítójáról, egy független vezetőről, aki magabiztosan elkezdi az életet és mindazt, ami új, és mindazt, ami a növekedés áramlásának biztosításához szükséges egész életedben.

Ezek a Víz Csakrák lehetőséget adnak számodra, hogy elkezdd felismerni a személyiséged sok dimenzióját, emberként, a lelked személyiségeként és a Szellemed lényegeként, és azt hogy hogyan is integrálhatod az igazság ezen sok aspektusát, és élheted meg őket a harmadik dimenziós világban. Ez az élet valódi uralásának művészete, és az energia mester rezgéseinek felhasználása további lehetőséget kínál a mélyebb megértésre, a megvilágosodás szélesebb perspektívájára, és ezáltal a függetlenség mélyebb érzésére.

A függetlenség szintje, amelyről beszélek, nem az elszigetelődésről/elkülönülésről szól, nem az egyedüllétről, ez arról szól, hogy függj a belső tulajdonságoktól, a belső erősségektől, amelyek irányítottak és motiváltak, néma hangjukkal, amelyek suttognak hozzád, fordulópontokhoz vezetnek, olyan pontokhoz, ahol dönthetsz, hogy átöleled a számodra felkínált lehetőségeket.

Azt akarom, hogy add át magad ennek az érzésnek, hogy átadd magad a változás és a gyógyulás lehetőségének e nagyszerű időszakának eszméjének, megismerésének és érzékelésének, ami elérkezett hozzád. Céllal kapod ezeket az energiákat, és a cél az, hogy bővítsd/kiterjeszd a saját gyógyulásodat, elfogadd, hogy mindig újabb lehetőségek jönnek. Minél inkább hagyod, hogy megtörténjen a gyógyulás, annál mélyebbre hatol minden alkalommal, amikor jön, hogy üdvözöljön, és lehetőséget kínál arra, hogy átöleld magad, felülemelkedj sorsodon, túllépj karmádon, és bölcs, szenvedélyes emberként éld meg a sorsod, élénk és szerető lényként, az életet szerető lényként.

Ez nem azt jelenti, hogy nem fog szembesülni a kihívásaiddal, de a benned testet öltő energiákkal a perspektíváid megváltoznak, megemelkednek vibrációikban, és bár a körülmények néha nem változnak olyan mértékben, ahogyan azt remélted, de a helyzeteid megfigyelésének módja más lesz, és ez megváltoztatja a dinamikát, ezért, fogadd el, hogy az egész élet együtt dolgozik, és amikor az élet gyógyító vizével dolgozol, az végigvisz az áramlatán, és megmutatja, merre tart, és amikor találkozik a potenciál hatalmas óceánjával, amelybe az élet folyója vitt, örömmel mosolyogsz, a szíved hálával tárul elénk, és hálát adsz a türelmedért és a kitartásodért, amit tanúsítottál, hogy lelked és Szellemed motivált a jelentkezésre, mert az ajándék nagyon megéri.

Azt akarom, hogy most vond be ezt az érzést a testedbe, képzeld el azt az érzést, hogy szabaddá válsz, amikor találkozol az új lehetőségek nagy óceánjával, és próbáld meg elfogadni, hogy valami sokkal nagyobb vár rád, mint a jelenlegi félelmeid és szorongásaid. A megoldás a jövőben, ami túl van a jelenlegi körülményeiden, az hív téged, és ebben a pillanatban most lehetőséged van eldönteni, hogy megismételd-e a régi utakat, a múltat feszegetve, hibáztatva, bűntudatban élve és ítéletet kivetítve önmagadra vagy esetleg másokra, vagy most szembenézel önmagad vagy a helyzet ezen részével, és légy őszinte, és engedd, hogy felfedje előtted valódi arcát és valódi színeit, hogy megalapozott döntéseket hozhass, hozzáértő cselekedeteket hozhass, és ebben a pillanatban felkínálják neked a lehetőséget, hogy valóban használd a szabad akaratot, felszabadítva az akaratodat, ami azt jelenti, hogy megtapasztalj valami mást, és lehetővé teszed, hogy a gyógyulás valóban lényed mélyén menjen végbe, ahelyett, hogy egyszerűen csak intellektuális vagy felszínes szinten, mert bármennyire is gyógyítasz valamit intellektuálisan, amíg nem érezted a szívedben, addig valóban meg sem gyógyítottad az egész folyamatot.

Ha hagyod, hogy lesüllyedjen a szívedben, és gyökeret verjen benned, az a felemelkedés kapuja, amely megnyílik, hogy befogadhasd és üdvözöl téged a gyógyulás csodálatos birodalmában, ahol biztonságban érzed magad, hogy elengedj, átadd magad, a maga valódi természetében engedd, hogy a félelmeid felhíguljanak a Felsőbb Énedtől érkező szeretet és bölcsesség fénye által. Érezd ezt, ha nem érzed, képzeld el. Képzeld el a megkönnyebbülés, a felszabadulás és a béke érzését, amely mindig az őszinte elengedés, az őszinte önátadás pillanataival jár.

Azt akarom, hogy elmerülj ebbe az érzésbe, és miközben ezt teszed, Mihály arkangyal elhozza az utolsó Víz kelyhet, és ez a négy kelyhet a szívcsakrádhoz tartja, szent vizük a szívedbe ömlik, és lángra lobbantja az életeden belüli új szerkezet tervrajzát, egy új szerkezetet, amely most eljön, hogy lerögzüljön és megalapozódjon a Földön, miképp a Mennyben is, és ez a felkészülésed, az energiák létrehozzák az új fénytestet számodra és az emberiségnek, hogy most, ahogy a Föld kapui jönnek, ezek a szerkezetek/felépítmények bevésődhessenek a Földbe azért, hogy megnyilvánuljanak.

Nagyon fontos beavatásokon mentél keresztül a Tűz Kapukon, a Levegő Kapukon és a Víz Kapukon keresztül, és ezeknek a Víz Csakráknak az aktiválása felfedi számodra, hogy mennyire életbevágóan fontos az érzés, milyen életbevágóan fontos az elme használata ezen érzések megértésére, de a kettőt nem lehet különválasztani, nem élhetsz csak a szívedben vagy csak a fejedben, ennek a kettőnek össze kell olvadnia - a bal és a jobb oldal egyenlő, de az ellentétek folyamatosan kommunikálnak egymással, hogy a lehető legjobban megértsd azokat a motivációkat, így megy végbe a gyógyulás a maga teljességében, és szeretném, ha most engednéd, hogy a létezés érzése átjárja tested minden sejtjét, beköltözve a DNS-edbe, kiterjedjen az ősi származásodra/vérvonaladra, és felszabadítsd mindazokat az önszabotáló mintákat, amelyek blokkolták a gyógyulási folyamatodat, ami meggátolta a gyógyulás áramlását az őseidnél, és most, mintha engednéd, hogy a víz elöntse a testedet, csak hagyd, hogy folyjon, hagyd, hogy minden elmosódjon.

Lélegezz be mélyen, lélegezz ki teljesen, engedj el, érezd azt a megkönnyebbülést, ahogy a rád nehezedő nehéz víz tömegek most elengedésre kerülnek, többé nem záródnak el benned, nem fagynak meg többé a félelemtől, és a Kozmikus Törvény Lángja melegen tart belül, lehetővé téve, hogy a vizek mindig langyosak legyenek, a fagyos jeges vizek soha többé ne fagyjanak meg újra, amíg az erődet a valódi szabad akarat és hatalom használatára használod.

Vegyél még egy mély levegőt, miközben ezt a tudást, ismeretet és érzést a testedbe vonod.

Azt akarom, hogy most képzeld el az önátadás érzését, hogy lehetővé tegye az igazi gyógyulást kiterjesztve ezt Szentpétervárig és Moszkváig Oroszországban, ahol a Víz Csakrák első szintje aktiválódik a Föld Anya testének azon részén, amely kiterjed a bolygótok többi részére is, és működésbe hozza a Víz Sárkányok és lovasaik visszatérésének utolsó szakaszát a nem túl távoli jövőben, és ez a törvény alapozza meg az Oroszországban lehorgonyzott planetáris gyógyuláshoz aktiválódó energiákat, és ez az új fény test kiépítése számotokra, mint egyének és az emberiség számára is, valamint a Víz Csakrák aktiválása, amely a tudat minden birodalmát egyetlen alakzatba hozza, a tizenegy lépésből álló spirálon keresztül felfedi előtted azt az erőt, amely a 11:11 mesterrezgésében rejlik, mert mindennek megvan a maga egyenlősége és ellentéte.

Tanulmányozd önmagad azon részeit, amelyek megtestesítik félelmeidet, amelyek megakadályozzák, hogy átadd magad. Tizenegy lesz, mert a tizenegy Víz Csakra a gyógyulás erőteljes kulcsát rejti magában, és amikor rájössz, mi ez a tizenegy félelem, tudni fogod, mi az egyenlője, de az ellentéte, ezért tudni fogod, hogy a szexcsakrádban lévő tizenegy Víz Csakra mit jelképez számodra, erejüket és ajándékaikat, amelyeket megtestesítenek, amelyeknek most készen állsz a befogadására és üdvözlésére a megvilágosodás folyamatán keresztül, amelyen keresztül fogsz menni annak a tizenegy félelemnek a felismerése során, amelyek blokkolják gyógyulást.

Lélegezz be mélyen, lélegezz ki teljesen, és tudd, hogy ezek a félelmek nem fedik fel magukat egy csapásra, légy türelmes és kitartó, és minden félelmet, amelyet felismersz, azonnal jegyezd meg, mi az egyenlője, de az ellentéte, és akkor dolgozol ezzel az energiával ezen szivárványcsakrában, amíg mind a tizenegy fel nem fedi magát előtted.

Tanulni fogtok ezen az utazáson, szeretteim, vezessetek naplót meglátásaitokról, felismeréseitekről. Ezt rögzítenetek kell, és látni fogjátok, milyen erős lehet a valódi gyógyulás.

Az élet gyógyító vize vihet titeket mindig az ő áramlatában, és mindig emlékezzetek mindannyian arra, hogy megvan az erőtök a szabad akarat használatára és a változás bátor végrehajtására, amikor más eredményre vágytok. Szabadok vagytok, fogadjátok el, és engedjétek meg, az életnek, hogy legyen. Használjátok a képességeteket, hogy bölcsen választva cselekedjetek, és éljetek az igazságotokkal.

Mária Magdolna vagyok, a szeretetem veletek van. Au revoir.




 

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - A Hold Törvénye és a 134-140. Víz Kapuk

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - A Hold Törvénye és a 134-140. Víz Kapuk

Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 19

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

(Vegyétek figyelembe, hogy a közvetítés asztrológia megközelítést tartalmaz.)

Kuthumi-Agrippa vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek mindannyiotokat, és hogy elhozzam számotokra a bepillantás, a tisztaság, a világosság, a megérzés, a jövendölés és a kötelesség áldásait. Üdvözlet szeretteim.

És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Talán azon tűnődtök, miért hoztam el nektek a kötelesség áldását. Életbevágóan fontos, hogy megértsétek a kötelesség lényegét – nem arról a felelősségről vagy kötelességekről van szó, amelyek elfojtják a hatalmat és elerőtlenítenek titeket, hanem annak időszakáról, amikor elfogadjátok azt a kötelességet magatokkal szemben, hogy befogadjátok Hold Anya lényegét, és engeditek, hogy megmutassa, hogyan táncol át a változás birodalmain, lehetőséget adva arra, hogy elmélyüljetek az érzékeny természetetek mélységeibe, és felülemelkedve azon, ami arra késztetett, hogy valamilyen módon elfogadjátok a változást.

Minden egyes lépés, amit eddig a pontig megtettetek, bizonyos szintű változást okozott, ezek a változások bennetek lehetnek, és ebben a szakaszban lehet még nem egyértelműek tudatos látható szinten, de a változás mindig történik, és amikor az ember eljut egy olyan ponthoz az utazása során, ahol elutasítja a változást, akkor a Hold sugarai fényesen bevilágítanak a tudatalattiba, lehetővé téve, hogy az eddig elrejtett dolgok a tudatos elme fényébe kerüljenek, hogy pozitív változás történhessen, előremozdulás, amely lehetővé teszi a rejtett dolgok illúziójának feltárását, hogy az intuíció megmutathassa annak rejtett kincseit, ami eddig az idejétmúlt felszíne alatt volt.

A Hold Anya tápláló energiát hoz számotokra. Elhozza nektek annak fényét, amit nehezen fogadtatok el, mint a változás körforgását. Méhének esszenciájában tart titeket, táplálva azt, ami bennetek van, és ő a változás elve, a növekedés, a táplálás, a gondoskodás és a pusztulás/hanyatlás (alap)elve. Azért tartja fenn a hanyatlás/
pusztulás (alap)elvét, mert a befejezések/bevégződések energiáját éppúgy birtokolja, mint az új kezdetek energiáját. Energiája mindegyikőtök számára előállítja a nőies, az istennő, a mélyen érzékeny, az érzéki, az intuíció változékony természetét, és összekapcsolja a tudatalattiban lévő összes rejtett láncszemet, és ezeket az aspektusokat a fényre hozza, továbbítja a Földre. Ezért a Hold Anya a fő kapocs az Ég és Föld, az elme és a szív, a tudatalatti és a tudatos között.

Amikor a Hold Anya a növekvő fázisán halad át, melegnek és nedvesnek tekintik. Amikor a Hold Anya fogyatkozó fázisában van, hidegnek és nedvesnek tekintik. Ez az, ami miatt olyan változékony, ez az, ami miatt képes kapcsolódni és leválni, összekapcsoltnak vagy szétkapcsoltnak tűnni.

Mindannyiótoknak személyes kapcsolata van a Hold Anyával, és az ő szellemének természete egy egyéni aláírás, amely a Hold születési táblázatotokban való elhelyezkedésén alapul, más szóval a tervrajzotokban való elhelyezkedésén alapul.

A Hold Anya szelídsége elismerésre méltó, mert nem hoz keménységet ugyanolyan módon, ahogyan a többi rosszindulatú/ártó hatású bolygó teszi. Mindig megpróbálja táplálni a növekedést és a hanyatlás fázisát. Szeretetén, lelketek táplálásának képességén keresztül megmutatja nektek, hogy ami a hanyatlás ciklusában van, az egy nagyon fontos okból jött létre, mert változásra van szükség, a változás a végső garancia az életben.

Gondoskodni akar rólatok, miközben ezt abban az asztrológia jegyben teszi, ahol a születésetekkor állt. Amikor áthalad az égbolton, hozzáadja tulajdonságait/minőségeit ahhoz, amit felkínál nektek, isteni energiája mindig táplál, átvonuló jegye/aláírása lehetőséget kínál arra, hogy vagy felülemelkedjetek természetetek érzelmein és érzékenységein, vagy máskor pedig elvisz a természetetek érzékenységébe, hogy megmutassa, ami rejtett, hogy megmutassa mi is illúzió. Ő az intuíciótok hangja, és az emberi természet összes nőies és befogadó, valamint reaktív tulajdonságainak éjszakai szakaszát képviseli.

A folyamata két cikluson keresztül visz titeket – a hetes és a kilences cikluson. A méhben eltöltött kilenc hónap Hold Anya jege/aláírása. A csakrákon keresztüli változás hét fázisa szintén Hold Anya jegye/aláírása. Kilenc év, kilenc hónap, kilenc hét és kilenc nap a Hold Anya isteni kezének mindezen minősége, amely egy olyan ösvényen vezet, amely megnyitja számotokra az érzelmi természetetek, az anyátokkal, női rokonaitokkal való kapcsolatotok természetének megértését, ha vannak, és megmutatja nektek önmagatok ezen részének rejtett természetét, amely saját érzelmeitek vizes fázisaiba/szakaszaiba esik.

A Hold Anya az intuíciótokon keresztül beszél. A szex és torokcsarkán, az isteni teremtő erején keresztül jön felszínre. Természete és ereje megerősíti kapcsolatotokat az általa megtestesített isteni tulajdonságokkal. Ő egyenrangú (partnere) és ellentéte a Nap Atyának. Ő a visszatükröző természete annak, amit a fizikai világotokban meg akartok nyilvánítani.

Érzelmeitek megtagadásával nem tudjátok megteremteni azt, amire vágytok a fizikai világban, ezért elismételjük számotokra, hogy a Hold Anya az összekötő kapocs a Mennyország és a Föld között, ezért ahhoz, hogy manfesztálhassatok a mennyországból a Földön kötelességetek, hogy megengedjétek magatoknak, hogy elmélyedjetek természeteteknek vizes aspektusaiban, engedjétek meg magatoknak, hogy érezzétek az érzelmeiteket, engedjétek meg magatoknak, hogy felfedezzétek a rejtett illúziókat, amelyek kikerülnek titeket, azokat a rejtett dolgokat, amelyek megkerülik azokat a problémákat, amelyek depresszióhoz, félelemhez és most még inkább, mint valaha, a jövőtől való félelemhez vezetnek.

Világotok most egy óriási változás állapotában van. Ez a Hold Anya energiájának természete a többi bolygó többi szellemével kombinálva, és ez az oka annak, hogy a Hold Anya az utolsó Szellem azon bolygók természetéből, amelyeken jelenleg veletek dolgozunk. Ő a leggyorsabban mozgó Szellem, mert huszonnyolc nap alatt végigmegy a teljes ciklusán, ezért 28 nyolc naponként egy tizenkét éves ciklust teljesítetek, miközben áthalad a csillagkép tizenkét jegyén. Az állatövi jegyeken. Ez egy másik ok, amiért mindannyian arra szólítunk titeket, hogy legyetek rugalmasak, legyetek fogékonyak, és engedjétek meg, hogy a Hold Anya ciklusai átvigyenek benneteket az isteni természeten keresztül a hat bolygó másik hat Szelleméhez fűződő kapcsolatával, amelyek befolyásolják a tervrajzotokat.

A Hold Anya hatással van életetek minden látható és láthatatlan területére. Jóllehet természete időnként ártalmasnak tekinthető, mivel az éjszakához kötődik, ő a ti nagy szövetségesetek, mert az éjszaka sötétségébe mélyedve a Hold sugarain keresztül a sötétség világos oldala jelenik meg. A betekintés dimenziójába juthatok azáltal, hogy elfogadjátok a misztikus természetét és összekapcsolódtok az intuíciójával, és tudjátok, hogy a Hold Anya misztikus természete túlmutat az intellektuson, és megköveteli, hogy átadjátok magatokat rejtett természeteteknek, az élet misztikus oldalának, amely a Hold forrásának teremtő erején keresztül működik - a táplálás, a gondoskodás, a változékonyság, amit ez az isteni és kitűnő női energia hoz nektek.

Hold Anya a legerősebb pozíciójában van, amikor a Bikában van. Tartós és biztonságot adó, amikor a Rákban van, abban a jelben, amelyen uralkodik. Amikor kihív, a Bak jegyében van, és nem tudja megvalósítani azt, amit a Skorpió jegyében ígér, de amikor a Rákban van megmutatja, hogyan idézik elő a fényetek, az érzéseitek, valamint az otthonhoz és a biztonsághoz való kapcsolatotok a tartós és biztonságos változásokat, amelyekre vágytok. Amikor a Bakon és a Skorpión keresztül halad, a lelketek sötétségébe taszít, azokba a részeitekbe, amelyek félnek, olyan részeitekbe, amelyek félnek a jövőtől, és még a legjobb pozíciójában is a Bikában, továbbra is kihívást jelent majd, hogy felülemelkedjetek a jövőtől való félelmeken, és hogy elfogadjátok azt a képességet, hogy bízzatok abban, hogy képesek vagytok jó irányba változtatni a dolgokat.

A Hold Anya nem pusztító energia, hanem elveszi azt, ami romlik/pusztul/hanyatlik, és megmutatja, hogyan ápoljátok a még élő részeket, és hogyan emelkedjetek felül az elpusztulón/hanyatlón. Lekaparja azt, ami rohadt, és megmutatja azt a csodálatos gyöngyházfényű gyöngyszemet, amely a félelmeitek alatt rejlik.

A Bakot a Szaturnusz, a karma ura uralja. Amikor a Skorpió jegyében tartózkodik a Marsban, arra kényszerít, hogy kezeljétek ezeket a félelmeket, és változtassatok azáltal, hogy felszínre hozzátok a kihívást, hogy elkülönülhessetek attól, ami a mögöttes rothadást, hanyatlást és romlást okozza. Fénye megnyugtatja lelketeket, amikor átadjátok magatokat, és megengeditek, hogy tápláló természetének szent gyógyító vize más utat mutasson nektek, és feltárja előttetek a sötétség völgyein át vezető utat, bízva abban, hogy sugarai megmutatják az utat és ez, szeretteim, azért olyan életbevágóan fontos, hogy mindannyian megtanuljátok a Hold Anya ciklusait, megtanuljatok együtt dolgozni természetének különböző aspektusaival, és hogy ő hogyan támogat benneteket még azokban a pillanatokban is, amikor elhitetik veletek, hogy egy olyan illúziórikus helyzetben vagytok, amely letör titeket.

Ciklusa változást ígér, és amikor el tudjátok fogadni, hogy sokkal könnyebb belenyugodni abba, amit hoz, engedjetek el, és engedjetek utat az újnak, ezért kilenc másodperceben, kilenc percenként és kilenc óránként van egy részetek, amivel szembe kell néznetek valamilyen változással, egy pillanattal, amikor el kell engednetek, és engednetek kell, hogy az isteni tápláló/gondoskodó hangjának következő aspektusa vezessen és támogasson.

Ez a kozmikus törvény a változás természete, a rugalmasság természete, az Istennő, és hogy ennek a csodálatos, vendégszerető energiának az érzéki, érzékeny energiái megmutatják az alatta rejlő rejtett dolgokat, amelyek nem gyengeségek, hanem valójában erősségek. Megmutatják önmagatok rejtett kincseit, és feltárják az intuíciótok erejét.

Néhányotoknak több kihívást rejt a kapcsolatuk Hold Anyával, mint másoknak, ez a kihívás azonban azért van, hogy megmutassa nektek azt a lehetőséget, amely ebben az inkarnációban érkezett hozzátok, amelynek elfogadását vállaltátok, hogy felülemelkedjetek és egyensúlyt hozzon életetekbe a változás elvén keresztül, hogy lelketek gazdagsága felismerhetővé váljon és megnyilvánulhasson a Földön, ahogyan a Mennyben is.

Miközben veletek vagyunk a 23. törvény jelenlétében, aktiváljuk az energiákat a következő változási ciklushoz, amely a nem túl távoli jövőben Oroszországban végbemenő aktiválásokon keresztül érkezik. Az Egyiptomban lehorgonyzott 22 Kozmikus Törvény kikövezte az ösvényt a Hitelesek/Autentikusok számára, hogy megértsék azt a dinamikát, amelyet mindannyiótoknak bemutatnak, mint alkimistáknak, akik a hétköznapok fölé emelkednek. Kapcsolatba kellett lépnetek az érzelmeitekkel, az érzéseitekkel, és még sok minden vár rátok. Jelenleg minden folyamatot felgyorsítunk, hogy megmutassuk, milyen életbevágóan fontos a pillanatban lenni, és átadni magunkat a változások körforgásainak, mivel az értelem korszaka véget ért a többségi uralom tekintetében. Most itt az ideje, hogy az intuíció átvegye a helyét, és ennek során felemelkedjen, hogy a fej és a szív, a jobb agy és a bal agy azonos pozícióba kerülhessen, és megtalálják a helyüket a Nap és a Hold sugarai között, mindannyiótoknak ez a változás mindig pozitív, hogy a Nap sugarai rávilágítanak arra, ami az éjszaka sötétjében rejtőzködött, de a Hold Anya ciklusain keresztül minden kiderül a Nap Atya segítségével, mert ő tükrözi vissza azt, ami a Nap Atya testében van, és ami a mennyekben van, azt a Földre hozzák.

Ezért a növekvő szakaszában feltárul gondoskodó és tápláló képességének melegsége, megmutatja a gondoskodó anya oldalát. Fogyatkozó szakaszában, amelyet hidegnek és nedvesnek tartanak, úgy tűnhet, mintha nehéz változást hozna a felszínre, de ekkor ő a tápláló, gondoskodó anya, aki megmutatja, hogy gondoskodó természetén keresztül azt, ami hanyatlik/pusztul, elő kell hozni ezt a Nap Atya segítségével, hogy pozitív változások valósulhassanak meg, hogy az illúzió lerombolódjon, és ekkor az igazság, szilárdan legyökerezhessen a termékenység talajában, a valódi növekedésnek az igazsággal táplált termékeny oázisában, amelyet egy egész tiszta szív táplál.

A tiszta szív nem olyan szív, amely mentes a hibáktól, a bűntudattól vagy az ítéletektől, mert ez az emberi aláírás egyik természete, amellyel mindenkinek meg kell küzdenie. A tiszta szív olyan szív, amelyet valóban az őszinte vágy motivál, hogy azt tegyétek, amit akartok, de nem ártotok senkinek. A tiszta szív olyan szív, amelyet az igazság megismerésére, a szeretet megismerésére és a bölcsesség alkalmazására irányuló őszinte vágy motivál rejtett lista, manipuláció nélkül, és az őszinte vágy, hogy megismerjétek az illúziókat, amik tudatalatt motiválnak titeket. Amíg az emberi világban éltek, kihívást jelentenek majd a hétköznapi világ alacsonyabb frekvenciái, de amikor a szívetek tiszta, ahogy az imént leírtam, felülemelkedtek föléjük, és legyőzitek ezeket a kihívásokat, és a Nap Atya és a Hold Anya természetének kombinációja által, meglátjátok majd az igazságot. Fényetek igazsága megmutatkozik nektek, és ebben kell bíznotok, drágaságaim.

A következő hetekben az igazság sokféleképpen tárul fel majd előttetek, ugyanis a Merkúr jelenleg a Bika jegyében halad retrográd mozgásban. A Bika az élet földi értékeit képviseli. A hazugokat, csalókat és tolvajokat kedvelő Merkúr magára vállalta, hogy belép a buja értékek birodalmába, és leleplezi ezen természetet, ahogy azt a Merkúr törvényében leírtuk.

Ez az az időszak, amikor a Hold Anya a Merkúrral egyesülve megmutatja, hogyan használhatjátok ezeket az eszközöket, és felülemelkedhetek azon, ami kínoz, ami elkerül titeket, és szabaddá váltok, ebben kell bíznotok. A Hold Anya megmutatja, hogyan bízzatok magatokban, hogyan bízzatok az intuíciótokban, hogyan mélyedjetek el az életetek során átélt bántalmazások alvilágába, és lássátok meg az igazságokat, és ne az áldozat szemszögéből, hanem a győztes szemszögéből lássátok őket, mert ha megértitek, hogy a Föld Anya a Hold Anya által a Földre tükröződő energiákat tároló csatorna, akkor megértitek, hogy az áldozati természet legyengülés/elerőtlenedés, a győztes természet pedig újjáéledés, képesség arra, hogy objektíven felismerjétek, mi erőtlenített el benneteket a múltban.   

Ennek a törvénynek a leckéje az, hogy megmutatja nektek, hogy egy olyan utat jártatok be, hogy lélekként felvállaltátok, hogy konkrét karmával foglalkoztok, hogy foglalkoztok azzal a végzettel, amelyet a Föld spirituális történelmének ebben a bizonyos időpontjában választottatok, hogy a legjobban megértsétek a változás természetét, hogy a legjobban megérthessétek, hogyan irányítják az élet misztikus aspektusai az igazságot. Az igazságot nem adják át mindenkinek egy csapásra, mert akkor nem szolgálna titeket. Ha elmélyedtek az ismeretlenben, és legyőzitek az ismeretlentől való félelmet, gazdag jutalomban részesültök. Amikor elmélyedtek a végzetetekben, és felismeritek a karmátokkal járó félelmeket, ahol a múltban úgy döntöttetek ekkor, hogy nem küzditek le egy problémát, ezért vissza kellett térnetek.

Mindannyian, akik most hallják a szavaimat, és akik jönnek majd, hogy hallják ezeket, és olvassák ezeket a szavakat a jövőben, céllal halljátok ezt, mert ti vagytok „a kiválasztottak” – akik úgy döntöttek, hogy ebben az időben leinkarnálódnak, és vállaljátok, hogy kötelességtudóak legyetek a (Planetáris) Szellemekkel és természetükkel kapcsolatban, más szóval a planetáris természetekkel szemben, és felülemelkedjetek azokon a legyengítő természeteken, amelyek megnyomorították a társadalmakat a negatív oldaluk révén, amelyet olyanok használnak ki, akik a maguk módján legyengültek, és érvényre juttatták e (Planetáris) Szellemek sötétebb szabályait.

A fény seregeként jöttetek, hogy felülemelkedjetek ezeken, magatokra öltsétek a saját félelmeiteket, saját legyengítő/elerőtlenítő természeteteket, hogy magatokra öltsétek a sötét oldalatokat és megfordítsátok, fénnyé változtassátok és felülemelkedjetek rajtuk, és ezért vagytok a fáklyahordozók, ezért vagytok a fény vezetői, ezért létfontosságú, hogy kézbe vegyétek magatokat, és soha ne hibáztassatok, soha ne üljetek le ítélkezni, és azokban a pillanatokban, amikor megtaláljátok önmagatok, ha ítéletet akartok kivetíteni, vagy hibáztatni akartok, állítsátok le magatokat, és ismerjétek el, hogy bármi, ami veletek történt, az egy meghatározott természet eredményeként történt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a Lélek nyelvének egy aspektusát kombinálva lássátok, beszélgetést alkossatok, egy üzenetként szól hozzátok, hogy felkeltse a figyelmeteket és azt mondja nektek, hogy ez egy lehetőség, hogy felülemelkedjetek, vagy jól csináljátok, túllépjetek ezen, átlépjetek az élet következő fejezetébe, viszont (ehelyett) az történt, hogy az emberek az élet régi könyvében ragadtak.

Az élet régi könyve hamuvá lett, és ezért kapnak olyan sokan lehetőséget, hogy megismerjék a mágia valódi természetét, az alkímia erejét, valamint a (Planetáris) Szellemekkel való együttműködést és a kozmikus irányító erők természetét, amelyek uralkodnak rajtatok, nem azért, mert áldozatok vagytok, hanem azért, mert mélyen magatokban tudjátok, hogy ezek a mindenható Szellemek az Univerzális Törvények irányító kozmikus erői, és mivel egy lélek vagytok, irányítva vagytok ezen törvények által, és lehetőségetek van emberként a Földön, hogy elsajátítsátok az általuk hozott leckéket, ezért vagytok most a Földön, ezért most kézbe kell vennetek magatokat, és abba kell hagynotok az áldozatnak levés cselekedetét, és ne vetítsetek ki semmit a másikra, és teljes felelősséget kell vállalnotok önmagatokért, mert ez a kötelességetek lélekként, mint Atya/Anya Isten isteni kifejeződése.

El tudjátok képzelni azt, hogy az Atya/Anya Isten kozmikus lényként áldozatként élnének? Áldozatként fejeznék ki természetüket? Hol lenne a világotok? És bár világotok jelenleg legyengült állapotában van, az eddig elrejtett sebek mindegyike felszakad. A Föld Anya teste megreped, hogy felfedje ezeket a visszaéléseket, haragja kitör, hogy felfedje, hogy ezt a visszaélést többé nem fogják elfogadni, és ha visszatértek az elmúlt néhány évben hozott üzenetekhez, látni fogjátok, ahol beszéltem nektek azokról az időkről, amikor a Föld Anya már nem bírja a bántalmazást, teste megrázkódik, haragja kitör, és az én szavaim azok voltak, hogy Földetek szunnyadó vulkánjai felébrednek, mert ami az ő testében történik, az a ti testetekben történik. Ahol titeket bántalmaztak, ott őt is, és fordítva. Itt az ideje, hogy mindannyian szívetekbe fogadjátok szavainkat, és megértsétek, hogy okkal beszéltünk az együttműködésről, mert itt az ideje, hogy együtt álljatok, mert a világ mozog, a Föld szó szerint mozog a lábatok alatt. A változás mozgása megtörténik, nem jönni fog, hanem most történik folyamatosan.

Tehát lépjetek be a testetekbe, legyetek jelen, nézzétek meg a démonaitokat, engedjétek, hogy jöjjön a változás, váljatok folyékonnyá, és ismerjétek el az életeteket, ismerjétek el a félelmeiteket, ismerjétek el a bizonytalanságotokat, szálljatok le a magas lóról, engedjétek el a sértődékenységeteket, és nőjetek fel, váljatok éretté, mert ezt hozza el a Hold Anya – az érettség ciklusait, és ahogy most a Víz Kapuk (sorozat) végéhez érünk, érzelmileg intelligens lényként kell felkarolnotok az erőt, hogy példát mutassatok, hogy meg tudjátok mutatni azoknak, akiket még mindig legyengítenek a félelmeik, hogy nincs helye az áldozatként való élésnek, és biztosíthatlak titeket, hogy az Isten és az Istennő a tanúim ebben a pillanatban, hogy ha valaki, aki annyit tud, mint amennyit most tudtok a mi tanításainkon keresztül (nem csak ennek a csatornának a forrásán keresztül, hanem az istenek hírnökeinek sok más forrásán keresztül), ha ragaszkodtok ahhoz, hogy tudatlanok, éretlennek és áldozatok maradjatok, hát legyen az, és ezeknek a hit/hiedelemrendszereknek és hozzáállásoknak a következményei a ti sajátotok lesznek.

A Szoláris Arkangyalok Királya vagyok. A Szeretet és Bölcsesség Királya vagyok, és ezért mindannyiotok előtt állok mindenható arany sugarammal, és átölellek titeket és arra kérlek mindenkit, hogy álljon az Atya/Anya Isten fényébe, és tegyétek meg, amit kértünk a lelketek túlélése érdekében, a Föld Anya túlélése érdekében. Ez a felszólítás nem szidalmaz titeket, hanem az Univerzális Szellem magjából való felhívás mindannyiótoknak, hogy valóban ébredjetek fel, értsétek meg igazán ezeket a rejtett aspektusokat, öleljétek át őket és haladjatok előre, mert ti vagytok mind a kulcsok, amelyek feloldják azokat a láncokat, amelyek titeket és az emberiséget az áldozattá válás és az áldozattudatosság régi világához kötik.

Higgy a Szellem erejében, hogy felülemelkedj a régin, hogy felülemelkedj a sötétség minden aspektusán, mert egy kis lángra van szükség ahhoz, hogy fényt hozz a legsötétebb szobában, ezért egyetlen tiszta szándék szétzúzhatja a sötétség félelmetes szorítását, és ez, szeretteim, ez az, amit kérünk tőletek. Arra kérünk benneteket, hogy engedjétek növekedni tiszta szellemeteket, azt a hatalmas belső bátorságot és lelketek eltökéltségét, amely idáig juttatott benneteket, és terjesszétek ki a Hitelesek/Autentikusok Útját, hogy még többen kövessék.

És mindegyikőtökön keresztül, szeretteim, most lehorgonyozzuk ennek a 23. törvénynek ezt az erőteljes erejét a szívcsakráitokon keresztül Lagosban, Csádban, Szenegálban, Ecuadorban, Szentpéterváron és Moszkvában, és megnyitjuk a fénytestek nyolcadik szintjét a bolygótok körül, felkészítünk mindannyiótokat a Víz Sárkányok és Lovasaik végső visszatérésére, ami az érzelmi intelligencia testének teljes feltámadását jelenti, a víztestekét, amelyek megváltoztatják a Föld Anya testének szexcsakráit és torokcsakráit, beleértve a tiédet is, és most elkezdünk veletek mint Fénymunkásokkal dolgozni azon, hogy csakráitokat az evolúció olyan rendszerébe vigyétek, amelyet még soha nem mutattak be a földi birodalomban élő embereknek.

Ez az a munka, amelyet a szent helyeken keresztül aktiválunk Oroszországban, és felkészítünk benneteket, arra amit a következő öt évben követni kell. Mindannyiótokat stratégiailag a helyükre állítunk, hogy megtartsátok az általunk létrehozott erőteljes rácsokat, és ahogy felgyorsítjuk csakráitok növekedését, és felfedjük előttetek annak a magasabb dimenzióját, amit ezek az erőteljes aláírások megtestesítenek, akkor megértitek a mai napon átadott szavaimat, és miért volt olyan életbevágóan fontos számotokra, hogy átadjátok magatokat a Hold Anya Szelleme természetének, és hogy megismerjétek a nyelvét, és átadjátok magatokat neki.

Tehát, szeretteim, bár nem vittünk titeket vizualizáción keresztül, a testeteknek hallania kellett szavaim hangsúlyát. Azok az energiák, amelyeket most átvezettem, megérintették DNS-etek mind a tizenkét szálát, és egy nagyon mély folyamatot aktiváltak. A következő hét napban dolgozzatok szorosan a vízzel. Tiszteljétek a Hold Anyát és a veletek való személyes kapcsolatát. Engedjétek meg magatoknak, hogy rugalmasak legyetek, érezzétek az érzéseiteket, engedjétek, hogy áradjanak az érzelmek, és írjátok le, amit éreztek, írjátok le a félelmeiteket, a reményeiteket, a kívánságaitokat, az izgatottságotokat, a megértéseteket, a megértés hiányát, és engedjétek meg, hogy vezessenek. Kommunikáljatok vele, elkezdve megérteni az isteni nőies istennői energia csodálatos testének valódi erejét.

Arra kérem mindannyiótokat, hogy legyetek békében, és tudjátok, hogy a lángok, amelyek fellobbantak, egy erős tűzgyűrűben tartanak benneteket, és biztonságban vagytok, védettek vagytok, és miközben megfigyelitek a világotokban gyorsan kibontakozó káoszt, tudjátok, hogy ezek az idők, amelyekről beszéltünk, amikor az, ami eddig a föld alatt volt, elrejtve, most napvilágra kerül, hogy a jövőtök más legyen, mint amilyen a múltatok volt. Ami el van rejtve, az feltárul, és bármennyire is megdöbbentőnek tűnik, ez a felemelkedés a szabadság felé, mert már nincs rejtve. Most az egyénnek és a csoportok összeolvadhatnak, és valóban tehetnek valamit azzal kapcsolatban, ami egykor ismeretlen volt, és ez a fény ereje szeretteim, használjátok ezt.

Továbbra is bízzatok a sok láthatatlan karban, amelyek szeretnek és támogatnak titeket, valamint a sok láthatatlan szívben, amelyek imádnak titeket, és tudjátok, hogy mindig jelen vagyunk, és én, Kuthumi-Agrippa, erőmben és jelenlétemben tartlak benneteket a kollektív szívemben, és megmutatom nektek az arany ösvényt a szeretethez és a bölcsességhez, a Szoláris Arkangyalokból álló seregemmel, veletek vagyok minden lépésnél. Legyetek békében. Adonai.




Mária Anya - A Vénusz Törvénye és a 127-133. Víz Kapuk

Mária Anya - A Vénusz Törvénye és a 127-133. Víz Kapuk

Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010, március 22

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese


(Vegyétek figyelembe, hogy a közvetítés asztrológia megközelítést tartalmaz.) 

 
Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

________________________________________________________________________ 

Mária Anya vagyok, és felkértek, hogy jöjjek el ezen a szent estén, hogy átadjam a Vénusz Szellemének közvetítését, miközben Mária Magdolna, Guinevierre és Jezabel istennő a Szeretet ezen Asszonyának karjában és fényében állnak. Üdvözlünk mindenkit.

A Minden Ami Van Atyjának sugarai alatt állok, amely a szeretet minden szintjét megtestesíti. Együtt állok az Anyával, akinek fénye rátok ragyog, karjaiban tart titeket, ápol, táplál, gondoz titeket, szeret és vezet, valamint biztosítja, hogy minden lépésetek az igazságotok és a sorsotok felé irányuljon.

Világotok úgy nyílik meg, mint a Napot üdvözlő virág, új élete lélegzik, integrálva annak a világnak az energiáit, amelyben most találja magát, akárcsak ti is mindannyian. Ez az új világ, amelyben találjátok magatokat, nagyszerű lehetőségeket kínál számotokra, hogy felfedezzétek, hogyan is történik az, hogy az Atya és az Anya átadja a szeretetét, átadja a fényét és tiszteli az igazságotokat azáltal, hogy a legjobb módon vezet titeket ezen az úton, összhangban lelketek legmagasabb akaratával.

Az élet igazsága gyakran elbújik azok elől, akik szívükben és elméjükben félelmet testesítenek meg, de amikor a szeretet az ártatlanság pontjából jön üdvözölni titeket, a szív ártatlanságából, vagyis a szív, amely mentes a társadalom súlyos terheitől és bűneitől, amelybe eredetileg beleszületett. Miközben átadjátok magatokat az élet körforgásainak, azt tapasztaljátok, hogy ezek a terhek lehullanak a vállaitokról, és új utat fedeztek fel a Szentek birodalmába, azon birodalmakba, ahol megmutatják valódi lényetek valódi természetét, és valójában az ártatlan, aki tökéletes összhangban van belső “illatának”, azzal a képességével, hogy “kiszagolja” a haza vezető utat, hogy úgy mondjam.

Az új világ illata megtestesíti a szeretet szent kenetének gazdagságát, a Mindenható Istennő és Vénusz Szellemének isteni jelenlétét, de Vénusznak is van sötét oldala, ahol is ez a fény az alvilágba fordul, ahol a régi, idejét múlt halálából táplálkozik, a megbukott emberek húsából, és ez a Vénusz sötét oldala.

A Vénusz (negatív) arca a tiszta hamisítatlan buja vágy, buja értékek, buja erkölcsök, ha lehet annak nevezni. Minden egyes lépés ebbe a világba, amely megtagadja a lélektől a szeretet szellemének valódi lényegét, börtönbe zárja ezt, amely szétszakítja mindazt, ami az isteni házasság, és ez a szeretetet valódi igazságának megismerése által, az eksztázisának szent boldogságán keresztül összefonódik.

Nem szeretkezésről és szent egyesülésről beszélünk, ahol valódi kapcsolat van két lélek között, hanem ezen szent energia energiájával való természetes visszaéléséről. Azok, akik a promiszkuitás életét élik, keresik az istenit, keresik a szeretetet, de nem ott találják meg, ahol keresik, eljött az ideje, hogy önmaguk felé forduljanak, kifejezzék és szeressék az énjüket, és hogy meglássák azt, hogy önmaguk odaadása önértékelés nélkül, önszeretet nélkül, (ahhoz vezet, hogy) az ember nem azt a szeretetet szerzi meg, amire vágyik, hanem egyszerűen érintkezésbe kerül a másik (ember) buja értéktelenségével, aki szintén a szeretet igazságának egy keresője, ezért a rokonlelkek, azok akiket a lélek köt össze, akik ismerik egymást, és úgy döntenek, hogy ezt a művészetet az isteniség szakrális aspektusaiból gyakorolják a tantra művészetén keresztül, a csakrák egyesülésén keresztül, ti mindenképp örültök a törekvéseiteknek, kiterjesztitek a szeretet energiáját a világra, és amikor összekapcsolódtok, akkor ezt a világot beborító energia hozza meg a fordulatot, és Vénusz istennő alacsonyabb buja energiái felemelkedhetnek és egyesülhetnek valódi életértékeivel és az isteniség erkölcseivel, más szóval azokkal az erkölcsökkel, amelyek hozzáigazítanak titeket ahhoz, ami isteni és igazi számotokra, ami beteljesíti és betölti azt, amit kerestek.

Vénusz istennő jótékony energia, természete az, hogy felfedje az élet jó dolgait, és mindig igyekszik jót tenni, ahol csak találja magát. Ez nem azt jelenti, hogy mindig tud adni, mert ez attól függ, hogy a többi Szellem, a többi bolygó más energiái hogyan működnek együtt vele, mellette vagy ellene.

A Vénusz istennő bőséget hoz, akárcsak a Jupiter, ahogy a Merkúr is ezt teszi. Bőséget hoz a szerelemben, a szeretetben, bőséget hoz az üzletben, a pénzben és ő a művészet, a zene és a kreativitás szépsége. Ő azoknak a nőknek a múzsája, akik arra ösztönzik a férfiakat, hogy az élet legnagyszerűbb alkotásait hozzák létre, olyan szavakat, amelyek a szívhez énekelnek oly módon, amely megsimogatja a női lélek legmélyét, lehetővé téve, hogy a benne rejlő igaz istennő előtérbe kerüljön, átadja magát az általa inspirált istennek, aki megnyitotta a szívét, hogy üdvözölje ezt az isteni kegyelmet, ezt az isteni békés, sóvárgó, boldogító energiát abban a környezetben, amelyben találja magát – egy energiát, amely attól származik, akivel (a férfias) egyesült.

Vénusz istennő nagy erejű energia, és szeretetet, szerelmet szül, amikor fénye méltóságában van. A fényének méltóságában van, amikor a Bika vagy a Mérleg csillagképben tartózkodik. Ilyenkor az igaz szeretet/szerelem előtérbe helyezi azok felemelkedését, akik úgy döntöttek, hogy maguk mögött hagyják a régi utakat, és eltávolodnak az elerőtlenedés, a bujaság világától.

Miközben Vénusz istennő energiája előjön, hogy üdvözöljön mindnyájatokat, felfedi előttetek a bennetek rejlő fény erejét. Energiája jótékony hatású, mivel megmutatja nektek azt az utat is, ahol olyan szerelmi választásokat hoztok, amelyek nem felelnek meg vagy nem támogatottak Felsőbb Énetek által. Ez az oldala az, amely megmutatja nektek az árnyékotok sötét oldalát, azt az árnyékot, amelyben a sebeitek rejtőznek, az árnyékot, amelyen keresztül a sebeitek beszélnek, és kétségbeesetten próbálja magára vonni a figyelmeteket, hogy felfedje előttetek, hol lehet ezt áttörni.

Amikor Vénusz istennő energiája bujaságként fejezi ki magát, fontos, hogy egy pillantást vessünk önmagunk azon aspektusaira, amelyeket megfosztottak a szeretettől, amelyeket morálisan megrontott a szeretettel való visszaélés miatti szándékos elhanyagolás – verbálisan, érzelmileg, mentálisan, testileg és szexuálisan. Ilyenkor Vénusz istennő nem tudja sikeresen létrehozni a kötődést/kapcsolódást, nem tudja létrehozni az olyan típusú emberek valódi egyesülését, akiknek együtt kell lenniük, és igazán szerelmesek. Vénusz istennő bukásában, sebeiben a hamisítatlan vágy, a bujaság, a kapzsiság, a pénzsóvárság, az élet jó dolgainak birtoklás iránti vágya, a buja értékek és a vágy, hogy ne önmagunkat erősítsük meg, hanem a hatalom birtoklásának vágyát, hogy irányítani lehessen másokat.

Drága Fénymunkások, a ti időtök itt van, hogy megnézzétek önmagatok buja/vággyal teli részeit, amelyek minden erejükkel azon munkálkodtak, hogy elvegyék tőletek az erőt és irányítsanak benneteket, manipuláljanak benneteket, és a fájdalom utáni vágyakozásra, a szenvedés vágyára késztessenek benneteket, a hamis identitás utáni vágyra, ami azt az érzést kelti, hogy valami olyasmit érzetek, ami legalább arra emlékeztet, hogy nem haltatok meg, nem vagytok zsibbadtak, kábultak, mert az emberek gyakran a fájdalmat és a szenvedést választják pusztán annak emlékeztetésére, hogy élnek.

Vénusz istennő fényes oldala, ennek az istennőnek a meghatalmasodott és méltóságteljes energiája hozza el a szeretetet és a kapcsolódást, amely szent egyesülést, isteni házasságot hoz létre, olyat, ahol a múlt sebeit szeretet táplálja, és felülemelkedhet a régi utakon, és befogadva ezt az igaz kapcsolatot, és szeretetre keltheti az összes környezetet, amelyben találja magát.

Vénusz istennő az élet édességét kínálja nektek. Lehetőséget ad a művészet, a zene, a kreativitás, a világ szent hangjainak és illatainak hasznosítására. Az üzlet természetéből adódóan, az üzleti életben a kreativitást felhasználva, juthat hozzátok a pénzetek, és az önszeretet teljes cselekedetei révén ő is biztosítja anyagilag és művészileg, más szóval kreatívan, ha úgy tetszik, amire a legnagyobb szükségetek van ahhoz, hogy a teljesség helyére jussatok a manifesztáció általi kreatív világotokba.

Vénusz istennő behoz téged a birodalmába, hogy jobban megértsd természetét, ezért arra kérünk, hogy most csukd be a szemed, ha még nem tetted meg, és öleld magadhoz a fényem jelenlétét, az enyémet Mária Anyáét és a Háromszoros Istennő és a Háromszoros Isten jelenlétét, és miközben e hatágú csillag közepén állok, a szeretet hetedik aspektusát tartom, és egyesülünk, egyesítjük testedet a miénkkel, és feltárjuk előtted a szeretet erejét, amely a Vénusz fényes oldalán létezik, igazságod fényes oldalán, szíved azon részein, amelyek nem vágyakoznak, nem buják, hanem csak a szeretetre vágynak, ezért lépj kapcsolatba a szívcsakráddal most, érintsd meg a szereteted, érintsd meg a szeretet energiáját, amelyet te érzel azok iránt, akiket őszintén és igazán szeretsz. Engedd, hogy a szívedben lévő érzés kiterjedjen és egyesüljön veled.

Most lépj kapcsolatba a szeretet érzéseivel, amelyek az életed kedvenc dolgai iránt érzel, amelyeket igazán élvezel, ami a szívedet, a testedet, a szellemedet és az elmédet békességgel, feldobottsággal és boldogságérzettel töltik el. Érezd ezt. Adj át magad ennek és válj eggyé vele.

Lépj kapcsolatba a szertetettel, amit a természet és az élet minden birodalma iránt érzel, amely a természet részét képezi, és engedd meg, hogy az irántuk érzett szeretet kiterjedjen.

Miközben ezt teszed, Vénusz istennő elhozza a csodálatos jó dolgoknak és az összes édességnek gyümölcsöző áldásait, a szépség, igaz szeretet, szerelem (ő általa megtestesített) csodálatos sugarai által, és ezzel magával ragad téged. Azzal a szeretettel, amelyet azok iránt érzel, akikkel kapcsolatba kerültél, nyisd ki szívedet, hogy viszonzásul befogadd szeretetüket. Megmutatja, hogy viszonozásod az, amit ingyen adsz, amit őszintén adsz, ami természetes részed. Hagyd, hogy ez az érzés erősödjön. Engedd, hogy a szeretet természete beszéljen hozzád Vénusz istennőn keresztül, szíveden keresztül, és válj eggyé szellemének természetével.

Miközben szellemének természete újra lángra lobbantja benned ezt a természetet, megerősítve ezt, felélesztve a szunnyadó és sebesült részeidet, hogy a szeretetbe/szerelembe emelkedhess, és találkozz a gyógyítójukkal, magaddal, a te Hiteles/Autentikus Éneddel, a te-vel, aki a múlton túlra (lépve) éretté vált, aki túlérett az okozott sebeken, ahol most állsz, a bölcsesség szemszögéből figyelve, alkalmazva a szeretet alapelveit, átölelve ezeket a részeidet, megmutatva nekik, hogy van egy másik út, megmutatva nekik, hogy előrefelé haladtál, és az előrehaladás során új eszközöket és módokat fedeztél fel, amelyekkel begyógyíthatod a múltad sebeit, és ezeknek a nagyon erős eszközöknek az egyike a szeretet – az önszeretet, az önelfogadás és az önmagad elismerése, emlékeztetve magad arra, hogy tökéletes emberi lény vagy, aki tökéletesen játssza a szerepét.

Ez soha nem indokol meg bármilyen olyan magatartást, amely szándékosan árt másnak, ha tökéletesen betöltöd emberi szerepedet, ezt úgy teszed, hogy megbocsátod magadnak a múlt hibáit, töréseit és repedéseit, tanulsz belőlük, bölcsességet szerezel belőlük, és ezt a bölcsességet egy megvilágosodott világ létrehozására használod fel, egy világra, amely a szeretet és bölcsesség alapjaira épül, és nem a félelemre és a kapzsiságra, vágyra, bujaságra és gyűlöletre.

Érezd, hogy az energiák tovább nőnek, erősödnek, ahogy Vénusz istennő elkezdi felgyorsítani azt a sebességet, amellyel az energia átjut a testén, egyesülve a tiéddel. Azt akarjuk, hogy maradj nyugodt, laza, és csak engedd, hogy energiái eggyé váljanak veled.

Lélegezz be mélyen, lélegezz ki teljesen, és ismételd meg ezt még ötször.

A hetedik ponton állok, a férfi és női Szentháromság középpontjában, és ezen a ponton arra kérlek téged, hogy nyisd meg magadat, és engedd meg, hogy felemelkedjenek a sérült részeid, akik arra vágynak, ami már nem támogat téged, hogy a szeretet középpontjába kerüljenek, ahol átalakulhatnak.

Vágyad a félelem, a bűntudat, a fájdalom, a szenvedés, az árulás után, bármi legyen is ez, engedd ennek, hogy felemelkedjen, feltámadjon a szerelemben, szeretetben, és lenyugodjon ölelő karjaimba, ahol ezeket a részeidet fogom tartani, szeretve őket, szeretve téged, eltöltve a béke és biztonság megnyugtató belső érzésével abban a tudatban, hogy nem vagy azonos önmagad buja/vággyal teli részeivel, felismerve azokat a részeidet, akik vágytak a félelemre, és vágyakoztak az összes átélt fájdalom és szenvedés után, amit megtapasztaltál, egyszerűen az történik, hogy az elveszett részek keresik a fényt, keresik a szeretetet. Útközben elvesztek, mert nem érezték, hogy kapcsolódtak volna Felsőbb Éned irányító/vezető részeihez, ezek voltak azok a részeid, amelyek széttöredeztek minden alkalommal, amikor bármiféle bántalmazást, visszaélést, árulást, csalódást, félelmet és minden más negatív energiát tapasztaltál, amivel társítani tudod ezt.

Hagyd, hogy ezek tovább emelkedjenek, és vegyél egy mély lélegzetet, majd teljesen lélegezz ki.

Kuthumi-Agrippa csatlakozik hozzánk, ahogy Mihály arkangyal és St. Germain is. Elhozza neked Vénusz Úrnő kozmikus lángját, a szerelem, a szeretet, a szépség, a kreativitás, a szexualitás és a csodálkozás nagy istennőjéét, akinek egyenrangú (fele), de ellentéte elpusztíthat. Láttad a másik arcát, megtapasztaltad, és többé nem kell kötődnöd az emiatt ejtett sebekhez. Arra lettél most szólítva, hogy lásd valódi szépségét, ismerd fel magadban az igazi szépségét, és ismerd meg valódi természeted felépítését, mint a Vénusz Szellemének egy aspektusát, amely a körülötted lévő világba áramlik és közvetítődik.

Fogd meg a lángot, lélegezd be, válj eggyé vele.

Miközben megtartalak, Mihály arkangyal most veszi az Élet Szent Vizével teli hét Szent Kelyhet, és elkezdi ráönteni ezeket a testedre, a szent vizek átmossák minden buja/vággyal teli részedet, új élet csókját hozva, segítve őket abban, hogy felemelkedjenek a szerelemben/szeretetbe, hogy a vágyból szerelemmé/szeretetté alakuljanak át egyenrangúvá, de ellentétükké. Tehát a félelem iránti vágyad a szabadság szeretetévé, a fájdalom utáni vágyad a béke szeretetévé válik, és így át kell alakítanod ezeket a részeket. Azt javaslom, hogy írj le mindent, ami ebben a pillanatban feltámadt, amíg a karjaim ölelésében tartalak, és annak az ellenkezőjére írd le, mi volt a szerelmed/szereteted, és mivé válik a szerelmed/szereteted, és létre fog jönni. Alakítsd át, transzmutáld át, engedd, hogy a belső alkimista vezessen, megmutassa, mit kell tenned.

Miközben a vizek átfolynak rajtad, most arra kérünk téged, hogy képzeld el Vénusz Úrnőt csodálatos arcának erőteljes természetét és a hét Víz Kapu szakrális vizei beszűrődnek a Föld Anya testébe és fellobbantják a szépségének lángját Amszterdamban. Egy újabb láng kel életre Varsóban. A harmadik láng Szarajevóban. A negyedik láng Oslóban. Az ötödik láng Oroszországban Szentpéterváron és a hatodik láng Moszkvában Oroszországban. És a hetedik láng, amelyet Egyiptom Fehér Sivatagjának szívében horgonyozunk le, és ez aktiválja a bolygó körüli fénytestek nyolcadik szintjét, felkészítve titeket a Víz Sárkányok és Lovasaik visszatérésére, akik elhozzák az érzelmi intelligenciát, lehetővé téve mindenkinek. hogy megszabaduljanak a régi világ vágyától/bujaságától, a téves identitásoktól, amelyek vezérelték a félelemben élők buja természetét.

Terjeszd ki ezt a szeretetet, ezeket a szent vizeket világ minden kormányára, mindazokra az emberekre, akik úgy döntenek, hogy a félelem motiválja őket, akik úgy döntenek, hogy a Vénusz buja értékei szerint élnek, és hagyd, hogy ez a fény, Vénusz istennő gyönyörű kedvező arca lemosolyogjon rájuk, lehetőséget kínálva számukra, hogy a fény felé forduljanak, átadják magukat az életnek, feláldozzák félelmeiket, új utat fogadjanak el. Terjeszd ki ezt az energiát a bolygón minden félelemben élő lélekre, minden lélekre, akinek buja értékei a fájdalom és szenvedés világához kötik őket.

Lélegezz be mélyen, lélegezz ki teljesen, és ismerd el, hogy miközben felszabadítod saját buja értékeidet, megáldod a Föld Anyát és mindazokat, akik rajta élnek, ugyanazzal a lehetőséggel, ugyanazzal az erővel és ugyanazzal a fénnyel.

Most képzeld el magad, ahogyan visszaveszed az erődet önmagad e buja részeitől, és behúzod őket a szívedbe, az átalakult energiába, a vágyad/bujaságod egyenrangú, de ellentétes minőségébe. Ismerd el ezt és hagyd, hogy növekedjen, minden elmúló nappal látni fogod, hogy ez az energia hogyan vezet, inspirál és motivál, hogy túllépj a régi világon, és magadra öltsd ezt az új sugarat, és engedd meg a (planetáris) Szellemeknek, hogy keresztülközvetítsék/keresztülcsatornázzák rajtad magukat, mint érzelmileg intelligens, szerető és bölcs inspirált egyén megélve ezáltal egy tökéletes emberi életet, tökéleteset emberként.

Kuthumi-Agrippa most egy arany tollat helyez a koronádra, amely folyékonnyá válik, és megtelepszik a koronacsakrádban. Az arany toll, amely elhozza szíved könnyedségét, a szellem könnyedségét és az Isten és az Istennő mindenható hírnökeinek szent bölcsességét.

Add át magad nekem, Mária Anyának, miközben elveszem sebeidet és buja értékeidet, és segítek, hogy egyenlővé, de ellentétessé változtasd ezt, felmelegítve lelkedet, felolvasztva az igazságodtól elzárt/elkülönített minden részed, és eggyé olvasztalak a testemmel, eggyé teszlek a szellememmel és megáldalak az általam megtestesített feltétel nélküli szeretettel, hogy te is megtapasztald a könnyed és fényes szív, a könnyed és fényes szellem, a könnyed és fényes lélek szabadságát.

Fogadd el Vénusz istennő bölcsességét, a szent istennőét, aki ismeri a sötét oldalát, az istennőét, aki képes táplálkozni az elesettek húsából, mégis a létező legcsodálatosabb szépséget és szerelmet produkálja a létezésben. Amikor visszavonul(retográd mozgásba kezd), a vágy sötét természetébe merészkedik. Ebben az időben kell a felszínre kerülniük azoknak, akik rosszul kezelték az értékrendjét, akik magukévá tették a szenvedés fájdalmát a Vénusz sötét árnyékában, vissza kell vonulniuk vele, és szembenézniük ezekkel a részekkel, fel kell kelniük egy új nap hajnalára, mert negyven napra és negyven éjszakára visszavonul, és ez, drágaságok, a negyven nap és negyven éjszaka igaz története a sivatagban. Ez Vénusz istennő visszavonulása volt, akkor történt, amikor ő retrográd mozgásba volt, amikor az az idő történt, ezért az ő retrográd időszakában mindannyian beléptek a sivatagba negyven napra és negyven éjszakára, és ez az a hely, ahol elvisznek annak a helynek a sötétségébe, hogy meggyógyuljatok, növekedjetek, és erősebben, bátrabbak, szebbek, kreatívabbak és meghatalmasodva térjetek vissza. Meghatalmasodottabban és erőteljesebben meg tudjátok teremteni mindazt a jó dolgot az életben, amit megérdemeltek és amire vágytok, a szeretetet, az érzékiséget és azt a hatalmas boldogságot, amely Vénusz Istennőben rejlik, amikor szexuálisan egyesültök azokkal, akikkel kapcsolatban álltok, akikkel érzitek a szerelem és szeretet igazi kapcsolatát, akik megnyitják a szíveteket, feldobják a lelketeket és elhozzák szívetekbe az új kreativitás boldogságát, a férfiak szívét inspiráló nők múzsáját elhozva a szívetekbe.

Lazulj el el ezekben az energiákban, fogadd be őket, és engedd, hogy igazodj a Vénusz ötágú csillagához, az ő útjához, amint a mennyei ciklusain keresztül halad.

Vénusz istennő most eléd áll, ahogy lényembe állsz, és lehetőséged van arra, hogy megkérd őt, hogy segítsen neked életed bármely területén, amit választasz, hogy megláthasd az igazságot, bármit is választasz, bármi legyen is az, amivel kapcsolatban az igazságot keresed. Tedd ezt meg most.

Lélegezz be mélyen, lélegezz ki teljesen, és adj hálát Vénusz Istennőnek. Tudd, hogy most veszi, amit átadtál neki, és a szívébe helyezi, mert mindig megpróbál jót tenni, ahol csak lehetséges, és vezetni fog, és megmutatja az utat, hogy hogyan tedd ugyanezt. Tehát engedd át az irányítást a fényének, a szeretetének, a szépségének, a szívósságának és a bölcsességének, és engedd, hogy eggyé váljon veled, engedd, hogy vezetőd, útmutatód és fényjelződ legyen.

Adj hálát minden buja részednek, akik vezettek az utadon, és akik ilyenképpen mutatták be magukat, hogy tanultál, fejlődtél és bölcsességet szereztél ezekből. Adj hálát mindazon részeidnek, amelyek a Vénusz sötét oldalához kapcsolódtak, és amelyek most elengedésre kerülnek, hogy megtapasztalhasd fény oldalát, a szépséges, méltóságteljes, magasztos arcát, a gyönyörű, gondtalan szabadságot, a repülést, szárnyalást a mennyek legmélyéig a szeretet, az igaz szerelem, az igaz fény és az igazi meghatalmasodás szárnyain.

Adj hálát St. Germainnek, Kuthumi-Agrippának és Mihály arkangyalnak. Adj hálát Mária Magdolnának, Guinevierre Úrnőnek és Jezebel istennőnek, és adj hálát magadnak, amiért ezt a pillanatot választottad, hogy egyesülj ezzel a törvénnyel, Vénusz istennő szellemével és természetével, hogy továbbra is felemelkedhess a szeretetben, felülemelkedve a régi utakon, a régi világon és a régi törvényeken – a törvényeken, amelyek egy olyan társadalomhoz kötöttek téged, amely a Vénusz szent értékeinek félreértelmezésén és szándékos manipulálásán alapul, és az összes többi Szellemén is, amelyek hatással vannak rád az égen/a mennyekben.

Vegyél egy mély lélegzetet, és kilégzéskor lazíts, tudva, hogy egy vagy velem, és kezdd el visszahúzni a tudatosságodat a fizikai testedbe, leföldelve magad, magaddal hozva Vénusz istennő jótékony energiáinak természetét, a világ fényét, a szeretet valódi szent kötődésének fényét, a különleges energiákét, amelyek egyesítenek titeket a másikkal, és ezen keresztül tudja a Tantra igazi ereje átszőni varázslatát – a Kvantum Tantra Alkímiáját.

Vegyél még egy mély lélegzetet, lélegezz ki, és rögzítsd magad teljesen vissza fizikai testedbe.

Legyél tudatában a környezetednek. Ügyeljen arra, hogy megfelelően leföldeld magad, és lazíts, tudva, hogy készen állsz arra, hogy a Vénusz arcát a fényben lásd. A kedves mosolya, a bölcsességgel teli szerető szemei, és ennek a szerető bölcsességnek a magjában a tűz szikrája, egy fergeteges energia, egy olyan energia, amely teljesen tudatában van erejének, szenvedélyének és pusztító képességének, ha kell. Nagyon gyakran ez a pusztító energia a szeretet jótékony sugarai formájában jelentkezhet, akik halálra szeretik a sötétséget.

Szabadon használhatod ezt, hívd őt, hogy vezessen, hívd, hogy legyen egy veled, és engedd át kreativitását, szépségét, varázslatát, hallgasd éneklő hangjának zenéjét, ami a szeretet és az örvendezés éterein visz el hozzád.

Mária Anya vagyok, és megtiszteltetés és öröm, hogy ilyen módon veled állhatok. Béke legyen veletek.

Mária Magdolna – A Merkúr Törvénye és a 120-126. Víz Kapuk

 Mária Magdolna – A Merkúr Törvénye és a 120-126. Víz Kapuk


 

Közvetítette: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. március 18.-án

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket az isteni fény és az isteni szeretet jelenlétében. Isten hozott!

Az idő egyre gyorsabban halad, ezt mindannyian többféleképpen érzékelhetitek, de ennek célja van. Ez a cél az, hogy elindítsátok a kiegyenlítés és a megtisztulás számos szintjét, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az emberiséget a tudatossági szint állapotába hozzuk, egy olyan szintre, amely megtestesíti az Univerzumotok alapelveinek kozmikus és szent törvényeit. Minden egyes kozmikus törvény tartalmaz egy vibrációt, egy aláírást, amely kommunikál a testetekben lévő szunnyadó DNS-sel, és arra késztet, hogy felébredjetek, és helyreállítsátok a tudatos kapcsolatotokat a világgal, amelyben éltek.

Miközben ezek az energiák a testeteken és a csakráitokon keresztül hatnak, egyre jobb észlelési, érzékelési és megfigyelési készségeket kezdtek kifejleszteni, valamint nagyobb készségeket, hogy alkalmazkodjatok az egyre felgyorsult változó környezethez, amelyben éltek, tehát a törvények alapelveinek megértésével jobban meg tudjátok ragadni az adott időpontban bemutatott dolgok mélyebb jelentését.

Az Univerzális Fény isteni rezonanciája az általatok bolygóként ismert Szellemeken keresztül vetül ki. Ezen az estén elhozzuk a Merkúr Törvényének tanítását, és jobb megértése által annak természetét, és azt, hogy mit követel meg tőletek ez ahhoz, hogy a legjobban fejlesszétek kapcsolatotokat ezzel a Szellemmel, megértve, hogyan kell alkalmazkodnotok, változnotok és rugalmasnak lennetek a változások eme nagyszerű időszakában.

Merkúr Nagyúr csodálatos tanító és az élet számos aspektusát uralja, azonban Merkúr Nagyúr egy adott időben csak az egyik oldalát mutatja meg nektek. Merkúr Nagyúr fel tud menni a világ legmagasabb pontjaira, az Univerzumra és minden Univerzum középpontjába, és le tud szállni a tudattalan mélyére is. Merkúr Nagyúr uralja a memóriátokat, és ő az információ közvetítője, az információ közvetítője az írás révén, az értelem révén, az elmében és szívben lévő kommunikáció révén, így a beszéddel, a gondolkodással, írással és elemzéssel képes vagy saját magad érvelő részeire kapcsolódni, közvetíteni, és szükség szerint változtatásokat végrehajtani.

Merkúr Nagyúr felelős azért is, hogy összhangba hozza a kereskedelem magasabb rendű elveit, és teljesen megvilágosítsa világotok tanítóit, tanárait és oktatóit. Pénzügyi bőséget biztosít, ha elveit betartják, de tudjátok meg, Merkúr Nagyúr a csalókat, a hazugokat, a szélhámosokat és a tolvajokat is kedveli. Ne hagyjátok, hogy ez megzavarjon benneteket, mert így tanít a Merkúr Nagyúr a világotokon belül lévő megváltoztatható és polarizált energiákra, amelyek egyenlőek, de ellentétesek a fényükben és a sötétségükben.

Nagyon sokszor az ember nem használja a Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvényét, és most ez az a hely, ahol Merkúr Nagyúr lehetőséget ad arra, hogy meghatalmasítsátok magatokat azon érvelésen keresztül, amely akkor jelenik meg, amikor az egyének használnia kell a megkülönböztető képességet. Lehetőséget ad azoknak, hogy a fény felé forduljanak, vagy a tudatlanság és kapzsiság sötétsége felé forduljanak, ezért a hazugokat, szélhámosokat, tolvajokat és csalókat részesíti előnyben, nem azért, mert ezt a viselkedést jóváhagyják, hanem azért, mert bemutatja fejlődési és tanulási lehetőségeket.

Merkúr Nagyúr jele a növekedés és 88 nap alatt kerüli meg a Napot. A bőség mester vibrációja – a nyolcas szám vagy bőségesen meghatalmasít/megerősít titeket, vagy bőségesen megfoszt attól függően, hogy mire fókuszáltok, ezért azok, akik úgy döntenek, hogy kevésbé helyeslő magatartást tanúsítanak, mint a hazugság, a tolvajlás és a csalás, tudják meg azt, hogy eljön az idő, amikor megfordul a kerék (számukra), és azoknak akik Merkúr Nagyúr másik (fény) oldalát tarják tiszteletben, igazságot szolgáltat ekkor (nekik a világban).

Merkúr Nagyúr változékonysága miatt az energiák drámaian változhatnak egyik pillanatról a másikra, és összetett energiái nagyon fontosak abból a célból, hogy szélesebb körű kinyilatkoztatást hozzanak a logikából, azoknak a szép hangjából és nagyszerű elméjéből, akiket ez a Lélek irányít/vezet.

Amikor Merkúr Nagyúr visszavonulásának idejébe lép, akkor ezt az időszakot is tiszteletben kell tartania, és ezt gyakran a Merkúr retrográdnak nevezik. Ez alatt az idő alatt Merkúr Nagyúr arra kér, hogy menjetek mélyen belülre magatokba, hallgassatok a hangra, és maradjatok csendben – a belső hang azt súgja nektek, hogy mire van szükségetek, mit kell felülvizsgálnotok, felkutatnotok, átvilágítanotok, újrateremtenetek és helyreállítanotok. Ez egy olyan időszak, amikor képesek vagytok mélyre menni a tudattalanba, és felfedezni önmagatok csaló, hazug, tolvaj és becsapó aspektusait.

Egyáltalán melyik részetek tenné ezt, kérdezhetnétek? Nos, szeretteim, a tolvaj részeitek azok a részeitek, amelyek megtagadják tőletek a lehetőséget, hogy megtapasztaljátok a békét, a harmóniát és a boldogságot, azok a részeitek, amelyek megfosztanak benneteket a képzeletetektől, valamint attól, hogy kiterjesszék elméteket és kommunikációs képességeiteket, hogy továbbadhassátok azokat azoknak, akiknek hallaniuk kell, amit a hangotokkal ki kell mondanotok.

Mik lehetnek a hazug aspektusok? Ezek azok a részeitek, akik magukra öltötték a külvilági tudatlanok hangját, azokéét akik arra késztették az emberiséget, hogy azt higgyék, kisebbek és kevesebbek, mint amilyenek valójában. Ezen hazug részeitek elhitetik veletek, hogy kevesebbek vagytok, rávesznek, hogy elfogadjátok a hamisságokat, és rávesznek, hogy feláldozzátok azt, amit nem kell feláldozni.

Szóval most bízom benne, hogy meglátjátok, hogy Merkúr Nagyúr célja az, hogy lehetőséget kínáljon önmagatok ezen részeinek felfedezésére, és mivel Merkúr Nagyúr energiájának egy része ezeket az aspektusokat támogatja, egyszerűen azért támogatja őket, mert olyan értékes leckéket tanítanak nektek.

Minden bolygónak megvan a maga szerepe, és Merkúr Nagyúr szerepe az, hogy felébresszen, és gondoskodjon arról, hogy túlnőjetek a belső énetek hazug, csaló, tolvaj és csaló aspektusain. Az a jutalom, amelyet Merkúr Nagyúr hoz nektek, az a ragyogás, amelyet akkor tapasztaltok, amikor elmétek felsőbb aspektusait érintitek meg, és kommunikáljátok az igazságokat, amelyek az illúzió zavaros vizei alatt lapulnak. Miközben a Merkúr visszavonulási/retrográd ideje alatt mélyebbre ássátok magatokat, felfedezitek azokat a rejtett kincseket, amelyeket elloptak tőletek, elrejtve a sötétség mélyén, és felemelhetitek ezeket, előtérbe helyezve őket, kitéve egy új nap fényének, és ahelyett, hogy rengeteg negativitást tapasztalnátok, rengeteg pozitivitást tapasztaltok majd meg.

Merkúr Nagyúr egyszerre csak önmagatok egyik oldalát mutatja meg, és ez a változékony energiáinak természete. Nehéz egyszerre látni az én mindkét oldalát, mert az elme nem volt kellőképpen képzett a megfigyelés e perspektívájának megtartására, mivel az érzelmi test automatikusan csatlakozik ezekhez az energiákhoz, és elemezni fogja, megpróbál okoskodni a benne lévő „csalóval”, ezért a belső mentális fecsegés, a folytonos gondolkodás, hogy mi minden történik meg, és nem történik meg, rávesz titeket arra, hogy olyan dolgokat higgyetek el, amelyek nem igazak, ez egy másik aspektusa a csalók, a hűtlenek, a hazugok és a tolvajok kedvtelésének.

A csaló egy értékes tanító, mert megtanít önmagatokon is nevetni, mert ha meglátjátok, milyen ravasz a csaló, látni fogjátok, hogy természete arra való, hogy rávegyen az igazság meglátására, különösen akkor, amikor nagyon ragaszkodtok azokhoz a hazugságokhoz, amelyeket igazságként fogadtatok el abban a világban, amelyben éltek.

Tehát Merkúr Nagyúrral való barátkozás egy csodálatos utazás, hiszen amikor meglátjátok önmagatok két oldalát, és elfogadjátok az emberi természet változékonyságát, és kezditek megérteni, hogyan hatnak életetekben a Szűz földi és az Ikrek levegős energiái. A Szüzeket és az Ikreket Merkúr Nagyúr uralja és irányítja, és megmutatják nektek a leföldeltség földi értékeit, és azt a fantasztikus értéket, amikor az elmétek kommunikációra, az intelligencia megszerettetésére és az eszesség felhasználására használjátok, hogy túllépjetek azon a délibábon, amelyet a belső csaló teremtett.

Ezért most arra kérlek téged, hogy most csukd be a szemeidet, és lazíts, ha még nem tetted meg, vegyél egy mély lélegzetet, lélegezz ki teljesen, lazítsd el a tested, nyisd meg az elméd, és üdvözöld Merkúr Nagyurat személyes teredben.

Merkúr Nagyúr energiáját Hermész Triszmegisztosznak is nevezik. Merkúr Nagyúr energiája nagyszerű tanításokat hoz, kiterjesztve emberi intelligenciádat a szuper Isten/Istennő-szerű intelligencia világaiba. Ebben a világban kell felhasználni a csaló képességet, hogy rávegyed az alsóbbrendű egót, hogy meglássa a valóság különböző szögeit, amelyekben be lettél csalva és elhitted, hogy az igaz.

Merkúr Nagyúr megmutatja neked a hazugságokat, sőt néhányat be is fog mutatni neked, hogy megkérdőjelezze az igazságodat, és biztosítsa, hogy jó úton haladj az emberi természet mindkét arcának megfigyelése általi képessége elsajátítása felé.

A kétarcúság természetes az emberi lény számára – ez Jekyll és Hyde, ez egymás poláris ellentéte. Azáltal, hogy elfogadod a sötét árnyoldalaidat, csakúgy mint a szerető békés oldalaidat, abban a helyzetben vagy, hogy hasznosítsd önmagad bölcs, szerető és szeretett részeit, hogy fényt vigyél a benned megbúvó legsötétebb árnyékok mélyére. A tudattalan az energia és az információ csodálatos birodalmát rejti, amelybe nagyon kevesen hatoltak be teljesen, de most itt az idő, amikor felhasználhatod Merkúr Nagyúr jótékony energiáit a múlt gyógyítására, elengedve a hazugságokat, a csalásokat, azokat az aspektusokat, amelyek elhitették veled azt, ami nem igaz, és amelyek megfosztottak hatalmadtól és elrabolták a fényedet.

Helyezkedj el tehát elméd és szíved nyugalmában, és képzeld el, hogy egy csodálatos kék és zöld energia kering a torokcsakrádban. Ennek a kék-zöld energiának a kombinációja gyógyulást és megnyugtató elcsendesedést hoz, lehetővé téve, hogy tested reagáljon, és beilleszkedjen a belső tudatos és tudattalan én csendes terébe. Ez a két rész egyenlő, de ellentétes – az egyik tudatában van, a másik nem. A tudatosság és a tudatlanság benned rejlik, minek vagy tudatában és minek nem vagy tudatában.

Merkúr Nagyúr arra kér, hogy nyisd meg még jobban a szívedet, és hívd önmagad mindazon a részeit, amelyeket csalónak tartasz, azokat a részeket, amelyek hazudtak neked, amelyek rávettek, hogy elhidd ezeket a hazugságokat, és azokat a részeket, amelyekről úgy érzed, hogy úgymond kicsalták az élet jó dolgait. Üdvözölj mindent és mindenkit, akiről úgy gondolod, hogy megfosztott az ártatlanságtól, a békétől, a sikertől és a teljességtől.

Azáltal, hogy ezeket a sötét aspektusokat a szeretet fényébe hozod, ezeket az energiákat erőteljes tanítókká alakítod át, mert amikor barátságba kerülsz velük, lehetőségük van arra, hogy megmutassák az arcuk másik oldalát is – ennek egyenlő, de ellenkező oldalát, ezért ahol hazudtak neked, ott az igazság meg fog adatni; ahol megcsaltak, a hűség ki lesz szolgáltatva; ahol kiraboltak, ott bőség lesz.

Azt akarom, hogy most hívd elő a belső csalódat, a jokert, a bolondot, azt a részed, amely időnként szándékosan megbotránkoztat, és elhiteti a dolgokat, csak azért, hogy úgymond próbára tegye a „keménységedet”, hogy valóban meg vagy-e győződve arról, hogy miben hiszel, mi az igazságod.

Most terjeszd ki a zöld és kék energiákat a torokcsakrádtól a szívcsakrádig. Terjeszd ki ezeket az energiákat önmagad összes úgynevezett sötét részeire, és az összes emlékre és arcra, nevekre és helyekre, amelyek ezekhez kapcsolódnak, és csomagold be őket a kék és zöld fénybe. A béke, a nyugalom és a gyógyulás kékje és a zöld szintén a gyógyulásé, de a szereteté és az új kezdeté is.

Azt akarom, hogy válassz egyet ezek közül a hazudozó, csaló vagy tolvaj aspektusok közül, amelyeket behívtál, és kérdezd meg ezt a részt, mi volt a célja annak, hogy elhitetett veled valamit, ami nem igaz? Ne aggódj, ha nem kapsz azonnal választ, mert a következő nyolcvannyolc nap során feltárulnak előtted az igazságok, és megszabadulsz attól a tehertől, amelyet a belső mélység következtében cipeltél, mert tudod, hogy valami nem volt a helyén, hogy hiányzik az igazság.

Üdvözöld Merkúr Nagyurat, lásd, ahogy szárnyai messze kinyúlnak fölé. Miközben Kuthumi-Agrippa Nagyúr, St. Germain és Mihály arkangyal csatlakozik hozzád.

Mihály arkangyal előrelép, kihúzza a mindenható Excalibur kardot, és a torokcsakrád felé irányítja, és kardja hegyéből elektromos kék energiasugár terjed ki, behatolva a torokcsakrádba. Ez a kék sugár elkezdi feloldani a torokcsakrád összes elzáródását, amelyek megakadályoztak abban, hogy kimondd az igazságodat, tisztán kommunikáld a szíved intelligenciáját és érvelését, amelyek felfedték volna azokat a hazugságokat, a csaló, tolvaj részeidét, amelyektől mostanáig csak azért féltél, mert magadban nem voltál teljesen biztos az igazságban. Az ok, amiért nem voltál biztos ebben, az a sok külső megerősítés és a hazugságok állandósítása.

A torokcsakrádba érkező energiák az egész testeden áthaladnak, behatolnak a sejtjeidbe és behatolnak DNS-ed szunnyadó részeibe, újraélesztik őket, kérve őket, hogy emelkedjenek ki és fogadják el azt az igazságot, hogy a világ, amelyben eddig éltél tele van hazugokkal, szélhámosokkal, becsmérlőkkel, csalókkal és tolvajokkal – ezek közül sokan nagy hatalmi pozícióban vannak a világotokban, súlyosbítva a hazugságokat, kiterjesztve azokat az energiákat, amelyek elrabolták az igazságotokat.

Kuthumi-Agrippa Nagyúr odaáll Mihály arkangyal mellé, és egy arany tányéron tartja a hét arany kehelyt, amelyek a megtisztulás Szent Vizeit tartalmazzák.

Ahogy odalép hozzád, elkezdi ráönteni az Élet Vizeit a testedre, ami most a keresztelőt és a megtisztulást jelképezi. Minden egyes szent serleg elmossa a hazugságokat, az árulásokat és mindazt, amiről elhitted, hogy az igazság, és ami valójában nem az volt.

Ezek a Szent Vizek a tudattalanod mélyébe hatolnak, minden akadályt megkerülve, ami megakadályoz, hogy az igazság üzenetét hordozd, mert életed nagy részét úgy élted le, hogy csak az egyik oldaladat láttad, azt az oldalt, akit becsaptak, hogy elhiggye azt, ami nem az.

Vegyél egy mély lélegzetet be, majd lélegezz ki teljesen.

Ne feled, hogy nem minden egyes dolog hazugság, amit megtanítottak neked, de akár 88%-a annak, amit a világotokban igazságnak hittél, az valójában hazugság volt. A valótlan információk 88%-át Merkúr Nagyúr segítségével szétszedik és lebontják, és 88 napos útja során a Nap körül megmutatja neked ezeket az igazságokat.

Minden alkalommal, amikor elérsz életed egy bizonyos pontjához, egy életet megváltoztató ponthoz, lehetőséged nyílik meglátni az igazságot, és ez az, amit Merkúr Nagyúr kínál neked. Huszonkét naponta más-más szögbe helyezi magát a mennyországban, akár szembehelyezkedik veled, akár kihív téged, vagy gyönyörű módon támogat téged, hogy felfedezd a tudattalan vizei alatt rejlő igazságokat.

Vegyél még egy mély lélegzetet, és miközben kilélegzel, képzeld el, hogy ezek a vizek belépnek a DNS-edbe, a víz új életet hoz a szunnyadó részeidbe, azokba a részeidbe, amelyeket elaltattak a világotok szélhámosai, hűtlenjei, a hazugjai, a csalói és a tolvajai. Ez nem csak erről az idővonalról származik, amelyben jelenleg találod magad, hanem felébreszted azokat az emlékeket is, amelyek őseid sejtjébe ágyazódtak, ezért a következő 88 napos cikluson keresztül egy csodálatos eseményen fogsz keresztülmenni és az elavult mély alapos levedlésén, az emlékek elhullajtásán, ami már nem szolgál téged. Felszabadítod jelenlegi éned és őseid minden hazug, csaló és tolvaj aspektusát.

Tehát most képzeld el, hogy a Szent Vizek energikusan mozognak a DNS-eden keresztül, hozzákapcsolódva őseid DNS-éhez, és ugyanazt a lehetőséget kínálva a neheztelés, a harag, a bűntudat, a félelem, az ítélkezés, a kritika és az összes többi negatív energia felszabadítására, amelyek ahhoz a belső tudathoz kapcsolódnak, hogy hazudtak neked, megcsaltak, megfosztottak bizonyos dolgoktól az életedben, és becsaptak téged, hogy a hazugságokat igazságnak hidd el.

Engedjétek meg, hogy ezek az energiák oda mozogjanak, ahová kell, és ahogy kell, hogy elérjék azt a szükséges gyógyulást, amelyre az egész emberiségnek jelenleg szüksége van.

St. Germain most Mihály arkangyal és Kuthumi-Agrippa mellé áll, és ennek a kozmikus törvénynek a lángját helyezi a szívedbe. Ennek a lángnak a hatalmas tüze, amely összeolvad a vízzel és a szívedből az őseid felé áramló energiával.

Arra kérünk benneteket, hogy képzeljétek el, hogy ezek az energiák az Amerikai Egyesült Államokban található Baton Rouge-ig, Salt Lake Cityig, Ottawáig, a Michigan-tóig, az oroszországi Szentpétervárig, Moszkváig és a Föld Anya testének kellős közepéig terjednek kiterjesztve vibrációikat. Merkúr Nagyúr hangja visszhangzik ezeken a vibrációkon keresztül, és bejelenti, hogy elérkezett az idő, amikor lelepleződnek mindazok, akik a világotok hazugjai, tolvajai, hűtlenjei, szélhámosai és csalói voltak, mert ez is az a csodálatos trükk, amelyet Merkúr Nagyúr játszik azokkal, akik úgy döntenek, hogy átadják magukat ezen változékony Szellemi Lény energiájának, a sötét oldalának.

Továbbra is lélegezz mélyen és lélegezz ki teljesen, miközben ezek az energiák kiépülnek, mélyen lehorgonyozzák gyökereiket a Föld Anya testében, és a testének közepén lévő energia most mennydörgő hívást zeng mindenkihez, hogy emelkedjen felül a régi módokon, utakon és megengedve, hogy feltáruljanak az igazságok, hogy a hazugság, a csalás, az én aspektusai napvilágra kerüljenek, és feltáruljon előtted valódi természeted igazsága.

Amikor Merkúr Nagyúr visszavonul, a retrográd időszakban, ebben a ciklusban az emberek, beleértve téged is, felfedik valódi színezetüket/arcukat, mert ez az idő, amikor ezek az energiák felerősödnek. Általában azokban az időszakokban, amikor Merkúr Nagyúr elfoglalja pozícióját, hogy visszatérjen visszavonulásából, ezek a dolgok nyilvánvalóvá válnak. Tehát tudd, hogy egy Merkúr Retrográdban időszakban, meglátod valódi éned, valódi természeted számos aspektusát, amint önmagad hazug, csaló és tolvaj részei megvilágításba kerülnek és feltárulnak számodra.

Kérlek, ne félj ettől, mert amikor látod önmagad és mások ezen részeit, felhatalmazott helyzetben vagy, hogy megalapozott döntéseket hozz, olyan döntéseket, amelyek az igazság energiáját és szálait hordozzák. Ez az önfelfedezés csodálatos időszaka, mert azzal, hogy elrejtőzködsz önmagad ezen részei elől, megtagadod és elutasítod őket, csak ártasz magadnak, mert megengeded ezeknek a hazugoknak, csalóknak és tolvajoknak, hogy becsapjanak azzal, hogy elhitetnek veled valamit, ami nem vagy és ezért olyan fontos jelenleg, a külvilágban, hogy ugyanaz a folyamat menjen végbe, hogy lelepleződnek a hazugok, csalók, hűtlenek, tolvajok és szélhámosok, és igen, sokan közülük a világuk főnökei, hatalmi pozíciójuk, előkelő pozícióik többé nem védik meg őket, mert a bukás vár most rájuk, és már nincs sok idő hátra, ez alatt azt értjük, hogy ez a felgyorsult leleplezési idő létfontosságú ahhoz, hogy az igazi vezetők átvegyék a helyüket, és a közelgő napéjegyenlőségtől kezdve, ami március 21-én van, az energiák megfordulnak, és a sötétség leleplezésének erőteljes új hulláma érkezik meg.

Most vegyél még egy mély lélegzetet, lélegezz be, lazulj el, miközben az energiák továbbra is feltöltődnek, felerősödnek és a Föld Anya magjának legmélyére nyúlnak az általunk említett földrajzi helyek középpontjaiból.

Az Amerikai Egyesült Államokban található Baton Rouge egy aranyszálat tart. Salt Lake City egy platinaszálat. Ottawa egy rézszálat. A Michigan-tó zafírszálat tart meg. Szentpétervár egy arany-gyémánt szálat, Moszkva pedig egy smaragd szálat. Ezek a szálak egyesülnek és lenyúlnak a Föld Anya testének középpontjába, ezek az energiák aktiválják a bolygótok körüli fénytestek nyolcadik szintjét, felkészítve mindannyiótokat a Víz Sárkányok és Lovasaik visszatérésére, akik támogatni fogják az érzelmi bántalmazás és visszaélés felfedését, ami a bolygótokon megtörtént, hogy hogyan éltek vissza és használták fel a szeretet frekvenciáit emberek becsapására, hatalmuktól való megfosztására, tagadására, átverésére és a semmi közepén rekedésre, zavartan és öntudatlanul.

Ti, drágáim, részei vagytok a fény harcosainak és a fény harcosnőinek, akik tartják az energiát, és feltárják ezeket, és így barátkoztok össze Merkúr Nagyúrral, azáltal, hogy felvállaljátok, hogy kiálltok az igazságotok mellett, és csak azt követelitek, ami igazság, és elutasítjátok azt, ami ellenkezik az igazságotokkal, függetlenül attól, hogy a tömegek közül hányan döntenek úgy, hogy a hazugságon belül állnak. Nagyon kevés bátorság kell kiállni azok közé, akik biztonságot keresnek a hazugságok tömegében, hogy megvédjék magukat, mert a tömegek el fognak bukni, hogy meglássák, mi az igazság.

Vegyél még egy mély lélegzetet, és miközben kilélegzel, Kuthumi-Agrippa a karjába vesz, és gyengéden lefektet a földre.

Mihály arkangyal elhelyezi a hatalmas Excalibur kardot a tested elülső részén, a kard hegye átnyúlik a koronacsakrádon, kardjának nyele a gyökércsakrádon nyugszik, lángra lobbantva a belső Excaliburod, az igazság belső kardjának erejét, amely felemelkedik és előtérbe kerül tudatos elmédben, hogy áthassa az illúzió fátylait, és szeretném, hogy ha látnád, ahogy a fátylak lehullanak, elhalványodnak, hogy a mindent látó szemeid az igazságra vetődjenek, és többé ne tévesszen meg, hogy elfogadod a nagy hírvivő/hírnök Merkúr Nagyúr valódi esszenciájának hazugságait, megtévesztéseit.

A testedben most végbemenő gyógyulás könnyedséget és megkönnyebbülést hoz őseidnek, akikben a neheztelés, a harag és az összes negatív kapcsolódó energia lenyomata, amelyet a vérvonaladon keresztül ebbe az inkarnációba hoztál, azok most felszabadulhatnak, nyugalomra lelhetnek, mert most már tudják, hogy az igazság kiderül. Ezért van az, hogy az igazságot valójában soha nem kell megvédeni, mert mindig kiderül, miért? Mert Merkúr Nagyúr teszi a dolgát, hogy az igazság mindig ismert legyen.

Tehát, bár Merkúr Nagyúr a csalókat részesíti előnyben, nem támogatja a sötét cselekedeteket/művészeteket, hanem nevet rajtuk, mert becsapják őket, hogy hamis biztonságérzeten belül jól érezzék magukat, ostobán azt hiszik, hogy sötét tetteik, kapzsiságuk és hazugságaik megvédik őket, de elfelejtik, hogy Merkúr Nagyúr a legnagyobb csaló az összes közül, és itt válnak saját szabotőrjükké, önmagukat megbomlasztójává, becsapva magukat, hogy leleplezzék magukat, mert annyira jól érzik magukat hazugságaik komfortzónájában, és nevetségesen beleesnek a saját hazugságaikba vetett hitbe, gyakran elfelejtik, hogy illúzióhálót szőttek maguk köré, a saját csapdájukba esnek, és halálra fulladnak ennek az illúziónak a sötétjében.

Nem kegyelmeznek kifejezetten ebben az értelemben, mert igazságot kell szolgáltatni, és az igazak lesznek a csalók, Merkúr Nagyúr kedvencei, a fény csalói, azok, akik ráveszik a hazugokat, hogy leleplezzék magukat, és megfosztják őket hamis biztonságérzetüktől azáltal, hogy visszaveszik a hatalmukat, és tehetetlennek ítélik őket, és szeretteim, ez az az erő, amelyet most megkaptok, amivel Merkúr Nagyúr megáldott benneteket, mert letöltöttétek az időtöket azzal, hogy becsaptak, átvertek, hazudtak, megcsaltak titeket, hogy elhittétek azt, amit ezek a mesteri csalók/szélhámosok alkottak.

A következő 88 percben a Merkúr Nagyúr gyógyító szentélyében fogunk tartani benneteket, ahol folytatjuk az energiáitok újra való összehangolását és a csakrák egyensúlyba hozását, összhangba hozva azokat a fényrácsokkal. Ezalatt az idő alatt Merkúr Nagyúr szent kódot véss be a szív- és torokcsakráitokba, tiszta átjárót hozva létre, amelyen keresztül a szeretet és az igazság hangja közvetíthető, és ezen az energián keresztül léphetnek be az igazi vezetők a kereskedelembe, az üzleti életbe, és elkezdhetik megteremteni azokat a módokat, amelyek segítségével az egyének hozzányúlhatnak a valódi pénzbőséghez. Ez az új fényút az, amely lehetővé teszi a világ igazi tanítóinak felemelkedését, és a tudományos világon keresztül a fény tanárai és diákjai egyesülhetnek, és intelligens, innovatív elméjükkel közölni tudják az igazságot, gondolkodásuk intelligenciáján keresztül tudnak írni, elemezni, érvelni és közvetíteni, mint a fény csalói, ráveszik a sötéteket, hogy leleplezzék magukat, így kiesnek a kegyelemből, elveszítve pozíciójukat, és őket helyettesíthetik a valódi vezetők.

Ekkor látni fogjátok, hogy világotok új dinamikát vesz fel, és látjátok majd Merkúr Nagyúr erejének igazságát és a különbséget a fény és a sötétség csalójának, Jekyllnek és Hyde-nak a változékony energiái között, és hogy ti vagytok a harcosok és a fény harcosai, akik azért jöttek, hogy leleplezzék ezeket a hazugokat, csalókat, tolvajokat, hűtleneket és szélhámosokat, és ti vagytok azok, akik utoljára nevetnek, ti vagytok az udvari bolondok, akik a megfelelő okok miatt nevetnek.

Most vegyél még egy mély lélegzetet be, és miközben kilélegzel, adj hálát azért, amit átéltél. Adj hálát Merkúr Nagyúrnak minden trükkért, amit eljátszottak veled, mert most, amikor eljön az igazság felfedésének ideje, első kézből fogod látni, milyen mélyen rögzültek a hazugságok.

Arra kérünk most, hogy terjeszd ki a láng szenvedélyét, amelyet St. Germain adott át neked azokra, akik hazudtak neked, azokra, akik becsaptak, átvertek, trükköztek, hűtlenek voltak veled szembe, és engedd el őket. Áldd meg őket szeretetben, és engedd el őket, mert nekik is hazudtak, bennük is megfosztották annak a belső szabadságnak a fényét, hogy tudják, kik ők, de ezt az erőt visszaszerzed, és Merkúr Nagyúr, a szárnyas hírnök, jön és üdvözöl téged, megmutatja most a fényének arcát, a fény csalójáét, és int, hogy jöjj vele, tisztelve szolgálatra való elhívásod, és tárd fel ezeket egyszer s mindenkorra.

Létfontosságú, hogy világotok kereskedelmi aspektusának része legyen Merkúr Nagyúr fénye. Létfontosságú, hogy ez az energia belépjen világotok tudományos aspektusába. Pénzügy, üzlet és minden, amit az analitikus gondolkodás folyamata, a közvetítés, a kommunikáció és a leírtak érintenek(pl. ilyen a média egésze: hírek, híradó, újságírás...stb), mert többé nem fogadják el a hazugságot, nem tolerálják a tolvajlást, szélhámosságot, hűtlenséget és a csalást. A helyzet megváltozott, a széljárás megváltozott, a Merkúr sötét arcának egyenrangú fele, de ellentéte most mosolyog le a világra, és a fény és az igazság itt, most, bennetek van.

Adj hálát ezért az ajándékért. Adj hálát a leckékért, amelyeket a Merkúr sötét arcának eredményeként tanultál. Emlékezz arra, hogy Merkúr Nagyúr mit követel tőled, és amikor visszavonul, téged is megkér, hogy vonulj vissza. Ha nem tudsz visszavonulni az ő retrográd ideje alatt, akkor használd fel ezt az időt a határaid helyreállítására, a tudattalanod belső bugyrainak felkutatására, és a feltámadásra. Szánj időt a pihenésre, és hogy újjáteremtsd életed alapzatát, hogy amikor a tudatos énhez való visszatérés megtörténik, új önérzettel emelkedj fel. Ahol felfedted valódi színeidet/színezeteidet, és láttad, hogy mások is ugyanezt teszik, és mindaz, amit rosszul kezeltek, belsővé vált és láthatatlan volt számodra, az most helyreállítható, meggyógyítható és helyrehozható.

Nagyon finoman kezd el visszahúzni a tudatodat a fizikai testedbe, tudva, hogy energiatesteid Merkúr Nagyúr gyógyító szentélyében marad. Egy nagyon fontos és mély gyógyulás megy végbe, mert ennek a kozmikus törvénynek ez az aktiválása az, amely felhívást küld mindenki számára, hogy lelepleződjenek, és jelöld be ezt a napot a naptáradban, tudva, hogy eljött az igazság megismerésének ideje és megtörtént.

Lélegezz be mélyen, és lélegezz ki teljesen, miközben újra leföldeled magad fizikai testedben, kapcsolódva csakráidhoz, a benned lévő igazság erejéhez. Lazulj el abban a lehetőségben, amit elfogadtál, hogy ismerd fel beprogramozott tudatos éned csaló, hazug, tolvaj, szélhámos és hűtlen részeit, amelyek most meggyógyulnak, lépésről lépésre, de biztosan ez alkalommal ez nem egy lassú lépés lesz. Üdvözöld ezt a változást, és légy feddhetetlen a szavaidban, a gondolataidban, az érveléseidben és önelemzésedben, és engedd, hogy az önmagadon nevető csaló vezessen végig ezen az úton, hogy felfedd önmagad sötét oldalait, hogy azok meggyógyuljanak, hogy te meggyógyulhass, és ezáltal gyógyulást hozz azoknak, akik készek és hajlandóak megkapni/befogadni ezt.

Kedveseim, köszönjük az időtöket. Köszönjük, hogy csatlakoztatok hozzánk, hogy befogadjátok ezt a tanítást. Tudjátok, hogy szövetségesre leltetek Merkúr Nagyúrban, és ő lesz az istenek és istennők hírnöke, aki mellettetek repül, felfedi azt, ami nem része az igazságotoknak.

Mária Magdolna vagyok, és mellettetek állok, szeretlek és vezetlek titeket. Legyen béke a szívetekben, a testetekben, az elmétekben és a szellemetekben. Au revoir.




Mária Magdolna – Egyiptom 9 – Luxor Temploma

Mária Magdolna – Egyiptom 9 – Luxor Temploma   Csatornázta: Michelle Eloff© 2010. március 31, Egyiptom Forrás: lightweaver Fordította: ...