Nada úrnő - Tizenkettedik dimenziós portál aktiválása

Michelle Eloff (08.08.25) - Nada úrnő: Tizenkettedik dimenziós portál aktiválása

Michelle Eloff© közvetítése által

Johannesburg – 2008. augusztus 25. 

Fordította: Mácz Annamária

Forrás:lightweaver

Ebből az információból semmi nem használható fel pénzkeresetre, nem változtatható meg, nem lehet törölni belőle, vagy beépíteni valamibe semmilyen formában a szerző és kiadó engedélye nélkül. Mivel ezért az átiratért fizetni kell, kérem gondolj azokra az emberekre, akik fizetnek érte, és ezért ne terjeszd és ne publikáld ingyen ezt az anyagot. Az összes channelling viszont szabadon megosztható másokkal mindaddig, amíg a szerző és kiadó említésre kerül, és az információ semmilyen módon nem változik, nincs belőle törölve, vagy nincs beépítve.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a közvetítő személlyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.


Nada úrnő vagyok, üdvözletem!

Azért érkeztem erre a különleges fénygyűlésre, hogy megáldjam mindannyiótokat a fontos változások ezen időszakában. A fény, a szeretet és belső autentikus lény igaz, kollektív tudatosságának valódi természete által létrejött teremtményekkel körülvéve állok.

A veletek létrejövő mai összekapcsolódásom célja [az], hogy segítsek aktiválni egy tizenkettedik dimenziós portált a testetek egyik pontján keresztül, ami összekapcsol majd benneteket a folyékony univerzumok felsőbb dimenzióival, a tudatos társ-teremtéssel, és energia [ki]nyerésével közvetlenül Minden Létező forrásából, amelyet a folyékony szeretet szándékával teremtettek.

Ez a dimenzióportál felkészít benneteket, a bolygótokat és a környezeteteket arra, amellyel hatni fogtok 2008. december 21-én, a felemelkedés második hullámának idején. Ez felkészítés egyúttal az Isteni Szeretet és Isteni Fény számos erőteljes és új aktiválására [is], és arra, amit mi a Kvantum Tantra alkímiájának nevezünk, és amit 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben éltek majd át. Az Egység Istennők, nevezetesen Jezabel, Mária Magdolna és Guinevierre összekapcsolják folyékony fényrácsaikat az enyémmel és tizenkét másik, szent istennőével. [Így] isteni energia manifesztációkat hozunk létre. Ezen manifesztációk mindegyike mélyreható változást hoz létre a Föld Anya testében, akárcsak az emberiség tudatosságában. Ez a változás szükségszerű. Ha az emberek képesek lesznek igazán megérteni az emberi létezés funkcióját egy olyan világban, amelynek meg kell tapasztalnia a tudatosság felemelkedését, [akkor] életbevágóan fontos, hogy megértsétek, [hogy] a tudatosságnak számos szintje van, és [hogy az] emberek százezrei nem akarják majd végrehajtani a kvantumugrást az új folyékony rácsokba, az új teremtés folyékony világába, ám ez nem jelenti azt, hogy ti bármilyen formában is kötelesek lennétek szabotálni saját folyamataitokat, vagy feláldozni az utatokat azért, mert néhány ember úgy dönt, hogy nem lép arra az útra, amelyen ti jártok.

E konkrét alkalommal ez a tizenkettedik dimenziós portál összekapcsolódik egy konkrét földrajzi hellyel, ami az elkövetkezendő tizennyolc hónapban aktiválódik, és meglehetősen intenzív munka folyik majd rajta, ez pedig konkrétan Olaszország. A két pont pedig Olaszországon belül Róma és Firenze. Ennek a két helynek a földjében olyan kristályok vannak, amelyek őrzik az autentikus kollektív tudatosság autentikus fényének szent hangját. Most talán azt kérditek, ez vajon mit jelent? Nos azt jelenti, hogy rengeteg hasonló gondolkodású, hasonló érzésű emberrel dolgoztok együtt, hogy újrakódoljátok az energiarendszereket, amelyek lehetővé teszik, hogy bizonyos funkciók működhessenek a Föld Anya testében és az emberi testben.

Ezeket az autentikus kollektív tudatosság rácsokat [eddig] másik idővonalon őrizték, úgyszólván védelmezték, amíg a kollektív tudatosság készen nem állt rá, hogy befogadja ezt az isteni nyelvet. A kollektív tudatosság, amire célzok konkrétan a Fénymunkások tudatossága, és ezt az szót most másik [megfelelőbb] hiányában használom, és a Fénymunkások kollektív tudatosságának kell magába szívnia ezt az autentikus kollektív tudatosságot, hogy az utazás következő szakasza teljesen aktiválódhasson.

Ez a konkrét tizenkettedik dimenziós portál pont a csúcsán ül a…, hogy is nevezzem, a mellkasnak, a bordáknak. Most kérem, hogy bocsássatok meg nekem, és legyetek nagyon türelmesek velem, mert életbevágóan fontos hogy megtaláljátok [ezt] a konkrét pontot. Lent a torkotoknál helyezzétek a jobb kezetek kisujját a mellkasotok csúcsára, ahol a nyakatok behorpad, az ádámcsutkánál, ahol a mellcsont találkozik a mellkassal, itt aktiválódik majd ez a konkrét energiaközpont. Azért használjátok a jobb kezetek kisujját, mert ez a tűz-ujjatok. A Szaturnusz bolygóhoz kapcsolódik és egy nagyon erőteljes és rendkívül fontos újrakalibrálást indít el a testetekben. Ez a terület lesz az új csakrák egyike, ugyanakkor ez egy dimenziós portál is.

Nos, Róma és Firenze a földrajzi helyszínei ennek a konkrét [planetáris] portálnak. Én, Nada úrnő számos embert irányítok majd erre a két helyszínre, pontosan a megfelelő időben és átadom majd instrukcióimat, mert az időzítés fontos ezzel kapcsolatban. Működésbe léptetünk néhány kozmikus összerendeződést is, amik biztosítják majd, hogy az energiák tökéletesen összehangolódnak mindennel, ennek pedig az a célja, hogy biztosítsa, hogy minden, amit elvégzünk sértetlen marad, ezért hát az isteni időzítés fontos szerepet játszik az egészben.

A 2008. december 21-én megnyíló felemelkedési kapu új valóságba húzza a Fénymunkások tudatosságát, az új életetek valóságába, és mindabba, aminek a társ-teremtésébe energiát fektetettek. Beléptek egy új kristályrácsba. Olyan óriási mértékű [vagy léptékű] új geometriai vibrációba léptek, ami sok frekvenciát megváltoztat majd az agyatokban, az idegrendszeretekben, a testetek kémiai rendszerében. Csupán az összes változás leírása is, ha mondhatom így, néhányotokra nyomasztóan hat, ezért apránként kapjátok majd ezeket, darabokban. Az agy működő organizmusként, saját jogán létezve már belefogott az eltolódásokba és változásokba. A testetek fő mirigyei [is] tapasztalják ezeket az eltolódásokat és változásokat. Dimenzionálisan elengeditek a tudatosságotok és személyiségetek aspektusait, mert ezeket a valóságokat nem kell táplálnotok, úgymond, személyes növekedésetek érdekében. Továbbra is képesek lesztek azonban kölcsönhatásba lépni ezekkel a valóságokkal, képesek lesztek működni ezekben a valóságokban, anélkül hogy ezek a valóságok hatással lennének rátok vagy megfertőznének benneteket. Amint testetek fiziológiája átmegy ezeken a változásokon, ez hatással lesz az életetek struktúráira fizikailag, érzelmileg, mentálisan, intellektuálisan és spirituálisan; genetikailag pedig más szintű változás zajlik majd. Néhányan talán most azt gondoljátok, hogy nagyon sok változás közeleg, és ez így van. Nagyon fontos, hogy megértsétek, hogy milyen fontosak ezek a változások nektek, mint egyéneknek, és mindennek és mindenkinek ebben a valóságban.

Azért választottuk szeptember 1-jét ennek a rácsnak a lehorgonyzására, mert ez az élet új ciklusa ígéretének hajnala. Szeptember hónap a befejezések és a kezdetek hónapja. Ebben a hónapban köszönt be bizonyos területeken a tavasz az új élet, az új kezdet ígéretével. Más területeken ez az ősz ideje, a befejezések időszaka, lehetőség a befelé fordulásra és annak elengedésére, ami többé nem képezi a rácsotok vagy terveitek részét. Ezek a terv- és rácsváltozások minden életformának segítenek a bolygótokon és a bolygótokban, hogy magába szívjon minden [olyan] új energiát, amihez ilyen alkalmakkor hozzáférhetnek, mert jelen vannak. A Földetek [nagyon] mély, erőteljes és elképesztően gyönyörű ponthoz ért, és ezt szóbeli eszközökkel igazából nem tudjuk kommunikálni, hogy mit jelent nektek és a bolygótokon lévő összes királyságnak.

Nos, nem vesztegetem tovább az időt, kezdjük [el] az aktiválást és miközben átviszünk benneteket ezen a portálon, én tovább folytatom a kiegészítő információk átadását. Nektek csak annyit kell tennetek, hogy összpontosítotok a szavakra, koncentráltok az érzésekre, képekre, színekre, bármire, ami eszetekbe jut, és ami a legfontosabb, lazuljatok el, adjátok át magatokat és engedjétek, hogy az energia vigyen benneteket.

Hunyjátok most le a szemeteket, ha eddig még nem tettétek volna. Összpontosítsatok szívcsakrátok megnyitására. Terjesszétek ki szélesebbre és szélesebbre, és hagyjátok, hogy befogadja a Kozmikus Szüleinktől érkező feltétel nélküli szeretetet. Engedjétek, hogy ez az szeretet átmossa a testeteket, a sejtjeiteken keresztül bejusson a DNS-etekbe, behatolva a tudatosságotok minden szintjére, minden idővonalba, minden valóságba, a párhuzamosba és alternatívba [is].

A Kozmikus Szüleinktől érkező szeretet mindig folyékony szeretet, és mindig feltétel nélküli. Ez a szeretet készít fel benneteket a tudatosságban, tudatban és érzékelésben bekövetkező eltolódásokra, amelyek a felemelkedés [azon] hullámaival kapcsolatosak, amelyek megtisztelik majd bolygótokat. Amint mindegyik felemelkedési hullám átmossa a világot, az elméket, a szíveket, és a kollektív tudatosság és minden emberi lény szellemét és pszichéjét, remény születik, szétárad a szeretet és új lehetőségek manifesztálódnak.

A mi ajándékunk ezzel a tizenkettedik dimenziós portál aktiválással az új élet ígérete, [azé] az ígéreté, hogy mindig lesz remény és új lehetőség, függetlenül a körülményektől. Egyetlen átélt pillanatban sem maradtok megoldás nélkül. Eljött az idő, hogy felismerjétek, hogy ti vagytok, mindig is ti voltatok és [Ti] lesztek a megoldás mindenre, mert az Univerzum ott van bennetek. Minden ott van bennetek, nem a húsotokban, nem a véretekben vagy a csontjaitokban, hanem mélyebben annál, legbelső énetek esszenciájában létezik, lényetek központi részében, amellyel sokatoknak nehéz kapcsolatba lépni. Esszenciátok nem szilárd. Folyékony és minden irányba átszűrődik, lényege mindenütt jelen van, akár az Atya/Anya Isten.

Azért választottuk kimondottan ezt a tizenkettedik dimenziós portált, mert ez elvisz benneteket a Mester világába: a társ-teremtő mesterébe, az alkimista mesterébe, az építész mesterébe, a mesterszeretőébe, a gyógyító mesterébe, mindenek mesterének világába. Ez az a hely, ahol teljesen mesteri, krisztusi énetek kommunikál veletek és összekapcsolódik veletek.

Azt szeretném, ha most megpróbálnátok elképzelni, amint ez a részetek hív benneteket, hallhatjátok ezt egy hangként, vagy érezhetitek mágneses vonzásként. Próbáljátok meg ezt az érzést testeteknek arra a területére összpontosítani, amelyről korábban [már] beszéltem. Most jobb kezetek középső ujját tegyétek erre a pontra, ahol a torkotoknál ez a befelé áramló ív van És most számoljatok vissza tíztől egyig.

A legbelső esszencia aktiválja a tizenkettedik dimenziós portál energiáját testetek ezen pontjában. A legautentikusabb énetek és a kollektív tudatosság isteni kódja előtör és belépési engedélyt ad nektek a tudás és tudatosság fényének szent csarnokaiba, [azokhoz] a feljegyzésekhez, amelyek eddig nem tárultak fel, most megkapjátok hozzájuk az engedélyt, mert elértétek az öntudatosság, az érzelmi, pszichológiai és spirituális érettség olyan szintjét, ahol ez lehetséges. Mindez együtt elhozza a bölcsesség eszközeit, amelyek képessé tesznek benneteket arra, hogy megértsétek az előttetek [álló], az időzítéseteknek megfelelő, a kollektív tudatossággal kapcsolatban feltáruló információt.

Ez a portál egyben belépési pont az Arany Templom belső templomaiba. Ennek a pontnak az őrzői a szent istennők: Istár, Ízisz, Vénusz, Artemisz, Aphrodité, Guinevierre, Mária Magdolna, Jezabel, Szekhmet, Szumira istennő, Szuatra istennő, és én, Nada úrnő. A dimenzionális portál külső kerületén több lény is áll, ők védik a be- és kilépési pontokat, biztosítják, hogy azok, akik a fényből jönnek és belépnek, megtartatnak egy geometriai rácsban, és láthatatlanná tesznek [mind]annak számára, ami vagy aki megpróbálja megtalálni lenyomatotokat és megpróbálja kivonni belőletek ezeket a kódokat.

Képzeljétek el, amint a templom közepében álltok. Én, Nada úrnő mögöttetek állok. Azt akarom, hogy [azt] az ujjatokat, amellyel a pontot aktiváljátok, most vigyétek át gerincetek tövéhez, és miközben ezt teszitek, én összekapcsollak benneteket az Arany Templom belső templomaival, konkrétan az Arany Istennőkkel, és személyes kulcsotok aktiválódik

Mély belégzés, teljes kilégzés. Az Arany Tantrikus Csövetek energiája elkezdi növelni rezgését, még több lehetőséget vonzva hozzátok arra, hogy megtapasztaljátok a Kvantum Tantra alkímiájának valódi erejét, más szavakkal keresztülszőjétek a Szeretet fényét az összes világon, dimenzión és univerzumon, létrehozva az isteni Fény és isteni Szeretet szent szövetét, egyesítve a szíveket, az elméket, a testeket és a lelkeket, hogy szolgálják és fenntartsák a Minden Létező nagyobb javát, szolgálatára azoknak, akik az igazságukat, a fényüket és a haza vezető útjukat keresik.

Vigyétek most [fel] ezt az ujjat és nyomjátok meg vele a szegycsontot. Szekhmet istennő energetikailag küld nektek egy háromdimenziós citrin csillagtetraédert. Ez behelyeztetik a napfonatotok szerkezetébe, és a hét minden napján, 24 órán keresztül forog majd. Ennek a geometriai szimbólumnak a forgása biztosítja majd, hogy az Arany Fény frekvenciái, és az autentikus kollektív tudatosság keresztüláradjon az erőközpontotokon, miközben ti kölcsönhatásba léptek a külvilággal és kölcsönhatásba léptek isteni énetek belső világával, megváltoztatva így azt, ahogy a külvilágot érzékelitek. Ez a geometriai forma segít majd változtatni a külvilágra adott reakcióitokon, különösen a múltbeli reakciók tekintetében, amelyek sokkal inkább a sérült énből erednek, mint az autentikus énből. Ez megváltoztatja az életfelfogásotokat úgy általában, akárcsak annak módját, ahogyan az erőtöket használjátok, és ahogyan más emberek bajaira reagáltok. Ez a belső hatalom a Fehér Tűz elem újabb dimenzióját aktiválja a napfonatotokban. Ez beviszi Szekhmet istennő lángját tervezetetek lenyomatába.

Lélegezzetek ebbe mélyen, teljesen kilélegezve, és engedjétek az energiának, hogy elrendeződjön a napfonatotokban.

A három pont, ami most aktiválódott őrzi a tizenkettedik dimenziós portál fényét, és tovább erősödik majd az elkövetkező tíz nap során. Ezalatt az idő alatt mély, személyes gyógyuláson mentek majd át. Ez gyöngéd gyógyulás lesz, egyik módja annak, hogy könnyebbnek érezzétek magatokat, annak a sűrűségnek az eltolódásának köszönhetően, ami a napfonatban van és a sérült énhez kapcsolódik. A létezésnek ez a könnyebb érzése hozzájárul ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb választ adhassatok a külvilágnak, az autentikus éntől származó választ, nem pedig egy, a sebzett éntől származó választ vagy reakciót.

Szeptember 11-ét a Planetáris Gyógyulás Napjának nyilvánítottuk. Ezen a napon hat és fél milliárd citrin csillag tetraédert hozunk el. Ezek felszívódnak hat és fél milliárd ember napfonatában. Ez mélyreható gyógyulást idéz elő nem csak ezekben az emberekben, hanem a Föld Anyában is. A gyógyulás tükröződik majd az ő testében. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy hat és fél milliárdan lépnek majd át a felemelkedés kapuján. Ez hat és fél milliárd lehetőséget jelent a planetáris gyógyulás megtapasztalására individuális lényként, a bolygó részeként, a bolygót szolgálva, valamint az Ént szolgálva.

Vegyetek mély lélegzetet, lélegezzetek ki teljesen. Mária Magdolna lép be a templomba, és eléd áll. Ahogy széttárja kezeit, látod, hogy egy másik tetraéder forog a bal kezén. Ez egy vörös tetraéder, és gyökércsakrád irányába fordítja. Akárcsak a napfonatotokban lévő csillagtetraéder, a gyökércsakrában lévő is biztosítja, hogy gyökeret eresztetek a Föld Anya isteni tervének és akaratának autentikus tudatosságában és a sajátotokéban.

Lélegezzétek be az energiát, és hagyjátok magatokat ellazulni. Most egyszerűen tegyétek mindkét kezeteket a napfonatotokra. . Lazítsátok el a testeteket, lazítsátok el az elméteket és engedjétek, hogy kozmikus szüleink folyékony szeretete keresztüláradjon rajtatok, belépve testetek azon részébe, amelyik talán félhet, amelyik kétli, hogy a változás eljön, különösen pedig abba a részébe, amelyik kétli, hogy a változás számotokra kedvező lesz. Azok számára, akik keményen dolgoztak közületek, most elérkezett az idő. Bízzatok továbbra is, legyetek továbbra is tudatában, hogy minden isteni áldásaitok isteni terve szerint bontakozik ki, és a nektek ígért isteni ajándékok szerint.

A két csillagtetraéder közti kommunikáció a bölcsesség és erő új szintjét kommunikálja a környezetetek számára, [azét] az erőét, amelyet a gyökércsakrátokon keresztül földelnek le, az autentikus én erejét: az autentikus én erejét és képességét a kommunikációra, az asszociációra és a fizikai külvilágban valamint a belső energetikai világban való működésre.

Lélegezzetek és lazítsatok. Róma és Firenze energiái beleszövődnek energiamezőtökbe és az energiahálózatokban őrzött szent titkok elkezdenek kiszabadulni. Ezek a hálózatok, amikről beszélek, nem a régi mátrix hálózatai, nem a szilárd világéi, a szilárd tudatosságéi, ezek folyékony hálózatok. Ezek a szilárd univerzumon túl léteznek. Eljött az idő, hogy hozzáférjetek ehhez a bölcsességhez, a hálózatban tárolt igazsághoz és tényekhez, mert elegen vagytok, hogy megőrizzétek az igazságot a helyén, és hogy aktívan tartsátok a folyékony rácsokat minden teremtés eredeti igazsága szerint, összhangban azzal, ami annak eredménye, hogy számos ősi igazság, ami utoljára Atlantiszban bukkant fel, most ismét felszínre kerül. Kiszabadul most annak nagy része, amit megpróbáltak elpusztítani a fény utazásának való végetvetés közben. Ezért az, ami elrejtetett, amikor a kereszténység hatalomra került, most visszaköveteli majd jogos helyét azok szívében, akik ismerik, és [mindez] feltárul. Az igazságot sohasem kell megvédeni, mert mindig feltárja önmagát.

Mély belégzés, mély kilégzés .

Azok közületek, akik a tavasz energiáit tapasztalják meg, szánjátok ezt a napot arra, hogy kiüljetek a természetbe, hogy összekapcsolódjatok a természettel és jegyezzétek le az érzéseiteket, a gondolataitokat, és ami a legfontosabb, hangolódjatok össze legautentikusabb énetekkel és írjátok le, hogy mi kel életre most, hogy vége a hibernációs időszakotoknak. Ez az új élet ígérete és hatalmatokban áll hozzájárulni ahhoz, ami életre kel.

Azok, akik közületek most az ősz időszakát kezdik, tegyék ugyanezt, azzal a különbséggel, hogy azt írjátok le, amibe beléptek, amire rá szeretnétek világítani, amit, meg akartok gyógyítani, [amit] be akartok fejezni, aminek véget akartok vetni.

Vegyetek ismét mély lélegzetet. Kozmikus Szüleink most létrehozzák a Yin-Yang [vagyis „magyarul”: a tai chi] szimbólumot gyöngyházból és ónixból. Ráhelyezik a Föld Anya testére. A gyöngyház és az ónix rezgései megvédenek benneteket a Yin-Yang szimbólumon keresztül ezalatt az időszak alatt, amíg kapcsolódtok, teremtetek, döntéseket hoztok és megérzitek hatalmatok erejét és jelenlétét, ami bennetek gyökerezik, amennyiben gyökerezik, és a Földben gyökerezik. Ti vagytok az eredeti szent igazság isteni lehorgonyzói. Ha ezeket a szavakat hallgatjátok, vagy olvassátok, akkor ez része a Föld Anyával kötött szerződéseteknek, része a fény nagyobb világainak tett szolgálataitoknak. Ez egy [be]teljesített küldetés, ugyanakkor egy teljesen új küldetés kezdete [is]. Sokan közületek 65 napot számolhatnak majd, és pontosan a hatvanötödik napon le tudnak majd ülni magukkal és rávilágíthatnak az elmúlt napokra, és képesek lesztek tudatosan és erőfeszítések nélkül hajszálpontosan megállapítani, hogy életetek néhány legnagyszerűbb álma vált valóra ebben az időszakban, és ha még csupán az első lépést is tettétek meg irányukba, akkor is tudni fogjátok. Teljesült kívánságok, az új élet ígérete ott van a kezetekben, nem csak elérhető, hanem ott van a kezetekben.

Adjatok hálát önmagatoknak [azokért] a döntésekért, amelyeket [meg]hoztatok, azért, hogy kitartottatok, hogy volt hitetek és hogy bíztatok, mert most íme, itt vagytok. A Föld Anya és a Fény összes birodalma köszönetet mond most, ti pedig egyek vagytok mindennel. Szekhmet istennő és Mária Magdolna köszönetet mond nektek, és energiátok most visszahúzódik a fizikai testetekbe, ám továbbra is kapcsolatban maradtok az Arany Templom belső templomaival a tizenkettedik dimenziós portálon keresztül.

Vegyetek mély lélegzetet, miközben visszahúzzátok magatokat a fizikai testetekbe. Vegyetek újabb mély lélegzetet, földeljétek le magatokat a Földbe, váljatok teljességgel tudatossá a környezetetekre, és tudatosan ismerjétek el, hogy visszatértetek fizikai környezetetekbe.

Napfonatotokban és gyökércsakrátokban továbbra is folytatódik a sűrűségek dematerializációja, amelyek szabotálhatják az utatokat a sérült én hamis kivetítésein és érzékelésein keresztül. Ez már önmagában nagy megkönnyebbülést hoz életetek bizonyos területein, amiken kétségbeesetten kerestétek a tisztaságot, a gyógyulást és a kegyelmet. Bízzatok benne, hogy mindez utatok egyik része, és [bízzatok benne,] hogy érdemesek vagytok rá, [hogy] eljött a [Ti] időtök, hogy a földi mennyország titeket megillető darabjában élhessetek.

Az elkövetkező tíz napban tudatosan törekedjetek rá, hogy köszönetet mondjatok mindazért, amit kaptatok. Használjátok ezt a tíz napot arra, hogy energetizáljátok azt, amit életre óhajtotok kelteni, az új élet ígéreteképp, mindazt, amiről úgy döntöttetek, hogy elengeditek az életetekből a befejezések ciklusának részeként. Gondoljatok a yin-yang szimbólumra, ami ott forog az energiamezőtökben, védelmező pajzsot teremtve körülöttetek és bennetek.

Semmihez sem hasonlatos időszak ez, örvendezzetek hát és ünnepeljetek, mert senki sem jósolhatja meg igazából, [hogy] mi áll előttetek. Köszönet az időtökért. Köszönet a türelmetekért. És köszönet a részvételetekért.

Nada úrnő vagyok. Isten veletek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk

Mária Magdolna – Megbocsátás Törvénye és 1-7. Föld Kapuk   Csatornázta: Michelle Eloff© Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. április 29 Fordí...